Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-06-13 / 24. szám
új ifjúság 5 A kétszeres Kossuth-díjas, 72 éves Illés Béla egyik első úttörője, nemzetközi szerepet játszó alakja a szocialista realista magyar irodalomnak, ezen irodalom első klasszikusainak, maradandó értékű alkotóinak. Művei a magyar történelem talán legviharosabb korszakainak, a múlt század végétől a jelenkorig terjedő, két világháborúval, forradalmakkal és ellenforradalmakkal terhes hét évtizedének tükörképei. Életművének eddigi mérlege alapján Illés nemcsak az élet új jelenségeire gyorsan s eredetien reagáló novellista, hanem kitűnő regényíró, akinek — egész prózairodalmunkban betöltött szeBELA repét tekintve, regényei egy-egy mérföldkövet jelentenek egész újabb irodalmunk fejlődésében. Három nagy regénye tulajdonképpen három nagy történelmi korszak: a forradalom és ellen- forradalom, a népfront fasizmus elleni küzdelme és a felszabadulás korszakának ábrázolása. írásaiban a magyar nemzeti próza legjellegzetesebb vívmányait viszi tovább, s egyesíti az európai próza korszerű vívmányaival, az orosz realizmus plaszticitásra való törekvésével és az avantgardizmusban született prózai stílus gyorsító, tömörítő eljáráséival. Derűs életszemléletű, erős írói egyéniség. 9 Életpályája Kassán született 1895-ben. Beregszászon és Szolyván töltötté gyermekkorát. Budapesten jogi pályára lépett. 1916- tól a Nyugatba Irt. A háborús élményeit tartalmazó Doktor Utrius Pál honvédbaka feljegyzései című elbeszélése keltett feltűnést. 1918-ban tagja lett a Forradalmi Katonatanácsnak, a Tanácsköztársaság idején pedig parancsnoka volt az újpesti fegyveres erőknek. 1919- ben Bécsbe emigrált, ahonnan illegális pártmunkára Kárpát- Ukrajnába vezényelték. 1923- ban a Szovjetunióba került. I- gen élénk politikai és irodalmi tevékenységet fejtett ki, úgyis mint a Forradalmi Írók Moszkvában székelő Nemzetközi Szervezetének főtitkára. 1945-ben a Szovjet Hadesereg őrnagyaként tért haza. 1921- 1956 között tizenhárom lapot, illetve folyóiratot szerkesztett'. Főbb müvei: az emigráció i- dején részletekben publikált Kárpáti rapszódia című regénye, amely 1963-ra tizenhat kiadást ért meg magyar nyelven; az ugyancsak több kiadást megért Ég a Tisza cimü regénye. Fegyvert s vitézt éneklek (regény, 1949). Vigszínházi csata (regény, 1950)’, Honfoglalás (regény, 1952), Kenyér (válogatott elbeszélések, 1962) Vér nem válik vízzé (3 kisregény, 1963), Anekdoták könyve (2. kiadás: 1960). A Kassai Munkásról (Mint ismeretes, Illés Béla 1920-21-ben Kassán végzett pártmunkát, s itt Gyetvai Jánossal, Jász Dezsővel, Mácza Jánossal együtt a Kassai Munkás c. lap munkatársa volt. Hogy mit jelentett azokban az években ez a sajtószerv, arról maga Illés Béla számol be érdekes visszaemlékezésében:) A Magyar Tanácsköztársaság összeomlása után a Kassai Munkás volt az első magyar nyelvű, kommunista napilap; nagyon népszerű, nagyon harcos újság, amelynek nem kis szerepe volt abban, hogy Ke- let-Szlovákiában és Kárpát- Ukra.inában olyan meglepő gyorsan ’elterjedt a kommunista mozgalom, és olyan mélyen hatott, hogy sem Hitler zsoldosai, sem Horthy katonái nem tudták kiirtani. Pedig i- gazán könyörtelenül mészárolták Kelet-Szlovákiában is, Kárpát-Ukrajnában is... Mi volt a Kassai Munkás? Egy különös napilap. A munkatársak elhatározták, hogy ne mondjam, törvénybe hozták, hogy a munkatársak és szerkesztők nem kaphatnak nagyobb fizetést, mint a nyomdai munkások. És ezt a határozatot pontosan betartották. Ügy tudom (biztosan utána lehet nézni), hogy 1920-ban 25 ezer példányban fogyott a Kassai Munkás. Ez akkor 6- riási szám volt, óriási nyilvánosság. Ha valahol .összegyűjtötték volna a leveleket, amiket munkásoktól kapott a szerkesztőség Szlovákia városaiból, falvaiból, és tanyáiról, akkor látnánk csak, hogy milyen népszerű volt az újság. * Emlékszem, Kárpát-Ukrajna egyik falujában (Ardóban) a lapot csak egy példányban rendelték meg, aminek bizonyára megvolt az oka. és esténként hetvenen-nyolcvanan összejöttek közösen meghallgatni a lap fölolvasását. Verecke nagyon büszke volt arra, hogy öt példányt rendelt — öt háznál olvasták föl az újságot. Én Kárpát-Ukrajnáról beszélek, itt, de hasonló vagy még szebb a- datokat lehetne fölsorolni Ke- let-Szlovákiáról is, Bratislava vidékéről. A harmincas évek legvégén néhány számot meg tudtam szerezni. Gondosan elolvastam őket, még a hirdetéseket is. Meg voltam lepve frisseségén és gazdagságán. Akkor följegyeztem, mely írók dolgoztak a lapba: Barta Lajos, Gábor Andor, Hidas Antal, Juhász Árpád, Révész Béla, Gyetvai János és Mácza János.... Makszim Gorkij Nem tartoztam Makszim Gorkij baráti köréhez. De az alatt a hét esztendő alatt, a- melyet egyazon városban (Moszkvában) töltöttünk, I- gén gyakran voltunk együtt. Volt idő, amikor hónapokon át szinte naponta találkoztam vele. így aztán (mivel Gorkij nem szokta elhallgatni véleményét) sok emberről és sok jelenségről hallhattam tőle jót vagy rosszat. Engem Gorkij sokszor megszidott. Mégtöbbször kigűnyolt. Különösen abba akadt bele, mikor a szovjet sajtó engem szovjet írónak nevezett. Hogyhogy nem — Gorkij emiatt engem rótt meg: — Maga magyar! írásaiból ezt a vaknak is meg kell látnia. Én elhiszem magáról, hogy jő szovjet ember és azt is elhiszem, hogy ha rá kerül a sor, kész meghalni a Szovjetunióért. De igazi szovjet ember csak úgy lehet, ha egy másodpercre sem feledkezik meg arról, hogy — magyar. Az igazi nemzetköziségnek ugyanis fontos kelléke — a hazaszeretet. És hiába — az ember szívéhez legjobban mégis az a föld nő hozzá, ahol beszélni tanult, a- melynek népdalain elérzéke- nyül, amelynek írói az ő számára az igazi írók, és amelynek hősei az ő számára minden hősök mintaképei. Ruhát válthat az ember, de ideált csak felületesen. Szívünk mélyén tovább élnek az első ideálok, jóllehet azok az idők folyamán — természetesen — átalakulnak, új tulajdonságokkal gyarapodnak. Maga — fordult hozzám — bizonyára sokkal jobban szereti Petőfit, mint — mondjuk — Puskint. — Ez igaz! — mondottam én. — Ez természetes és helyes — folytatta Gorkij — mint az is természetes, hogy az én számomra Puskin nagyobb költő Goethénél és Dantenál. Objektíve nem mérhetjük fel őket, így hát nekem Puskin szülőhelyén kel föl a nap. magának meg Petőfi szülőhelyén... Szeresse kiki az emberiséget, tanuljon a Szovjetuniótól, ha szükség lesz rá, védje a Szovjetuniót, de elsősorban azért, mert így lesz hű népéhez és hazájához. így, így gaiambocs- kám! Bemard Shaw Shaw 1931 nyarán ellátogatott a Szovjetunióba. Tagja voltam a háromtagú fogadőbi- zottságnak, és így én voltam az első, aki Moszkvában kezet fogott vele... Moszkvában az írók ebédet adtak Shaw tiszteletére, ô az ebéden többek között ezt mondotta: — Végre elértem életem célját. Több mint öt évtizeden keresztül volt dolgom kiadókkal és írókkal. Eddig még mindig csak olyan írókat láttam, akiket kizsákmányolnak a kiadók, és olyan kiadókat, akik meggazdagszanak az írók munkájából. Most végre látok írókat, a- kik kizsákmányolják a kiadókat, és látok kiadókat, akik sírnak, hogy az írók megnyúzzák őket. Ezért a pillanatért érdemes volt élni! Beszélt arról, hogy milyen nehézségei voltak, mint kezdő írónak: — Első regényemet kerek számban hatvan könyvkiadó u- tasította vissza. Már csak úgy tudtam postaköltséget szerezni, hogy — nyár lévén — elzálogosítottam a télikabátomat. Azután, mikor a regény megjelent (talán ismerik, egy bokszbajnok története), a könyv éppen hatvan kiadást ért meg. így azután egész életemben a- nyagi gondjaim voltak. Ifjúkoromban nem tadtam miből éljek, most pedig nem tudom, mit csináljak a pénzzel. Shaw-nak — egy gyermek- otthon megtekintése után — nagyon jó kedve volt. Ekkor megkockáztattam egy tréfát. — ön, mester — mondottam — mikor vitatkozik, valahogy jobban hasonlít az önről készült karikatúrákhoz, mint fényképeihez. — Tudom — felelte Shaw. — Én ugyanis 75 esztendő óta o- lyan világban élek, amely alig több szánalmas karikatúránál. Mint okos ember — legalább külsőségekben — alkalmazkodom... Amikor Shaw elutazott Moszkvából, a pályaudvaron az egyik szovjet író megkérdezte tőle: — Remélem, Shaw elvtárs, ' barátja marad a Szovjetuniónak? — Halálomig mindenesetre — felelte Shaw. — Hogy azután mi lesz — nem tudom. Ahogy az európai sajtóviszonyokat ismerem, megtörténhet, hogy halálom után szovjet-ellenes leszek. A kortárs szemével Illés Béla — kinek jelentett valamit ez a név, amikor a „kopasz őrnagy“ 1945 januárjában megjelent köztünk? Ismerte valaki a nevét, az írásait? Még az írástudók sem igen. És ez az ismeretlen, új író, egyszerre úgy illeszkedett irodalmunkba, mintha sosem lett volna távol. Müvei szinte szem- pillantás alatt lettek népszerűek. Nem engedték szabadulni, aki beléjük olvasott. Elfoglalt egy helyet, honnan régi gazdája már régen távozott, a- zóta üresen állt. Ez a hely Mik- száthé volt, a mesélőé. És Illés Béla elfoglalta — úgy ült belé, mintha órákkal ezelőtt ő hagyta volna ott. Ült és mesélt, és nagyon hamar nevet cserélt. Már nem Illés Béla volt, hanem Béla bácsi. Méghozzá olyan érvénnyel, mintha egyetlen Béla bácsi létezne csak Magyarországon. Ez már rang volt. Nem akármilyen, hanem jó és humanista magatartással megérdemelf emberi és írói rang. Még az is, aki gyanakvóan figyelte mindazt, ami új volt, aki félt azoktól, akik az újat képviselik és hirdetik életükben — még az is felfüggesztette egy idő után gyanakvását. szeretetre módosította félelmét. És Illés elvtársat, a szovjet őrnagyot, nagy idők tanúját és egy ismeretlen jövő hirdetőjét, Béla bácsinak keresztelte el. Ebben a „Béla bácsiban“ van legfőbb titka. Ügy ír, úgy mesél, hogy egyszerre otthonosan érezzük magunkat. Ügy érezzük, nekünk mesél csak, kettőnk ügyévé teszi amit elmond. Szinte látjuk magunk e- lött abban a Mikszáthtól örökölt károsszékben; szüntelenül égő-kialvó szivarjának füstje- illata egybefon vele. Neki a- dunk igazat akkor is, ha néha elveti a sulykot, ha a me- sélő-andalító hang egyszer- másszor pattogóvá válik, ha mint a Háry diákja, mi is tüsz- szentenénk, ha észre kell vennünk, nemcsak mesél, hanem kioktat is, nevel is, tanít is. De annak is érti a módját, hogyan csalogasson vissza magához. És amikor ez — semmiképpen sem nehezen! — sikerült neki, újra körülfon ezüstös pászmával a mikszáthi szivarfüst. (Thurzó Gábor) Írói hitvallásából: „A döntő pillanatban mindig lemondtam a nyugalomról — a harc kedvéért... Mindig csak olyankor írtam, amikor az írásomra szükség volt — a harcban. Közvetlen célja volt írásaimnak, minden írásommal egy-egy konkrét harci feladat megoldását igyekeztem elősegíteni.“ „Munka és harc közben elértem azt, ami legfőbb vágyam volt és marad. Egy atomja lettem az emberiség szabadságáért harcoló munkásosztálynak, egy vércsepp a párt hatalmas vérkeringésében.“ Élete értelme (Találkozás egy fiatalemberrel című írásában Illés maga vonja meg élete végső mérlegét, felelvén azokra a kérdésekre, amelyeket „hasonmásának“ tett fel:) „Tudod, mikor lett belőlem ember? Mikor először sejtettem meg, hogy csak akkor lehetek boldog, ha nem magamért élek. Ez nem frázis. Ez a dolgok lényege. Én a magam boldogságát akartam, de megértettem, hogy ilyen nincs. Azaz megértettem, hogy én csak akkor, csak úgy lehetek boldog, ha a mások boldogságáért verekszem. Nehéz életet vállaltam? Nagyon nehezet. De ha valahová — oda, ahová el kell jutnunk — -csak egy út vezet, akkor azon az egy úton megyünk, és vállaljuk ennek az útnak minden nehézségét. Persze, nem tudjuk pontosan, hogy mit és mennyit vállalunk. És nem tagadom: sok minden nem úgy történt, a- hogy vártam, ahogy reméltem. De ha mérleget csinálok, tudom. hogy a dolgok lényegében. a leglényegesebb kérdésekben százszor annyi történt, mint amennyit remélni lehetett. Természetesen semmit sem kaptunk ingyen, és semmit sem kapunk olcsón. De amit sok szenvedéssel megszerzőnk... Gondolkozz, értsd meg miről van szó! Nehéz volt az életem, ma is nagyon nehéz. De szebb életet nem tudok elképzelni, és nem cserélek senkivel, aki nem azért él, amiért én éltem és élek. Nézz körül, tedd mérlegre a változásokat, és igyekezz megérteni a változások jelentőségét. És akkor irigyelni fogsz. És van rá okod, hogy irigyelj. Mert boldog vagyok. Nagyon boldog. Ha velem akarsz jönni, jöhetsz. Az utat ismered. Más út nincs. Vagy — vagy...“ KI TUDJAP 1. Első novelláskötete Pozsonyban jelent meg 1921-ben. Mi a címe? 2. Melyik az a három nagy Illés-regény, amelyre a bevezetőben utalunk? 3. Egyik nagyszabású művéből a közelmúltban há- ♦ romrészes tévé-film készült. Melyik az? A Németh Lászlóra vonatkozó kérdések helyes megválaszolása: 1. Horváthné meghal. 2. Iszony. 3. Jirásek: Kutyafejűek, Mindenki ellen, Sötétség; Karenina Anna. Következik: Darvas József
