Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-08-01 / 31. szám
fii ifjúság 9 Felhívás A Komáromi Merőgazdasági Középiskola értesíti az érdeklődőket, hogy 1967/68» tanévben 3 és 5 éves távtanulást szervez szőlészeti és gyümölcsé- szeti szakon. Az érdeklődők augusztus 13-ig küldjék be jelentkezéseiket az iskola igazgatóságához. Az igazaatóság Jézus, a sütőben felejtettem az almáspitét! Tvfiw fcluJť 1 iM Kilenchetes nyári „MINI-KULCS" pályázatunk VI. FORDULÓ: „MINI-KULCS“ REJTVÉNY VÍZSZINTESEN: KÉKVÖLGYI VILMOS: Kibírhatatlan-e NYÉKI? ' A beszélgetés folyamán Libicsi most csóválta meg első ízben a fejét. — Nincs igaza ebben a Nyékidologban — mondta. — Nyéki azért ilyen, mert boldogtalan ember. Bélel is megcsóválta a fejét. — Magának nincs igaza ebben a dologban. Azért, mert Nyéki boldogtalan, nem lehet eltűrni, hogy ilyen kötekedő és rosszindulatú legyen. — Azért ilyen, mert szerencsétlen. Olvasta maga Marxot? — Olvastam. Miért? — Azt tanítja, hogy a lét határozza meg a tudatot. Nyékinek olyan léte volt, ami ilyenre formálta a tudatát. Nem érdemes érte szólni neki. — Eddig én sem szóltam, pedig bosszantott, amiért Kovácsnéról azt terjesztette, hogy két törvénytelen gyereke van vidéken, és kettő Pesten. Kassait hasba vágta az esernyőjével. Köbömét leöntötte spenóttal. Forralnak összekeverte a kartotékjait... Nem szóltam. De most már sok, amit csinál. — Mit csinált már megint? — Nem fogja elhinni. Hozzám vágta a tintát. — Hm ... Mondja, olvasta maga a bibliát? — Olvastam ... Miért? — Azt tanltja, aki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel. Ne, feledje, ez egy sorsiildözött ember, meg kell neki bocsátani. — De amikor mindenkit bánt. — Ez azért van, mert senki sem szereti. — Baktainak szerelmes levelet csempészett a zsebébe, mert tudta, hogy az asszony megveri, ha megtalálja nála. — És megtalálta? — Meg. Az asszonynak Irt egy levelet, hogy kutassa ki a férje zsebét. — És megverte az asszony? — Kétszer is. Kövér asszony, hamar fárad, kötszerre verte el a dühét. Ugyanezt csinálta Pozsai- val is. — Azt is megverte a felesége? — Nem. De mikor Nyéki megtudta, sajátkezüleg verte el. És tudja, mit mondott Nyéki? — Nem tudom. — Hogy maga is hamarosan megkapja a két pofonját. — Kettőt? Illetve ... én? — Igen. Meg le is köpi. — Köpi? Engem? — Magát. Libicsi kinézett az ablakon. Hosszan nézett. S miközben hosz- szan nézett, tekintetére felhő ereszkedett. Arca kipirult, halántékon vibrálni kezdett egy kis ér. Azután visszanézett Béléire, és ekkor csóválta meg másodszor a fejét. — Azt hiszem, most már nem lehet ennyiben hagyni a dolgokat. Ez a Nyéki tényleg kezd kibírhatatlan lenni. Kedd: 18.IS A krlstálytojás. Fantasztikus TV-történet. 19.00 TV Híradó. 19.30 Spanyolországi úti- film, 20.00 Látogatás a prágai SE- MAFOR-nál. 20.35 Halló, itt Budapest! Kabarémüsor. 21.50 TV Híradó. Szerda: 17.00 Kicsinyek műsora, 17.45 Az állatok világában. Film. 19.00 TV Híradó. 19.30 Légy ember! Szovjet film, 21.45 TV Híradó. Csütörtök: 18.10 X hét filmjei, 18.20 Három fllmrlport, 19.00 TV Híradó, 19.35 Lichtenstein és Monaco. Útifilm. Bratlslavai nyári fesztivál. 21.50 TV Híradó. Péntek: 19.00 TV Híradó, 19.30 Éljen a nyaralás! 21.30 A madarak életéből. Népszerú-tudományos film. 22.05 A csendes szoba. Lengyel filmsorozat. 22.35 TV Híradó. Szombat: 18.00 Fecske. 19.00 TV Híradó, 19.30 Külpolitikai Kommentár, 19.45 A vadon birodalma. 20.10 Carter Dickson. A kislány és a százszorszép. TV-detektlv- film. 21.10 Kenyér, szerelem és fentázla. Olasz film. 22.50 TV-da- lok a régi időkből. 23.50 TV Híradó. Vasárnap. 9.45 A napkör. Kanadai indián film, 10.15 Kirándulás Morvaországba. Útifűm, 11.15 Az In- tervlzió sétahangversenye, 12.00 TV Híradó, 17.30 Ifjúsági műsor: Finálé. TV-film. 19.00 TV Híradó, 19.45 Az ördög. Francia film, 21.45 A moszkvai filmfesztivál, 22.15 Találkozás Rex Stewarttal. Jazz-mű- sor, 22.40 TV Híradó. Kedd: 18.05 A Magyar Hirdető mű* sora. 18.40 Új könyvek. 19.25 Falusi dolgokról. 20.20 Tekints embernek! Magyarul beszélő angol film, 22.05 TV Híradó. Szerda: 17.58 Hírek, 18.05 X H. elődöntőre beérkezett közönség- szavazatok Ismertetése. 18.35 Fehér szoba. Magyarul beszélő román film, 19.50 Esti mese, 20.00 TV Híradó. 20.25 Olasz revüfilm. 21.30 Tizenkét szék. Művészeti vetélkedő, 22.10 Ty Híradó. Csütörtök: 9.30 Fehér szoba. Magyarul beszélő román film (Um.) 10.45 A képzőművészet története. Barokk és rokokó Italiában, (ism.) 17.58 Hírek, 18.45 Kapcsoljuk.., Helyszíni közvetítés, 19.45 Esti mese. 20.00 TV Híradó, 20.20 Táncdalfesztivál. Közvetítés a Madách színházból, 22.00 TV Híradó. Péntek: 9.30 Tekints embernek! Magyarul beszélő angol film. (ism.) 11.15 Charles Aznavour énekel (ism.) 12.00 Telespört. (Ism.). Szombat. 15.53 Szeged — Vasas bajnoki labdarúgó mérkőzés, a szünetben a Magyar Hirdető műsora, 17.55 Magyar klsfilm, 18.10 Az orvosi gondolkodás története, 18.40 Smelley-emlékműsor, 19.05 Aktuális riportmüsor. A TV jelenti, 19.50 Cicavízió. 20.00 TV Híradó. 20.20 Lessing: Minna v. Barnhelm. Magyarul beszélő tv-vlgjáték, 22.05 Peter Pears énekel, 22.35 TV Híradó. Vasárnap: 9.35 Intervlzló műsora Leningrádból. 10.10 Hétmérföldes kamera. Úttörőhiradó, 15.38 A Magyar Hirdető műsora, 18.45 Szállnak a darvak. Szovjet film, 18.25 Belle és Sébastien. Magyarul beszélő francia filmsorozat. 12. rész, 18.50 50 éve történt. Az OSZDP VI Kongresszusa. 19.35 Esti mese, 20.00 TV Híradó, 20.20 Ez az én otthonom, TV-jéték. 21.05 Tánc- '-ongresszus. (lem.) 22.05 TV Híradó. (egy-két betűsök a meg nem számozott zárt kockákban: A, A, E, « y Atfti - *.* * 1. Monoszlóy legszebb verseskötete (Madách Imre Irodalmi díj, 1967.) 4. Petőfi Sándort idézzük: „Egy gondolat... (?) engemet“. 7. Kötőszó. 8. Téli csapadék. 9. Koncz Zsuzsa új dala: „Kopogj az ...!“ (Elhangzott a Magyar Rádió és Televízió Táncdalfesztiválján, Madách Színház, Bp., 1967.) 11. Zenemű rövidítése. 12 ........... irgalom atyja, ne hagyj el“ (Arany: Ágnes asszony). 13. Abál közepe! (Egy kockában két betű). 14. Szimpatikus, énekes, kedves kis dalával megnyerte a budapesti közönséget, még az első elődöntőben... (a táncdal-fesztivál zsűri tágjait kivéve!) Figyelem: a második kockában „ra“ betűk egy kockába Írandók be). 17. Római ötös. 18. DUBA (Gyula) nevének a fele! 20. Keservesen hüllatja könnyeit. 21. A világ legősibb állama: ez évben ünnepli keletkezésének 2500 évfordulóját. 22. Batta karcolaténak befejező része. FÜGGŐLEGESEN: 1. Irány a ....?! 2. Azonos betűk. 3. Mi ez? „Az élvezés tudomány. — Minden gyönyör a rosszban lakozik.“ — (Baudelaire aforizmái). 4. Filmszínház a prágai diákok nyelvén (biograf röv.) 5. Neumann és Hoffmeister névjelek. 6. „Ketten“ clmú verskötete nagy meglepetést jelentett: az első Madách-dijasok egyike. (Az utolsó kockában két betűt Írunk). 9. Magyar film, a moszkvai ez évi nemzetközi filmfesztivál egyik fő diját kapta meg 10. Minket, bennünket, olaszul (női). 11. Egy nulla. 13. Ki írta: „s reggelre kelve könny szivárgott szempillám alól”? (Az első kockában a Madách- dljas költő nevének két betűje). 15. A keletnémetországi távirati iroda röv. (Allgemeiner Deutscher Nachrichtendienst). 16. Mesteri ábrázolás, ha . .. — 17. Meleg helyen a petrov-ligeti medencékben „eledelt“ követel, sebaj, ha a diák szenvedve fizet... és Így tovább... Mi tanulság? A Batta-féle karcolat a nem panaszkönyvbe írt leveleiének játékos első sora (lásd folytatva a vizsz. 22. sz. alatt). 19. Nem egészen régi menyasszony?! (Betühiány) 20. Rázus és Némcová névjelek. Megjegyzés: Ebben a pályázati keresztrejtvényben nem közlünk kulcs-szót. Múlt számunkban közölt rejtvény vizsz. sorainak hibátlan megfejtése: Áref. felé, gí, ú, o, ér, y, krepp, t, bú, el, M, napon, É, ÁD, r. d, öv, Kuba, Anna. Akik a heti rejtvényeket beküldik, azoknak lehetőségük van arra, hogy külön jutalomsorsolásban részt vegyenek. A legutóbb beérkezett rejtvényfejtők névsora: Landa Pál. Viola Handelová, Vörös János, Egyed Ilona, Robinek Éva, Gléz János, Huszlicska Ágnes, Pataky András, Bíró Ibolya, Fürstenzeller Irén. Kónya Miklósné. Lőrincz László, Kirpál Ildikó, Gecse Tibor, Básti Barnabás, Heringes László, Póda Mária, Gáspár Mária, Zboril Anna, Filberger Mária, Varga Júlia, Búcsik Józsefné. A héten megjutalmazzuk Egyed Ilonát, Veľký Biel-i, új klub-tagot, a szépen kidolgozott rejtvényfejtésért és a kiváló szereplésért a falusi táncdal-fesztivá- lon.) E rejtvényünk beküldési határideje a jövő hét keddig, Garubo névre. A VII.—Vili. és a IX. fordulók következnek. Ezért, hangsúlyozzuk, hogy állandóan vásárolják lapunkat és tegyék félre az egyes megfejtéseket. A díjakat bizonyára mindannyian ismerik^ -gA tükör V *-“w ^*«1 •» fr*> \pw vf •. A férjem ebédet főz Ismét előnyösen vásárolhat a 3 D AKCIÖ-ba besorolt üzletekben: a háztartási kellékek, a KÖZSZÜKSÉGLETI CIKKEK BOLTJAIBAN és a DROGÉRIÁKBAN, 1967 július 28-tól szeptember 17-ig TEKINTSE MEG OLCSÓ és JÓMINÖSÉ- GÜ ÁRUINKAT a 3 D jelzésű üzletekben! 6. 213 .XXXXXVkVÄXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXYvXXXXXXXXXXXYVXXXYaiNAXXvť A LEGMEGBÍZHATÓBB RIPORTER! Bárhol és bármikor informálja a sporteseményekről a LEGÜGYESEBB RIPORTER — a TRANZISZTOROS RÁDIO ! Vásárlásnál jó tanáccsal szolgálnak a szak-elárusítók * KLEKTRO-RÄDIÖ bojtokban i. 302