Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-12 / 28. szám

tu.

Kiss József:

költő, lapszerkesztő, a 19. század végi magyar líra egyik legkiemelkedőbb képviselője. Mezócsáton született 1813 november 30-án, 1921 december 31-én halt meg Budapesten.

AHHOZ ÉN JOBBAN ÉRTEK...

Kiss József jubileuma alkalmával előkelő zsidók ki akartak tenni magukért. Felkereste egyikük a költőt és előadta, hogy ők néhányan jubileumi ajándékot akarnak adni neki.

— Aztán mi volna az? — kérdi Kiss József meghatottam

— Hát évi járadék.

— Az nagyon szép volna. És milyen összegre tervezik?

— Tíz évre, évenként ezerkétszáz forintra.

— Hm! De ha tizenegy esztendeig élek?

Csend.

— Aztán, hogy gondolják, valami tökét tesmek le a járadék biztosítására?

— Nem bizony, hanem minden évben összeszedjük magunk közt a járandóságot.

— Ogy? No, akkor hagyják el kérem; mert ha koldulni kell, azt már bízzák énrám: ahhoz én jobban értek... Szabó E.: Cigányvilág. 92-93 1.

ÁCS KÁROLY:

Önarckép

félhomályban

Nem is fej ez, egy rejtett csillagrendszer.

Bolygó gondok, gondolkodó agyag:

Züllött kozmosz a homloka alatt.

Valami valahol megindult egyszer,

És most görög, gyorsuló kerekekkel,

őrület viszi, szerelmes harag,

S majd valahol szelíden fönnakad.

Akármi ez, mit bánom, de nem

fej,

Nem emberarc. Forduljatok el

tőle

Kíméletesen, nehogy arcotokban

Magára véljen ismerni; hiába

Húzódik majd szánnivalóan

dóré

Mosolyra pár félbenhagyott vonása —

Akkor jön rá, hogy mennyire

valótlan.

1958.

Moiioszloy Dezső:- Kisregény mm Az ilyen versenyzőket természetesen lefüleltük és diszkvalifikáltuk, s a fürdés fináléjánál, amikor a felügyelő tanár vezényletére jéghideg víz dőlt a tusolókből, a mászőkat a jeges zuhany alá cipeltük, s hiába próbáltak menekülni, negyven didergő jegesmedve fogta őket körül, s minden irányból fröcskölték rájuk a jeges áradatot. A győzteseket már nem tudom hogyan ünnepeltük. de azokra rá is fért az ünneplés, mert legtöbbször alaposan felhorzsolták a hasukat. Egyébként az ilyen sebesülések azt is bizonyították, hogy tiszteségesen harcoltak.

Csakhát az erdőben nincsenek zuhanyozók, csempézett medence sincs. így aztán az egész jegesmedve-didergéssel semmit sem érek. Mindössze annyi jut az eszembe, hogy a csúcsversenyekef leggyakrabban egy hatalmas, kövér fiú, Bálint Béla nyerte meg. Az ő dagadt hasának meg se koty- tyant az a pár horzsolás, amelyet az egyenetlenül összeilleszkedő csempék okoztak. Alighanem a Villám-banda tagjai között is bandukol egy ilyen kövér fiú, mert mindenütt akadnak kövérek és soványak. Bár az is lehet, hogy éppen ő maradt otthon. Amíg csak arról volt szó. hogy feküljön hasra a várromban és horzsolja fel a pocakjáí, becsületesen harcolt, de az afrikai úttól visszarettent. Helyesebben nem is rettent vissza, csak nem akart szomorúságot okozni kövér szüleinek és kövér testvéreinek. Egyébként elég baj, hogy otthon maradt, mert így most a lovasjátékoknál is hiányozni fog. Pedig ő volí a legjobb ló a bentlakók között. A lovasjáték abból állt, hogy kettes párokra oszlottunk, lóra és lovasra A soványabbak a markosabb fiúk nyakába ültek, aztán egymásnak rontottunk. Az a pár nyert, aki a másik párt fel tudta dönteni, vagy legalábbis a lovast le tudta ráncigálni a lova nyakáról. Bálint Béla volí a legjobb ló. Őt nem lehetett feldönteni, állt egy helyben, mint egy megközelíthetetlen húshegy. vele ló minőségben még Beke sem tudott elbánni, bár verekedésben, birkózásban ügyesebb volt nála. A lovasjátékot az intézet erdejének kisebb-nagyobb tisztásain játszottuk. Lehet, hogy a Villám-banda tagjai is éppen nyolcán maradtak, két-két párra oszlottak, s hozzáláttak a lovagi tornához. A kis nyeszlett fölkapaszkodott a seriff nyakába, s földóntötték a többi lovasokat. Habár ez a feltételezés kevés valószínűséggel jár. Könnyebben elképzelhető, hogy a sebtében bekapott otthoni reggeli után elsősorban is számba vették, hogy ki mit hozott hazulról. Az eredmény alighanem leforrázó volt. Néhány konzerv, pár kiló kenyér, a seriff talán hozott egy rúd szalámit. Egyszóval. ennyi élelemmel lehetetlen Afrikát felfedezni. S ami még a legnagyobb baj, se táskarádió, se gitár. Éppen azok maradtak otthon, akiknek a zenéről kellett volna gondos- kodniok. Már pedig egy felfedezőúí muzsikaszó nélkül szörnyen egyhangú. Igaz, a kis nyiszlett elhozta magával a száj- harmonikáját. De a harmonikára hamar rá lehet únni. Se zene. se élelem. így aztán hamar kifogy a benzin. Igaz, az a tízcentiméternyl tengert megőrző árok, ami főié a Gúzs- bakötött Rövidnadrágok leguggolnak, nagyvonalúan bánik a távolsággal. Az ilyen árkoktól csak ötszáz kilométerre fekszik Afrika. De ötszáz kilométer is Eávolság. Mi, akik linzertésztát és hokiütöt gyűjtöttünk erre az útra, nem sültünk fel a linzertésztával és a hokiütővel, mert el se indultunk. A Villám-banda azonban útrakelt, s most már a linzerjészták és a hokiütők is felcsaptak kilométerkőnek, nemcsak a gondolatok.

Azt hiszem, az első komoly gond éppen a linzertésztabol származott, bár az is* lehet, hogy az otthon hagyott gitár és táskarádió még több nehézséget okozott. Már az első tábortüzgyújtásnál kitört a „balhé“. Mert mit lehet egy tábortűznél csinálni? Enni, meg énekelni. Ennivalóból futotta is az első tábortűzre, de fiúk zenekísérlet nélkül nem tudnak énekelni. Nyiszlett szájharmonikája meg még csak növeli a mollok és dúrok között támadt bizonytalanságérzetet.

— Ha még egyszer hamisan fújsz abba a szájnyűvődbe, háíba verlek — mondja a Villám-banda egyik tagja.

Nyiszlett segélykérőén néz a seriffre. De Balogh nem szól egy szót se. Különben is tele van a szája, most kebelezi be a szalámi maradványait.

— Nem tehetek róla, hogy nincs gitár, és hogy Csikasz nem hozta el a táskarádiót — vág vissza Nyiszlett védekezőén.

—Szerezni kell — mondja valaki.

— Most akarsz hazamenni, éjjel tizenegykor? Mit mondunk Vtthon, hol voltunk?,

— Valamit majd kitalálunk.

Balogh megelégeli ezt a méltatlap párbeszédet.

— Igazatok van, szerezni kell. De nem otthonról, máshonnan.

— S kinek van arra pénze?

— Nem pénzért, Ingyen. Van elég hangszerbolt.

Nyiszlett buzgón helyesel, örül neki, hogy másra terelődik a szó. Persze fogalma sincs róla, hogyan szereznek gitárt és táskarádiót, a hangszerboltból. Balogh se igen tudja, de valaminek történni kell, különben szétesik a banda. Aműgyis csak nyolcán maradtak.

De még így se kellene semminek történnie, ha nem a kiserdőben, hanem a dzsungelben barangolnának. A dzsungelben nem hiányzik annyira a gitár, ott van elég veszély, ami muzsikál. De a kiserdőben még csak keresztes vipera sincs, s a- mi a legrosszabb, bármerre is indulnak, mindjárt országúiba végződik az erdő. S alig érnek ki az országúira, mindjárt szembejön velük egy autó. Cikk-cakk-ban jön, nyilván ittas a vezetője. A Villám-banda tagjai maguk se tudják miért, — össze se beszéltek — elállják az országutat. Az autó fékez,

Illusztrálta: KOPŐCS TIBOR

a saját vesztére (és a Villám-banda vesztére is) a nagy káromkodások közepette kiszáll a gépkocsi vezetője.

— Strici huligának, mit álltok itt az országúton? Takarodjatok haza! i

Szó szót követ. A banda becsülete forog kockán. Nyiszlett odaugrik és elgáncsolja a részeg autótulajdonost. Valaki az arcába boxol. Ketten belerúgnak. Mindez egy pillanat müve. Az ismeretlen férfi ott fekszik az országúton.

— Futás — vezényel Balogh. Mindnyájan hanyatt-homlok rohannak vissza a kis erdő felé.

— El kellett volna venni a pénztárcáját — véli az egyik tag.

Balogh csak a kezével legyint. Most már tudja, hogy lesz

gitár is, és táskarádió is. Most már a banda együtt marad. Mindenkinek van féltenivalója. Az egyik fiú igaz, nem vett részt a verekedésben, az máskor is elég gyávának mutatkozott, de őt viszont könnyű lesz behúzni a csőbe.

— Te kajla, — fordul felé — a legszebb ütés a tied volt. Nem is tudtam, hogyilyen knokautot tudsz adni.

Az először tiltakozna, ugratást szimatol a dologban, a többiek is gyanakodva várják a válaszát, de Baloghból árad az elismerés.

— Én pontosan mellette álltam, és jól láttam, amikor behúzott az ipsének. Remek ütés volt. Attól esett hasra.

Most már Kajla is dicsekszik, mutatja is a levegőben, hogyan ütötte le a pasast. Balogh meg van elégedve. Lesz gitár és lesz táskarádió is.

És minden úgy megy mint a karikacsapás. Először igaz, úgy határoznak, hogy világos nappal mennek be a boltba, mintha hangszert akarnának vásárolni. Kettőjüknek az lenne a feladata, hogy végigpróbálják a gitárokat, s ezzel lefoglalják az üzletvezetőt, közbén Nyiszlett és Balogh elemelnék az őrizetlenül maradt hangszereket. De aztán ezt a tervét elejtik. Éjszaka biztosabb. Csak a kirakatot kell betörni, benyúlni és kész.

A kirakatban három gitár is van. Mind a hármat kiemelik. Az utca kihalt, senki se hallotta meg a nagy csörömpölést, s ha már ez így sikerült, a szomszédos élelmiszerüzlet sem nehezebb dió. A kirakat tele van befőttel, szardíniával és itallal.

A Iongrif patronok elsültek. A vonat felrobbant. Valójában Balogh nem is tehet róla, hogy olyan messze van Afrika. Amikor elindult, nem tudta, hogy iiyen töméntelen sok linzertésztára lesz szükségük.

Most már csak megfelelő búvóhely kellene. A kis erdőbe nem mehetnek vissza, ott előbb-utőbb rájuk találnak. Különben is már két napja alszanak a szabad ég alatt. De a szerencse megint a kezükre játszik. Alig tesznek ötven lépést a tett színhelyétől, egy váMas szőke férfibe Old Shatterhandba botlanak. Old Shatterhand azonnal felméri a helyzetet.

— Szépen fel vagytok pako'va — köszönt rájuk.

A Villám-banda tagjai azonnal támadóállásba helyezkednek. De Old Shatterhand nem részeg autóvezető. Sokkal dörzsöltebb.

— Csak lassan a testtel zöldfülűek. Először is magam is szét tudlak rúgni benneteket. Másodszor pedig, ha egyet kiáltok, tíz rendőr is ideszalad.

A fiúk várják, hogy Balogh vezényeljen rohamot, de Balogh is tanácstalannak látszik. >

—Na, azért nem kell beszarni — mondja Old Shatterhand jószívűen. — Magam is hasonszőrű Vagyok. A legokosabb a- mit tehettek, ha most eljöttök velem. Van egy remek búvóhelyem. így felpakolva egy-kettőre lefülelnek benneteket. Ha velem jöttök, senkinek még a haja szála se görbül meg,

Balogh is úgy gondolja, hogy énnél okosabbat nem tehetnek. Félórán belül Old Shatterhand garázsában ülnek mind a nyolcán, s isszák a jobbnál jobb italokat.

Old Shatterhand még a bandájába is felvenné a Villám-fiúkat, de Baloghék Afrikába akarnak menni, meg különben is, ők szeretnének függetlenek maradni. Old Shatterhand nem erőszakoskodik, sőt abban is segít a fiúknak, hogy a fölösleges szajrét átveszi és értékesíti. így aztán a megfelelő linzertészta -utánpótl ás és a búvóhely is biztosítva van. S ha Afrika ötszáz kilométerre lenne, ei is jutnának odáig, sajnos közben kiderül hogy messzebb van, így nem marad más hátra, mint longrif-töltényeket rakni a sínekre. És a töltények valami rossz varázslatra megbokrosodnak és sorban felrobbannak.

Napok óta azon gondolkozom, miért robbantak fel Balogh kezében a töltények, s miért nem robbantak fel a mi töltényei ink? Jobban vigyáztak ránk, vagy jobbak voltunk? Egyik kérdést sem tudom megnyugtató válaszként elfogadni. Újra előveszem Balogh „életrajzát“, hátha elóbújnak mégis a kéményseprők és a jegesmedvék.

„Engem választottak meg seriffnek...“

Persze ez eddig érthető, aki nyolcvanöt kilót szakít, aki legerősebb az osztályban, az seriff lesz. vagy törzsíőnök.

„Egyszer rájöttek a búvóhelyünkre, és a suliban nagy zrí volt.?.“

Érdekes, ennek a mondatnak eddig nem szenteltem elég figyelmet. Dehát akkor az az Afrikába indulás egészen másképp történhetett. Nem is a várrom volt túl kicsi. A várrom elegendő nagynak bizonyult volna, de valaki elárulta a rejtekhelyei, s oda se lehetett menni többet. Az osztályfőnök nagy cirkuszt rendezett, berendelte a szülőket, észrevette a tetoválásokat. Kereket kellett oldani.

„Nyáron nagyobb kirándulásokat tettünk a hegyekbe és a tavakhoz. A kirándulásra valamennyien jó! felkészültünk. Pénz. kaja és sátor egyikünknél sem hiányozhatott. És ha valakinek mégis hiányzott valamije, annak vettünk, vagy kölcsönöztünk. A barátaim szerettek, akkor is ha nem volt igazam. Most a csapatunk szétesett, egyesek intézetben vannak, mások dolgoznak, csak ünnepkor találkozunk. Én a gyerekotthonba kerültem, de nem kellett volna ide kerülnöm, ha szót fogadtam volna szüleimnek...“

Ilyenformán Baloghék nem is szöktek meg, hanem a nyári szünidőben trampra indultak. De a tramphoz" is kell pénz, kaja, sátor, linzertészta; és ha elfogy, vagy nincs, akkor szerezni kell. Tulajdonképpen mindegy, hogy hol robbannak fel a longrif-töltények, ezen vagy azon a vágányon. Érdekesebb az a belső ellentmondás, ami a sorok között feszül.

„A barátaim szerettek, akkor is, ha nem volt igazam.“