Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-22 / 8. szám
IjX Tizennyolc óra három perc. Fölberreg a rendőrségi őrszoba csöngője. „Azonnal jöjjenek Károlyfalura! A kisfiam... verekedés...“ — hallatszik a telefonkagylóban. Nem egész hét perc múlva kigördül a kék-fehér Volga a rendőrparancsnokság tágra nyitott kapuján. A volán mögött egy alig harmincéves őrmester, mellette egy őszülő zászlós ül. A hátsó ülésen a nyomozási osztály vezetője — állandó kísérőm az előttünk álló éjszakán — és a riporter. A kocsi halk zümmögéssel száguld végig Pozsony szombati, koraesti utcáin. A belvárost elhagyva a Károlyfalusi úton már lassabban, nagyobb figyelemmel gördül az autó. A Riviéra Vendéglő előtt egy nagy embergyűrű állja el a járdát. A zászlós fékezésre inti társát és igazítva egyet felszerelésén már kiszállni készül. Határozott mozdulattal lép az emberek közé. Azok némán nyitnak utat. Verekedésnek semmi nyoma. Egy harmincév- körüii férfi áll szemben a rendőrrel. Beszéd helyett egy gyűrött, láthatóan több tíz kezet is megjárt papírt nyújt át: „Lojzi délután megszökött. Nagymamánál és a szomszédoknál már kerestem — hiába. Csak szvetter van rajta! Beszaladok a Páriékovára a sógorék- hoz. És te hol voltál tegnap reggel óira?“ — Ezt találtam otthon, amikor hazamentem. Én hülye, még egy sörre is betértem... A feleségem írása. — Megyünk mi is a Páriékovára — határozza el magát a zászlós. — Megnézzük még ott. Siessen, szálljon be! v Remélem a feleségét is ott találjuk még. A sógornál tanácstalan tévénézés folyik. Ottérjük a csinos, fiatal feleséget Is — Lojzi nélkül. Másáliapotos. Szemmel láthatóan türtőzteti magát férje éjjeli kimaradását illetően. Miután itt sem került meg a 11 éves szökevény, adatai, személyleírása bekerül a szolgálati noteszbe. Visszaszáliunk a Volgába. A gyermekét kereső házaspár is elindul — tovább keresni. A zászlós telefonon ad jelentést a központi őrszobának a fejleményekről, majd beolvassa Lojzi noteszba jegyzett adatait. — Ha beleegyezik, végigjárjuk a huszonhárom órakor záró borozókat, kávéházakat — fordul felém „privát“ kísérőm, amikor véget ér a telefon- beszélgetés. Bólintok. — Akkor a Stefánia Kávéházhoz hajts! — szól a Volgát vezető kollégájához kísérőm. Kisvártatva megáll a kocsi. Helyben vagyunk. — Huszonhárom harmincig mi gyalogszerrel megyünk majd. Találkozunk a parancsnokságon — hallom az utasítást, mielőtt újra fölzümmögne az autó motorja. A kávéházban alig egy perc alatt végzünk. Korán van még. Mindössze tán 30 vendég — nagyrészt férfi — ül csendben a bársonyos székeken. A néhány méterrel távolabbi Senkvici Borozóban éppen ellenkezőleg, a hangulat már elérte a tetőpontot. A szűk pincében vágni lehetne a füstöt. Az egyik asztalnál alig észrevehető mosolyt észlelek kísérőm arcán. — Azt a zöldkabátos lányt látta a harmadik asztalnál? — fordul felém, amikor kilépünk a januári hóesésbe. — Ancsa volt. Jó hogy láttam. Lassan újra érett lesz az ügy arra, hogy élősködés vádján eljárást indítsunk ellene. A Kriváň Kávéházban is csendes még a „légkör“. Csupán a büfében ül egy sör mellett egy katonaszökevény-gyanús, félig kopaszra nyírt fiatalember. A Hron Vendéglőben a WC-k előtti folyosón torpanunk meg egy pillanatra. „Engem csak a lopás, itt-ott meg egy jó kis nőcske érdekel“ — szögezi le egy sebhelyes arcú férfi. — Látja, számunkra egy-egy ilyen véletlenül „elkapott" mondat is sokat jelent. Ki tudja, nem látom-e rövidesen viszont dolgozószobámban a most emlékezetembe vésett arcot? A VVolker utcai borozóból kilépve mosolyogva fordul felém vezetőm: — Három. Elérti kérdő pillantásom. — Prostituált. Kettő ült a jobb oldali asztalsorban, a harmadik baloldalon á második asztalnál.. Sorba járjuk a Korzó, Olympia, Luxor, Grand és Tátra Kávéházakat; a Szigony, Kiskárpátok, kis Ferencesek, Park Borozókat. Mindössze két szórakozóhelyen nincs „megjelölt“ nő. Az egész éjszaka vitathatatlan elsőségét az Olympia szerezte meg huszonegy prostituálttal! Pontban fél tizenkettőkor újból Volgán vágunk neki a néptelen éjszakai utcáknak. Ez alkalommal Štrkovecre és a város többi új negyedébe megyünk. E városrész üzleti központjai előtt szinte lépésben haladunk. Egyenruhás utitársaim éles szemmel figyelik, nem mozdul, rezdül-e egy-egy tolvaj árnyéka a kirakatok mögött. A koosivezető őrmester a visszapillantó tükörben egy közeledő autó reflektorait veszi észre. A járdához kormányozza kocsinkat. Zseblámpájába a piros szűrőt nyomva, kiszáll. A BA 52—84 rendszámú Trabant gépkocsivezetője azonnal engedelmeskedik. Egy alapos felülvizsgálásnak vagyok szemtanúja. Az okmányellenőrzésen kívül alkohol, fény és fékpróba. Minden rendben van. Az őrmester bocsánatot kér a zavarásért, elköszön és visszaül Volgánk volánja mögé. — Menjünk az Újvárosi Pályaudvarra — tanácsolja a zászlós. Éjjeli fél egykor fékezünk Pozsony új vasútállomása előtt. Éjszakai nyugalom uralkodik épületszerie. Mindenütt sötétség, csend. Villanylámpával világítunk. Már éppen távoznánk, amikor az emeleti társalgó utolsó foteljében, egy összekuporodott „gombócra“ esik az egyik villanylámpa fény- sávja. Egy férfi alszik ott kabátjába burkolózva. A zászlós az arcába világít. Felriad. Vesztére! Személyazonossága, lakása, állása megállapításánál gyanús „hézagok“ mutatkoznak. Kocsinkba vesszük. A rendőrparancsnokság őrszobáján, rögtönzött kihallgatáson tudódik ki, hogy eddig már nyolcszor volt büntetve. Most ötödik hónapja van állás nélkül. Élettársnője keresetén élösködött. Igaz, egy-egy lopással, csalással idönkint ő is „hozzásegített“ a háztartáshoz. Feleségét és fiát válóperük óta — 1954-től — nem látta. Nem akar vallani. Hiába. Elbukik a kereszt- kérdések útvesztőjében. Rövid idő alatt — az ezekre menő gyerektartáson kívül —, 1300 korona „adósság" terhe bizonyul rá. Nem akar vallani. Hiába. Fél egykor még a pályaudvar foteljében aludt. Másfél órával később i rendőrség fogháza egyik cellájának ajtaja csukódik be mögötte. Mielőtt belépett, kapott egy cigarettát. Megnyugtatásul. A motozásnál egy búcsúlevelet, egy hurokra kötött villanyzsinórt találnak nála. A 40 éves Čierny Bohumil a halálba készült, váratlanul megbotlott azonban az árulkodó paragrafusokban... A fogház őre talán még be sem zárta a cella zárját, amikor az őrszobán újra fölberreg a csöngő. A Duna utcai Szlovák Pincéből kérnek segítséget: „Néhány hangoskodó verekedni készül...“ Pillanatok alatt elfoglaljuk helyünket a Volgában. Ez alkalommal, a hír fontosságának megfelelően, a zöld „supkocsi“ is velünk tart. Szinte észrevétlenül fordulunk az egyik mellékutcából a mulató elé. Három férfialak pillant bele a vakító reflektorfénybe. A negyedik tehetetlenül esik a tejcsarnok reggelre készített ládái közé. A három férfi fejveszetten menekül. Futásuk árulkodóan visszhangzik az üres Liga-átjáróban. Gumibotjaikat megmarkolva Volgánkból a zászlós, a „supkocsiból“ egy ismeretlen rendőr ugrik ki a tehetetlen testhez. Kocsink a jobb oldali utca felől, segítőink a másik oldalról veszik üldözőbe a menekülőket. A Šafárik téren rendőrkézre kerül a legügyesebben menekülő Bohuš Ribansky is. Társait: Sklenár Milant és Ambrus Dusánt az őrszobán látja viszont. Röpke néhány pillanat alatt kiderül, hogy nem csupán verekedésről, hanem rablótámadásról van szó. A károsult Jozef Š. belső zsebéből ugyanis hiányzik a pénztárca. Természetesen tartalma is. Körülbelül négyszázötven korona! Pontban hajnali háromkor ülünk ismét a Volgába. Utoljára ezen az éjszakán. irány: Pozsony éjszakai mulatói: A Dévény és Kristály Bár, a La Pa- loma, a Cercle, és a Lotos Club... A Dévény Bárba és a La Paiomába kissé későn érkezünk. Röviddel a záróra után. A többi három mulató még „üzemel“. Kristály Bár előtt falán tizenöten is várakoznak. A kapus azonban hajthatatlan. „Nincs hely“ — ismétli talán százszor is. Ha egy hazaigyekvőnek mégis kénytelen kinyitni az ajtót, ketten-hárman is benyomulnak a kijövő „helyére“... Len, a bár fülledt levegőjében tompa, lassú tangót játszik a zenekar. Az alulról világított parketten csak három-négy pár táncol. A többiek komoran, vagy hangoskodva ülnek asztaluknál. Fáradtak az éjszakázástól, bágyadtak az italtól. Egy-egy szabad bárszékre ülünk kísérőmmel. Mindketten „számolunk“. Négy újjamat mutatom felé eszrevétlenül. ö elmosolyodik és kétszer hármat mutat. Kettővel már az Olympiában is találkoztunk... Véget ér a zeneszám. Halk taps hallatszik, inkább csak illemből. Az egyik jobboldali asztalnál egy idegen angalul „vall szerelmet“ a legalább kétharmad fejjel magasabb, platinaszőke „kedvesének“. Az botladozó angolsággal viszonozza azt. Aztán egy ötvenes és egy tízes kerül az asztalra, a szalvéta alá. Tuzex pénzben. Bizonyára ez az „előleg". Az „elszámolásra“ majd valamelyikük lakásán kerül sor... A következő tánc után egy németül beszélő párnál ismétlődik az iménti jelenet. Akaratlanul is eszembe jut a kint várakozó kocsik közül a két bécsi. Vajon melyik viszi majd néhány órás „nászútra“ ezt a megtévesztően szép huszonkét-huszonhárom éves leányzót...? Fél öt előtt hagyjuk ott a bár egyre ritkuló közönséget. Kintről még mindig vagy öten ostromolják a fényes fémkaput. Végéhez közeledik az éjszaka. Vasárnap hajnal van. A tejesüzletek előtt már ott sorakoznak a tejesüvegekkel teli ládák. Látom, ahogy a bártól ötven méternyire levő városi rendőrparancsnokságról utolsó štrkoveci kőrútjára indul a B 25 510 rendszámú kék-fehér Volga... Miklósi Péter A kongresszus tiszteletére Dél-Szlovákiát 1965-ben ár- azt ifjúsági építkezésnek nyil- vízkatasztrófa sújtotta, amely vánították. hogy 87 család fedél alá került. Ezenkívül még további 60 lakásegység felépítésében segédkeztek. A CSPK XIII. kongresszusára vállalták, hogy 50 családi házat tataroznak, vállalásukat november 15-ig becsületesen teljesítették. A munkában 120 ifjúsági brigád vett részt. A legjobb kollektívák a következők: a Patkó és Procházka vezette brigád, a bratislavai Kábel-gyár brigádja, melyet Balázs Hermann vezet, az érsekújvári EFSZ brigádja, melyet Zsibrita elvtárs vezet. Kiváló munkát végzett a Jadrofi elvtárs vezette kőműves-brigád is. Gútán 1966-ban befejezik az újjáépítési munkát és további 112 új lakásegység építéséhez fognak. A tervezett építkezésekre 57 millió koronát ruháznak be. Az egyezményt 1965. július 21-én írták alá. 1965 március 15-ig 250 brigádost kell kiküldeni. A legfontosabb szakemberek a kőművesek, az ácsok, az asztalosok, a villany- szerelők és sok segédmunkásra van szükség. Február 15-ig 200 brigádos- nak kell munkába lépnie. Gú- tára a nyugatiszlovákiai és a középszlovákiai kerületből indulnak a brigádosok. Ä szelesnyomtávű vasútvonal építéséhez pedig a keleí- szlovákia és a középszlovákiai kerületből indulnak brigádmunkára a fiatalok. óriási károkat okozott. Az eseményeket az egész ország élénk figyelemmel kísérte. Mindent elkövettek, különösen a fiatalok, hogy a károkat enyhítsék. Az üzemek, a járások védnökséget vállalta az árvíz- károsult falvak felett. A CSISZ KB a fiatalok kérésére kijelentette, hogy Gúta újjáépítését á fiatalok vállalják, és ezért MIT ÉRTEK EL EDDIG? Az első ifjúsági brigádok augusztus 11-érf érkeztek meg a dél-morva, közép- és nyugatszlovákiai kerületből. Nehéz munka várt rájuk, de derekasan megállták a helyüket. Eddig 3,630.000 koronát ruháztak be az építkezésbe. Több mint 60 házal építettek fel, úgyKözelebbi felvilágosítást a CSISZ járási vezetőségei nyújtanak. Jelentkezzetek ti is, fejezzük be a megkezdett munkát! A tapasztalatok szerint az ifjúsági építkezéseken a fiatalok igen jól érzik magukat, sokat tanulnak, és mindig elégedetten fejezik be a brigádmunkát. Simonies Béla Léván, a Fő-tér egy kisebb üzlethelyiségében minden hétfőn és csütörtökön nagy a sürgés-forgás. Slobodník elvtárs, a 'Nyugatszlovákiai Baromfifeldolgozó Üzem lévai vállalatának igazgatója felügyel az ott dolgozó asszonyok munkájára Az asszonyok ügyesen csomagolják a libamájat, majd ládákba rakják, jég közé. Egy sor máj, egy sor jég. Miért oly nagy itt a sietség? £s az igazgató miért a saját személyében ügyel a munkálatokra ? Azért mert a libamájat itt nagy utazásra készítik elő. A lévai járás különben is híres arról, hogy ott jófajta libát tartanak, s innen van a híres libamáj. De erről leginkább Artzner úr tudna beszélni. Ö Strass bourgban lakik. Róla azonban később lesz szó A munkásnők nagy libamáj- halomból szedik le egyenként a darab-májakat, lemérik, majd csomagolják az értékes falatot, és ládákba rakják. Ezelőtt a felvásárlók helybe járták a libamáj után. Közismert dolog, hogy a falusiak nevelnek ugyan libát, dehát ők maguk szeretnék azt eladni. A lévai piacon a környező falvak asszonyai is árulják a libamájat, kilónként 80 koronáért. Egyesek olcsóbban is adják, ahogy a kereslet hozza. Többen így gondolkodnak: megsütöm a libát, a felét eladom a libamájjal együtt, s a liba másik fele ingyen van. Akinek pénze van, megveszi a libát is, meg a máját is, s a felvásárló sok házból aztán üres kézzel távozik. A felvásárló főleg a hét vé- gejelé, pénteken vagy szombaton járja végig a falut, lói tudja már ő, hol vágtak libát, s egyszeriben ott terem, ló árat kínál a libamájért. Az első osztályú áruért, amelyik legalább fél kilós, 80 koronát ad kilónként, a másodosztályúért 10, a harmadosztályúért pedig 50 koronát fizet kilónként. Megveszi a libamájat, aztán elküldi Lévára, a baromfifeldolgozó üzembe. f • Itt kezdődik aztán a már ismertetett munkafolyamat. Sietnek, hogy időre kész legyen az áru elküldésre. Megérkezik a vámhivatal dolgozója, ellenőrzi a küldeményt s az autó már is viszi a lévai vasútállomásra, ahol gyorsvonatra rakják; s másnap reggel már Prágában van a libamáj. Onnan aztán a küldemény a nemzetközi gyorsvonattal még azna\ő megérkezik Franciaországba, Strassbourgba. Tavaly az Artzner cég csaknem öt tonna libamájat vásárolt nálunk. Ott pástétomot készítenek belőle. E cég még több libamájat szeretne venni. A cég képviselői azt mondják Magyarországból és lu- goszláviából több libamájat vásárolnák, mint tőlünk. Valóban érdemes lenne a libamáj felvásárlását alaposabban megszervezni, mivel a kivitele kifizető. Ha a libamáj több mint fél kilós, a vevő kilónként 64 új frankot fizet érte. (A)
