Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-06-06 / 23. szám

\ S új ifjúság Ml volt eddigi legnagyobb élményem a spor­ton kfviil? Hát, ez izgalmas kérdés! Nekem elég sok élményem volt, sokfelé jártam a nagyvilágban. Egy amerikai újságíró leírta egy­szer, hogy a legszerencsésebb emberek a sport­tudósítók, mert mindig a világ legjobb szál­lodáiban laknak, a legjobb éttermekben étkez­hetnek, a sportpályákon a legjobb helyeken ülnek, tehát úgy élnek, mint a milliomosok, ráadásul azok gondja nélkül, mert soha sincs egy vasuk sem. Tehát nekem is nagyon sok élményem halmozódott fel, Rióról és Tokióról, mérkőzésekről és utazásokról, beszélgetések­ről, de a legnagyobb élményem, a felejthe­tetlen, amire még nagyon-nagyon öreg korom­ban is emlékezni fogok, egy olyan élmény, a- mi valóban megrázó volt, s ez a római olim­pián történt, 1960-ban, és ott vésődött be­lém: láttam Sophia Lorent!. Hozzátehetem, hogy minden valódi! Sajnos, nehogy azt higy- gyék, hogy mindez kézzel fogható is volt! An­nak idején a színészek között egy kis hírve­rést csaptak, elvitték őket az olimpia ide­jén az edzőtáborokba, ott volt Gregory Peck, Bing Crosby, Sophia Loren, Guiletta Massini, sorba látogatták a szálláshelyeket, és hát ne­künk magyaroknak Sophia Loren jutott osz­tályrészül, no és ezt persze nem hagytuk ki. Persze, tréfán kívül, volt még más élményem is, de ami nekem élmény, nem biztos, hogy Önöket is érdekli. Tokió? A gésákról? Nem, azok nem azok... Azokat másképpen hívják:.. De azokról máskor... Itt van egy fontosabb kérdés: miért maradt ki Tichy a válogatottból, és miért nem ke­rült vissza? Nehéz dolog ez is, ez a Tichy-ügy. Nagyon régen, még ezerkilencszázhatvankettő- ben kezdődött, és nagyon fájdalmas. Tlchy hetvenkétszer volt országos válogatott, nagy­szerűen küzdő játékos, és ma is az. Voltak nála tragikusabb pályák Is, a magyar labda­rúgásban. Csak mást ne említsek: a Szusza Ferié, akik 1959-ben egy edzőmérkőzésen rá­lépett egy fücsomóra, se közelében, se távo­labbra tőié nem volt ellenfél — és kettétört LÁTTAM SOPHIA LORENT! • A TICHY-ÜGY • KEDVENCEIM Beszél: Szepesi György a pályafutása. Összesen huszonkétszer volt vá­logatott, pedig tudásban a Puskásék, Bozsikék szintjén mozgott. Vagy pl. Kádár, aki pálya­futása kezdetén összeütközött Amsellal,_ és el­törött a lába, beszélhetnék Sárosi Laciról is, akinek úgy kellett eltűnnie a magyar futball- pályákról, hogy senki sem búcsúztatta. Ilyen­re nem volt példa! A válogatott csapatból e- sett ki, úgyhogy nemcsak a válogatottba nem került vissza, de még a Vasas első csapa­tába sem! Angliában 1965 május ötödikén ját­szott a válogatottban, utána a Vasas után uta­zott Szarajevóba, ott megsérült, és azóta nem játszott többé az első csapatban. Ez is na­gyon szomorú vég egy negyvenkilencszeres vá­logatottnál, aki búcsú nélkül hagyta el a pá­lyát. Ilyen szempontból a Tichyé nem az; vi­szont azért szomorú, mert itt emberi indula­tok ütköztek össze. A Tichyé és bizonyos mér­tékben Barótié, a szövetségi kapitányé. Na­gyon rövidre fogom, ma már nincs értelme er­ről túl sokat beszélni. Lejárt lemez a Tichy, aki nem tud visszakerülni a válogatottba, és azt hiszem, nem is akar. Azon a torinói ed­zőmérkőzésen rosszul ment a magyar csapat­nak, nyugodtan elmondhatom még, hogy az egész játékosgárdából Tichy nyújtotta a leg­többet: 2:0-ra nyertünk, és az egyiket ő rúg­ta. a másikat ő passzolta le, de rosszul jfaw szőttünk. 10 perccel a játék befejezése CTőtt Bárót! — magából kikelve — a játéktér szé­lére rohant, és rákiáltott Tichyre, megmond­tam magának, hogy mit csináljon, miért nem tartja be az utasítást. Erre Tichy kisétált a pálya szélére, csípőre tette a kezét, odafor­dult Báródhoz és ezt mondta: — Jegyezze meg, hogy magának rossz az emlékezőtehetsé­ge. Elfelejti, hogy mit mondott harminc perc­cel ezelőtt. Mondanom sem kell, hogy ez sú­lyos szabálysértés. Durvaság. Ezt egy játékos nem engedheti meg magának! Ha még hozzá­teszem, hogy mindez az öltözőben úgy folyta­tódott, hogy Báród nyugalmat akart, és csak egy mondatot mondott, hogy erről az ügyről még beszélünk, erre a Tichy felpattant, és ha nincsenek ott erős emberek, akik széjjelvá­lasztják őket, félő, hogy a nála jóval idősebb Barótit... mittudomén... megveri. Na most... Hát ez nehéz dolog, ugye? Másnap játékos ér­tekezlet volt, és itt azt a kérdést állította é- lére Báród, hogy vagy Tichy utazik Chilébe, vagy ő! Választani kell, ketten együtt nem mehetnek! A végszóra érkezett meg Barcs Sándor, az MLSZ elnöke, aki az egész ügyet levette a napirendről, és mint elnök döntött, hogy természetesen, mindketten utaznak! Itt kezdődött ez az ügy, és érthető módon Bá­ród nem tudott megbocsátani, Tichy nem tu­dott felejteni. Érzésem szerint — bár Báró­dnak száz százalékig igaza van abban a vonat­kozásban, hogy ezt egy játékos nem engedheti meg magának, mert felborul a csapatfegyelem, — mégis annak kellett volna történnie, hogy Tichy valahogy érezze a megbocsátó jóindula­tot! Nem érezte, mert amikor a csapatnak rosszul ment, Albertot és Göröcsöt benthagy­ta, de Tichyt mindig kitette. Olyannyira, hogy amikor pl. Madridban kikaptunk 2:l-re a spa­nyoloktól, — borzalmasan játszott Albert is és Tichy is — minden felelősséget a Tichy nyakába varrtak. Ez volt az utolsó váloga­tott mérkőzése. Tehát eav kicsit nehéz igaz­ságot tenni, mert mit mondjak... ha valakit durváit megsértenek, az hordozhatja a hara­got egy életen át a szívében. Vannak embe­rek, akik elfelejtik, és öt percen belül nem emlékeznek rá. Ezt embere válogatja. Nem lehet valakire ráparancsolni. Talán annyit le­het még mondani, hogy a szövetségi kapitányi tiszt olyan beosztás, amelyben fölül kell emel-* kedni ezeken az indulatokon, ha játékosról, nagy labdarúgóról van szó. Ezt követelni vi­szont nehéz, mert a szövetségi kapitány is ember, s ha megbántják, akkor jogosan élhet retorzióval. A Tichy mellett kiálltam, és na­gyon hosszú ideig ki is állnék, mert egyébként nagyon szimpatikus, kedves, szeretetreméltó fiúnak tartom, aki ma már nagyon komoly, egyéb, más jövő előtt álló fiatalember, — tud­ják, hogy a Lehoczky Zsuzsa a felesége, és van egy kislányuk, Krisztina, — Tichy nagy­szerű fotoriporter, elsőrangú fotós, ezen a te­rületen is megállja a helyét, sőt, jó edző is válhat belőle. Sajnos már nem akar játszani — már feladta az egészet, és nem hiszem, hogy a válogatottba valamikor is visszakerül­ne. Jó lenne nagyon szépen elbúcsúztatni, de- hát,... ennek érdekében már roppant nehéz va-' lamit is tenni. Ki a kedvenc íróm, színésznőm, énekesem? Nehéz kérdés! Hát kérem a Sommerset Maug- ham változatlanul, egy kicsit maradi vagyok talán ezen a téren, szeretem Molnár Feren­cet minden ellenteória ellenére. Most láttam Arthur Miller darabját, a Bűnbeesés utánt, szenzációs, ha Pestre jönnek, ne mulasszák el megnézni! Amit ajánlhatok még az a Marat halála, de nem nagyon szeretem Ionescut és az abszurd Írókat, ha már abszurd, akkor visz- szamegyek Karinthyhoz. Irt Karinthy a Kopasz énekesnőnél jobbakat is. Hát a filmszínésznő az az Audrey Hepburn, odahaza a legjobb szí­nésznők szerintem magasan Ruttkay Éva és Tolnay Klári. A színészek közül nem tudom el­dönteni, hogy Gábor Miklós-e, Latinovits-e, vagy Darvas. Azt hiszem általában elégedettek lehetünk, a színházi kultúránk magasabb, mint pl. az osztrákoké, a zenei kultúránk is ma­gas színvonalú, bár azt hiszem, hogy a bécsi opera jobb. A tévé programját illetőleg ma­guk jobban tudnak ítélni, mint én. (Következik: A balszerencsés Balczó # Tokió •) VLADIMIR REISEL: Táj ahol találkoznak Az áthatolhatatlan erdő Világít a kéz zsilipé fölött Vizébe merül a hal A gyémántos A balzsamozott és holt test Fölé hajló Fúz Álarcához hasonló Irtözat teste Asszony teste A sírás hulláma fölött Pirkad a be nem teljese-1 dett vágy A megkövesedett könny vá­rosa fölött A ki nem kezdett Alkonyat Tiszta óráiba Úszó Piagát fölött Ahol csak A várakozás türelmével Körülfolyt fák Mártogatják szájuk Az óvatos fülekbe A tengerbe az öbölbe Egyedül állsz itt Az ismeretlen jeges vidéken Kezeddel ráncaidon Az egészségtelen éjszakákat támasztod Merev tagjaiddal Hangoddal Atkozol engem Tóth Elemér fordítása PAUL WIENS: Ember a halálos ágyon Hát elődeid hova lettek? Szóból, hajból s amit vetettek, maradtak csak nyútt rongyaik. Viseld inged, a rövid ént, holdkórt, napszúrást, ne kíméld, légy lágy hab, kővé merevedj, gyűrd elő magad, s szenderedj az öröklétbe így. Már utódaid sora vár fenn. Ámen. BITTEI LAJOS fordítása HA ÉN LENNÉK A SZÖ­VETSÉGI KAPITÁNY elnevezésű sorozatunk köz­lését befejeztük. A beérke­zett hozzászólások feldolgo­zása még folyik. Lapunk va­lamelyik közeli számában valósul meg kiértékelése. A világsajtó általában BALCZÖ ANDRÄST, az öttusa világbajnokát, tartja a legnagyobb tehetségű férfisportolónak. A nők közül ČÄSLAVSKÄ az, akire ez a cím illik. Legutóbbi svájci szereplése nemcsak a női szertorna történelmébe vonul be, hanem a sportlélektan adatait is gazdagítja. Ez a felvétel Tokióban készült, és azt a ritka pillanatot mutatja be, amikor ez a mindig újat kereső, merész lány lepottyan a korlátról, s ez az esés arra legyen jó, hogy még nagyobb szívóssággal és kitartással vesse magát a küzdelembe, a további aranyakért folyó versengésbe. Még csak annyit: amilyen nagytudásű, olyan rokonszenves is ČÄSLAVSKÄ: mindig kész­ségesen az újságírók rendelkezésére áll. A világbajnoki meccsek já?- szása közben érkeztek a me* sésebbnél mesésebb szerződé* si ajánlatok. így pl. a Juven- tus, az Inter, a Real is érdek­lődött felőlem. Időközben be­futott még az Atletico Madrid, a Barcelona, sőt, a Neapoli képviselője is. Egy szép na­pon nyilvánosságra hozták a milánói Inter ajánlatát: átlé­pésemért nyolc millió escudost kapnék én magam, és húsz mil­liót a Benfika a lelépési díj ürügyén. Az Inter-ügy hízelgő volt, őszintén szólva tetszett is nekem. A menedzsernek úgy nyilatkoztam, beszélje meg csapatom vezetőivel a részle­teket, szerződésem ugyanis 1969-ig érvényes a Benfikában. Amennyiben ezután külföldre való távozásomba beleegyeznek, én szíves-örömest megyek Mi­lánóba. Miután szállodai szo­bámat elhagyta a sötétszemú ügynök és menedzser, gondol­kozni kezdtem, hiszen az i- lyesmit alaposan meghányja- veti az ember. Portugáliára és a Benfikára gondoltam, és ar­ra, vajon hogyan alkalmazkod­nék az új környezetben. Min­den helycsere nehéz az élet­ben. de talán kibírható az is, és mindig vonzott egy ilyen szupercsapatban való szerep­lés, meg aztán a pénz sem közömbös. Tudomásunkra jutott, hogy az angolok elleni negyeddöntőt a londoni Wembley stadionban játsszuk. Több lap kifogásolta a rendezőbizottság önkényes és példátlan döntését, tudniil­lik azt, hogy a vébék történe­tében mindezidáig nem fordult még elő, hogy a rendező or­szág csapata minden találko­zót ugyanazon a gyepen bo­nyolítson le. Angliának az el­ső pillanattól kezdve különle­ges helyzete volt a FIFÄ-ban, sőt, nyíltan beszélte mindenki, hogy a Rímet kupának nem szabad elhagynia a szigetor­szágot. Nemegyszer esett szó a játékvezetők részrehajlásai­ról is, különösen az argentin­angol meccs után. Az argentin lapok a század legnagyobb já­tékvezetői csalásának minősí­tették azt, ami ezen a talál­kozón végbement. A helyi sajtó hatalmas reklá­mot csapott mérkőzésünk e- lőtt csapatunknak, az egekig magasztalt mindenkit, sőt, me­rész jóslatokba bocsátkozott. A szovjet-NSZK mérkőzés sót és borsot nélkülöző eseményei után a portugál labdarúgástól várták az igazán jó és szép já­tékot. Meg kell jegyeznem, hogy az angol-portugál talál­kozó rendkívül korrekt volt, két szükségszerű cserét haj­tottunk végre (Vicente kézéi törte a koreaiak ellen, Morais is megsérült) a csatársor ösz- szetétele azonban változatlan maradt. Csapatunk néhány tag­ja így is sérült és fáradt volt, és ez az angolok malmára haj­lottá a .vizet. Harminc perc el­tusábio úa Silvt Ferreira MEU NOME £ Euséhio autobiografia do maior futebolista do mundo teltével esett az első gól. Saj­nos nem mi lőttük. Három perccel később azonban kézzel ütötték ki az üres kapuba tar­tó labdát az angol védők: ti­zenegyes, az előzetes megbe­szélések alapján, nekem kel­lett lőni. Becsaptam egy test­csellel a kapust, és gólt lőt­tem. 2:l-es állásnál felcsillant a remény, és valóban, volt még egy kéz a tizenhatoson belül, de a bíró nem mert két bün­tetőt Ítélni az angolok ellen. Simoes azonban így is kiegyen­líthetett volna, ám az angol kapu Fortuna kegyeit élvezte. Dehát a szerencse is a játék része, ezt már többször is mondtam. Angol győzelem, Anglia a vébé döntőjében! Szétfoszlottak színes álmaink, elillant az illúziók serege. Be­csülettel küzdöttünk, mégis ve­reséget szenvedtünk. A közön­ség talán bennünket ünnepelt melegebben, de nagy-nagy bá­natunkat semmi sem tudta csil­lapítani. Nekem könny szökött a szemembe, a mezembe rej­tettem arcom, és sírtam. Két nappal, később, hetvenezer né­ző előtt, a Szovjetunióval mér­kőztünk a bronzéremért. Presztizs-kérdés volt ez, bizo­nyítása annak, hogy a portugál csapat korszerű és eredményes játékot produkál. Az egyedüli, amitől a meccs előtt féltünk, a szovjet fiúk erőnléte, fizikai felépítése volt, ám nem ismét­lődött meg az NSZK-szovjet találkozó kakasviadala, nem jártam én sem úgy, mint pl. annakidején Mendes, aki hosz- szabb időre kiesett a csapat­ból, mert olyan súlyos volt a sérülése. A találkozónak nem volt öldöklő irama; fáradtak voltunk már. Negyedóra eltel­tével belőttem eiső gólunkat, tizenegyesből, egy gólba tar­tó labda kézzel való leütése után. A gól nem hozta meg a várt örömöt: sajnáltam az ösz- szetört szívű Jasint, régi jó barátomat, és a gól után meg­öleltem. Malofejev egyenlített ki, a félidő vége előtt két perc­cel. Ogy nézet? ki, döníétlen marad az eredmény, meghosz- szabbításra kerül sor, a hosz- szú Torres azonban eredmé­nyes volt, így lett 2:1. Ezzel a portugál csapat befejezte világ­bajnoki szereplését, jöttek az értékelő cikkek, sok újságíró nevezett a vébé legnagyobb e- gyéniségének. A Daily Express felhívta az olvasók figyelmét sportszerű játékunkra: nem kell szem elől téveszteni, hogy ebben a kegyetlen mészárlás­ban talán a portugálok voltak a legemberibbek. Egy ezüst á- gyúgolyót kaptunk, a ,;leg- sportszerűbb együttesnek" fel­irattal egy híres péküzemtől. Végétért, súlyos, fegyelmezett’, zárdái életünk, s nekünk azon járt az eszünk, vajon hogyan is lehetne angliai napjainkat a lehető leghasznosabban eltöl- tenünk. A Szovjetunió elleni meccs után az angol tévé ven­dége voltam, Baptista tolmács- kodott nagv sikerrel az inter­jú folyamán. Aztán alaposan kialudtuk magunkat, és irány London. Ogy vélem, az angliai világ- bajnokság jó kis torna volt, nemcsak eredményeiben, ha­nem anyagi vonatkozásaiban is. — Csapatunk tagjai szép pén­zeket kerestek, egyrészt győ­zelmeikért, másrészt a reklám­cégektől. Hogy őszinte legyek, én kerestem a legtöbbet ezen a vébén. Sok vállalat ajánlotta fel pénzét azért, hogy fény­képemmel láthassa el készít­ményeit. Egy zsiletteket gyár­tó cégtől ezer font sterlinget kaptam, de jól fizettek a töb­biek is, pl. egy cipőüzlet. Nép­szerűségemre jellemző, hogy a híres londoni viaszbáb-múzeum. amely a világ leghíresebb e- gyéniségeinek maszkját gyűj­ti, nekem is ajánlatot tett, fo­gadjam el a híres emberek tár­saságát. Ezért hát előlről-há- tulról fényképeztek, majd jöt? egy modell-mester, és alapo­san szemügyre vette testemet. Ami a focit illeti, megnéztük még a döntőt, én főleg Haliért figyeltem, hány dugót lő, hi­szen esetleg elvehette volna gólkirályi címemet, ő azonban nem 'tudta kihasználni uto’sö lehetőségét, és így én nyertem a legjobb góllövő címet előt­te, valamint Bene, Beckenbauer, Porkujan és Hurst előtt. Ezért újabb ezer font sterlinget, az­az nyolcvanezer portugál es­cudos járt: ebből Torresnek ad­tam tízezret, mert ő megérde­melte, az ő érdeme is, hogy ennyit lőttem. Az angol-NSZK döntő per­sze Haller miatt volt izgalmas. Imponált a játékosok mindent- beleadása, a hatalmas, már- már görcsössé merevedő küz­delem. Ami a technikát és az ötletességet illeti: végtelenül sajnáltuk, hogy nem jutottunk a döntőbe: úgy éreztük, meg­álltuk volna a helyünket, f. b. gy. .(Vége következik^ ■

Next

/
Thumbnails
Contents