Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-11-29 / 48. szám

Kezdetben azt hitte a világ: Clay őrült. Ki műveli azt, amit ő: néhány perccel egy tizenötmenetes, világbajnoki címért folyó profi ökölvívó mérkőzés kezdete előtt, a mérésnél, amikor végre illene már a nagy csatára összpontosítani, torka- szakadtából üvöltözik, hadonászik! Orvosa ijedten állapította meg első komolyabb mérkőzése előtt néhány másodperccel: „Ez a srác már az első menet előtt kikészült. Halálra fárasztotta magát. Nincs meg az érzelmi egyensúly. Döbbenetes gyorsasággal fogyasztja energiáját.“ És Cassius mégis elvert mindenkit.

Ez az esztendő meglepetése- seket hozott. Az újságírók meg- hökkenve konstatálták londoni mérkőzése előtt és után, hogy ezzel a fiúval történt valami! Levette álarcát. A LIFE munkatársa erősen kétkedett: „Biztos, hogy Clay ez az ember?“ A néger fiú korrekt volt a sajtó képviselőivel szemben, il- lemtudóan állta a kérdések pergőtüzét, mosolygott felel- getett. Igaz ugyan, ellenfelének, Henry Coopernek ügyes szövegű, remekül időzített bájos táviratocskát küldött a mérkőzés előtt. A sürgönyben mindössze ennyi állt:

„Kedves Henry, szívből kívánok harminckettedik születésnapodon minden jót. Megjegyzem, ha találkozónk után elhagyod a ringet, tíz évvel idősebbnek látszasz majd. Szeretettel ölel:

Cassius Clay“ És bár e furcsa kis táviratot a londoni postás is megmosolyogta, s bár Cooper is vigyorgott egy szemernyit, mégis bebizonyosodott: nem túlzott a szöveg. Az ellenfél valóban öregedett vagy tíz évet a csatában.

Clay nemrég ismét megvédte ökölvívó-királyi címét. Nézzük

,964 ClAY 1966

„ÉN VAGYOK A KIRÁLY! ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB! RÖPKÖDÖK, MINT EGY LEPKE, SZÓRÓK, MINT EGY MÉH! CSAK GYERE, ÖCSÉM, MEGRUHÁZLAK!“

„CSENDES VAGYOK, MOST MÁR EZT A LUXUST IS MEGENGEDHETEM MAGAMNAK. AMIKOR VERSENYEZNI KEZDTEM, FEL KELLETT KELTENEM A KÖZÖNSÉG ÉRDEKLŐDÉSÉT, MEG TÉPDESTEM EGY PICIT AZ ELLEN. FÉL IDEGEIT, MÁR A MECCS ELŐTT. EZ TAKTIKAI ELEM VOLT! AZT ÜVÖLTÖZTEM. ÉN VAGYOK A LEGNAGYOBB? EZT MOST MINDENKI TUDJA!“

csak, mit müveit a szorítóban. Gőzkalapács-öklei ütemesen zuhogtak az ellenfél koponyájára. Olyan könnyedén mozgott, úgy lebegett, röpült, szállt, ahogy a pillangók szoktak. És közben úgy szúrt, úgy döfött, ahogy csak a méhek tudnak. Londoni mérkőzéséről keringnek ezek az anekdótafoszlá- nyok:

Clay egyik ütése úgy eltalálta Coopert, hogy szökőkútként spriccelt arcából a vér. Két pillanat sem telt belé, s csuromvér lett mindkét ökölvívó. Kiáltás hallatszott; a díszpáholyból szállt a jaj, egy csodálatosan szép és temperamentumos olasz nő, Cooper felesége szájából. Albína, az olasz szépség el is takarta arcát a következő pillanatban: nem bírta nézni férje agóniáját. Cooper, mint egy bika, vadul Clay- ra rohant, bár a vér vörös függönyén semmit sem látott. A néger fiú undorral és félelemmel lépett félre, a bíróra ri- valt: „Fejezze be! Fejezze be!“ Végeszakadt a találkozónak. Senki sem őrjöngött, senki sem

tapsolt. A világbajnok magára húzta a köpenyét. Szótlanul ballagott az öltöző felé.

Mivel ünnepli meg győzelmét? Kérdezte a Daily Mlror munkatársa.

Miféle győzelmet? Válaszolt kérdéssel Clay.

Cooper öltözőjébe sietett. „Neharagudj Henry. Nem akartam. Ennyire nem akartam".

„Semmi baj fiú“ szólalt meg Cooper. „Én is így tettem volna, ha alkalmam adódott volna“.

Másnap futótűzként terjedt el a hír: Cooper sérülését a néger szabálytalan ütése okozta. A fekete óriás összeharapta száját, és tüstént felkért egy bizottságot, járjon a dolgok végére. A legnagyobb londoni filmszínházban egymásután kétszer is levetítették a mérkőzés filmjét. Annál a vitás balegyenesnél pedig teljesen lelassították a filmet. Az ütés teljesen szabályosan csattant. A győztes becsületes eszközökkel jutott babérjaihoz. Clay nem is annyira a szorítóban elért győzelemnek, mint inkább e másik csatanyerésnek örült.

Ki hinné, hogy a világ jelenlegi legjobb ökölvívója egészen véletlenül jutott szenvedélyéhez?

Egyszer elcsórták utcán-ha- gyott kerékpárját. Joe Martin csendőrbiztoshoz fordulj az ügyben — tanácsolta valaki a járókelők közül. A csendőrbiztos esténként amatőr ökölvívókat oktatott. Clay is edzeni kezdett. Reggel ötkor kelt, futott, ugrált, hogy rugalmas legyen, s mihelyst kicsengettek az utolsó óráról, már megint edzésre ment. Menedékét keresett, és talált a boxban: szülei rosszul éltek. Apja sokat ivott, és gyakoriak voltak a veszekedések. Az ökölvívás megvédte a huligánoktól és megvédi a fajüldözőktől is. Sokan úgy vélik. Clay megdönti Joe Luis csúcsát is: még hosz- szabb ideig uralkodik majd a profi szorítóban, és veretlenül hagyja el azt. Ford. K. I.

így lelíünk utolsók

Nemrégiben zajlottak le Lengyelországban a vízilabda-bajnokok Európa kupájának selejtező mérkőzései, s e napokban már a négyesdöntő néhány találkozójának eredményét js tudjuk. Csehszlovákiát a GH Kassa csapata képviselte Ste- tínben, és valamennyi csehszlovák lap büszkén hozta a hírt: a ČH ötödik lett a lengyelországi selejtezőn, azaz nem jutott tovább, azaz (ha netalán nem tudná valaki) az utolsó helyen végzett. Az eredmények felsorolásával ki is merült a ČTK jelentése, kommentálni pedig eszébe sem jutott senkinek, mi is volt az oJmi, hogy a bajnokcsapat tmndössze egyetlen pontot tudott megkaparintani. Én is csak vázlatosan, néhány mondatban világítok rá az eredményekre, s meg kívánom jegyezni, hogy ezek a sorok nem mentegetőzésképpen íródtak, hanem inkább azért, hogy az ovasók szélesebb rétegei Is bele lássanak egy európai szintű rendezvény egyáltalán nem kontinen- si-nívón megszervezett masinériájába.

Azt, hogy a huszonötméteres medence nem felelt meg tökéletesen a célnak, kár is említenem, hiszen miért is rendeznék az Euröpa-bajnoki selejtezőt reguláris körülmények között?

A játékvezetők voltak a legsiralmasabbak. Tárgyilagosságról szó sem lehetett. Képzeljék

el: mindenki hozott magával egy bírót. Aki esetleg nem ismerné a vízilabda bíráskodása közben felmerülhető sokezer variációt, aki esetleg nem tudná, hogy ennél a játéknál még a legjobb bírót is be lehet ügyes fortélyokkal csapni, az is elképzelheti, mit jelentett e tény. Nem is kell magyaráznom: a román és bolgár, tehát a Balkán félszigetről való játékvezető összejátszott, a lengyel bíró minden energiáját arra összpontosította, hogy a mezőny egyébként leggyengébb tudású együttese, a hazai, ne kerüljön az utolsó helyre. Nem is került'. Semleges játékvezetők nélkül sohasem lesz legalább egy picit is szabályos egy

ilyen nagyszábásúnak beharangozott, a valóságban azonban provinciális torna.

Csapatunk derekasan küzdött, de a játékvezetés teljesen letört mindenkit. így is csupa nagyon szoros mérkőzést vívtunk, Laky Károly elismerő szavai is bizonyítják ezt a tényt. Az utolsó helynél feltétlenül jobbat érdemeltünk volna. Talán jövőre, ha sikerül ötödik bajnoki címünket megszereznünk. És — ha szabályos keretek között kerül majd lebonyolításra ez az egyébként olyan vonzóan és nagyvonalúan hangzó kontinens-bajnokság.

CSOP SÁNDOR,

a kassai ČH kapitánya-jé0- ff

Kép a „FOCISTÁK ÉS SZÉP LÁNYOK“ sorozatból. Avagy: Mészöly Kálmán eléggé szokatlan helyzetben, házasságkötése pillanataiban. Igaz. u- gyan, hogy nem most készült a felvétel. mert nem most volt az esküvő sem, mégis ritka értékű e kép. Maga Mészölyné bocsátotta lapunk rendelkezésére, s a Vasas-szurkolók így ritkán hozzájutható felvétellel gazdagíthatják gyűjteményüket.

Juve időközben elhatározza, hogy saját maga is álruhát ölt és Fandor lakása elé lopakodik. Igen ám, ds arra nem gondol: maga adta parancsba segédjének, hogy figyeltesse az újságírót.

Miközben gyanús pillanatokat vet az ablakra, két rendőrkopó karon ragadja:

— Mit keres itt? — dörrennek rá, s bevonszolják a sarkon álló rendőrségi kocsiba.

— Idióták!

— Mit beszélsz? majd megtanítunk az udvariasságra! — csapják nyakon a kapálódzó detektívet a köpök.

— Hová Visznek?

— A felügyelő úrhoz.

— De hisz, az én vagyok.

— Mi meg a francia köztársaság elnökei!

S a rendőrök nevetése betölti az őrszoba felé robogó autót.

— Olyan cikket merészelt írni — folytatta Fantomas, — a- mely szerint nevetséges alak vagyok.

Fandor agyát elborítja az ijedtséggel vegyes düh: kiszakítja magát a két fiatalember kezéből, s karja ütésre lendül.

— Engedjétek el t- mondja Fantomas.

A meglepett Fandor keze megáll a levegőben:

— Nem hittem a létezésében — mondja suttogva.

— Pedig épp elég bizonyítékot szolgáltattam! Vagy már a robbanásra se emlékszik?

Fantomas kimért, nyugodt lépésekkel az asztal mögül egészen közel lép az újságíróhoz.

— Volt mersze hülyének ábrázolni — sziszegi. — Sötétnek, epésnek, mogorvának...

...Holott oly derűs a természetem! — Itt egy pillanatra hatásos szünetet tart. Fantomas. — Sokszor gyilkolok, de mindig mosolyogva!

Fandor arca ismét összerándul: elfutja a düh.

— Sötét gazember! — kiáltja és karja újra ütésre lendül. Tompa puffanás hallatszik, s a következő pillanatban az újságíró fájdalmasan összerándul. Hirtelen nem is tudja fölfogni, mi történt, csak azt látja, hogy hiába szedte össze minden erejét, ütése szinte elhalt Fantomas, acélos testén.

Fantomas int a fejével.

A két kopó közül az egyik eltűnik.

— Nevetségessé tett — fordul ismét Fantomas az újságíró felé, — de bebizonyította, hogy még a lángelmének is kell a sajtónyilvánosság.

— Köszönöm az elismerést.

— De még jóváteheti vétkét.

— Eszem ágában sincs.

— Lapja címoldalán új cikket !r rólam! Ezt megparancsolom! Lelepzei csalását! És ha nem mutat be engem tetszetősen, szörnyű kínok között végzi!

E pillanatban visszatér a kopó, s átnyújt Fantomasnak egy furcsa alakú tárgyat. (Folytatjuk)

Miközben Juve felügyelő pórul jár, Fandor az ágyán ül és újságot olvas. Jóleső fáradtsággal készülődik a lefekvéshez: ma mozgalmas napja volt. De az a fő, hogy sikerült egy kitűnő blöff-riportot írnia. Végtére is ez a bulvár-újságírás. A felügyelő meg hadd dühöngjön: kitalált egy fantasztikus rémet, amely nem létezik, s ő viszont — most az egyszer — megnyergelte az ötletét és írt egy riportot a nemlétező rémről.

Hirtelen eszébe villan: amint a kollégáitól elköszönt, az e- gyik hülye utánakiáltotta: Vigyázz! Fantomas érted jön! Süssön el a vicc-rovatban efféle marhaságokat!

Ebben a pillanatban egy ütés csattan a tarkóján és elveszíti eszméletét.

Mikor magához tér, egy ódon kastélyteremben találja magát.

Két vad kinézésű fiatalember ragadja karon és a furcsa alakú asztal elé vonszolja.

— Én vagyok Fantomas — hangzik az asztal mögül.

Fandor megdörzsöli a szemét.

— Sohasem fogja megismerni az igazi arcomat — hangzik tovább. — E maszk mögé senki sem Iát.

Fandor most megpillantja az állig gombolt, sötét ruhában álló, magas, borotváltfejü alakot.

— Hol vagyok? — szakad ki belőle az ijedt kérdés.

11. kép

V

kWWWWV.WWWWWWWWW