Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-03-14 / 11. szám

% új ifjúság Régi igazság, hogy a műalko­tásokat nem lehet elválasztani attól a kortól, amelyben kelet­keznek. A zene, a költészet és a festészet hűen tükrözik egy- üttal azoknak az embereknek a lelki- és érzésvilágát, gondol­kodásmódját és temperamentu­mát, akik egy adott korban művészi alkotással gazdagítot­ták az egyetemes kultúrát. Érvényes-e ez vajon a mára is, ahol a legszembetűnőbb, egy­másnak talán sokszor ellent­mondó, olykor döbbenetes vagy meghökkentő, máskor líraian szép alkotásokkal találkozunk? Van-e mérce, amellyel ma a választóvízhez hasonlóan pon­tosan el tudjuk határolni: mi a jó, maradandóan értékes és mi a selejt? Lehet ma egyálta­lán szabályról, művészi tör­vényszerűségről beszélni? Ezekről és a képzőművészetet sok más vonatkozásban érintő kérdésekről beszélgettünk Ko- pócs Tiborral Szencen, ahol a fiatal grafikusművész tizenki­lenc fekete-fehér képéből ren­deztek kiállítást a Szenei Mol­nár Albert-napok keretében. — Hogyan is nézzünk ma egy képzőművészeti alkotásra — kezdte Kopócs Tibor — erre talán azt mondanám, hogy egy képet nem nézni, hanem érezni kell. Ha magyarázzuk a képet, keretek közé szorítjuk és „meg­fojtjuk“. Egy mű előtt állva, át kell magunkat engedni a kép hatásának, csak akkor ismer­hetjük meg maradéktalanul a művészi szándékot, amely azt életre hívta. — A sok „izmus" közül té­ged melyik foglalkoztat legin­kább? — Olyan dolgok érdekelnek, amelyek lehetőséget adnak a konvenciótól való elszakadáshoz. Nézetem szerint ezt leginkább a grafika teszi lehetővé. Külön­Kopócs Tibor grafikái ben a szürrealizmus érdekel a legjobban. Dali, Max Ernst, Lee, Chirico. Ma már a szür- rgalzimus mint irányzat meg­haladottnak tekinthető. Éppen ezért meg kell találnunk azt a művészi kifejezési formát, a- mely a ma „természetrajzának“ megfelel. Meggyőződésem sze­rint az életnormák bárhogyan is alakulnak, művészi alkotá­sokra szükség lesz. És még valamit: művészi alkotást ma már nem lehet olyan szabvá­nyok között létrehozni, mint egykor. Szerintem a művészet­nek meg kell látnia a tipikusát a korban, és plusz még vala­mit. —Mi a véleményed a ma művészetéről, amelyet nagyon sokan zavarosnak tartanak? — Tény az, hogy sokféle mű­alkotás lát napvilágot. Az ér­tékelésükkel azonban nem kell sietni. Végső fokon úgyis az idő dönt. Meggyőződésem azon­ban. hogy az igazi művészetben (és művészben) mindennek van funkcionális értéke. A ma ta­pasztalható káosznak is. Egé­szen bizonyos, hogy ez a fo­lyamat szükséges a jövő mű­vészetének kialakulásához. — Hány kiállításod volt már? — Ez a harmadik. Először 1964-ben Dunaszerdahelyen. másodszor pedig 1966-ban a fiatalok galériájában (három társammal). — Még egy kérdés: hogyan és mikor határoztad el, hogy grafikus leszel? — Első „művem" egy máso­lás volt. Ügy emlékszem, hogy e9y újság szatirikus rajzát má­soltam. Ez nyolc éves korom­ban történt. Az első önálló ké­pemet Komáromban készítettem el. Egy hajót ábrázolt. Már gyermekkoromban érdekelt a rajzolás. A mindennapi valósá­got akartam papírra vetni. Kö­zépiskolás koromban már sokat rajzoltam és végül a képzőmű­vészeti főiskolán kötöttem ki. Kopócs Tibor nevével nem­csak az eddigi három kiállítá­son ismerkedhettünk meg. Ér­dekes alakjai, jellegzetes szer­kesztésű képei gyakran tűnnek fel lapjaink hasábjain is. A szenei kiállítás az 1965- és 1966. évben készített munkáit mutat­ja be, sikerrel. Kíváncsian vár­juk a folytatást. (k. 1.) Emlékeim filmszalagját per­getve magam előtt látom Öt, amint 80. születésnapján az Erkel színház díszpáholyában átszellemülten hallgatja a mint­egy hatszáz torokból zengő a capela művét „A magyarok­hoz“ című félelmetes erejű szó­zatát. Aztán változik a szín, az utolsó hang kicsengése után megilletődötten, szinte zavar­tan fogadja a hódolatot, a je­lenlévők tapsorkánját.... végül pedig ott látom Őt pár hónap­pal ezelőtt a közönség sorában egy fárasztó amerikai előadás- sorozat után frissen és lelke­sen tapsolni Rubinstein felejt­hetetlen koncertjén... És most mikor március ha­todikén délelőtt tíz órakor az éter hullámai hírül vitték a nagyvilágnak a megmásíthatat­lan tényt, hogy Kodály Zoltán elhúnyt, a megdöbbenés jeges keze szorítja össze az ember szívét, mert ütött az óra és búcsúzni kell attól aki megta­nította a nemzetet énekelni. December 16-án lett volna 85 éves, hogy Kecskeméten meglátta a napvilágot. Gyer­mekkorának nagyrészét Galán- tán tölti, ahol apja állomásfő­nök volt, majd Nagyszombatra kerül diákoskodni és itt is é- rettségizik. Ebben az időben még nem volt tisztában céljai­val, nyelvész legyen-e vagy ze­terjedő népdalgyűjtő tevékeny­sége. Bartókkal karöltve járja a falvakat, tanyákat, hogy rögzít­se a nép örömét és búját kife­jező ősi dallamokat. Ez a pá­ratlan népdalgyűjtő tevékeny­Meghalt Kodály Zoltán (1882-1967) nész.» így Budapesten egyaránt megszerzi bölcsészetdoktori és zeneszerzői diplomáját. Közben azonban életének súlypontja mind jobban a zene felé toló­dik és felismeri, hogy az új magyar zenekultúra megterem­tésének gyökere csakis a ma­gyar népzenéből táplálkozhat. Ennek a felismerésnek kikris­tályosodása korszakot jelentő határvonal, mert ezzel veszi kezdetét mintegy ötven évre ség a Kodályi életmű egyik a- lapvető komponense, és ebből táplálkozik zeneszerzői tevé­kenysége is. Páratlan kultúrált- sága és ízlése lehetővé tette, hogy* ezt a magyar zenei ha­gyományt be tudta ágyazni a nyugati zene harmóniavilágába. Ezzel megteremtette századunk külsőségtől mentes magyar ze­néjét, s egyben olyan gyöngy­szemeket alkotott mint a sza­badságért könyörgő zsoltár, a fenséges Psalmus Hungaricus, Zrínyi szózata, a „Galántai“ és „Marosszéki“ táncok vagy az öreg obsitos ércnél maradan­dóbb zenei portréja, a Háry János. Mikor KodályJ: barátai és tisztelői a harmincas években sürgették, miért nem fejezi már be a Toscanini kérésére megkezdett szimfóniát, azt vá­laszolta: Mert munkámat a ze­nei nevelés terén fontosabbnak tartom. Mi haszna a szimfó­niáknak. ha nemsokára nem lesz már közönség, amelyik azokat értelmesen meghallgatja?!“ Ebben a rövid válaszban kon­centrálódik a Kodályi életmű harmadik alkotója — felbecsül­hetetlen pedagógiai munkássá­ga. Megteremtett egy új okta­tási rendszert, mely a zsenge gyermekkortól kezdve játszva tanítja az éneket, a zenét és a zene szeretetét. Rendszerét külországokban is átvették már, műveit az egész világon játsszák s így vált é- letműve nemcsak népe, de a népek közkincsévé is. Varga József Szenczi Molnár Albert Napok Izsói Lilla a járási szavalóversenyen az első díjat, reményi Zsuzsa a III. díjat, és Kuczmann András a II. díjat nyerte. Szabó János, a szenei helyi szervezet elnöke, Gál Sándor köl­tő. Polák Imre, a szervező bizottság elnöke. Kropácsek Antal felvételei Tavaly kezdték, és ebben az évben folytatják Szencen azt az ünnepségsorozatot, amely lehe­tőséget és módot adott nem­csak a szenciek, hanem lénye­gében az egész bratislavai já­rás érdeklődőinek találkozásá­ra. Három napig tartott az ün­nepély, érdekes, tartalmas mű­sorral. A Szenei Molnár Albert Napok alkalmából egy műsoros est keretében megemlékeztek Arany János halálának 150. év­fordulójáról. Kopócs Tibor, grafikus művész kiállítására. Gál Sándor költői estjére is sor került. A második nap megren­dezték a Csajkovszkij emlék­műsort, majd az irodalmi szín­padok fesztiválját, amelyen fellépett a Csemadok helyi szervezete és a József Attila if­júsági klub. Járási szavalóver­seny is volt, ahol 51 diák és felnőtt mutatta be tudását. Az ünnepi akadémián felléptek a járási szavalóverseny győzte­sei, a Forrás Irodalmi Színpad tagjai, valamint a Magyar Dal- és Táncegyüttes. A Szenczi Molnár Albert Na­pok ragyogó sikere bizonyítja, hogy a színvonalas, igényes mű­soroknak van közönsége. A hagyományápolást céltudatos munkával kell folytatni nem­csak Szencen, hanem másutt is. tllllllilllllllllllllllllll(lll!llltillllllllilllilllllllll!l!IIIIIIÍIIIItllll1lllllllllllllllllllllllIllilllllUlillllilillllllllllllllllllllllllilllll!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIimi!llllllt!llllllllillllllllllllllllllillllllllllllllllllllllll!llllllllll CSEHSZLOVÁKIÁBAN EGY MO­ZIJEGY ÁRA 2-28 KORONA. EGY FILM ELŐÁLLÍTÁSI KÖLTSÉGE 1-20 MILLIÓ KO­RONA. HÁNY NÉZŐNEK KELL MEGNÉZNIE A FILMET AH­HOZ. HOGY A KÖLTSÉGEK MEGTÉRÜLJENEK? MINDENÜTT (A PÉNZ BESZÉL) A film művészet, vagy üzlet? A film nem csak művészet — hanem üzlet is. A világ filmvállalatai nagy részének — csak üzlet! Egy kiváló irodalmi alkotás megszületé­séhez elegendő egy kenyéren és vízen táp­lált, beteges, de zseniális író, azonkívül ce­ruza és papír. Viszont amíg egy film elké­szült tudjuk — több hónap, több ember, több technikai berendezés és főleg sokkai több pénz fogy el. Tehát kézenfekvő, hogy a világon alig akad filmvállalkozó, aki ezt a számottevő, — végeredményben a- nyagi tényezőt — kockára tenné. A fen­ti képlet szerint kiszámítja, hogy mennyi I nézőt kell a filmjének meghódítani. Persze a filmvállalkozó keresni is akar. Lehetőleg minél többet. A kereset érdekében, pedig mindenre képes. Mindezeken kívül versengés is van a vi­lágon! Ha az egyik filmben siker a fürdőruha, a következőben a bikini, majd a monokini, majd a „semmikini“... Amerikában és Nyu- gat-Európában már olyan filmek is ké­szülnek, ahol ürüggyel, vagy anélkül, szebb és mégszebb hölgyek és urak vetkőznek, vagy már le is vannak vetkőzve. Persze itt az anyagi siker biztosra vehető. Addig amíg férfiakra és nőkre csoportosítjuk az embereket. Sokan beérik (úgyszintén Nyugat-Euró- pában) James Bonddal az „isteni“ képes­ségekkel bíró, de amellett néha ferde haj­lamú kémügynökkel, aki mindenkit legyőz, de akit senki sem tud legyőzni. Azt mond­ják róla, hogy ideális, abszolút férfi! Természetesen mi mindig ■ elvetettük a nyugati borzalmakat, s megelégszünk szoli­dabb kommersz-filmekkel is. Nagy az örö­münk — ha mondjuk — Winnetou! (a réz­bőrű gentleman) felül éjfekete lovára ét sztereó-hangú lódobogással végigmészároi­—imTrecz'kt)—, GalanGezo ammet 8 ja a Csehszlovák Szocialista Köztársaság filmszínházait, folyóiratait, könyvkiadóit! Természetesen nemes célok érdekében. (Vagy nemes fémek érdekében?) Mindez persze mit sem von le Pierre BRICE (Piér Brísz) romantikus külsejéből, vagy a hóri- horgas, és minden bizonnyal erős testalka­tú Lex BAKER (Békr) teljesítményéből. Tehát szép és színes, amit csinálnak, s en­gem csak az bosszant, hogy — miután megnéztem a filmet — tudom: csak a kasszasiker kedvéért kerültek celluloídsza- lagra. Nem a művészet, hanem a pénz szol­gálatában. Hallom, amint a néző azt mondja, őt fity- fenéi érdekli, hogy keresni - akarnak a fil­men. őt csupán az érdekli, milyen a film és neki esetleg tetszett. Igaza van. Csak­hogy ebben az esetben főleg azért tetszik, mert eddig kevés romantikus kalandos fil­met látott. A néző illúziót keres a moziban. Pénzéhes emberek ennek tudatában gyár­tották egy csomó kalandfilmet. Bármennyire sajnálatraméltó, nem művészi fokon. Ezekután — gondolom — tévedés azt hinni, hogy csődbe jut a film, ha művészet akar maradni. Két út van: a nézők ízlésigényeinek vál­tozása, vagy az igények művészi megvalósí­tása. A film történetében mindkettőre már több példa is akadt. Az igazi film, az igazi élmény sokkal többet nyújt, mint különböző nemű és jel­legű igények kielégítését. Ilyenkor a pénz nem „beszél“. Az igazi élményt nem lehet koronákban kiszámítani és megfizetni. Kérdések: 1. kérdés: Milyen filmekben lát­hattuk Pierre Brice-t? (5 pont). 2. kérdés: Melyik film volt eddig a legdrágább a filmezés történeté­ben? (5 pont). 3. kérdés: Mi a címe annak a film­nek, amelyik a Brüsszeli Világkiállí­táson a legtöbb szavazatot és ezzel a világ legjobb filmje címet kapta? (10 pont). Következik: ÉRZÉSEINKBEN ÉS GONDOLATAINKBAN. (A filmművészet hatása). L. ZRUBEC: A létra Az ember egy éves korábaü még nem tud megállni a létrán. Ha eléri a hármat, már fel tud kapaszkodni az első fokra. Tíz éves korában már felmá­szik a tízméteres létrára. Később még magasabbra is« Amikor belépsz az életbe —< lassan haladsz. Fokról fokra. Van aki megszédül és egy darabon vissza kell térnie. Van aki kötéllel biztosítja ma- gát. Van akit támogatnak. Van aki életbiztosítást köt. Van aki sir, van aki meg nevet. « Egyik csendesebben halad, a másik lassabban de annál han­gosabban. De mindenki halad. És ha már megöregedtél, oda az erőd. Annak a foknak a látószögé­ben élsz, amelyikre sikerült fölkapaszkodnod. Aztán vársz, hogy ki idézi meg az ifjúságod. Talán még morogsz is, ha valaki elfoglalta a lőcádat a parkban. A távolba révedsz... Látod a létrádat, s az uno­káknak el akarod mondani... Beszélsz. Bár a hangod már reszket, mégis minden érthető. De mért hallgatsz azokról a fokokról, amelyek letörtek a- lattad? J. PUTlK: Dicsőség Olyan időkről álmodom — Amikor az utcán megy májd a híres költő, de senki se' for­dul utána, és senki se suttog­ja: Ez ő. míkrö' novellák Amikor a híres filozófus leül az asztalhoz, melynél már csak egyetlen üres hely maradt, és az emberek, akiket eleddig nem ismert azt mondják neki: Tölts magadnak, filozófus, és koccints velünk. Amikor a neves karmester csak úgy, a saját szórakoztatására rendfenntartó lesz a moziban. Amikor a híres akadémikus sza­bad idejében hóvirágokat árul a mellette elhaladóknak. Amikor a neves csillagász bi­ciklin jár majd Bratislava ut­cáin. Amikor a híres igazgaté a ta­karítónőkkel a Szaturnusz at­moszférájának összetételét vi­tatja meg. O. KAŤUŠA: Epilógus ’A. Az emberek az őskortól kezdve egészen napjainkig, gondolkodnak. B, És gyakran gondolkodnak ma úgy mint az őskorban. A. Az emberek már az őskor­ban megkülönböztették a jót a rossztól. B. Ma ezt a célt kutatóinté­zetek, filozófiai értekezések, könyvek, ítéletek és bírálatok szolgálják. A. Izé, az őskorban bizonyá­ra mégiscsak könnyebb volt kü­lönbséget tenni — az volt a rossz, aki fejbevágott a dorong­gal. B. Ma, e gyors élettempó kö­zepette, nagyon nehéz felismer­ni, hogy a legközelebbi pilla­natban kihez kerül a dorong, hogy életedet veszélyeztesse. A. így az őskorban tulajdon­képpen mindjárt világos volt, kire milyen doronggal. B. Épp ezért ma — ahány emberi kapcsolat, annyi doron­golás elleni éberség. (—tó— fordítása)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents