Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-01 / 9. szám

HOGH PRIER: ILI. A táncoló h 1965-BEN BORNEO SZIGETÉN TÖRTÉNT EZ A HIHE­TETLEN ESET. AZ EGÉSZ VILÁGSAJTÓ HÍRT ADOTT RÓLA. Gruickshauk asszony egyedül volt a nagy lakószo­bában és hegedült. Férje és bátyja a napi munkától fáradtan lefeküdtek aludni. Gruickshauk asszony egyszercsak felfigyelt arra, hogy a kottafüzetén jobbra-balra egy furcsa árnyék inga­dozik. Tovább hegedülve óvatosan megfordult és egy óriási fekete mambót, a legveszedelmesebb kígyók egyikét találta maga előtt. A kígyó feje egy vonalban volt az asszony vállával és vastag fekete teste felegye­nesedve fantasztikusan ingadozott a zene ritmusára. Az asszony kezében a vonó lehanyatlott, de csak egy pillanatra. Ösztöne és a kígyókról szerzett isme­rete arra figyelmeztették, hogy a kígyó rögtön lecsap rá, ha abbahagyja a játékot, vagy ha valamilyen gya­nús mozdulatot tesz. Legyőzte természetes szörnyül­ködését és tovább hegedült. Legyőzte azt a termé­szetes vágyát is, hogy segítségért kiáltson. Hangja megtörné a zene tónusát, megvadítaná a kígyót és az egyetlen pillanat alatt lecsapna rá! A legnagyobb óvatossággal szembefordult a kígyóval, aztán centiméterről centiméterre lassan hátrahúzódott néhány lépést és figyelmesen körülnézett a helyiség­ben. A kígyó mindenütt követte, egyetlen centiméter­rel sem növekedett meg köztük a távolság. A helyiség tágas volt, mint a legtöbb vidéki házban, itt is csaknem az egész földszintet elfoglalta. Az egyet­len petróleumlámpa csak halványan világította meg. Gruickshauk asszony látta, hogy az egyetlen nyitott ajtó távol van attól a saroktól, ahol állott. Odajutni azt jelentette, hogy végig kell mennie a bútorokkal zsúfolt helyiségben. Vigyáznia kellett, nehogy valaminek nekimenjen, valamit fellökjön. És ugyanakkor a vonó egy pillanatra se hagyhatta el a húrokat. Minden lépéssel növekedett a bizalma. A táncoló kígyó nem tett kísérletet a megközelítésére, de nem is távolodott el tőle. Hogy mit játszik, maga se tudta jobban, mint a kígyó, mert a játéka olyan automatikus volt, mint a lélegzése. Minden lelkierejét arra össz­pontosította, hogy valamilyen praktikus menekülési tervet eszeljen ki. Végül úgy döntött, hogy a kígyót a nyitott ajtóhoz vezeti Ha sikerülne úgy manővereznie, megtehetné a kétségbeesett ugrást a biztonság felé Kétségbeesettet azért, mert ugrás közben kéne megragadnia a kilincset és aztán becsapnia az ajtót úgy, hogy a kígyó mögötte maradjon. Ha ez a terve csődöt mondana, semmi se lenne olyan biztos, mint a halál. A mambó marása ugyanis néhány perc alatt végez az emberrel! Lépésről lépésre hátrált, és állandóan játszott. És lépésről-lépésre követte a táncoló halál. A széthúzott asztal körül, megkerülve a székeket, mert bármelyi­kének a fellökése a véget jelentette volna; így foly­tatta fantasztikus menetét a távoli ajtó felé. És aztán jött az első sikertelenség. Zsákutcában érezte magát. A hosszú gaucs tartóztatta fel, amely éles szögben állott az asztalnál. Nem kísérelhette meg az elmozdítását, annyi erővel nem rendelkezett. Ször­nyű pillanatok következtek. Egyetlen reménye a vissza­térés volt és ez azt jelentette, hogy szembe kellett haladnia a kígyóval. Hátrálni fog előtte a mambó? A hegedű bűvölete visszaküldi őt úgy, ahogy ide vonzotta? Meg kellett kísérelnie. A lassú melódia meggyorsult —• a kígyó tánca szintén. Az asszony figyelmes előre lépésekor a kígyó bizonytalanul, alig észrevehetően, de hátrált. A hegedű hangja rákényszerítette. Érezte, hogy csa­kis a zenéjével kényszerítheti a kétméternyi hátrálás­ra. Minden lépést végtelenül óvatosan kellett megten­nie. Végre az asszony és a kígyó elérte a gaucs végét és most ismét az ajtó felé hátráltatott. Most várt rá a legnagyobb feladat — kiejti kezéből a vonót, megra­gadja a kilincset, elugrik és becsapja az ajtót. Ha ez sikerült a kígyó éles fogai nem érik el a vállát — el­lenkező esetben összeesik és meghal. Pattanásig feszült idegekkel tette meg a következő lépést. És ekkor egész testén végigfutott a hideg, hir­telen megállott. A vonó élesen felemelkedett és leha­nyatlott... Ugyanis fedetlen válla hideg testnek ütő­dön. Egy másik mambó volt, annak a párja, amelyiket zenéjével hosszú táncra kényszerített. Az asszony fel- sóhajtott és tovább játszott. Két kígyótól őrizve tovább harcolhat? Kizárt dolog! És mégis... Lassan megfordult, hogy a hullámzó teste­ket mind a két oldalt szemmel tarthassa. Ekkor új terv született a fejében. Ügy döntött, hogy visszatér a helyiségnek abba a szabad sarkába, ahol a zongora állt. Ha egymás mellé terelhetné a kígyókat, ott elegendő hely maradna, hogy ívvel ismét az ajtó felé fordulhasson. Most már készeresen kellett óvatosnak lennie. Néhol a hely, ahol egy kígyó kényelmesen átkúszott, most kettőnek szűk volt. Ha az ilyen keskeny utcácskában a két kígyó összeütődne, megtörhetne a zene varázsa. Végre az asszony ismét a sarokba ért. Ahogy ter­vezte, a fordulat sikerült. Gyorsított lépésekkel nagy ívben ismét háttal fordulhatott az ajtónak. És ismét megkezdődött a kínzó visszavonulás. Most már gon­dosan elkerülte a zsákutcát. A mambók szorgalmasan kúsztak utána és az egyik nekiütődött az állólámpá­nak. Kicsit megingott, de nem hullott a földre. Az asszony annyira megdöbbent, hogy abbahagyta a játé­kot és csak akkor kezdett ismét hegedülni, amikor a kígyók már majdnem abbahagyták a táncot, de a zene ismét megszólalt. Végre eljutott az ajtóhoz. Megállott és lassította a játékot, hogy a kígyók megnyugodjanak. Körülnézett. Elegendő volt egyetlen pillantás és megállott a szív­dobogása. Megállapította, hogy tervét nem valósíthatja meg, mert a nagy ajtó egészen falig volt tárva. A kígyók egyetlen méterre voltak tőle és így az ajtót semmilyen körülmények közt sem zárhatta be oly gyorsan, hogy megmenekülhessen. Most a reménytelenség csúcsán Gruickshauk asszony tovább játszott, hogy távol tártsa magától a halált. Közben lázasan töprengett. Az ajtó aféle verandára nyílott, amely végigfutott a ház mellett és mind a két végén gömbölyű helyiség­ben végződött. Ezek a randelák nem részei a háznak, hanem csak a veranda köti őket a házhoz. Az egyik helyiségben hált a bátyja, akinek bizonyára zárva van az ajtaja és alszik. Férjének a szobája a veranda kö­zepéről nyílt. Alszik ő is? Át se gondolta, mit cselekszik, terv nélkül, azzal a gyönge reménnyel, hogy a férje majd segít, háttal az ajtónak elindult, a kígyók követték. A veranda teljesen sötét volt. Az asszony önkénte­lenül bátyja ajtaja felé fordult. És ekkor megcsillant előtte a remény — az ajtó tárva volt és égett a lámpa. Ráébredt, hogy a bátyja alvás előtt olvasni szokott az ágyban. Legjobb lesz, ha szörnyű társait az ajtajához vezeti, Fel fog figyelni arra, hogy éjszaka ilyen furcsa helyen játszik. Attól rettegve, hogy a férje kilép az ajtón, tompí­tott hangon hegedülve megindult végig a verandán. Néhány méterre bátyja szobájától kezdett játszani. Miért hallgat? A férje sem adott életjelt magáról, de az természetes, hiszen az ajtaja zárva volt. Amikor bátyja szobájába lépett, gyorsan az ágyra te­kintett. Aludt! A könyv, amelyet olvasott ott feküdt az ágy mellett a padlón. Most mi lesz? A hegedű hang­ja aligha ébreszti fel az olyan fáradt embert, aki olva­sás közben elalszik. Tovább kellett haladni és szerencsére kevés volt itt a bútor. Az ágy feje is egy méternyire volt a faltól. Kezdte hát körbejárni az ágyat és közben hangosan játszott. Remélte, hogy így felébreszti az alvót. Végül, amikor nem volt már más reménye, leguggolt és a vonóval lökdöste az alvót. A lökéseknek gyen­géknek kellett lenniök, nehogy hirtelen ébredjen és így meggyorsítsa a katasztrófát. Közben a másik szobában a férje feküdt és szunyó­kált. Hallotta feleségét a hallban játszani. Nem volt abban semmi rendkívüli. A különös csak az volt, hogy folyton egyet játszott. Igaz, ezt is csak homályosan, félig álomban tudatosította. Aztán úgy tűnt, hogy elaludt, mert most már a ház másik részéből hallja a játékot. Tulajdonképpen miért játszik szakadatlanul? Alig tette fel magának Gruickshauk azt a kérdést, rögtön kiugrott az ágyból, csendesen kinyitotta az aj­tót és a verandára lépett. A Borneó szigetén élő emberek ösztönös óvatossá­gával, nesztelenül közelítette meg az ajtót, ahol meg­pillantotta a szörnyű menetet Örült, hogy óvatos volt. Néhány másodpercig tanulmányozta a helyzetet, aztán ugyanolyan óvatosan távozott, a kétcsövű puskájával tért vissza. Ismét megfigyelte a helyzetet. Mind a két kígyót egyetlen lövéssel kell megölni, mert ha csak az egyik­kel végez, a felesége oly biztosan meghal, mintha szí­ven lőné. Az egyetlen megoldás az, hogy a két fejet egyszerre célozza meg. Erre az a pillanat volt a meg­felelő, amikor az ajtó előtt haladtak el és az ágy Iába felé fordultak. Ekkor is csak egy vagy két másod- percnyi idő volt. Sajnos, az egyik kígyó feje mintegy fél centivel lejjebb maradt, mint a másiké. Megtánto- rodott, célzott, és várt. A kígyók csővégre jöttek, a centiméteres különbség most kiegyenlítődött és elérték a kritikus pontot. Csak­hogy nem egyformán imbolyogtak. Kénytelen lesz vár­ni, amíg ismét megkerülik az ágyat. Még hatszor elvonult előtte ez a szörnyű menet és nem lőhetett. Hetedszer azonban a két fej teljesen egyformán mozgott, szinte összeolvadtak. A puska eldördült — mind a két cső egyszerre — és a kígyók feje szinte elrepült, mintha lemetszették volna őket. Gruickshauk akkor lépett a szobába, amikor felesége a halálos rémülettől elájult. Elrúgta az egyik mambó tekergő testét és odaugrott hozzá. Csak akkor vette észre, hogy a másik kígyó fejetlen teste már ráteke- redett. Fordította: Szőke József m m m* ■ : TALLÓZÁS A világ legudvariasabb emberei — minden jel sze­rint — a japánok. Ebben az országban egy tisztviselő átlag tizenegy percenként köszön valakinek, egy vasú­ti kalauz naponta kétezer- százszor szalutál, a nagy­áruházak liftkezelői pedig kétezerötszázszor köszön­nek utasaiknak. Fernandel, a világhírű francia komikus mondotta: — Örök rejtély marad számomra, hogyan sikerül a nőknek bekényszeríteni lábukat a legkisebb cipőbe is, ugyanakkor a legritkább esetben találnak be a ga­rázs széles ajtaján. New York közelében, Long Island szigetén az alábbi fi­gyelmeztető tábla fogadja a gépkocsivezetőket: „A telefonpóznák csak jogos önvédelemből rongál­ják meg a gépkocsikat!" Ha a sikert autókkal mé­rik, kétségtelen, hogy a vi­lág egyik legsikeresebb em­bere Frank Sinatra ameri. kai színész és énekes. A párizsi Monde című új­ság színi kritikusa írta egy vígjáték bemutatója után: „Minden ember komikus egy kissé, kivéve a Theatre Comique színészeit.“ Giovanni Buvareschi olasz író állapította meg az egy­re duzzadó politikai memo­ár-irodalomról: — A politikusok emlék­irataiban semmi rosszat sem lehet találni a szerző­ről, csupán a kihagyó em­lékezőtehetségük bizonyíté­kát. A londoni Ewening News idézi egyik olvasója levelét. A levél leglényegesebb ré­m sze így hangzik: „Kisunokám megfogta és megrázta a szakállamat.,, majd fejcsóválva és hely- telenítöleg hozzátette: Nagy apó, a szakáll nem való már neked, jobban illik a fia­talemberekhez." f jß­itdKMi 9p** ■ Népszerű emberek albuma 6. Agatha Christie A sajtóban nemrég hír jelent meg, hogy Agatha Christie „Egérfogó" című színműve Londonban 11 év óta állandóan programon van, s ez alatt az idő alatt már 1,200.000 néző tekin­tette meg. S mégis nem a világhír és az óriási nép­szerűség, nem regényeinek és színműveinek világsike­re Agatha asszony világsi­kereinek forrása. Legna­gyobb „alkotó" örömét a — főzésben leli, s a házimun­kának örül legjobban. — Amikor Londonban va­gyunk, rendszerint magam főzök. A legjobb alkotó öt­letek éppen — edénymosás közben jutnak eszembe. Délelőtt írok, nyomban gép­be. Persze, aztán hosszú ideig javítgatom s átírom a kéziratot. ... Legnehezebb a gyilkosság új módszereit kieszelni. A lőfegyverek nem imponálnak nekem, mi­vel nem ismerem őket. Szí­vesen felhasználom a mér­get; ebben ugyanis jobban otthon vagyok. Mint vörös­keresztes nővér a két vi­lágháború alatt kórházi gyógyszertárakban dolgoz­tam. Legjobban kedvelem a klasszikus gyilkolási mód­szereket, a kalapáccsal vég­zett halálos fejbekólintást. Ez a módszer mentes a mű­szaki és vegyi problémák­tól.... A detektívregények írása eleinte mint bizonyos gyógymódszer szolgált ne­kem. Mindig nagyon félénk voltam, nagy nehézségeim voltak a legáltalánosabb társadalmi érintkezési té­ren is. Az írás — s hozzá még bűnügyi jellegű — szá­momra menekvés és öröm volt... A pszichikai könnyí­tés és műfajváltoztatás kedvéért már dolgokat is írok, így például „szerel­mes történeteket", Mary Westmacott álnév alatt..A) Vittorio Gassmann olasz filmszínész mondta: — Szép volna, ha a tör­ténelem csinálását a gyen­géd, de megbízható női ke­zekre bíznánk, és mi, fér­fiak, végre a játéknak szen­telhetnénk magunkat. Sir Harold Nicholson an­gol diplomata és író így vélekedik a modern diplo­máciáról: — A diplomaták retteg­nek a jövőtől, holott azért fizetik őket, hogy a jövőt építsék. Vagy talán éppen ezért félnek tőle? Pablo Picasso nem régi­ben ünnepelte 85. születés­napját. A nem annyira ősz, mint kopasz festőművész, aki magas kora ellenére is tel­jes frissességgel alkot, ez alkalommal mondotta a kö­vetkezőket: — Az embernek sok idő­re van szüksége, hogy fia­tal legyen. Hollywoodban szájról száj­ra jár az alábbi mondás: — Arisztokratának tekint­heti magát mindenki, aki­nek családfája saját édes apjáig terjed. TALLÓZÁS

Next

/
Thumbnails
Contents