Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-23 / 34. szám
HENRI LAXTON: h iskolatársak — Mikor mész hát nyugdíjba, jó Llewellinem? — kérdezte a tömpe orrú Bush az öreg pénztárost. Llewellin elkeseredetten rágta a szája szélét, és hallgatott. — Nem hallod, hogy mit kérdezek? — szólalt meg újra a másik. — Hallom és átkozlak. Bush felnevetett. — Tudom, te engem gonosz embernek tartasz, de hát ilyen az élet. Enni kell. inni is kell néha, mit tegyek? Remélem nem kívánod, hogy rakodómunkás legyek kizárt sérvemmel? — Rendben van. Mondjuk, hogy hat héten belül elintéződik a nyugdíjügyem, és akkoV mi lesz? Azt hiszem, akkor neked is befellegzett. Abból a heti ötven dollárból nehezén tudsz tőlem valamit is kizsarolni. — Nono, ezért akartam veled ezúttal ' komolyan tárgyalni. Arra a megállapításra jutottam, hogy ennek az apró-cseprő adagolásnak semmi értelme. Llewellin fáradt tekintetét reménykedő csodálkozással emelte a másikra. — Csak ha beláttad. — Beláttam. Körülbelül két esztendeje tisztességesen megosztod velem a fizetésedet, és ez rendben is volt eddig, most aztán elég. —Hála istennek. Végre vehetek magamnak talán egy ruhát is, amiben majd eltemetnek. — Ne gúnyolódj — fedte Bush az öreget. — Különben sem értettük meg egymást. Illetve, csak félig. Csakugyan nincs szándékomban tőled ezek Után elfogadni a rendes havi járulékot. Két esztendeje zsarolta Bush Lle- wellint a Potassl and Co. bank pénztárosát apró, mocskos, de keserves zsarolással. Fizetésének felét hetente át kellett adnia Bushnak, nehogy a zsaroló, egykori iskolatársa, elárulja a bankban főnökeinek, hogy hamis iskolai bizonyítvánnyal pályázta meg annak idején a pénztárnoki állást. Mert ez volt az igazság. LIewellinnek keserves volt a gyermekkora. özvegy édesanyjának nem tellett arra, hogy fiát taníttassa, Llewellin viszont tele volt ambícióval. Megpróbált mindenféle szakmát. Volt újságkihordó, nyomdásztanonc, gázvezetékszerelő. ügyvédi irodai hivatalnok, mikor egyszerre csak eszébe jutott a legegyszerűbb ötlet. Iskolai bizonyítványokat hamisít és megpróbál azoknak a segítségével boldogulni. És sikerült. Kicsit későn, énnek már tíz esztendeje ugyan, de mégis későn. Mert Llewellin akkor már túl volt az ötve- nen. 'De így is nyugodtan élhette volna le életét, ha nem jelenik meg a színen Bush. ha le nem nyomozza életének ezt a sötét pontját, és — hiszen hivatalos bűnöző volt — azóta nem zsarolja. — Bankügyekkel egy darabig most nem foglalkozom — mondotta akkor cinikusan Bush. £ppen a börtönből szabadult. Pedig ha megivott három whiskyt, nemegyszer kijelentette: ő bankrabló specialista. Most egy da. rabig nem foglalkozik bankügyekkel. Hadd felejtsék el. És aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli. — Szóval még egy vágás és kész! — mondotta tömören a tömpe orrú. És anélkül, hogy megvárta volna Llewellin kérdéseit kifejtette előtte tervét, melyet emez kétségbeesve hallgatott. I A megbeszélt napon, és ez a jövő hét pénteki napja, amikor Llewellin, mint rendesen, tizenkét órakor elindul a bank személygépkocsiján, aktatáskájában a heti bevétel tetemes részével, hogy a pénzt elhelyezze cégének a Centrál Banknál levő folyószámlájára, megjelenik a színen Bush, fegyverével kényszeríti a pénztárost, hogy adja át aktatáskáját, még el is süti a fegyverét, és meglép a szerzeménnyel. Amikor a rendőrség — ez nem vitás — faggatni kezdi, és felvonultatja előtte személyesen a gyanús egyéneket, vagy filmen, vagy fényképen, akkor ő fel fogja a tettest ismerni Oskar Flsher- ben, abban az aljas banditában, aki hamiskártyás és rendszeresen fosztogatja Busht. Ha Fisher véletlenül alibit bizonyít, hát üsse kő. Akkor tévedett. Llewellin tiltakozni akart, de elég volt Bushnak egy gyilkos pillantása, hogy az ijedt, öregember behúzza a nyakát. A rablótámadás pontosan úgy játszódott le, ahogy megbeszélték. Pénteken déli tizenkettőkor, amikor a legnagyobb a forgalom, mert az emberek rohannak luncholni, Llewellin a gépkocsiba készült szállni, megállt előtte egy magas, széles vállú alak, szemébe húzott kalappal, oldalba bökte revolverével... a sofőr ugyancsak az utolsó pillanatban láthatta, hogy mi történik, a rabló a hátát mutatta neki. s mire magához tért, a tettes már el is tűnt, de legalább igazolhatta Llewellin ártatlanságát, amiben különben senki sem kételkedett. Az öreg pénztárost láthatóan megviselte a rablótámadás. Reszketve állt egy helyben, mint akinek földbe gyökerezett a lába, és csak sírt, sírt, és hajtogatta, hogy most mi lesz... A rendőri bizottság hamarosan megjelent a helyszínen, felvették a szükséges adatokat, és az egyik, biztosan a vezető, egy idézést nyomott Llewellin kezébe: „Holnap bejön, öregem“ — mondta neki! — „addigra összeszedünk a maga számára egy kollekció jómadarat, hátha megisme. ri közöttük a tettest?" Llewellin nem aludt egész éjjel. Haj. nalban azonban különös ötlete támadt. Korán reggel felöltözködött, és kilépett az utcára. Nyolc óra volt. »yalog ment. Mikor céljához érkezett, égy nyoleemeletes ház kapuja előtt állt meg, ismét gondolkodni kezdett. Végül is elszánta magát. Felment a hatodik emeletre és csengetett Nem jelentkezett senki. Ismét csengetett. Semmi. A közelben nem volt látható egy lélek sem. Körülnézett. Csend, öt percig sem tartottak kísérletei, és kinyílt az ajtó. Az ágyat használták. A szoba rendetlen volt. A rendőrség tehát álmában lepte meg Busht. Most csak az a kérdés... Szinte megvilágosodott az agya, mikor eszébe jutott gyermekkori csínytevésük... Amikor a tiltott játékkártyát a W. C. kiürített víztartályába rejtették. Ott volt a pénz. Előbb úgy gondolta, hogy elviszi az egészet. Aztán másképpen döntött. Elsősorban nem is tudná hová rejteni. Másodszor... az ember legyen szerény... ötezer dollár elég... A többit majd megtalálja a rendőrség, ha akarja... Vigyázva zárta be ismét az ajtót, és távozott, Tizenegy órakor ott volt a 64. utcai rendőrállomáson. Sápadtan, fáradtan, idegesen... Egy isszeroppant öregember elkeserített napjainak áldozataként. — Nos — mondotta a felügyelő —, bemutatunk itt magának nyolc úriembert. Akiben felismeri a tettest, arra rámutat. Rendben? — Rendben. (Istenem — fohászkodott —, add, hogy Bush köztük legyen!) Köztük volt. Egymás mellett állt nyolc egyén, akiket a rendőrség számon tartott. Bush volt az utolsó. Az ötödik volt Oskar Fisher. Bushon látszott a nyugalom. Mosolygott magában, és várt. Llewellin feltette szemüvegét, és figyelmesen szemlélve az előtte álló alakokat. lassan haladt el a sor előtt. Csóválta a fejét... Nem... Ez sem... Ez?... Hm... Nem... Az ötödik előtt megállt. — Ez nagyon hasonlít hozzá! — mondta csendesen. A sor megdermedt. Fisher felordított. Bush a kezét dörzsölte, és indulni készült. — De nem! — kiáltott hangosan Llewellin. — Nem ő az. Ez nem ő... Hanem az ott! Az, az utolsó. Arra esküdni mernék. A Potassl and Co. bank igazgatója kezet rázott Llewellinnel. — Úgy határoztunk, hogy öt dollárral felemeljük a fizetését, Mr. Llewellin — mondotta neki. — Nem sok, de ha a nyugdiját vesszük figyelembe, az egész életére ki fog hatni. B arangoltam a legsötétebb Pápuában, amelynek földjét fehér ember Iába nem taposta még; soha nem felejtem titokzatos mélyü nyirkos vadonait, gomolygó ködbe burkolódzó hegyormait, ijesztő szakadékait és zugó fo_ lyóit, viszontagságos zordon életét s a hegyi falvak emberevőinek arcát és — szagát. Mind a mai nap, ezer meg ezer kilométeres élményeim színterétől, amikor már a múló idő lassan elhalványítja az emlékeket: föl-fölriadok li_ dércnyomásos álmaiból, hatalmába ejt a rejtelmes pápuái éjszakák igézete. Ott settenkednek körülöttem a meztelen feketék; égő szemük keresztülfúrja a sűrűséget, s csak az alkalomra les. nek, mikor lazul meg az őrködés, hogy észrevétlenül raj- tunküssenek. Hallom vad kiáltozásukat az éjszakában, amint félelmetesen száll a hang szirtről-szirtre, keresztül a szakadékokon. Fölbukkannak előttem, amint kifeszített íjjal, mérgezett dárdával lopakodnak felénk a bozót homályában... Mert ilyen ez a fekete Pápua. Eltörölhetetlenül beleégeti a maga ábrázatát a lélekbe. Vannak, akik csak festői oldalát látják meg. Ezeket elbűvöli. Mások előtt a Természet föltárja a maga öldöklő zordonságát; ezeket megbénítja és rémületbe ejti. Ojguinea szigetét sokan madárhoz hasonlítják, amely észa. kon lebeg az ausztráliai kontinens fölött. Ha tovább fűzzük a hasonlatot, azt mondhatnék, Pápua ennek a madárnak a farka. Legnagyobb hosszúsága kelettől nyugatig mintegy 1300 km, szélessége, ahoi legtestesebb, 320 km. A szigeten hatalmas hegylánc nyúlik végig: az Owen Stanley Range. Éz kivált a 145. és 151. délkörök között mere- délyes, szaggatott hegycsúcsokba tornyosul. Sokhelyütt egyenesen a tengerből emelkednek ki a hegyek, de sehol nincs távolabb a hegység 30 km-nél a partoktól. Az Owen- Sttnley-lánc délkeleti nyulvá- rryai a ««igét csúcsáig terjedM. M. TAVLOR: Az emberevők földién Pápuábanf Isten háta mögött nek és elágazásai keresztül- kasul barázdálják a sziget belsejét. Mindezek a hegyek ösz- szefüggésben vannak az egész szigeten végigvonuló főlánccal: a „Main Range“-zsel. A hegyek járhatatlansága és a szállítás nehézsége» következtében Pápua felerészben máig teljességgel ismeretlen, s a másik feléről is édeskeveset tudunk. Kormánytisztviselők elvetődnek olykor a sziget távolibb zugaiba. A kutatóutazók általában elkerülik Pápua belsejét; a bemerészkedő, két kiverik a bennszülöttek. Mlég az úttörők egyike, a hollandi d'Albertis is megtorpant a hegyek előtt. „Könnyebb megmászni az európai Alpok legmagasabb csúcsait, kezünkben bottal, mint átkelni Üj- guineában egy egyszerű hegyháton.“ Aki a maga bőrén tapasztalta, milyen keserves a vándorlás a hegyi vadonokban, igazat ad a hollandi kutatónak. A mikor Sidneyben jártam. Ausztráliában, még mit- sem tudtam róla, mi vár reám és nagyon megörültem az alkalomnak, hogy eljuthatok a hegyek közé, Pápua belsejébe. J. H. P. Murray, Pápua helyettes kormányzója és legfőbb bírája, történetesen éppen Sidneyben volt akkor, De ő nem volt barátja annak, hogy mindenféle író meg fényképező népség kődorogjon a sziget belsejében és ingerelje a bennszülötteket. Reménytelennek látszott a helyzet, de azért csak bejutottunk valahogy a kormányzóhoz és elmondtuk, ml dologban járunk. — Rendben van, uraim, hozzájárulok a tervükhöz — felelte nagy álmélkodásunkra. — Semmi kifogásom ellene, ha be akarnak hatolni a sziget belsejébe. Többet mondok: önökkel küldöm vezetőnek egyik tisztviselőmet és testőrségül adok .önök mellé egy tucat fegyveres bennszülött rendőrt. Meg akartuk köszönni a váratlan előzékenységet, de a kormányzó legyintett: — Köszönetről szó se legyen. Ha már megadtam az engedélyt, önként következik, hogy kíséretről gondoskodom. Inkább küldöm önökkel a rendőröket, mintsem hogy utánuk küldjem hetek múltával, amikor úgylehet későn érkeznének, hogy kiszabadítsák önöket az emberevők fazekából. Amit ígért, teljesítette is. Richard Humphries, a kormányzó által említeti tisztviselő éppen szabadságon volt Sidneyben; szabadsága csak egy-két hónap múlva járt volna le, de rögtön félbeszakította, hogy velünk jöjjön. Egy fiatal ausztráliai fotográfus, Harry Downing volt a harma-\ dik fehér ember expedíciónkban. Micsoda jó pajtás vált' belőle! Három hét sem telt bele, már vitť bennünket a kis hajó Pápua felé. Két kis hajó bonyolítja le az átkelő forgalmat Pápua és Ausztrália közöti. A hajó gyomrában öt tonna konzervált élelem, sátrak, fényképezőgép és egyéb fölszerelés. M egérkeztünk Port Mo- resbybe. A rakodóparton már ott találtuk halomba rakva a rizses zsákokat — tizennégy métermázsa rizst bennszülött kísérőink élelmezésére. Tizenkéť fegyveres rendőr várt ránk, festői zubbony, ban, térdig érő kék sávos vörös szoknyában, derekukon öv, tele töltényekkel. Parancsuk volt, hogy jelentkezzenek Humphries előtt. Yule sziget mintegy száz kilométerre van Port Maresbytől, a fővárostól. Alig hajnalo- dott, már kint úszott velünk a Morlnda a Hali-öböl vizén a sziget felé. Hillmann kapitánynak, mint rendesen, most is sietős volt az útja. A gőzsi. pót lekötözte, hogy állandóan szóljon, s csak akkor hallgattatta el, amikor látta, hogy ha- nyat-homlok jönnek lefelé a hegyen a Szent Szív Misszió szakállas papjai és egyre-más- ra ugrálnak be a készenálló csónakokba. — Az ottan Kairuku, a kormányzósági állomás — mondotta Humphries és rámutatott egy tompa hegyfokra a sziget túlsó végén. — Ez pedig itt, aki erre ebben a csónakban, Lincoln Garfield Grant Con- nelley, az elöljáró. Kibújt a nap. Humphries keze északnak lendült, a ködfelhőkből kibontakozó messze hegyormok felé. — Nézd csak — kiáltotta, mint aki régi barátot ismer föl —, az ott a Yule hegység, a legmagasabb csúcsú a környéken. Északra meg keletre tőle... az a mi jövendő kalandjaink színtere. — Jó lesz már, amikor arra. felé bandukolunk az ösvényen, — jegyeztem meg. — Te még nem tapostad a pápuái ösvényeket. Nem tudod, hogy azok sehol sem kezdődnek és sehová sem vezetnek.* — Annál jobb, — vetettem közbe —, akkor legalább nem kell valami határozott helyre menni, az ember a pillanat szeszélyét követheti. így szeretem. — Tartsa meg az ég a tudatlanságodat — válaszolta és elsietett, hogy üdvözölje kollégáját. (Folytatjuk) TALLÓZÁS Miss Ann Smith amerikai egyetemista lány volt az első vevője egy chikágói nagyáruház legújabb dlvatú fürdőruhájának. Boldogan sietett ki a strandra új dresszében. Másnap tüdő- gyulladással kórházba szállították. Ugyanis a strandon reggeltől estig a vízben volt. Nem élvezetből. Szégyelte magát. Ugyanis az újfajta fürdőruha anyaga, amint vízzel érintkezik, rögtön elolvad. Harold Wilson angol miniszterelnök mindenáron meg akarja menteni a fontot. Intézkedései (ezt maga is tudja), nem túlságosan népszérűek. Egy londoni élelmiszer kereskedő, hogy az árak és munkabérek befagyasztásával szembeni elégedetlenségét kinyilvánítsa, nagy plakátot ragasztott ki boltja kirakatába, az alábbi szöveggel: „Támogassuk a kormányt! Együnk jeget!“ Londonból érkezett az alábbi tréfa is: A két angol jóbarát beszélget. Az egyik elmondja, hogy mindenképpen meg akar szabadulni a feleségé, töl. „Ez csak egyszerű — mondja a másik, — vegyél neki egy Mercedest“. Egy idő múlva találkoznak, s ez megkérdezi: „No, mi van? — Semmi — legyint a másik. A Mercedes nekiment egy fának, ronccsá zúzódott, de az asszonynak semmi baja. — Sebaj! Vegyél most egy Jaguárt. — Néhány hét múltán megint találkoznak. — Minden rendben — mondja lelkesen a jóbarát — ez használt. A feleségemnek vége!“ — És a Jaguár? — Az be van kötve a garázsba!“ Egy talpig becsületes nyugatnémet polgár az alábbi hirdetést tette közzé az egyik újságban: „Politikai párt kerestetik, amely négyszobás, összkomfortos lakást tud adni nekem. Az ellenszolgáltatás: két szavazat". Az Illinois (USA) állambeli Christopher Park főkertésze felmondást kapott, mert a fükaszálásért évi 1500 dollárt követelt. Távozása óta a park továbbra is rendben van. A kaszálás most ingyen megy. Az igazgatóság ugyanis 400 dollárért kecskéket' vásárolt, s a füvet azok legelik le. Egy hollywoodi filmstúdióba neves amerikai bankár látogatott el. Tisztele. téré kisebbfajta fogadást rendeztek. Az ünnepségen Danny Kaye, a világhírű és közkedvelt komikus is jelen volt. Beszélgetés közben, s hogy a bankár is meghallja, Kaye megjegyezte: „A pénzkeresésnek csak egy becsületes módja van...“ — Melyik? — figyelt fel a bankár. „Hehe, — vigyorgott a szellemes komikus — tudtam, hogy nem tudja! A Paris Jour című párizsi lapban jelent meg az alábbi hirdetés: „Felfigyeltem rá, hogy a reumás emberek bámulatos pontossággal megérzik a hirtelen időváltozásokat. Igen hálás leszek mindazoknak, akik fájdalmaikról telefonon értesítenek". A hirdetést persze egy meteorológus tette közzé. TALLÓZÁS
