Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-05-30 / 22. szám

) A huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alkotója, a népi írók mozgalmának eszmei szervezője, regény- és drámaíró, kritikus és ideológus. Szellemi energiájának nagy részét „a szívben hordott jó ügy“, a „szép élet eszméje“ megva­lósítására fordította, s művei is a közösség javáért égő nemes szándékot, a társadalom felemelésének szándékát fejezik ki. Át­fogó műveltség, gondolatgazdag, képdús stílus, meghökkentő fo­# LÁSZLÓ galmazások, mindent átható szubjektív forróság teszik vonzóvá írásait. Németh László emellett pedagógus, művelődéspolitikus, termé­szettudós is, és nem utolsó sorban műfordító. Shakespeare tol- mácsolója, a csehből és oroszból fordított művek egész sora szi­gorú fegyelemről, nagy tudásról tanúskodnak. Kossuth-díjas. Az elmúlt év nyarán Szlovákiában járt. s felkereste a magyar főiskolai klubok abarai táborozá sát is. ILLYÉS GYULA: Németh Lászlóról Jeligés pályadíjak ismeretién lángelmék fellobbantására — volt hely, ahol mégis hoztak eredményt. A legnagyobb ma­gyar epikus költőt egy ilyen e- melte fényre a teljes névte­lenségből, a XIX. század dere­kán. Nyolcvan év múlva az ország legigényesebb folyóira­ta novellára hirdetett ilyen pá­lyázatot. A jeligés borítékok­ból ezúttal is teljesen ismeret­len név tűnt elő. A díjnyertes novella égy öreg parasztasszony halálának ürü­gyén egy egész társadalmi ré­teg mélytengeri világáról adott szociológiai és lélektani búvár­fölvételt. Egyszerű, de tökéle­tesre formáit, szinte szavan­ként magvas mondatokkal. A- melyek viszont az íróról ad­tak rögtön világos képet. Aki azt a novellát írta, az Iljics Iván szerzőjének módszerébe éppúgy belelátott, akár a Por­te EtroKe szerzőjébe. Amikor a pályadíj nyertese a zsűri előtt megjelent, az, a- hogy nekem később elmondta — azt hitte, hogy az addig is­meretlen író a fiát küldte el a pénz átvételére. Egy szökés, nyúlánk, lányos arcú, érettsé­giző diák külsejű fiatalember állt előtte, azoknak a megnye­rő úrifiúknak a szerénységé­vel. akiknek finom arcbőrét még percenként rózsásra szí­nezi a zavar, ha a szokottnál eltérőbbet kell mondaniok vagy hallaniok. Kiderült, hogy a fiatalem­ber már túl van az érettsé­gin. Sőt az egyetemen is. Gya­korló orvos, sőt — huszon­ötéves fővel — gyakorló férj, sőt apa-jelölt. Ez volt még a meglepetések kisebbik része, amikben a zsű­ri elnöke, a magyar irodalmi élet akkori fő irányítója része­sült. A novella szerzője, aki harmadfélszáz pályázó közül lé­pett az első helyre, elmondta, hogy azon az egyen kívül no­vellát többet sem közölt. Nem is akar. Foglalkozott ugyan az irodalom vizsgálatával is, de nem azért' vett tollat a kezé­be. hogy író legyen. Bár Magyarországon évszá­zadok óta mind a mai napig megvetik azt az írót, aki csak azért vesz tollat a kezébe, mert író akar lenni, a főszerkesz­tő csalódottan sóhajtott, ö í- rókať akar nevelni. A lapnak, amelyet szerkesztett, Nyugat volt a címe. Az ifjú pályadíjnyertes egy ország színe előtt okozott af­féle meglepetéseket, aminőkben a zsűri tagjait részesítette. De most már nem szavakkal, ha­nem művekkel. Látszólag kitar­tott a bemutatkozó mondata mellett, hogy nem azért for­gatja a tollat, mert író akar lenni. Azután, hogy a novellá­val magára vonta a figyelmet, rövidesen mint az ország leg­jobb szemű kritikusát emleget­ték. Az ifjú bíráló azonban nem állt meg a szépirodalom­nál. Aztán a színháznál sem. Átment a társadalomtudomány­ra. a filozófiára. Hazája legna­gyobb történetírójával állt ki egy könyv erejéig párbajra: a történelmet kitünően ismerte. Csak elvétett idézeteiből de­rült ki. hogy nyelvésznek is megállja a helyét. Nemcsak kevéssé méltányolt görögökre, s latinokra, majd angolokra, franciákra s oroszokra hívta föl a figyelmet, hanem méltat­lanul nem emlegetett horvát, lengyel, spanyol, svéd, norvég, cseh szerzőkre. Természettől kapott tulajdonai betetőzéséül páratlan munkabírásra nevel­te magát. Csak ezzel, és hi­hetetlen termékenységével ma­gyarázható, hogy egyszerre a regényírók közt is az első sor­ban haladt. Majd a színdarab­írók közt. Közéleti kérdések­be szólt bele egyre nagyobb tekintéllyel. Ezt, említett tulaj­donain kívül, tökéletes függet­lenségének köszönhette. Kíno­san ügyel arra is. hogy a szel­lemi éíet elüzletesedése korá­ban, amikor a toll is árut gyárt, ne tolla után élve tartsa el egyre szaporodó családját, Rá­fizetéssel megjelenő lapoknak dolgozott, maid ilyet maga is alapított, egy kicsit egy kelet’ Péguy szívósságával és sokol­dalúságával. Nem mondott le az orvosi hivatásáról, csak is- koladoktorságra alakította át. Vannak receptív és vannak pro­duktív nagy elmék. Az egyik szívja az ismeretet, a másik adja az ismeretet, a maga ta­pasztalatából. Az ő elméje egy­szerre volt receptív és produk­tív, mégpedig oly módon, hogy a beszívott tudást is mély él­ményként bocsátotta tovább. Hatása hazájában így rövid idő alatt rendkívüli lett. És­pedig valóban azért, mert a tollat, mint láttuk, valóban többre akarta használni, mint általában a toll mesterei. A múzsák, mint tudjuk, nem azo­kat szeretik igazán, akik haj­bókolva kiszolgálják, hanem a- kik valami jó közös munkára szorítják őket, férfiasán, akár egy kis parancsolással. A hazai hatás most kezd át­csapni a határokon. Gondolatai: AZ IFJÚSÁGRÓL: Minél több függetlenséghez, szabad időhöz jut az ifjúság, annál jobban szembe kerül új feladatával, hogy önmagának kell magát megalkotni. Régen a fiatalok millióit az egészna­1. Mi a címe az Illyés Gyula által említett, díj­nyertes. első Németh-novellának? 2. Egyik neves regényéből film is készült. Melyik az? 3. Milyen cseh műveket fordított magyarra, s me­lyik Tolsztoj-fordítása a legismertebb (József Atti- la-díjat kapott érte)? pl munka formálta, s ha az nem volt. a nélkülözés. A pa­rasztifjúság a mi időnkben is fölvette reggel az igát, s hú­zott, mint állatai. A munkás­ifjúság igen kis része talált otthont s nevelőket a szak- szervezetekben. De voltaképp még a magamfajta író is csak gondolatait formálhatta: éle­tét, s azon át problémáit, a körülményei sajtolták... A munka egészséges mun­kahelyen nem teszi tönkre az embert; a szabad idő azonban, ha nem jól használja föl, tönk­reteheti. Ha távozóban egy más boly­gón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az em­ber kíváncsiságból, kirándulás­ként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világ­ba, egy új tudományágba, mun­kakörbe. Ha nem volnék fiatal, a ta­nulóvágy számára írnék úti­könyveket; — hogy hová ér­demes kirándulni, s ott mit kell megtekinteni. Az élet azonban nemcsak u- tazás. de szobrászmunka is. Az embernek nemcsak a világban már megvalósult lehetőségeket kell megcsodálnia, hanem a benne még ottlappangókat elő­hívnia, s belőlük magát minél különbbé megalkotnia. Ez igen szép s érdekes feíalat: a na­pok apró vésőütéseivel valami szépet hozni ki, nem a kőből, hanem az élő anyagból, önma­gunkból. S az embereket, fő­ként a fiatalokat igen heves biológiai erők sarkallják erre. Erkölcsnek én épp azt a sza­bályozó rendszert tartom, a- mely a testi kifejlődés lezáró­dása után még valami többet akar az emberből kihozni. A- mit pedig becsvágynak neve­zünk. ennek az erkölcsnek a szorongása, vagy ha úgy tet­szik az ostora. A becsvágynak azonban sokféle változata van, s boldogtalanságaink jórésze onnan ered, hogy rosszfajta becsvággyal oltjuk be fiatal é- letünket. Én fiatal koromban azt mond­tam: az író dolga az, hogy a maga véleményét más vélemé­nyek felé éles lapokkal elha­tárolja, s így azt, amit a gon­dolkozásnak ő jelent, mintegy kikristályosítsa. Nem akarok most arról beszélni, mi tette akkoriban igazolhatóvá ezt a magatartást. De ha ma lennék fiatal, inkább az élettel, az é- letben útjukat kereső nagy em­beri érdekekkel próbálnám a- zonosítani magam. Ügy tekinte­ném, mint szívós gyökereivel kemény kövek közt tapogató­zó növényt, s magam is vele csinálnám fényt nyomozó, szik­lát őrlő, szívós és tétova mun­káját. Az adott szocializmus fölött például nem egy tökéle­tes szocializmus plátói eszmé­jét próbálnám megcsillogtatni, hanem lentről, a szívemben hordott Jóügy felől próbálnám úgy átjárni, hogy minél job­ban hasonlítson rá. A MUNKÁRÓL: Ha most lennék . fiatal, a munkát úgy végezném, ahogy József Attila írta: „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen.“ Főleg attól óvakod­nék. hogy munkám és érdek­lődésem elváljon egymástól. Tudom, hogy ez a munkameg­osztás. az automatizálás előre­haladtával nem olyan könnyű. De tán nem is lehetetlen. Ha például egy nitrogénüzembe kerülnék munkásnak: tájéko­zódnék, milyen műhelyek van­nak a gyárban, mi azoknak a rendeltetésük, hogy függenek össze egymással. Szereznék va­lami kis szakkönyvet, ami meg­magyarázná, mi az a Rosch-Hu- ber eljárás. Visszamennék a múltba, amikor nem levegőből, hanem chilei salétromból állí­tották elő a salétromsavat. A saját szakmám ezer ággal vin­ne a technológia más ágaiba s történetébe. Utánajárnék, hol használják fel termelvényeiket, próbálnám megérteni a gépe­ket, amelyek közt járok. Aztán az emberek! Hányféle termé­szet! Melyiknek mi a rúgója! Tulajdonképp mindegy: hol áll hozzá az ember, minden mun­kahelyről az egész élet felfejt­hető. Míg az éppencsak „levá­gott meló“ elsősorban a mun­káson bosszulja meg magát. A SZÓRAKOZÁSRÓL: Igazi szórakozás és igazi ta­nulás közt nem érzek éles ha­tárvonalat. Ha az ember nya­ral, próbáljon közben a hazájá­ból is megismerni egy dara­bot; ha barátkozik, próbálja az élet egy kevésbé ismert övét (foglalkozást, társadalmi réte­get, emberi jellemet) földeríte­ni. A szórakozás az önképzés­től tán abban különbözik a leg­inkább, hogy több benne a ka­land: az ember olyasmit is el­olvas, ami nincs benne a ter­vében, olyan társaságba is el­megy, ahol nem remél okulást. De ezzel is ama gyökerek ta- pogatását szolgálja: egy bi­zonytalan, tétova zónát nyit meg a szoros körül, s tudjuk, hogy néha épp ébböl érkez­nek a legmeglepőbb és termé­kenyebb sugallatok. A SZERELEMRŐL: Az emberéletnek nagy fűsze­re, hogy a természet két szó­lamra — két nemre — kom­ponálta: az emberiség egyik fele: rejtély, játék, serkentés a másik számára. Azt, hogy az ember még nagyon új élőlény, akiben az állati múlt s az új lelki aspirációk nem hangolód­nak össze: semmi sem bizonyít­ja jobban, mint hogy az öröm­nek ezt a szép forrását is hogy meg tudta mérgezni, hol zsar­KI T U D J A ? A Veres Péterre vonatkozó kérdések helyes meg­válaszolása: 1. Szolgaság, Szegények szerelme, János és Jul- csa, A Balogh család története. 2. Rossz asszony. 3. Naplójegyzetek. nokl tilalmaival, hol túlzó, e- gészségtelen kultuszával. Ez ma talán még jobban feltűnik, mint régen: azok a béklyók, melyek a szerelmet pokollá tehették, lehullottak; a nemek nincse­nek elzárva, a nő keres, tehát nem kell eladnia magát, a vá­lás lehetősége megvan, tehát a tévedést nem kell sorssá rögzíteni. S a szerelemmel, úgy látszik több a baj, mint bár­mikor; az öregek legalábbis így mondogatják... Úgy látom, hogy ahol a biz­tosítottság állapota az élveze­tekre állít be, a szerelem is azzá zsugorodik, s unalmasnak érzi azt a sok másféle értéket, amihez a másik nem fölfede­zése közben lehet hozzájutni. De akármilyen tapasztalatok várnának is, nem mondanék le róla, hogy a másik nemet, mint egy szép, varázsos köd­ben ülő tájat, érzéki áhítat­tal, tudósi türelemmel földe­rítsem. Ha viszont a házas­ságra, nem korán s könnyel­műen, egyszer elszánnám ma­gam, annak most is úgy men­nék neki, mint fiatal korom­ban, valami félaszkézisra ten­nék fogadalmat, melynek a közös vállalkozáshoz szükséges erkölcsi segítségben kell meg­térülnie; legföljebb az önfelál­dozásban lennék óvatosabb, s a belátásban és szeretetben bő­kezűbb. A családos fiatalok nyomo­rúsága úgv hiszem két dolog­ból ered. Nem veszik számba, hogy a házasság igen bonyolult, de ha sikeres, az öregség fe­lé mind bővebben kamatozó vállalkozás, amelyre nemcsak szerelemmel, de mintegy sok- feltételű tudományos kísérlet­re, nagyon nagy körültekintés­sel kell felkészülni. A HALÁLRÓL: Az ifjúságnak, ha az akar lenni, ezután is szüksége lesz bizonyos halál-megvetésre. Hogy egyeztethető ez össze a becsvágyában számontartott cé­lok védelmével? Azt hiszem, egyszerűen. A motorbiciklistának számolnia kell azzal, hogy le is eshet. Ez a veszély (akármilyen óva­tos) benne van a sportban, a- mit űz. Az élet kifejtését sem lehet vállalni bizonyos veszé­lyesség nélkül. Az ifjúságnak ez a tudat a sejtjeiben van. s minden filozófia nélkül, mint bátorság jelentkezik. Ha gon­dolat ezt az érzést nevelheti, én jövendő életemben bátrabb szeretnék lenni. Vakmerő időn­ként voltam; de azt, hogy e- gyenletesen bátor legyek, kép­zeletem s becsvágyam veszély­látása nem engedte. Pedig is­mertem a vigaszt, amelyet a fiatalon elhalt Apáczai szájába adtam. Ha én le is bukom, a jó ügy, amelyhez hozzákötöt­tem magam, bosszút áll értem is. ÉDESAPJÁRÓL: Legigazibb tanári erénye az ma a szememben, hogy nem akart mást, csak tanár lenni. Engem sok kiváló ember taní­tott, országoshírú is, de akár­milyen megbecsült eledel volt, amit félkézzel odadobtak ne­künk, éppen mert az Iskolából máshová, ha egyéb nem, a dol­gozóba, könyvtárba siettek, nem engedte, hogy igazán s egészen tanárok legyenek. Apámnak nem volt más komoly becsvá­gya, mint az, hogy jó órákat tartson. Pedig a tudása azok közé a csodálatos, régi tanári tudá­sok közé tartozott, amelyeket egy-egy érettségi vizsgán vagy kollégiumi látogatáson fedez föl az ember, a kérdező elnök­ben vagy a megnyilatkozó há­zigazdában. Nyelvtudásának nem-nyelvészben azóta sem i- gen láttam párját; mint csá­szárvadász a németet, mint fi­renzei ösztöndíjas az olaszt, mint hadifogoly az oroszt, fo- golytársaitóí a törököt tanul­ta meg, gyakorlati emberhez illőn, beszélni is. De amellett már itthon belevágott négy-öt más nvelvbe; a skót misszió 1- maházában én is hallgattam ve­le angol istentiszteletet, fran­cia és spanyol könyvekből, út­leírásokból készült, este az ágy- han horvát novellát olvasott. A háború Idején a lengyelt tol­mácsolta, a kelet-szibériai tá­borokban pedig még legalább öt-hat uralaltáji nyelv szótárát, nyelvtanát áttanulta. De a nyelv inkább csak eszköz volt; ezek­kel pótolta az utazást, kutat­ta fel didaktikai fogásait. Iga­zi területe a haza földje volt, az azt benövő történeti em­lékezet. Nem tehetünk még Pesten sem egy nagyobb sétát, hogy föl ne vetődjék: valóban ennél az óbudai forrásnál volt- e Árpád sírja, mettől meddig terjedt Mátyás Vadaskertje, nagyobb kiránduláson: mit je­lentenek az Oroszi, Megyer helynevek. De akármekkora volt ez a tu­dás, az áramlása nem egy köz­lemény. magántanári kollégium felé tartott; az óráit tette ele­venné, változatossá. Most, hogy magam Is taní­tottam néhány évet, tudom, hogy a készülés a tanári pá­lya legnagyobb öröme. Az nem engedi, hogy a tananyagot őr­ző agy. mint az álló tó, bebé- kanyálasodjék. Attól lehet min­dig jobban és másképpen ta­nítani. LEGJELENTŐSEBB MÜVEI: KÉSZÜLŐDÉS, A MINŐSÉG FORRADALMA, KISEBBSÉG­BEN. GYÁSZ, BŰN, ISZONY, IRGALOM, ÉGETŐ ESZTER. GALILEI, HÚSZ, II. JÓZSEF, VII. GERGELY, SZÉCHENYI, A 1 KÉT BOLYAI. Könyvjutalomban részesülnek: 1. Budai József, Múlyad, p. Bušince 2. Tóth Judit, Nitra, ul. R. Jašíka 52 3. Perényi Katalin, Suvorovov* 16/a, Bratislava Következik ILLÉS BÉLA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents