Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-18 / 3. szám
'03 Mi van a kapu mögött ?................. ...............3.oldal 2C. éven aluliak prózája .. 5. óldal FÁRAÓKHOZ MÉLTÓ TETT ................H. oldal KIBERNETIKA ÉS A PÁLYAVÁLASZTÁS.................8. oldal Vietnami fiatalok 1966 A távoli Vietnam népének hősi harca az amerikai agresz- szió ellen nagy érdeklődést kelt a fiatalok körében. Ezt a .„Párt beszél a fiatalokkal“-ak- ció keretéin belül rendezett beszélgetéseken is tapasztaltuk. A résztvevők gyakran érdeklődtek a vietnami helyzet iránt, tudni akarták azt is, hogy mi milyen segítséget nyújtunk számukra. Az elmúlt napokban a CSISZ KB meghívására a Vietnami Népköztársaság dolgozó ifjúsága szövetségének 3 tagú küldöttsége járt hazánkban. A küldöttek élén Luu-minh-Chan, a vietnami ifjúsági szövetség hanoi szervezetének titkára, Bratislavát is felkereste. Ellátogatott a bratislavai J. Dimitrov Vegyészeti Üzembe, az iparművészeti szakiskolába, valamint a CSISZ KB titkárságára is. Sokat beszéltek a küldöttek a vietnami nép ádáz harcáról és a vietnami fiatalok életéről. Luu-minh-Chan elmondta, hogy a VDK-ban 4 millió fiatal él, ezek közül egy millió tagja az ifjúsági szövetségnek. Az ifjúsági szervezet legfőbb feladata jelen időben az, hogy a fiatalokba forradalmi, harci erőt öntsön, a fiatalok teljesítsék azokat a feladatokat, a- melyeket a haza megkíván tőlük: tanuljanak, termeljenek és ha kell, harcoljanak. Az ifjúsági szövetség kere-i tén belül — mondotta a küldöttség vezetője, — most „Háromszorosan felkészülünk“ jelszóval mozgalom indult, amely tulajdonképpen még 1964-ben született. A mozgalom arra neveli a fiatalokat, hogy — harcoljanak és lépjenek be a hadseregbe, — küzdjenek a nehézségek ellen, jól dolgozzanak, tanuljanak és termeljenek bármilyen helyzetben is, — menjenek el bárhová, teljesítsenek bármilyen feladatot ott, ahol arra a hazának legnagyobb szüksége van. A mozgalomba több mint 2 700 000 fiú és lány kapcsolódott be. A fiatalok felkészülnek arra, hogy a mostani légi háború netalán szárazföldi háborúra változik, akkor majd fegyverrel a kézben kell harcolni. Már most ezer és ezer fiatal önkéntes«! lép a hadseregbe, a mozgalom keretén beliül munkabrigádokat szerveznek, a légitámadások után eltávolítják a romokat, javítják az utakat és hidakat. A fiatal vietnamiak a népi milicia kötelékéhez tartoznak, részt vesznek a légvédelemben, és ha kell kézi fegyverekkel támadják a repülőgépeket. A fiatalok védelmi gyakorlatokon vesznek részt, tíz-harminc kilométeres menetgyakorlatokat tartanak. 15-20 kg-os megterheléssel, A tanulóifjúság szükségét érzi annak, hogy nehéz helyzetben hazája segítségére siessen: a diákok a hadseregbe jelentkeznek, bombatámadások után segítenek a romok eltávolításában, és a mezőkön brigádmunkát végeznek. A párt és az ifjúsági szövetség elvárja a diákoktól, hogy elsősorban tanuljanak és békés építésre készüljenek fel. Igen nehéz körülmények között tanulhatnak, hiszen a legtöbb főiskola és középiskola a hegyekbe menekült. A diákok segítették a költözködésnél, és maguk törődtek az ellátásukról is. Dacára ennek — mondotta Luu-minh-Chan — a diákok jobb tanulmányi e- redményeket érnek el, mint a megszokott, városi környezetben. A vietnami főiskolákat most több mint 30 ezer diák látogatja, több ezer diák külföldön, a Szovjetunióban, a Kínai Nép- köztársaságban és Csehszlovákiában tanul. A küldöttek sokat beszéltek a szocialista országok nemzetközi szolidaritásának megnyilvánulásairól. Nagyra értékelik azt az erkölcsi és anyagi segítséget, melyet hazánk nyújt számukra, és köszönik a csehszlovák fiataloknak, amit eddig nyújtottak. dz Vég és kezdet Nyugszik a víz: örvény mélyén tétlen törvény; telette hidegkék kristály végtelenség. Erdők, mezók, kertek, virulnák, teremnek; lombjuk, magjuk sárba hull alakját váltva. Ki magát bevette tétlen kristály-rendbe: élt ezer világot, lelke köbe szállott. Ki magát vetette eleven szívekbe: élt bár egy világot, szíve kivirágzott. ikonyra szállt a nap •ggei újratámad, gy kell befejezned, nint, végzet: kezdet. Keresztúry Dezső Munka utáni pihenés? Szóra- rázolja Mária KráTovičovát, a prózai dologról, az öltözködés- kozás? Szereptanulás? — Talán kikapcsolódás ritka pillanatai- ről. A művésznő készségesen mindez együtt, amit úgy is ki- ban. Beszélgettünk vele, kér- árulta el az öltözködéssel fejezhetnénk: a színésznő civil- dezgettllk, mégpedig ezúttal kapcsolatos nézeteit. Hogy mik ben. nem a színházról s nem is a azok? Olvassa el lapunk 10. ölFelvételünk otthonában áb- művészetről, hanem egy nagyon dalán. IĽJA ERENBURG: „Mindig a magam feje után“ A legutópbi népszámlálás alkalmával egy fiatal .összéíró biztosnő keresett fel. Meglepődve nézett a falra: Picasso felháborította. — Ez igazán tetszik magának? — Nagyon. — Ezt nem hiszem, ezt csak azért mondja, mert Picasso a maga barátja. Azután válaszolni kezdtem a kérdésekre: — Iskolai végzettsége? — Öt középiskola, A fiatal nő megsértődött: — Komolyan kérdeztem magától. — Én meg komolyan válaszolok. — Maga tréfál velem. Én olvastam a könyveit... A népszámlálás fontos államügy. Miért nem akar. komolyan válaszolni? Megbáútódva távozott tőlem. Pedig igazat mondtam: 1907 októberében kizártak a hatodik osztályból. *** A gimnáziumról már sokan írtak, írt róla Garin-Mihajlovszkij, Vereszajev, Pausztovsz- kij, meg Kaverin. Ügy hiszem, egyik gimnázium olyan volt mint a másik. Az iskolában természetesen egyet s mást tanultam, némelyik tanáromtól meg némelyik osztálytársamtól, de bevallom, nem túl sokat; mennyivel jobb iskolának bizonyultak a könyvek, meg azok az emberek, akikkel az iskola falain kívül összejöttem. A diákok a mellékutcából jártak be a gimnáziumba: a hatalmas előcsarnokban a köpenyek százai lógtak a fogason. Itt vívták nagy csatáikat a „perzsák“ és „görögök“, s az alsó osztályosok itt „sajtolták az olajat“, egymást lapítva a falhoz. Előkészítő-osztályos koromban egy ízben láttam, hogyan vertek egy kisfiút az előcsarnokban. Leborították köpenyeikkel és csoportosan verték sokáig, közben így daloltak: „Ne sajnáld a spiclit, taposd ki a belit...“ Ezt a napot jól emlékezetembe véstem, és e- gész életemen át elkísért a spiclik, azaz fel- nőttesen mondva a besúgók iránti undor. A gimnázium belémnevelte a bajtársiasságot: sose gondolkoztunk azon, hogy ésínytevő társunknak igaza van-e vagy sem, rendszerint egyhangúlag védelmünkbe vettük: „Mindnyájan benne voltunk! Mindnyájan!“ (1938-ban egy menekült spanyol gyermekek számára berendezett gyermekotthon tanárnője arról panaszkodott nekem, hogy „nehéz velük bánni, ezek anarchisták". Kiderült, hogy a gyerekek játék közben eltörtek egy vázát, és amikor megkérdezték tőlük, ki a tettes, azt felelték: „Mindnyájan“. Sokáig próbáltam meggyőzni a tanárnőt, hogy ebben nincs semmiféle anarchizmus, sőt... De hiába próbáltam magam megértetni, nem sikerült.) *** A tantárgyak közül a legjobban az orosz nyelvet meg a történelmet szerettem. A matematikával hadilábon álltam, a latint pedig, ki tudja miért, gyűlöltem. Az irodalmat a vidám Vlagyimir Alekszandrovics Szokolov tanította; akárhányszor kihívott a táblához, mindig így bíztatgatott: „Nos, Eren-merin...“ Akkoriban még nem tudtam, hogy mi az a me- rin (heréit ló), így nem sértődtem meg. Ha jól emlékszem, a negyedik osztályban tértünk át a kötött tárgyú dolgozatírásról a szabad dolgozatírásra. Bár lusta gyerek voltam, de azért a dolgozatírásért lelkesedtem. Vlagyimir Alekszandrovics dicsért és szidott: „Nem figyelsz az órákon, és mindent a maga fejed u- tán írsz. Az ilyen okoskodásért kicsapnak, aztán mehetsz suszterinasnak.“ Sajnálom, hogy ma már nem állapíthatom meg, miért szidott annakidején a tanárom, és milyen tilos dolgok voltak iskolai dolgozatomban. De ötven esztendeje, amióta író vagyok, a kritikusok általában megismételték és most is ismétlik Vlagyimir Alekszandrovics szavait: „Az órákon nem figyel, csak a maga feje után ír...“ *** 1958-ban egyik volt osztálytársam, Vaszja Krasenyinnyikov keresett fel. Ma orvos. Öreg korukban az emberek kezdenek vágyódni a gyermek- és serdülőkorbeli, félig elfelejtett barátok után. Krasenyinnyikov a fejébe vette, hogy találkozóra hívja azokat az osztálytársainkat, akik még élnek és ma is Moszkvában laknak. A Prága étteremben ült vacsorához abban a korban lévő öt lisztes polgár, amelyet most „élemedett"-nek neveznek, és felidézte iskolai csínyjeit, tanárait, a lányokat. Nem tudom miért játszott a sors ilyen gonosz játékot velünk: éppen abban a vendéglőben adtunk találkát, ahol a jampecek szoktak összejönni: Igaz, nem sokan vannak. A század elején mi a lehető leghétköznapibb gimnazisták voltunk, úgy éltünk, mint bárki más; véletlenül még ma is életben vagyunk és azon az estén nem a zsémbes öregek hangján beszéltünk korunk ifjúságáról, hanem gyengéden és bizalommal. — Részletek a szerző „Emberek, évek, életem“ c. müvéből. Ilja Erenburg január 15.-ér. volt 75 éves.
