Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-03-14 / 11. szám

Unalmunkban kis csoportokba verődtünk a piacon és elindultunk a Garam-menti rétekre. Akkoriban sok volt ott a háborúból visz- szamaradt lőszer. Kedvünk támadt játszani a tüzérségi lövedékekkel, robbanó aknákkal és világító rakétákkal. Egyszer egy elhagyott aknavetőt is találtunk az erdőben, felvontattuk a hegyre, és lőni akartunk vele. Szerencsére nem értettünk a szerkezetéhez. így nem történt baj, de az egyik fiú majdnem életével fizetett a felrobbant akna miatt.

Kollár Antal kissé borzongva beszélte el ezt a történetet. -v

Híre terjedt robbantó szenvedélyünknek és felfigyeltek ránk az idősebb párttagok is.

Valóságos bandákká alakulnak így, ha nem törődünk ezekkel a gyerekekkel — gondolhatták az idősebb kommunisták, mert a tagsági gyűlésen határozatot hoztak a sorsunkról. Szeverin Marcelt bízták meg azzal, hogy foglalkozzék velünk. Marcel bácsi olyan szenvedéllyel foglalkozott a fiatalokkal, mint mi az aknaszedéssel.

Amikor közénk jött, kihasználta gyűjtőszenvedélyünket. Tudtuk, hogy hol van elsüllyedt motorcsónak a Dunában, és azt hosz- szas munkával kiemeltünk, ő is segített nekünk. Bíztatott hogy keressünk több elsüllyedt csónakot, szervezzünk egy csónak-klubot. A nyáron aztán csónakokat emeltünk ki a Dunából. Közben rendbe hoztuk őket, és megszerveztük a sportszervezet csónak-szakosztályát.

így kezdődött Párkányban a háború után a fiatalok tömörülése.

Mikor hivatalos ifjúsági szövetség alakult, a mi csoportunk is azonnal tagja lett. Akkor kezdődött igazán számunkra az élet. Szeverin Marcel bácsi továbbra is velünk volt, nagyon szerettük őt. Később több idősebb elvtárs is eljárt közénk és tanácsokat adtak, mit tegyünk. A CSISZ alapszervezetének vezetősége fiatalokból állt és a pártszervezet óvott bennünket. Sohasem felejtem el ezeket a szép Időket. A lőszergyüjtögetéssel természetesen felhagytunk, és már nem csoportot, hanem szervezett erőt alkottunk. Egy szép napon leraktuk a csónakház alapjait. Ma már sportszállóvá épült ez az épület. Bárki megnézheti olyan gyönyörű.

Belemerültünk a politikai harcokba is. Agitáltunk, szerveztünk, építkeztünk, fásítottunk. Sokat tettünk, ma is büszkék vagyunk rá.

Az ablakon át közel kétszáz méter magas gyárkéményt látunk. Oj üzemek, középületek létesülnek Párkányban. Kollár elvtárs egy térre mutat: Itt nemsokára tizenkét emeletes házakat építenek. Oldalt, a domb tetején kórház lesz. Ha elnézi, mi minden létesül itt, öröm tölti el. Ügy érzi, mindehhez neki is köze van.

A fiúk és lányok azóta fontos helyeket töltenek be. Ő maga a helyi nemzeti bizottság titkára és a CSISZ járási vezetőségének titkára, majd elnöke volt hosszú ideig. Pazsicky Emil mérnök lett. Paták Gyula tanári oklevelet szerzett. Hrčka Cirill asszisztens a nyit- rai mezőgazdasági főiskolán. És tovább sorolja a neveket, kiből mi lett, hol tanít, vezet és szervez.

Bátorkeszire ment egyszer, a CSISZ alapszervezetében valamilyen probléma merült fel. Addig oldogatták a problémát és vagdalták a gordiusi csomót, amíg vita közben megismerkedett egy lánnyal. A lány ma már asszony, gyermekei vannak. Bort tölt a poharamba, és bemutatkozik: Kollár Antalné.

— Ez volt a legérdekesebb gyűlés, amelyen életemben résztvettem. Megismerkedtünk és összebarátkoztunk. —

A harcos múlt hőskorszakot jelentett számunkra, és minden akkori fiatal számára. Lekötötte őket a rengeteg feladat, munka. Sportoltak és táboroztak. Erdőt telepítettek, és vizeket, folyókat szabályoztak. Kultúrbrigá- dokkal járták a falvakat. Romantikus élet volt ez.

ők még mindig fiatalok. Együtt éreznék azokkal, a fiatalokkal, akik ma indulnak el életútjukon.. A CSISZ V. kongresszusa előtt fokozottabban foglalkoznak problémáikkal.

Nagyon helyes az irányelv, amely kimondja: színessé, érdekessé, és főleg vonzóbbá kell tenni a CSISZ szervezetet a fiatalság számára. Ma már idejét múlt, unalmas minden régi módszer, de az élet ma is rengeteg alkalmat ad a fiataloknak, csak válasszanak közülük és sokat tehetnek. Ne féljünk a romantikától sem. Határozottan állítja, hogy a fiataloknak kell a romantika. Bár tárgyilagosak és céltudatosak, mégis hiányzik nekik a fantázia világa. Kikapcsolódás a hétköznapi életből. Olyasmi, amiben a képzelet, — legalábbis szerintünk —, magasra szárnyal és azt érezhetik, hogy ók nagyot, sokat tettek, nélkülük talán megállna a nemzetközi gyorsvonat, és sose érne Prágába. Ha a fiataloknak hiányzik a romantika, akkor teremtenek maguknak. Találnak ezerféle módot, hogy szárnyaló képzeletük felhőket érjen és hegyeket mozgasson. Alkalomadtán aztán kisiklanak ha keveset törődünk velük, és a hasznos tett helyett huligánbandákba is verődhetnek. Mi sem voltunk különbek, amikor aknavetővel akartunk tüzelni a pályaudvarra.

A fiatalok — nézetem szerint — soha sem vezethetik önmagukat — folytatja a beszélgetést. Egy 18 évesnek 18 éves lehet a ba- rája. Lelkileg közel állhatnak egymáshoz, de a tanácsadója, eszményképe vagy vezetője csak idősebb ember lehet. A pedagógusok ne féljenek elvegyülni a CSISZ-tagok, közé, az idősebb párttagok se kerüljék a fiatalokat. Hiszen rájuk várnak, azt akarják, hogy tájékoztassák őket a világkultúráról, irodalomról, tudományos eredményekről. Eszményképet kell adni a fiataloknak és a lehetőséget teremteni, hogy a tudományos forradalom küszöbén céljuk legyen. Lelkesítő célt kell elébük tűzni és akkor azzal álmodnak, azzal ébrednek.

Bíbor tenger az égbolt. Lángol a láthatár, s a hold is emelkedik. Újra a térséget nézzük,

Kollár Antal amikor még nyomdász volt

ahová óriási autók kavicsot hordanak és cé- menthalom szürkül a hevenyészett tetők alatt. Tizenkétemeletes házakban suhan majd nemsokára itt a felvonó.. A kórházban betegek lábadoznak, s a hatalmas üzem tonnaszámra ontja majd az értékeket. Egy város megújho- dik. Kollár Antal, az érsekújvári járási párttitkárság dolgozója nagyon boldog, mikor ezt a fejlődést látja. Valamikor erről álmodozott, s ma mindez valóra válik.

Bagota István

I éternek jó napja volt. Pedig igazán nem httte volna, hogy így sikerül minden. Amikor reggel már melegen öltözve a konyhába lépett, a legszívesebben mindjárt visszafordult volna A jégvirágos ablakok láttán a meleg ágyra gondolt. Egyébként Éva, a felesége, is tett hasonló megjegyzést.

— Az egész télen még egy napot sem hiányoztál, különben sem ártana, ha kiizzadnád magad — mondta. De ö nem válaszolt, és szórakozottan az ablakhoz lépett. A pattogó tűz nyomán lassan tisztulni kezdett az ablaküveg, s leheletével még egy szabályos köröcskét kerekített azon. így már végigtekinthette a portát. Hosszasan elnézelödött. A fagyos hantok között a gyümölcsösben tyúkok kapargáltak. Tűnődése közben szemben a „nyári konyha" ablakán apró, csillogó körökre lett figyelmes. Ahogy gondolataiba merülve szemlélte a szemközti ablakot, észrevette, hogy a köröcskékből lassan mind nagyobb és nagyobb világos foltok lesznek. Előbb az ablak egyik szárnyán, majd a másikon. Az üveg mögül először a három csülogö szempár, majd a kócos fejek tűntek elő.

Elmosolyodott, amikor Pityu, a legfiatalabb gyerek észrevette őt a konyhaablak mögött és integetni kezdett. Erre aztán véget is ért a kora reggelt csend. Mindhárman szinte egyszerre futottak ki a helyiségből, csakúgy pizsamában, nyitva hagyva az ajtót maguk mögött. Nagy tülekedés után sikerült egyszerre berontaniuk az előszobába, majd a konyhába. Itt apjuk nyakába csimpaszkodtak. Péter szerette volna átölelni, felemelni őket a magasba s eljátszani velük, mint máskor szokta, de a „nyári konyha" nyitott ajtaja láttán egy szervuszt okkal is beérte.

Tekintetét továbbra is az udvaron felejtette, örülni akart a széles portának, az egyre vastagodó alma- s barackfáknak és a szép zöldre festett vaskapunak. Ezt tette minden reggel, és este is, ha megjöhetett lámpagyújtás előtt. Ilyenkor úgy érezte, volt miért rá- zatnla magái a traktorral és ráadásul még csak nem is érzi a gyomrán, mint annyi traktoros ismerőse. Pedig már csaknem tizenkét éve szánt-vet, s tesz miegymást traktorával. Amikor pedig hazafelé tart, már az utcakereszteződésnél szemébe tűnik a fehér palatetős ház karcsú kéményével.

így állt jó ideig gondolataiba merülve, ügyet sem vetve Pistike csevegésére, amint az utca felé tekintve szemébe tűm a t-aktor, s utána az ölfával tele pótkocsi.

— Öltözzetek fel, míg anyu megjön a fejősből. Nekem még dolgom van, — s elfordult az ablaktól, egyenesen az udvarra tartott. — Erről meg is feledkeztem — mondta félhangosan és máris a kocsin termett. Elszálló haraggal egyre gyorsabban dobálta le a 20-25 kilós öl- fákai a kocsiról. Tudta, ha nem siet a lerakodással, elkésik, pedig nála ez nem szokott előfordulni. Nem is emlékszik arra, hogy valaha késett volna. A lerakodás nem okozott gondot neki. A csípős hideg is sarkallta. Inkább attól félt, hogy a hideg miatt nem sikerül a traktort beindítania. Nem volt kedve áhhoz, hogy vontatóért álljon ki az útra. Arra pedig, hogy bemenjen a szövetkezet gazdasági udvarára, gondolni sem akart. Ügy bizonyára elkésne, különben Is a traktort csak kivételes esetben és külön engedéllyel lehet otthon hagyni. Erre gondolt Péter, amikor már az utolsó darab fát is ledobta a kocsiról.

Munkája végeztével egyenesen a traktorfülkébe ugrott. Mégis csak jól ismerte gépét. A traktor berregése nyomán kékes füstfelhő lepte el az udvar elülső részét. Nem kis büszkeséggel húzta ki magát Péter a lakás bejárata felé tartva, amikor ismét szemébe tűnt a még mindig nyitott „nyári konyha" a tyúkok és ludak örömére. Bosszúsan csapta be maga mögött az ajtót.

Bent már a felesége várta. — Éjjel lakókamra, nappal tyúkól — vetette oda Évának kifelé mutatva a már fényes ablakon.

— Hát nem jó ez nekünk? — hangzott a higgadt válasz. — Ha ott begyújtunk, tíz perc múlva meleg van. De Itt... és ki a fene takarítana cmnyit. Különben én is dolgozom, vagy nem? — folytatta Éva kissé élesebben. — Ha majd nem kell fűteni, miattam bejöhetünk a lakásba is. De így ...

Péter mindig tartózkodott a veszekedéstől, de még a hangos szóváltástól is. így tett most is. Reggelijét gyorsan elfogyasztotta és elköszönt.

Időben érkezett, s ráadásul jó hír is fogadta. A főkönyvelő hozta. — Tíz korona munkaegységenként... Szép, nemde? Ez már igen. — Péternek nem kellett több. Gyorsan számolt. Nyolcszáz és egynéhány munkaegység — állapította meg mindjárt. Tehát nyolcezren felül. — Ez már igen — gondolta és fittyet hányva a hidegnek, a rázós útnak, a megbeszélés szerint az

SÁRKÁNY ÁRPÁD:

erdő felé tartott. Hatszor tette meg az utat aznap oda és vissza. Nem gondolt többé a nyári konyhára és az asszony csípős szavaira.

unka után most is úgy, mint máskor, a szokott helyen állt meg. Forralt bort rendelt, nagyon átfázott a traktoron. Már éppen inni akart, amikor valaki megérintette a vállát. Megfordult. Jenő volt, egykori katona barátja. Benesovban szolgáltak. Jenő azóta az Állami Biztosító ügynöke, ő traktoros. így hát nem csoda, hogy a két deciből egy, majd két liter, és ettől jókedv lett. A katonakori emlékekről egyre inkább a mába tértek át. Péter alkalmatlannak vélte a helyet az efféle beszélgetésre. Amit Jenőnek mondott, nem tartozik másra. Nem is tétovázott — és az illem is ezt diktálja — gondolta. Meghívta Jenőt vendégségbe.

Most már csak egy maradt hátra. Hogyan is tudassa Évával szándékát. Bizonyára örülni fog ő is, de váratlanul mégsem lepheti meg. Csak az alkalomra várt, hogy haza rohanhasson. — Akkor minden jó lesz. —

A szövetkezet főkönyvelője Jenőért üzent. Fontos mondanivalója volt még számára. Ezalatt Péter intézkedett. — Kifüteni az egész lakást, csinálj rendet... — szólt Évához, alig, hogy bezárta maga mögött az ajtót.

— Vendég jön, a Jenő, hisz emlékszel rá,

— Csak nem az, aki a lakodalmunkon úgy megforgatott?

— De igen, éppen ö az, látod, erre nem is gondoltam

— válaszolta Péter, s ezzel távozott.

Jókor érkezett. Jenő még nem jött vissza. Lassan kortyolgatta maradék borát. Már előre a fütött lakásra, a gyerekekre gondolt. Hogy örülnek majd mindennek. Búcsú és jelesebb ünnepeken kívül nem tartózkodnak ott, de Okkor Is, csak ha vendég van. És most itt az alkalom. S egyébként megmagyarázza Évának is, ha kell, szigorúbban — Nem mi vagyunk a lakásért, hanem fordítva. — Miközben az otthonnal foglalkozott, megérkezett Jenő Is.

va igazán kitett magáért. Meleg és tisztaság fogadta őket. Az ebédlőben terített asztal, bor, sör... A gyerekek is tisztába ugortak. Míg Péter tisztálkodott, Éva tartotta szóval a vendégeket. Péter örült a látottaknak, de megpülantva papucsát a küszöbön, keserűség vegyült mosolyába. A gyerekek lábán is ugyanazt a színű papucsot látta, mim az övé. Talán ők

sem használták eddig, ugyanúgy, mint ő. Persze az udvarra nem kell szobapapucs, márpedig a nyári konyhába csak azon keresztül lehet jutni. Ott aztán papucsra igazán nincs szükség — gondolta. Bosszús lett. De Jenő hangját hallva, lehiggadt, s a jó hír, amelyet reggel hallott, méginkább megnyugtatta. Igazán nem szerette volna elrontani a napot, mert valóban jól sikerült, ha reggel bosszankodott is.

Ezért szinte észrevétlenül lopta vissza magát felesége és Jenő társaságába. A saját termésű jó bor fokozta az

6 hangulatát is. S ez a hangulat átterjedt a gyerekekre is. Jókedvűen játszadoztak, futkároztak egyik szobából a másikba. Furcsának vélték a hirtelen fordulatot. Hisz május óta, — akkor volt a búcsú —, nem tartózkodtak a lakásban, de az akkor sem volt üyen kellemes. Most melegebbnek, szebbnek, számukra különösnek tűnt minden. A kis Pityu annyira meghatódott, hogy így fordult anyjához. — Anyu, most már mindig itt leszünk? — Éva szerencséjére a két férfi egymással volt elfoglalva és így elkerülte Jenő figyelmét Pityuka „különös“ óhaja. Éva megnyugtatta Pityut, de azért óvatosságból átvezényelte mindhármukat a gyerekszobába.

Jenő a jó hangulat mellett is észrevette a váratlan csendet. Ógy érezte, nem zavarhatja a gyerekek nyugalmát, no meg az utolsó autóbusz is itt lehet minden pillanatban. Nem maradt sokáig.

Péter az autóbuszig kísérte barátját. Sietve tette meg az utat visszafelé. Belépve a meleg szobába, könnyed szédülés fogta el. Sört öntött magának, úgy érezte, jót tesz neki majd. Egyedül volt. — Az asszony a gyerekekkel foglalkozik — vélte, és kényelmesen hátradőlt a fotelbe. Lassan szundikált.

Éva óvatosan rázta meg a vállát. — Már azt hittem lefeküdtél — mondta feleségének. — Igyunk még egyet, te még úgysem Ittál. Valamit még úgyis tartogatok számodra.

— Legalább vcdccmi jót — kérdezte Éva.

— Majd meglátod, de előbb igyunk rá.

— Megárt.

— Csák annyi baj legyen.

— Hát jó.

— A jövő héten nyolcezren felül üti a markodat.

— Te ittál!

— Amint látod, de akkor is így van, és erre most már igazán ihatunk.

— Hát erre valóban inni kell, ha így van.

— Amit én mondok ...

— Csák meg ne ártson.

P

éter egyre nehezebbnek érezte a lábait, de mégis úgy érezte, hogy nem a bor teszi mindezt. Megfázott az erdőben. A nyitott traktorfülke csupán a szél ellen védi .. Szerette volna inkább részegnek vélni magát, mint betegnek. De tudta, hogy az állandó szomjúság mást jelent. Fáradt volt, pihenni, aludni vágyott. Éva is azt tanácsolta neki.

— Akkor vesd meg az ágyat.

— Már régen kész, no igyál még egy kicsit, ha szomjas vagy.

Péter felállt, de bizonytalanul megingott. Éva beléka- rolt.

— A másik szobába megyünk, ugye, a hálóba... Olyan jó meleg van itt mindenütt.

pést, s valami hidegséget érzett a jobb lábán. Az új — Oda, oda, csak menjünk.

Csípős szél csapta meg az arcát. Eltévesztette a lépést, s valami hidegséget érzett a jobb lábán. Az új papucs lecsúszott a lábáról. Egy papucsban ment át az udvaron. A „nyári konyha" különös levegője vágott az orrába. A huszonötös égő fáradt fényében csak három kócos fejet látott. Mondani szeretett volna még valamit Évának, de túl fáradtnak érezte magát ahhoz. Alig húzta magára a takarót s elaludt A lakásban is sötét lett. ^ A tűz kialudt, s az újhold lassan jégvirágokat pingált a fehér palatetős ház ablakaira.

V