Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-27 / 39. szám
O. C. LYN — A. F. BIAN: üzen a 8. bolygó * ____________________ ______f_________________________ TALLÓZÁS A társaság már együtt volt, amikor mi hárman visszaérkeztünk a Szelénhez. A nagy vezérlőtéremben ültek az asztal körül, előttük a Mars kiterített' térképe. — Nos, akkor meg is kezdem — mondta Zeno kapitány, amint beléptünk. — Üljetek le gyorsan! A Szelén helyét vörös pont jelezte a térképen. Innen vékony. vörös vonal indult délkeleti irányban, a, íelé a sötét színű felszíni képződmény felé, amelyet a kutatók még valamikor régen T.yrrheni-ten- gernek neveztek el. Ott, ahol a vonal a Lybia nevű területet szelte át, apró, fekete kereszt jelölt meg egy helyet. — Azt hiszem, tudjátok — kezdte a beszámolót Zeno kapitány, — nem volt semmi olyan célunk, amikor ma Leonnal és Markkal elindultunk, hogy fölfedezünk valami különöset. Csupán azokat a bizonyos „csatornaközpontokat“ akartuk egy kicsiť közelebbről szemügyre venni. Nem így történt! Itt — s most a fekete kereszttel megjelölt helyre tette a mutatóujját, — ahol a Lybia a Tyrr- heni-ťengerrel érintkezik, egy feltűnően szabályos képződményt vettünk észre. Néhány száz méter magasságban repültünk. s így a látcsövöp át jól láthattuk, hogy egy szürke kupola emelkedik ki a vörös homoksivatagból. Visszafordultunk a kis űrhajóval, egészen mélyre ereszkedtünk alá, s még 'egyszer elrepültünk fölötte. Megállapítottuk: semmi kétség, szabályos félgömb alakú kupola! — Mekkora lehet? — kérdezte izgatottan Péter. — Körülbelül négy méter az átmérője. — Biztosan marsbeli termeszboly — mondotta Ferry doktor. — Azok a növényfélék. amelyeket mi fedeztünk föl, alkalmasak a termeszek táplálkozására. — Nem termeszépitmény — rázta a fejét Mark. — Amikor másodszor haladtunk el fölötte, tisztán látszott, hogy három cikkelyből áll, s ezt a három részt valami művi szerkezet fogja össze. — Csak azt ne mondd, hogy csavarok! — emelte föl a kezét Péter. — Azt nem mondom, mert valóban nem csavarok, hanem inkább satuszerű szorítőpofák. — így van — erősítette meg León. — Ügy vélem, elektromágneses erőt használnak az egyes részek rögzítésére. Elképedtünk, Valóban nagyon komolv dologról van szó, ha már Leon is beszél. — Nyílás, bejárat van rajta? — kérdezte Ferry doktor. — Azt nem láttunk — felelte Zeno kapitány. — Mindenesetre, biztosan nem állatok é- pítménve. Néhány percig csend volt. E fölfedezés híre annyira meghökkentett mindnyájunkat, hogy egyszerűen bennünk rekedt a szó. Végül Viktor e- melkedett szólásra. Ünnepélyesen megköszörülte a torkát, és szónokolni kezdett. — Barátaim! Elérkezett a várva-várt, nagy pillanat: tatámadt. Zeno kapitány vetett véget a lármának: — Korai volna bárminemű következtetést levonnunk a látottakból. Elégedjünk meg e- gyelőre azzal, hogy van egy nyom, amelyen tovább mehetünk. Azt tartanám legcélszerűbbnek, ha a Szelénnel áttelepülnénk a Tyrrhenl tengernek nevezett területre, a kupola közelébe. Mindenki egyetértett a tervvel, egyedül André maradt szótlan. Zeno kapitány észrevette ezt, s megkérdezte: — Te másképp gondolod? — Nem, dehogy — mosolyo- dott el. — Csak azért vagyok egy kicsit elszontyolodva, mert azt hittem, hogy a mi növényeink óriási szenzációt okoznak majd, és Iám, még időnk Illusztrálta: KOPÖCS TIBOR lálkozunk a szilíciumtörpékkel. Készüljünk fel, hogy méltók... — Üssétek le! — kiáltott közbe Mark. — Ez mindig szaval. Csak azt nem értem, honnan szorul egy kibernetikusba ennyi szóvirág!? Viktor nem zavartatta magát, és tovább akarta folytatni a szónoklatot. Szomszédai — Péter és Ali — azonban belecsimpaszkodtak, és visszarángatták a székre. Nevetni kezdtünk, zsibongás se nagyon lesz, hogy foglalkozzunk velük. A terepjárót és a kirakott felszerelést visszavittük az űrhajóba. Siettünk, hogy alkonyat előtt új szálláshelyünkön lehessünk, s mi magunk is szemügyre vegyük a különös kupolát. Maga az út néhány percig tartott csak a Szelénnel. A kupolától fél kilométerre táboroztunk le. A hely ott szinte teljesen ugyanolyan volt, mint a Syrťis Majoron. Mire leszálltunk, már az e- gész társaság bebújt a szkafanderébe. és a légzsilip előtt szorongott. Különösebb fölszerelést* nem vittünk magunkkal. Egymástól másfél-két méteres távolságban, csatárláncot alkotva közeledtünk a kupola felé. Zenóék leírása hiteles volt... — Felülről nem láttatok körülötte nyomokat? kérdezte Ferrv doktor. Mark felelt valamit,- de nem értettem belőle egy szót sem. mert Irtózatosan recsegni kezdett a rádiókészülékem. — Mit mondasz? — szóltam a mikrofonba. — Nem értettem. — És néztem feléje. Vártam a választ, de hirtelen észrevettem, hogy az ő készülékével is baj lehet, mert idegesen kapkodja a fejét. Aztán szinte egyszerre mindenki megállt, és türelmetlenül integetett, mutogatott. Mind a kiiencünk rádiókészüléke felmondta a szolgálatot. Zeno kapitány nagy ívben, oldalazva megkerülte a kupolát. Mi utána sorjáztunk. Először valamelyest csökkent a zaj, és egy-egy szófoszlány érthetővé is vált, de mihelyst ismét közeledtünk a kupolához, megint olyan fülsiketítő lett a recsegés-ropogás, hogy alig tudtuk elviselni a zárt burában. Ali ekkor próbát tett. Intett nekünk: álljunk meg. Ő pedig lépésről-lépésre hátrálni kezdett. Elég távol, a kupolától o- lyan 300 méternyire karlendítéssel jelezte, hogy megszűnt készülékében a recsegés, Viktor hozzá sietett, és néhány szót váltott vele: a készülékek kitűnően működtek. Mi is odamentünk, és megállapodtunk, hogy kikapcsoljuk rádió-vevőinket, úgy közelítjük meg a kupolát. Nyilvánvaló, hogy a zavaró sercegés onnan ered. Valószínű, hogy a benne meghúzódó lények észrevették közeledésünket, és ezzel az elektromágneses sugárzással védekeznek ellenünk. Megvallom őszintén, szorongó érzés volt! Mit lehet tudni, milyen indulat lakozik ezekben az isten tudja milyen lényekben?! Nem sokat kellett volna bíztatni ahhoz, hogy visszaforduljak, és a Szelén védő falai mögött megbújjak. Zeno kapitány azonban elrendelte az indulást. Szorosan felzárkóztam Ferry doktor mögé, mintha ő meg tudott volna védeni. Vitt a lábam, vitt gépiesen, és kíváncsiság meg félelem kavargóit bennem. A kupola közvetlen közelébe értünk. Burkoló felülete opá- losan fénylett, a ráeső napfényt visszaverte. Teljesen átlátszatlannak tűnt, mintha csak azt a célt szolgálta volna, hogy semmi fényt és hőt ne engedjen át. Beiül valószínűleg teljesen sötét. Közvetlenül a tövében kitaposott útra bukkantunk. Ezen mentünk tovább, s a Szelénnel ellentétes oldalon ajtószerű, elzárt rést fedeztünk fel. Ez az „ajtó“ szokatlanul alacsony volt, alig 120 centiméter. Rádiókészülékeink nem működtek. ezért — közel hajolva a kupola falához — buránkon keresztül is hallottuk azt a sejtelmes, duruzsoló zajt, a- mely a kupola belsejéből kiszűrődött. Olyasfajta hang volt ez. mint a transzformátorok zümmögése. Elektromos vezetéket azonban nem láttunk, és fogalmunk sem volt róla. mitői eredhet az a különös, halk hang. Zeno kapitány fölemelte a kezét, és némi töprengés után bekopogtatott az ajtón. Nem érkezett rá semmiféle válasz. Végtelennek tűnő percekig toporogtunk a kupola körül, míg végül Zeno karmozdulattal jelezte, hogy menjünk vissza a Szelénhez. Amikor az ideges feszültségül kimerültén ismét együtt ültünk a nagy asztal körül, kíváncsian vártam, mi lesz társaim véleménye. Én — igazában — örültem, hogy nem fedeztünk fel semmit, s hogy az egész kirándulást ép bőrrel megűsztuk. Holtbiztosán láttak bennünket — törte meg a csendet Ali. — Miből gondolod? — kérdezte Zeno kapitány. — Abból, hogy amikor elindultunk. önkéntelenül is megnéztem a Szelén sugárzásmérőjét. A mutató mozdulatlanul állt a nullán. Most viszont, figyeljétek csak meg, három fok erősségű sugárzást jelez. Valóban így volt, saját szemünkkel győződhettünk meg róla: a mutató ott rezgett a hármas szám fölött. * Részlet a szerzők azonos című fantaszitkus regényéből. (Folytatjuk) M. M. Mikiliben, egy elhagyott faluban, megfigyelhettük a hegylakók temetkező szokásait. Halottaikat hat méter magas póznákon nyugvó emelvényre fektetik — azt nem mondhatjuk, hogy oda temetik — és megvárják, amíg az idő és az elemek felbomlasztják a tetemet. Akkor azután leszedik a csontokat, és az elköltözött tiszteletére rendezett lakomán díszhelyet adnak földi maradványainak. A család disznót hizlal erre áz alkalomra, és ennek • vérét gondosan félreteszik, hogy ünnepélyesen bemázolják vele a halott koponyáját. Lakoma és tánc után a koponyát a család valamelyik tagjának (rendesen a legidősebb fiúnak) a kunyhójában helyezik el, az ujj- és lábujjcsontokat s más kisebb csontokat szétosztják emlékül. Ezeket zsinórra fűzve nyakban viselik, vagy kis zacskóban. A nagyobb csontokat kiviszik valamilyen elhagyott helyre a sziklák közé, ahol azt remélik, békességben lesznek. A póznák tetején nyugvó emelvényre durva létrán gyakran felmászik a halott valamelyik férfirokona, hogy megfigyelje, mennyire haladt előre a test bomlása. A hetekig tartó időszakban, amíg a tetem odafenn nyugszik, botokból egyberótt szellős koporsójában, a falubeliek gyakran kiülnek az emelvény alá, hogy a föloszló test foszlányai lehulljanak rájuk. Ennek a förtelmes szokásnak az a titka, hogy azt hiszik: az elköltözött ereje ilyen módon átszáll az ő testükbe! A bennszülöttek gyűjtik a koponyákat, nem csupán rokonaik, hanem ellenségeik koponyáját is. Nem ritka eset, hogy tíz-tizenkét koponyát is talál az ember némely kunyhóban. Olykor a holttest emelvényét körülvevő kis kerítésre Is koponyákat szúrnak, hogy szembetűnőbbé tegyék. Falvakat a legjelentéktelenebb okokból áthelyeznek, elzárnak, megszállnak és kiürítenek. A félelem, hogy a hely nem kedvező támadás esetén, gyakran rábírja a népet, hogy elhagyja a faluját; építményeit átengedi a pusztulásnak, a kunyhók beomlanak, benövi őket a bozót, vagy mert a környező kertek kimerülnek — a kerteknek közel kell lenniök —, s nincs alkalmas földdarab a művelésre, az egész falu elköltözik. A falu felé közeledő idegent jó előre észreveszi a nép. Fölkészülten várják. Ha az asszonyok és gyerekek elmenekülnek előle az erdőbe, és a férfiak helyben maradnak, ez arra vall, hogy a férfiak úgy vélik, elég sokan vannak minden eshetőségre. Ilyenkor résen kell lennie a látogatónak. Ha az asszonyok és gyerekek várják az idegent, ez annak a jele; hogy valamelyik baráti falu kedvező hírt adott róla a hegyi „távbeszélőn“, vagyis — kiáltozásokkal hegytetőről hegytetőre. A hegy lakók fegyverei kezdetlegesek és durvák, t] és nyíl, dárka, egyszerű kihegyezett hosszú bot; fütykös, a végén tojásalakú bunkó; éles kőfejsze — ennyi az egész fegyvertára a bennszülöttnek. Ekéje, ásója és kapája a veteményeskertben mindössze egy kihegyezett bot. Tüzet dörzsöléssel gerjeszt az újguineai, mint a vad népek szerte a világon. Puhafa-darabot szorít le két lábával a földre. Alája lágy rostot heTAYLOR: lyez. A fa alsó oldalán sebesen ide-oda rángat és bambuszrudat, s a kifejlődő hő lángra lobbantja a puha rostot. A dohány vadon nő a hegyekben. Bambuszpipából vagy inkább szipkából pöfékel a pápua. A bambusszáron két lyuk van, az egyik oldalon, ebbe teszi az égő cigarettát (száraz levélbe göngyölt dohányvagdalékot). Akkor azután szájába veszi a bambuszszipka végét, és teleszívja füsttel a bambusz üregét, de nem szívja le, hanem kiveszi a cigarettát, és abból a lyukból, ahol a cigaretta volt, tüdejére szívja a füstöt. Bételdiót szedhetne magának, de a hegylakó ritkán fanyalodik rá. Foga éppen azért ragyogó fehér, ellentétben a bételrágó partvidéki bennszülöttekével. De ez az önmegtartóztatás nem holmi erényességnek tulajdonítható, Egyszerűen az az oka, hogy a hegyek közt nincsen mész, márpedig mész nélkül és bizonyos fajta háncs és levél nélkül a bételdiónak nincs meg az a kábító hatása, amelynek a kedvéért rágni szokás. A hegylakó pápua konyhája a képzelhető legkezdetlegesebb. Burgonyát, jamgyökeret pirítanak tüzes parázson. A madarat, disznót nyárson forgatják a tűz fölött. Elvétve eljut egy-egy cserépedény a síkságról s az előhegyek tájáról a hegylakó kezébe. Ugyanezen az úton vándorol a só a tengerparti törzsektől a síkságra és beljebb a hegy alján élő népek közé, és ezektől olykor elkerül a magas hegységbe, cserébe nádcukorért. A bennszülöttek egyszerű észjárásúak, de értelmesek. Roppant ügyesek a jelbeszédben, sok mindent megértetnek vele. Gyerekes örömüket lelik a legképtelenebb csekélységekben. Mohón nekiesnek egy papirosdarabkának, ónpirosnak, összesodorják és beledugják a fülcimpájukba, vagy orreimpájukba fúrt lyukba. Rendesen csontfüggőt viselnek, de ha más nincs, egy összesodort falevél is „megteszi“. A legjelentéktelenebb semmiség megkacagtatja őket, egymás karjaiba rogynak és majd kipukkadnak a kacagástól, valósággal a földön hemperegnek kitörő jókedvükben. Ajándékért ajándékkal fizetnek, és világért el nem lopnák, ami másé De már azt megteszik, hogy álnok módon hamis nyomra terelik, amely ellenséges faluba vezet, avagy meredélyes sziklaszakadéknak visz neki. Gyakori eset, hogy barátságot színlelnek, és aztán tőrbe csalják a barátjukat. Velünk is megtették. Az őrszemek órákkal, néha napokkal előbb fölfedeztek bennünket, mielőtt megérkeztünk egy-egy faluba. Mire odaértünk, a falu népe rendesen minden motyójával együtt elmenekült az erdőbe. Sokszor megfigyeltük őket aztán, amint visszaszállingóztak a faluba, mihelyt tovább mentünk. Olykor sikerült — késsel, fejszével, csillogó gyönggyel — odaédesgetni egy-egy bennszülött- tét, aki bátrabb volt a többinél, s ez azután odacsalta a társait is hozzánk Búcsúzóul többnyire elkísértek a szomszéd faluig, vagy a hegytetőről „ki- kiabáltak“ barátaiknak, hogy jóbarát közeledik. Kezességet vállaltak értünk. Vége — De most már elég! —■ kiáltott fel Johann Chrls- tinger 21 éves Fort Elisabeth-! (Dél-Afrika) fiatalember és egyetlen lövéssel leterítette az éjszakai nyugalmát minduntalan megzavaró hívatlan vendéget. Ma már csak egy lyuk emlékezteti rá a lepedőn. Az áldozat egy — bolha volt. Milánóban ismeretlen tettesek betörték egy borkereskedés kirakatját, és több üveg bort elvittek. A tulajdonos másnap á következő reklámtáblát tette ki a kirakatba: • — Boraim annyira jók, hogy vevőim még az éjszakai órákban is meglátogatnak. Az indonéz tengerészgyalogosok futballmérkőzésén a két csapat szurkolói lelkes buzdításuk során géppisztoly-sorozatot lőttek a levegőbe és a második félidő elején háromórás verekedést kezdtek. Az eredmény: egy halott és kilencven sebesült. Egy német újságíró, koldusnak öltözve kiállt egy forgalmas frankfurti utca sarkára, és minden járókelő elé odanyújtotta kalapját. Egy óra alatt 15 márkát szedett össze. Egy* szakmunkás átlagos órabére 7 márka. Az amerikai Ohióban egy biztonsági zárakat gyártó cég ajánlatot kapott egy betörőbandától: megfelelő összeg lefizetése ellenében minden betörésük alkalmával szívesen hátrahagynak egy cédulát az alábbi szöveggel: „Ha XYZ biztonsági zár lett volna az ajtaján, nem tudtunk volna behatolni a lakásába.“ Angol orvosok megállapították, hogy a szúnyogok nem nagyon szeretik a gyermekek és nők vérét. 838 emberen végeztek szú- nyogcsípési kísérletet. Mindössze egyetlen olyan részvevő volt, akit messze elkerültek a vérszopó rovarok. Az illető foglalkozása: a- dóvégrehajtó. Jó étvágyának lett áldozata Gottlieb Wiesendenker 58 éves svájci kőműves mester. Egyszerre hát szelet disznósültet gyömöszölt a szájába, a jó falat azonban a torkán akadt és megfulladt. Nem lenne csoda, ha i- dőnként gőzfelhők csapnának elő egy texasi kisváros seriffjének kalapja alól, annyira fő a feje Bili és Ben Mc Crary tizenkilenc éves ikerpár miatt. A két fiatalember ugyanis összesen négy mázsát nyom, s amikor egy csekkhamisítás után a seriff letartóztatta őket, kénytelen volt külön teherautót rendelni, mert nem fértek be a rabomobilba. Ha a bíróság szabadságvesztésre ítéli őket, át kell építeni a helybeli börtönt, hogy bevonulhassanak cellájukba. TALLÓZÁS ŕ Az emberevők földjén (VI.)
