Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-25 / 4. szám

UJL RUDOLF KftESfAN: Az amerikaiaknak van egy különös szokásuk. Ha megharagusznak valamelyik hozzájuk kö­zelálló személyre, akkor a teljes nevén szó­lítják. El sem tudom képzelni, hogyan erez­ném magam, ha a2 apám így szólítana: „Kres­ťan Rudolf“. Sokat töprengtem rajta, mért olyan visszatetsző, ha az embert a teljes ne­vén szólítják. Talán azért, mert akkor az apám úgy szólítana. mimjaUujji idegen. Még mielőtt elindítunk éol- Hat és tíz kijárt van a leg- na Bratislav ába, .elmentünk több sétal.0 no meg természe- Veronikával és megrendeltük tesen vasárnap délelőtt. Télen a jegijfyarüket. A legelegán- nincsenek sokan Nen: Mé9 hogy minek ez a kor­il tudnám megmondani, miért j,ó? Hát ahot, ar isjmerösök Andko/* azután™ elňtene** me,?' adhassanak találkát ifitf­tűk, hogy minden gyürűfajtá- a"ak >eletl,enul­bői csak tíz párt készítenek, És most nézzük csak: Jegy a gyógyszertári múzeumba 2x1 Kčs Francia szelet 2x2 Kčs Jegy a toronyba 2x1 Kčs Jegy a képtárba 2x1 Kčs Ez annyi, mint 10 Kčs S a korzó legvégén ott ; az iszaposvizű Duna. tehát nem kell attól tarta­nunk, hogy mindenki kezén ugyanilyet látunk majd. Rászoktunk már ugyanis, hogy többnyire a hasznosság mértékével mérünk meg min­dent, aíni a szemünk elé ke­rül. Még a költészetet is. Na A korzón járkálnak vagy pe­dig mennek valahová... Sétálás közben elbűvöli te­kintetünket egy immár tör­ténelmi nevezetességű épület, a Michalská utcai „Vörös Rák“ gyógyszertár cégtáblája. Itt a 24-es számú házban múzeu­mot rendeztek be. Az ajtón De ha nagyon-nagyon szor­galmasan nézzük a vizét, meg­jelenik előttünk a szép kék Strauss. Bámulom a Dunát... Tizennégyéves voltam, ami­kor Mikulával, testi-lelki jó­barátommal kerékpárra ültünk és elindultunk Karlové Vary- ból a Mácha-tóhoz, hogy több és nagyobb vizet lássunk, mint addig láttunk... Később azután láttam a ten­gert, Európa északi és déli partjáról Is, s az örömöm csu­pán akkora volt, mint a Má­Ahol a „csodatáska" készül Magyarországon hallottam először róla. Amikor meglátogattam egyik ismerősömet, a háziasz- szony ezekkel ä szavakkal fogadott: . — Hozott odaátról szlovák szalámit? > Elképedve néztem a hölgyre, mire ő kaca^vácniagya­rázta: — Tudja, így hívják nálunk az összehajtható szatyoht. Olyan kedvelt ez az itteni háziasszonyok körében, tm|; f, maguknál a mi szalámink. Akár egy retikülbe is bele le­het tenni és ha szükség van reá, pillanatok alatt bevá­sárló-szatyorrá alakítható, át. Kíváncsivá tett a dolog, tgy aztán amikor hazaérkez­tem. első dolgom volt, hogy bekukkantottam az egyik táska-üzletbe. Itt nemcsak megmutogatták ezeket az íz­léses táskákat, de azt is elárulták, hogy Komáromban, a Steiner Gábor utca 75 szám alatt készítik. A legközelbbi alkalomkor természetesen erre a cím-'e is elmentem. Es itt ért a meglepetés. Amikor ugyanis Sklenár János gyártási vezetővel beszélgetni kezdtem, akkor tudtam meg, hogy ezeket a „csoS«|a»y j rókát" csupa olyan asszony, leány és férfi készíti, aki­ket a régi világban félembereknek sem tartottak volna. Süketnémák, féllábúók, törpenövésüek és egyéb csökkeni műnk (képességűek. ­— Tulajdonképpen miket gyártanak? — kérdeztem legelőször. — Ebben a mübőrrészlegben természetesen táskafélé­ket. Diplomata táskákat, összehajtható szatyrokat, reti- kiüöket és ezekhez hasonló készítményeket — mondta Sklenár János. Vannak azonban másfajta üzemeink is, mint például az órajavító-részleg. Mindegyik üzemünk­ben azonban csakis olyanok dolgozhatnak, akifr'testi ■fá- gyatékosságuk miatt máshol nem állnak meg a helyüket. Kivételt csupán a szakemberek1 a mesterés egyéb irányítók képeznek. — Hogyhogy a szakemberek? Hát egy ilyen speciális üzemben nem szakemberek is dolgozhatnak? — Dolgozóink zöme nálunk látta először, hogyan ké­szülnek a táskák. Épp az a fő feladata szövegkeze tünk- m nek, hogy bármelyik testi fogyatékosságú szamnanélkiil embertársunknak kenyeret adjon a kezébe. Természete­sen tanfolyamokat is rendezünk és ezeken kemsztiH za- \ játítják el a szakmát. — Hallottam, hogy az összehajtható táskcEa „hiány­cikkek“ közé tartozik. Nem mindig lehet kapm. Mennyit gyárt belőle az üzem? — Hogy hamar elfogy, az a nagy keresletet bizonyít­ja. Mi a lehetőség szerint növeljük termelésünket^ Je - lerüeg 10 000 darabot készítünk havonta. — S hogy vonnák megelégedve a dolgozók? Megnyit keresnek havonta? — Dolgozóink átlag fizetése 900 korona. Vann, zonban olyanok is, akik megkeresik az 1300—1400 nát. Ami pedig az elégedettségüket illeti, íme néh dat. Az összehajtható táska ötlete dolgozóink töprengéséből született meg. Ugyancsak együtt láiták ki azt a másik két újdonságunkat is, m második félévben, illetve jövőre örvendeztetjük vevóközönséget. Egyik újdonságunk egy olyan d, ta táska, amely egy nagyobb táskává, a másik g szehajtható vászontáska, amely utazókofférré alakítható át. Dolgozóink elégedettségét és háláját az bizonyítja a- zonban legjobban, hogy jelenleg öt munkacsopWFver­senyez a szocialista munkabrigád címéért, (neumann! gyón jól visszatükröződik ez kézírásos papírlapról tud- n juk meg, hogy a gyógyszerek cbsto megpillantásakor. De azért egy kicsit nagyobb. Csak sajnálni tudom azokat az em­bereket, akik először a ten­gert látták és azután a Mácha tavat. Ha most mennék el a Mácha tóhoz, csak annyit mond­hatnék, hogy „hát, ez éppen nem tenger“. De nemcsak a víznek _ szempont a következő ál , M talánosan használt mondatban: n?m ús ez n*9y°n von­Szép, de semmi több“. Sze- 5«- s egyúttal sokatmondó is. retném megkérdezni: „Kérem, Az ajtónál koponyánként le- mit kiván — talán azt,, hogy szurkolunk egy koronát, aztán csúnya legyen?“ bemegyünk. S bizony a mú­Minden ember nagyon jói zeum bűvkörébe kerültünk tudja, hogy egyszer meghal, mindjárt és alig tudtunk «1 De azt nagyon kevesen tud­ják, hogy élnek. : * r„nnartm^rrne9„eem bakunkái, hogy J a ükön .ké* éltem - csu’paTlétertem S tesztül olajra Jéphessen go lentállni a csábításnak, hogy vegyünk valami ősi medicinát, esetleg meglékeltessük a koj ez igazán nem mindegy! Sem­mi érdekes nem történt ve­nosz szellemünk. Tovább talpalunk a vonzóereje, hanem a vízi jár­müveknek is. Hajlandók va­A jó munkáért kitüntetés és pénzjutalom ts jár. lem ezekben a hetekben, és 8 kirakatok között, nem is csináltam semmi em- Már kezd fájni a lábam. Csá- lítésreméltót. bit az antikvárium kirakatába Azt is megfigyeltem, hogyan tett felirat is, ami aszondi felelnek az emberek, ha tel- hogy nyugodtan nézegethetjük teszik nekik a szokásos udva- a JÉfüiyyeket, vásárolni nem riassági kérdést „hogy vagy?“ íol|tos. így azután be is me- Mindenki tudja, hogy általá- Syefc és egy hokedlire huppan- ban így — „gondolhatod“ vagy va lapozgatom Posonium tör- „mint mindig" vagy „hát csak téneimének megsárgult lapjait, megvagyok" Vagy csak így Forbat könyvében megismer- „egyformSn". Rendszerint nem kedem a bratislavai kereske- azt mondják meg, hogy az ó®lem titkaivá), s többek kö« adott pillanatban hogyan érzik megtudom azt is, hogy magukét, hanem ilyen sem- 1764. július 30-án a városi raitmondó választ adnak. Én magisztrátus elkobozott ^ Hal- az említett kérdésre mindig *®sc? Krfstiántól három és fél így válaszoltam „köszönöm, bort büntetésül, mivel jól“. Ilyenkor legalább a saját eJfel ,utan ®?y ,órakor még válaszom rákén JWrBlltj hogy Sz°r93lmasan iparkodott hute- gondolkozzam rajta, vajon va- es °^a3^zn* vendégeinek lóban jól érzem magam, vagy !at-kát. Ebből a borból egy vö­gyunk elúszni addig, amíg és korzón, vissza, azaz sehová, mert nem pedig éppen ellenkezőleg. Ha és is azt felelném, hogy „egy­formán", ez a válasz nem késztetne gondolkozásra. Tehát a magam módján va­lóban jól is érzem magam, te kintet nélkül. arra, hogy mi dörrel kapott az éjjeli őr, a többi meg a kórhááé'tett.-''"® Abban a boldog tudatban mentünk tovább, hogy megta­karítottunk egy kis® pénzt. Ugyanis, ha 1741 előtt jöttünk volna Brátislavába, legombol­lyen a pillanatnyi hangulatom, tak volna tőlünk fejenként há- Szívesen mászkálok az utcá- rom dénar gyalogvámot. »n és nézegetem a kiraka­tat, mint a M általában. Megyek az utcán és úgy né­zem a kirakatokat, mint vala­mi bratislavai asszony vagy— kisasszony. Minden városnak van vala­A megspórolt pénzzel me­gyünk a De-ka-ba vagyis a Bébi-bárba. A De-ka illetve a volt Bébi bár éppen úgy hoz­zá tartozik a kórházhoz, mint a Vencel térhez a Korona. Csakhogy a Korona az Koro­na, a De-ka pedig a „gyer­mek-kávéház“ 'rövidítése'.'"^, rintem Bratislava jelképe ab- sa bizarr látvánvf nvúi fariak ban a kirakatban van, mely- „ Bébi-bárban üldögéiő koro­Iľttam heS!v sab,) ««portok, akik már na­1 ay°n régen letették az óvodai * kirakatáról van szó. felvételi vizsgát. De úgy lát­S aztán meg az a népvise- szik, hogy a gyermek-kávéház ler.es asszony is, akinek diva- már megszokta ókét, s ezek a tos aktatáska van a hóna korosabb egyének is megszok- alatt ták az alacsony fotelokat. Megtudtam, hogy az itteni Aztán megint sétálgatunk és strandot „Arany honiok”-nak arra a megállapodásra jutunk, és az egyik templomot pedig hogy megnézzük mi ezt a hí- name-.nak «evezik res korzó( felülről ÍS, az Öt­„Notre Dame“-nak nevezik Most pedig Veronikával a korzóra megyünk. A korzó a Mihály kaputól a Dunáig ér. Járkálunk itt fel és alá azután meg alá és fel. ■ venegy méter magas Mihálv- toronyból. A torony öt eme­letén fegyver kiállítás van. A torony körfolyosójáról látjuk a várat, látjuk a sok háztetőt egy nagyot. 7 korzó a Mihály-kapunál kezdó­Veronika Košice n született, dik és a Dunánál végződik. Mi ott is van korzó, meséli ne- . a as kém. A szájtétók bámészkodó is kisétálunk . Dunához. Al­csoportját - mint amilyen ott zu$-sétányon Ejtette* házszám áll a Nemzeti Színház előtti alatt) van a Szlovák Nemzeti szökőkút melleti — majom- Képtár, és nagyon jól^erfr; ~ szigetnek nevezik. szlovákul ^ > fZév majohlsziget vagy Lepiči őst- ~y p rov" t szárnyában A sétálgatok túlnyomó több- a fordítottja gyakrabban meg­sége középiskolás, esett. mi úszunk majd, hanem a ha­jó úszik helyettünk. S ezért aztán elsavanyodott a képem, amikor a pénztárban ülő hölgy azt mondta, hogy az ötös mó­lóról indul az a hajó. amelyik­re Veronikával jegyet váltot­tunk. Egek — már csak az hiányzik, hogy ott álljon egy forgalmista, s aztán még ke­ressek egy vezetőt is, és akkor a hajó bizonyára síneken fut­na, én meg törhetném a koba­kom, „hogy az autóbusz nem lett volna-e olcsóbb?“. Lidérces álmaimban mindig a költészet ellenségeinek egy­letét látom. ; i i ­Várakozunk türelmesen a mó­lónál, Bratislavában a Duna forrá­sától, a Fekete erdőtől már 1040 kilométert tett meg és még pontosan 1860 kilométer­re van a Fekete-tengertől. Bratislavából egy óra alatt ér a hajó Bécsbe, Budapestre pe­dig négy óra az út. Pestre gyorsabban eljut az ember. De azért oda is zöldhasú papírok kellenek, ha nem is túlságo­san .sok, s mi ezért csak itt állunk a mólónál, hogy séta- hajókázzunk egyet a „kék Du­nán“. Ismét a parton vagyunk. Az a halványlila sejtelmem, bogy ilyen nagy hajóút után kockázni kell, mert szerintem minden tengerész szokás kö­zül ez a legeslegeslegtengeré- szesebb. Valami olyan, ami a szárazföld szilárdságából el­vesz egy' csipetnyit. Hat kis kocka koccan össze halkan, egy szétterített zseb­kendőn játszunk. A kockavetés szabályait mindezideig nem olvastam se­hol, s talán nagyon hézagos a műveltségem mert lehet, hogy van róla valami könyv vagy könyvecske. S ha ez a baljós sejtelmem nem csal, szörnyű árat fizetek tudatlan­ságomért. Márpedig én azt akarom, hogy a riportomból ne hiányozzon semmi, s ezért sa­ját verítékemben fürödve meg­próbálom leírni az említett já­ték szabályait. (Most bent pi­hen a szerkesztőség valame­lyik feneketlen fiókjában.) Pe­dig egy újságírónak semmi sem lehet nagyobb megpróbáltatás, mint valamiféle £ Szabályok megszövegezése. Tsl ellát keressük elő a fiókhói : kocítetf, egy ceruzát meg t, és 5*r minden. Ha vala­ki nem találna otthon kockát, vásároljon az üzletben, igazán nagyon olcsó amint ez kitűnik a következő kis számlából is: Hajójegyek 2x7.— Kčs hat kocka 6x1.50 Kčs Rágógumi 2x1.— Kčs 25.— Kčs Ezen a napon a Lírai szín­pad szünetelt (Sedlárska utca, telefonszám 355-12). Megyünk a központi vásár­térre. Idézem az eddig még nyom­tatásban napvilágot aligha lá­tott músorszámokat: hagyma és fokhagyma, cékla, bab, torma, karalábé. a könyvsátorban ez a cé­dula egy könyvön: „Nobel díj­jal kitüntetett mű!!!“ Dévényi ribizlibor, két deci- kettő nyolcvan. Tepertős pogácsa — korona húszért. Olcsó fésűk! Gyűrű (jelszó: „Nem mind arany, ami fénylik!!!“). A brgtisiavai központi vásár­tér: erre jár a kettes, négyes és hetes villamos. Rengeteg ember jár ide bevásárolni konyhai kellékeket, meg hát egy kis vásári költészetet is. Talán ez a vásártér az utol­só helyek egyike, ahol a pult megmaradt pultnak — és meg­rakják mindenféle földi jóval, s nem arra szolgál, hogy az eladót a vevőtől elválassza. Ciginypecsenye csak úgy áll­va, a sátor mellet, két kenyér­szelet között, jó forró, négy hetvenért, L csak úgy kézböl- kézbe. 'őjj> rvan..-sok ilyen hely Bra­tislavában, ha nagyságban nem is vetekedhetnek a központi vásártérrel. De van ultramodern dolog is elég. Az egykori vizesárokban — az egykori híd alatt hetven­hat kényelmes szék egy csen­des parkocska közepén, napon­ta 200—300 ember jár el ide, az iskolaév folyamán főként a diákság, És az antikvárium, ahol min­denki kedvére válogathat, né­zegethet (télen talán mele­gedhet) még akkor is, ha a zsebében egy lyukas hatos sin­csen. Az elárusítónő hagyta, hogy csaknem egy óra hosszat böngésszem a bratislavai ke­reskedelem történetét. Embe­rek, fogjatok meg, én ezt a könyvet megvettem! „A hűség főleg azt jelenti, hogy a tanonc semmit sem tu­lajdoníthat el az úrtól... Ami pedig a hallgatást illeti, erről csak annyit, hogy a tanoncnak titokban kell tartania mindent, amit a mesterétől hallott... Ha azonban a tanonc azt látja, hogy a cselédség nem viselkedik rendesen, tehát kárt okoz va­lamiképpen a mester úrnak, akkor köteles lelkiismerete legszebb szavára hallgatva — titokban — elmondani ezt az urának... Hogy pedig rossz út­ra ne térhessen az inas, nem lehet nála soha pénz... Nem tartózkodhat a kocsmában, még akkor sem, ha valaki meg akar­ja öt kínálni valamivel... A ren­des inas mindig siet haza...“ Én és Veronika pedig sie­tünk a moziba, hogy életünk­ben először lássunk egy het- venmiiliméteres filmet. A Duk- lába megyünk (Malinovsky ut­ca, telefonszáni 447-88). Old Shatterhand! Már meg is kezdődött a film. Old Shatterhand nagyobb vász­nat kapott, mint Stan és Pan, ráadásul még kerekített vász­nat is, hogy ezt az ünnepi pil­lanatot mindörökre és kitöröl­hetetlenül emlékezetem arany albumába véshessem, hogy mindig visszaemlékezhessek arra az időre, amikor egy het- venmilliméteres filmben gyö­nyörködtem, ha ezután nem lenne többé ilyen szerencsém. A moziból azután egy dara­bon gyalog ballagunk, mivel megfájdult a lábunk, viszont a fejünk egy csöppet sem. (Befejezés e 6- oldalon.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents