Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-08-23 / 34. szám
fii. most már ▼an eddig nem ▼olt# Csaknem egy kilométer hosszúságban húzódik a Volgái Lenin Vízierőmú gépterme IGEN, ez hiányzót? a forradalom előtti Oroszországban. 'Amikor hozzáfogtak az új társadalom gazdasági alapjának megteremtéséhez, Lenin így fogalmazta meg a kommunizmust: szovjethatalom plusz az egész ország villamosítása. Ma, a Nagy Októberi Forradalom 50. évfordulója felé tartva, a villamosság országaként beszélhetünk a Szovjetunióról. A fiatal szovjetország az első nagy erőmű a Dnyeprogresz (akkor ez volt Európa legnagyobb villanytelepe) építőit is igyekezett' ellátni gépekkel. De gép még nagyon kevés volt, s a fő munkaeszköz itt az ásó, a csákány és a balta maradt, a szállítóeszköz pedig a taliga. Ma a szovjet építőket óriási daruk és szállítószalagok, automata betongyárak, 65 tonnás dömperek segítik. A mai nagy erőműépítkezéseket a szovjet energiaipar fejlődésének egy egész korszaka választja el az első építkezésektől. Alekszandr Gorjacseb felvételei, amelyekkel számos nemzetközi fotókiállításon díjat nyert, izgalmasan számolnak be a világ legnagyobb erőműveinek megalkotóiról. A fotóriporter a szibériai Angara folyó gátjának építkezésén ismerkedett meg Pjotr Nyeporozsnyij neves szovjet energetikussal, a jelenlegi energiaipari és villamosítási miniszterrel. Azóta már nemegyszer találkoztak az ország különböző építkezésein. PJOTR NYEPOROZSNYIJ professzor, a műszaki tudományok doktora, a Szovjetunió energiaipari és villamosítási minisztere az alábbi nyilatkozatot adta munkatársunknak a villamosenergiaipar hétéves tervének teljesítéséről és az iparág 1966—1970 évi fejlesztési tervéről. — Felesleges bizonyítani, hogy a villamosenergiaipar a népgazdaság fundamentuma. Csak ezen az alapon lehet sikeresen fejleszteni a nehézipart, gyors ütemben növelni az épít. kezést, korszerűsíteni a közlekedést, átalakítani a mezőgazdaságot és erősíteni a honvédelmet. A Szovjetunió villamosenergiaipara az elmúlt hét évben nagyot haladt előre. Az ország 1965-ben 507 milliárd kilowattóra villamosáramot termelt, kétszer annyit, mint 1958- ban, a hétéves népgazdaságfejlesztési terv első évében. Kétszáznál több erőmű épült és lépett üzembe 1959—1965 között. Köztük van a világ legnagyobb hőerőműve, a 2100 000 kilowattos Dnyeperi Hőerőmű, továbbá az 1900 000 kilowat- tos Sztarobesevói Erőmű (mind a kettő Ukrajnában), a lettországi Balti Erőmű és az uráli, Verhnye-Tagili Hőerőmű (mindegyik 1600 000 kilowattos) stb. Nagy vízierőműveket i« üzembe helyeztünk ezekben az években. Már működik Szibéria büszkesége, a világ legnagyobb vízierőműve, a 3 millió 825 000 kilowattos Bratzski Erőmű, amely az Egyesült Államokban épült Grand Coules Erőművet majdnem kétszeresen szárnyalja túl. Az ország erőműveinek együttes beépített kapacitása jelenleg meghaladja a 114 millió kilowattot. ^ szovjet energiaipar tavaly több mint 11 millió kilowattnyi új kapacitást állított üzembe, s ebben a tekintetben utólérte az Egyesült Államokat. Amellett a hétéves terv időszakéban több mint’ 1300 000 kilométernyi távvezeték épült. Távvezetékeink jó harmincszor körülérnék a Földet az egyenlítő mentén. _ EZEK kétségtelenül impozáns számok. ^De jól tudjuk, hogy äz egy főre jutó villamosáram-termelés tekintetében a Szov. jetunió még elmarad néhány tőkés országtól, s a testvéri NDK-tól és Csehszlovákiától is. Ezért az 1966—1970 évi népgazdaságfejlesztési terv előírja, hogy a villamosenergiaipar a többi ágazatnál gyorsabb ütemben fejlődjön. A szovjet energiaipar fejlesztésének fő iránya — legalább 2 400 000 kilowatt teljesítményű óriási hőerőművek építése. Ezek nagyságát azzal lehetne legjobban szemléltem, hogy egy óra alatt mindegyik ezer tonna szenet, 17 négytengelyes vagonból álló szénrakományt tüzel el. Egy ilyen erőmű évente körülbelül 10 millió tonna szenet fogyaszt. S ez nem pazarlás. Ellenkezőleg. Egyetlen óriási erőmű lényegében meg. takarít többmillió tonna szenet. A kisebb és kevésbé gazdaságos erőművek azonos teljesítmény esetén ennyivel többet fogyasztanak. A tervezett hőerőművekbe zömmel 300 000 kilowatt teljesítményű nagy gépegységeket építenek be. Egyetlen ilyen gépegység 500 000 lakosú város áramellátását biztosíthatná. A terv szerint öt év alatt 65—70 ilyen 300 000-es gépegységet állítanak be, néhány 500 000-es és 800 000 kilowattos gépegységgel együtt. A Szovjetunió már régóta világviszonylatban az első helyet foglalja el a lakosság kombinált áram- és hőenergia- ellátása terén. A folyó ötéves tervidőszakban további fejlődés várható ebben a tekintetben. A hőerőközpontokat 250 000 kilowattos turbinákkal szerelik fel, amelyek a legnagyobbak lesznek a világon. SZÉLESKÖRŰ kísérletezések keretében folytatjuk az igen nagy reaktorokat működtető ipari célú atomerőmüvek építését. így például a Novo-Voronyezs-i atomerőműben 365 000 kilowattos reaktort helyeznek üzembe. Ilyet még nem ismer a világ gyakorlata. És még néhány száraz adat, amely többe? mond minden szónál. A Szovjetunió villamosáram termelésének 1970-bén el kell érnie a 840—850 milliárd kilowattórát. Ehhez 64—66 millió kilowattnyi új kapacitást kell beállítani, tehát öt év alatt annyit, amennyit a szövjethatalom fennállása óta 1960- ig, vagyis 43 év alatt helyeztek üzembe. A szovjetország szilárdan tartja világelsőséget a vízierőművek építésében s nem is szándékozik átengedni első helyét. A szovjet vízierőmüvek kapacitása öt év alatt körülbelül 13 millió kilowattal nő majd. Megkezdi az áramszolgáltatást a világ legnagyobb vízierőműre, az 5 millió kilowattos krasznojarszki erőmű, valamint az 1260 000 kilowattos sza- ratovi erőmű is. Elkészül a dnyeperi vízlépcső. Már jövőre működésbe lépnek a hatalmas Viljuji Erőmű első gépegységei. Ez a vízierőmű egyedülálló a maga nemében, hiszen az örök fagy honában épül. A SZOVJET VÍZÉPÍTŐK most arra törekednek, hogy a vízierőmüveket annyi idő alatt építsék fel, mint a nagy hőerőműveket szokták és az építési költségek se legyenek nagyobbak. Ami a távvezetékek építését illeti, az ország európai részében elkészül az egységes energiarendszer. Ez 3 millió négyzetkilométernyi területet fog át! Ezen a területen bőven elférne hat Franciaország. A mezőgazdaság villamosításához egymillió kilométernyi elosztóhálózat épül. A Szovjetunióban nem oszlanak el egyenletesen iz energiaforrások. Nagy részük az Uraiban és Szibériában összpontosul, viszont a fogyasztók zöme ma még az ország európai részében van. Ezért kerül sor 750 000 voltos váltóáramú és 1500 000 voltos (!) egyenáramú, tehát szupermagasfe- szültségű, roppant hosszú villamos távvezetékek építésére. Ezek fogják olcsó szibériai árammal táplálni az uráli, az ország középső és nyugati részén lévő üzemeket. Egyúttal megteremtik az alapot a Szovjetunió példátlan méretű egységes energiarendszerének kiépítéséhez. így válik valósággá az ország teljes villamosításának lenini eszméje. Öreg szúette láda. Tetejét rég megemésztette az idő Nem is tudom, honnan és hogyan került hozzám a padlás legeldugottabb sarkába. Azt tudom, hogy a szülői háztól semmiesetre sem, mert ha néha-néha ha- zorándulok, szülői látogatásra, min. dent a helyén találok és még most is szívesen elszórakozom a százszor is elolvasott könyvek, családi iratok és egyéb lim-lomok társaságában. Persze az ilyen kutatás — mert másnak nem nagyon mondható — mindig kisebb-nagyobb haszonnal jár. Olykor egy-egy diákköri emlék, régen elfelejtett ellenőrző könyv, dolgozat- füzet, néha más, de ilyen alkalommal mindig átvándorol valami hozzám a szülői háztól. A minap is hasonlóan cselekedtem. Régi diákköri puskák — Cicero Antonius ellen mondott első phiiippikájának olvasgatása közben egymás után kerültek elő régi jegy. zetfüzeteim. Évekkel ezelőtt sebtében teleírt pár filléres füzetek és mégis mennyi mindenre emlékeztetnek. Ahány oldal, annyi érdekesség, mennyi ismerős és ismeretlennek tűnő név. Falvak, városok és gyárak nevei az ország minden tájáról, jól i sikerült és vajmi haszonnal járó utak emléke mind valamennyi. Jogos és jogtalannak vélt panaszok, megvalósult és soha meg nem hallgatott javaslatok. Nagy távlatokkal kecsegtető lelkesedés és az igazi valóságot kellően nem ismerő fiatal első megtorpanása a tények előtt. Az esztergapad és a szövőgép mellől kiemelt fiú és lány sorsa, az új. számára eddig elérhetetlennek tűnő poszton. Helytállások vagy éppen a fordított, ja. Fiatal sorsok felfelé ívelése vagv kettétörése, valóra vált álmok és nagy csalódások egész sorozata. És ahogy lapozgatom a megsárgult lapokat és böngészgetek régi jegyzeteim között, észre sem veszem, hogy Cicero philippikája már régen a helyére került. Csupán egy 1954-es* Sorsok fiatalok évszámmal megjelölt füzet marad nálam. Benne egy ifjúsági vezetői tanfolyamot hallgatók névsora. Utá. na sablonos kérdések és még sablonosabb feleletek. De miért is lenne másképp? Inkább a folytatását keresem. Hol és mikór találkoztam va. 1 amelyikükkel a későbbiek folyamán, hová sodródtak az évek során, ki mennyire is vitte az életben. Nehéz, a válasz, legalább olyan nehéz, mint valamelyikükre rátalálni. Egy-egy ilyen találkozás inkább a véletlen műve, akárcsak a következő is. A meztelen felsőtestükről szinte patakzik a veríték ebben az augusztusi kánikulában. Nincsenek sokan, talán tíz és egyhányan. Szinte valamennyien még a húszon innen vannak. Jövő ilyenkorra a legtöbbjükön a néphadsereg egyenruhája feszül. Pedig ahogy körülnézek és a későb. biek folyamán tapasztalom, az épület, melyen dolgoznak, több munkaerővel is csupán 1968-ban készül el. És míg közben-közben szót váltunk, megérkezik az építés vezetője is. Feltevésemet mindjárt igazolja. Emberek után volt, helyesebben mondva, szakemberek után érdeklődött a helyi nemzeti bizottságon. Ácsok, kőművesek hiányoznak az épületen. — De mi lesz, ha sürgetni kezd az idő — igyekszem folytatni a beszédet. Arcán mély ráncok keletkeznek. — Majd kitalálunk valamit! — mondja jó idő múlva. Látom, nem szívesen beszél a dologról. Szemlátomást megkönnyebbül, amikor másra terelem a szót.’ Amint tovább kerülünk a csikorgó földgyalutól és a betonkeverőgéptől, éveket fiatalodik az arca. — így voltunk Lipótváron is — mondja szinte felélénkülve, önmagát biztatva. Közben észre sem veszi, hogy amikor legjobban igyekszik feledni gondjait, annál kevésbé sikerül az neki. Mert hát miért másért is biztatná magát az előző építkezéseken megoldott, sokkal nehezebb problémák emlegetésével, mint hogy megnyugodjon, hogy itt á pozsony-l püspöki mezőgazdasági kutató inté-1 zet építésén sem lesz másképp. Nem, a néhány percre felvidult arc nem annak következménye, hogy egyszerűen fittyet hány az egésznek, nem a felelőtlenség gondatlanságát tükrözi ez az arc. Talán nem is tudató, sítja magában, hogy amíg kézlegyintéssel igyekezett gondjaitól szabadul, ni, a legjobb húrt pendítette meg. A borinkai, breznói, pőstyéni, Iipőtvári és más építkezések tapasztalatait tekintette át, szinte pillanatok alatt. — Talán ott jobb volt? A fenét, és mégis itt vagyunk. — Ezt olvasom ki tekintetéből, amikor még egy pillanatra megáll, visszafordul és hossza, san elnéz a szállító szalagok fölött. Útközben a fiatalok iránt érdeklődöm. Persze nem csupán az épületen dolgozókra gondolok. Amint a válaszból kiderül, ő is így tett. — Minden attól függ, milyen kézzel nyúlunk hozzájuk, én ezen a véleményen vagyok — mondja többek között. — Általában tőlünk függ, milyenek lesznek, mi válik belőlük, és hogyan dolgoznak majd. Persze most közvetlenül a felettesi viszonyra és a fordítottjára is gondolok, akárcsak annak idején az én esetemben. Alig kerültem ki a mesteriskolából, — amikor Borinkára kerültem. Az otta. ni építész furcsán fogadott. Mindjárt azzal kezdte, hogy senkiben sem bízhatok rajta kívül. Mindenki lóg, és ha teheti, minden mozdítani valót ..megcsap“. Nagyon csalódtam ekkor. Az iskolában és később mindenütt az ellenkezőjét tanultam, sőt tapasz, taltam is. Jó egy hónapomba került, míg meggyőztem az építészt állításának ellenkezőjéről. De a közvetlen beosztottjaimnál sem ment ez köny- nyebben. A hajdani építészem véleménye úgy hiszem egyáltalán nem alkalmazható a fiatalokra. Sokáig dolgoztam közöttük és velük. Jó ismerem őket. 1 Annak idején, amikor kikerültem közülük, bántott a dolog, nagyon sajnáltam, hogy így kell lennie. Más. részt viszont, örültem is neki. Ha köztük maradok továbbra is, aligha sikerült volna megszereznem a mesterlevelet. Akkoriban egy CSISZ funkcionáriusnak nem sok ideje ma. radt a továbbképzésre. így legalább sikerült megmentenem a menthetőt. Mester lettem. De az elmúlt tíz egynéhány év alatt sosem szakadtam el tőlük teljesen. Most Is csupa fiatalokkal vagyok körülvéve, Nem, nem mintha ezt tekintettem volna életem végcéljának. De falán többre már nem futja sem erőmből, sem időmből. Ebben a korban a főiskola elvégzése már alig képzelhető el. — De ki tudja? Hátha mégis! — igyekszem biztatni. A realitások embere. Nem válaszol megjegyzésemre. Mert telefonhoz hívják. Lehetséges. A pillanatnyi szünet felfrissít, gon. dolkodom. Az imént említett névsorban találgatok, neveket említek tíz egynéhány évvel ezelőtt megismert arcokat idézek fel emlékezetemben. Az ifjúság közti munkájára utalva a volt és jelenlegi járási szék. helyeket veszem sorba. Régi jegyze. teim nélkül aligha boldogulok, visz- szatértével talán majd élőszóval... A telefonbeszélgetés hosszabbnak tűnik a megszokottnál és ha a fülem nem csal, már be is fejeződött. Míg gondolataimat rendezem, hirte. len néven szólít. — Gondolkodik valamin? Vagy talán emlékeztetem valakire? — indul felém hosszú léptekkel. — Igen, igen, de a sok név, sok arc... — Próbálja meg mégis, hátha sikerül. — De nem várat sokáig, bemutatkozik újból, mint 1954 decemberében. Mi mást még a találkozásról, és Fazekas Mihályról a kőművesmesterről? Talán annyit, hogy minden új épületen, melyet gondjaira bíznak, új nehézséget kell legyűrnie, más problémákat kell megoldania. Sárkány Árpád
