Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-08-08 / 32. szám

2 új ifjúság HÍRADÓ 1914 augusztus 8-án há­borúellenes agitáció miatt betiltották a Kassai Mun­kást. 1945 augusztus 8-án a Szovjetunió hadat üzent Ja­pánnak. 1945 augusztus 9-én a- tomtámadás érte Nagaszaki japán várost. 1919 augusztus 9-én halt meg Rugiero Leoncavallo olasz zeneszerző. 1792 augusztus 10-én a francia nép bevette a kirá­lyi palotát és elűzte XVI. Laios királyt. 1912 augusztus 10-én szü­letett Jorge Amado brazil lró. 1892 augusztus 11-én szü­letett Giuseppe de Vittorio olasz békeharcos. 1962 augusztus 11-én küldték földkörüli pályájá­ra a Vosztok III. szovjet űrhajót. 1928 augusztus 12-én halt meg Leoš Janáček világhí­rű cseh zeneszerző. 1955 augusztus 12-én halt meg Tornas Mann, a nagy német humanista Író. 1865 augusztus 13-án halt meg Semmelweis Ignác Fü- löp, a neves magyar or­vos. az anyák megmentője. 1871 augusztus 13-án szü­letett Karol Liebknecht, a német munkásmozgalom ve­zetője, a Német Kommunis­ta Párt egyik alapító tag­ja. # A szokatlan nagy hő­ségben emelkedik a fürdés közben történő szerencsét-, lenségek száma is. A Brnó melletti duzzasztó-gátnál egy 21 éves jugoszláv tu­rista Branko S. lett a víz áldozata. # A tŕebiči járás Prešo- vice nevű falujában egy há- homéves kisfiú fulladt a vízbe. # A turisták sem mindig elég elővigyázatosak hegyi kirándulások közben. így Vladimír Rumančtk Dlhé Pole-i lakós egy szikláról lenézett, megszédült s a mélybe zuhant. A A forróságban a köz­lekedési balesetek száma is fokozódik. Július utolsó he­tében a közbiztonsági szer­vek 77 súlyosabb közleke­dési balesetet jegyeztek be. : Ezeknél 42 ember, köztük ; három gyermek pusztult el, 62-en súlyosan, 47-en köny- nvebbeb sebesültek meg. # Szombat és vasárnap csupán a közép-szlovákiai kerületben ismét 27 közle­kedési baleset volt. Három ember életét veszítette, ki­lencen súlyosan, húszán pe­dig könnyebben sérültek meg. # Františka Piknová tvrdošíni lakós 12 éves kis­lányával együtt fürdött. A kislány égy hat méter mélységű helyre került és fulladozni kezdet. Az anya, aki nem tudott úszni, a kis­lány segítségére sietett, de csakhamar óť is a fulladás veszélye fenyegette. Az a- nya és leánya segítségére Anton Planieta és Stanis­lav Gáli ugrottak a vízbe és ezeknek sikerült mind­kettőt a partra húzni és mesterséges lélegzéssel é- letrekelťeni. „Több mint 25 ezer 15 éves fiatal — ezek közül 12 225 leány — állt ebben az évben a pályaválasztás problémája előtt“ — mondja a Kerületi Nemzeti Bizottság számára készített beszámoló a kelet­szlovákiai kerületben. Ebből 8550-et vettek fel magasabb osztályokba, további ezreket a szakiskolába. Néhány terüle­ten még nem volt elég jelent­kező (mezőgazdaság, közleke­dés stb.). Ugyanakkor viszont 5199 fiatalt nem tudtak elhe­lyezni, s közel ezren vannak, akiket nem vettek fel az is­kolába. bár a felvételi vizsgán megfeleltek. Ez a hír elgondolkoztató. Az ember önkénytelenül is törni kezdi a fejét azon, hogy hát mi is lesz a fiatalok sorsa? Hol a hiba? A tervekben? Az iskolaügyben? A kerület üze­meinek a kapacitásában?... Vannak, akik egy kézlegyin­téssel elintézik a kérdést. Van­nak, akik azzal nyugtatják magukat, hogy majdcsak akad mindenkinek valami hely... De megelégedhetünk-e eny- nyivel? Nem! Nem!... Százszor is nem! Mert mi lesz jövőre? S azután? Vagy pár év múl­va? Igaz, hogy más kerületek­ben jobb a helyzet — állandó munkaerő-pótlásra kényszerül­nek. De ennek az az eredmé­nye, hogy ez a terület foko­zatosan elnéptelenedik. Máris Mi lesz veled emberke ? • KÉRDÉS, AMELYRE MA MÉG NINCS FELELET. vannak községek, ahol az is­kolákat be kellett zárni, mert nem volt elég a jelentkező. U- gyanakkor más területek túl­népesednek. A fiatalság „elszivárgásának“ több oka van. Tudjuk. Sokszor beszéltünk róla. Most csak e- qyet említsünk itt fel. A fia­talságnak szórakozásra is szük­sége van. De hogyan lehet ezt megvalósítani? Nyilvánvaló, hogy a szóra­kozásról a fiataloknak maguk­nak kell gondoskodniuk. Igen ám. de hogyan? Hol? Ezeket a kérdéseket szinte naponta adják fel nekünk a fiatalok. S kielégítő feleletet erre sem tudunk még adni. Hol hát a kiút? Merre ven­ni az irányt? Tévedés lenne azt hinnünk, hogy ezek a problémák olyan könnyen megoldhatók, mint a- hogy azt sokan gondolják. Hogy mennyire komolyan kell ven­nünk ezeket a kérdéseket, mu­tatja a KNB ülése Kassán (jú­lius 26-án). Többen hozzászóltak a fia­talság nevelésének, a tovább­tanulás szükségességének. a kultúrmunka fejlesztésének a problémájához. Volt olyan (Bulla elvtárs), aki ifjúsági klubok alakításával, a nemzeti kérdés helyes megoldásával, korszerű kultúrmunkával s he­lyes világnézeti neveléssel vél­te leküzdeni a nehéaségeket. Az ifjúsági kluboknak nagy jövőt jósolt Mikula elvtárs is (az iskola- és kultúrügyi szakbizottság elnöke). Szerinte sokkal nagyobb anyagi alapot kell a klubok számára terem­teni — már a tervek kidolgo­zásánál gondolni kell erre. S ez elsősorban a nemzeti bi­zottságok dolga. Hogy ezt a munkát eredményesen tud­ják elvégezni, szükséges, hogy megfelelő kulturális, szakmai és politikai felkészültséggel rendelkezzenek. Talán itt is több lehetőséget lehetne nyúj­tani a fiatal, jól képzett szak­embereknek. A kerületben az ifjúsági klubok száma csak hetven. De sokkal több len­ne. ha a HNB-ok helyiséget biztosítanának számukra! Hisz még Kassán sem tudnak ösz- szejönnl a magyar fiatalok! Az ifjúsági klubnak nincs helyi­sége. Másrészt sok községben, városban kihasználatlanok a kultúrházak, otthonok. Csak akkor téved be oda valaki, ha valami jó filmet vetítenek, vagv bál van. Ez persze szintén tarthatat­lan helyzet. Itt kellene meg­mutatnia a fiatalságnak, hogy mennyi kezdeményezés van benne. Persze, ez felelősség­gel, gonddal jár. Ebben kell, hogy az idősebbek is támo­gassák a fiatalokat. Sokat tehetnek az üzemek is — üzemi klubok, tanoncott- honok stb. Ha a kerületben mindenki csak egy kevéssel járulna eh­hez hozzá, sokkal szebben megoldhatnánk minden prob­lémát. S végeredményben ez a cél! Vany nem?... Szanyi József, Kassa Alojz Král, a demá'novai barlang felfedezője 90 éves kora ellenére még mindig dolgozik: Az utolsó hajó fáradtan do­hog a vízen, a fedélzet lámpái ezernt/i szúnyogot, csavargó lepkét csaltak fényükbe. Körül a partokon tüzek égnék, fuldo­kolnak az est tiszta sötétjében A tó olyan, mintha kormos olaj nyugodna nagy teknőben. A part egy pontján tömzsi szikla őrködik a víz fölött s a sziklán tábortűz pislog, in teget messzi utasoknak, a ben zintől és olajtól büzlő ország útnak, a mélyben erőlködő ha­jónak. Lihegve, verejtékezve, szik­láról sziklára hágva, lassan tornászom fel magam a titok zatos tűzhöz. Föntről egyhangú gitárpengetés szitál a fülembe és furcsa, a zenét mvndufitaian cserbenhagyó éneklés. Odafönn megriadok. Nagy szomorúfűz alatt sátrak, pok­rócba burkolózó, nagyhajú marcona alakok. Gyorsan meg számolom őket: egy, kettő, há­rom, négy, öt, Pontosan elég, hogy szükség esetén a vízbe dobjanak. Bátortalanul rájuk köszönök, de nem válaszolnak. Közelebb lépek. Most már látom, hogy fiatalok, szőrösek, kócosak és elhanyagoltak. A gitáros közé­pen, a tűz tövében pengeti a húrokat, és ketten-ketten a tűz két oldalán fújják az értelmetlen, szövegnélküli dal lamot. A középen iüő gitárosnak t KARCOLAT Öt Pepik a íűhen kilóg a lába a pokrócból. Cipője meglehetősen rossz bőrben van, arca egy kiéhezett karvalyra emlékeztet, hideg szemével rámpislant, de nem hagyja abba a pengetést, csak néha szól néhány parancsoló szót: — Pepik fáért! Az egyik fiú feláll, és nem­sokára nagy nyaláb fával tér vissza. Ledobja a tűz mellé, de a bágyadó tűzre nem tesz be­lőle. — Pepik, dobj a tűzre! — szól a gitáros nemsokára. Most a tűz másik oldalán mozdul egy alak, és néhány száraz ágat dob a tűzre. A gitáros tovább penget és tovább parancsolgat: — Pepik vízért! — Pepik ide!... — Pepik oda !... Mindig Pepik, és mindig má­sik fiú ugrik. Szó nélkül, némán engedelmeskednek. Tehát ő le­het a főnökük, ő a „serif“. Egyre kényelmetlenebbül ér zem magam. Végre a gitáros leteszi hangszerét, és elhang­zik a megváltó parancsi — Pepik, cigarettáit ^ Veti ciki cigarettát hajit a se­rifnek. 02 ügyesen elkapja és •neggyújtja a parázsló ágon. Kissé megrázza vállára omló lányoson hosszú haját, és vára kozóan felém fordítja az arcát — Mindannyian Pepikek vagytok? — kérdem zavartan — Yes, sir! Öt Pepik, Plzeň bői... — Tetszett a zenétek, azért jöttem közétek... — próbálok magyarázkodni. — Yes, sir! - feleli a „serif" és szertartásosan meghajol. Most már kibírhatatlan a za­varom Várakozva néznek, el­üt ásít bak. Egy ismeretlen, vüág falába ütköztem, és az isme­retlen mindig riasztó is egyben — Főiskolások? — próbálom szóra bírni Őket. — Nem sir! Szabad dolgo­zók... Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Talán munkások, de az is lehet, hogy lógósok, vagy művészinasok. Nem faggatom őket. Meg kérdem, rágyújtanák-e magyar cigarettára. Elfogadják és kissé beszéde­sebbek lesznek. Megkérdik, ma­gyar vagyok-e? Bólintok. Kissé megnyugszanak. Ki tudja, talán .hekusnak" hittek? ... Kérem, énekeljenek még! — Talán az iméntit?, — kér­di « „serif", — Azt .... az nagyon tet­szett. Látom, jólesik a dicséretem. Tompán, egyhangúan peng a gitár, és kissé hangosabb a jé, ié, jé. . Beszélgetünk ismét, óvato­san, tapogatózva. Megtudom, hogy egy hónapja keltek útra. — Hát pénzt, hogy szerez­nek ? — Bizony üres gyomorral szomorú a tramp ... Most már jó, van zöldség, az utak men­tén gyümölcs ... — magyaráz­za a „serif". — Két napja me­lózunk ... Cseresznyét szedünk napszámban ... Negyven krön­est egy napra... Ha egy kis lóvé összejön, tovább állunk! — Stoppal? — Stoppal ... Fölöttünk váratlanul meg- dördül az ég, vihar készül, áyorsan búcsúzom, futnom kell, hogy szárazon érkezzem a szál­lóba. Útközben velem futnak a gondolataim. Furcsa, kószáló népség.. morgóm magamnak. — Nomá­dok !... Vagy egyszerűen csa­vargók ?... Sárközi Dániellel — Úgy tudom júniusban fölvételiztél a Komenský Egyetem bölcsészeti karán. Fölvettek? — Valóban. Július éléjén kaptam meg az értesítést — felvettek. — Bizonyára nagyon örül­tél a sikeres felvételinek. — Az nem kifeüézés. Er­re a pályára készültem a- mióta az eszemet tudom, s úgy hiszem, más is örülne, ha lehetőség nyílna rá, hogy álmai valóra váljanak. Az az állapot volt ez, amelyre azt szokás mondani: mada­rat lehetne vele' fogatni. — Nehéz volt? — Nehéz is volf, s ráa­dásul még nagyon tartottam is tőle, hiszen tavaly, az első próbálkozásom nem si­került. Igyekeztem hát most a lehető legjobban felké­szülni. — Azt mondod komolyan kellett a felvételire készül­ni; te viszont a bratislavai Magyar Könyvesbolt alkal­mazottja vagy. Milyen le­hetőséged volt munkád mel­lett a tanulásra? — Nyolc órát dolgoztam naponta — utána még min­den nap készültem, tanul­tam. ismételgettem. Köz­vetlen a fölvételi vizsga e- lőtt pedig Marko elvtárs, a könyvesbolt vezetője lehető­vé tette számomra, hogy május elsejétől, június 22- ig odahaza készülhessek. Hogy a fölvételim sikerült; neki is köszönhetem. — Milyen terveid vannak a közeli- és a távoli jövőt illetően? — Hát a legeslegközeleb­bi tervem az, hogy az élső évfolyamban fennakadjak a rostán, hogy a lehető leg­jobban megálljam a helyem. Erre készülök már most is. Ami pedig a távlati tervei­met illeti — a főiskola el­végzése után újságíró sze­retnék lenni. — Miért nem az Újság­írói Főiskolára jelentkeztél akkor? — Úgy gondoltam, hogy sokkal többet használha­tok a közösségnek, ha a- zon a területen tökéletesí­tem magamat, amelyen a csehszlovákiai magvar új­ságírás fehér foltjai legin­kább kiütköznek s ez a te­rület a filozófia, az elméle­ti felkészültség. nem vettek fel, fgy most sokkal alaposabban készül­tem fel — tanultam, sokat olvastam, belekóstoltam a munkába, s ráadásul még egv kis pénzt is kerestem. Ha jól megnézzük — én nyertem! — Az előbb azt mondtad, hogy erősen tartottál a fel­vételitől, mivelhogy tavaly nem sikerült. . — Igen, ez így is van. Én ugyanis még 1966-ban érettségiztem a galántai magvar tannyelvű tizenkét éves iskolában. — Nem sajnálod ezt az elszalasztott egy évet? — Nem, mert lényegében nem szalasztottam el sem­mit. nem maradtam le sem­miről. Sót. Mivel először — Nekem is úgy tűnik. Sok sikert a majdani első vizsgákhoz. — Köszönöm. Rpszélgetett: —tó—

Next

/
Thumbnails
Contents