Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-07-11 / 28. szám
A Nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatának néhány diákjával hónapokkal ezelőtt ismerkedtem | meg. A Juhász Gyula Ifjúsági Klub éppen gyűlést ta rtott, és a diákok arról vitatkoztak, hogy a klubnak I mi volna a feladata. A vita — mint minden olyan ifj úsági gyülekezeten, amelyen felnőttek is részt vesz- I nek — nehezen indult meg. Később azonban lendü letet vett és az egymással merőben ellentétes néze- i tek keményen összecsaptak. Volt olyan diák, aki azt mondta, hogy az ifjúsági klub azért tanácstalan, 1 mert tagjai nem eléggé pártosak és nem tudnak határozott irányt szabni gondolataiknak, terveiknek. I Egy másik diák erre azt válaszolta, hogy nem egészen a pártosság körül vannak a bajok, mert minden | értelmes diák lényegében híve a szocializmusnak, ha nem az a baj, hogy az ifjúság közönyös. Annyira | közönyös, — ismételte hévvel — hogy még szeretni sem tud rendesen, még ezt sem tanulta meg. És a j klubnak elsősorban az lenne a feladata, hogy ezt a k özönyt áttörje. MOLNÁR EDIT KECSKÉS OTTÓ KRIZSÁN ERZSÉBET A diák felszólalását csend fogadta. Amolyan magábaszállás vett erőt a jelenlévő fiatalokon, nyilván számot vetettek magukban. tudnak-e szeretni vagy nem. A diák kijelentései sokáig visszhangzottak, s társaiban és bennem egy gondolatsort indítottak meg. Gondolataimat nem rejtettem véka alá, és a diáknak a nagy izgalom közepette azt válaszoltam, nem kell az ifjúságot a- zért lebecsülnie, mert nem tud még szeretni. E „tantárggyal“ úgy vagyunk, hogy nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek sem tanulták még meg olyan alaposan, ahogyan a fiatalok hiszik. A világirodalom nagy alkotásai tulajdonképpen ezzel a kérdéssel foglalkoznak. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésé- től kezdve Solohov Csendes Donjáig, Balzac Emberi komédiájától egészen Proust és Du Gard halhatatlan művéig lényegében, száz meg száz formában ezt a kérdést tárja e- lénk. Ezért a nemtudásért, tehát nem kell az ifjúságot elmarasztalni, lebecsülni. Válaszom látható megköny- nyebbülést teremtett az ifjak körében. De megegyezést — mondanom sem kell — ez a feszültséget oldó megkönnyebbülés sem hozott. Mégis ez a vita késztetett arra. hogy most felkeressem a Nyitrai Pedagógiai Fakultás vezetőit, Ing. Pastier Jozef dékánt, és dr. Csanda Sándor prodékánt. Arra a kérdésre, mi a véleménye az ifjúsági klub működéséről, a dékán azt válaszolta. hogy rendbelevönek tartja. Mindössze azt nem tartja helyesnek, hogy tagjai az iskolán kívül tartják összejöveteleiket, holott az iskolában renSZERETETET IS TANULNI KELL Igénynövekedés e Nyitrai Pedagógiai Fakultáson delkezésükre áll a terem és a könyvtár. Ami pedig a magyar tagozat problémáit illeti, a dékán hangsúlyozta, hogy Csanda doktor, a Drodékán, a magyar tagozat vezetője intézi azokat tanár-társaival, Az eddigi gyakorlat bizonyítja, hogy ez így helves. Az utolsó esztendőkben a szlovák és magvar diákok között jó az összhang, súrlódásokra sehol sem került sor. Csanda Sándorral, továbbá Onódi Jánossal és Csizmadia Dezsővel, a marxizmus-leniniz- mus tanszékének tanáraival beszélgettem a pedagógiai fakultás magyar tagozatának problémáiról. Nekik is, akár a dékánnak, az a nézetük, hogy amióta módjukban áll válogatni a jelentkezők közül, azóta javult a fakultás magyar tagozatának a színvonala. A válogatás azt jelenti, hogy tavaly például 540 jelentkező diák közül 80-at vettek fel. I- dén közel 300-an jelentkeztek, és ezekből e napokban 98-et vehetnek fel, tehát l&-al többet mint tavaly: Ez a változás azért történt, mert Kelet-Szlo- vákiában kevés a magyarszlovák szakos tanító. A jövő tanévre egyébként egy újítást is bevezettek. Eddig ugyanis az volt a helyzet, (hogy csak három évig kellett tanulniuk a fakultáson. A negyedik esztendőben a hallgatók már tanítottak, és év végen letették a záróvizsgát. De mert sok diák nem tette le idejében a záróvizsgát, bevezették, hogy a negyedik évfolyamot Is Nyitrán kell végezniük, három-három heti gyakorlattal. Ez az újítás a tanulási igény fokozását jelenti, és biztosan hasznára válik a hallgatóknak, mert egyrészt tudásukat gyarapíthatják, amire határozottan szükségük van, másrészt nem lesznek megterhelve a tanítással, és a záróvizsgákat halogatás nélkül, idejében letehetik. Ottjártamkor tanúja voltam a záróvizsgák izgalmainak. A vizsgák elég jól sikerültek. 22 diák közül 48 sikeresen helyt állt. Néhánnyal közülük elbeszélgettem. Ött : ültek kint a folyosón, már a vizsga után voltak, de az eredményt még nem ismerték. Türelmetlenül tekintgettek az egyik ajtó felé, ahol Barát Ernő és Kulacs Dezső vizsgáztatták társaikat. Várták, hogy befejezzék végre a kérdezgetést, utána kihirdessék az eredményt, hogy szilárd talajt érezzenek végre a lábuk alatt. Ezt a várakozást ugyanis a bizonytalanság izgalma fűti, szinte látni rajtuk, hogy amolyan lebegés-féle állapotban vannak. Ott ülnek u- gyan. de gondolataik messzire el-eikalandoznak. Beszélgetnek velem, mosolyognak is, szívélyesek, de hangom mintha valahonnan nagyon messziről érkezne hozzájuk. Krizsan Erzsébet Párkányból származik, de Gútán tanít. Matematika-zene szakos és a hatodikosok osztályfőnöke. Azt mondja, hogy már gyermekkorában, amikor az elemibe járt( elhatározta, ha felnő, tanítónő lesz. Svec Irén, aki az első osztálytól az ötödikig tanította, szerettette meg vele ezt a pályát. Ma, egy évi tapasztalata után már látja, hogy nem könnyű tanítónak lenni, a sze- retetért a tanító nem mindig kap szeretetet, mégis bízik e- rejében, bízik tanítványaiban, és örül, hogy ezt a pályát választotta. A másik tanítónöjelöltet Obra- necnének hívják. A saját lánykori nevét nem is mondja, mintha ez nem is lenne többé fontos, mintha megfeledkezett volna róla. Fontosabb a tizenháromhónapos kisfia, és a másik, akit már a szíve alatt hord. Érsekújvári, férje munkás az Elektrosvitben. Naponta utazik be Szimőre tanítani. Azt mondja, remek emberek a szimőiek, a szülők megbecsülik a pedagógusokat. A tanítók viszont megbecsülik őket, amit az is bizonyít, hogy a tanításon kívül a község kulturális életében is aktívan részt vesznek, örül, hogy végre a záróvizsgánál tart, mert bizony nem könnyű egyszerre anyának, feleségnek, tanítónőnek lenni, és emellett záróvizsgára is készülni. Ő is osztályfőnök a hatodikban. Szívesen tanít, és örül szerény e- rédményeinek is, mert eredménynek tartja, hogy a rábízott gyermekeket megtanította oroszul írni, olvasni. Természetrajz- és orosz-magyar szakos. A besenyői Kecskés Ottó Bélven tanít. Odasodorta a sors. Természetrajz- és mezőgazdasági szakos. Az új környezetet nehezen szokta meg, bár a községet igen rendes és becsületes emberek lakják. Viszont az iskolában — amelyet 19H0-ban építettek. — télen nem lehetett fűteni, mert víz árasztotta el a fűtőkazánt. A szlovák és a magyar tanítók tanulóikkal együtt dideregték végig a telet, és sokan közülük megbetegedtek, ú is ezek közé tartozott. Ennek ellenére határozottan állítja, nem bánja, hogy a tanítói pályát választotta. Most azonban nagyon ö- rülne, ha már kihirdetnék, hogy sikeresen letette a záróvizsgát. Ezt mondja a füleki Molnár Edit is, aki Losoncon tanít biológiát és földrajzot. Nem új számára a tanítói szakma, mert apja a füleki középiskolában tanít. A tanulás és a tanítás légkörében nőtt tel. A záróvizsga izgalmaitól azonban ö sem tud szabadulni. Valameny- nylüknek most ez a vizsga a legnagyobb élménye. Egy félóra sem telik el, és a kihirdetés megtörténik. A jelöltek egyszerre mint kész tanítók tódulnak ki a szobából. Íme. a szerencsések, akiknek négy évvel ezelőtt sikerült a felvételi vizsgájuk és most a záróvizsgájuk. De a kérdés önként felmerül; mi történik a- zokkal, akik már a felvételinél is buktatókba ütköznek. Mert nem szabad elfelejteni, hogy a most jelentkező 300 é- rettségizett diák közül sokat azért nem veszik fel a fakultásra, mert van jobb náluk. E- gvébként ők is megfelelnének. Csanda Sándor azt válaszolja, hogy ez a kérdés országos méretű, a cseh és szlovák diákokat is komolyan érinti, mégis. mert a magyar diákság zöme a pedagógiai fakultásra jelentkezik, és felvételük arányszáma a többi főiskolán kicsi, a kérdéssel foglalkozni kell, és üdvös lenne minél előbb megoldani. Egyébként ezek a diákok többségükben a mezőgazdasági főiskolára, vagy a műegyetemre jelentkeznek, ahol nagyobb a lehetőség felvételükre. Onódi János megjegyzi, hogy sokan munkaviszonyba lépnek, és azt tapasztalta, hogy 20 százalékuk az év elmúlta után újra jelentkezik felvételre. Szóvá tette azt is, hogy a felvétel» jelentkezők többsége nő, holott' a községekben többnyire férfitanítót kémek és úgy véli, ezzel a kérdéssel is kellene foglalkozni. Ezzel kapcsolatban azt is megtudom, hogy a nők kitü- , nőén beválnak az alsóbb oszJ , tályokban, és különösen az el* só osztályban, a kis nebulók előrehaladásában kiváló ered- £ ményeket érnek el, de a fel- | sőbb osztályokban — amikor • suhancokat kordában kell tar- tani — a tanítóké az elsőbb- :J ség. Arra a kérdésre, vajon a* j összes diákok internátuslakók- * e, azt a választ kapom, hogy csak a magyar diákokkal kap- I csolatban lehet igennel vála- szólni, mert az ország legtá- 4 volabbi vidékeiről érkeznek ide * tanulni, viszont a szlovák diá- kok közül sokan közelebb lak- ■ nak, tehát naponta 'hazautazhatnak. Befejezésül még megkérdem, milyen fejlődést tapasztaltak a fakultás működésében? Csanda Sándor erre azt válaszolja, hogy az utóbbi évek- j>, ben az igények megnövekedtek. Bármily furcsán is hangzik, meg kell mondania, hogy ^ a helyesírási gondok ma már Ü megszűntek, mert ha — amint i ez tavaly történt — 55 magyar- jj szlovák szakra jelentkező diák I közül ötöt vettek fel, ezek 3 nemcsak magyarul, hanem-szlo- vákul is kifogástalanul tudtak. ■ Az igény növekedése minden | területen tapasztalható. Ta- ! valv 37 jelentkező közül 40- i et vettek fel a matematikaszakra. nyilvánvaló tehát, hogy ezek értettek a matematiká- t hoz. Feltétlenül hiszi, hogy ezt j az igénynövekedést a most vég- j ző tanítók átviszik munkahe- j lyükre, az iskolába, mert csak így remélhető, hogy a tudással felfegyverzett magyar diákok tábora növekedni fog, többen jelentkeznek majd a többi főiskolára, és ott is megállják a helyüket. fizahá Béla új ifjúság 3 mmmmmmmmammmrnm A minap borozgatás közben egy öreg szinehagyott, cím nélküli könyv jutott az eszemb% Otthon a padlás egyik zugában akadtam rá még a tavasz« szál keresgélés közben, a régi könyvek, családi Iratok között. Közmondások, anekdóták sokaságára leltem benne. Bizonyára nagyapám, s komái lapozgatták szorgalmasan annak idején. Én is így tettem a számomra különös lelet láttán. Belelapoztam és rájöttem bölcs a- lödeim turpisságára, ők sem vetették meg a jó borocskát^ sőt a gyengébb nemről szóló, anekdötákat sem. Legalábbis ezt állapítottam meg az öreg anekdötáskönyv (mert bizonyára az állott valaha a címlapján la) olvasása közben. A legjobban megtépázott lapok u- gyanis a borról és a gyengébb nemről szóló részek voltak. Bizonyára önigazolás céljából, de szerintem mégis csak spontánul történt mindez, bér számítottam hazaérkezésem i- dejének némi eltolódására, Csakhamar mellőztem az anek- dótákban és hasonló mondásokban rejlő „igazságokat“, mert rájöttem, hogy sokkal régebben szeretem már a bort, mint mielőtt a nagy csokorra való bölcsességet olvastam róla. Különben sem maradhattam tovább az efajta elmélkedő» bűvkörében, mert a közeli asztaltól Ismerős hangon szólított valaki. Rosszat sejtve fordultam a hang irányába. Nem tévedtem. Gecső Béni, hajdani jópajtésom, termett azon nyomban az asztalomnál. S Iám, gondoltam mindjárt, 6 sem az anekdötás könyvből szerette meg a bort, jól Ismervén „be* tüszeretetét“. így csakhamar egy asztalhoz kerültünk. Borozgattunk tovább és mindenesetre vigasztaltuk’ egymást a kimaradási idő ba nem tartásának bizonytalan következményeiért. De végül Is Béni megvigasztalt. — Van kibeszéd — mondta. — Te énrám... — és rövid Szünet utáá még hozzátette — én pedig terád... Nem igaz? — Hisz régen láttuk egymást. — Hát akkor — mondom én — borozgassunk tovább, Béni barátom azért mégsem nyughatott. Egyre jobban iz- gett-mozgott a nehéz tölgyfa szék ülőkéjén, míg végre segítségemet kérte. — El kell mennem valahováj te nem jössz? — kérdezte ki*- sé megsárgulva. — Dehogynem, ott vagyunk mindjárt, csak meg kell találnunk a lépcsőt — mondtam. — Csak nem vagy te is beteg? — Nem, — válaszoltam. -* Csak sok itt a folyosó, lépcső, — Akkor sebaj, gyerünk! —* Te tudod, hogy mi a szerencséd? — Nem. — Akkor hallgass! És egy öreg, nagyon régi slágerbe kezdett. Valahogy így: Pénztárcámnak üres a belseje... — És gondolod, hogy csali nekem van szerencsém?... Nem válaszolt, mert az ajtóhoz értünk. WC férfiak, alatta hibátlan helyesírással; A kulcs a portán. — olvastuk szinte szótagolva. Egymásra néztünk. Béni egyre hálává* nyabb lett. Kint az utcán még megkérdezte: Hol is voltunk?, A Kis Ferenceseknél — válaszoltam. De hiába unszoltam, hogy próbáljon szerencsét a Grandban. Aprót keresve a zsebében elsietett a taxiállomás irányába, ahol lépcső vezet a földalatti... Mire észbekaptam, már csak kalapja csücskét láthattam, ahogyan lefelé haladt * lépcsős, ******
