Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-28 / 26. szám
PINTÉR ISTVÁNNAL, a Csehszlovák Tudományos Akadémia dolgozójával, a galántai magyar középiskola volt tanulmányával, aki a közelmúltban érkezett meg az Antarktiszról, átbeszélgettem egy éjszakát. Érdeklődésem enyhítette fáradságomat, hiszen egy nagyon szép, modern hivatásról, a geofizikáról beszélgettünk. — Hogyan is kezdődött? — A kezdet kezdete a főiskola volt, na és azután a tanulmányi eredmények, amelyek a tudományos munkában folytatódtak. A tanulásban és a munkában elért eredmények a Csehszlovák Tudományos Akadémiáig vitték a fiatai Pintér Istvánt, ahol a megkezdett eredményfolyamat a szorgalom intenzitásával arányosan folytatódott. Ekkor már mint az akadémia dolgozója az ógyallai obszervatóriumban dolgoztam. Azután egy napon levél érkezett, a- melyböl megtudta, hogy őt nevezték ki a X. szovjet délisarki expedíció egyetlen csehszlovák tagjává. Gondos készülődés és csomagolás után végre elindult a repülőgép Prágából Leningrad- ba, fedélzetén Pintér Istvánnal és egy halomnyi poggyász- szál. Hogy mi mindent kell vinni egy ilyen hosszú útra, amelynek végcélja egy beláthatatlan Jégmező, mínusz 40 fokos hideg, a többi kontinenstől távolfekvő, óceánokkal övezett hatodik világrész, a- melynek a szárazföldi területe a jégperemekkel és szigetekké! együtt kb. 14 millió négyzetkilométer, ahol ember csak S szubantarktikus szigetek néhány meteorológiai állomásán van... Aztán 1964. december negyedikén élindult Leningrldból az Estonia, fedélzetén a X. szovjet déli-sarki expedíció tizennégy tagjával s köztük Pintér Istvánnal. És következett: La Manche, Gibraltár, Port Said, Suez, Aden, AusztGALANTÁTÓL ANTARKTISZT ráliá, ahol áfszálltak az Ob nevezetű szovjet jégtörőre — majd Mirnij, Mologyezsnaja és végül a cél — Novolazarevsz- kaja. Pár hetes ismerkedés és alkalmazkodás után megkezdődött a komoly tudományos munka, amelyét még 1963-ban Mojmír Konéčný a prágai Geofizikai Intézet tudományos dolgozója kezdeti még. ,Á tudományos munkafolyamat fő koncepciója a föld mágneses téré, állandó változásának tanulmányozása. Hogy ez menynyire érdekelte Pintér Istvánt, mennyire volt a szívügye, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a kiküldetés kiérdémélésé. Á poggyász kicsomagolása hosszú napokig tartott. Filmezőgép, fényképezőgép, magnetofon, egy telepes rádió — a- melyet a bratislavai Tesla kimondottan az ő számára készített — szakirodalom, szép- irodalom, többek között József Attila összes versei. — ö áll hozzám a legközelebb — mondja. Aztán számomra csaknem ismeretlen, sejtelmes fogalmakról beszél: aerológia, gla- ciolőgia, szeizmogéológia. Az egyik a meteorológiának a magasabb Jégrétegek kutatásival foglalkozó ága, a másik a jégkorszakká!, a jégtakarókkal és a gleccsérjéggel, a harmadik a földrengés? hullámok terjedési viszonyaiból a földtani rétegek elhelyezkedésére és sajátosságaira következtető tudomány. Jó hallgatni egy szakembert már csak azért is, mert magabiztosan, érdekfeszítően beszél hivatásáról, s maga a tudomány is nagyon érdekes lehet. Összeszokott a társaság, folyt a tudományos munka. Két orvos és egy szakács is volt velük. A szaka'cs a háború alatt egy ideig Magyarországon szolgált — már akkor is a szakmában — és értette a magyar konyha csínját-bín- ját. Pista már akkor orosz szakirodalmat olvasott. De a szakáccsal csak magyarul társalgóit, Felületesen utánanéztem, átböngésztem egy táblázatot, amelyen a különböző nemzetiségű kutatók nevei vannak feltüntetve, akik az Antarktiszon járták — s ha ez a táblázat pontos, akkor életem egyik legkellemesebb megállapítását írhatom ide: Az első magyar nyelvű dialógus az Antarktiszon, amelynek egyik alanya Pintér István, a második pedig egy szovjet katona, aki a háború alatt a magyar fronton szakácskodott. Hát i- gen mindenre sor kerül egyszer — jóra, rosszra egyáránt. A tükörsima, de néhol ötezer méter magasságot is meghaladó jéghegyekkel borított terepen nem gördülő kerekekről, hanem sítalpakról rugaszkodik el a repülőgép. Gyakran megy látogatóba, dé' többször tudományos küldetésben a szomszédos állomásokra, Mir- nijbe, Mologyezsnajába. — Sőt, saját magam is pi- lótáskodtam, fényképen is meg vagyok örökítve a botkormány mellett. Mennyi élmény, mennyi kaland, emlék. Mind szép, de a legszebbről beszéljen. —A sarki fény — válaszolja habozás nélkül. £z ilyent egyszerűén, betűkben nem lehet megfogalmazni. Égi sparta- kiádának nevezi. A látványos, felsőlégköri jelenség, amely főleg magas földrajzi szélességeken mutatkozik, heves mágneses viharok kíséretében, rendkívül gyönyörű, elbűvölő látvány. Na és a sarki éjszaka, a nappal, az éjszakai napfény és még számtalan élmény. De' Pintér István ezzel is számított. Nem vitte magával hiába a filmfelvevőgépet. Heteken belül a csehszlovák televízió bemutatja egyik filmjét, amelyet az Antarktiszon készített. A film hossza kb. 1600— 1800 méter, és legalább három terjedelmes beszámolóra, tudományos filmre telik belőle. Kíváncsian várjuk, mert sokakat érdekel. — De ugye — kérdem — nem minden, arany, ami fénylik? Gondolok itt a honvágyra. — Nem is volt rá időm, de amikor hathónapos ottlétünk után ismét megérkezett az Ob jégtörő és hozta a hazai levelek halmazát, csomagot a menyasszonyomtól, amelyben legkedvesebb eledelemet, a konzervált, csípős cseresznyepaprikát küldte, bevallom akkor nagyon kívánkoztam haza. Azl tán elfogyott a paprika, enyhült a honvágy, de a menyasz- szonyom, családom és barátaim után csak megmaradt. — Milyen volt a világgal az összeköttetés? — Levelet csak a minket szállító és azonnal visszainduló hajóval küldhettünk, de állandó rádióösszeköttetésben voltunk Moszkvával, a moszkvai rádióval, amelyen keresztül sok táviratot' küldtem és kaptam. Na és a Teslától kapott telepes rádió is kifogástalanul szolgált, de nem állandóan, mert egy mágneses vihar után bizony három hétig is csavargathattam a rádió skáláját, a hullámok nem voltak sehol. Furcsa dolgok vannak ám ott. Pintér István hazaérkezett,- de amint mondja, a hivatás-- tudat és az élmény még egy kicsit visszacsalogatja. Majd jóval később szeretne még egyszer a jégmezővel találkozni. Az Ob tehat ismét útnak indult, ismét összecsomagolták a poggyászt, s gazdag élményekkel és tapasztalatokkal hagyták el a negyven fokos hideget, a jégmezőt, a sarki fényt. A viszontlátásra. Hazafelé hosszabb ideig tartott a hajóút Leningrádban ünnepélyes fogadtatás volt. A szovjet zászlók erdejében egy emberért, Pintér Istvánért lengett a csehszlovák zászló. Alig pár napja, hogy hazaérkezett. A televízióban már előhívták a filmfelvételeket, a családban, a baritok között még mindig nagy újság, hogy Pista megérkezett. De ő most van a legjobban elfoglalva. Az adminisztrációs tennivalók, a társalgások, na meg az újságírók elveszik az idejét. Pintér István a X. déli-sarki szovjet expedíció egyetlen csehszlovák tagja visszaérkezett hazájába. A prágai repülőtéren menyasszonya és Péter öccse fogadták. Aztán megérkezett Galántára. Ez volt a meglepetések csúcspontja. Kertjük alatt, míg tlvol volt, gyönyörű lakótelep épült, s a toronyházak egyikében az ő lakása is elkészült. Most következik a tudományos munka oroszlánrésze. A rengeteg regisztrált anayg feldolgozásra vár. Sőt, — már szerződést kötött a politikai könyvkiadóval is, hogy magyar nyelvén tudományos, de egyben szórakoztató útibeszámolót ír, amely szlovák nyelven is megjelenik. Nagy munka lesz, megérdemli, hogy sok-sok sikert kívánjunk hozzá. Biztos, hogy Pintér István a jövőben még sokat hallat magiról. Késeli Ferenc DUNÁNÁL Az ég csatornái e napokban ugyancsak megöntözték Felső-Csallóközt. Apró, mezítlábas gyermekek térdig gázoltak a csatornák vizében. Az esőt követő tikkasztó hőségben azonban már bágyadtan üldögélnek az iskola padjaiban. Csalogatja őket az erdő zöld lombja, a madárdal, a rét ezer tarka virága, a Vén Duna. Mindhiába, még pár napig a padokban üldögélnek, ismételgetik az iskolai év tananyagát. Itt-ott a matematika órán az agyafúrt ismétlő példák, no meg a tikkasztó hőség izzadságcseppe- ket perget sok-sok tanuló arcáról a fehér irkalapra. De nézzük csak közelebbről a pozsonypüspöki pionírok tevékenységét. Az iskolától mintegy hat kilométerre sátortáboruk van a Duna mellett. Mint valami tarka óriáspillangók húzódnak meg az erdőirtáson színes sátraik. Háromnaponként váltják itt egymást az osztályok. Maga a tábor külső felépítésével is fejlett esztétikai érzésről tanúskodik. Mi is történik itt egy-egy napon? Tekintsünk be hozzájuk egy röpke pillanatra! Azonnal észrevehetjük, hogy itt nemcsak pihenés és szórakozás van, de előre elkészített, jól megfontolt terv szerint oktató-nevelő tevékenység folyik. A sátortáborban valóságos belső differenciádé van, a tanulók két csoportban végzik feladataikat, s ki-ki szabadon fejtheti ki a legkedveltebb munkáját, amelyet vezetőik szakszerűen úgy irányítanak, hogy a tanulók tehetségüket érdeklődésük szerint a jegjobban kifejleszthessék. Elég csak megtekinteni a programot s láthatjuk, hogy napi tevékenységük jól megfontolt ismétlése mindannak a hasznos ismereteknek, amelyeket az iskolai év folyamán tanultak. A sátortábor építéséhez tervrajzot készítenek. Ez a tervrajz pontos matematikai méretek szerint történt. Az étrend összeállításakor kalóriák, vitaminok mennyiségét, a sátor berendezése alkalmával a terep magaslatait, a világtájakat vizsgálták. Napi foglalkozásuk igen mély elmélyítése a növénytani és állattani ismereteiknek. Este pedig a tábortűznél rendezett műsoruk alkalmat nyújt valamennyi tanulónak, hogy ki-ki tanúságot tegyen arról, amiben tudós. Legyen ez bűvészkedés, ének és zeneszám, szavalat, előadás stb. S mire ellobban az utolsó láng is. feltűnnek a ragyogó csillagok milliói, amikor is megkezdődik az égbolton való tájékozódás. Majd elcsendesül az erdő, csak a baglyok huhogása, egy-egy kakukk-hang, szarvasbőgés ébreszt figyelmet a gyermekek között. Később a figyelem is alábbhagy, elfáradt „a lovas és a ló“, s ki-ki elfoglalja meleg sátrát, hogy az édes álom ringassa őt a természet ölén. Milyen szép is itt ez az álom, megismétlődik ebben az egész nap kacaja, a holnap programja, a „Riviérának" elnevezett részén a Dunának a vízben úszkál majd a napbarnította sok, vidám gyermek. Harmadnap, amikor este megérkezik a váltás, könnyes szemmel adják át a tábort a másik osztálynak, s azzal az ígérettel távoznak, hogy a jövő évben még szorgalmasabbak lesznek, több vasat gyűjtenek, színdarabot játszanak, mivel még sok sátrat kell vásárolniok. így élvezhetik a jövőben még többen és hosszabb ideig a táboriskola örömteli életét. PÉK SÁNDOR csapatvezető 12. foto Útközben veszik észre, valaki van a ponyva alatt. — Mit keres itt? — förmednek a lapuié idegenre. — A németek mondták, hogy szálljak föl — hangzik a válasz. — Azonnal szálljon le! — dönt a sofőr. — Azt akarja, hogy a németek tudtára adjam, hogy délre akarnak szökni? Az idegen ezt a lélektani pillanatot használja ki arra, hogy csomagjából — fizetség fejében — egy pár tyúkot adjon át a gépkocsi vezetőjének. Az ajándék hat: a németek „barátját" maguk közé fogadják, s helyet szorítanak neki az Ülésen, 13. foto Rövid utazás után végre megtalálják a keresett házat. Aggódva nyomja le az ajtó kilincsét, s a látvány megdöbbenti: iöldúlt szoba, szétszórt bútorok árulkodnak arról, hogy németek jártak itt. A ház gazdái közül senki sincs; üres a lakás. A fáradt utasok mindenesetre begyújtanak a kandallóba, kicsomagolják a magukkal hozott élelmet, amelyen kapzsimód összevesznek. A megviselt idegzetű Juditot a kicsinyes veszekedés végleg kiábrándítja a társaságból: tisztálkodás irtán kimegy a ház elé szabad levegőt szívni, 14. foto Körülsétálja az épületet, amely a háborús elhanyagoltság és pusztítás ellenére is egyszerű, dolgos emberek kezenyomát viseli magan A csönd, a békés, meghitt környék megnyugtatja. Néhány pillanatra az az érzése támad, mintha a háború csak rossz álom volna. Szórakozottan fölemel az útról egy furcsa, szokatlan alakú konzervdobozt, s játékosan forgatja ujjai között, amikor hirtelen egy hozzámrohanó magas fiatalember döbbent kiáltása zökkenti ki tűnődéséből: > — Vigyázzon! Dobja el! (Folytatás a 6. oldalon)
