Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-02-01 / 5. szám
á Labdarúgó világbajnokság 1966 Bemutatjuk a döntő 16 csapatát HALVÁNYULÖBAN EUSEBIÖÉK CSILLOGÁSA Eusebio és a portugál válogatott. Ami Pelé a brazil csapat számára, ugyanaz Eusebio a portugáloknak. Nos, nemrégiben a nagy Eusebio agyrázkódást szenvedett, kórházi á- polásra szorult Különben kemény fickó, a kis összekoccanás aligha hagyott rajta tartós nyomot és már ismét a kapusok rettegett ellenfele. A portugálok bíznak Euse- bióban és a válogatottban is. Eusebio az 1965-ös esztendő legjobb európai labdarúgója. Mégis azt állítjuk, hogy sem Eusebio, sem a Benfica, sőt még a portugál válogatott som a régi. Tavasszal a portugál válogatott még nagy „mumus“ volt. Sokan hangoztatták, hogy a világbajnoki cím nagy esélyese. Januárban nagyszerűen sikerült a rajtja az európai NEGYEDIK CSOPORTBAN Kétszeres győzelem a törökök éllen, aztán áprilisban a Slo- van-stadionban az l:0-ás győzelem a csehszlovák válogatott fölött. Eusebio lövése Schrojf kapujában kötött ki. Lisszabonban a román válogatott is terítékre került és ekkor már szinte biztos volt. hogy a portugál „tüzérek“ kibomoázzák az ellenfeleket az angliai 16-os döntőből. Aki azonban azt hitte, hogy a portugál válogatott végképp nyeregben ült már, az tévedett. A csehszlovák válogatott megfiatalított csapata pompásan hajrázott és ráijesztett a portugálokra. Sajnos, Portóban csupán gól nélküli döntetlen született a portugál-csehszlovák visszavágón és így a kocka már el volt vetve, a szerencse a portugál tüzérek mellé szegődött. Bukarestben már hiába verte meg 2:0-ra a román válogatott a portugálokat Eusebiőék angliai útja már biztosítva volt. Az ezüstérmes csehszlovák csapat lemaradt az angliai útról. Pedig ha Weiss a Slovan-stadionban berúgja a U-est Jósé Pereirának, másképp fordul a szerencse kereke! A LONDONI SORSOLÁSKOR a portugál csapatnak sem voit szerencséje. Kifogta a legnehezebb csoportot, a harmadikat. Brazília, Magyarország. Bulgária és Portugália. A sorsolás után .még Eusebio is így nyilatkozott: — Ez a mi szerencsénk... Manuel Luz Alíonzo, a portugál válogatott egyik felelőse már derűlátóbban jelentette ki: — Egyik csoportban sem adják ingyen a továbbjutást. A portugál labdarúgás klubvonalon erőteljesen javult és a- mennyiben a válogatott 7-8 standard játékosa jó formályán. A portugál szurkolók derűlátása jóval nagyobb, mint a vezetőké. — Még Braziliát is elkaphatjuk... Hivatalos szakvélemény:, az angliai VB legszebb mérkőzése lesz a brazil — portugál találkozó. Ezen a mérkőzésen egymás ellen játszik a világ első és második számú labdarúgója. A brazil Pelé és az angolai Eusebio, a portugáliai „nehéztüzér“. Európa LEGJOBB LABDARÚGÓJA címet kapta az 1965-ös esztendőben. Még az Olaszországban „profiskodó" spanyol Suarezt, az Inter dirigensét is megelőzte. „Mr. Európa“ lett a portugál tüzér! Az angolai néger labdarúgó a portugál tüzéreknél szolgált, de igazi nehéztüKeménykötésű, technikás játékosok a portugálok Eusébio, a portugál válogatott „nehéztüzére“ Dehogy! Láttuk a többieket is. A Slovan stadionban ez a portugál csapat játszott: Jósé Pereira — Festa, Ger- mano, Hilario — Mendes, Jósé Carlos — Augusto, Eusebio, Torres, Coluna, Simoes. ban lesz, bejutunk a nyolc legjobb közé... A portugál válogatott a manchesteri pályán mutatkozik be, mégpedig éppen a magyar válogatott ellén. — A július 13-i mérkőzésen már el is dőlhet a továbbjutás sorsa — mondta a portugál válogatott edzője. — A brazilokat egyikünk sem verheti meg, de már az első mérkőzésen megszerezhetjük a továbbjutást... Portugália utolsó mérkőzésén kerül szembe a brazilokkal, mégpedig a liverpooli pázérként a Benfica csatársorában szerepelt. Angliában is szeretné csillogtatni lövőtudományát. — Megnyerhetjük a világbajnokságot — mondta — és mindent megteszünk ennek az érdekében. A magyar és a bolgár válogatott? Erős ellenfelek. de legyőzhetők... A világbajnokság után Eusebio alighanem az Inter játékosa lesz. De addig még néhány gólt szeretne rúgni Angliában. Csak Eusebio a portugál válogatott? Portóban Pereira helyett Carvalho védett, helyet kapott a csapatban Hilario és Pinto is. Remek csapat. Germane, a kopasz középhátvéd, nagyszerű védőjátékos. Talán még Poplu- hárnál is jobb. A csatársorban mind az öt játékos veszélyes az ellenfél kapujára. Augusto, Eusebio, Torres. Coluna és Simoes valóságos gólgyár. Annyi bizonyos, hogy az angliai döntő harmadik csoportjában lesz a legádázabb küzdelem a továbbjutásért. UCÍlCCi Saqyi útja o vüiopaMsogiQ a nevek, változnak a csillagok A régiek lelépnek a labdarúgás történetének színpadáról és jönnek az újak. A mai gyerekek már túrból is alig ismerik Robinsont, Zamorát, Zsákot, HiAusztrália, a kenguruk hazája. Egzotikus földrész, ezer meg ezer érdekességgel. Ott jár most a Slovan csapata és a . csapattal Vencel Sanyi, a válogatott kapuvédője. Az ottani *«k°Jn * “ * lapok szinte zengik a Slovan dicséretét és kijut az elismerés- . 9 . bői a fiatal kapuvédőnek is. viadalok hazádban nemzett — Szeretettel gondolunk az otthoniakra, - írja Vencel Sa- })°TJŤe,. ^rVňdora' nyi levelében - és én szeretettel gondolok az Oj Ifjúság ol- f.S <LiL, %ífulJ unnf,7a’ olvasóira is. Remélem nem untatom őket kapusélményeimmel k ' ,, „ és türelmesen olvassák pályafutásomnak elejét is, amikor még ' ° , . - 9 9J „ különleges események nem történtek. Most már bezzeg ér- p“sa! “J*“ ^vetkezett Zsák, dekesebb élményekben van részünk... majd Plamcka- Hát nehéz 02 “ — Milyen érzés az, amikor lom. De annál jobban serken- Sanyi gólt kap? tett az edzésre, a jobb védés majd lyen rangsorolás. De hallgassuk tovább Vencel Sanyit: — Gyerekkoromban „GrosiVencel Sanyi nagy eszményképe, a jugoszláv Beara Borovička elől lehúzza a labdát 5. — Sanyinak aludnia kell a mérkőzések előtt, hová tennénk az esetleg síró kicsit ? De azért majd betervezzük... Az uram sokat van el otthonról, s ha lesz kicsi, akkor majd nem leszek egyedül Sportoló felesége. Komoly probléma. Válogatott mérkőzések, edzések, portyák Utazások. — Ezzel számoltunk, amikor hozzá mentem. Viszont én is állásban vagyok, már pedig az elfoglalt asszonyok könnyebben viselik el uruk távollétét Meg aztán a munkahely után odaha4 za is vár a munka. Egy esztendős házasság után rendszerint még nincsenek problémák Később aztán az értelem is segít o nehézségek áthidalásában — Idehaza minden mérkőzé aen ott vagyok. — Nagyon rossz, talán ez a re. „Sanyi muszáj!" — hangoz- csoztunk", ő volt a nagy péllegrosszabb. Hogy melyik mér- tattam magamban. Szívesen áll- dakép. De Costa Pereira is so- kőzésen szurkoltam legjobban? tam órák hosszat a kapufák kát járt gondolataimban. Ami- Mindegyiken! Ezt az érzést között szívesen áldoztam a kor a portugál válogatott ellen nem lehet osztályozni Még a szabad időmet az edzésre. Min- védtem, szerettem volna, ha vacsora sem ízlik az aggoda- dig őket láttam magam előtt; Costa Pereira védi a portugál lomtól. Sanyi addig izgatott, a- Bearát és Schrojfot... kaput Portóban, hogy így szemmíg itthon van, én meg akkor, — A régi idők nagy kapusai- ben állhassak az egykori esz- amikor megkezdődik a mérkö- ról mi már csak hallottunk, ményképemmel. Azt terveztem, zés. És addig tart, míg utolsót gyerekkoromban sokat emle- hogy a találkozó után elkérem nem fúj a bíró. De csak olyan- gettük Zámorát, Platkót, Plá- a mezét emlékbe, sajnos, Pékár jön a megkörmyebülés, a- niőkát. Már csak hírből ismer reira sérüléssel bajlódott, Car- mikor a Slovan, most meg már tem őket, vagy legfeljebb film- valho volt a portugálok kapu- a válogatott is, győz... ről. Mi számunkra a fiatalabb sa. így aztán eddig csak az anHát csak izguljon az asszony- nemzedék jelentette a követen- goi Glazier-nek, a Coventry ka, ez a kcepusfeleség sorsa, mi dő példát; Grosics Gyuszi, a kapusának a mezét őrzöm, de meg még ruccanjunk vissza brazil Gilmar, a portugál Costa remélem, lesz még cdkalmam Vencel Sanyival néhány észtén- Pereira... mezcserére a világ legjobb ködöt, a üimitrovka ifjúsági csa- Változnak az évek, változnak pasaival... (Folytatjuk) patához. — Amikor az ifjúsági csapatba kerültem, a nagycsapatban Schrojf védett. Az ő stílusa tetszett a legjobban az itteniek közül. A mérkőzéseken tüzetesen megfigyeltem, igyekeztem tőle is tanulni. Akkor még e- szembe sem jutott, hogy éppen én fogom őt felváltani, és az ö nyomdokaiban haladva jutok el a válogatottságig. Csakhamar Beara — ő volt ugyanis az eszményképem — helyét is ő vette át. Talán azért, mert öt láttam leggyakrabban védeni és csaknem mindig igen jól védett, fokozatosan ő lett az eszményképem Arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is úgy védek, HÜ mint ő. Akkoriban persze elérhetetlennek látszott ez az áMit Jmak e képeslapok?, — nagy érdeklődéssel VencéT-házaspár olvassa «• Önvédelem Ha támadónk élőiről fog meg bennünket, lábunkat az ő lába mögé tesszük és a vállát erősen nyomjuk a támadónknak. Ezzel elveszti egyensúlyát, és a leesés é- lőtt kénytelen elengedni bennünket. Persze e védekezés elsajátításához is sok gyakorlatra van szükségünk, és főleg a támadás pillanatában nagy lélekjelenlétre. Nem egyszer megtörté nt már az, hogy a nő késő este tért haza otthonába, és ismeretlen férfi kergette. A nő igyekezett elszaladni a támadó elől, de abban a pillanatban, amikor kinyitotta a menekülő hölgy az ajtót és hogy ne tudja becsuk«!, a támadó az ajtó közé tette a lábát. Ebben a helyzetben nagyon könnyen megszabadulhatunk támadónktól. A mellékelt ábrán látjuk, ahogy a férfi az ajtó közé teszi a lábát. A nó spiccel belerúg a támadó sípcsontjába. Amint belerúgott, a támadó azonnal elkapja a lábát, mivel hatalmas fájdalmat érez és a nő becsukhatja az ajtót. ]é,tipps;elvény 1. Mikor haladt át Zeppelin az Északi-sark felett ? i mi 2. 1935 X 1942 2. Hol vannak a Szunda- szigetek ? 1. Kínában 2. Indonéziában X Japánban 3. A Civilizátor vígjáték szerzője 1. Kisfaludy 2. Csiky X Madách 4. Szenegál köztársaság fővárosa 1. Dakar 2. St Louis X Lougo 5. Hol halt meg Liszt Ferenc? 1. Bayreuthban 2. Budapesten X Bécsben 6. Mikor született Roosevelt amerikai elnök? 1. 1870 2. 1882 X 1890 7. A nemzetközi labdarúgó szövetség neve? 1. F1LA 2. ISA X FIFA 8. Hol adományozzák a lord címet ? 1. Spanyolországban 2. Franciaországban X Nagy-Britanniában 9. Kik építették föl a Magi- not-vonalat ? 1. Franciák 2. Németek X Olaszok 10. Milyen népi pengető hangszer a mandolin? 1. Spanyol 2. Olasz X Német Beküldési határidő: február 5. Nyereményösszeg: 200.— Kčs 15. számú tippszelvény helyes megfejtése: X 1 3 (X) 2 3 (X) 1 2 1 1 1 200 Kcs-t nyert Schné- weisz Gellért, Calovo č. 96.