Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-19 / 16. szám
A gyermekrablás régóta e- gyik szakmája a bűnözésnek. Időről-időre felrázza a világ közvéleményét egy-egy ilyen bűneset. Legtöbbször gazdag szülők gyermekét rabolják el, hogy magas váltságdíjat követelhessenek a rablók. Jól emlékszem egy rendkívüli esetre, amelynek a befejezése nagyon különös volt. Két gyermeket raboltak el, a kilencéves Jackőt és Milliet. Népszerű gyerekek voltak. Koncertjeiket egész Amerika ismerte. Azt mondták róluk, hogy csodagyerekek. Jack zongorázott, nővére pedig hegedült. Műsorszámaikon Beethoven, Bartók és Chopin szerepelt. A koncert-kedvelő közönség valósággal istenítette őket. Aztán az egyik nap, hangverseny után, álarcos emberek autóba kapták mindkettőt és elrobogtak velük. A kocsit még aznap megtalálták, természetesen üres volt. A gyerekeknek nyoma veszett. Az ikerpár szülei közismert milliomosok voltak és várható volt, hogy magas váltságdíjat kérnek majd tőlük. Rendőrök várták a telefonhívást, hogy lehallgassák. A valóságban azonban más történt. A rendőrfőnök irodájában a fiatal Jack jelent meg. Ugyanis a város közelében szedte fel az úton egy autós. Amikor megtudta, hogy kicsoda, rögtön a rendőrségre vitte. Azonnal hívatták az apját. Közben a gyerek elmesélte, hogy a rablóik körülbelül egy óra hosszig kocsikáztak velük le és föl a városba. Nekik bekötötték szemüket, hogy ne tudjanak tájékozódni. Aztán egy házban liften szállították fel őket egy befedett ablakú szobába. Tehát nem tudták, hogy hol vannak. Ezután a rablók közölték vele a feltételeket és kitették az országútra, hogy közölje az apjával. Kétszázezer dollárt kértek és a nővérét ott fogták túszként. A pénz átadására több módot eszeltek ki. Mindegyiket jól átgondolták, hogy a rendőrséget távol tartsák. Jack- nak ezeket az átadási módokat ismertetni kellett az apjával. Közölték azt is, hogy mikor hívják majd pontosan telefonon az apját. Ha majd a telefon csak egyszer csenget, akkor az egyes számú átadási módon kívánják a pénzt, ha kétszer csenget, akkor a kettes számú átadási módot és igy tovább, összesen öt átadási módot jelöltek meg, hogy a pillanatnyi szituációnak megfelelően dönthessenek majd. A hívásig még néhány órám maradt hátra. Fiatal nyomozó voltam, és azon törtem a fejem, miként oldhatnám meg a feladatomat. A zene jutott az eszembe. Ez volt mindkét gyermeknek a szakmája. De mit segíthet Beethoven egy de- tektívnek? Ekkor támadt az ötletem. Nyomban meg is kérdeztem a gyereket! — Idefigyelj Jack, neked abszolút zenei hallásod van, i- gaz-e? Bólintott. Valahol az újságban olvastam róla, hogy az i- lyen ember nyomban megkülönbözteti a különféle hangok tónusát és magasságát. — Amikor a szobában ültél nem hallottál semmilyen hangot, amely hasonlított volna tónusban vagy magasságban valamely zenei hanghoz? Valamilyen zajt? Gondolkozz! Egy pillanatig gondolkodott, aztán felragyogott az arca. — Igaza van uram. Hallottam a telefont. Kétszer csengetett, mégbedig „b“-ben. Szinte minden telefon más tónusban csenget. A miénk odahaza például „c“-ben. Mosolyogtam, hogy bíztassam: — Ezenkívül? — A lift, amelyben fölvittek. A motorja pontosan „f“- ben búgott, és amikor fékezett fiszbe csapott át. Rajta kívül még egy liftnek kellett a házban lennie. Csak gyengén hallatszott és gisznek hangzott. — Kitűnő! — dicsértem a gyereket és arra bíztattam, hogy több kiindulási pontot mondjon. Mondjuk nem hallott-e gyárszirénát, mozdonyfüttyöt? Ismét néhány pillanatig tartott, amíg visszaemlékezett. — Igen, uram. Valahol a közelben iskolának kell lennie. Délelőtt is és délután is hallottam a csengetéseket. — Es milyen tónusú volt az a csöngetés? Ez nagyon segíthetne megtalálni a nővéred rejtekhelyét! — Erre pontosan emlékszem, mert szörnyen fölizgatott. Egyszer „c“-ben másszor cisz- ben csengett. Méghozzá hamisan és azt én nem bírom! Mindez nagyon bíztatóan hatott, de aligha jutottunk közelebb a célhoz. Hiszen Los Angelesben majdnem annyi az iskola, mint a gépkocsi. Csakhogy ezután olyasmi jutott Jack eszébe, ami meghozta a megoldást. Visszaemlékezett, hogy amikor autón vitték megelőzte őket valamilyen nagy jármű, amely irtózatosan nagy zajt csapott. Városi autóbusz nem lehetett, se utcai járat. Ilyen hangot csak a felsővezetékes omnibusz ad ki, és ilyen Los Angelesben már csak egy utcán közlekedik. A ház valahol A. HITCHCOCK: Nyomozás abszolút hallás alapján ennek az utcának a közelében lehet, mert Jack jól emlékszik, hogy a hang után rögtön megállották a rejtekhely előtt. Három óránk maradt, hogy nyakoncsípjük a gengsztereket. Magunkkal vittük Jackot a rendőrségi kocsiba. Ama bizonyos utca közelében lévő iskolához hajtottunk. Mindenütt megszóllaltattuk a csengőket. Azt hitték megbolondultunk. Végre a negyedik iskolában — Ez az! Még mindig olyan fals a hangja. Megkezdtük a környék át- fésülését. Kerestük azokat a házakat, melyekben két felvonó működik. Nem sok nagy ház volt azon a környéken, de ösz- szesen hatban próbáltuk ki a liftet, amíg Jack megismerte őket. Kihallgattuk a házmestert, eredménytelenül. Nemrég költözött ide és a házban senkit se ismert. Több olyan mellékkapu működött, amelyet nem ellenőrizhetett. Nem maradt más, mint csendesen végigjárni a nagy bérház folyosóit és hallgatózni. Már a harmadik emeleten jártunk, amikor Jack hirtelen megállott, Intett, hogy maradjunk csendben. Feszülten hallgatóztunk, de el kell ismernem, hogy magam semmilyen zajt sem hallottam. Csakhogy Jacknak abszolút volt a hallása. Rámutatott az egyik ajtóra. és ezt súgta: — Itt, odabent vannak! Kételkedtünk. — Tudod biztosan?! Majdnem megsértődött, kételkedtem. Az őrmester Iőtávo- lon kívülre vitte a gyereket és az egyik detektív nekifutva betörte az ajtót. Odabenn ücsörgött a három meglepett gengszter. Fegyvereik az asztalon hevertek, és mielőtt észbekaphattak volna már bilincs volt kezükön. A kis Millie egy he- verőn üldögélt, és semmi baja sem történt. Elégedett lehettem, mert minden könnyen sikerült. Biztos voltam a rangom felemelésében is. .Mégis fúrta az oldalamat, hogy a gyerek miről ismerte meg a lakást? Hiszen onnan semmiféle zenei hang se szűrődött ki? Végül is félrehívtam Jackot és megkérdeztem tőle. Mosolygott és nem akart válaszolni. Ezen meglepődtem, mert eddig büszkén és szívesen megfelelt minden kérdésemre. Most mégis hallgatott. Tovább faggattam, hogy mit hallott a néma ajtó mögül. Jack ismét elmosolyodott és válasza a porba sújtott. — Csalódni fog uram, ha megmondom! Ugyanis egyáltalán nem volt szükségem abszolút zenei hallásomra. — Nem értelek Jack... — Na jó! Elárulom. Oda- bentről ugyanis a nővérkém hangját hallottam. Tehát neki is ott kellett lennie, igaz-e? Ford.: szj. III. Október 13-án Rahn, a Müs- solini köztársasági kormánya mellé delegált német nagykő- vet, Ribbentrop külügyminisztertől pontos utasítást kapott: azonnal utazzék autón Münchenbe, ahol a repülőtéren kü- lönrepülőgép és titkos utasítás fogja várni. Rahn pilótától átvette a pecsétes levelet, mely szerint Budepestré kell utaznia, hogy Veesenmayerrel együtt megakadályozzák Horthy esetleges átállási kísérletét. Rahn 14-én délután érkezett meg Budapestre. A repülőtéren már várta Veesenmayer és megmutatta neki a Berlinből érkezett legújabb táviratot, a- mely a következő szavakkal kezdődött:. „Sie haften mit Ihren Kopf dafür," magyarul: fejükkel felelnek érte... Nyomban áthivatták Winkelmann SS-tábornokot az Úri utcai német követségre, és megkérték, hogy addig semmi e- rőszakos lépést ne tegyen, a- míg a két' diplomata nem fejezi be tárgyalásait a kormányzóval. A németek még nem tudták, hogy Horthy megbízottjai már három nappal azelőtt, október 11-én aláírták Moszkvában a fegyverszüneti szerződést, de gyanítottak valamit. Veesenmayer kihallgatást kért Horthytól másnapra, október 15-re. A kormányzó kabinetirodájában meglepődtek, mert azt hitték, hogy a németek sejtik, hogy Horthy október 15-én tenni akar valamit. Ugyanakkor kapóra is jött a német különmegbízott kérelme, mert megszabadította a kabinetirodát egy eléggé súlyos gondtól: ugyanis Horthy terveiben szerepelt', hogy október 15-én rövid kihallgatáson fogadja Vee- senmayert. A miniszterelnök sem tudta Horthy csak néhány emberrel tanácskozta meg az október 15-1 programot. A fegyverszünet bejelentéséről csak Ambrózy, a kormányzói kabinetiroda főnöke, Vattay altábornagy főhadsegédje, Lázár tábornok, a testőrség parancsnoka, valamint a kormányzó feleségé, fia és menye tudott. Október 14-én délután egy órakor Horthy kihallgatáson fogadta Farkas Ferenc altábornagyot, a Ludovika parancsnokát. Farkas volt az egyetlen magas rangú, aktív szolgálatot teljesítő katonatiszt, akit Horthy tájékoztatott a fegyverszünet. aláírásáról és feltételeiről. Farkas később elmondta, hogy Horthy foglalkozott azzal a gondolattal, hogy másnap, október 15-én esetleg vele alakíttat új kormányt', nyilván azért volt ilyen őszinte hozzá. Farkas „méltónak“ bizonyult erre a bizalomra, u- gyanis október 16-a után felesküdött Szálasira és elfogadta a „nemzetvezető" kezéből a harmadik tábornoki csillagot. Farkas fogadása után Horthy tanácsadóival elkészítette' a következő 24 óra programját. Még október 14-én délután összeült a Lakatos-kormány. Jurcsek és Reményi-Schneller miniszterek nem kaptak meghívást, mert ők ketten közismerten német besúgók voltak. A vezérkar főnökének beszámolója alapján megvitatták a kilátástalan hadihelyzetet, és elfogadták a kormányzó döntését, hogy fegyverszüneti kérelemmel forduljanak a szövetségesekhez. Horthy még a kormány tagjaival, de magával Lakatos miniszterelnökkel sem közölte, hogy Moszkvában már három nappal ezelőtt aláírták a fegyverszüneti egyezményt. A minisztertanács ezért csak a fegyverszüneti kérelemről tárgyalt'. Horthy a felelős katonai vezetőkkel sem közölt semmit a fegyverszüneti egyezmény katonai feltételeiről. A honvédvezérkar főnöke és az állítólag kormányzóhü és második hadsereg parancsnokai és tisztikara csak október 15-én, a rádióból értesültek a legfőbb hadúr elhatározásáról. Vörös János, a vezérkar főnöke, akit Horthy ugyan nem avatott be teljesen a dolgokba, de tudott a fegyverszüneti tervről, az esti órákban azt tanácsolta Horthynak, hogy a kormányzó személyi biztonsága érdekében hagyja el a várát és menjen vele együtt a megbízhatónak vélt első hadsereghez. A kormányzó többek között Lakatos miniszterelnök tanácsára elutasította ezt a javaslatot. A csapatok nem érkeznek Horthy és a valóban igen bizalmas, legszűkebb környezete bizony nagyon felületesen készült fel a sorsdöntő október 15-ére. Ezzel kapcsolatban Vattay altábornagy a következőket mondta később tollba: „Október 14-én éjfélkor hívatott Lakatos. Ott volt Ra- kovszky Iván vallás- és közoktatásügyi miniszter, Schell Péter báró, belügyminiszter, Csaíay hadügyminiszter, Hennyéy altábornagy és külügyminiszter. A miniszterelnök azt a kérdést vetette fel, milyennek látom a katonai helyzetet. Teljes joggal úgy tájékoztattam a minisztereket, hogy számolok esetleges ellenállással, de jelenleg már kilenc zászlóalj és egyéb alakulat van Pesten, a munkásság nagy tömege mellettünk van, ezenkívül egy hadtest útban van Pestre... Számoltunk azzal, hogy harcra kerül sor a németekkel, amely küzdelemnél a helyi ismereteket mi jobban ki tudjuk használni. A miniszterek megnyugodtak." „Meg kell jegyeznem, a kormányzó már huzamosabb ideje állandóan követelte, hogy Budapest helyőrségét meg keli erősíteni. Kérdésemre azt a választ kaptam a vezérkartól, hogy a 10. hadosztályt leváltották és vasúti szállítással kerül Budapestre. Mikor egykét nap múlva érdeklődtem, mi van a hadosztály szállításával, azt a felvilágosítást kaptam, hogy nem tudták elszállítani, mert a németek parancsára bevetették a harcokba, de gondoskodtak arról, hogy helyette az első hegyi dandár kerüljön Budapestre. Még október 14-én is azt a felvilágosítást kaptam, hogy a hegyi dandár már Hatvannál van, de repülőtámadás okozta károk folytán nagyon lassan történik a szállítás. Valóságban, a legnagyobb meglepetésemre, az ejtőernyős ezred került Pestre, amely a mi szempontunkból teljesen megbízhatatlan volt.“ (Folytatjuk) TALLÓZÁS 9 Lilie város utcáin a ne- hézkés autóbuszok egyre inkább akadályozzák a közlekedést. Szidják is őket az autóvezetők, mint a bokrot. A városi közlekedési vállalat igazi francia szellemességgel vágott vissza, s sok-sok következő szövegű táblát szereltette az autóbuszok hátuljára: „Ha én nem volnék, hS* lyettem most hatvan gépkocsi lenne ön előtt.“ 0 Amióta Jan Fleming megalkotta James Bondnak — ezer kaland rettenthetetlen hősének, a 007-es ügynöknek — alakját, Bernard Broox gossficldi (Anglia — Essex) lakosnak nincs nyugta. Amerre csak megjelenik Jaguárjával — a rendkívül népszerű Bond- regények és filmek hősének is ilyen kocsija van — a rendőrök minduntalan leállítják, hogy ellenőrizzék, valóban ez-e a rendszáma? Hiába, terhes dolog a népszerűség. A római adóhivaíaí e- miatt nemrég tiltakozó levelet kapott egy csoport asszonytól. — Követeljük — írta vagy harminc „középkorú“ hölgy, — hogy haladéktalanul hatálytalantísák ezt a számunkra megalázó rendelkezést, mert az, hogy hány évesek vagyunk — magánügyünk és jogunk van titokban tartani. Az erélyes tiltakozás óta a nők zárt borítékban kapják az adőfelhívást. TALLÓZÁS Fiatalok jogos panasza Furcsa égy falu Tamásfalva. Alig egy kőhajításnyira fekszik a járási székhelytől, Losonctól. Csinos falu, nyílegyenes utcákkal, sok új családi házzal, egy-két alig befejezett középülettel, a híres tejfeldolgozó üzemét, amelynek ízletes termékeit külföldön is dicsérik. No meg jólmenő szövetkezettel, amely különösen a tejtermelésben ér el kiváló sikereket: tavaly közel 100 ezer literrel több tejet adtak el a tervezettnél. Egy ilyen jellegzetes faluban mit csinálnak, hogyan dolgoznak a fiatalok, a CSISZ helyi szervezetének tagjai? Talán ez az első kérdés, amely a fiatalok ügyes-bajos doigai iránt érdeklődőben felötlik. Nos, a fiatalság munkáját a falu árnyoldalai között kell említenünk. Komoly jelenség ez. Hiszen ebben a faluban olyan adottságok vannak a fiatalok számára, mint kevés helyen. Korszerű kultúrház, közel 1 milliós korona értékben (tavaly lett kész). S még egy valami, amivel nem minden község dicsekedhet. A faluban néhány tucat értelmiségi lakik. A helyzet az, hogy a faluban lakó fiatal értelmiségiek a kulturális ténykedés netovábbjának a TV nézését tekintik. Gordiuszi csomóként hat a helyzet annak kibogozásában, ki a felelős mindezekért. Maguk a fiatalok? Vagy a község vezetői, a HNB képviselői, a tömegszervezetek illetékesei, a pártszervezet tagjai? vagy valaki más? A tények ismeretében egy dolgot kell leszögezni a fiataloknak. Nagyobb támogatásra lenne szükségük minden tekintetben. Agócs Vilmos
