Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-03-28 / 13. szám

új ifjúság 7 New Yorkból érkezve, Washing­ton ma is álmos, vidéki városnak tűnik. Különösen szombaton, ami­kor a temérdek állami hivatalban és minisztériumban szünetel a mun­ka. Autóbusszal jövet az alacsony házacskák inkább európaiaknak lát­szanak. és csak a Pennsylvania Avenue és a New York Avenue körül látni néhány 6—8 emeletes épületet. Egy régi rendelkezés ér­telmében ugyanis senki sem épít­het olyan magas házat, amely a Capitolium — o Kongresszus — (ölé emelkedne. Washington az Egyesült Államok első elnökétől, George Washington­tól kapja nevét. Washington. Pier­re LEnfant, francia mérnök őrna­gyot bízta meg a szövetségi fővá­ros helyének kiválasztásával és elrendezési tervének kidolgozásá­val. LEnfant elgondolása alapján a város központját egy hatalmas, kelet-nyugati irányú park alkotja, amely a Potomac folyó partjától a Capltoliumig húzódik. A park ten­gelyében helyezték el a Lincoln Memorial Hall-t, a ceruzaként ma­gasba emelkedő Washington em­lékoszlopot, és a park közelében épült fel a Fehér Ház. A Fehér Ház az Egyesült Államok elnökének lakhelye, a végrehajtó hatalom székhelye, de egyben mú­zeum és jelkép is. Naponta több százan, nyáron több ezren sora­koznak a kert mellett, hogy déle­lőtt 10 órától délután kettőig meg­tekinthessék a Fehér Ház néhány szobáját. Az amerikai polgár, aki iskolás korától kezdve oly sokat hall a demokráciáról és a szabad­ságról. ha teheti egyszer ellátogat Washingtonba megnézni azt az épületet, amelyben — úgy véli — némi fogalmat kap a helyről, ahol a világ sok fontos kérdését eldön­tik. Olykor, manapság azonban mind ritkábban, az elnök is kijön néhány percre az udvarra, hogv kezet szorítson kiváncsi látogatói­val, és velük együtt lefényképez- tesse magát. Johnson elnöksége kezdetén szinte mindennap meg­mutatta magát a látogatóknak, a legutóbbi esztendőben azonban leg­feljebb a hátsó kertben tesz egy sétát, elrejtőzve a nagyközönséq elől. Mindenki tudja, hogy ennek oka az elnök népszerűségének mélypontra süllyedése, amely az Egyesült Államok népének a viet­nami agresszióval szembeni foko­zódó tiltakozásával magyarázható. • Az elnök a hátsó kertben... A Fehér Ház alapkövét 1792-ben rakták le, és első lakója John Adams, az Egyesült Államok má­sodik elnöke volt. Adams feleségé­nek egyik leveléből maradt az utó­korra, hogy a befejezetlen Keleti Termet (East-room) ruhaszárítás­ra használta. A Fehér Ház kissé falusias. patriarchális használata — néhány elnök kormányzásának kivételével — egészen a század­fordulóig megmaradt. Az elnöki funkció ugyanis George Washing­ton korában egy négymilliós nép kormányzására alakult ki, s akkor elfogadható volt, minden amerikai polgár felkereshette az államfő re­zidenciáját. Az erélyes, sőt erő­szakos Theodor Roosevelt azután jól megnyirbálta a zajos látogatók számát. A Fehér Házat — miután az an­golok 1814-ben megtorlásként fel­égették, — a technikai fejlődésnek megfelelően építették újjá, és kor­szerűsítették. Villannyal azonban csak 1892-ben látták el. • A Lincoln-emlélccsarnok- fól az arlingtoni teme­tőig A LEnfant-féle város-tengely végén van a Potomac folyónak az a pontja, ahol később felépült a polgárháborús elnök emlékműve. Az első világháború idején emelt klasszikus csarnok a Parthenonra emlékeztet, márványból készült, a 36 dór oszlop az államok akkori számát jelképezi. A magasban ülő hatméteres márvány Lincoln-szobor Daniel Chester French müve, mél­tósággal tekint le az apró turis­tákra, és a zöld gyep közepén csillogó vízmedencére. Légvonal­ban nincsen messze innen a há­romemeletes. vörostéglás Petersen- ház, ahol Lincoln a merényletet követő napon kilehelte lelkét. Az elnököt a színházból a közeli épü­letbe vitték, mert az orvos fél­tette a hosszabb szállítástól. Az óriási emlékmű nemzetének háláját fejezi ki a rabszolga fel­szabadító Lincoln iránt. Az Arlington Emlék Híd. amely ugyancsak a Lincoln emlékmű ten­gelyébe esik, átvezet a Potomacon a Custis-Lee-Mansion-hoz, a dé­liek legvitézebb hadvezérének kas­télyához. A ház ma múzeum, amely szépen mutatja a jómódú XIX. szá­zadbeli ültetvényesek lakóhelyét. Közvetlenül a Custis-Lee-Man- sion mellett, illetve alatt terül el az arlingtoni katonai temető. Itt fekszik John Fitzgerald Kennedy, akinek sírját katona őrzi. A sok látogató számára ideiglenes desz­ka útat építettek a sírhoz, amely mellett most látványos emlékmű épül. Az arlingtoni temető mosta­nában gyakran bővül új sírokkal: ide temetik a Vietnam elleni ame­rikai háború néhány magasrangú áldozatát. Nem mindenki kerülhet az arlingtoni temetőbe. Jimmy L. William, alabami néger katona, aki­nek a holttestét Dél-Vietnamból hozták haza, sajá* szülővárosában sem kapott helyet, és ezért Geor­gia államba kellett szállítani. A néger, aki katonának jó az ame­rikai hadseregbe, arra már nem érdemesült. hogy közös temetőben nyugodjék fehér bőrű bajtársaival. • Capitolium Az arlingtoni temetőből csupán néhány perc az út az amerikai hadügyminisztériumhoz, a Penta­gonhoz. Az 1943-ban elkészült épü­let ötszögletü alakjáról kapta ne­vét. A Pentagon 27 ezer alkalma­zottja a világ legnagyobb irodahá­zában évente több mint 50 milliárd dollárt költ el. az adóba befizetett dollárok felét, és békeidőben is több mint 3 millió katonát irányít. A folyosók együttes hossza 28 ki­lométer. Az egyik washingtoni vicc szerint egy újonc belépett a Pen­tagonba, hogy átadjon egy távira­tot, s mire megtalálta a címzettet, alezredes lett belőle... A Lincoln-emlékműtől induló zöld terület végén fehérük a Capitoli­um. Itt ülésezik az Egyesült Álla­mok törvényhozásának két háza, a képviselőház és a szenátus. A Jenkins Hill-en (dombon) emelkedő Capitolium alapkövét 1793-ban rak­ták le, amikor azonban az angolok a Fehér Házhoz hasonlóan ezt is felgyújtották, a honatyák csak a tűzvész után öt évvel, 1819-ben foglalhatták el újra helyüket az új­jáépített parlamentben. A Capito­lium fokozatosan nőtt, új szárnya­kat kapott, kupoláját éppen száz évvel ezelőtt cserélték ki vasszer­kezetre a régi fa- és rézborítás he­lyett. A kongresszus évenként kö­rülbelül 18 ezer törvényjavaslattal foglalkozik, és több mint ezret emel törvényerőre. Az Egyesült Államok minden állama két szená­tort választ, így jelenleg száz sze­nátor helyezkedik el az elnöki emelvény körül félkörben felállí­tott asztalkánál. A 435 képviselő ülőhelye ugyan­csak félköralakban veszi körül az elnöki emelvényt, amelytől jobbra a demokraták, balra a köztársasá­giak ülnek. A Capitolium nyitva áll a láto­gatók előtt, és a hatalmas épület folyosóin nyüzsögnek a lobbysták, az úgynevezett ..kijárók“, akik a különböző társaságok, monopóliu­mok, érdekcsoportok kívánságait igyekeznek elfogadtatni a képvise­lőkkel és a szenátorokkal. Egy-egv törvény körül sokszor óriási vi­hart csapnak, az eljárási szabá­lyok kihasználásával igyekeznek elhúzni vagy megakadályozol egy- egy olyan törvény elfogadtatását, amely valamilyen érdekcsoport ter­veibe ütközik. Persze, az átlag­amerikai, aki csodálva tekint a Fe­hér Házra, mitsem tud a monopó­liumok és lobbysták háttérbeli te­vékenységéről, az amerikai demo­krácia igazi arcáról... A szenátus ,.lázadói“ egyre több gondot okoznak a vietnami háborút kiszélesítő Johnson kormányzat­nak. Fulbright szenátornak a viet­nami háború elleni májusi fellé­péseit állandóan ezrek és ezrek szerették volna figyelemmel kísér­ni. Végül a televíziós társaságok arra kényszerültek, hogy a közvé­lemény érdeklődését kielégítve több órás közvetítéseket iktassa­nak műsorukba a vietnami agresz- szióval kapcsolatos szenátusi bi­zottsági tárgyalásokról. • Négerek Washingtonban Washington DC (District of Co­lumbia) nem rendelkezik önkor­mányzattal, hanem az elnök, vala­mint a kongresszus által kinevezett bizottság intézi ügyeit. Bár a wa­shingtoniak emiatt sokat méltat­lankodnak, a kongresszus déli tag­jai igyekeztek mindig megakadá­lyozni, hogy a 60 százalékban né­ger lakosságú főváros esetleg fe­kete bőrű polgármestert válasszon. Washington egy hatalmas ország fővárosa, múzeumokban, kulturális intézményekben a legjobban el­látottak közé tartozik. Igaz. a kö­zel egymillió lakosú Washington­nak csak egyetlen állandó színhá­za van, emelyet a közeljövőben le­bontanak, hogy egy áruházat léte­sítsenek a helyén. A kongresszusi könyvtárban 13 millió kötetet őriz­nek. a National Gallery of Art, a Nemzeti Képtár, bár csak 1941- ben alapították, gyűjteménye ve­tekszik a Louvre vagy az Uffizi kincseivel. Elég. ha megemlítjük, hogy itt látható Rembrandt önarc­képe és Raphael „Alba Madonná“- ja. • Smithsonian Institution A legnagyobb múzeum azonban a Smithsonian. Az angol James Smithson soha* sem járt Amerikában, mikor azon-« ban elhúnyt, 550 ezer dollárt ha­gyott hátra s kikötötte, hogy ezt az összeget egy washingtoni mú­zeum alapítására fordítsák. Azóta a Smithsonian Institution néven ismert intézmény a múzeumok egész sorával rendelkezik, köztük a Történelmi és Technológiai Mú­zeummal. amelynek indián gyűjte­ménye a legjobbak közé tartozik a világon. A Smithsonian eddig több mint kétezer expedíciót kül­dött a világ minden sarkába, és múzeumaiban Lindbergh repülőgé­pe éppen úgy megtalálható, mint az első amerikai űrhajó kabinja, vagy a Húsvét szigetekről hozott kő­szobrok. Washington a tisztviselők váro­sa. Kiterjedése mindinkább átlépi a District of Columbia határát. Va­lójában már több mint 2 millió lakosa van: akik nyugodtabb kör­nyezetre, vagy olcsóbb lakbérre vágynak, azok a szomszédos Ma­ryland vagy Virginia államban lak­nak. Ezekben épülnek az úgyne­vezett új lakótelepek, amelyekben azonban 300 dollárt is elkérnek háromszobás lakás havi bérléséért. Aki házat akar építeni, annak 20— 30 ezer dolláros kiadással kell szá­molnia, s ha legalább ötezer dol­lárja van reménykedhet abban, hogy a többit kölcsönveheti egy banktól A négerek a város köz­pontjában és északi részében lak­nak. s már egészen nagy kiterje­désű közös lakónegyedet tudhat­nak magukénak. Washington az amerikai turisták számára úgy tűnik, mint az a vá­ros, ahol életéről, sorsáról dönte­nek. Hiszen itt csak a kormány­épületeket, a Fehér Házat és a szenátust mutogatják. Az igazi ha­talmasságok azonban New Yorkban, az autóipar székhelyén, Detroitban, a gyorsan fejlődő nyugati partvi­déken és a feltörekvő Texasban találhatók. X. LÉGY ELSZÁNT! Életemben sok a szerencsédén év. 1949... Marcél Cerdan halála. 1958 .. 1960 ... autószerencsétlen­ségek, operációk, fájdalmak, csaló­dások, kétségbeesések. Amikor szerencsétlenség ér, vagy B halál közeleg — a barátok, kivéve a leghűségesebbeket, elmaradnak. Egyszer, nem is olyan régen, számba vettem azokat az embereket, akik folyton körülöttem keringenek. Szi­gorú számvetés volt. És mégis, azt akarom, hogy minél több barát ve­gyen körül: nélkülük erőt vesz raj­tam a kétségbeesés, elhagy az önbi­zalmam. Ilyenkor nem tudok énekel­ni. És hogy élni tudjak, énekelnem kell. A vágy, hogy énekeljek, mindig erősebb volt, mint én magam és egészséges Ítéletem. Néha előveszem a régi újságokat, és betűzöm a címeket: Félbe szakadt a fesztivál... Piaf összeesett a szín­padon... Piaf kimerült... Ismét a betegség... Piaf élete veszélyben... Haldoklik ... Piaf megöli magát az énekeivel... Emlékszem minden harcomra, me­lyet a betegség és a halál ellen vív­tam. A nehéz küzdelemre,' melyet mindenki egyedül vív, hiába állják körül barátok az ágyát. Kitartásomat azonban siker koro­názta. Néhány nap múlva ez állt az újságokban: „Piaf mégis énekelt!" Bátorság — mindig azt akartam, hogy elszánt legyek. Mondják, hogy az elszántság a férfiak jellemzője. De szerintem nehéz helyzetben a nők jobban elviselik a csapásokat. Szokás dolga, legalábbis nálam az. Engem az élet nem simogatott. És most mégis félek ... Mert nem a múltról, hanem a jelenről kell be­szélnem. Életem utolsó fejezetéről. Ez kissé gyászosan hangzik! Lehet, most ismét beteg vagyok, és minden új megbetegedéssel lazább a kapcso­latom az élettel, mintha a fonál, melyen életem függ, egyre jobban vékonyulna. Nem, nem vagyok pesszimista. Annyira boldog vagyok Théoval... Szeretném, ha sokáig, nagyon sokáig tartana. és mégis bele kell néznem a tü* körbe. Ez a bizonytalan járású, inga-' tag, és idő előtt megöregedett arcú, •pró asszonyka ... visszavonhatatla­nul magán hordja annak a jegyét, aki mindig eljön a végső találkára. Igen, nagy bátorság kell hozzá, hogy beszélhessek Théo Sarapovról. Arról, hogy soha meg nem szüle­tett fiam lehetne. A férfiről, akit szeretek. És mások? Nem, ő az utol­só. Természetesen, ha el nem hagy... Nagyon jól tudtam, hogy kitör a botrány. Ugyanis Théo 27 éves, én meg 47. És micsoda botrány volt! Tengernyi tinta kellett a sok plety­ka megírásához. De a pletykát, sut­togást és sértéseket már megszok­tam. Ellenük megvoltak a fegyve­reim. Azon is nevettem, hogy saj­nálni fognak. Ebben a pillanatban, amikor az életem egyetlen hajszálon függ, nem sért meg semmi olyasmi, ami lényegtelen. És a leglényege­sebb, hogy szeretek, hogy szeretnek, hogy boldog vagyok, mert egyenesbe jöttem magammal. Ma már tudom, hogy helyesen cselekedtem, amikor Théohoz men­tem: boldog vagyok. TELJESÜLT ÁLOM Edith Piaf Amikor először láttam, nem tetí szót sem szólť. Amikor elment, ezt rám nagy benyomást. Egyik baráto- gondoltam: mat kísérte, aki meglátogatott. Ült — Nem túlságosan udvarias, a szalonban és egész este egyetlen Üjra 1962 februárjában találkoz­tunk. Mellhártyagyulladást kaptam és a klinikára szállítottak. Théo na­ponta eljött meglátogatni. Felolvasott nekem, babákat vásárolt, és virágot hordott. És ekkor született a szerelmünk. Jól éreztük magunkat együtt. Semmi több. Váratlan volt és nagyszerű. De hogyan is gondolhattam arra, hogy a férjem legyen? Azt mond­tam. hogy ez lehetetlen és nem akartam terveket szőni. Olyan voltam, mint az utas, aki vonatból pillantja meg álmai vidékét, a tájat, ahol élni szeretne, áhová házat építene... De a vonat nem áll meg, és a táj a távolba tűnik. Gondoltam: „Théo talál más asz- szonyt, vele egyidőset. Megteremti vele az életét. Ez lesz a normális. Nekem elegendő, ha szeret!" Elhagytam a klinikát. Théo hozzám költözött. Egyszer a nagy szalonban ültünk, és Théo túlságosan komornak tűnt. Megkérdeztem: — Mi bajod? Ezt felelte: — Ha megkérlek, hogy légy a fe­leségem, beleegyezel? Annyira meglepett, hogy idegesen felnevettem. De amikor láttam, hogy Théo elhalványul, kijózanodtam. Be­letúrtam a hajába, és amilyen gyön­géden csak tudtam, magyarázni kezdtem: — Még fiatal vagy, előtted az élet. Egy napon találkozol azzal a nővel, aki sokkal fiatalabb lesz, mint én. Csacsi vagy. Ügy láttam, nem nyugodott meg. Ellenkezőleg. Ekkor hozzátettem: — Ide figyelj, az én koromban már nem mennek férjhez könnyelműen az asszonyok Se joguk, se idejük nincs rá, különösen olyan élet után, mint amilyen az enyém volt. Adj időt, hogy meggondoljam. Beleegyezett: — Addig várok a válaszodra, amíg kell. Egy hónapig várakoztattam. Foly­ton az ajánlatán gondolkodtam. Biztos, hogy szerettem Théot. Vég- fbiapül vonzódtam hozzá, és ő oly gyöns^J volt. De féltem a házasság­tól. Úgy tűnt, nem teremtettek arra. b°0Y jó asszony lehessek. Sohasem törődtem a lakással, főzni sem tud­tam. Bútor, szőnyegek, csecsebe­csék ... mindez valahogy nem érde­kelt. És aztán, ott az első házasságom, sokkal normálisabb volt, szerettük egymást és mégis csődöt mondott. A foglalkozásunk elválasztott. Théo is énekel, filmezni fog, megy majd a karrierja után. És amikor elváltam, megfogadtam, hogy soha többé nem kísérletezem. Minek férjhez menni, ha néhány év múlva úgyis magamra maradok. Amikor minden érvet és ellenérvet összevetettem, láttam, hogy több az ellenérv. És»Théonak mégis azt mondtam, hogy „igen". Egy álom döntötte el, hogy így legyen. A szkep­tikusok sohasem értik meg, hogyan tehettem fel mindent egyetlen álom­ra. De egész életünk véletleneken múlik, és hogy boldogok vagy sze­rencsétlenek vagyunk, az ellen tehe­tetlenek vagyunk. Én hiszek az álmokban. Mindig is engedelmeskedtem nekik. Ezt mond­tam: — Sok bolondságot követtél el az életben Hatalmas vagyont kerestél, és gyakran ostobán elherdáltad. Ahe­lyett, hogy kellemes lakásod lenne, még a bútor sem a tiéd, sőt a zon­gora sem, amely a sarokban áll. Negyvenhét éves koromban ponto­san ott tartottam, ahol tizenhat éves koromban, amikor elhagytam apámat, és felcsaptam utcai énekesnek. Pon­tosabban: most is egyedül vagyok, de kisebbek az illúzióim, megfogyat­koztak a reményeim, és fogytán az erőm. mindez, ha nem katasztrófával? Itt a halál a legkisebb veszedelem. És ha egyszer tehetetlen öreg­asszonnyá válsz, ha megsemmisít a betegség, pénz és tehetség nél­kül ... mások nyakán, te, aki eddig csak másokkal törődtél? Tehát életem számvetése csőddel végződne. Elfogtak a kételyek, úrrá lett rajtam a bizonytalanság. Van jogom összekötni sorsomat ezzel a fiatalemberrel, akinek az éle­te most kezdődik — nekem, a roncs­nak, a megsemmisült életűnek? És mindene érvekkel szemben egyetlen álom. Vagy talán nem sze­retem jobban, mint ahogy bárki is szerethetné? Théot olyan izgatottan vártam, mint valami fiatal lány. Amikor meg­ismételte a kérdését, nem tétováz­tam. „Igent" mondtam. Nem bántam meg. Szeretem Következik: NEM ISMEREM A VÉ- GE1,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents