Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-02-01 / 5. szám

fit A harmadik évszázad első felének legfantasztikusabb szélhámosai közé tartozik az amerikai Lustig Viktor, aki valóságos varázslója volt a bűnözésnek. Áldozatait szóáradattal narkotizálta pszichlógiailag és ugyanakkor — ahogy a szakemberek nyilatkoztak róla — sikerének titka hihetetlen szemtelenségében rejlett. Ö ehhez csak annyit tett hozzá hogy minden esetben a saját pszichológiai alapelveiből indult ki, abból, hogy az át­lagos ember csak olyan csalást képes felfedezni, ami­lyet maga is képes lenne kitalálni — tehát a tízszerte nagyobb csalást feltétlenül igaznak fogadja el. Itt az egyik kiemelkedő esetét írjuk meg, amely megdöbben­tette és megkacagtatta az egész akkori világot. A TÄRSAK TALÁLKOZNAK 1931-ben az egyik napfényes délutánon a La Boheme nevű párizsi kávéházban két férfi ült. Az egyik, Lustig Viktor New Yorkból utazott ide, hogy elkerülje a ke­rületi rendőrfőnökkel esedékes „bizalmas“ beszélgetést, a másik John Coliin, avagy bizalmas nevén „Doper Dan“ az utolsó pillanatban hagyta el Berlint, méghozzá olyan gyorsan, hogy még a fogkeféjét sem hozhatta magá­val. A detektívek ugyanis mindenáron be akarták mu­tatni a börtön kulcsárnokának. Most itt ültek az asztal­nál, calvadost ittak, újságot olvastak és romlatlan lel­kűk mélyén abban reménykedtek, hogy a sajtó '.nyomá­ra vezeti őket annak az embernek, aki bizonyos illú­zióként kinyitja a pénztárcáját. Egyszercsak Lustig felemelte az újságra függesztett tekintetét és megszó­lalt: — Már világos előttem, hogyan fog kinézni a követ­kező mecénásunk. Még nem tudom pontosan, hogy ki lesz, de föltétlenül kapcsolata lesz a vasiparral. Az ámuldozó „Dopper Daninak“ megmutatta az újsá­got, amelyben aláhúzott egy hírt. A hírben arról volt szó, hogy az Eiffel tornyot feltétlenül meg kell javíta­ni, de a renoválása több tízezer frankba kerülne, és e- zért a kormány azt vizsgálja, hogy pénzügyileg nem lenne előnyösebb, ha a tornyot eladná. Nem állíthatjuk, hogy „Dopper Dani“ bátorság hiá­nyában szenvedett, de most mégis elhalványult és ezt makogta: — Meg... megvesztél?... Megve ... — Ügy gondolom, hogy igen — hangzott a nyugodt válasz. — Az újságok elvégzik helyettünk a munka ne­hezét, most már csak meghatalmazást kell szereznünk a kormánytól. — A fenébe! — Csak nyugalom, vigyázz, hogy beléd ne szoruljon a levegő. Ismerek egy embert, aki beszerez számunkra néhány cégjelzéses papírt és a többi apróságot. Gye­rünk, az idő pénz! Elolvasták az 1889-es világkiállítás öreg katalógusát és agyukba vésték az összes apróságot, amely az Eif­fel toronyra vonatkozott, és három nappal később öt különböző gyáros, pénzügyileg jól álló egyén levelet ka­pott a saját kezébe az Eiffel torony gondnokságának vezérigazgatójától. Az igazgató személyes megbeszélés­re hívta őket. SZÁZEZREK A LÁTHATÁRON A megjelölt órában Lustig megnyitotta az értekez­letet. Titkárának a szerepét „Dopper Dan“ töltötte be. Köhintet és az órájára nézett, mintha túl drága lenne az ideje, aztán megszólalt: — Uraim, a legnagyobb figyelmet kérem. Egy tit­kot kell önökre bíznom, amely mindmáig csak a köz­társaság elnökének, a miniszterelnöknek, a magam sze­mélyének és a titkáromnak a titka... E szavak után drámai szünetet tartott és megtörölte a homlokát. Nagyon fáradtnak látszott, olyannak, aki szenved a súlyos titok terhe alatt. Aztán folytatta: — A kormány tervbe vette az Eiffel-torony szétsze- ' dését... Tehát mégis — gondolták a jelenlévők. Az újságok hírverése igaznak bizonyult. Es ez — ez most törté­nelmi pillanat. — Nem kétlem, uraim, — engedte le hangját Lustig — hogy ez nagy megrázkódtatást okoz önök számára, de az igazsággal szembe kell néznünk. Bizonyára olvas­ták, milyen hatalmas összegekre lenne szükség a to­rony megjavításához. Sajnos, Franciaországnak jelenleg másra, fontosabb dolgokra kell a pénz. önök előtt is­meretes, hogy a tornyot 1889-ben építették az akkori világkiállítás jelképének és úgy tervezték, hogy meg­hagyják Párizs számára, ami akkor helyes is volt. Meg kell azonban mondani, hogy a torony sérti minden kifi­nomult esztétikai érzékű embernek az érzelmeit, Ebből a szempontból is fontolóra kell vennünk a dolgot... Szakszerűen elmagyarázta az egyes részek számát, méretét és súlyát. Ezután ismét az órájára tekintett és befejezte az értekezletet azzal a megjegyzéssel, hogy hivatalos az amerikai nagykövet koktél-partijára. Arra kérte a jelenlévőket, küldjék el jövő szerdáig ajánlatai­kat zárt borítékban a címére ide a szállodába. Ez az­ért szükséges, mert meg kell örizniök a diszkréciót ama hivatal alkalmazottai előtt, amelyre az Eiffel torony felügyeletét bízták. Es még egy csekély fittyelmeztetés: — Tudatosítsák magukban, kérem, hojy államtitkot ismertettem meg önökkel. Bízom a titoktartásukban. A KOCKA EL VAN VETVE Az értekezlet véget ért. Lustig a maga zseniális em­berismeretével megérezte, hogy a jelenlévők közül ki lesz a következő áldozata: André Poisson számlázásá­ra nézve paraszt, akiben túlságosan kifejlődtek a kis- sebbségi érzés komplexumai és aki éppen pénzügyi si­kerek elérésével igyekezett egyenértékűvé válni. Az ajánlatok, közülük Poisson ajánlata is már más­EIFFEL icy "do '01 0! f r'l jlt ná č) nap megérkeztek. „Dopper Dan“ felkereste Poisson urat és tájékoztatta, hogy a kormány választása reá esett, így Poisson úr az elkövetkező hetekben a még hiányzó pénzt hajszolta fel, aztán találkozást beszélt meg vele szállodája lakosztályán. Amikor „Dopper Dán" megállapodott Poisson úrral a találkozóban, felhívta egy dologra Lustig figyelmét: — Vigyázz, mert a mecénásunk ideges. Azt kérdezte, hogy miért nem a hivatalban találkoztak, miért kell szállodában lebonyolítani a találkozót. — Be kell tehát bizonyítanunk, hogy tényleg állami hivatalnokok vagyunk. Ezt bízd rám. Ha szükséges, arról is meggyőzöm, hogy maga Eiffel mérnök vagyok inkog­nitóban. Amikor a megbeszélt időben a szállodában találkoz­tak, Lustig így fogadta a vendégét: — Poisson úr, gratulálok önnek és úgy gondolom, hogy innom kell a sikerére. — Az ügy még nincs lezárva — dörmögte Poisson. — Igaza van — konstatálta Lustig. — Kezdjük talán a mi feladatunkkal — „Dopper Dánhoz“ fordult és ezt mondta neki: — Visszatérhet a hivatalba. Kettő körül én is ott leszek... Es nehogy a gépírónöink ismét a fod­rásznál üljenek! Poisson úr ezekre a szavakra elmosolyodott „Dopper Dán" bezárta maga mögött az ajtót és amidőn Lustig egyedül maradt Poissonnal, ledobta magáról a hivatalnok merevségét. — Még egy csekélységet kéne elintéznünk — mond­ta enyhe zavarral. — Ugyanis, tudja, hogy az állami hivatalnok élete nem valami rózsás. Színvonalas társa­ságban kell forgolódnunk, divatosan kell öltözködnünk és minderre alacsony a fizetésünk. Éppen ezért a szer­ződések megkötésénél szokássá vált, hogy a hivatal­nokot... — .„lefizetik — szakította félbe Poisson, — Monsieur, ön túlságosan szószerint veszi... Poisson egy pillanatig gondolkodott, aztán kezével végigsímított a homlokán és a szentlélek megvilágí­totta az eszét: — Tehát ezért találkoztunk itt és nem a hivatalban? Lustig enyhén meghajolt és Poisson hatalmas röhö­gésben tört ki. Magabiztosan nézett fölülről a borrava­lót váró állami hivatalnokra. — Nem vagyok falusi ökör, tudom, hogy hogyan in­tézik az ilyen ügyeket. De mi van a szerződéssel? — Készen van és az állami közjegyző minden pilla­natban itt lehet vele... TORONY A ZSEBBEN Es valóban, alig ittak ki egy-egy pohárka konyakot, a jegyző belépett iratokkal a hóna alatt, pápaszemmel az orrán. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy kevés az ide­je, mert várják az Elisée palotában, aztán megtisztította a szemüvegét. Ezt első sorban azért tette, hogy leplez­ze zavarát. Az ö szakmája ugyanis nem a szélhámosság volt, és a jegyző szerepét csak kivételesen fogadta el háromezer frankért és két gramm kokainért. Elsőnek Lustig írta alá a szerződést és az aláíráshoz odaütötte az Eiffel torony gondnoki hivatalának a pe­csétjét. A másik aláírást Poisson firkantotta oda Ez­után a jegyző lebélyegezte a szerződés okmánybélyegét aláírta és távozott. Harminc perccel később Lustig felvette a bankban a pénzt és Collínnal együtt elhagyta Párizst. Ezt e- gészségügyi okból cselekedte, mivel tudta, hogy szá­mára Párizsban forró lesz a levegő. NEM SEGÍTETT A SZERZŐDÉS SEM Másnap teherautó állott meg az Eiffel toronynál. And­ré Poisson úr és a munkásai léptek ki belőle, akik a- zonnal munkához láttak. Megkezdték a torony likvi­dálásának előkészületeit. \ közelben álló őrszem egy ideig figyelte őket, aztán ezekkel a szavakkal lépett hozzájuk: — Itt, az Eiffel torony tövében nem szabad parkolni. — Mi itt nem parkolunk — válaszolta nyugodtan Poisson. — Azért jöttünk, hogy likvidáljuk és elszál­lítsuk az Eiffel tornyot! Az őrszem megvakarta a fületövét: — Az Eiffel tornyot? Likvidálni? És elszállítani? Csak úgy? — Úgy. — Sok szerencsét uram — mondta az őrszem ke­véssé lelkesen és gyorsan távozott. Nemsokára a toronynál másik autó állott meg — mentőautó. Három ápoló és egy szimpatikus fiatal or­vos lépett ki belőle. Ráveregetett Poisson vállára és barátságosan megszólította: — Hogy van, monsiuer? — Megvagyok. — Valahonnan ismerős nekem... Maga Napoleon, nem? — Én?.., Nem. — Akkor Nagy Sándor. — No, de bocsánat uram! — Csak nyugalom, nyugalom és bocsánat: rögtön az első pillanatban észrevettem, hogy ön Julius Cézár ka­lapban. No és most velünk jön kicsit pihenni. Élénk vita támadt, amelynek során a szimpatikus or­vos kapott egy akkorát a fejére, hogy dúlni látta az Eiffel tornyot, aztán Poisson úrra ráhúzták a legújabb párizsi divat szerint készült kényszerzubbonyt és elvit­ték a csendes ház gumiszobájába, ahol hat hetet töl­tött annak ellenére, hogy normális voltának írásbeli bi­zonyítékát is benyújtotta — az Eiffel torony megvá­sárlásánál készült szerződését. Amidőn végül is elen­gedték berúgott és éjszaka az Eiffel torony mellett elhaladva, leköpte azt. Fordította: (sz. j.) Népszerű emberek albuma: 2. Cassius M. Clay A szorítóban olykor-olykor olyan személyek tűnnek fel, akik, ahogy mon­dani szokták, ellenfelüket egy lófejjel megelőzik. A múltban a professzionalisták közül ilyen volt Gene Tunney, Jack Dempsey és Joe Louis, a fekete bombázó. Jelen­leg ilyen egyéniség Cassius Marcellus Clay, pardon: — Muhammad Ali. Bebizonyította, hogy rendkívüli ököl­vívó-tehetség, amikor mint professzio­nális ökölvívó 32 mérkőzése során 18 ellenfelét kiütötte, mégpedig abban a menetben, ahogy ő azt megjósolta. Legutóbb Floyd Pettersonnak ígérte meg, hogy alaposan „elintézi“. S az elmúlt év november 23-án Las Vegas­ban minden súlycsoport világbajnoki címének megvédéséért, azt mondhat­juk fél kézzel győzött, amikor a 12. menetben kiütötte Pettersont. — Én vagyok a világ legnagyobb, legjobb és legszebb ökölvívója — han­goztatja széltében-hosszában magáról Cassius M. Clay. Cassius M. Clay-t professzionalista ökölvívó útján a reklám mellett min­denekelőtt végigkísérte hatalmas szak­mai tudása is. Honnan akasztotta le a csaknem shakespeareiesen hangzó nevét? A múltnak köszönheti azt, egy amerikai rabszolgának, aki a cári Oroszországban Lincoln követe volt. Cassius M. Clay tudja, hogy csak a saját öklében bízhat. Koronázott ökölvívó. S a profi-szorítóban a tőkét £ nem dobálják ki az ablakon. (Ä) TALLÓZÁS Marseille. Nemrégen, cse­kély három nap leforgása a- latt, 14 erőszakos támadást hajtottak végre Marseille- ban, magános nők ellen. E- zek közül a január 2-ról, 3- ára virradó éjszakán kilen­cet követtek el. Több embert letartóztat­tak. Holtan találták hétfőn es­te Mme Huguette Seynava, 36 éves fiatal asszonyt. Hét késszúrással ölték meg. Holttestére a szomszédok akadtak rá Sevres-ben, a rue de la Monesse 70 szám alatti házban, ahol az áldo­zat azelőtt megszállt. A gyilkosság 19 óra tájban történhetett. Az áldozat barátját gya­núsítják. A rendőrség őri­zetbe vette. Blois. Az egyik járókelő, M. Marcel Leroux 19 000 fran­kot talált egy csatornában, Montoire-sur-le Loir (loir- et-Char) városában. Az előző éjszaka M. Jean Guilbault Montoire-i lakos, 42 éves szobafestő volt az áldozat, akinek nyitott szek­rényéből 32 500 frankot e- meltek el. Úgy vélik, hogy a tolvaj zsákmánya egy ré­szét elvesztette. Serroskerkében, Oj Zé­land tartományában az egyik földműves számára jól kez­dődött az új esztendő, mi­vel a póréhagyma gyökerei­nél aranypénzeket talált. M. Piet Christiansen — így hívják a földművest — sá­ros földecskéjén, melyet az utóbbi hónapok záporai fel­áztattak, póréhagymát sze­degetett. Egyszercsak egy ragyogó pontot pillantott meg a sárban, majd a má­sikat, s utána a harmadi­kat. A földműves nem tu­dott hová lenni álmélkodá- sában. Háromszáz darab a- ranypénz került napvilágra. Ezeket 1563-1606-ig terjedő időszakban verték II. Fülöp- nek. I. Jakab angol király­nak, valamint a sárkányt földre teperő Szent György­nek a képmására. Guiseppe Dájéllo, gallipo- lii lakos akarata ellenére is jó üzletet csinált. A piacon egy tőkehalat vásárolt, hogy ebédet készítsen magának. Giuseppe a hal gyomrá­ban egy római korabeli pénzdarabot talált. Franciaország a jövő év­ben az Antarktiszról raké­tát szándékozik kilőni, hogy az atmoszférát tanulmá­nyozza — jelentette ki Paul -Emile Victor, az antarkti­szi expedíció vezetője, mi­után földet ért a Melbour­ne-« repülőtéren. Innen Pá­rizs felé igyekszik. Megem­lítette, hogy a rakétát va­lószínűleg Í967 elején fog­ják kilőni. Kétezer főnyi lelkes tö­meg volt jelen a Tel Aviv-i múzeumnak, Helena Rubin- steinről elnevezett pavilon­jában. Picasso képeinek em­lékkiállítása megnyitásakor. A kiállítás a művész 70. o- Iajfestményét s mintegy száz grafikus művét foglal­ta magába. A kiállított ké­peket múzeumokból, képtá­rakból és tizenhárom ország magánszemélyeitől kölcsö­nözték. A kölcsönzők kö­zött megtalálhatók: a pá­rizsi Modern Művészet Nem­zeti Múzeumra, a New York-i . Modern Művészet Múzeu­ma és a Guggenheln Múze­um. A kiállítást a Tel Avivi polgármester nyitotta meg, valamint Henri Dániel Kahn- weiler, aki Picassőnak már 60 éve barátja. TAUÓ7ÍS

Next

/
Thumbnails
Contents