Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-06-06 / 23. szám
\ S új ifjúság Ml volt eddigi legnagyobb élményem a sporton kfviil? Hát, ez izgalmas kérdés! Nekem elég sok élményem volt, sokfelé jártam a nagyvilágban. Egy amerikai újságíró leírta egyszer, hogy a legszerencsésebb emberek a sporttudósítók, mert mindig a világ legjobb szállodáiban laknak, a legjobb éttermekben étkezhetnek, a sportpályákon a legjobb helyeken ülnek, tehát úgy élnek, mint a milliomosok, ráadásul azok gondja nélkül, mert soha sincs egy vasuk sem. Tehát nekem is nagyon sok élményem halmozódott fel, Rióról és Tokióról, mérkőzésekről és utazásokról, beszélgetésekről, de a legnagyobb élményem, a felejthetetlen, amire még nagyon-nagyon öreg koromban is emlékezni fogok, egy olyan élmény, a- mi valóban megrázó volt, s ez a római olimpián történt, 1960-ban, és ott vésődött belém: láttam Sophia Lorent!. Hozzátehetem, hogy minden valódi! Sajnos, nehogy azt higy- gyék, hogy mindez kézzel fogható is volt! Annak idején a színészek között egy kis hírverést csaptak, elvitték őket az olimpia idején az edzőtáborokba, ott volt Gregory Peck, Bing Crosby, Sophia Loren, Guiletta Massini, sorba látogatták a szálláshelyeket, és hát nekünk magyaroknak Sophia Loren jutott osztályrészül, no és ezt persze nem hagytuk ki. Persze, tréfán kívül, volt még más élményem is, de ami nekem élmény, nem biztos, hogy Önöket is érdekli. Tokió? A gésákról? Nem, azok nem azok... Azokat másképpen hívják:.. De azokról máskor... Itt van egy fontosabb kérdés: miért maradt ki Tichy a válogatottból, és miért nem került vissza? Nehéz dolog ez is, ez a Tichy-ügy. Nagyon régen, még ezerkilencszázhatvankettő- ben kezdődött, és nagyon fájdalmas. Tlchy hetvenkétszer volt országos válogatott, nagyszerűen küzdő játékos, és ma is az. Voltak nála tragikusabb pályák Is, a magyar labdarúgásban. Csak mást ne említsek: a Szusza Ferié, akik 1959-ben egy edzőmérkőzésen rálépett egy fücsomóra, se közelében, se távolabbra tőié nem volt ellenfél — és kettétört LÁTTAM SOPHIA LORENT! • A TICHY-ÜGY • KEDVENCEIM Beszél: Szepesi György a pályafutása. Összesen huszonkétszer volt válogatott, pedig tudásban a Puskásék, Bozsikék szintjén mozgott. Vagy pl. Kádár, aki pályafutása kezdetén összeütközött Amsellal,_ és eltörött a lába, beszélhetnék Sárosi Laciról is, akinek úgy kellett eltűnnie a magyar futball- pályákról, hogy senki sem búcsúztatta. Ilyenre nem volt példa! A válogatott csapatból e- sett ki, úgyhogy nemcsak a válogatottba nem került vissza, de még a Vasas első csapatába sem! Angliában 1965 május ötödikén játszott a válogatottban, utána a Vasas után utazott Szarajevóba, ott megsérült, és azóta nem játszott többé az első csapatban. Ez is nagyon szomorú vég egy negyvenkilencszeres válogatottnál, aki búcsú nélkül hagyta el a pályát. Ilyen szempontból a Tichyé nem az; viszont azért szomorú, mert itt emberi indulatok ütköztek össze. A Tichyé és bizonyos mértékben Barótié, a szövetségi kapitányé. Nagyon rövidre fogom, ma már nincs értelme erről túl sokat beszélni. Lejárt lemez a Tichy, aki nem tud visszakerülni a válogatottba, és azt hiszem, nem is akar. Azon a torinói edzőmérkőzésen rosszul ment a magyar csapatnak, nyugodtan elmondhatom még, hogy az egész játékosgárdából Tichy nyújtotta a legtöbbet: 2:0-ra nyertünk, és az egyiket ő rúgta. a másikat ő passzolta le, de rosszul jfaw szőttünk. 10 perccel a játék befejezése CTőtt Bárót! — magából kikelve — a játéktér szélére rohant, és rákiáltott Tichyre, megmondtam magának, hogy mit csináljon, miért nem tartja be az utasítást. Erre Tichy kisétált a pálya szélére, csípőre tette a kezét, odafordult Báródhoz és ezt mondta: — Jegyezze meg, hogy magának rossz az emlékezőtehetsége. Elfelejti, hogy mit mondott harminc perccel ezelőtt. Mondanom sem kell, hogy ez súlyos szabálysértés. Durvaság. Ezt egy játékos nem engedheti meg magának! Ha még hozzáteszem, hogy mindez az öltözőben úgy folytatódott, hogy Báród nyugalmat akart, és csak egy mondatot mondott, hogy erről az ügyről még beszélünk, erre a Tichy felpattant, és ha nincsenek ott erős emberek, akik széjjelválasztják őket, félő, hogy a nála jóval idősebb Barótit... mittudomén... megveri. Na most... Hát ez nehéz dolog, ugye? Másnap játékos értekezlet volt, és itt azt a kérdést állította é- lére Báród, hogy vagy Tichy utazik Chilébe, vagy ő! Választani kell, ketten együtt nem mehetnek! A végszóra érkezett meg Barcs Sándor, az MLSZ elnöke, aki az egész ügyet levette a napirendről, és mint elnök döntött, hogy természetesen, mindketten utaznak! Itt kezdődött ez az ügy, és érthető módon Báród nem tudott megbocsátani, Tichy nem tudott felejteni. Érzésem szerint — bár Báródnak száz százalékig igaza van abban a vonatkozásban, hogy ezt egy játékos nem engedheti meg magának, mert felborul a csapatfegyelem, — mégis annak kellett volna történnie, hogy Tichy valahogy érezze a megbocsátó jóindulatot! Nem érezte, mert amikor a csapatnak rosszul ment, Albertot és Göröcsöt benthagyta, de Tichyt mindig kitette. Olyannyira, hogy amikor pl. Madridban kikaptunk 2:l-re a spanyoloktól, — borzalmasan játszott Albert is és Tichy is — minden felelősséget a Tichy nyakába varrtak. Ez volt az utolsó válogatott mérkőzése. Tehát eav kicsit nehéz igazságot tenni, mert mit mondjak... ha valakit durváit megsértenek, az hordozhatja a haragot egy életen át a szívében. Vannak emberek, akik elfelejtik, és öt percen belül nem emlékeznek rá. Ezt embere válogatja. Nem lehet valakire ráparancsolni. Talán annyit lehet még mondani, hogy a szövetségi kapitányi tiszt olyan beosztás, amelyben fölül kell emel-* kedni ezeken az indulatokon, ha játékosról, nagy labdarúgóról van szó. Ezt követelni viszont nehéz, mert a szövetségi kapitány is ember, s ha megbántják, akkor jogosan élhet retorzióval. A Tichy mellett kiálltam, és nagyon hosszú ideig ki is állnék, mert egyébként nagyon szimpatikus, kedves, szeretetreméltó fiúnak tartom, aki ma már nagyon komoly, egyéb, más jövő előtt álló fiatalember, — tudják, hogy a Lehoczky Zsuzsa a felesége, és van egy kislányuk, Krisztina, — Tichy nagyszerű fotoriporter, elsőrangú fotós, ezen a területen is megállja a helyét, sőt, jó edző is válhat belőle. Sajnos már nem akar játszani — már feladta az egészet, és nem hiszem, hogy a válogatottba valamikor is visszakerülne. Jó lenne nagyon szépen elbúcsúztatni, de- hát,... ennek érdekében már roppant nehéz va-' lamit is tenni. Ki a kedvenc íróm, színésznőm, énekesem? Nehéz kérdés! Hát kérem a Sommerset Maug- ham változatlanul, egy kicsit maradi vagyok talán ezen a téren, szeretem Molnár Ferencet minden ellenteória ellenére. Most láttam Arthur Miller darabját, a Bűnbeesés utánt, szenzációs, ha Pestre jönnek, ne mulasszák el megnézni! Amit ajánlhatok még az a Marat halála, de nem nagyon szeretem Ionescut és az abszurd Írókat, ha már abszurd, akkor visz- szamegyek Karinthyhoz. Irt Karinthy a Kopasz énekesnőnél jobbakat is. Hát a filmszínésznő az az Audrey Hepburn, odahaza a legjobb színésznők szerintem magasan Ruttkay Éva és Tolnay Klári. A színészek közül nem tudom eldönteni, hogy Gábor Miklós-e, Latinovits-e, vagy Darvas. Azt hiszem általában elégedettek lehetünk, a színházi kultúránk magasabb, mint pl. az osztrákoké, a zenei kultúránk is magas színvonalú, bár azt hiszem, hogy a bécsi opera jobb. A tévé programját illetőleg maguk jobban tudnak ítélni, mint én. (Következik: A balszerencsés Balczó # Tokió •) VLADIMIR REISEL: Táj ahol találkoznak Az áthatolhatatlan erdő Világít a kéz zsilipé fölött Vizébe merül a hal A gyémántos A balzsamozott és holt test Fölé hajló Fúz Álarcához hasonló Irtözat teste Asszony teste A sírás hulláma fölött Pirkad a be nem teljese-1 dett vágy A megkövesedett könny városa fölött A ki nem kezdett Alkonyat Tiszta óráiba Úszó Piagát fölött Ahol csak A várakozás türelmével Körülfolyt fák Mártogatják szájuk Az óvatos fülekbe A tengerbe az öbölbe Egyedül állsz itt Az ismeretlen jeges vidéken Kezeddel ráncaidon Az egészségtelen éjszakákat támasztod Merev tagjaiddal Hangoddal Atkozol engem Tóth Elemér fordítása PAUL WIENS: Ember a halálos ágyon Hát elődeid hova lettek? Szóból, hajból s amit vetettek, maradtak csak nyútt rongyaik. Viseld inged, a rövid ént, holdkórt, napszúrást, ne kíméld, légy lágy hab, kővé merevedj, gyűrd elő magad, s szenderedj az öröklétbe így. Már utódaid sora vár fenn. Ámen. BITTEI LAJOS fordítása HA ÉN LENNÉK A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY elnevezésű sorozatunk közlését befejeztük. A beérkezett hozzászólások feldolgozása még folyik. Lapunk valamelyik közeli számában valósul meg kiértékelése. A világsajtó általában BALCZÖ ANDRÄST, az öttusa világbajnokát, tartja a legnagyobb tehetségű férfisportolónak. A nők közül ČÄSLAVSKÄ az, akire ez a cím illik. Legutóbbi svájci szereplése nemcsak a női szertorna történelmébe vonul be, hanem a sportlélektan adatait is gazdagítja. Ez a felvétel Tokióban készült, és azt a ritka pillanatot mutatja be, amikor ez a mindig újat kereső, merész lány lepottyan a korlátról, s ez az esés arra legyen jó, hogy még nagyobb szívóssággal és kitartással vesse magát a küzdelembe, a további aranyakért folyó versengésbe. Még csak annyit: amilyen nagytudásű, olyan rokonszenves is ČÄSLAVSKÄ: mindig készségesen az újságírók rendelkezésére áll. A világbajnoki meccsek já?- szása közben érkeztek a me* sésebbnél mesésebb szerződé* si ajánlatok. így pl. a Juven- tus, az Inter, a Real is érdeklődött felőlem. Időközben befutott még az Atletico Madrid, a Barcelona, sőt, a Neapoli képviselője is. Egy szép napon nyilvánosságra hozták a milánói Inter ajánlatát: átlépésemért nyolc millió escudost kapnék én magam, és húsz milliót a Benfika a lelépési díj ürügyén. Az Inter-ügy hízelgő volt, őszintén szólva tetszett is nekem. A menedzsernek úgy nyilatkoztam, beszélje meg csapatom vezetőivel a részleteket, szerződésem ugyanis 1969-ig érvényes a Benfikában. Amennyiben ezután külföldre való távozásomba beleegyeznek, én szíves-örömest megyek Milánóba. Miután szállodai szobámat elhagyta a sötétszemú ügynök és menedzser, gondolkozni kezdtem, hiszen az i- lyesmit alaposan meghányja- veti az ember. Portugáliára és a Benfikára gondoltam, és arra, vajon hogyan alkalmazkodnék az új környezetben. Minden helycsere nehéz az életben. de talán kibírható az is, és mindig vonzott egy ilyen szupercsapatban való szereplés, meg aztán a pénz sem közömbös. Tudomásunkra jutott, hogy az angolok elleni negyeddöntőt a londoni Wembley stadionban játsszuk. Több lap kifogásolta a rendezőbizottság önkényes és példátlan döntését, tudniillik azt, hogy a vébék történetében mindezidáig nem fordult még elő, hogy a rendező ország csapata minden találkozót ugyanazon a gyepen bonyolítson le. Angliának az első pillanattól kezdve különleges helyzete volt a FIFÄ-ban, sőt, nyíltan beszélte mindenki, hogy a Rímet kupának nem szabad elhagynia a szigetországot. Nemegyszer esett szó a játékvezetők részrehajlásairól is, különösen az argentinangol meccs után. Az argentin lapok a század legnagyobb játékvezetői csalásának minősítették azt, ami ezen a találkozón végbement. A helyi sajtó hatalmas reklámot csapott mérkőzésünk e- lőtt csapatunknak, az egekig magasztalt mindenkit, sőt, merész jóslatokba bocsátkozott. A szovjet-NSZK mérkőzés sót és borsot nélkülöző eseményei után a portugál labdarúgástól várták az igazán jó és szép játékot. Meg kell jegyeznem, hogy az angol-portugál találkozó rendkívül korrekt volt, két szükségszerű cserét hajtottunk végre (Vicente kézéi törte a koreaiak ellen, Morais is megsérült) a csatársor ösz- szetétele azonban változatlan maradt. Csapatunk néhány tagja így is sérült és fáradt volt, és ez az angolok malmára hajlottá a .vizet. Harminc perc eltusábio úa Silvt Ferreira MEU NOME £ Euséhio autobiografia do maior futebolista do mundo teltével esett az első gól. Sajnos nem mi lőttük. Három perccel később azonban kézzel ütötték ki az üres kapuba tartó labdát az angol védők: tizenegyes, az előzetes megbeszélések alapján, nekem kellett lőni. Becsaptam egy testcsellel a kapust, és gólt lőttem. 2:l-es állásnál felcsillant a remény, és valóban, volt még egy kéz a tizenhatoson belül, de a bíró nem mert két büntetőt Ítélni az angolok ellen. Simoes azonban így is kiegyenlíthetett volna, ám az angol kapu Fortuna kegyeit élvezte. Dehát a szerencse is a játék része, ezt már többször is mondtam. Angol győzelem, Anglia a vébé döntőjében! Szétfoszlottak színes álmaink, elillant az illúziók serege. Becsülettel küzdöttünk, mégis vereséget szenvedtünk. A közönség talán bennünket ünnepelt melegebben, de nagy-nagy bánatunkat semmi sem tudta csillapítani. Nekem könny szökött a szemembe, a mezembe rejtettem arcom, és sírtam. Két nappal, később, hetvenezer néző előtt, a Szovjetunióval mérkőztünk a bronzéremért. Presztizs-kérdés volt ez, bizonyítása annak, hogy a portugál csapat korszerű és eredményes játékot produkál. Az egyedüli, amitől a meccs előtt féltünk, a szovjet fiúk erőnléte, fizikai felépítése volt, ám nem ismétlődött meg az NSZK-szovjet találkozó kakasviadala, nem jártam én sem úgy, mint pl. annakidején Mendes, aki hosz- szabb időre kiesett a csapatból, mert olyan súlyos volt a sérülése. A találkozónak nem volt öldöklő irama; fáradtak voltunk már. Negyedóra elteltével belőttem eiső gólunkat, tizenegyesből, egy gólba tartó labda kézzel való leütése után. A gól nem hozta meg a várt örömöt: sajnáltam az ösz- szetört szívű Jasint, régi jó barátomat, és a gól után megöleltem. Malofejev egyenlített ki, a félidő vége előtt két perccel. Ogy nézet? ki, döníétlen marad az eredmény, meghosz- szabbításra kerül sor, a hosz- szú Torres azonban eredményes volt, így lett 2:1. Ezzel a portugál csapat befejezte világbajnoki szereplését, jöttek az értékelő cikkek, sok újságíró nevezett a vébé legnagyobb e- gyéniségének. A Daily Express felhívta az olvasók figyelmét sportszerű játékunkra: nem kell szem elől téveszteni, hogy ebben a kegyetlen mészárlásban talán a portugálok voltak a legemberibbek. Egy ezüst á- gyúgolyót kaptunk, a ,;leg- sportszerűbb együttesnek" felirattal egy híres péküzemtől. Végétért, súlyos, fegyelmezett’, zárdái életünk, s nekünk azon járt az eszünk, vajon hogyan is lehetne angliai napjainkat a lehető leghasznosabban eltöl- tenünk. A Szovjetunió elleni meccs után az angol tévé vendége voltam, Baptista tolmács- kodott nagv sikerrel az interjú folyamán. Aztán alaposan kialudtuk magunkat, és irány London. Ogy vélem, az angliai világ- bajnokság jó kis torna volt, nemcsak eredményeiben, hanem anyagi vonatkozásaiban is. — Csapatunk tagjai szép pénzeket kerestek, egyrészt győzelmeikért, másrészt a reklámcégektől. Hogy őszinte legyek, én kerestem a legtöbbet ezen a vébén. Sok vállalat ajánlotta fel pénzét azért, hogy fényképemmel láthassa el készítményeit. Egy zsiletteket gyártó cégtől ezer font sterlinget kaptam, de jól fizettek a többiek is, pl. egy cipőüzlet. Népszerűségemre jellemző, hogy a híres londoni viaszbáb-múzeum. amely a világ leghíresebb e- gyéniségeinek maszkját gyűjti, nekem is ajánlatot tett, fogadjam el a híres emberek társaságát. Ezért hát előlről-há- tulról fényképeztek, majd jöt? egy modell-mester, és alaposan szemügyre vette testemet. Ami a focit illeti, megnéztük még a döntőt, én főleg Haliért figyeltem, hány dugót lő, hiszen esetleg elvehette volna gólkirályi címemet, ő azonban nem 'tudta kihasználni uto’sö lehetőségét, és így én nyertem a legjobb góllövő címet előtte, valamint Bene, Beckenbauer, Porkujan és Hurst előtt. Ezért újabb ezer font sterlinget, azaz nyolcvanezer portugál escudos járt: ebből Torresnek adtam tízezret, mert ő megérdemelte, az ő érdeme is, hogy ennyit lőttem. Az angol-NSZK döntő persze Haller miatt volt izgalmas. Imponált a játékosok mindent- beleadása, a hatalmas, már- már görcsössé merevedő küzdelem. Ami a technikát és az ötletességet illeti: végtelenül sajnáltuk, hogy nem jutottunk a döntőbe: úgy éreztük, megálltuk volna a helyünket, f. b. gy. .(Vége következik^ ■
