Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-07-11 / 28. szám

é S új ifjúság Nem hagyta el a szerelmese, sőt, az érettségije is jól sike­rült. Amikor pedig a prágai fényképészek edzés után meg­kérték, öltse magára a Sparta vadonatúj, reprezentatív me­zét, és vegye kezébe a fekete-: fehér pettyes labdát, még a fogsora is elővillant, hogy il-j lusztrál.ia mosolyát. Néhány-: szór azonban láttam már köny-; nyezni a pályán. Nagyszerű,ľ utánozhatatlan labdavezetés,: egy remek cselsorozat után jutott a félpályáról az ellenfél tizenhatosáig, s amikor a kö­zéphátvédet is át akarta ját­szani, a lábába rúgtak. Nem úgynevezett technikai, vagy taktikai faulról volt szó, bár annak sincs semmi helye a labdarúgásban, hanem egy jól irányzott, gyilkoserejü rúgás­ról, amely meg is tette a ma­gáét: a meccs végéig sántikált a fiatal csatár. És érdemes megfigyelni: nagyon sokszor terítik le az ellenfelek ezt a tizennyolcéves fiút. A nézők véleménye: technikás focival: nem boldogul az ember: Jur- kanin rövidesen válaszút elé kerül, vagy átvedlik ravasz kó­pévá, és nemcsak kapja, ha­nem ö is osztja majd a rúgá­sokat, vagy előbb-utóbb úgy megsérül, hogy hosszú időre kiesik majd a Spartából és A válogatottból is. Mit ér ma­Pacheco, mint többi spanyol honfitársa, szívesen és tempe­ramentumosán beszélget kü­lönféle témákról, leginkább természetesen az ökölvívásról. Clayhoz fűződő barátsága nem egy esetben vitte kényszerű helyzetekbe, de az öreg barát mindig megrázta magát, s to­vább tanulmányozta ezt a né­ger fiút, úgy, mintha a saját­ja lenne. Clay első világbajnok­sága óta évek teltek el, s a különféle elméletek alkotói a- laposan elgondolkoztatták az embereket lelkivilágáról, mű­veltségéről. Az újságíróknak Is van egy rétege, amely meg van győződve arról, Clay időnként görcsöket, rohamokat kap, * akkor viszi véghez „nagy je­leneteit". Vannak viszont — nem is kevesen, többek kö­zött a Liston elleni találkozó szakbizottságának orvosa — a- kik azt állítják, a néger ök­löző csupán megjátssza ezeket a kirohanásokat. Vannak persze ellenérvek is: jő, jő, tegyük fel. Clay csakugyan megjátsz- sza a dolgokat, de akkor miért’ ver kétszerannyit ezekben a percekben a szíve, és miért e- melkedlk kétszeresére a vér­nyomása? Egyesek szerint az az Igazság, hogy Clay minden meccse előtt vacog, és hogy önbizalmat szerezzen, ordít, és leszapul mindenkit. De mit mond maga a szóbanforgó a- lany: „Meg akartam azt a csú­nya Listont ijeszteni, hogy megállapítsam mentalitását." Ezek csak amolyan beveze­tők voltak. Most már kíván­csian várjuk, mit szól mindeh­hez doktor Pacheco. És Pacheco azt mondja, mindhárom állí­tásban van némi realitás. Az orvos szerint egyetlen állítás sem tartalmaz annyi meggyőző jelet, hogy azt el lehessen fo­gadni. Clay mindenesetre érde­kes ember. Ha azt akarja, hogy pokollá változzon körülötte minden, akkor pokollá változ­tatja. Ha viszont ahhoz szoty- tyan kedve, hogy elhitesse a környezetével, ő nem beszá­mítható, ő bolond, az is sike­rül. És ez a hallatlan akarate­rő mindenkire hat. Ez tehát doktor Pacheco vé­leménye, aki rögtön hozzá is fűzi, minden embernek szá­molnia kell azzal, ha akár játszik is, felszökken a vér­nyomása, főleg akkor, ha való­ban csak játszik, hiszen embe­rek veszik körül, s akit provo­kálnak. nem bizonyos, hogy tű­ri, tehát még több energiát kell a jelenet megrendezésére fordítani, mert figyelni is kell! így juthat el az ember akár a hisztéria határáig is, amikor tulajdonképpen saját akarata fölött is elveszti az uralmát. Az adrenalin űzi a vért, s ad­dig tartja az izmokban, amed­dig arra ott szükség van, a vérnyomás pedig azért emelke­dik. mert minden ütőér össze­húzódott, így a szív gyorsab­VAN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN EGY ORVOS, BIZONYOS DOKTOR FERDIE PACHECO, AKINEK ÉVEK ÓTA EGY KEDVTELÉSE VAN: AZ ÖKÖLVÍ­VÁS. A SPANYOLORSZÁGBÓL ELSZÁRMAZOTT EM­BER NAGYON JÖLMENÖ RENDELŐT TART FÖNN A NÉGER ÉS KUBAI NEGYEDEKBEN. A SZORITÖ- BÖL SOHASEM HIÁNYZOTT. „NEM TUDOM, Ml VONZOTT CLAYHEZ, AZELŐTT NEM IS ISMERTEM, ÉS SOK ORVOSBARÁTOM VENNÉ MEGTISZTELTE­TÉSNEK, HA CASSIUS CLAY RÄJUKBlZNÄ MA­GÁT”. BIZONYÁRA A PÉNZ MIATT TESZI AZ OKOS SPANYOL. „ÉN EGYETLEN ÖKÖLVÍVÓTÓL SEM FOGADOK EL PÉNZT. ÜGY SZOLGÁLOK NEKIK, MINT MŰVÉSZEK A MOZSÁRNAK, SZERETEM A BOKSZOT.“/ EGY PAKISZTÁNI MUSZLIM-EGYLET VlZIPIPÁVAL AJÁNDÉKOZTA MEG MOHAMMED ALIT. A VILÁG­BAJNOK AZONNAL KIPRÓBÁLTA A PIPÁT. ban. erősebben ver, hiszen ke­vesebb vér folyik át az ere­ken, s ilyenkor több munkát okoz a pumpálás. Teljesen ért­hető fiziológiai változás áll be. És ez a Cassius esete. Az eredmény abban nyilvánul meg nála, hogy megrémült kölyök- nek látszik, hogy úgy néz ki, mint az az ember, aki egy pal­lón lépdel a szakadék fölött. Olyan alkat ő, aki tudatosan képes elképesztő állapotokba hajszolni magát. Minden nor­mális földi halandó csendben hallgatna a meccs előtt, és in­kább dicsérné az ellenfelet, hi­szen akár nyerne, akár vesz­tene, mindenképpen hasznára válna ez. Clay fordított eset. Hosszú, sokévi barátság után odáig jutottam, feleli Pacheco, hogy Claynak komplexumai vannak, néha olyan félelem szállja meg, hogy hihetetlen. Sokszor ok nélkül. Hiszen kü­lönbség az, ha valaki kerget valakit az utcán, vagy azt hisszük, hogy üldöz. Az első e- setben félelem fogja el az em­bert, a másodikban szorongás. Clay nem attól fél, hogy az ellenfelek legyőzik. Ö csak a környezetében érez valami szo­rongást. Clay például nagyon fél az orvosoktól. Egy csomó íurfangosságot eszel ki, csak­hogy kikerülje az orvosi ellen­őrzést. Ha egy injekcióról volt szó, doktor Pacheconak úgy kellett a szobán keresztül ker­getnie, mint egy gyereket. Clay úgy ugrál, mint egy nyúl, és ilyenkor mindig azt kérdezi: mit akar velem csinálni? Te­gye le azt a fecskendőt, hadd nézzem meg, mi az. Ne ér­jen hozzá! Csak megnézem. Az istenért, várjon még egy pilla­natot!" Ezek a huzavonák néha egy félóráig is eltartottak, s a ki­merült orvos aztán rárivallt a rossz gyerekre, mire az enge­delmesen a falhoz támaszko­dott. és türelmesen várta a szúrást. A szakadék fölött ré­mülő, pallón lépegető ember, l’acheco kedvenc hasonlata. A- mikor Clay álmairól szól. ak­kor is beleszövi ezeket a mo­tívumokat. „Egyszer egy te­herautó elől futottam az ú- ton, vagy százhuszassal. az em­berek őrjöngtek az út mentén, végülis ugrottam egy hstaima- sat, és pontosan az autó mö­gött estem le.“ Clay ilyenkor tág szemekkel figyel, hogyan reagálnak e tör­ténetére hallgatói. „Egyszer kifutottam az utcára, és kia­báltam az embereknek, hogy a felhőkig repülök. Fel is száll­tam a legmagasabb newyorki épületre, ezrek és ezrek fe­szengtek lenn, mindenki azt hitte, öngyilkosságot akarok megkísérelni. Jöttek a rendő­rök, és megafonokkal figyel­meztettek: ne ugorjon jöjjön le szépen! És én ekkor kitár­tam a szárnyam, mint Walt Disney madarai, és elrepültem. Hallottam, hogyan csodálkoz­nak az emberek, szépen leér­tem az utcára, közéjük, de ak­kor felébredtem.“ Ezt a második álmát nagyon fontosnak tartja maga Clay is, gyakran meséli, talán éppen a- zért, mert az elérhető, nagyon távoli és nagyon magas célok szimbólumát látja benne. Ma­ga Clay is beismeri, sokszor vesz rajta erőt a szorongás, a félelem, s sokszor ő maga sem tudja, miért. Elveti volt edző­je megállapítását, hogy mind­ez a mérkőzések előtti elszánt hangulat megteremtésére jó. Pedig volt edzője, az a bizo­nyos rendőr, aki az elveszett kerékpárt megtalálta, s Clayt az ökölvívás felé vezető úton elindította, ezt mondja: „Clay a meccsek előtt mindig robba­nékony volt. Ezzel belső félel­mét igyekezett lebírni. Nem azért mondom mindezt, mintha le akarnám kicsinyelni ezzel, hiszen szép éveket töltöttem vele, és igazán jő srácnak tar­tom. Mindegyikünk fél valami­től. és mindenkinek igyekeznie kell legyűrni ezeket a félelme­ket. Cassiusnak ehhez ricsaj és randallirozás szükséges. Nagy­szájú volt mindig, szeretett beszélni, de én pórázon tar­tottam. Amikor jónak találtam, hagytam szidni az ellenfeleket, az igaz. „Fura fickó volt ez a Cassius mindig. De nem volt rosse fiú. Ha viszont formába jött, sok embernek megkeserítette az é- letét, mint egyszer San Fran­ciscóban, az olimpiai válogató- versenyen. Már este jőtanács- csal látott el mindenkit. Ő volt a fekete kéz. Beültettem egy széles fotelba, és azt mondtam: fiú, most aztán mozdulatlanul, nyugodtan fogsz ülni a seggeden, és tartod a szádat, mert garantálom, hogy sohasem jutsz el az olimpiára. Ez segített, mert látta, hogy halálosan komolyan gondolom. Olyan lett, mint a kezes bá­rány. Cassiust mindig az izgat­ja fel a legjobban, ha vala­melyik ellenfele hagyja magát kiprovokálni. Ügy reagál rá, o- lyan dühösen, mintha az a fiú az ökölvívás szabályait szeg­te volna meg. Powelí elleni ta­lálkozója előtt elárasztotta el­lenfelét rágalmakkal. Amikor észrevette, hogy Powell is dü­hös, Clay meghátrált, elkezd­te a szvetterét babrálni, majd igy szólt: öregem, itt ketten nem ordíthatunk. Itt csak én ordíthatok! Én békeszerető ember va­gyok — nyilatkozza rengeteg­szeri Clay. Én sohasem bántot­tam meg senkit, soha sem sér­tettem meg senkit. Ebben is van valami. íme egv eset, a- mely még a Liston elleni talál­kozó előtt történt. A két ellen­fél találkozott egy kaszinóban, Las Vegasban. Sok ember je­lenlétében Clay gúnyolni kezd- te Listont. Nem első eset volt ez, Liston már átélt annakide- jén egyet-mást. Liston egysze- rű ember, nem félős, de azért óvakodik az olyan típusú em­berektől. akik őrjöngenek. Le-» hét, hogy Liston mosolygott e- gyet a bajsza alatt, hülyéskedj csak öcsém, legalább reklámot csinálsz nekem is. Csakhogy akkor a kaszinóban rossz ked- ve volt Listonnak Is, és csak úgy a szeme szegletében je-' ležte, gyere ki négyszemközt, ha valami bajod van. Egyesek szerint kint aztán Liston vií- lógó szemekkel vetette magát Clayra, és lekent neki egy po- font. mások szerint csak meg-» legyintette, mindenesetre a do­log azzal végződött, hogy Clay megkérdezte: mit csináltam én neked? és csendben elsom- polygott. „Claynak az a tragédiája, hogy a környezetét mindig ba­rátságtalannak, ellenségesnek látja" állítja egy iskolatársa. Egyedül a moszlimok között érzi magát biztonságban, állan­dóan rajongók serege jár ve­le. de ha hirtelen egyedül kell mennie valahová, halálra ré­mül. És innen ered a katona­ságtól való undora is. Clay a paradoxok embere. Ha például újságíró látogat hozzá, fenn- szóval, dobolással, kijelentések pergőtüzével fogadja. Mihelyst négyszemközt, bizalmas kettes­ben vannak, máris elzárkózik, magába száll. Nem tudja ki­ben bízzon, kiben higgyen, mo­gorva lesz. A legtöbb vele- kapcsolatba került újságíró, azt vallja, Clayval nem lehet elbeszélgetni, őt csak hallgat­ni lehet. Nem érti az intelli­gensebb vicceket. Viszont szó­noki képessége csodálnivaió, főleg akkor, ha a fekete mosz­limok között van. Doktor Pa­checo azt állítja, hogy Clay ellentétes volta onnan ered, hogy mindig szembeszegül a környezetével. Egyedül a feke­te moszlimokkal nem vitázik. Mindig arra törekszik, hogy el­találja, kb. mit nem akarnak tőle az emberek, és azt csi­nálja. Az ökölvívó Szövetség 1965-ben az Év sportolójává választotta öt, és felkérte mondjon egv beszédet ebből az alkalomból. Két teljes órát töl­tött ismerősei körében, és folyton azt kérdezte, vájjon mit várhat tőle a szövetség, milyen témájú beszédet mond­jon. Tanácsot adtak neki, mi­re ő éppen az ellenkezőjét: mondta. Beszéde kezdetben kedves és meleghangú volt, a bankett minden résztvevőjét kedvesen köszöntötte, mire e- gyesek már mondogatták, ml történt ezzel a fiúval? De az­tán jöttek az ő pillanatai, és leszapult mindenkit, még job­ban, mint azelőtt. f. b. gy. KÖNNYEZIK JURKANIN? napság egy alacsonytermetű finom-technikájú csatár? Sem­mit, vágják rá a mérkőzések látogatói. A kassai Lokomotíva majdnem ráfizetett csatársorá­ra. Be is szereznek őszre jő felépítésű, erős játékosokat. Johnstone csak egy van, s amit a százhatvancentis gyufafej- színű skót legény csinál, egye­dülálló. A lényeg nem is itt van. A Sparta csatársorában nagyon jól elfér egy alacso­nyabb Jurkanin a hórihorgas Kvasnyák mellett. A dolgok ott gyökereznek, hogy itt nem a termet a gátló, hanem az a tény, hogy a manapság dúló féktelen ligaháborúban nem érvényesülhet már a játék, a szenvedély, a technika. Min­denki tudja, komoly pénzről van szó egy-egy találkozón, és ennek hatása érezhető is. Miért? Hol vannak azok a srá­cok. akik éltek-haltak a foci­ért, akik hajlandóak voltak este az utcai lámpák fényénél játszani? Nem szeretnék álta­lánosítani, de az egyik ok ab­ban rejlik, hogy átalakulóban van a sport, a sportolás fogal­ma. A legtöbb gyerek még mindig úgy írná meg e témára dolgozatát: „A test edzését, állóképességének fejlesztését elősegítő foglalatosságot, a mozgás, a játék örömét nevez­zük sportnak", pedig a .valóság más. A sport elsőrangú érvé­nyesülési lehetőség. Gyorsan juttat külföldi utakhoz és pénzhez, autóhoz, nőkhöz és hírhez. Rengeteg olyan ember rúgja ma már a bőrt a ligá­ban, aki szigorúan edz addig, amíg a futás, labdavezetés tart, de miután az edző jelt ad a tréning befejezésére, mintha semmi köze sem lenne többé a gyephez és a labdához, úgy megy el. Hol van már a profi di Stefano szorgalma, játékszeretete? Ki edz ma nyolc órát naponta, egyedül, mert rájött, a ballábas lövései még nem tökéletesek? Ismét­lem, nem Szeretnék általáno­sítani, és nem állítom, hogy minden labdarúgó ilyen, és azért választottam Jurkanint is, mert ő csakugyan játszik még, csakugyan szereti a spor­tot. De meddig? A szemünk láttára alakíthatják át, mert rákényszerítik, hogy durva le­gyen ő is, és alattomos, ha játszani akar, különben kinyír­ják, igen kinyírják, így, ahogy írva van. A szurkolók egy része csak annyit mond: mit sírnak a spartások, hiszen ők is nyír­nak, ott van Migas (és nem utolsósorban Kvasnyák) aho­vá az teszi a lábát, ott porrá törik a sipcsont. Dehát mit tehet arról Jurkanin, hogy ott van Migas? Mi köze neki ahhoz a Migashoz, aki elismertén durva, és mégis pályára lép (ez viszont az edző dolga) hétről-hétre? Az edző azonban valószínűiéi) azért hagyja a csapatban, mert az ellenfél Jurkanin-tipusú csatárának csak egyszer égeti rá bőrsze­geivel lábafejére a névjegyét,- és akkor könnyebben megy maid a győzelem kivívása. Jurkanin egyelőre könnyezik, ha sajgó lábát tapogatja a fü- vön. Megjósolhatom: ha nem rúgják le rövidesen, megedző­dik. aztán majd káromkodni fog, és végül ö is beakaszt valakinek. Az ő bűne lesz?. Hát az igaz, azt mondhatná, ilyen emberekkel nem játszom, akkor megyek a parkba a srá­cokhoz. De most már nem fogja ezt mondani. Válogatott, szép jövő áll előtte, megpró­bálja majd a többi meccseken is. Vajon mi történne akkor, ha a játékvezetők valamelyike kiállítaná az ellenfél játékosát eg.v gyilkos durvaság után? Ha az edző lehívná a pályáról durva játékosát? Vigyázat, ez már fantázia, és a mese kereteit súrolja. Talán a gyerekeink megérik.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents