Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-12-21 / 51-52. szám

mm Faluhelyen, ahol nem volt orvos vagy meg akarták a költ­séget takarítani, elhívták a be­teghez a javasasszonyt, a múlt Időnek ezt a sötét alakját. Nemhogy gyógyított volna, inkább meg Is tetézte a bajt, sőt volt eset, hogy esztelen rendelvényei époenséqgel út­levelet jelentettek a másvilág­ra. Egy tüdőgyulladásban szen­vedő beteget jégbehütött ká­posztalével itatott meg. A sze­rencsétlen páciens még abban az órában meghalt. — Egy öregembernek valami a szemé­be esett, sehogyan sem bírt tőle megszabadulni, elment a javasasszonyhoz. Ez a maga tudományos elméjével úgy okoskodott hogy ha erős köny. nyezést idéz elő, a könnyek kimossák az idegen testet. En­nélfogva paprikát fújt az öreg­ember szemébe. Segített is raj­ta. többé nem zavarta idegen test a látását, mert tökélete­sen megvakult. Hogy fokozza a bizalmat a tudománya iránt, kezelés előtt mindenféle hókusz-pókuszokat szokott alkalmazni. Ilyen az úgynevezett hagymáz-mérés. Hagymázon faluhelyen nemcsak a tífuszt értik, hanem minden olyan betegséget, amely főfá­jással. magas lázzal, olykor ön­kívületi állapottal jár. A ja­vasasszony szétterjesztette a beteg két karját és egy mad­zaggal megmérte. Először ke­resztben: egyik hüvelykujjától a másikig — azután hosszában: a fejebúbjától a sarkáig. A két szál madzagot összehasonlítot­ta s ha a két hossz egyforma volt, vagy csak egy kissé tért el egymástól, akkor közölte, hogy a beteg helyes méretű, vagyis lehet még segíteni rajta. Ha azonban a két madzag közt nagy volt az eltérés, a vállát vonogatta: már késő, nincs se­gítség. Persze, a madzagokat aszerint illesztette össze, ami­lyen súlyosnak látta a beteg állapotát hogy a felelősséget elhárítsa magáról. Volt egy másik praktikája is. Kijelentette, hogy a beteget megígézték. Ilyenkor „vizet kellett vetni“. Ennek az volt a módja: a tűzhely mögött egy letörött hegyű késsel keresztet rajzoltak a földbe, a kereszt fölé vízzel telt edényt fettek, s abba három szem parazsat dobtak. Ebből meg lehetett tudni, hogy az igéző miféle személy volt. Ha két szem pa­rázs süllyedt, az edény feneké­re, férfi — ha csak egy. asz- szony. Arról nem szól a javas- asszonyi hagyomány, hogy mit kellett gondolni, ha mind a há­rom szemet elnyelte a megba­bonázott folyadék. Ez azonban nem volt lényeges, mert maga a varázsrontó eljárás egyete­mes hatással bíztatott. A ja­vasasszony ugyanis bemártotta kisujját a vízbe, végighúzta a beteg homlokán és elmondta a bűvös igéket: „Kék szem, fekete szem kéz- zel-vízzel lemosom. Ha asszony igézett meg, száradjon el, — ha férfi, repedjen meg.“ Az ájtatos könyörgés elrebe- gése után a beteget a bűvös erejű vízzel megmosták, s a maradékot felloccsantották a háztetőre. Azért nem a földre, mert ha valaki belelép, kiütést kap. Hát mindez irtóztafó ostoba­ság volt, de éppen azért kel­lett az egész eljárást az értel­metlenség köntösébe öltöztetni, hogy a beteg keresztül ne lás­son a szitán és titokzatos erő­ket sejtsen a zagyva vajákolás mögött. Régi kalendáriumok minden hónapra közöltek verses ta­nácsokat: mikor kell fürödni, eret vágni, meleg ruhát válta­ni. stb. Ezeknél a kezdetleges rig­musoknál érdekesebbek a sa- lernói orvosiskolának a XI. szá­zadból származó egészségügyi tanácsai. Szinte érthetetlen, hogy az ilyen józan javaslatok után a középkori orvostudo­mány miként kanyarodhatott el a babonaság felé! Erről még szólni fogok; most bemutatok néhány salernói tanácsot. La­tin nyelvű, középrímes, úgy­nevezett leoninus verssorok­ban vannak írva. Mindjárt a legelső milyen észszerű: Ha egészséges akarsz lenni, mosd gyakran a kezed. A tanács bölcsességét külö­nösen akkor érzékelhetjük, ha végigtekintünk a következő századok egészségügyi szabá­lyain. Csak egyet ragadok ki közülük Eqv XVII. századbeli francia illemtan szó szerint így Ír: „Néha menjünk el a fürdő­tökhöz, hogy testünk tiszta le­Amikor beköszönt a betegség gyen; minden harmadnap pedig vegyünk fáradságot magunk­nak, hogy mandulaszappannal megmossuk a kezünket:“ Előkelő körökben ezt a har­madnapos határidőt sem vet­ték komolyan; ez kiviláglik az írással is foglalkozó Navarrai Margit királyné egyik novellá­jából. Ebben egy nagyorrú hölgy enyeleg a lovagjával, s dicsekedve mutatja neki a ke­zét: lám, nyolc napja sem mos­ta meg, mégis milyen szép! Az említett illemtan az arc­mosásra Is kitérjeszkedik s a lyermekekpt illetően ezt a meg­döbbentő tanácsot adja: A avermek arcát és szemét tiszta kendővel kell letörölni, ez leveszi a piszkot, és érin­tetlenül hagyja a bőr üdesé- gét. A vízzel mosdás árt a szemnek, az arc érzékennyé válik télen, a nyáron a meleg iránt.“ Folytatom a salernói taná­csokat: Ebéd után állj, avagy ezer lépést járj! Ha könnyű álmot akarsz, le­gyen rövid a vacsorád! Az a sajt jó, amelyet szűk­markú kéz ad. (Azaz: sajtból megárt a sok.) Azanban Salemo az alvás ide­iét is fukarul osztja, s ebben aztán nincs teljesen igaza: Hat órai alvás elég fiatalnak és öregnek. A lustának hetet is alig en­gedünk, nyolcat senkinek. Elég a latin idézetekből. Egy páros hexameter összefoglalja a józan életmódra vontkozó tanácsokat. Magyarul így hang­zik: Vidám kedv nyugalom s min­'ia mérsékletes élet. Csakhogy azt a tanácsot nem szokták mindig követni és a betegség mégis beköszönt. ♦ Ki volt János 16 — vitéz? „Ki? Hát mesehős. Petőfinek tán legszebb férfialakja, egy kicsit maga a költő.“ — nyilván ezt válaszolja a címben feltett kérdésre az olvasó. Tamássy Andor, aki 1945-től 1949-ig Ráckeve főjegyzője volt, másként felelt. Helytörténeti kutatásai során ugyanis oivan adatokra bukkant, amelyek szerint a ju­hászbojtárból lett vitéz figurájának megmintázásakor Petőfi Horváth Nepomuk János egykori ráckevei lakosra gondolt. Az egykori főjegyző kutatásai szerint Horváth Nepomuk János 1774 május 10-én született Ráckevén, s ott halt meg 1847 február 7-én. Árva gyermek volt, akárcsak Kukorica Jancsi. Mostohája. Horváth János vármegyei preceptor igen komiszul bánt a pásztorkodó, apátlan-anyátlan fiúval. Az a szenvedésektől szabadulandó. 1795 március 14-én a Ráckevén verbuváló V. huszárezred soraiba állt. Ott hagyta szerelmesét, az ugyancsak árva Pillinger Juliannát. Néhány év múlva vicekáplár, megkapja a rézgombos káplári pálcát. Saját testével védi Alvinczey tábornokot a marengói csatában — ezért sztrázsamester lesz. 1805-ben már alhadnagy. Pármában, súlyosan megsebesült, sebet kapott a Rivoli hiújánál is, fedezte Győrnél a franci.a hadak elől gyáván iszkoló nemesi fölkelőket. A Tarro lolyfi hiújánál átvette a franciáktól a fogságukból olasz földre hazatéró VII. Pius pápa kisé­rését. Hideg volit, a franciák nem valami melegen öltöztették Róma püspökét. Huszá­runk megszánta a vacogó öregembert és saját mentéjét adta rá, hogy ne fázzék. (Ezt a jelenetet egyébként ma is meglevő freskó ábrázolja a Vatikánban.) VII. Pius Rómába érkezvén hálából a legmagasabb rendjellel tüntette ki lovagias kísérőjét, s egész ezre­dének új egyenruhát varratott. Gárdaőrnagyként tért haza Ráckevére az egykori pásztorfiú. Juliskáját azonban már nem találta. Hősünk később sok feljegyzésre érdemes tettet vitt végbe Ráckevén is Egyszer pél­dául litánia alatt elszunnyadt a templomban, rázárták az épületet, ám az ő szörnyű erejének semmi sem volt, hogy kiemelje sarkából a templomkaput, (lásd: A helység kalapácsa!) A két sors — már a Petőfi-versben élő János vitézé és a ráckevei legényé — né­hány fontos ponton valóban hasonló . Tamássy szerint Petőfi két forrásból is ismer­hette a kalandos sorsú gárdaőrnagy históriáját. A költő sok időt töltött a Ráckevéhez közel levő Dömsödön. ahová nyilván elszivároghattak a Ráckeve hírneves fiának cse­lekedeteit őrző történetek. De hallhatott a nagyhírű huszárról jó barátjától, a ráckevei Acs Károlytól Is, akivel 1841—42-ben Pápán arra készülődtek, hogy verseikkel meg­hódítsák az országot. Kár volna, ha e tények mellett szó nélkül haladnának el a Petőfi életének minden kis mozzanatát szíwel-szorgalommal-tudással kutató irodalomtörténészek. Bajor Nagy Ernő Karácsony Karácsony-est a keresztény világban a szeretet ünnepe. Kiválogatok hát a kará­csonyi babonák közül kettőt, ezek különösen alkalmasak a felebaráti szeretet gyakor­lásának szemléltetésére. A falusi gazdasszony éj idején kimegy a baromfiudvarbe a tyúkólhoz, megpiszkálja a tyúkokat és ezeket a bűvös szavakat mormolja: Az én tyúkom toj, toj, toj — a másé csak kot, kot, kot. A tojáskészlet gyarapításában az ifjúság is közreműködik. A gyerekek odalopakod­nak a szomszéd baromfiudvar kerítéséhez és bekiabálják: Itt legyék a kotkodács. Nálunk meg a sok tojás. Persze, a dolog vége rendszerint az, hogy a két szomszéd gyerekei összeverekszenek. Nem éppen karácsonykor, hanem még előtte: Luca napján némely helyen az a jám­bor szokás dívik, hogy az asszony a szomszéd ház zsupfödeléből kihúz egy szálat és odatapasztja a kemence oldalához. Ettől neki sok apró jószága lesz, a szomszédnak annál kevesebb. Hasonló kegyes művelet a forgácslopás. Valahonnan, akárhonnan for­gácsot kell lopni és a tyúkok alá tenni. Ettől szépen szaporodnak, viszont ahonnan lopták, mind elhull a csibe. Ezekben a babonákban, csakúgy, mint a többi hozzájuk hasonlóban, az a legfurcsább, hogy a derék felebarátnak eszébe sem jut: hátha a szomszéd ugyanezt cselekszl ővele? Úieszfendő Lássuk, mit hoz ez a tiap a babonás emberiségre. Akit újévkor megvernek, az egész esztendőben mindennap kikap. — Aki későn kel fel, lusta lesz az egész évben — a koránkelö viszont naponként frissebb lesz. — Aki pénzt ad ki ezen a napon, egész évben kénytelen lesz a zsebébe nyúlni. — Leányok újév hajnalán lessék meg a kakast, amikor először kukorékolja el magát: arról vár­hatja a jövendőbelijét, amerre a kakas nézett. — És így tovább: ember vagy állat akármit tesz-vesz először, a babona kificamítja az értelmét. Minden időnek egyik babonaforrása volt a kezdet, az első. Az év kezdete, a kelő nap, a növekedő hold, az első termés, gyereknél az első fog, első hajnyírás, első kij- römvágás. Az első pénz, ami érkezik; az első vevő, akit a kereskedő nem ereszt el szívesen, inkább olcsóbban adja a portékáját. Szerencsétlenséget is hozhat a kezdet: aki új házba elsőnek lép be. rövidesen meg­hal. Ide kívánkozik egy megtörtént eset. Oj házba fektette pénzét a család, el is készült minden rendjén, beköltözésre került a sor. De ki lépje át elsőnek a küszöböt? Kellő fontolgatás után a nagymamára esett a választás, úgy sincs sok ideje már hátra, ő veszít legkevesebbet, ha lecsap rá a kikerülhetetlen végzet. A gyengéd rokonság be is tuszkolta elsőnek a mit sem sejtő öregasszonyt. S azonban a babona csődöt mon­dott. A nagymama kilencvenöt évet ért meg és túlélte az egész atyafiságot. Az első fogalma beíérkőzött a népek legendakörébe is. Németországban, Svájcban, Franciaországban, Spanyolországban merész ívelésű kőhidak láthatók, a középkori mérnöki, tudomány remeklései. A régi ember sehogyan sem akarta elhinni, hogy ha­landó képes legyen ilyen mestermüveket alkotni: ez csak az ördög segítségévei tör­ténhetett. Az ördög pedig ingyen nem dolgozik. Valamennyi hídlegenda úgy szól. hogy ellenértékűi kikötötte annak a lelkét, aki elsőnek lép majd az új hidra. Óe az építők túljártak a sátán eszén, s elsőnek egy fekete macskát szalajtottak a hidra. A szerző­dés kötötte az ördögöt: érje be a macska leikével ha van neki. Sőt létezett az a rettenetes középkori babona is, hogy bizonyos épületek nem ké­szülhetnek el, hacsak elevenen be nem falazzák azt, aki egy meghatározott időben elsőnek érkezik oda. Várbástyák templomfalak tövében a dolgozó munkások it‘ -ott emberi csontvázakra akadtak, bizonyságul, hogy a szerencsétleneket befalazták a babona megszállottjai, ilyen vége lett a magyar nénhalladában Kőmív*-s '<’ !‘menné­nek. A ballada Déva várának az építéséről szól: Akit éjjel raktak, az nappal leomlott, Akit nappal raktak, az éjjel leomlott. Azt a törvényt tette Kelemen kőmíves: Melyik felesége elsőnek kihozza Az ebéd vékáját. Kő közé rakassék, Magas Déva vára halmára rakassék. A ballada törvényei szerint természetesen Kelemen kőműves tulajdon felesége érkezett meg elsőnek, s a ballada ezután mesteri sorokkal érzékelteti a befalazás megrázó menetét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents