Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-28 / 26. szám
ni. SZÁZEZER DOLLAR Se Jake, se Julie nem szólt egy szót se. Addig a pillanatig csendesen ültek egymás inellett, amíg Jake hirtelen rá tiem lépett az öreg Chevrolet fékjére, és meg nem ragadta keményen a volánt, hogy rátérhessenek az út veszélyes kanyaroktól szabdalt szakaszára. Julie lenézett a hegy lábához, bda, ahová az út vezetett, és rémület ült ki az arcára. Aztán felmutatott az égre, ahol madarak köröztek és megszólalt': — Ez itt annyira elhagyatott vidék, hogy valóban csak mi ketten és a madarak vagyunk az egyetlen élőlények! Egy pillanatig ismét hallgattak, amíg a kimerült kocsi jóformán meg nem állott. Aztán Julie megkérdezte: — Meddig kell még így bujkálnunk? Már nem sokáig bírom! Addig maradunk itt, amíg az egész ügy le nem csendesül, és be nem fejeződik a nyomozás. Utána továbbállunk. Különben is, te ezt nem érted, bízd rám. hogy meddig maradunk itt! — Persze, te mindig, mindenhez jobban értesz! Ezért kellett agyonütnöd az őrt is, igaz-e. és ezért kell majd itt bujkálnunk! Jake nem jött zavarba: — De megszereztünk százezer dollárt, vagy nem? A- mennyire ismerlek nem fogsz tiltakozni, hogy közösen el- költsük igaz-e? — Ha valaha is lehetőségünk lesz rá — ellenkezett Julie. Tovább mérgelődött, s amikor kilépett a kocsiból feltette széleskarimájú szalmakalapját, hogy védekezzék a forró napsugarak ellen. Négy hét óta. hogy bujkáltak, minden nap ezt tették. Egy és ugyanazon a helyen maradtak, mert a szerpentin előtt apró üzlet állott, amelyben minden szükségeset megkaptak. Id? járt Jake bevásárolni és benzint tankolni. Nem íehettek mást, mert a rendőrségi körözőlevelek elárasztották az egész vidéket, és rajtuk az állott, hogy egy alacsony, tömzsi embert és egy karcsú, szőke nőt keresnek. Ezért, amikor ember közeledett Juliénak ki kellett szállnia a kocsiból és amíg Jake bevásárolt. ő meghúzódott a kanyar mögött, hogy megvárja. Jake gondtalanul érkezett az üzlethez, örült, hogy ezt a reggeli órát választotta, amikor az út teljesen kihalt. Szabadon vásárolhat, senkinek sem akad meg rajta a szeme. Két nagy dobozka élelmiszert csomagoltatott, aztán mintha csak akkor jutna az eszébe, kért még egy nagy ü- veg Bourbon whiskyt. Amikor az üzlet előtti apró teret elhagyta, megakadt a szeme egy táblán: Gibonsi repülőtér 11 km. Jaké leállította a kocsit és gyalog ment vissza az üzletbe: — Megengednék, hogy telefonálhassak?. Az elárusító csupa jóindulat volt, és egy apró helyiségbe vezette. Jake fölhívta a repülőteret és egy a Júliánál sokkal kellemesebb női hang megadta a szükséges felvilágosítást: — Este 23.15 órakor San An- toniba? Igen, még egy hely szabad. A pénztárnál átveheti de kérem, hogy legalább félórával a gép indulása előtt legyen óit. A. HITCHCOCH — Ha legalább néha elmehetnék veled bevásárolni! — Az lehetetlen édesem, nagyon jól tudod, hogy teljesen lehetetlen. Mindenütt ott lóg a fényképünk és ha együtt megjelenünk, vége az egésznek! Egy ideig még ki kell bírnunk, úgy két hétig és az- ( tán — tudod jól! : két poharat készített ki, Júliáét színig öntötte, magáét pedig vízzel töltötte tele. Julián látszott, hogy meglepődött, nem gondolt italra, itt ebben a fabódéban, de nem szólt semmit. A bódé mögötti padra telepedtek. Kiitták és Jake ment újabb poharat készíteni. — Ne ennyire erőset — kiáltott utáno Júlie. Csakhogy Ja- ■ ke már elhatározta magát I* Jake megköszönte, búsásan megfizette a telefonbeszélgetést, és visszatért a kocsijához. Mielőtt beindította. volna a motort elmosolyodott, és elégedetten állapította meg magában, hogy minden a lehető legjobban sikerült. Holnap reggel már távol lesz innen, Mexikóban, az Egyesült Államok határain túl, és ez új élet kezdetét jelenti majd számára, százezer dollárral a zsebében. És természetesen Julie nélkül. Mert az olyan férfi, akinek százezer van a zsebében, nem szorul állandó női kísérőre. Jake elindította az öreg Chevrolet kocsit, amely köhögött, rángatódzott és csak nehezen lódult előre. Szinte lépésben haladt a legveszélyesebb kanyarban, míg csak az út nem ért magasan az üzlet fölé! A szerpentin egyre emelkedett, és az egyik hajmeresztő kanyar mögött ott várta Julie. Egy kosár epret nyújtott neki, de az arca fagyos maradt, fagyos, mint amilyen csak a nagyon haragos asszonyok arca tud lenni. — Biz isten, már semmi se érdekel Jake. Minden nap itt bujkálni a bokrok közt, várni és tépni az epret. Hát élet ez? — Talán mégiscsak kellemesebb, mint a börtöncella, vagy a rendőrségi szoba, nem gondolod? — vetette ellen Jake. Tovább haladtak. Egyszerre Jake elkomorult: — Nem hallod azt a zörgést a motorban?, Julié elmosolyodott’: — Mutasd a hátralévő úton én vezetek. Mióta értesz te a motorokhoz? Tudod, hogy ez mindig az én munkám volt. Jaké arra gondolt, hogy Júliának igaza van, habár ez nagyon furcsának tűnt. Nő létére mindig ő gondoskodott a technikai jellegű feladatokról. Jobban értett a motorokhoz, mint a férfiak, ö gondoskodott a páncélszekrény megfúrásáról is. Különös nő, gondolta Jake és kissé sajnálta, hogy el kell majd hagynia. Mást azonban nem tehet, másképp nem megy. Ketten együtt elvesznek, mert a rendőrség előbb vagy utóbb nyaköncsí- pi őkét, ha együtt maradnak! Felmentek egészen a hegy tetejére, ahol egy dülőfélben lévő bódé állott. Véletlenül bukkantak rá, és ide menekültek. Itt teljes biztonságban é- rezték magukat. Segített’ Júliának behordani a vásárolt holmikat, s amíg az elkészítette az ennivalót, ő lehevert. Pihennie kell, hiszen hosszú út áll előtte — gondolta. Elszunyókált s mit sem törődött Julie szemrehányó tekintetével. Már délután három óra volt, amikor felébredt. Rádöbbent, hogy itt az ideje terve megvalósításának. Elővette az üveg whiskyt és gyekézett nagyon gyöngéd és figyelmes lenni hozzá. Julie négyheti idegfeszültség után csakhamar engedékeny lett. Nem került sok munkába, hogy további poharakkal igyék az italból. Julie átölelte őt. Már érződött rajta az ital hatása és arról kezdett beszélni, ami kínozta: — Figyelj ide, Jaké, ném mehetnénk él innen? Már biztosan abbahagyták a keresésünkét, nem? Jake válasz helyett ismét töltött a whiskyből. És még 'egyszer. Julie', aki egyre gyöngébb lett, égyszercsak kijelentette: — Azt hiszem, elégét ittam. Megyék, égy kicsit lepihenek. Jaké' az ágyhoz vitte, lefektette és odaült mellé várakozva. Szinté azonnal élaludt. Jaké megpróbálta felébreszteni, hogy meggyőződjék róla, menynyire hatott az ital, dé mégállapította, hogy tökéletesén alszik. Már égészén bésötéfédétt. Jake ellökte helyéről a konyhaasztalt és kiemélté a padló két deszkáját. A nyílásban nagy bőrkoffer és égy női táska jelent még. Jaké meglepődött. Miért rejtetté a maga táskáját is ide, ebbé a mélyedésbe? Rögtön megkapta rá a félélétét. Amikor a nagy bőrköffért kinyitotta, látta, hogy ürés. Julie az összes pénzt a maga táskájába helyezte. Egyszerre minden megvilágosodott előtte. Tehát Julie Is foglalkozott a szökés gondolatával. El akarta hagyni. Lehet, holnap nem jött volna velem bevásárolni, hogy ne kelljen a bokrok közt bujkálni, és amíg 6 távol lett volna, elvitte volna az összes pénzt. Mind a százezer dollárt! Jake elmosolyodott. Végül is arra gondolt, hogy létezik még igazság a földön. — Most már nem lesz lelkiismeretfurdalása, hogy itt hagyja ót az üres whiskys Üveggel. Nevetett, amikor visszarakta a pénzt a saját bőröndjébe. Ezután gondosan felöltözött és a bőröndöt a volán melletti ülésre helyezte. Nem tolta el a kocsit a bódétól, egyáltalán nem törődött vele, hogy a motor berregésére felébred-e Julie. Startolt, mintha az évgílágon semmi különös sem történt volna. Kitűnő hangulatban volt, amikor a Chevrolet elindult lefelé az úton. Áthaladt néhány kanyaron. Gondolatai már a messzi Mexikóban kalandoztak, a távoli jövőben, természetesen a százezer dollár körül. Jól tudta, hogy egy veszélyes kanyarhoz közeledik, amelyen csak lépésben tud végighajtani. Mint mindig, most is csak az utolsó pillanatban lépett a fékre, de... Semmi se történt. A Chevrolet nem csökkentette a sebességét, tovább repült. Jake elhalványodott és a másodperc töredéke alatt, amely még a rendelkezésére állott, rátaposott néhányszor a fékre. Egyáltalán nem működött És aztán már képtelen volt a kocsit az úton tartani. Áthaladt a szegélyén és zuhanni kezdett a mélységbe, pontosan oda, ahová Julie reggel bor- zongva tekintett le. Jaké utolsó gondolata mégiscsak Julie felé szállott Képtelen volt másra gondolni. Élesen nyilallt belé — fez Julié müve, a nem múködö fék. Igen, mindig is tökéletesen értett a motorokhoz! Bebiztosította most is a százezer dollárt ... Ezután mér egyetlen gondolata sem támadt, mert a lefelé zuhanó kocsi nekiütődött egy kiálló sziklának és a bőrönd, amely már rég kihullott a kocsiból, most mint a hópelyheket szórta szét a százezer dollárt ..« Fordította: szj. TALLÓZÁS Paul Hindemith zeneszerzőt egyik hangversenye után megkérdezték, mi a véleménye a karmesterről. — Rendkívül udvarias embernek tartom — hangzott a válasz — a zenekar egyetlen tagjára sem erőszakolja rá elveit: mindenki ügy játszhat, ahogy akar. Az egyik stockholmi kor- tnányépületben tűzriadót gyakoroltak. Befejezése után a tűzoltóparancsnok rendkívül meg volt elégedve az eredménnyel, mert a százhatvan alkalmazott három perc alatt elhagyta az épületet. Valamivel később, amikor a munkaidő lejárt, az épület két percen belül kiürült. Gerald Short párizsi tisz- teletes úr a következő zsoltárokat javasolja óvatlan gépkocsivezetőknek: 100 kilométernél: „Hozzád közelebb jutok, uram“; 140 kilométernél: „Jézusom, könyörülj rajtam"; 180 kilométernél: „Uram elérkeztem a te országodba“. „Tréfák az ágyban" címI mel jelent meg egy kis könyv Angliában, de nem kerülhetett az olvasók kezébe, mert a hatóságok még megjelenése előtt elkobozták. Később mégis feltűnt a könyvesboltok polcdin, miután a szigorú cenzorok erre engedélyt adtak. A könyvecske ugyanis beteg gyermekek szórakoztatására készült. A világhírű amerikai Yalé égyetem egyik tanára nem talált elég dicsérő jelzőt, amikor nyilatkoznia kelleťť a motorizáció előnyeiről. — Kitűnő dolog lesz, higgyék el — mondta. — A mi diákjaink a legpontosabbak a világon, mert aki későn érkezik, nem talál parkolóhelyet autója számára. Johnson elnök — miután orvosa megállapította róla, hogy hízásra hajlamos — szentül megfogadta feleségének, hogy ezentúl tartózkodni fog minden édességtől. Egy éjszaka mégsem bírt fellenállni a csábításnak, kiosont a konyhába, és az utolsó falatig bekebelezte' a hűtőszekrényben íalálj összes puncsot. Alig fejezte be a torkos- kodást, elejtette a kanalat. Johnsonné felriadt a csörömpölésre és alaposan megmosta férje fejét. Az elnök másnap magához rendelte titkárát és utasította. hogy haladéktalanul szerezzen be égy — fakanalat TALLÓZÁS 18. foto Dermedt csönd támad. Minden szempár Juditra szegezódik. — Az úton... egy konzervdobozt... fölvettem... elhajítottam,,, föl— • robbant::: — Jó kis mese! — neveti el ma gát az egyik német. — És honnan tudta, hogy a „konzervdoboz“ robban? — kérdezi a másik. —Én nem tudtam... — válaszolja Judit. — Na látja, hát akkor mondja meg szépen nekünk az igazat — veszi át a szót a parancsnok, egy rokonszenves kinézésű, 19 .foto — A lány igazat mond! — szól közbe a mellette álló fiatalember. — Magát ki kérdezte? — förmednek rá. — Senki. — Akkor fogja be a száját! Az őrmester vet véget a szócséplésnek: egyik katonáját elküldi, vizsgálja meg a robbanás helyéts Amíg a katona a dolgát végzi kifaggatja a társaságot u ti céljuk te 161, a elkéri Irataikat. A fiatalembert azonban gyanúsnak találja: — Maga katonaköteles! — mondja néki. — Alkalmatlan vagyok — hangzik a válasz — Jugoszláviában megsebesültem. 20. foto A fiatalember után az őrmester Judithoz fordul: — Maga miért remeg? — Nem tudom. — Csak nem zsidó? — Nem vagyok az — mondja, a bizonyságként az irataira mutat. Az őrmester lovaglásán elháritjs a mozdulatot: — Hiszek önnek, kisasszony. Az Időközben visszatért katona jelenti: megtalálta a robbanás helyét, s az akna egyik darabját. Tehát a lány igazat mondott. Az őrmester megnyugodva megy föl az emeleti kisszobába, hogy lepihenjen. Ekkor veszik észre, hogy egyik lábára sántít. (Folytatjuk)
