Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-04-05 / 14. szám
Amikor elhagyták a szállodát este tíz óra lehetett. Az éjszaka forró volt és megszomjaztam. Kiléptem az utcára, mert a hotelbárban nem volt hely, tele volt kuglizó vendéggel. A város utcái is teli voltak velük, ugyanis most tartották rendes kongresszusukat. Mindnek ott fityegett a mellén a kongresszus jelvénye és mindegyik speciális táskában magával cipelte a kugligolyóit, mert meg volt róla győződve, hogy csakis az hozhat számára szerencsét. Minden teli volt hangoskodó, részeg vendéggel. Szinte szégyelltem, hogy az én vállamon (ft is ott lóg a különös táska, és hogy én is eme bolondok közé tartozom. Meg akartam szabadulni e kellemetlen pogy- gyásztól, az állomás csomagmegőrzőjébe akartam beadni, de kínzó szomjúságom arra kényszerített, hogy előbb egy kocsmát keressek. Találtam is egyet, teljesen üreset. Az ajtóval szemben foglaltam helyet és táskámat a fal mellett húzódó párkányra helyeztem. Egy egész üveg italt rendeltem. Nemsokára még egy vendég érkezett. Természetesen ö is kuglizó volt, vállán ott lógott a táska. A negyven felé hajló férfi nem volt valami bizalomgerjesztő. Rekedt hangon whiskyt rendelt, szóda nélkül. Rám nézett, kuglizó felszerelését az enyém mellé helyezte és szó nélkül odatelepedett hozzám. Italát egyből felhajtotta és másikat rendelt. Ezzel is azt cselekedte. Miközben a pincérnél újabb adagot rendelt, nagy csomag bankjegyet húzott elő a zsebéből, hogy a további a- dagra kéznél legyen. A rádió baseball-mérközést közvetített, és asztaltársam megszólalt:. — Baseball-mérközést csak bolond hallgat. Jól ismerem az effajta sportközönséget. Azért járnak a mérkőzésre, hogy ott kiordíthassák magukat, összeszidhassák a bírót, egyszóval kidühönghessék magukat — főúr még egy pohárral ide ennek az úrnak! Ellenkeztem, hogy sietnem kell a vonatra. Megnézte az ó- ráját és azt mondta, hogy még rengeteg időm van. — Ugyanez a helyzet a futballal, nem beszélve az ökölvívásról. Mindenütt a jó bunyó a fontos, az hogy vért lássanak. Így van ez drága uram. A horgászás is vérszomjas, pusztító, gyilkos szórakozás. Az ilyen drukkerek aztán gondolkodás nélkül képesek gyilkolni is. Jói ismerem őket! Figyelmesen megnéztem. A beszélgetés kezdett érdekes lenni. — Nehogy félre értsen uram, de folyton arra a férfira kell, hogy gondoljak, aki valaha itt gyilkolt. Itt, ebben a városban, uram. Ennek már húsz é- ve. Szavai megleptek. Megkérdeztem, hogy ismerte-e azt az embert. — Természetesen — nem ismertem. Senki se ismerte, és nem is fogták el. Az újságok folyton .'tele voltak vele. Ismét kiürített egy pohárral és folytatta. — Ügy nevezték, hogy a Clevenlandi gyilkos. Négy év alatt tizenhárom embert ölt meg. A rendőrség teljesen megkergült, de nem fogta el. Egészen jól szórakoztam és arra ösztönöztem, hogy meséljen tovább. — Tehát neki a futball nem volt elgendő? — Biztosan nem. Igazi vérengzést akart. Ugyanis késsel dolgozott és levágta áldozatainak a... Ez már túl sok volt számomra. Felálltam és leemeltem a kuglizó felszerelésem tarsolyát. — Csak maradjon nyugodtan uram — tartott vissza az ismeretlen. — Már rég eltűnt a városból az az ember. Lehet, hogy átment Európába a frontra. Mindez ugyanis úgy 1943 körül történt és valószínű, hogy a fronton ugyanazt folytatta, amit itthon, csakhogy ott másnak titulálták. Csakhogy... — hirtelen elhallgatott. Megremegtem: — Mi történt? Ivott és nehézkesen folytatta: — Ma éjszaka olyasmiben volt részem, ami ezt az elfelejtett ügyet ismét felrázta bennem! Mit gondol, miért i- szom itt nyakra-főre a pálinkát? — Minden kuglizó szereti az italt — mondtam, hogy megnyugtassam. Folytatni akarta, de odakünn felbúgott a rendőrségi kocsi szirénája, Ügy tűnt, mintha e- gyenesen Ide jöttek volna. A velem szemben ülő férfi felugrott. Alig tudtam kezébe nyomni a táskáját. Vállára csapta és eltűnt. Csak néhány másodperc telhetett el és a kocsma előtt megcsikordultak a rendőségi kocsi fékjei. Az üvegajtón keresztül láttam, hogy egy őrmester ugrik ki a kocsiból. A- mikor belépett végignézett a pincéren és rajtam: — Nem láttak itt egy olyan középkorú embert? A vállán kuglizó táska lógott. — Láttuk. Éppen most ment el innen! — Merre? Megmutatta az irányt. Az őrmester néhány utasítást a- dott a kocsi legénységének és az őrjárat elment. Az őrmester ott maradt. — Mondja el a dolgot — fordult hozzám. — Tulajdonképpen mi történt? — Kínos ügy. Gyilkosság. A szemben lévő szállodában, egy órával ezelőtt történhetett. A hotelszolga látta kijönni a gyilkost annak az asszonynak a szobájából, Azt hitte tolvaj, mert a lépcsőn futott le, ahelyett, hogy a liftet használta volna. — Hotel-tolvaj? — Igen. Tudja az ilyen kongresszusok, mint ez a kuglizó- ké is, tiszta paradicsom a számukra. Besurranak a szobákba és elemelik, ami a kezükbe kerül. A hotelszolga odahivatta a detektíveket. Amikor a detektív belépett a szobába egv asszonyt talált az ágyon Késsel ölték meg, de még hozzá hogyan uram! Csakhogy a gyilkos egérutat nyert! — Az a férfi, aki itt ült folyton valamiféle tömeggyilkosról beszélt, aki régebben garázdálkodott itt. Ügy húsz évvel ezelőtt. Azt hittem, hogy berúgott és ezért íecsegAz őrmester ránézett a kuglizó fölszereléses táskámra: — Az illető bizonyára elvitte a táskáját? Bólintottam. — Éppen az a táska segített bennünket egészen idáig. — Hogyhogy? Talán valaki pontosan leírta, hogy hogyan festett?->■ Dehogy. Magának nem tűnt fel, hogy pontosan itt állottunk meg a kocsma előtt? Csak nézzen a padlóra! Lenéztem. — No látja! Ő ugyanis nem kugligolyót cipelt a táskájában. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a golyóból semmi sem csöpög. Forogni kezdett velem a vi- lág. A padlón látható vércsöp- pék teljesen elkerülték a figyelmemet. Gondolkodásra nem maradt időm. Kivágódott a kocsma ajtaja és egy lihegő rendőr állott meg az őrmester előtt. — Elkapták? — kérdezte az őrmester. — Nem sok hiányzott... Nem akart megállani és amikor leadtuk a figyelmeztető lövést, átugrotta a vasút melletti drótot és pontosan a gyors előtt akart elfutni... — Meghalt? A rendőr bólintott és az őr- mester felém fordult: — No látják, Reménytelen ügy. Most már sohasem tudjuk meg, hogy ő volt-e ama tömeggyllkos, mert közönséges hotel-tolvaj is lehetett, aki csupán véletlenül ölt, amikor meglepték. Belépett a másik rendőr is és az őrmester elé helyezte a kuglizótáskát. Az őrmester ismét felém fordult: — Ez volt az? — Igen, ez az. Elfordultam, mert nem akartam látni, hogyan nyitják ki és hogyan találják meg azt, ami a vémyomokat hagyta a padlón. Az őrmester papírra vetette a vallomásomat. Csupán a rend kedvéért, mert úgy se lesz semmi az egészből, hiszen a tettes meghalt. — Látja, a város minden rendőre ismeri annak a tömeg - gyilkosnak az ügyét, már húsz éve tartjuk napirenden és most a gyilkos visszatért, hogy folytassa ott, ahol akkor. Vállamra tette a kezét. — Sajnálom, hogy feltartottam uram. Elbírom képzelni, u 03 N (ft (ft > hogy mi dűl most önbén, hiszen oly közel volt a gyilkoshoz, Lehet, hogy szerencséje volt. Hiszen ezek az őrültek kiszámíthatatlanok... Aztán elmentek. Szótlanul bámultam utánuk. Az őrmesternek igaza volt. Szerencsém volt... hihetetlen szerencsém. Mégpedig akkor, amidőn a saját táskámat sikerült annak a megrémült embernek a kezébe nyomnom. Az a bolond nagy i- gyekezetében észre sem vette, hogy elcseréltük a táskánkat... Kiegészítés a rendőrség jegyzőkönyvéből: Ezt a vallomást a Clevelandi gyilkos tette a rendőrségen, azután, hogy elfogták azon az estén az állomáson. Az őrszem észrevette, hogy véres a kabátja. A gyilkos ugyanis tette elkövetése után a kést a zsebébe süllyesztette és a vér valahogy átütött a szöveten. Tehát az egyik bizonyítéktól — a táskától — megszabadult, de a másik elárulta. (szj) I. Öfömétósága má' nem kormányzó A kelenföldi vasútállomáson különszerelvény állt. Fegyveres SS-katonák őrizték. 1944 október 17-én délután 4 óra 54 perckor futott ki a különvonat. A bajorországi Hirschberg kastélyba szállította Horthy Miklóst, „saját kérelmére“ Durch- lautnak, vagyis öfőméltóságá- nak szólítják, de már nem kormányzó. Horthyn kivül felesége, menye, a repülőgéppel lezuhant és szörnyethalt ifjú Horthy István kormányzóhelyettes özvegye, született Edelsheim — Gyulai Ilona grófnő és az akkor hároméves unokája István kapott elhelyezést a kastélyban. December közepén érkezett saját gépkocsiján Horthy Jenő, a kormányzó öccse, aki pogy- gyászában élelmiszercsomagokat és egy rádiókészüléket is hozott. Horthy, aki emlékirataiban nem győz panaszkodni a hirsch- bergi szigorról, leírja, hogy öccse poggyászában a Gestapo- ügynökök nem találták meg a kis rádiókészüléket. Be nem jelentett rádió-készüléket tartani nagyon veszélyes volt — írja emlékirataiban, — mert a külföldi adások hallgatását halállal büntették. Mi mégis megkockáztattuk, és zárt ajtók mögött, mindenféle elővigyázatossági intézkedések mellett hallgattuk...“ Skorzeny, az emberrabló Jő fél évet töltött Horthy ebben a kastélyban, amelyet a németek álcázva Waldlichlre kereszteltek. A kastély a levi- tézlett urak átmeneti menedéke volt. Horthy előtt Mussolini pihente ki itt fogsága fáradalmait, azután, hogy Otto Skorzeny SS-alezredes ejtőernyősei kiszabadították a Gran- Sasso hegység fellegvárából, ahová Badoglio kormánya száműzte. Skorzeny SS rohamosztag- paraiicsnok Horthy életébe is beleszólt. Hitler minden meglepetés ellen biztosítani akarta magát, mert már régen nem bízott addig feltétlenül hü szövetségesében, Horthyban. Vörös János, a vezérkar főnöke szeptember 18-án hiába bizonygatta Hitlernek a vezéri főhadiszálláson, hogy a magyar hadvezetőség nem gondol a harc abbahagyására. A vezérkari főnök látogatása után Hitler fogadta Otto Skorzenyt. A német vezér és kancellár asztalán, a budai vár térképe volt kiterítve. A térkép fölé hajolva Skorzenyvel különféle megoldási módokat tárgyalt meg. Hitler ezután egy SS és egy ejtőernyős zászlóaljat rendelt Skorzeny parancsnoksága alá. A hírhedt különítmény parancsnoka ma Spanyolországban él, dúsgazdag ember, és új gazdái megbízatásában folytatja régi mesterségét. Élményeit Missions Secrets — Titkos küldetések — cím alatt írta meg. Skorzeny, nem sokkal a Füh- rerrel folytatott megbeszélés után. Magyarországon a Pilisi hegyekben tűnt fel. Dr. Wolff úr, mert ezt a nevet használta, nem sokáig óhajtott gyönyörködni az őszi táj szépségében. Néhány nap múlva már a budai várban végzett környezettanulmányokat. Hosszú órákon át sétálgatott, érdeklődése azonban nem a Halászbástya oszlopsora, az Űri utca vagy az Országház utca műemlékjellegű házai, a Mátyás templom gótikus kődíszei felé irányult, hanem a várból kivezető utak, kijárók felé, turista mivoltát meghazudtoló elmélyedéssel és figyelemmel. Nem érdektelen megjegyezni, hogy Skorzenyt a magyar kémelhárítás már a Pilisi hegyekben felismerte. Erről a központ megfelelő jelentést is kapott, de azután Budapesten szem elől tévesztették. Különös, de így történt, talán nem is egészen véletlenül. Titkos adókészülék a várban 1944 októberének első napjaiban a német hadijelentések és a magyar vezérkar főnökének tájékoztatásai csökönyösen további sikerekről, kilőtt szovjet páncélosokról, hadifoglyokról számoltak be. A fegyverszünet közeli megkötésében bízók reményeit a szélső jobboldali magyar sajtó uszító hangja lelohasztotta ... Ezalatt Moszkvában titokban magyar fegyverszüneti küldöttség tárgyalt. Horthy ugyanis szeptember 28-án útnak indította Faraghó Gábor altábornagyot, a csendőrség felügyelőjét, volt moszkvai katonai attasét, továbbá Teleki Géza grófot, Teleki Pál miniszterelnök fiát, és Szentiványi Domokos miniszterelnöki tanácsost, aki erre az alkalomra meghatalmazott miniszteri kinevezést kapott. A fegyverszüneti küldöttség titokban átlépte a szlovák határt. Eperjesre utazott, ahonnan a szovjet kormány különrepülőgépen 1944. október elsején Moszkvába szállította. Budáról, a királyi vár pincéjében titkos rádióállomásról kapták az utasításokat. Azokban a napokban azonban hiába várták az értesítést Magyarországról. Feltehetően közrejátszott ebben az, hogy az angol csapatok 1944 október 4-én partraszálltak Görögországban. Ez a hír ismét reménykedéssel töltötte el az angolszász megszállásra spekuláló horthysta köröket. .(folytatjuk]. TALLÓZÁS Ezen nevet Amerika: A bíró megkérdi az előtte verejtékező kerékpártolvajt: — Vallja be, miért lopta el a temető kerítéséhez támasztott biciklit?, — Azért — hangzott a válasz, — mert azt gondoltam, hogy a tulajdonosa már odabenn van. Robert Reiss szenvedélyes nyugatnémet horgászt igencsak szolgálta a szerencse: jókora halakat fogott. A sok csukát, pontyot, harcsát kitömette s mindegyik alá, egy réztáblára, rávéset- te, hol, mikor fogta. Nem sokkal ezután meglepetve állapítototta meg, hogy felesége az ő portréja alá egy hasonló réztáblát szögezett, rajta az alábbi szöveggel: „Münchenben fogtam tíz évvel ezelőtt.“ Ismeretlen tettesek betörtek egy New York-i nagyvállalat hivatali helyiségébe, és a páncélszekrényből 400 000 dollárt loptak el. Az acélszékrény'f páncéltörő ágyúval törték fel. ÜJ világrekordot állítottak föl az amerikai Wayen- ne egyetem diákjai. Det- rolttól Clevenlandig rugdostak egy labdát. Kétszázötven kilométert tettek így meg, óránként 10,0 kilométeres sebességgel. Érdekes változást idézett elő a szokatlanul hideg tél és a havazás az angol foga- dőirodák tevékenységében. Mivel lehetetlen megtartani a lóversenyeket, a fogadóirodák „kulturális“ térre helyezték át tevékenységüket. Nagy összegű fogadásokat I kötnek arra, kit választanak meg tanárrá az oxfordi egyetemen. Egy angol munkáspárti képviselő mondotta: — Az emberek olyanok, mint a dobok. Minél üresebbek. annál hangosabban szólnak A Johnsonnal való meleg személyes barátság hangsúlyozását most főleg belpolitikai célokra igyekszik felhasználni Erhard híveinek tábora. Azt remélik, hogy I ezzel megerősíthető a kancellár ingadozó tekintélye, a CDU-n belül, ahol az utóbbi időben ismét egyre több kritika hallatszik Er- harddal szemben. CDU körökben ma már nem is tit- kolódzva, hanem nyíltan emlegetik, hogy 1967 tavaszán le fogják váltani a kancellárt. Csakis így lehet elkerülni „a belpolitikai frontok“ megkeményedését és a külpolitikai elszigetelőzést“. Polikarp Kash amerikai népesedési szakértő több előadásban is hangsúlyozta a születésszabályozás fontosságát. — Ha idejében nem korlátozzuk a születések számát — mondotta — hamarosan eljön az idő, amikor egymás szájából tépjük ki a falatokat. Mrs. Ann Moon Kent angol grófságban egy barit nevel a kutyáival. Szeretne idegen kutyát is nevelésbe venni, hogy a bárányokkal barátságra szoktassa és így sok haragot és kellemetlenI séget takarítson meg a nyaralási idényben. TALLÓZÁS
