Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-06-20 / 25. szám
S új ifjúság Kikre épül majd az olimpiai válogatott? A Jelenlegi B-válogatottra, tehát Dunaira, Puskásra, Varga Zoli is játszhat, mert ő nem játszott az angliai vébén. Hidegkúti kezében — nyugodtan mondhatom kitűnő kezekben van a magyar B-válogatott sorsa. Ebben azt hiszem egyetértünk. Hidegkúti a legjobb! Megmondom, mi a titka, mi a módszere: az egyik az, hogy kemény és határozott! Ha valamit kimond, ahhoz ragaszkodik, fegyelmet követel a csapatban, és ugyanakkor bevezette a következő dolgot: az egész MTK, egy héten egyszer valahol vendég, és a szakács Hidegkúti. Nemrég pacalpörköltét főzött, azelőtt halászlé volt, tehát minden hétre megvan a menü, Hidegkúti főzi a vacsorát a játékosoknak, együtt tartja őket és szívesen tréfálkozik, mint szakács is; fölveszi a szakácsegyenruhát, és az a játékos, aki látja, hogy ez az edző ennyire feloldódó ember, ennyire nem követeli az úgynevezett tekintélyt, az a játékos bízik az edzőjében. Minden héten elviszi őket színházba, vagy moziba. Most a Tháliában voltak. Szóval összefogja a társaságot, nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is és ezzel éri el az eredményeket, úgyhogy én nagyon bízom abban, hogy a B-válo- gatottal szép sikereket fog még elérni. A csapat még kialakulatlan, van még hátra másfél év, annyi idő, hogy ki lehessen egy stabil csapatot alakítani. Mi volt a chilei világbajnokságon azzal a csehszlovákok elleni lesgóllal? Hát az egy fájdalmas mérkőzésünk volt. Fájdalmas azért, mert a magyar csapat — érzésem szerint, b'ár nagyon együtt voltak, és kitűnő játékosgárdával rendelkeztek a csehszlovákok — érzésem szerint egy fokkal jobb volt. Scherer gólja előtt nem volt les. Ez Grosics nagy hibája volt, mert Mátrai bent állt. Szó sem lehetett semmiféle lesről, és ráadásul ha csak kinyújtja kezét Grosics azért a labdáért, az egy olyan vánszorgó labda volt — hogy azt ki tudta volna fogni akárki. Úgyhogy az súlyos hiba volt. A gólunk — amit nem adott meg Latisev — megítélésem szerint gól volt. Tichy lövése a kapuvonal mögé vágódott a kapufáról, ugyanolyan gól volt, mint amilyet Dienst megadott a londoni döntőben az angoloknak. Nekem az a meggyőződésem, váltig állítom, és mindig is fogom állítani, hogy a labdát tisztán láttam a vonal mögött. A partjelző, aki mindig egy vonalban volt, ezt be is intette. Tehát ez megint egy kínos mérkőzés volt, hozzátehetem, lélektani okokból vesztettünk. A mérkőzés előtt a rancaguai stadionban reszkettek a fiúk az idegességtől. Ü- gyes volt Vytlačil, leadta a mérkőzést a mexikóiaknak. Azért, mert szívesebben játszott a magyarokkal, mint az angolokkal. Vytlačil egyébként is kitűnő edző volt, jó taktikus, és lám, még a második hely ellenére is búcsút kellett mondania. Nem értettem, ifagyon sok modorbeli hibája volt, éppen az itteni bratislavai tapasztalatom mutatta, nem állt velünk szóba újságírókkal az angol-csehszlovák meccsnél, de értett a labdarúgáshoz. Emlékeznek, amikor Sándor és Fenyvesi összefutottak. Nyerhettünk volna — Scherer gólja ellenére is 3:l-re, 4:l-re. És ha a magyar csapat ezt a meccset megnyeri, akkor bent van a döntőben, de a braziloktól mi is kikaptunk volna — az akkori braziloktól. Hát hiába... ez egy fájdalmas vereség. Ilyen fájdalmas volt a szovjetek elleni vereség a mostani világ- bajnokságon. Most megint egy kényes kérdés! Sokan azt hiszik, lefeküdtünk a szovjet válogatottnak, tehát átadtuk a továbbjutást. Kérem szépen! Ha ez ilyen könnyű lenne, teszem fel Koszigin küldene egy táviratot Kádár Jánosnak, nehogy „megverjétek a szovjet válogatottat“ akkor a futballpálya érdekessége is alábbhagyna. Most én a saját véleményemet mondom, úgyis megtartja mindenki a magáét. Szóval két szempontból nem tudok ezzel egyetérteni: ad 1: most itt egy egész esA LEGJOBB: HIDEGKÚTI! • A KESERGŐ RÁKOSI • KÉT SVÁJCI LÁNY ÉS A LABDARÚGÓ-TÖRTÉNELEM • ÉN OPTIMISTA VAGYOK Beszél: Szepesi György tét eltöltöttünk, és eltöltenénk még azzal, hogy kedvenceinkről. Albertról, Vargáról, Ti- chyről meg a többiekről beszélgessünk, tehát olyan emberekről, akiket a szívünkbe zártunk, akiket szeretünk, és ezekről az emberekről el tudjuk képzelni ugyanakkor, — ezek szerint — hogy lefekszenek, nem játszanak, szándékosan nem rúgnak gólt, átdobnak egy mérkőzést? Ez olyasvalami, hogy felavatunk egy szobrot, de éjszaka besározzuk és beszennyezzük, pedig mi magunk készítettük! Ez nem megy! Hogy lehet olyasmit elképzelni, hogy egy edző a sorsdöntő mérkőzés előtt o- damegy a játékosokhoz, és azt mondja, ne nyerjetek!? Ez az egyik, de mondjuk, ezt nem fogadják el. Kérem szépen, ki fizeti meg azt a differenciát, ami Magyarország számára a magyar labdarúgó csapat, a játékos számára — nem akarok összeget mondani — citálták ki volna azért, ha bejutnak a négyes döntőbe, tehát még két mérkőzést játszanak? Ki fizeti meg Magyarországnak azt a mintegy negyvenezernyi dollár differenciát, amibe került nekünk az, hogy kikaptunk? Mehetek tovább? Tetszett látni a Rákosit játszani? Látták azt, hogy Rákosi kilencven percig hajtott? Egyetértenek azzal, hogy szívét-lel- két beleadta ebbe a mérkőzésbe? Nem úgy, mint itt, Bratislavában. Rákosi lelki beteg a- zóta a mérkőzés óta. Egy kicsit humorosra is fordíthatom. Mindig, amikor találkozunk, ugyanazt mondja, mint a meccs után, hogy nézd meg hát görbe nekem a lábam, hát hogy csúszott ki itt a labda, ezt soha életemben nem fogom megérteni! Ma is így áll meg e- löttem és nyaggat ugyanezzel, hát nézd meg, nem görbült azóta sem, nem értem, nem értem... Lelkibeteg. Tönkretette Rákosit az a gól, mint ahogy tönkretette Sebest az ötven- négyes vereség, és még sokmindenkit tudnék, aki így van. Éppen azért, mert nem mehet el sehová, ahol nem akadna valaki és azt nem mondaná nyíltan, vagy kevésbe nyíltan, hogy öregem eladtad a meccset. Most tessék elképzelni, hogyan él egy ilyen ember, mert mindig akad, aki azt mondja valahol, te szándékosan nem rúgtad be azt a nagy helyzetet ott a szovjet kapu előtt. Én tudom. Én nem kívánom, hogy elhigyjék nekem. Most még tovább mehetek a kérdés elemzésében, ha úgy kívánják. A mérkőzés egész lefolyását is figyelembe vehetem. Azt, hogy a magyar osapat nemcsak a szovjet csapat éllen játszott öszsehasonlíthatatlanul rosszabbul, hanem már a bolgárok ellen is. Itt most megint vissza kell térnem pszichológiai okokra. Ha valahol, akkor itt kell keresni, s higyjék el, nem tesznek jót a játékosoknak, ha ilyesmit gondolnak. A magyar játékosok rettegnek, de nemcsak most, már Puskás idejében is, mert mindig volt egy ilyen tendencia. Azt elhiszik, hogy Brumel a világ legjobb magasugrója — míg meg nem sérült — de azt nem tudják elhinni, hogy labdarúgásban a magyar, jégkorongban a csehszlovák csapatot legyőzheti a szovjet válogatott. Még tovább megyek. Nem erre hivatkozom, és nemcsak a játékosokra. Hanem, hogy milyen gátlást okozhat egy játékosban, ha azt hiszik, ő lefekszik. Nem tud játszani, mert retteg attól, hogy mi történik, ha hibázom, azt fogják hinni, szándékosan rontottam. A magyar csapat azért nyert a brazilok ellen, mért mindenfajta lelki gátlás nélkül játszott, nem volt veszítenivalója, azt tudta adni, ami benne volt, mert' mi történik: kikaptak a braziloktól, és senki sem szól semmit a portugál vereség után. A bolgárok elleni mérkőzésen már hallatlanul idegesen játszott a csapat, a szovjetek elleni mérkőzés előtt még egyszerűen tébolyda volt a magyarok szálláshelye és mérkőzés előtt az öltözője. Baróti zseniális szakember, nyugodtan merem állítani. Egy csapatot — mondjuk az Újpestet, Egy autóversenyző halálára Az 1967. évi monte-carlól Grand Prix „szenzációja" a 18- as számú bordó Ferrari pilótájának, Lorenzo Bandimnak a halála volt. Bandinit 70 százalékos égési sérülésekkel a Princesse Grace kórházba szállították. Az operáció 17 óra 25 perckor kezdődött, hét orvos beavatkozásával. A műtétet 23 óra 30 perckor be kellett fejezni. Bandini lényegében a versenypályán halt meg, és nem a kórházban. A halál közvetlen oka az égési sérülés volt. De... A Paris Match szerint: Louis Stanley két hónappal a nagy verseny előtt azt javasolta, hogy a kontinens versenypályáira vegyék meg azt a műtéti blokkot, amely kamion-kórházként 50 ezer fonsterlingbe kerülne. Ha ilyen lett volna Monte Carlóban, Bandini ma él. így viszont a nekrológok elmondják róla. hogy a szegény szerelőfiú gazdag autóversenyzőként halt meg. Szegény Bandini... vagy annakidején a Vasast — kitűnően össze tud fogni. Ott bukott el, hogy egyetlen nagy sikert sem ért el a válogatottal. Ötvenkilencben jő volt az esztendeje, hatvanban a római olimpián lebecsülte a dánokat, és nagy szégyen ért bennünket, mert megvertek a gombfocista dánok és ők jutottak a döntőbe, hatvankettőben már a Tichy-ügy és egyebek miatt kaptunk ki a csehszlovákoktól, hatvannégyben a spanyolok, vereség egy olyan EB-n, a- hol nyernünk kellett volna. Áz egyetlen nagy siker a vetélytárs Lakat nevéhez fűződik Tokióban. Hatvanhatban azt mondta, most vagy soha, mindent egy lapra teszek föl, reszketett a szája széle, gyerekek, csak most nyerjetek, értem, és így tovább, és így tovább... Nincs az a játékos a földön, aki bárkiért nyer. A szovjet mérkőzéstől úgy félt, hogy ez a félelem átragadt a fiúkra is... és itt vesztettünk! Ha úgy állnak neki, hogy mit féltek, ez egy NB I-B-a játékosanyag, tényleg, ilyen rossz szovjet csapattal még nem játszottunk, olyan mint a Banyisevszkij vagy Malofejev vagy harminc futkos Csehszlovákiában és Magyarországon is. Nem igaz. hogy ettől a csapattól nekünk ki kellett volna kapnunk, és e- zért nem érzem reálisnak aggályaikat! Nem azon vitatkozom, hogy ezeknek a kétkedéseknek nincs látható alapja, mert látták a mérkőzést, látták a szovjet csapatot, látták az enerváltságot. bar az utolsó negyedórában nagyon küzdöttünk. Mégis azt mondom, azért buktunk, mert a csapat nem úgy ment neki ennek a mérkőzésnek, hogy mit.. — keresztülverjük akár a falon is magunkat! Nem úgy, hogy nyerünk, mert jobbak vagyunk, hanem rettegtek, féltek, jaj, mi lesz ha kikapunk, mit mondanak. Kérem azzal számoltunk, hogy bejutunk esetleg a négyes döntőbe, úgy engedtek el itthonról, hogy kikapunk még a bolgároktól is, most itt vagyunk az elődöntőben, és a magyar futball ismét fönt lesz:., így nem lehet játszani! Akkor lesz jó a magyar labdarúgás, ha újra olyan felszabadultan mennek ki a fiúk a pályára, mint annakidején Puskásék! Ezt kellene elérnünk, és akkor újra csak győzelmekről számolhatnék be. Hát igen, a kapusok is benne voltak. A portugál mérkőzésen Szentmihályi ludas volt a dologban, de hozzá kell tennem, hogy az első portugál gól után a magyar csapat vezethetett volna akár 4:l-re! Ezért igazságtalan csak a kapusokat okolni, mert Albert mellélőtt, Bene mellélőtt, kihagyott helyzetek egész sora a portugál meccsen, igaz, lélektanilag is rendkívül döntő pillanatban, 1:1 után kapta megint azt a borzalmas gólt Szentmihályi, ettől függetlenül azonban nem lehet csak őt o- kolni! Most ugyanez a katasztrófális helyzet állott elő Geleivel a Csiszlenko-labdánál. Hát ez is szörnyű dolog egy ilyen potyalabdát ki enged csúszni a kezéből, mert megszerezhette volna a labdát, és megint ilyen lélektani pillanatban az első és a második félidő elején, amit Parkujan emelt be nekünk. A második gólban már nem lehet Geleit hibáztatni, mert ott Mátrai is megszólalt, hagyd, és Géléi azt hitte, közben Mészölynek szólt, de Mészölynek a fejé tetejét érintette a labda, de ha nem ér hozzá, akkor a másik oldalon gurul ki az alapvonalon túlra. Szóval tragikus esetek Sorozata. A magyar labdarúgás dicsöségkönyvében nemcsak győzelmek állnak, 1934-ben kikaptunk 2:l-re az osztrákoktól, egy olyan mérkőzésen, ahol jobbak voltunk, de Mattea o- lasz bíró elcsalta a meccset, így a magyar csapat nem vertf meg a Wundermanschaftot, és kikaptunk mi 6:2-re az angoloktól, 7:2-re a svédektől, 7:0-ra a németektől, és még nagyon sok fájdalmas vereséget idézhetnék a magyar labdarúgás történetéből, ami nem Al- berthez és Szentmihályihoz fűződik, hanem Sárosi doktorhoz, meg Zsengellérhez, sőt kikaptunk 3:0-ra Párizsban az egyiptomiaktól, pedig ott volt Orth és a többiek, hat kérem ez is a játékhoz tartozik, csakhogy erről a drága szurkolók nagyon szívesen megfeledkeznek, és a mindent megszépítő múlt eltörli velük ezt. Elfelejtik, hogy a labdarúgásban mindig voltak győzelmek és mindig lesznek vereségek, mert nem mehet biztosra a legjobb magyar csapat sem, mert itt van ötvennégy, akkoriban a magyar csapat volt a világ legjobbja és mégis vereséget szenved a döntőben. Miért? Hét okot sorolhatnék föl. Most csak egyet mondok a hét közül. Kocsis és Czibor megismerkedett két svájci kislánynyal, és megtudták, hogy vasárnap megérkez- nek a feleségek, igaz, hogy Kocsisnak csak a mamája, de Czibor, akiről említettem, milyen típusú ember volt, nem akart kihagyni két svájci kislányt. Kérem az a szégyenteljes e- set történt, hogy a világbajnoki döntő előtti éjszakát a válogatott két szemefénye nem a saját ágyában töltötte. Hogy ez mit jelent egy csapat szempontjából — erről tudtak a többiek — mondanom sem kell. Miért történt mindez ? Azért, mert azt hittük, elég kimenni a pályára, ott még játszunk kilencven percet, rúgunk nekik két, hárem vagy öt dugót, és aztán átvesszük a kupát. Nem tudom egyedül a játékosokat hibáztatni, nemcsak azért, mert mindig megvédem, szeretem őket, hanem azért is, mert ez az igazság. Kiküldték a feleségeket! Minek? Küldték volna ki őket hétfőn, amikor már megnyertük a világbajnokságot. Miért kell előre ünnepelni? Világbajnoki műszakot hirdettek a világbajnokság előtt! Miért? Azt mondták ugyanis, hogy Feleki meg én vagyunk felelősek a vereségért, mert én azt mondtam kettő-kettőnél — a Budai szavát idézve — hogy ezt már nem nyerjük meg, Feleki meg azt mondta, hogy Buzánszky nem teljesen egészséges, és így tovább, pedig az az igazság, hogy i- lyen hibákat sorban követtünk el, és nemcsak Sebes. Magyarország egyik legnagyobb labdarúgószakemberét tönkretette az ötvennégyes világbajnokság, idegileg, lelkileg. De a hibát elkövette. Elcsúszott egy narancshéjon, a- zon, amin egy nagy hadvezér soha sem csúszhat el, mégpedig azon, hogy a legfontosabb csatát veszítette el, azért, mert kiengedte a fiúkat a kezéből, ahelyett, hogy bezárta volna őket. Igaza van Sebesnek, amikor azt mondja, hogy Solothurnban, ahol laktunk, ünnepségre készültek másnap, egész éjjel csinnadratta. szólt a zené, és így tovább. Hát el kellett volna akkor máshová helyezni a csapatot, a felkészülésnek több fázisa van. Elcsúszott a világ legjobb csapata is. Még mondhatnék sokmindent, ami tény, ami a vereséghez hozzájárult, tragikusan, de a tény az tény marad: Magyarország két olimpiai bajnokságot nyert a labdarúgás története so* rán, és még egyetlen világbajnokságot sem. Az egyetlen vigaszom, hogy szomszédaink, az osztrákok és az ugyancsak nagy futballhagyo- mánnyal rendelkező csehszlovákok, Pláničká- val sem, az osztrákok a Wundermanschafttaf sem, nem is beszélve még jónéhány más országról, soha nem nyertek világbajnokságot! Nekünk meg van az a reményünk, ha hetvenben nem akkor hetvennégyben, jó játékosanyagunk van, mégiscsak egyszer koronázott királyai is leszünk a futbalinak. Azt mondtam, optimista vagyok. Csak ezzel az optimizmussal tudom befejezni beszélgetésünket, és azzal, hogy a magyar labdarúgás az «larúlt hetven esztendőben dicsőségekkel és bukásokkal volt teli, dicsőségekkel és bukásokkal lesz teli ezután is, de azért optimizmusunk töretlen marad. Mert ha nem így lenne, akkor ö- nök sem ülnének itt, vagy nem olvasnák ezeket a sorokat, és én sem fejezném be azzal, hogy eljövök én még Bratislavába arról is beszámolni, hogyan nyert a magyar labdarúgóválogatott világbajnokságot! * ★ * Kedves olvasóink, Szepesi György sorozata ezzel végétért. Nemrég Budapesten jártunk, s átadtuk Szepesi Györgynek lapunk eddig megjelent példányait, örömmel látta írásait rovatunkban, és őszintén örült annak is, hogy Csehszlovákiában is szeretettel gondolnak rá, szívesen hallgatják közvetítéseit, és meghallgatják véleményét a labdarúgásról, sportról, s egyébről. Minden kedves olvasónknak üdvözletét, jókívánságait küldi. *>■ gy. z K. S.
