Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-01-03 / 1. szám

2 Dél-Vietnamban 48 órára, karácsony napjaiban elhall­gattak a halált osztó fegyverek. A nyugalom, sainos, csak átmeneti volt. Rögtön az ünnepek után folytatód­tak a harcok. De azért halvány jelek mutatnak arra, hogy az Egyesült Államok vietnami agressziója túljut csúcspontján és esetleg olyan megoldásra kerülhet a sor, mint Kóreában. A harcoló felek lassan, de bizto­san rájönnek arra hogy katonai győzelmet nem érhet­nek el. A vietnami háború növekvő kiadásai, a gazdasá­gi élet bizonytalansága, az adófizetők adóemelési aggo­dalma napról napra nő. Nagy erővel folytatódik a harc a háború megszünte­téséért. Hiszen a háború kiküszöbölése az egyetlen lehetőség az emberiség fennmaradásának biztosítására, s e lehetőség realizálásának egyetlen biztos útla: az általános és teljes leszerelésnek, az államok és népek békés egymás mellett élésének megvalósítása. Az a po­litika, amely ezt a célt szolgálja, ma az egyetlen reális politika. DECEMBER 27, KEDD A saigoni báb-kormány ejtőernyős csapatai ellepték a Mekong folyó deltáját. Az ejtőernyősök bevetésével megkezdődött a nagy hadműveletek újabb szakasza. DECEMBER 28, SZERDA A világsajtó Koszigin szovjet miniszterelnök török- országi látogatásával foglalkozik a legtöbbet. Az a tény, hogy két év óta a török kormány lgyek'.zik jó kapcsolatokat teremteni a szomszédos Szovjetunióval, bizonyítja, hogy Törökországban egyre reálisabban te­kintenek a nemzetközi helyzet fejlődésére. Koszigin több beszédében /megemlítette; a szovjet kormány megérti, hogy ilyen hosszú szünet után nem lehet aka­dályok nélkül elmélyíteni a kölcsönös kapcsolatokat. DECEMBER 29. CSÜTÖRTÖK Kína végrehajtotta ötödik légköri atomrobbantási kí­sérletét. Á jelentés szerint a kísérletet újból a Sin- Tiang tartományban valósították meg. Letartóztatták Pheng Te-huaj marsallť, a volt kínai nemzetvédelmi minisztert, akit azzal vádoltak, hogy fellépett Mao tanai ellen és Kínát a Szovjetunió pél­dája szerint a revizionizmus útjára akarta vezetni. Pheng Te-huaj a „burzsoá irányvonal“ harmadik vezető személyisége, akit kiadtak a vörös gárdistáknak. DECEMBER 30. PÉNTEK Megkezdték az 1970 utáni tervek összehangolását a KGST-ben. Mihail Leszecsko, a Szovjetunió miniszter- tanácsának elnökhelyettese elemezte az utolsó év mun­kájának eredményeit. A Barátság — kőolajvezeték, a Béke- egyesített energetika-rendszer, a közös teher­vagonpark, a vaskohászat és a csapágy-ipar kiszéle­sítése érzékelhető gazdasági hasznot hozott a tagálla­moknak. Möst már az 1970 utáni gazdaság-fejlesztési tervek összehangolásáról folynak a tárgyalások. Az elmúlt év a Szovjetunió gazdasági életében jelentős eredményeket hozott. A Kuznyeci Kohókombinát például terven felül húszezer tonna öntvényt, többezer tonna acélt és hen­gereit árut termelt. Felvételünkön a Kuznyeci Kohókombinát látható. Spanyolországban húsz év óta most volt az első nép­szavazás. A spanyolok Fran­co tábornok reform-javas­latáról döntöttek és elfo­gadták azt a paradox tör­vényt. melynek értelmében Spanyolország királyság lett király nélkül. Hogy ki lesz a király, arról majd Fran­co tábornok dönt, akinek egy Ideiglenes törvény a- lapján joga van bárkit ki- rekeszteni a trónkövetelők közül. Első jelöltként Don Juan Carlos gourboni her­ceget emlegetik.-0­Stockholm egyik luxus- éttermében a szivelszteri közönséget nagy meglepetés érte. Ouan Minh Kim Hoang vietnami hercegnő lépett fel, mint sztriptíz-táncosnő. Ed­dig Párizsban élt unokatest­vérénél Nhu, az egykori diktátor feleségénél. A vér­beli hercegnő fellépése nagy szenzációt keltett.-o­Hailé Selassié etiópiai csá­szár egy 50 ezer négyzet- méter nagyságú területet a- jánlott fel, hogy ott épít­sék az Afrikai Egység Szer­vezetének Palotáját. Az é- pület 6 081 838 dollárba ke­rülne. A legjobb marokkói műépítészt bízták meg a tervek kidolgozásával. Vajon nem túlméretezett-e ez a palota? Hiszen egyes afri­kai államoknak a nemzeti jövedelme sem éri el azt az összeget, amelybe kerülne.-O­Konstantin görög király, úgy látszik, már csak sa­ját erejében bízik. Legújab­ban a „karate“ nevű régi japán eredetű sportnak szenteli szabad idejét. így készül a monarchia ellensé­gei ellen?-0­Dr. Franz Josef Strauss, az új nyugatnémet pénz­ügyminiszter is, hogy erős kézzel egyensúlyban tartsa Bonn ingadozó helyzetét, minden reggel és este szor­galmasan tornázik és boxol.-0­Nem igaz, hogy száz kg- ot nyomok pontosan, csak 96 kg a súlyom, ami egy 58 éves és 188 magas férfinél nem sok! — jelentette ki Johnson amerikai elnök egy sajtókonferencián, miközben az ingét kigombolta, hogy megmutassa, milyen izmos és nem kövér. Innen onnan-o­Az Egyesült Államok kül­ügyminisztériuma meghosz- szabbította annak a határo­zatnak az érvényességét, mely szerint Albániába, a Kínai Népköztársaságba, a Kóreai Népköztársaságba, Kubába és a Vietnami De­mokratikus Köztársaságba korlátozza az amerikai ál­lampolgárok beutazását.-0­Jakoréban, a malájföldi dzsungelben „speciális isko­la“ működik. Újabban ott képezik ki a saigoni hadse­reg dzsungel-háború szak­értőit. A hallgatók közül többen a saigoni vezető kö­rökhöz tartoznak, de túl­nyomó részben amerikaiak. A tanfolyam fele idejét az előadóteremben töltik, to­vábbá megtanulnak helikop­terekről leugrani, kioktat­ják őket az ehető dzsungel­beli gyümölcsök és bogyók felismerésére is.-O­Elizabeth Taylor, a viha­ros múltjáról ismert ame­rikai színésznő így vall a szerelemről: — Idővel minden asszony megbánja bűneit, néha azt is, amit nem követett el.-O­Ezer dollár bírságot fi­zettetett Pat Allen bostoni leányzóval Billy Gold rend­őr, mert a leány fényes nappal, az utca közepén a nyakába csimpaszkodott és szájon csókolta. — A szigorú büntetés okai: a „bántalmazott“ rend­őr, aki mellesleg néhány nappal előbb nősült meg, — észrevette, hogy a szokásos felügyelő - kőrútján járő rendőrkapitány éppen feléje közeledik a — felesége kí­séretében.-O­Floriano Dominqo, melha- dei (Portugália) földműves megparancsolta feleségének, hogy amíg ő a városban el­intézi ügyes-bajos dolgait, öntözze meg a veteményes­kertet. A rövidlátó asszony szó- fogadóan megcsavarta a csa­pot, és bőségesen meglo­csolta a kertet — férjének legfinomabb borával. Súlyos testi sérülésekkel szállították kórházba. SAARBRÜCKENBEN az áruházak nagy sikert ér­tek el a konzerv-dobozokba zárt „ünnepi meglepetésekkel“. A kiválasztott ajándéktárgya­kat megfelelő nagyságú pléh- dobozba zárták és konzervnyi- tőval nyithatják fel. NEW YORKBAN A karácsonyi a- jándékok között a legnagyobb si­kert a műanyag­ból készült slug- rő-sánc hozta. A negyven méter hosszú és 8 mé­ter széles síugró- sánc téli örömö­ket szerez olyan vidéken Is, ahol nem áll rendelke­zésre megfelelő hő. A síugró- sánc ára: 100 e- zer dollár. Az áruházakban el­fogytak és nagy sikert arattak a házőrző kutyák számára készült „télapó“ jelme­zek. MAGADANBAN, az észak-szibériai tavakon a nagy hideg következtében a halászok kénytelenek voltak új módszerekhez folyamodni. A halak ugyanis a nagy viharok folyamán a partok felé húzód­tak és ott a jégtömbök között megfagytak. A halászok nagy mennyiségű fagyasztott halhoz jutottak, anélkül, hogy halász­ni mentek volna. ...................................um........Illllllllllllll....................................................................................................................................HU....................Illlllllllltll......................................................................Illlllllllllllllll.........Illlllllll......Illlllllll.....Illllllll.......II.....Illlllllllllll.....Illlllllllllll Mi lesz ötve n év múlv Milyen lesz a világ 2020-ban? Miféle új csodákkal, miféle találmányokkal lesz tele? K kutatók naptáruk összeállításához hat fontos területet választottak ki, amelyek, ha nem is fogják át az emberi tevékenység vala­mennyi szféráját, mégis lehetőséget nyújtanak a jövő társadalmának felvázolására. (1 a legközelebbi tudományos felfedezések, 2. a demográfiai folyamatok ellenőrzése, 3. automatizálás, 4. űrkutatás, 5. a védelmi rendszer, 6. a fegyverzetek nemei.) „A jövő kutatói hat nemzetközi szakértő csoportnak megvizsgálásra átadták ezt a hat probléma-kört. Az egyes problémákra így kidolgozott válaszok birtokában állították össze hozzávetőleges naptárukat. 1.1966—1980 között megvaló­sul az ivóvíz nagyüzemi előál­lítása tengervízből, örlási meny- nyiséqben fogják előállítani a nagy sivatagok öntözéséhez szükséges édesvizet. 2. 1968—1982 között belsőd- leges fogamzásgátló szerek se.# gitségével megvalósítják a ha­tékony születés-szabályozást. 3. Í972—1977 között befeje­ződik az új szuperkönnyű szin­tetikus építőanyagok tökélete­sítésének folyamata, s ezeket az anyagokat már széleskörűen fel fogják használni. 4. 1966—1970 között a gya­korlatban is meg lehet kezdeni a gépi fordítást idegen nyel­vekből. 5. 1966—1972 között a sebé­szetben alkalmazni fogják már a termesztés vagy mesterséges szervek átültetését; az emberi szervezet beteg szerveit más emberektől vett szervekkel vagy protézisekkel fogják pó­tolni. 6. 1968—1972 között sikerül majd megvalósítani a megbíz­ható meteorológiai prognózisok összeállítását. 7. 1970—1990 között létre fogják hozni az automata in­formációs központokat, ezek az információt gyűjtő és feldol­gozó központok megtakarítják majd az egyes részletkérdések­kel összefüggő bibliográfiai és egyéb kutatásokra fordított hosszú időt, s bizonyossá te­szik a tudósok és politikusok számára hogy rendelkezésükre áll minden olyan adat és anyag, amely érdekes lehet a vizsgált problémával kapcsolatban. 8. 1975—1995 között sor ke­rül a fizikai elméletek általá­nos reformjára, amely majd ki­küszöböli a relativisztikus el­mélet ellentmondásait. 9. 1975—1990 között megva­lósul az elektronikus elemekkel rendelkező műanyag-protézisek átültetése. 10. 1980—2000 között meg­kezdődik a nem narkotikus szimulátorok széleskörű fel- használása a mindennapi élet­ben, azzal a céllal, hogy speci­fikus változásokat idézzenek elő az emberi jellemben és maga­tartásban. 11. 1978—1988 között lase- rekkel megvalósítják a közvet­len röntgen és gammasugár emissziót. 12. 1980—2000 között megva­lósítják a szabályozott termo­nukleáris reakciót, vagyis elek­tromos energiát fognak ter­melni azoknak a folyamatoknak a szabályozása révén, amelyek a hidrogénbomba robbanásánál mennek végbe. 13. 1980—2000 között meg­születik a mesterséges élet. legprimitívebb formájában a molekula önreprodukciójának stádiumában. 14. 1980—2000 között a par­tok közelében megszervezik a tenger mélyének ipari kiakná­zását és sor kerül a nagy mély­ségben található óriási mangán. és rézkészletek kitermelésére 15. 1990—2000 között az em­bernek lehetősége nyílik az idő­járás korlátozott ellenőrzésére, s lényegesen befolyásolhatja majd a helyi időjárási viszo­nyokat. 16. 1985—2010 között élelme­zési célokból megszervezik az olcsó szintetikus fehérjék nagy üzemi kibocsátását. 17. 1985—2015 között az ideg­betegek lényegesen nagyobb hányadát sikerül majd meg­gyógyítani kémiai szerekkel és fizikoterápiával. 18. 1985—2000 között az em­bernek lehetősége lesz arra, hogy immunitást szerezzen minden betegséggel szemben. 19. 1990—2010 között lehető­ség nyílik az öröklődő beteg­ségek és a molekuláris szintű qén-véltozások kémiai ellenőr­zésének megvalósítására. 20. 2005—2020 között meg­kezdődik a víz alatti növények gazdaságos termesztése. Ezek szolgáltathatják majd az em­beriség számára szükséges élei. miszerek húsz százalékát. 21. 2000—2020 között meg­kezdik új emberi szervek és testrészek keletkezésének bio­kémiai szimulálását 22. 1990—2000 között sikerül majd gyógyszerekkel megjaví­tani az emberek gondolkodóké­pességét. 23. A szakértők 60 százalé­kának véleménye szerint 1990— 2020 között létre fogják hozni az „ember-gép“ szimbiózist, amely lehetővé teszi majd, hogy az ember fokozza intellektuális erejét az agy és a számítógép közvetlen mechanikai integrá­ciója révén. 24. 2000—2020 között sikerül majd megoldani az öregedési folyamatok kémiai ellenőrzését és legalább 50 évvel meghosz- szabbítani az emberi életet. 25. Egyetlenegy szakértő sem hiszi, hogy 2021-ig sikerül majd szakképzetlen munkát végez­tetni egyes igen fejlett állatok­kal, majmokkal vagy delfinek­kel. 26. A szakértők 70 százaléká­nak véleménye szerint 2005— 2020 között az emberiség meg­teremti a kétoldalú kapcsolatot más világok értelmes lényei­vel. 27. A szakértők fele lehetsé- gesnek tartja, hogy 2000—2020 között sikerül majd megoldani számos pre-urán vegyi elem gazdaságos gyártását (a fémek mesterséges előállítását). 28. Gyakorlatilag valamennyi megkérdezett Szakértő lehetet-» lennek tartja hogy 2020-ig si­kerül megvalósítani a földi von­zóerő ellenőrzését. 29. A kutatók 80 százaléké-- nak véleménye szerint 2000— 2020 között megvalósulhat az oktatás olyan formája, amely­nek keretében az ismereteket közvetlenül rögzítik az emberi agyban. 30. A szakértők 50 százaléka úgy véli, hogy 2010—2020 kö­zött sikerül majd mestersége­sen letargikus állapotba hozni vagy fagyasztani az embert s ezáltal lehetővé válnak az igen hosszú űrutazások. 31. Mindegyik kutató lehet­ségesnek tartja, hogy még 2020 előtt létrehozzák a telepatikus kapcsolatokat. A Zarubezsom nyomán

Next

/
Thumbnails
Contents