Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-11-01 / 44. szám
M. Cus Braxton fogat mosót?. Oít állt a “tükör előtt és mindent rendben talált magán. Ezután magához vette a kis bádogkoffert, belerakta a menetjegyeket, kulcsokat és mindazt, a-* mire a városi buszközlekedés sofőrjének szüksége van. Bement a konyhába, hogy elbúcsúzzon Peggitől. Az asz- szony főzött. Ránézett, hátradobta szemébe hulló haját és folytatta munkáját. Gus lehajolt és megcsókolta csinos feleségét: — Menném kell, Peggi! — Hogy-hogy,? Hiszen még csak fél kettő! Elmagyarázta, hogy megígérte Peternek, ma korábban váltja fel. Peggi nem válaszolt, de úgy nézett rá, hogy rögtön megértette, mit gondol felőle. Mentegetőzni próbált: — Csupán máról van szó, Peggi. — Te senkinek sem tudsz német mondani? Meg tudnád mondani, hogy Péter mikor helyettesített téged? Az ember azt hinné, hogy elegendő a normális munkaidő abban az öreg autóbuszban, de te túlórázol is, és ráadásul ingyen! Magyarázkodni akart, de nem mondott semmit. Tudta, hogy Pegginek igaza van. Még egyszer lehajolt hozzá, hogy kiengesztelje, de az asszony elfordult tőle és így ajkai csak a haját érintették. Szótlanul ment ki a konyhából. Amikor elhagyta a házat az asszony utána futott: — Ne haragudj rám Gus, de nem nézhetem, hogy a többiek mennyire kihasználnak! Ez úgy van, mint a munkaidőddel. Már hatodik hónapja tart. Tizenháromévi szolgálat után. nem oszthatnak be folyton éjszakai szolgálatra. Nem ezt érdemied. Vannak ott .fiatalabbak is, nem? És az öreg autóbuszod is bármikor széteshet! És te hallgatsz, meg se mukkansz. — Ugyan Peggi, lehet hogy minden rendbe jön hamarosan, és ismét délutános leszek! — Ugyan kérlek! Amíg nem szólsz, nem javul meg semmi! De te olyan félénk vagy, sohase mondod meg a magadét tele szájjal! Megfordult és visszafutott a konyhába. Gus utána nézett, aztán megfordult és hosszú léptekkel elindult az autóbusz- megállóhoz. Ott várta be Pétért.. Két rendes megálló közt váltottak, mert a váltás nem rendes időben történt, Gus o- daült Peter helyére, aki hálásan a vállára ütött: — Kösz, barátom! Rendes fickó vagy, Gus! Gus elmosolyodott, bezárta a kocsi ajtaját és elindult. Ment és azon gondolkodott, hogy félénknek, bábunak nevezik és mindez a jelző na- gyan ráillik. Hétkor rövid pihenőt tartott és az egyik kis vendéglőbe ment vacsorázni. A pincérnő rámosolygott: — Ismét éjszakás? — Ismét — bólintott és két szendvicset evett kávéval. Az A hír, az Esti Újság külön kiadásával s a 0 m rádió tíz percenként leadott közleményé- * vei, futótűzként terjedt el a városon. Rikkancsok rikoltoztak az éjszakai utcákon. Hálósipkás öregurak és az irigységtől részkető vénlányok cirkáltak a házak előtt s a megjelenő rikkancsokat pillanatok alatt megszabadították az Esti Újság különkiadásától, s aztán rohantak vissza az á- gyukba, hogy kiélvezhessék a végletekig, amitől any- n.yira irtóztak, de amit annyira szerettek volna, ha velük is megtörténik. 4. AMELYBEN KÉT ÉLTES KOPASZODÖ ÖREGŰR A HETEDIK EMELET HELYETT KANNIBÁLOK KÖZÖTT VÉLI MAGÁT TALÁLNI. — CSÁP KÄZMÉR HIÁBA MOSOLYOG. A két éltes kopaszodó öregúr kilépett a liftből és hökkenten állt meg két okból is. Először azért, mert a Mónikát váró felajzott gépű és szívű újságírók, fotósok tömege kapásból rálőtt kamerájával, a kinyíló lift- ajtóra s a fényképezőgépek villanófénye annyira elkápráztatta az öregurakat, hogy 21 másodpercig semmit sem láttak. Másodszor azért, mert amikor visszanyerve látásukat megpillantották maguk előtt, ezt a vicsorgó, izzadó, lihegő tömeget, egy pillanatig arra gondoltak, hogy a lift bizonyára űrrakétává változott s a hetedik emelet helyett a hetvenedik bolygóra röppent velük, ahol ha rejtetten is, de még vidáman tombol a kannibalizmus... Az ajtó előtt várakozók tömege sem volt azonban kevésbé meglepve. Hogy került ez a két vén kitömött krumpli a liftbe? — cikázott át a pezsgővel olajozott agyak fogaskerekei között a gondolat. Csáp Kázmér a Nagycsütörtök hírhedt és kopaszodó aranykeretes szemüvegű munkatársa a legkéjesebb gondolaton csámcsogva legbájosabb mosolyával révült a liftajtóra. Jobb kezének mutatóujját keményen a szmokingja zsebében duzzadó illatos kis táskára szorította. És akkor... Nem, nem, ez nem lehet igaz... Ez... ez... A szemüvege elhomályosodott. Lekapta, megtörölte, majd újra lekapta és újra megtörülte. Kopasz fejét begyöngyözte az izzadtság,,.. Belehasított valami hideg, aztán valami meleg s a már régen nem vegetáló hajgyökerei is égnek meredtek... A lift elé ugrott... üres. Elkapta a két ijedt öregurat, s mint álmából riasztott vadkan förmedt rájuk. — Hol van? — megrázta őket. — Hol van? — újra megrázta. — Ké... ké... De.... ké.... ké... — dadogták az oregurak, a pillanattal előbbi gondolatukat látván igazolódni. órájára nézet?. Még elégendő ideje volt, habár sohasem mert volna egyetlen percet sem ellopni a munkaidejéből. Tizenegy után az esti forgalom érezhetően csökkent. Az egész Westend elhagyatott falunak tűn?. Minden üzletet rég bezártak. Fél tizenkettőkor egy idős néni veszekedni próbált, mert túlszaladt a megállőan. Az utolsó körnél Gus két ügynököt szállított. Jól ismerte őket, mert rendszeresen ők voltak az utolsó utasai. Hátul az ülésen egy részeg horkolt. Naponta így utazott haza. Két sorral előtte öreg néni ült, a- ki valahol takarítónő lehetett. Minden éjszakán így volt ez egyformán. Habár soha egy szót sem váltott velük, közelinek érezte őket1. Ők voltak az utolsó járat utasai. Egyszércsak a megállónál még egy utast vett észre. O- daállt a járdához és kinyitotta az ajtót. Amikor az illető fölszállt. Gus látta, hogy jól megtermett alak és a kabátja sehogy se illik a nadrágjához. Az ismeretlennel együtt egész alkoholfelhő lepte el a kocsit. Mindezt Gus még azelőtt észlelte, hogy észre vette volna a férfi kezében a revolvert. Amikor ezt a kicsiséget is felfedezte. megremegett a keze a félelemtől. Ezután mindene reszketni kezdett, aminek következtében lába lecsúszott a fékről és a kocsi hirtelen előre ugrott, Gus rátaposott a fékre, de így is elegendő volt mindez arra, hogy a férfi elveszítse az egyensúlyát és rávágódjon Gusra. — Hagyd ezeket a vicceket, barátom! — mondta felháborodva az ismeretlen. Hogy nagyobb súlyt adjon szavának könnyedén fejbevágta Gust a fegyver agyával. Nem volt nagy ütés, Gus érezte,'hogy vér folyik a homlokára. Bocsánatké- reőn mondta: — Ne haragudjon, uram, nem volt szándékos. A férfi nem sokáig töprengett: — Az összes pénzt ide! — Rögtön! — mondta Gus és esze ágában sem volt ellenkezni. Azt akarta, hogy az illető minél előbb kinn legyen a kocsiból és ezért táskástól odaadta neki a pénzt. Remegő keze képtelen volt lekapcsolni a táskát. Az idegen azonban gyanakodott és hozzányomta a revolvert. Gus ettől teljesen megrémült és felugrott az üléséről. A revolveres erre elmosolyodott: — Barátom, te úgy rémüldözöl, mint egy vénasszony! — Én most lelépek. Számodra pedig az lesz a legjobb, ha egyenesen magad elé nézel és azonnal elindulsz, Csak semmi hülyeséget. Mihelyst kívül leszek, rátaposol a gázra és elindulsz! Ügy, mintha semmi sem történt volna. Ha nem, akkor majd meglátod, te bábu! Gus bólintott. Belenézett a hátrapillantó tükörbe és látta hátul a rémült nénit. A részeg aludt, semmiről se tudott. Tőle nem várhatott segítséget. — Én megyek, — mondta az idegen, — gondolj a revolverre és ne csinálj ostobaságot! — A revolvert még egyszer az oldalához nyomta és Gus ismét megrémült. A rabló az ajtó felé hátrált. Fegyverét Gusra irányította. Végül lelépett a lépcsőről és Gus a tükörből most már csak a kezét és a revolvert látta, ami ráirányult az ajtók közül. Tiszta véletlenségből megnyomta az ajtózáró gombot. Hirtelen rándulás és az ajtók összecsapódtak. A szigetelő gumik kegyetlenül összeszori- tották a revolvert tartó kezet. Olyan volt, mint a színpadi jelenés — kéz ember nélkül. Az kívülrekedt és kiabált. Gus rátaposott a gázra. Semmire se gondolt. A fülében ott csengett az ismeretlen szava: — Ha kívül leszek, taposs a gázra és menj! Amikor az autóbusz elindult Gus hallotta odakintről az ismeretlen lépteit, aki igyekezett a kocsi mellett futni. Szörnyen kiabált, de Gus ezt nem hallotta. Lövés hallatszott. A golyó pontosan az ajtóval szemben lévő falon ütött át. Gus pokolian megrémült. Fokozta a sebességet. A sebességmérő 50 kilométert mutatott és az öreg tragacs reszketett. Gus szintén. Aztán Gus nem bírta tovább. Rálépett a fékre és lassan megállt. Egy pillanatig csendesen ült. Sehol semmi mozgás. Kinyitotta az autóbusz ajtaját. Tompa zuhanás hallatszott. A test, melyet eddig az atjók közé szorított kéz tartott, lehullott a kövezetre. Gus mosolygott. Az az idegen megsértette, azt mondta, bábu! Felkelt a helyéről és az ajtóhoz ment. Az ismeretlen nem mozdult, talán már halott is volt. Hiszen ördögien száguldott! Gus cigarettára gyújtott Sajnálta, hogy így elbánt égy emberrel, de valami megköny- nyebbülést is érzett. Életében először nem érzett félelmet! Amint így állt és nézett, eszébe ötlött, hogy miért is ugratják folyton, miért is nevezik félénk bábunak?'- Egyáltalán nem tudott visszaemlékezni arra, hogy mi az a félelem ... Fordította: szj. TALLÓZÁS A S?. Louis-i Post Dis« patch című lap a következő házassági hirdetést közölte: „John J. Morgenthalernak, az 507-es számú Piper Comanch repülőgép pilótá- .iának szolgálati naplója: Ma, 1966. augusztus 9-én St. Louisból útban Jeffér- son City felé, 1800 méter magasságban, délután 3 óra 30 perckor Phylis Ann Wal« Ier 25 éves, 166 centiméter magas, 53 kilós (jó, szép és intelligens) vörös hajú leány beleegyezett, hogy feleségül jön hozzám, miután a kö- vetkező választás elé állí- tóttá: vagy a feleségem lesz, vagy nekivezetém a gépet valaminek“. Különös látvány szemía« núi voltak Levitown ameri« kai város egyik utcáján a járókelők: Betty Dooph asz« szony az orrával gurigázot? végig egy diót a járdán, férje pedig — aki megnyert vele szemben egy fogadást — vigyorogva állt mögötte. — Kérem, én hajlandó lettem volna neki elengedni ezt a tortúrát — magyaráz« ta az érdeklődőknek, — ha megígéri, hogy a jövőben sohasem mond ellent, erről azonban hallani sem akart. Hát csak csinálja! A long Island Press című New York-i lap a minap levelet kapott egyik olvasó« Iától. „Feleségem már nagyne- hezen rászánta magát, hogy elválik tőlem, de miután az önök lapjában elolvasta a válás bonyodalmairól szóló cikksorozatot, úgy határozott, hogy inkább marad. Ezennel lemondom a további előfizetést". — Hol van Mónika? — lihegte Csáp Kázmér fölindulásában fuldokolva. — Hol van, hol van?! Egy reszelős, recsegő hang felordított: — Elrabolták! A szépségkirálynőt... elrabolták... A kiáltás végigkongott a folyosókon. Egy percre a döbbenet csendje uralkodott el mindenütt, hogy aztán annál nagyobb erővel törjön ki a zsivaj vulkánja. Mindenki ordított, kiabált, mindenki magyarázott... A táncteremből tódultak ki a folyósóra, a folyosóról tódultak be a táncterembe. A tömeg mint ahogy az lenni szokott az ajtóban találkozott... Ezalatt az egyik telefonfülkében egy reszelős, recsegő hang a rendőrséggel beszélt. 5. AMELYBEN KIDERÜL. HOGY SEMMISEM DERÜL KI. — PRECÍZ ELEK FELÜGYELŐNEK KIALSZIK A SZIVAR A SZÁJÁBAN. Precíz Elek felügyelő éppen lábat mosott odahaza égy viharvert lavórban, agglegénységének tizennegyedik, életének pedig harminckilencedik esztendejében, amikor felberregett a telefon. Kilépett a lavórból s óvatosan, ahogy ez a nagy könyvben meg vaň írva, lábujjhegyen lopakodva becserkészte a masinát, majd hirtelen füléhez kapta a hallgatót. — Precíz, hall engem?! — A hangban főnökének Dili rendőrfőnöknek a hangját ismerte fel. — Igenis, rendőrfőnök úr! — Itt a nagy esete, fiam, öt perc múlva ott a kocsi, ellopták a szépségkirálynőt. Sok sikert! S Precíz mielőtt valamit is mondhatott volna a vonal túlsó végén kattant a telefon. A főnök letette. A felügyelővel fordult egyet a szoba. Rablás, emberrablás és ő kapja az esetet. Szinte már látta magát az újságok első oldalain, s a képek alatt óriási betűkkel a címeket: „Precíz felügyélő bravúrja! Precíz felügyelő a város büszkesége! Precíz felügyelő nem ismer lehetetlent! Precíz felügyelő az igazságszolgáltatás a- ranykeze, stb...“ Mosolygott. Előszedte a ruháját és öltözni kezdett. Közben, mint a pockok aratáskor a búzatáblán úgy cikáztak fejében a gondolatok. Rablás, emberrablás... és ő. Ez bizonyosan a múltkori bravúros nyomozásának tudható be, vibrált fel benne az öröm, amikoris röpke három hónap alatt végére járt egy komoly esetnek, olyan csodálatos logikai okfejtéssel vezette a nyomozást a végkifejletig. Aztán már szinte gyerekjáték volt megállapítani, hogy a kilencedik emelet balkonjáról leesett nyolcvankétéves aggastyán halálát nem autóbaleset okozta. Ez, csak ez lehet... A főnök akkor meg is veregette a vállát... gratulált neki. Azt mondta: — A mi rendőrségünknek ilyen emberekre van szükségé. A ház előtt megállt az autó, s Precíz Elek leszalad? a lépcsőn az autóban várakozó embereihez. — Minden rendben? — kérdezte. — Igenis — válaszolta az őrmester. — — Indulás — adta ki a parancsot. A kocsi nekilódult. Precíz Elek felügyelő örömmel állapította meg, hogy legényei jó hangulatban vannak, nevetgélnek. Hátrafordult az ülésen: — Fiúk, aztán csak úgy, mint máskor... — Meg lesz, felügyelő úr — válaszolták. Azzal meg is érkeztek a fényárban tündöklő húszemeletes luxus-szálló elé. A rendőrök ismerték a feladatukat, körülfogták az épületet. A bejárati ajtónál ketten maradtak. A felügyelő mosolygott, és az őrmester, valamint a daktiloszkópusok, fényképész és orvos társaságában felballagott a hetedik emeletre. Micsoda kép fogadta. Tépett, véres, kócos, zokogó, vihogó, káromkodó ém- bergomolyag forrott és fröcsögött a táncterem ajtajában. — őrmester — intett a felügyelő az ajtóban tüléke- dők felé. — Rendőrség, — bődült el szolgálatkészen az őrmester. Az összegubancolódott tömeg egyszerre szétvált. Precíz felügyelő bevonult a terembe. Zöld inge és lila nyakkendője a kívánt hatást váltotta ki a szép nem jelenlévő képviselőitől. Rogyadoztak a gyönyörűségtől. Az orvos azonnal munkához látott, bekötötözte a sérülteket. A daktiloszkópusok a liftet rajzották körül, gyanús szemmel méregetve a lift előtt még mindig reszkető két öregurat. — Az igazgató? — Én vagyok — gurult egy szuszogó hájtömeg Precíz felügyelő elé. — Mindenkit ki fogok hallgatni. Igazgató űr — fordult a szálloda igazgatójához — kérem a meghívottak névsorát. Őrmester, mindenkit tereljen be ide! A termet és az épületet senki sem hagyhatja el. Igazgató úr, van valami kisebb terem, ahol munkához láthatok? — Talán az én riodám... — Helyes... őrmester, a hölgyekkel kezdjük... azzal Szivartárcájából előhalászott egy Virginiát és rágyújtott, majd kékes füstfelhőbe burkolózva megindult a kacsázó igazgató után a hölgyek rajongó pillantásától kísérve. (Folytatja: Sző) '
