Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-07-18 / 29. szám
új ifjúság 7 Áz utóbbi hetekben a világirodalom egy izgalmas fejezete zárult le. B. Traven, eddig ismeretlen Írói személyét övező rejtélyesség fátyla a több mint negyven éves ..kínos titokzatosság“ (Time) után végre lehullott. Ez a leleplezés Gerd Heidemann-nak, a Stern nyugatnémet folyóirat riporterének érdeme, aki meglátogatta Travent Me- xikó-Cityben, a Mississippi u. 61. sz. alatti házában, beszélgetett vele és felvételeket készített róla. . A Stern riporterének megállapítása szerint Traven 1912-ben Düsseldorfban tűnt fel először Rét Maruth néven. Angol állampolgárként jelentkezett, s állítása szerint 1882-ben született San Franciscóban, foglalkozása' színész. A városi színházban kisebb szerepekkel bízták meg. Paul Henckels, rendező, a következőket mondta róla: „Maruth különös ember volt. Volt benne valami a titokzatos emberek misztériumából, sosem beszélt magáról. Anyagi gondjai bizonyára nem voltak, mert a fizetésével nem sokat törődött.“ Az első világháború kitörésekor egyik napról a másikra amerikai állampolgárságot szerez. Egyszerű halandó számára ilyesmi abban az időbén lehetetlen lett volna. Ma- rüth azonban ennél többet is megengedhetett magának. Münchenbe költözött s nyugodtan élt akkor is, amikor az USA is háborúba lépett. Az akkori papírhiárty ellenére sikerült lapot alapítania, mégpedig császárelleneset. „A Tégla- égető“ forradalmi lap volt, élesen támadta a császárt, a pápát, Hin- denburgot, s a forradalom szelét jelezte. A cenzúra mindennek csupán tétlen" tanúja volt. Amikor kihirdették a Bajor Tanácsköztársaságot (1919. április 7.) Maruth a művelődési biztos helyettesének tisztségét vállalta. A forradalom bukása után Bécsbe menekült, s tovább szerkesztette lapját. Egy alkalommal fegyveres diákok elfogták, s rögtönltélő bíróság elé állították. A biztos halál elől úgy menekült meg, hogy az előtte való elítélt védekezett, s magára terelte a rendőrök figyelmét. Traven kihasználta a pillanatnyi alkalmat, s elmenekült. Egy ideig Berlinben lakott, s megismerkedett Erich Wollenberg forradalmárral. Az illető ma Hamburgban él, s úgy emlékszik, Rét Maruth gyakran beszélt színesen arról, hogyan lehetne szebbé tenni a világot. Wollenberg sejtette, hogy barátja neve álnév, de nem firtatta az igazságot. Maruth 1920-ban hamis útlevéllel elhagyja Németországot. Vagy 3 év múlva ezt írja Rotterdamból barátjának, Erich Mühsamnak. ,,Néhány óra múlva hajóra szállók, s ezzel Európa számára megszűntem létezni.“ Ojabb három év múlva Németországban megjelenik a Halálhajó c. könyv. A szerző B. Traven. Világraszóló bestseller, hétmilliós példányszámban adják ki! Kicsoda ez a Traven? A szerző a kiadóvállalatoknak csupán a postafiók számát adta meg. Egy alkalommal amikor fényképet kértek tőle egy Megoldódott a TRAVEN rejtély folyóirat számára, Traven csoportképet küldött, és „elfelejtette“ megixelni azt, aki a sok alak közül a Traven nevű, vagy inkább álnevű íróval azonos. Egy alkalommal Hedviga Mayer levelet klüdött a Stern szerkesztőségébe. A levél azt bizonyítgatta, hogy B. Traven nem lehet más, mint az ő első férje, s hogy Traven regényeiben férjé sok élményének leírásával találkozott. Az i- rodalomtudósok egy része már el is hitte, hogy a Traven név mögött August Bibeljé rejtőzik. Hanem ekkor jelentkezett egy düsseldorfi író, Ernst Fallen de Droog, s elmondta, hogy Bibeljé- vel együtt harcolt a spanyol polgárháborúban, Terűéinél halálos találat érte, sajátkezüleg temette el. Kiderült, hogy Bibeljé Traven barátja volt, együtt hajóztak át Mexikóba, s Traven regényei írásához felhasználta Bibeljé kalandos élményeit. Később a két barát összeveszett, de Traven tiszteletből meghagyta a B. rövidítést neve előtt. Még hosszan folytathatnám a találgatások, a félreértések egész sorát. Térjünk azonban Gerd Heidemann „felfedező“ akciójára. A riporter számára a legmegbízhatóbb adat a Mexiko City-i 27-01 sz. postafiók volt. A fiókot időközönként egy feketehajú hölgy nyitotta ki, s elvitte a Travennek címzett leveleket, Ezt a hölgyet már megfigyelték 1959-ben, amikor Torsvant, Traven „megbízottját“ elkísérte Hamburgba, a Halálhajó filmváltozatának elkészítése ügyében. A hölgy Rosa Eelena Lujan, 1957 óta Traven felesege. A riporter első találkozása Traven feleségével múlt év júniusában történt. A hölgy azt kérdezte: „Mit tud ön Travenről?“ Heide- mann egész sor fényképet, levelet és más dokumentumot vett elő, s bebizonyította, hogy Rét Maruth. Richard Maurgut, Torsvan, Hal Croves, — az író ezeket az álneveket használta — ugyanaz a személy, azaz B. Traven. A hölgy így válaszolt: .Igen, ő az, a férjem.“ A riporter látogatását azonban Traven betegségére hivatkozva visszautasította. Egy későbbi találkozás alkalmával Traven felesége már közlékenyebb volt. — Látom, sokat tud férjemről, azonban korántsem mindent. Tudja ki volt az apja? — A müncheni elfogatási parancsban Vil nos szerepel. Talán véletlen hasonlatosság? Balról: II. Vilmos császár, B. Traven. Vilmos trónörökös, II. Vilmos fia, II, Vilmos császár felesége. — Hát igen, Vilmos, II. Vilmos. — válaszolt a hölgy. — A császár? — Igen. — Beszélt erről a férje magának? — Először csak célzást tett rá. 1959-ben Berlinben jártunk, s elvezetett a Grunewaldba, ott 1. Vilmos porosz király márványszobrára mutatva ezt mondta: „Ettől származom." — És ki volt az anyja? — Erre a kérdésre a hölgy csak any- nyit tudott válaszolni, hogy norvég énekesnő volt, Ilonának hívták. Megjegyezte, hogy amikor e- zekről a kérdésekről kezd beszélni, férje hallgat, s megharagszik. Heidemannak két nap múlva sikerült engedélyt kapnia, hogy a Traven lakásnak a maga nemében első látogatója legyen. Meg kellett azonban Ígérnie, hogy nem tesz fel kérdéseket az írónak származását illetően. Apró léptekkel közeledett a 85 éves író a riporterhez, s reszkető kezét nyújtotta neki. Erős szemüveggel is alig 10 méterre lát. Hallása gyenge, a riporter ajkát figyelve igyekszik megtudni, miről beszél. A beszélgetés angolul folyik németül nem akar beszélni az író. Két óra hosszat tart a beszélgetés, végül Is az iró elfárad s mintegy befejezésül mondja: „Meg kell értenie, az életem az én magánügyem. Csupán műveim tartoznak a nagyközönségre." A riporter, Ígéretéhez híven, nem beszél az író származásáról. Ez a kérdés tehát egyelöré nyílt marad. Vilmos császár unokája Louis Ferdinánd herceg, ezt „kizárt dolognak" tartja. Azonban néhány tény egyértelműen beszél. Az. hogy Maruth oly könnyen megváltoztathatta állampolgárságát, idegen létére császárellenes folyóiratot adott ki Németországban. arra vall, hogy nagyon magas pozícióban lévő támogatója volt. Az is tény. hogy amíg a császár élt. Traven nem küzdött a- nyagi gondokkal. Akárcsak Tra- vennak, a császárnak is a színészet. az irodalom és az archeológia volt a vesszőparipája. Heide- mann ezeket a kérdéseket eljuttatta Traven feleségéhez. A válasz azonban kitérő volt. Travenné azt mondja neki fontosabb, hogy a férje nyugodt legyen, mintsem az, hogy megtudja a világ, vajon királytól vagy szegény halásztól származik. Bizonyára előnyt adna az utóbbinak. A mikor Clayton meghallotta a revolver lövést, elfogta a félelem, mert azt hitte, hogy csakis valamelyik tengerész lőhetett. Később a- zonban eszébe jutott, hogy Jane Porternál hagyta a revolvert, a lövés tehát azt jelenti, hogy ember vagy állat részéről nagy veszély fenyegeti őt. Hogy milyen gondolatai támadtak annak az embernek, a- ki most foglyul ejtette, azt Clavton nem tudhatta. De hogy a lövést 6 is meghallotta, az bizonyos, mert nagyon izgatott lett és annyira meggyorsította lépteit, hogy az angol tízszer is hasra vágódott, mégsem tudta követni. Clayton már-már attól tartott, hogy sorsára hagyta őt ez a vadember. de amikor a segítségét kérte, az nyomban mellette termett. Tarzan egy pillanatig figyelmesen vizsgálta, aztán a hátára vette és felkapaszkodott vele egy fára. Az a néhány perc. amely ezután következett, mindörökre felejthetetlen maradt Clayton számára. Magasan az ingadozó és hajladozó ágak közt, a majomember hihetetlen gyorsasággal lendült ágról ágra, fáról fára. Szédítő mélységek felett suhantak, de mindig biztonságosan kapaszkodott meg a szomszédos fa gyengének tűnő ágaiban. Csakhamar egy tisztáshoz értek. Clayton rémülten tapasztalta, hogy több. mint száz láb magasban lebegnek a fák koronáján. Tarzan ugyanis a legrövidebb utat választotta, de így is érezte, hogy szokatlan terhével rendkívül lassan halad. Véqre felérték a parti tisztást. Clavton azt hitte, hogy zuhannak, Tarzan olyan gyorsan ereszkedett a Tőidre, aztán a kunyhó felé rohant. Az angol követte. Utolsó pillanatban érkeztek. A vad már szétzúzta az ablak rácsát, és be akart hatolni a kunyhóba. Porter kisasszony látta, hogy nem kerülheti el a halált. Felemelte a revolvert,' és a homlokához szorította, hogy mielőtt az oroszlán tépné szét, végezzen magával. Rövid imát mormolt, s ekkor meglátta a földön heverő néger asszonyt. Őt sem hagyhatja a szörnyű halálra! Az egyik golyót tehát neki szánta. Jane odalépett a néger nőhöz, mellének szegezte a revolvert. behunyta a szemét és... Ebben a pillanatban az o- roszlán vadul felordított. A lány riadtan megrándult, de a- zért meghúzta a ravaszt. Azután a saját homlokához illesztette a fegyver csövét. Másodszor azonban már nem lőtt. mert észrevette, hogy az o- roszlánt valamilyen ismeretlen erő húzza visszafelé. Két férfit pillantott meg a holdfényben... Amikor Clayton is a kunyhóhoz ért, látta, hogy a majomember lábát a bódé oldalának vetve, farkánál fogva húzza vissza az ablakon bemászó oroszlánt. Odaugrott, hogy segítsen, de a majomember ingerülten rámordult. Nem értette, mit akar. Megfeszített erővel viszahúz- ták a vadat, és Clayton csak ekkor tudatosította, hogy miféle hőstettet hajt végre ez a mezítelen idegen. hogy megmentsen két isme»iíÄn nőt. Magán csöppet sem csodálkozott. hiszen szerette Janet, de az idegent nem értette. A vadember parancsszavakat mormolt, de neki fogalma se volt róla, hogy mit akar. Tarzan azt szerette volna, ha ez a buta fehér megsebesíti mérgezett nyilainak egyikével a vadat. De a fehér ember nem értette szándékát, ő viszont nem engedhette el az állat farkát. Azt méregette, miként végezzen az oroszlánnal. Hirtelen az a fogás jutott az eszébe, a- mit Terkowal szemben alkalmazott. Elengedte az állat farkát és villámgyors mozdulattal, teljes Nelson-fogással megragadta az oroszlán nyakát. A hatalmas állat szaltóval lendült át és a hátára feküdt. SzörE. R. BURROUGHS - SZŐKE J.: XV. AZ ERDŐK ISTENE nyen rángatózott, ficánkolt, de szabadulni már nem tudott. Az acélos karok egyre mélyebben szorították melle felé a fejét Végül éles roppanás hallatszott. elpattant az oroszlán nyakcsigolyája. Ember ilyen küzdelmet még nem látott. Clayton a ragyogó holdfényben jól láthatta Tarzan feszülő izmait, végső erőfeszítését. Lenyűgöző volt ez a látvány! Végül Tarzan felállt, és Clayton harmadszor hallhatta diadalordítását. Bentről, a kunyhóból viszont Porter kisasz- szonv kiabált: — Clayton úr! Öh, mi volt ez a szörnyű ordítás? Clayton gyorsan az ajtóhoz ugrott, megnyugtatta Jane-t, hogy már semmi baj, és kérte, hogy nyissa ki az ajtót. — Mi volt ez a szörnyű ordítás? — kérdezte ismét a belépő Claytontól. — Mámoros diadalordítása egy férfinak, aki megmentette az életünket! Várjon, rögtön bevezetem, hogy maga is köszönetét mondhasson neki... A lány félt egyedül maradni, inkább Claytonnal ment, de Tarzant már sehol sem találták. Közben Esmeralda is magához tért Szerencsére a rémült Jane nem találta el. Ezalatt néhány mérfölddel délre a kunyhóiól két férfi állott a tengerparton. Előttük az óceán, mögöttük a sötét őserdő. s benne az ordítozó, prédájukra leső vadállatok. Hosz- szú ideje bolyongtak, és egyre távolabbra jutottak a kunyhótól. De nem estek kétségbe. Gondtalanul vitatkoztak Lipőt király háborúiról. Mondanunk sem kell, hogy a két férfi Porter professzor és Philander úr voltak. Végre Philander felfedezte a rájuk leselkedő oroszlánt: — Az égre, professzor úr! Hiszen ez oroszlán...! — kiáltotta. — Igen, igén, Philander... De ne szakítson folyton félbe! I- gen, oroszlán... De amint mondtam, Lipöt háborúja... — Az istenért, professzor! — kiáltott Philander, mert az o- roszlán már csak négy-öt lépésre volt tőlük Futni kezdtek, de az oroszlán nem maradt el tőlük. Játékosan ott ugrándozott a sarkukban. így jutottak a tengerpartra, ahol e.qy furcsa alak bontakozott ki a sötétből. Tarzan volt, aki jól látta, hogy a két öreg mögött ugrándozó oroszlán mára már jóllakott, s ezért olyan játékos. Megragadta az alatta elfutó férfiak gallérját, és az oroszlán elől maga mellé e- melte őket egy vastag ágra. Numa, az oroszlán, haragosan morgott, de aztán elkotródott. Tarzan két társával a kunyhó felé indult, de azok annyira belemerültek a vitába, hogy minduntalan letértek az eredeti ösvényről. Végül is Tarzan elvesztette türelmét és megragadta Philandert. Mielőtt felfoghatta volna, hogy mi történik vele, már a nyakába kötötte lasszójának egyik végét. — Ugyan, ugyan, Philander úr! — jegyezte meg Porter professzor. — Nagyon helytelen, hogy enged az erőszaknak és ilyen gyalázatnak veti magát alá! De még be sem fejezte a mondatot, már az ő nyakán is ott díszlett ugyanannak a kötélnek a másik vége. Ezután Tarzan északnak fordult, és maga után vezette a profesz- szort meg a titkárát. Halálos csöndben haladtak. Végre megpillantották a kunyhót. Itt Tarzan szabadon engedte őket, és eltűnt az őserdőben. — Nagyon figyelemre méltó! Nagyon figyelemre méltó! — szólalt meg végre a profesz- szor. — De most már maga is beláthatja, Philander úr, hogy nekem volt igazam. Ha nem olvan keményfejű és az én praktikus tanácsomat követi, sok megaláztatást elkerülhettünk volna. Philander annyira megörült kalandjuk szerencsés kimenetelének. hogy nem válaszolt Ehelyett megfogta a profesz- szor kezét és a kunyhó felé vezette. Végre mindannyian együtt voltak. Nem tudtak aludni. Reggelig mesélték furcsa kalandjaikat. és hálásan emlegették különös megmentőjü- ket. Esmeralda meg mert volna rá esküdni, hogy a megmentő- jük senki más, mint az Or angyala, aki azért szállott a földre, hogy megmentse az életüket. — Ha látta volna, hogyan ette az oroszlán nyers húsát, — mosolygott Clayton — akkor elismerné, hogy nagyon is anyagias angyal. — Erről én mit sem tudok, Clavton úr — válaszolta Esmeralda. — Talán az Or elfelejtett gyufát adni néki, amikor a földre küldte. És ő szegény, pijufa nélkül nem főzhette meg a ,iúst. Így van ez, uram... — Hát... az ordítása sem hangzott valami angyalian — szólalt meg Jane, aki még most is reszketett Tarzan győzelmi üvöltésétől. — Elképzelésem szerint az sem egyeztethető össze égi küldetésével, — jegyezte meg Porter professzor — hogy ösz- szekötött... eh... két nagy műveltségű tudóst, s úgy vezette őket kötélen, mint a teheneket. Következik: A temetés iillllllllltllilliilliiiiliiiilliiliiiiiiilllllllllllliliililllii Virág A város parkjaiban, a hegyekben, a hazai réteken, erdőkben, ligetekben mindenütt nyíltak, nyílnak, nyílni fognak az idei virágok. Néhánv példán próbáljunk utánanézni, magyar virágok-e a magyar virágok? • AKÄC — Sok vidéken magyar fának nevezik. Nem tudják:: Európába csak 1790-ben került. Észak-Amerikából hozta a francia Jean Robin. Hazánkba az 1800-as évek elején jutott, az Orczy- család kertészei ültették, nevelték. Először mindenütt bizalmatlanul fogadták, amikor azonban kiderült, hogy virága mézforrás, fája pedig kitűnő tüzelő, sőt szerszámfának is alkalmas, gyorsan elterjedt. • MUSKÁTLI — Szintén magyar dísznövényként emlegetik, megfeledkezve arról, hogy 1803- ban került Bécsbe Dél-Afri- kából Jacquin botanikus jóvoltából. Az osztrák fővárosból az 1820-as években „importálták“ Eszterházára. Itt üvegházban nevelték. Eleinte főúri parkok dísze, s csak később vált az igénytelen, gyönyörű, új piros virág az egyszerű emberek kedvencévé. • KRIZANTÉM — Szülőhazája közismerten Kína. Növényrokona, az őszirózsa — eltérően a hiedelemtől — sem régi magyar növénv. A virág-testvérpár a XVIII. század elején jutott el Európába. Magyarországon a múlt század elején terjedt el. • TULIPÁN — A magyar népművészet jellegzetes díszítő eleme a XVI. század utolsó esztendeiben a bécsi udvaron keresztül került néhány magyar főúr kertészetébe. A Habsburgok a törököktől vették az első tulipánhagymákat. • SZÍNEK — Köztudott: a csíraképes mag kialakulásának feltétele a beporzás. Ezt a virágos növényeknél legtöbbször a rovarok végzik. A rovarok a különböző színekre különbözően reagálnak. Mindegyik azt a virágot keresi fel legszívesebben, amelynek színe leginkább hat rá. így a háziméh — például — a kék és lila színeket kedveli. A lepkéket a kék, piros, sárga és fehér virágok egyaránt vonzzák, bár leginkább az élénkpiros és a narancsszínűek „hívei“. Az alkonyati lepkék pedig, érthetően a sötétben is látható fehér és világossárga virágokra szállnak. • ILLAT — A virágillatnak hasonló a szerepe, mint a virág színének: odacsalogatja a beporzó rovarokat. Elsődlegesen olykor érvényesül, amikor a virágtakaró nem feltűnő vagy apró. zöldes színű. A feltűnő színű és nagypártájű virágoknál is képződhetnek illatok. A növényi illatanyagokat kémiai jellegük szerint csoportosítják. Az akác, a rezeda, vagy a gyöngyvirág illatát aromás vegyületek: benzo- loid anyagok adják. A bodzának. a dohánynak, a rózsának illatanyaga kénhidrogénes, paraffinoid. Legelterjedtebbek azonban a tér-- penoidok: az illóolajok. Ezek elsősorban az ajakosvirá- gúak családjára jellemzőek: a rozmaringra, a levendulára, a zsályára. UIIIIIIIUIII^llllllllllllllllllilll|||||ij||j||||||||„|U],
