Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-07-25 / 30. szám

S új ifjúság ­KASSÁN, A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉPÜLETE ELŐTT ISMÉT GYÜLE­KEZNEK VASÁRNAP DÉLELŐTT A SZURKOLOK. HOGY MEGBE­SZÉLJÉK, MI IS LESZ AZ ELKÖ­VETKEZŐ MECCSEKEN. NEMSO­KÁRA RAJTOL A LIGA, ÉS JAVÁ­BAN FOLYIK MÉG AZ INTERCUP- BAJNOKSÄG. FŐLEG KÉT NÉV GYAKORI MOSTANÁBAN A MON­DATOK KÖZÖTT: BOMBA ES STRAUSZ NEVE. MINDKETTŐ A VSS JÁTÉKOSA. „BOMBA ÉLETE LEGRAGYOGÖBB FORMÁ­JÁBAN V A N" NYILATKOZZA JACIANSKY. ÉS STRAUSZ? „ISMÉT A RÉGI LESZ“! STRAUSZ Az elmúlt napokban érkezett Kassára Strausz János, a VSS egykori játékosa, aki most töltötte le kétéves katonai szolgálatát. Legalább olyan eseménye volt ez a városnak, mintha maga Johann Strauss, a zeneszerző futott volna be. Miért? A kassai szurkolók nem tudták ezt a rokonszenves fiút elfelej­teni, pedig időközben alig hallottak róla. Ami­kor berukkolt, formája tetőpontján állt, be­került a válogatottba is, és sokan rebesget­ték, hogy a fiatal fiú szép karrier előtt áll az eszményi edzési lehetőségeket biztosító prágai Duklában. Nem ez történt. Jani Prá­gából Komáromba, majd Táborba került. Ope- ráeión esett át, gondjai voltak, problémái. Senki sem hitte: a régi lesz még egyszer. Olyan hírek járták, hogy gyakran iszik, és nincs jó formában. Csak a legvérmesebb szur­kolók hitték az ellenkezőjét, és eddig nekik van igazuk. A Kassára visszatért Strausz ismét a csapat erőssége, pedig huszonegyes keretük van, és hét csatár meg négy fedezet igazi konkurrencia, főleg akkor, ha Scherer, Mravec. Boros, Tóth Tibor is készenlétben áll. Rövid beszélgetésünkkor Strausz János el­mondta, jól érzi magát itthon, az AARHUS dán együttesnek mindhárom gólt ő adta. Örülne, ha a VSS megnyerné a további mér­kőzéseket is, mert ez nemcsak anyagi siker, hanem azt is jelenti, hogy végre bizonyos nemzetközi rangja is lesz az együttesnek. Csoportjukban a drezdai, és a stockholmi AIK csapatai vannak még az Aarhuson kívül, te­hát erős, kemény ellenfelek. Ha sérülés nem jön közbe, és a hadiszeren­cse sem pártol el a VSS-től, akkor az őáli ligafordulőban nagyon-nagyon komoly szere­pet kaphatnak a fiúk, mert ilyen erős, ki­egyensúlyozott és rutinos labdarúgóból álló gárdája kevés ligacsapatnak van. Beszélge­tésünk pénteki napon zajlott le. Jani kisebb sérüléssel bajlódott, amely azonban rövidesen rendbejön az orvos véleménye szerint. Visszajött hát Johann, a góllövő, és szépen szerepel már most is. Az Intercup komoly verseny, de azért a ligára feni a fogát min­denki. Ha hinni lehet a tudományosságnak, a logikának, akkor a kassai VSS nagyon sok örömet szerez még az elkövetkező években híveinek. Elégedettek lesznek majd Strausz Jánossal is. aki itt van, itt edz ismét, lövi a gólokat, csak mintha egy kicsit komolyabbá fvagy szomorúbbá?) vált volna, pedig to­vábbra is szeretik őt és bíznak benne: haza­jövetele legalább olyan eseménye volt a vá­rosnak, mintha maga a zeneszerző Strauss érkezett volna. (batta) BOMBA Jozef Bomba (súlya 82 kg, magassága 175 cm) Bártfán érettségizett. Itt kezdett futbal­lozni, de — atlétizálni is. Sőt: azt mondhatom, előbb az atlétikának szentelte magát, s csak második volt a sorrendben a labdarúgás. Diákkorában a kerület egyik legjobb atlétája volt. Csak illusztrációképpen néhány ered­ményét: 100 méter: 11,2 mp, távolugrás: 68-1 cm, magasugrás: 178 cm. Sokoldalú volt. Ki­tűnő mozgáskészséggel bírt, ezért nem volt a sportnak olyan ága, amelyet nem művelt volna sikerrel. így jött rá a labdarúgás ízére, és így az atlétikának szentelt idő rohamo­san csökkent. Rendkívül gyorsan haladt elő-| re, egészen a nemzeti tizenegyig, így a fé-j: nyes atlétajövőbő! fényes futballjövö lett I Emellett az osztály legjobb tanulóihoz tar-l tozott, matematikában meg csaknem jobb volt, mint a tanár. Logikai érzéke felfedezhető játékában is. Jól érvényesíti matematikai tu­dását egyes helyzetekben. Pontosan kiszá­mítja a labda ívét fejeléskor, s keresztezni is csak a kellő, eszményi időben robban ki. Minthogy Bomba középhátvéd, azaz kulcssze­repe van a csapatban, örülünk, hogy ilyen tulajdonságokkal bír, sőt, ezek a tulajdonsá­gok nála ellenőrizhetők a legmarkánsabban, hiszen jobb középhátvédet bajos ebben az országban jelenleg találni. Lélektanilag is előnyös a játéka, mert a védelem nyugodtan játszhat, hiszen végső esetben ott van még a hátunk mögött a Bomba. Manapság sokat cikkeznek arról, hogy a védelmi játék ideje lejárt. Herrera és az In­Jozef Bomba Berenhaut Robert fel^át-ele,! tér bukása után helyes is úgyahogv az ilyen érvelés, csakhogy bármiféle játékstílusról be­szélünk. mindig lényeges, hogy kevesebbet kapjunk, mint amennyi adtunk, és ehhez me­gint csak védelem is szükséges, azaz mit sem változott a védők szerepe. Ügy hiszem, csapatunkban, a VSS-ben jobb a védelem, mint a csatársor Švajlen, Bomba, a fiatal Pivarnik, St. Jutka, Desiatnik és én rendkívül gyorsak vagyunk. Ebben a tulaj­donságunkban valamennyien elérjük a Bomba szintjét. Egyedül Desiatnik olyan gyors, ő viszont „játszik“, tehát támadófedezet, irá­nyít is, bármiféle poszton megállja a helyét. A labdarúgás gondolkozásra ösztönző játék, és minden labdarúgón megnyilvánulnak já­tékközben tulajdonságai, jellemvonásai, men-1 talitása. Bomba a magánéletben ugyan inkább a flegmatikus típushoz sorolható, a labdarú­gópályán azonban feléled benne az egészsé- ges harcikedv, és ebben rejlik játékának tit­ka. Egy idegileg labilis játékos a gyepen is kiegyensúlyozatlan. Hiszen a pálya az a ta­laj. az a terep, ahol leginkább egyéni az em­ber. Ismerik azokat az eseteket, amelyek ar­ról tanúskodnak, hogy a magánéletben csen­des, visszahúzódó szurkoló vagy játékos lángra lobban a pályán, minden apróságra reagál, azaz teljesen megváltozik. Hogy plasz­tikusadba tegyem a temperamentum és ide-* gek kérdését a mérkőzésen és a magánélet­ben. íme Bomba és Mravec együttesünkből. Tegyük fel, a találkozón mindketten gyengén szerepeltek volna. Az újságok kritizálván ír­tak volna. Meg vagyok róla győződve, hogy Bomba megvonná ilyenkor a vállát, s a kővet­kező pillanatban már más érdekelné, míg Mravecnek fájna a dolog, és hosszú ideig bántaná. Mindkét tulajdonság hasznos a lab­darúgó teljesítményének kialakításában, csak nem szabad a végletekbe torkollnia. Bombá­nál az a csodálni és tisztelnivalő, hogy amíg a magánéletben szinte könnyelműen flegma, addig a pályán igazi játékos, mindama tulaj­donságokkal, amikre egy kiváló futballistának szüksége van. A védelemben sokkal inkább uralkodnia kell az összhangnak, mint a csa­társorban. Vonatkozik ez elsősorban a szélső hátvédek és a középhátvéd együttműködésé­re. Mióta együtt játszom vele, még sohasem történt meg, hogy ne segített volna, ha el- lógott a szélsőm, az én hibámból kifolyólag. Talán egy kivételt azért mégis elmondanék. Ha rekkenö a hőség, ha tűz a nap, akkor lus­ta. Nem bírja a kánikulát. A sár és a hideg — ezek az ő kedvenc időjárási feltételei. Mindegy, milyen cipőben és milyen színű mezben megy ki a pályára. Szívesen játszik bármilyen felszerelésben. S remekül játszik. Dr. Václav JUTKA OTA PAVEL: «r így nyert ZÁTOPEK A tizenötödik olimpiai játé­kok színhelye Helsinki volt. Emil mindig is szerette ezt a kis országot, gyakran indult itt versenyeken, s mindig weren- esésnek mondta magát, ha ebbe az északi államba hívták futni. Itt szereett három aranyérme túl egyszerű dolognak tűnhe­tett a rádióhallgatók számára, pedig a valóságban másképp volt. Itthon felszgíftották (mi­csoda idők voltak azok!) vál­laljon kötelezettséget egy olim­piai aranyérem megszerzésére. Emil sohasem szerette a köte­lezettségvállalásokat, de ke­servesen beleegyezett. A tíz­ezer méteres táv megnyerésé­re kötelezte magát. Akkor az ötezret elveszted, mint Lon­donban? Hát, nem... így aztán két aranyérem megnyerésének ígéretét sajtolták ki belőle. Biztos, ami biztos jeligével még a maratoni futásra is be­küldte jelentkezőívét. Jött az olimpiai esztendő és Zátopek súlyos hűlésen esett át. Egy Kijevben megrendezett nem­zetközi versenyen — harminc­kilenc nappal olimpiai rajtja előtt — szívét-lelkét beleadta a küzdelembe, s mégiscsak harmadiknak ért a célba. Két szovjet fiú előzte meg. Egyéb­ként is nem volt valami hires formában. A legjobb ötezres idő elérése is a német Schade nevéhez fűződött. Maradt hát a hallatlan akarás, s az edzé­sek hosszú sora. Taktikai tervében az szere­pelt, hogy együtt halad az él­bollyal végig, s csak négyszáz méterrel a cél előtt robban ki. akkor vág ki — egy addig eléggé szokatlan — hosszú gyilkos vágtát. Erre a finisre négy évig készült, sohasem mu­tatta még be, most akarta meglepni az ellenfeleket. Het­venezer néző feszeng az olim­piai stadionban, amikor a rajt­hoz készülődnek. A futók egy­mást méregetik, sok az isme­rős is. biccentenek jobbra-bai- ra. A rajtvonal előtt gyülekez­nek; Zátopek elég rossz sor­számot kapott, a sors csaknem utolsónak, a harmadik sorba állította, így a rajt után az utolsók között kullog. Chata- way vezet, őt Schade, Reiff, Mimoun és Pirié követi. Egyik favorit sem engedheti meg ma­gának, egy pillanatra sem, hogy az utolsó helyen fusson. És mi történik, ha meglóg az élboly? Emil hát előre fúrja magát, de sok erőt rabol a harmincméter hosszú mezőny megkerülése. Elöl Schade diktálja az iramot. Zátopek megpillantja Anufrije- vet, rákacsint, de a szovjet futó már nem bír. Érthetetlen módon már az előfutamokban kimerítette magát. A második kör után négyes csoport szakad el a többiektől: Schade, Cha- taway, Reiff, Mimoun. Nem sok közöttük és a többiek között a távolság, de mégis. Zátopek hát újabb energiát szabadít fel, és utánuk iramodik A célegyenes­ben éri őket utói s a negye­dik versenyző utáni teret tölti ki, széped ragad a többiekre, s végre megpihen. Schade még mindig az élen van. Zálopek mitsem törődik ezzel, amúgvis, süt a nap, igv legalább pihen­nek az idegek Az élen haladó futó ugyanis nemcsak a leve­gőt forgácsolja szét mellkasán hanem a vezetés lélektanát, sú­lyát i= cipeli, míg a többiek nem összpontosítanak annyira a futásra, az iramra. Olyasmi ez, mintha ismeretlen erdei ös­vényeken futnának, s az élen­járó keresné az újabb ösvé­nyeket, míg a többiek kényel­mesen követik. Emil gondol­kodik. A tízezrest már meg­nyerte. de nagyon kimerült, van ioga a pihenésre. Megfogadta még a verseny előtt, hogy nem veszi át a vezetést, nem meríti ki magát fölöslegesen. Mégis gondolkodik, mert nem tartja becsületesnek, hogy valakinek az uszályában haladjon. De mi történik, ha túlságosan kime­rül? Ha túl sok erejébe kerül a dolog? Négy éve készül erre az egy versenyre, az olimpiára, és most jószívűen ajándékozza másnak az aranyérmet? De Schade jó barátom! Nem tehe­tem ezt vele! Ez az utolsó gondolatmenet döntött. Kivág, és az élre kerül. Németül szó! oda Schadenek: két kört veze­tek, pihenj! A közönségnek tetszik a lovagi gesztus, kórus­ban rivallják: „Hive satu-pe- ka!'* „Jól van, mesebeli Záto­pek!“ Schade azonban nem hisz Emilnek, jóllehet a barátja. Nem hisz neki, azt sejti a dol­gok mögött, hogy el akar sza­kadni az élmezőnytől, ezért új­ból átveszi a vezetést. Ez vi­szont Emilnek nem megy a fe­jébe, dehát ő megtette a ma­gáét, hiába. A táv fele már a lábaikban van. A Schade, Reiff, Zátopek, Mimoun, Chataway összeállítású társaság szabá­lyosan köröz a salakon. Olyan ez most, mint a zivatar előtti csend: Arra várnak, vajon ki röpül ki először, mint a villám. Mindegyikük kimerült már. Sem az agy, sem az izmok nem frissek. Maga Zátopek is fe­szeng közöttük. Nem bírja ezt a szabályos ügetést. Vágj ki, lógj el, hagyd laképnél őket, bíztatgatja magát. Ne siesd el kiskomám, csitítja egy másik qondolat. Van neked haditerved is, s az egész mást javasol. Ezt csak a fáradt idegek súg­ják, ezt az esztelenséget. Alig cikáznak át ezek a gondolatok Zátopek agyán, máris a körül­mények kényszerítik öt. Mert kilő Gaston Reiff, a londoni olimpia aranyérmese, aki úgv- látszik nem felejtette el, mi­ként sikerült Angliában győz­nie, hogyan hagyta faképnél kétezer méterrel a cél előtt Zátopekékat, s mire azok ü1- dözésére indultak, már késő volt. Gaston Reiff tehát Lon­dont akarja megismételni. Csakhogy London négy évvel ezelőtt volt, s azóta megvál­toztak az erőviszonyok, azaz Gaston Reiff most a vesztébe rohan, mert a négyes csoport azonnal befogja, s a kimerült belga a puha fűre huppan, fel­adja. Négyen maradnak hát az élen, Schade, Zátopek, Chata­way és Mimoun. Aranyérmet viszont csak egynek adnak. Az utolsóelőtti kör a harmadik he­lyen találja Zátopeket. Emil nyugodt, ez a pozíció megfelel neki, mert még nem jött el az ő ideje, az utolsó kör, a rob­bantás, amelyre négy eszten­deig készült. Mert más lenne végig vezetni, s aztán az ira­mot meggyorsítva rájuk verni. Hatásosabb a harmadik hely­ről előretörni, mindenkit le­hagyni, s így szakítani át a célszalagot. Gling-giling! Itt az utolsó kör, az utolsó négyszáz méter. Zátopek kirobban, mert úgy érzi, süllyedő hajón szólt a vészharang, s aki nem fut el, az elmerül, meghal. Zátopek finisei és töpreng: öt, vagy tíz méter az előnyöm? A közönség felemelkedik ülőhelyeiről, és megállapítja, hogy a csehszlo­vák futónak semmi előnye sincs, sőt, most éppen őt hagy­ják el a többiek. Most már kö­nyörtelenül verekedik mind­egyik a győzelemért, mint az ökölvívók, csakhogy itt semmi­féle vér nem folyik. Ez a négy futó sokezer kilométert edzett, s most itt van ez az utolsó há­rom méter, s most dől el min­den. Emil katastrofálisnak lát­ja a helyzetet. Első akart len­ni. és most negyedik. Mindenki megelőzte! Úgy érzi, Reiff sor­sára jutott. Első akart lenni, és könyörtelenül megelőzték. Csakhogy még mindig van há­romszáz méter! Még nincs el­veszve minden, még senki sincs a célban, ók sem, az élen! Rossz volt a taktikám! Újat kell konstruálnom. Utánuk! Az izmok és az agy rengeteg erőt, rengeteg energiát szabadítanak most fel. Utánuk! Meglátjuk, ki bírja az utolsó métereket, az utolsó százast! Utánuk ira­modik’ és figyeli őket. A célig még kétszáz méter van hát­ra és azok a srácok ott az élen mintha egy helyben topogná­nak. Az élre tör. Schade, Cha­taway, Mimoun volt eddig a sorrend Mimoun azonban már senkit sem akar az élre en­gedni, így hát belekönyökö! Emilbe. Emilt azonban meged­zették a versenyek. Nem hagy­ja magát, rohan előre. A kö­vetkező pillanatban Chataway sokkot kap, összeomlik, nem bírja idegileg. Zátopek finisei és elsőként ér a célba, a ki­merült Schadet Mimoun előzi meg. így neki csak a bronz­érem jut A német újságírók azt írják Schaderól: összetört. Emil emlékül felajánlja arany­érmét, de Schade nem fogadja el. — . t b. gy. CASSIUS MARCELLUS CLAY MüHAMAD ALI 1942 január tizenhete­dikén született az Egye­sült Államok-beli Louis­villében. A profi-szorítóban ösz- szesen huszonkilenc mér­kőzést vívott, s ebből összesen huszonkilenc mérkőzést nyert meg, hu­szonhármat kiütéssel. Súlya: 97 kg. Magassága: 190 cm. Mellkasának térfogata nyugalmi állapotban is 106 cm, de ha teleszívja ma­gát levegővel, 113 cm. Nyakbósége: 44,5 cm, Derékbősége: 81,5 cm, Bicepsze 38,5 cm kerü­letű, ökle 33 cm. A combja 62,5 cm ke­rületű. Strausz János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents