Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-07-25 / 30. szám
4 üj ifjúság Dózsa György Az ISII. évi országrengető forradalommal szervesen ösz- szefügg a dicső emlékezető Dózsa György, a legendás hírű parasztvezér neve. Az ő emlékének szenteljük e sorokat. Születésének pontos adatai felöl a nézetek eltérőek. Csupán annyi bizonyos, hogy 1474 körül látta meg a napvilágot. Dózsa, mások szerint Dósa György székely volt, dálnoki nemes kapitány fia, egyes feljegyzésekben. De ha születésének körülményei homályosak is, annál ékesebben beszélnek tettei, amelyekről pontos adatokkal rendelkezünk. Ezek pedig tüzes betűkkel Írták be nevét a történelembe. Dózsa 1514 február 28-án Nándorfehérvárnál, az egykori Belgrádnál párviadalban megölte Ali szpáhit. Ellenfele kardját elvitte a királyhoz Budára. Ezért a kapitányi rangot viselő Dózsát később lovaggá ütötték és Temesvár közelében falut adományoztak neki. Április 24-én a Bakócz Tamás szervezte keresztes hadjárat vezérévé nevezték ki. A siralmas helyzetben lévő jobbágyok százezer főnyi seregébe a rákost táborba nemcsak kunok. hanem számos elszegényedett nemes, pap, értelmiségi és diák is tömegesen özönlött. A keresztes mozgalom eszményének hanyatlásával azonban nem indították útnak a magyarországi kereszteseket, akiket már eleve elkedvetlenített a Szentföldről érkező sorozatos vereségek híre. Dózsa ekkor Magyarország rendi uralmának megdöntésére vezette embereit. Egy ideig Cegléd lett a felkelés központja, ahol Mészáros Lőrinc plébános biztatta kitartásra a harcosokat. Ceglédről Temesvár alá vonult a sereg zöme, hogy megsemmisítse a gyűlölt Báthory István grófot és csatlósait. Miután a felkelők megtudták, hogy foglyaikat a nemesek a legkegyetlenebb kínzásokkal végeztetik ki, viszonzásként ók is kivégezték az általuk elfogott Telegdy István kincstartót és Csáky Miklós Csanádi püspököt. Nagylaknál megverik Báthoryékat, ostrom alá veszik annak temesvári kúriáját, de csakhamar megfordul a hadiszerencse. Werbőczy ösztönzésére ugyanis az ország legnagyobb földesura, Zápolya erdélyi vajda érkezett Báthory segítségére hatalmas hadával és július közepén Temesvár határában szétverte a lázadó sereget. Hasonló sors érte Mészáros Lőrinc plébános embereit Váradnál. Fogságba került Dózsa is, A bosszúszomjas nemesek, tüzes vaskoronát nyomtak a fejébe, izzó vas.- székbe ültették — így végezték ki a hős parasztvezért, Hasonlóan embertelen módon gyötörték halálra az al- vezéreket és közel 70.000 elfogott jobbágyot. Egykori feljegyzések szerint Dózsa hangtalanul tűrte az emberfeletti kínokat. A magyarországi rendek ezután sem elégedtek meg a lázadók felkoncolásával. Nyomban összeült a megtorló országgyűlés, Többek között elfogadta Werbőczy „Hármaskönyvét“, amely éles határvonalat húzott a rendi kiváltságok és a jobbágyság között. Csakhogy ezzel egyidejűleg saját sírjukat ásták meg a fennhéjázó nagyurak. A jobbágyság oroszlánrészének felkoncolásával olyan érzékeny veszteség érte az ország megfogyatkozott honvédelmi készségét, amely néhány év múlva a (végzetes) mohácsi csata elvesztésének egyik oka volt. Feldolgozta: K. E. O tthon — Angliában, 1965- ben tűnt föl először. Két évig tartott, amíg a hazai népszerűségből világhírnév lett. Néhány hete a bécsi Hof- burgban a Puppet on the string (Paprikajancsi) című számmal megnyerte az 1967-es Grand Prix Eurovision-t. Kitűnő hangján kívül, még egy sajátos tulajdonságáról közismert: a miniszoknyánál is rövidebb alig- szoknyában és mezítláb énekel. — Vajon miért? — (Elmosolyodik). Két okból: egyrészt mindenki én is, — ki akar valamivel tűnni társai közül, másrészt így köny- nyebben tudom testmozgással kísérni számaimat. Akár a király előtt is így lépnék fel. — És az alig-szoknya? — Szabadabban érzem magam benne. Mind az énekben, mind a mindennapi életben megvetem a feszélyezettséget és a szabadságra törekszem. Sandie Shaw Sandie, ha színpadon van, mindig belesző műsorába egykét eredeti, új vonást. Nem kevésbé eredeti a mindennapi életben is. Bizonyságot szerezhettek erről az újságírók a bratislavai sajtóértekezleten A furcsa, célzásnak tűnő kérdésekre sorban egv-egy „eredeti“ választ adott, kikerülve a kérdés élét, vagy kétértelműségét (a fent megkezdett interjúra itt-tartózkodásának második napján, a főpróba és az előadás között adódott alkalom). — A világot menedzserével: Evelyn Taylor asszonnyal járja. Milyen a kapcsolatuk? — Nagyon baráti és megértő, bár néha anyai szigorral ügyel rám. Nem tagadom, alkalomadtán szükség is van erre, Megtörtént már például, hogy hideg narancslevet ittam, előadás előtt és „jutalmul“ bizony kaptam egy nyaklevest. — Mit jelent Önnek a zene, az ének? — (Fölcsillan a szeme) A zene élményt, az ének mindent. — Nem fárad el az állandó munkában? — Természetesen velem is előfordul az ilyesmi. Remek orvosságom van azonban erre: mezítláb futkosok a szabadban. Szinte újjá szülétek ilyenkor. — Hány nyelven beszél? — Három nyelvet bírok, öt nyelven énekelek... — Az a hír járja, hogy ruháit önmaga tervezi...? — Ez igaz. így legalább senkivel sem kerülök konfliktusba, ha a ruha nem úgy fest a valóságban, mint ahogy elképzeltem. Legfeljebb a szabóval lehet nézeteltérésem... — Szabad ideje alig akad. De ha mégis... — .. akkor moziba megyek, vagy olvasok. — Gondolt már arra, hogy egyszer férjhez megy? — (Újból elmosolyodik). Délelőtt a sajtóértekezleten azt mondtam erre a kollégáinak — természetesen tréfából — hogy este lesz egy fél óra időm, akkor elfogadok néhány házassági ajánlatot. Ellenben komolyra fordítva a szót: nem foglalkoztam még ezzel a gondolattal. — Filmben nem szeretne játszani? — (Legyint). Sok ajánlatot kaptam, de Evelyn néni nem engedte meg, hogy bármelyiket is elfogadjam. Egyikük miatt például Afrikába kellett volna mennem. Gondolom, a filmezésnek is eljön majd az ideje. — Tudtommal műszaki iskolát végzett. Állásban is volt? — Igen. Két hónapig voltam titkárnő. De aztán jött az ének... — Minek tulajdonítja sikereit? — Talán annak, hogy sosem törekedtem a látványosságra, hanem inkább a közönség megnyerésére és a tökéletes egyszerűségre. — Meddig szeretne énekelni? — Amíg tart az érdeklődés irántam. — Mi a legnagyobb kívánsága? — Mindig olyan boldog szeretnék lenni, mint ma. (miklósi péter) Négyszemközt: DUBAGYULA Madách-díjas írónkkal BAJ VAN A* HUMORRAL kötete ürügyén Bár, mint ahogy Turczel Lajos kötetedet záró tanulmányából értesülünk, eddig hét köteted jelent meg; s ezek alapján megismerhetjük az írót, olvasóinkat bizonyára érdekli Duba Gyula a magánember is! Pozsonyban lakom, közel a Dunához, ami azért lényeges, mert sok sétára ad lehetőséget. Kiváló itt a levegő és a nagy víz mellett inkább érzi magát a természet részeként az ember, mint egyébként a nagyváros forró utcáin és rohanó közlekedése zűrzavarában. A belvárosban sietni kell, mert mindenki siet, a Dunaparton sétálni is lehet. S ez nem közömbös körülmény a mai szívinfarktusos világban. Egyébként 37 éves vagyok, nős, egy kislányom van. A Hét szerkesztőségében dolgozom. Kedvenc ételem nincs, kedvenc italom van több is, akárcsak kedvenc íróm. Egy magánemberről eny- nyi elég. Új köteted, a most megjelent válogatás címe; Baj van a humorral. Mi a címet egy kissé módosítva azt kérdeznénk meg, hogy szerinted miért van baj a csehszlovákiai magyar irodalomban a humorral? Erre a legkézenfekvőbb felelet az elenne, hogy íróinknak nincs kedvük humorizálni. Persze a dolog nem ilyen egyszerű. Mert azonnal felmerül a másik kérdés: miért nincs kedvük humorizálni, amikor a nevetés kellemes, nagyon is emberi, sőt, hasznos dolog? Senki sem bizonyította még be, pedig talán be lehetne, hogy a nevetés, a jó kedély nemcsak kellemesebbé teszi, de meghosz- szabbítja az életet. S ha íróink mégsem humorizálnak, bizonyára komoly okuk van rá. Családi és létproblémák, nemzetségi gondok, örök emberi problémák és egyebek. Egy körülményt említenék, mely semmiképpen sem járul hozzá humoros irodalmunk fellendüléséhez: az irodalom értékelésénél — akárcsak máshol is — kritikusaink nem veszik komolyan a humort. Megdicsérik, hogy milyen jót lehet rajta nevetni, hogy szellemes, hogy egyéni, de elfelejtik felfedezni, hogy a jő humornak filozófiai alapja van, mely néha nagyon komoly dolog. S ilyen értelemben a humoros írás is tud lényegeset mondani az életről és a humorista sem egyszerűen csak rokonszenves tréfacsináló, vagy bohóc, de író, mégpedig esetleg jó író. Jó neked irodalmunkban a konkurenciamentesség ? Szinte látom a várakozást, mellyel a tagadó feleletet várja tőlem a szerkesztő, hogy nem jő, mert ez nem egészséges, mert így nincs fejlődés stb..., stb. Hát nem! Számomra jó. Kényelmes. S még csak azt sem mondanám, hogy így nem lehet fejlődni, mert ha az emberben benne van az író indulat és mondani akarás lendülete, önmaga által is fejlődik. Persze más dolog az, hogy az irodalom egésze számára valóban nem egészséges, hogy egy író írjon csak rendszeresen humoros dolgokat. Mert több szem többet lát. Több hangot többen hallanak meg. Több szempont és nézet tisztább képet ad korunk groteszk vonásairól. Humoristaként indultál, de mint novellista, a Delfinek című kötetedért kaptad a Ma- dách-díjat. Mit tartasz te a hozzád közelállóbb, a fontosabb műfajnak: a humoreszket, vagy a novellát? Kezdetben szinte kivétel nélkül humoros dolgokat írtam, harciasán és könyörtelenül ki akartam nevetni mindent, ami arra érdemes. Később valahogy unalmas lett számomra a nevetés, s a ló másik oldalára estem; csak komoly, súlyos mondanivalót hordozó dolgokat akartam írni. Első novelláskö- tetem margójára azt írtam, hogy a humor sekélyes műfaji módszer, csak a dolgok felszínét tükrözi, de a mélybe képtelen leszállni. Régi bölcs mondás, hogy a sírás és a nevetés rokon emberi megnyilvánulások. Az én néhányéves tapasztalatom is valami hasonló felismerést eredményezett. Ahogy alaposabban megfigyeltem az életjelenségeket, úgy találtam, hogy a földön kéz a kézben jár egymás mellett a tragikum és a komikum. Dialektikus ellentétpárt alkotnak, egy jelenség szemlélésének két lehetséges végletét. S a valóságban azt látjuk, hogy mintegy kölcsönösen kiegészítik egymást, a valóságról alkotott képet teljesebbé és plasztikusabbá teszik. Nem véletlen az abszurd dráma egyre fokozódó népszerűsége és sikere, az abszurd szemlélet valahogy képes egész - szé ötvözni a modern élet látszólag ellentétes tendenciáit és felmutatni a lényeget (persze ezt sem. lehet túlzásba vinni, a sok abszurd maga is abszurd világképet eredményez és irreális). Egyszóval nem a műfaj fontosságáról, de inkább a valóságszemlélet egyensúlyáról kell ma beszélnünk, melyben a groteszk és tragikus elemek egyensúlya realitást eredményez. Szlovák nyelven is megjelent tőled egy novella-válogatás. Milyen a visszhangja? Divatos kifejezéssel élve mini-visszhangja (vagy alig- visszhangja?) van még ezideig. Élőszóval dicsérték, nyomtatásban dicsérték is, elmarasztalták is. Bár alkalmat adna arra, hogy konfrontálják a fiatal szlovák és a mi irodalmunk eredményeit, vagy szemléletbeli módszereit, az összehasonlítás ezideig késik. Bízom benne, hogy nem marad el. Milyen kérdést tennél fel te Duba Gyulának? Bár az ember ritkán szokott önmaga számára feltenni kérdéseket, a kérdésre viszont válaszolni illik, hát legyen. Ilyen kérdést tennék fel önmagámnak: az írók legutóbbi törvényerőre emelt jutalmazásszabályozása alkalmával miért nem szabályozták a szlovákiai magyar írók normáját? S azt felelném rá: nem tudom. Legközelebbi terveid? Regényt szeretnék írni. S ez nem olyan egyszerű, amilyennek első pillanatra tűnik, mert két évvel ezelőtt egy hasonló kérdésre ugyanezt feleltem, a regényt mégsem írtam meg. Minden látszattól eltérően, a regényíráshoz nemcsak író, toll, tinta és papír kell, de alkalom, nyugalom és lehetőség is. Remélem, hogy őszre mindezt sikerül bebiztosítanom. Ha esetleg mégsem sikerül, a jövőben, minden a terveimet illető kérdésre ugyanezt leszek kénytelen válaszolni: regényt szeretnék írni. Beszélgetett: -tőA’ N. GY. Izabella: Versel giccses, jelszavas naivitások! Képeket alig használ, ha Igen, azok Is gyengék, rosszak! Ügy gondoljuk kár lenne továbbra is hitegetnünk' Lebeszéljük! Jk M. É. Gelle: Bár kifejezetten levélben kér választ, mi mégis itt válaszolunk, annál is Inkább, mert levélben sem tudnánk mást mondani, illetve írni: Versei naiv, kezdetleges gügyögések, híjával minden eredetiségnek. Csak szavak, utánzás, áthallás. Amit az Eljön még az a nap című versében leír, úgy érezzük személy szerint a verslrónak fontos lehet, de az olvasónak... Idézzük talán: /Elmúlt már az az idő, / mikor boldog voltál velem, / de eljő az az idő is, / mikor örülök / ha veled nem kell beszélnem. / — Lebeszéljük!!! A „Legjobb a Zorán": Versei csak zavaros kapálózások; s hogy élményeit pontosabban és tisztábban tudja visszaadni elsősorban a nyelv rejtelmeivel, mélységeivel kellene megismerkednie. Ne sértődjön meg, de Itt kell idéznünk Paskándi Géza a költészetről szóló vallomásának egyik fejezetét, amely a „Vegetáló vers" alcím alatt jelent meg. Ügy gondoljuk ön is és az önhöz hasonló többi kzz- dő toliforgatónk is csak tanulhat belőle. »Tudnék egy elfogadható, esetleg szépecske verset írni az őszről. Am a tavaszról is. Nem kerülne különösebb erőfeszítésembe, hogy verset írjak barátom névnapjára. Esetleg: jó verset is. De mindezt nem Írom meg. Miért nem Írom meg, amikor pedig versében él a költő? Azért, mert az egész Irodalom múltjában és jelenében felfedeztem a „vegetáló verset", Mi ez? Olvastál már verset, amely technikájában tökéletes, hangulatában őszinte, eszméjében szép, igaz és a költő egyéni stílusjegyeit is hordozta? Ugye, hogy olvastál. Én is. Sokat. S miután elolvastad, mégis hiányérzeted támadt. Ez jutott eszedbe: történt volna valami tragikus, ha szt a költő nem írja ki magából? Nem. Ettől a verstől semmi sem változott, sem bennem, sem a költőben. A vegetáló verset nem az „önkényszer“ szüli, hanem a tehetetlenség törvénye: a vonat megállt, de te még mennél, mozognál, s előrebuksz. A vegetáló verset a tartalmavesztett szokás, a beidegződöttség szüli. Esetleg: valami kicsinyesség. A napi étkezések meg- szokottsága - versszinten. Amikor aggastyán-költőben fedezek fel ilyesmit, nem szólok semmit, de amikor húszéveseknél veszek észre hasonlót, megkérdezem: mire föl szenilis, fiatalember? Az igazi vers — még ha nem Is tetszik ízlésemnek — valami izgalmat sugároz: közvetíti a másik „önkényszerű" helyzetének hangulatát. Lehet, hogy balgaság, lehet, hogy dadogás, lehet, hogy rossz, de nem érdektelen. Ez valamit mondani akar, üzen valamit: Lehet, csak önmagának, de lehet, hogy nekem Is. A vegetáló versen mintha láthatatlan felírás lenne: „nem fontos!“, „nem sürgős!“, „ráér!“, „elhalasztható!“ stb. A közlés és átsugárzódás izgalma helyett: minden meglepetéstől való felmentés. Végeredményben az üresjárat versei ezek. Mert nemcsak üresjáratú sorok, üres járatú versek is vannak. Beszél, beszél, s döbbenten kérdezem: mit akar ez a szép eszemtől? Ez még csak nem Is „mellé“, hanem „fölébeszé!“.« A H. I. Kassa: Mást most sem tudunk mondani: lebeszéljük! A! „Varjú“: Hogy stílszerűek maradjunk: K A R!
