Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-09-05 / 36. szám
ZS. NAGY LAJOS: SZAKONYI KAROLY: Vonaton — Ez a vonat kisiklik — mondotta a feketeköpenyes, magas férfi s tekintetét nem vette le az ablakról, mely mögött az éjszaka kéklett. — Meghúzom a vészféket — válaszolta rekedt hangon Barnabás, a kalauz. — Maradj ülve. Reménytelen eset. — Szólok a mozdonyvezetőnek... — Ntncs értelme, de ha megnyugtat, szólj. Sőt, ha lenne rövidhullámú adód, jelenthetnéd a dolgot a Va- sútigazgatóságon és a sóhivatalokban is. — Szörnyeteg vagy. — Maradj veszteg és hallgass! — Nincs kegyelem? — Hallgass! — Nagyképü, ostoba és korlátolt vagy. — Halgass, hallgass! — En is elpusztulok? — El. Hova rohansz? — Szólok az utasoknak. — Fölösleges, fölösleges. De Barnabást már nem lehetett megállítani, rohant lélekszakadva a keskeny folyosón, a fülkék mellett, minden ajtón bekiáltott: — Végünk van, emberek, végünk van, ez a vonat kisiklik.,..' Az utasok álmosan mocorogtak, dörmögtek, káromkodtak: „Bolond..." „Részeg...“ „Fajankó...“ „Hogy mik vannak...!” Valahol egy asszony kacagott. Kancanyerítés: — Gyere, ölelj meg, Barnabás, szeretem az örült kalauzokat...! Barnabás, a kalauz <iöb- benten állt meg két kocsi között, füle mellett süvöltött a szél. A fekete utas karórájára pillantott. ' Barnabás szeméből kormos és forró könnyek peregtek. Az utas, ott az ablak mellett, felemelte kesztyis kezét, hangosan számolt: „Egy... kettő..." Barnabás, a kalauz elrugaszkodott a kocsi perron- járól s belelötte magát az éjszakába. „...három...“ A hosszú szerelvény elvált a sínektől s méltóságteljes lebegéssel, hangtalanul emelkedett a csillagok felé. Kattogás hosszan, kemény, rossz Hangú kattogás a homályos lépcsőházban és fényvillanások. Dobogó lábak, kiáltozás. — Császár Bélának golyószórója van! Srácok! A Csaszinak! C sászár Béla megjelenik a második emelet korlátjánál. Rövid vászon- nadrág, szandál, kockás ing. Terpeszbe áll, kár. hogy a feje födetlen. Valami sisak kellene rá. — Hú, oda nézzetek! A vadonatúj golyószóró kétkónuszos csöve őket keresi. Császár Béla a korlát mögött markolja a fogantyúkat. És megint az ugató hang, a kattogás, a fénycsíkok. — Az anyját! Ez valódi! — Hülye! Tegnap jött a csomagban. A bratyója küldte nevijorkból. — Nyújorkból, jó? — Gyertek, nézzük meg! Robognak fel a másodikra. Csaszi abbahagyja a lövöldözést, figyeli a kiürülő udvart. Fülel. Fél karral átöleli a golyószórót, macskaléptekkel odább megy a gangon, letérdel Virágék szemetesládája mögé. Óvatosan elhelyezi a tégy-1 vert a csövek a lépcsőfordulóra merednek. A visító gyerekcsapat kibukkan a homályból. Odasoroz. — Csaszi! Csak meg akarjuk nézni! — Juj, ez igazi láng! — Azt sem tudod, milyen az igazi láng! — Sikora Dodi félrelöki Agikát, barátságosan, készségesen int Csaszinak, hogy a kicsik le vannak ejtve. — Állj! — Csaszi most nem lő, de szigorúan markolja a fegyvert. Nem ismer tréfát. A gyerekek megtorpannak, nekiütődnek Sikora Dodinak. — Teljesen eredeti — mondja Sikora, úgy tesz, mintha rá nem vonatkozna Csaszi parancsa. Könnyedén nekidől a gang korlátjának, zsebretett kézzel bámulja a fegyvert. — Egészen lekopintották a valódit — folytatja leplezett Izgalommal. — Láttam egy külföldi képeslapban ilyesmiket. Kapsz majd hozzá töltényt? Császár Béla térdel a szemetesláda mögött, nem barátkozik. A golyószóró dupla csöve lassú félkört ír le, oda-vissza. — A bratyód küldte, mi? — Na, mi lesz? — nyafog valaki a lépcsőről. — Miért nem nézhetjük meg? — Nvughassatok! — rendelkezik Sikora Dódi. Amint támaszkodás közben lábat vált. észrevétlenül közelebb kerül Csaszihoz. Nem akarja feltűnően. Nem akarja, hogy Csaszi rákiáltson. Esetleg. Mert Csaszi most olyan barátságtalan. — Az alkatrészek is megvannak rajta, mi? — Látni akarom! — siránkozik Zénóka a harmadikról. Göntör szöszi fejével utat tör a megtorpant gyerekhad között. A többiek is megbolydulnak. — Mit állunk Itt? Mutasd meg, Csaszi! Kattogás, fények. — Juj! — Ha ilyen kis hülye vagy, eredj innen. Csak nem félsz? — Mi lesz itt?! — rendelkezik Sikora. — Ez nem nektek való! — El a gangról! — kiáltja váratlanul Császár Béla. — Ne légy már ilyen ronda, irigy kutya! — szorul a falhoz Agika. — Azért, mert a bratyód nevijorkban van!... — Nyújorkban — javítja ki megvetően Sikora. Csaszira mosolyog. — KI sem tudja mondani rendesen. — Most mit hülyéskedtek? — El a gangról! — ismétli rekedten Császár Béla. — Kezeket fel a tarkóhoz. Hátra arc! — Jó — nevetgél Sikora Dodi. — Nagyon jó. Kellett érte vámot fizetni? C sászár Béla meggörnyed a szemetesláda mögött. Két csontos ökle a golyószórón, arca az öklei mögött. Keménygumi fogantyúk. Az egyik cső rövidebb. Acélkék fémtörzs, piros zománc csíkok, fekete elsütő- billentyú. Krrr. Krrr... Kis fények a lövések nyomán. — Piff-paff-puff! — hallatszik a homályból. — Én is lövök! — A szeplős Brugger kinyitja mutatóujját, hüvelyikje a forgópisztoly kakasa. — Piff- paff-puff! ! — Nyírd ki, Brugger! — A Brugger, a mutatóujjával! — nevetgél Sikora Dódi. Császár Béla kiegyenesedik, megtöri! kezefejével a homlokát. — Ti már nem éltek. Értitek? — Nem hallottátok? — nevetgél Sikora. — Kámpec. Végetek van. — Te is bekaptál egyet — néz rá keményen Csaszi. Sikora meghökken. De uralkodik magán. Én is. Jó. Nagyon jó. — Aztán hirtelen: — Brugger, ne üvöltözz már! — Majd a golyószóróját magához ölelő, falnak támaszkodó Csaszihoz: — Most már szabad megnéznem? — Mondtam, hogy ki vagytok nyírva! — Mit könyörögsz neki. Sikora? Látod, hogy felvág. Egy Ilyen vacakra. — A Lepke utcában van egy maszek. Annál lehet ilyet kapni. — Csak, persze, drága. — Elég dísznóság. — Na, majd pont ilyet kapsz! Vigyázz! Ez kintről van. — Még véded, amikor nem engedi megnézni? Kijönnek a lépcsőház homályából, körülfogják Császár Bélát. Sikora ott marad a korlátnál. Csaszival semmi baja sem volt azelőtt. Mindennap kinn fociznak a téren. Együtt járnak moziba. Látták a Harakirit is, csak azért, mert nagynövésúek. Most meg ilyennel jön, hogy ő is ki van nyírva. — Elég! — kiáltja Császár Béla. — Ki vagytok nyírva, nem értitek? — Egészen a falhoz lapul, két karral szorítja magához a golyószórót. — Fogjátok el, partizánok! — kiáltja a szeplős Brugger, — Nem is ezen a gangon lakik! — Ez megint Agika. — Kizavar minket erről a gangról, amikor nem is Itt lakik! Menjen vissza a harmadikra! — Eredj vissza a harmadikra, és zabáid meg azt a puskát! — Golyószórót! — Egy ilyen vacakot. Itt is lehet kapni a maszeknál. C saszi a falat súrolva szökik a lépcsőház felé. A gyerekek még nem nyúlnak hozzá, menekülhet. Beugrik a homályba, lead egy sorozatot. Szandálja csattog a lépcsőkön. — Utána! Trappolnak fel a harmadikra. Sikora semleges. Sértődötten áll a korlátnál Császár Béla elhagyja a harmadik emelet pihenőjét is, szalad fel a vaslépcsőn a padlásra. Az ajtó zárva. Zsákutca. Riadtan nézi a szűk kanyarulatban feléje áramló csapatot. Itt már. nem tud áttörni köztük. Már nem lő. A golyószóró játék, de a srácok most komolyan dühösek rá. Felbőszítette őkej. t- Sikora! — kiáltja. Síkora. lenn a másodikon, elhúzza a száját. (Este majd azt mondja az apjának, vacsoránál: — A Csaszinak golyószórója van. — Egyél, szól majd az apja, ne fecsegj mindig, gondolkodom. Az apja mindig gondolkodik, evés közben is. Nem érdekli, hogy Csaszi elárulta a fiát. A gyerekek visítozva körülfogják Császár Bélát. A fiú hadonász a golyószóróval, Agika sikít, jaj, a vállam! Brugger megkaparintja a golyószórót, trappol lefelé. A többiek utána. Krrr. Krrrrrrrr... Csaszi a padlásajtónál kuporog, valami felhasitotta birkózás közben a kezét. Nyomkodja a sebet. Felnéz. Sikora áll a lépcső alján. Azt mondja: — Szóval, engem is kinyírtál? — Inkább nézd meg, hová vitték a golyószórómat azok a hülyék! De Sikora nem mozdul. Nézi a barátját. — Engem is... Ingatja a fejét. Elég rossz lesz, Csaszi nélkül ezután. üi ifjúság 5 JANUS OSZEKA: A sátán Egyik este eljött hozzám az ördög. Már jóideje vártam a látogatására, mivel erényes viselkedésem közismert. s ez néki a pokolban egész biztos kellemetlen volt. — Kísérteni fog a sátán — gondoltam magamban. Az ördög azonban nagynyugodtan letelepedett a székre, patáit hanyagul keresztberakta, ásított s elmélázva rámbámult. Síri csend lett a szobában. — Talán azt szeretnéd, ha belegabalyodnék valamilyen gazdasági botrányba, — jegyeztem meg, hogy megtörjem a csendet. — Ha akarod, gabalyodj bele; ha nem óhajtod, hát ne tedd — válaszolt nyugodtan a sátán, s a körme alól piszkálni kezdte a ként. Valószínűleg cselvetésre készül — gondoltam. — Lopjak valamit? — kérdeztem. — A te dolgod — vetette oda. — Tán azt szeretnéd, ha ivásnak adnám a feiern? — Igyál csak nyugodtan — válaszolt az ördög. — En nem beszéllek le róla. — Már tudom! — kiáltottam fel diadalittasan — Azt akarod, hogy az élvezetek karjaiba vessem magam. Hangulatvilágítás, piano-ze- ne. szerelmi mámor... — Eh, mit!... szerelmi mámor... — leggyintett dölyfö- sen. — Méreg. — Méreg? — csodálkoztam. — Ügy vélem, egész kellemes lenne. — Pardon, tulajdonképpen kinek kell kit kísértenie? — figyelmeztetett a sátán. — Igazán van — ötlött az eszembe. — Neked kell engem kísértened, hogy bűnbe essem. — Ha kedvem tartja, — szólt az ördög. — Ha bűnbe akarsz esni, vétkezz; ha nem, hát nem! Nekem az édesmindegy! — Az ördögbe is! — káromkodtam. — S mi történt. hogy neked az mindegy? — Megváltoztatták a bérrendszert. Azelőtt minden egyes lélekért fizettek. Most meg havi fixet kapok — szólt az ördög. — Tyűha!!! — füttyentet- tem. amikor ezt a hírt meghallottam. Ügy éreztem, a iűnözés lehetősége elillan az orrom elöl, s a távoli ködbe vész. — Írd alá ezt az igazolást. — kért meg az ördög, s egy papírlapot nyújtott át, rajta a következő felirattal: — „Érkezett", „Távozott“, ,,A megkísértett aláírása“. Aláírtam a papírlapot, az ördög frakkja zsebébe dugta, s búcsút intett. — Eltűnők. — Dehát a kakas még nem kiikorékolt, — figyelmeztettem. Sátáni kacaj helyett csak unottan mosolygott, s eltűnt. Nem maradt utána se szurok, se kénszag. (A) Jlfif ŠOTOLA: Nem mosod le Esők, ereszen doboló dobosok és fényes csapatok, szerelők, tengerészek menetelnek. Jaj, szörnyű fejfájás! Nézd: utolsó. Ésforogsz ó én fejem, mindt az az asszony, a hűtelen és a dobosok mennek • és dobolnak és dobolnak ... És a szemek, a szemek, a szemek visszanéznek és forognak, visszafelé forognak ... Várj csak dobos! Még a könnyek, még a könnyek utánunk jönnek, még a levágott kezek, még a kiszúrt szemek, még a kék vízbefultak, és kiket fára húztak, s a gyerekek hassal, égnek, szétvagdalt csöpp reménységek... Mit akarsz azzal a terhes batyuval, testvére a szerencsétlenségnek? ILLYÉS GYULA: Vadrécés ég alatt I. Lakásukat eltorlaszolták már a csigák, a hangyák, tücskök. Ülnek — míg éhük hagyja — bűzhödt melegben a menyétek, rókák. Letette végül, bárhogy küzdött, minden bokor és fa a lombját. Meglátni a varjat, a csókát, hogy csapdos a tar galy-sürük közt. Magasan, a szürke egekben rúdrecsegést hallok felettem: irányt vált egy raj vadliba. Itt is, mint minden láthatáron el-elmarad belőlük három — De észbekapnak, — nincs hiba! II. Elevez, ami szárnyra kelhet; ami meg nem, rejtek után lát, földbe bú, megjátsza halálát, menti a fajt, menti a — lelket. Mindenek tudják, hogy csinálják a menekvést, míg föl nem enged a fehér iszony: áttelelnek, követik ösztönük irányát. Pocsolya-jég reccsen alattam Nem lehetek már, csak magamban utat, hogy — majd ha hull a hó — ne legyek csapatától végleg levált, fehér káoszba tévedt, esti, egyes vadréce-szó!
