Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-11 / 2. szám
BB Um Im Marburg — előtérben az Erzsébet templom A z élmúlt év végén a bratislavai Ko- •nenský Egyetem Bölcsészettudományi Karának hat történelemszakos diákja és egy asszisztense, egy hónapig tartó tanulmányúton vett részt az NSZK-ban. Mint egyike a tanulmányút résztvevőinek alkalmam nyílott, hogy az „Űj Ifjúság“ olvasóinak számoljak be ott szerzett élményeimről, tapasztalataimról. „Rendezett társadalom“ j Mindenekelőtt felvázolva a haladó értelmiség viszonyát a kormánykörökhöz, egy rövid bepillantást szeretnék nyújtani a jelenlegi német társadalom egyes problémáiba. „Formierte Geselschaft“ — ez az összetétel kb. annyit jelent mint „Rendezett társadalom“ Az NSZK-ba„ érkezésünkkor erről folyt s még mindig erről folyik a vita. Főként az értelmiség és az egyetemi diákság szeretné közös nevezőre hozni az e téren jelentkező ellentétes nézeteket. Egyelőre azonban vajmi kevés sikerrel. Az előzményekhez tartozik, hogy ezt a németben is szokatlan fogalompárosítást e- löször Erhard, szövetségi kancellár, használta egyik parlamenti beszédében, amelyben szociális és gazdaság-politikai szempontok szerint elemezte a mai német társadalmat. Hogy miért használta a rendezett társadalom fogalmát...? Nos, éppen ez képezi a vita tárgyát. Nem találkoztam azonban olyan értelmiségivel vagy diákkal, aki valamilyen értelemmel tudta volna felruházni magát a fogalmat vagy akár az egész erhardi elméletet. Tény. hogy ennek az elméletnek a társadalmi fejlődésre és az ideológiára nincs semmilyen gyakorlati kihatása. Bizonyára Erhard sem ezzel a céllal tette közzé. Tudnunk kell az NSZK-ról, hogy az ott folyó gazdasági konjunktúra nagyban hozzájárult az életszínvonal emelkedéséhez. Jelentősen növekedtek a bérek, Igaz az árak is de nem olyan mértékben, hogy ne lehessen érezni az életszínvonal emelkedését. A kispolgári jólét és a sajátos német viszonyokra formált amerikai, lényegében azonban egyszerű burzsoá demokrácia és az általa biztosított* formális szabadság, kényelmessé, apolitikussá tette a tömegek számottevő részét. Ezáltal látszólag az „ellenzék", amelyet a reálisan gondolkodó értelmiség és a diákság képvisel, egyre erőteljesebben hallatja hangját. Erhard még régebben, nyíltan kijelentette, hogy a német társadalom legnagyobb ellenségének az értelmiséget tartja. Nem vitás, hogy itt a haladó értelmiségre gondolt. Mivel azonban ez a megfélemlítési kísérlete csak népszerűségének a minimálisra csökkenését eredményezte az értelmiség köreiben, kénytelen volt más módszerhez folyamodni. Ekkor jött a „rendezett társadalomról“ szóló elmélet, amelytől talán azt remélte, hogy D I Ä K SZ £ MM E L AZ NSZK r ó 1 eltereli az ellenzéki értelmiség figyelmét az általa irányított német kül- és belpolitika reakciós jellegéről. Arról, hogy ez nem sikerült, személyesen győződtünk meg. Ennyi ízelítő talán elég is a német társadalmi viszonyokból, amelyek sokkal bonyolultabbak, mint a- hogy első látásra tűnnek. Egyetemi kisváros Utazásunk első célja az NSZK-ban Marburg vol t. Egyetemét még 1543-ban alapította Fülöp gróf, a hesseni hercegség akkori uralkodója. Azóta is az ő nevét viseli. Mint minden régi városnak Marburgnak is sok történelmi nevezetessége van. Legérdekesebbek a régi egyetem, a városháza, a barokk stílusú várkastély és a gótikus Erzsébet templom. Az Erzsébet templomban van eltemetve a weimari köztársaság volt államelnöke, Hindenburg. Ebben a városban több mint két hetet töltöttünk, így némi betekintést szereztünk az egyetemi és a diákéletbe. Szokatlanul hatottak ránk azok az arányok, amelyek a mi viszonyainktól eltérnek. Magában már az a tény szokatlan volt, hogy egy 40 ezer lelket számláló városnak hat fakultással rendelkező egyeteme van. A hat fakultáson pedig összesen 7300 diák tanul. A régi épületekből az egyetem már régen kinőtt. Nagyban folyik már a munka az új e- gyetemi város építkezésein. Egynéhány épületet már át is adtak a használatnak. Valameny- nyi modem megoldású. Beton konstrukció, üveg falak, belülről célszerűen és ízlésesen berendezve. Az új menza pl, kényelmes, higiénikus étkezést biztosít automatikus berendezéseivel mind a 7300 diáknak. A sorbanállá-. itt ismeretlen. Hasonló megoldású a modern technika vívmányaival felszerelt előadótermeket magában foglaló épület is. A diákok lakáskérdése viszont nagyon problematikus. Nemrégen adtak át ugyan egy új 1500 személyes diákotthont, de ezenkívül csak kb. 500 diák lakik kisebb diákotthonokban, illetve kollégiumokban, amelyek többnyire magántulajdonban vannak és befogadóképességük már' aligha növekszik Tehát a marburgi diákok 2 3 része kénytelen albérletben lakni a város különböző részein. Meg kell mondani, hogy egy szolid albérlet belekerül 80—100 márkába, a- mi nagyon drága. A diákotthonban való lakást sem lehet azonban olcsónak mondani, havi 60 márka. A jobb tájékozódás kedvéért ideírom. hogy a legmagasabb állami ösztöndíj 250 márka. A diákotthonoknak azonban van egy pótolhatatlan előnyük. Valamennyi egyszemélyes szobákkal és teljes komforttal rendelkezik. A teljes komforthoz hozzátartoznak a különböző klubhelyiségek, tornaterem, minden húsz személyre egy gáztűzhellyel, jégszekrénnyel, külön étkezőhelyiséggel felszerelt konyha. Marie V Á tizenöt éves, koromfekete hajú, Izig-vérig párizsi lány édesapja elé állt és reszkető, de határozott hangon bejelentette: — Színésznő akarok lenni, érzem, hogy tehetséges vagyok... A tekintélyes irodalomtanár előbb megrettent, majd megpróbálta lebeszélni lányát erről a „sosem tudni mit hozó“ foglalkozásról: — Nem neked való az, lányom, és különben is túl fiatal vagy... mindenesetre előbb fejezd be a tanulmányaidat, azután majd meglátjuk. Az apa főleg időt akart nyerni, gondolta, ez csak amolyan csitri-szeszély, majd elmúlik. De tévedett. Lánya makacsul azt felelte: — Befejezem, apám, de a színiiskolán.-OA fiatal lányt a filmnél elszenvedett kezdeti kudarcok sem riasztják vissza. Könnyeit letörli, fogát összeszorítja és még szívósabban nekilát a tanulásnak. Szorgalma meghozza az eredményt. Tizenhatéves korában kitűnőre vizsgázik a színiiskolán, s Párizs egyik legjobb színháza, a Comedie Fran- caise szerződteti. A kis epizód - jeleneteket csakhamar főszerepek követik, s most már maguk a filmesek keresik fel ajánlattal: Winnetou testvérének a szerepét kínálják fel. S a fiatal, de már híres színésznő elfogadja, ö, Marie Versini lesz Nso-csi, Winnetou húga. — Az indiánlány szerepét tointha rám szabták volna. KiERŠINI esi koromtól „fiús“ gyerek voltam, még ma sem szeretem a „dámát“ játszani. Legszívesebben texasnadrágban s pulóverben járok — így nyilatkozott a fiatal művésznő, aki mint Nso-csi egyszeriben százezrek szívébe lopta be magát. A Winnetou-filmek után Marié Versini most Párizsban a „Párizs lángokban“ című filmet forgatja. A film 1944-ben játszódik, és Párizs felszabadításáról szól. A szereposztás parádés, René Clement rendező a sztárok egész sorát vonultatja fel: Kirk Douglas, Alain Delon, Orson Welles, Yves Montand, Leslie Caron, Jean-Paul Belmondo. A felvételeket többnyire éjfél és reggel 7 óra között készítették, amikor a párizsi utcák csaknem néptele- nek. A július 25-i forgatási napot Marie nemigen fogja elfelejteni. Ezen az éjszakán ugyanis „férjével“, Belmondóval át kellett kelnie a fegyvertüz alatt tartott Champs Elysée-n, mégpedig hasoncsúszva s kerékpárjaikat maguk mögött húzva. (Végeredményben Mariénak az ilyesmi nem volt újdonság, a Winnetou-filmek indián felvételeire emlékeztette.) A rendezőnek azonban csak a tizenötödik ismétlés után felelt meg a jelenet. Marie ruhája cafatokban lógott, kezén-lábán vé- reztek a horzsolási sebek s a kimerültségtől alig tudott állni. Még másnap is szenvedett az izomláztól és a fájdalmaktól. Szerencsére forgatási szünet volt... ♦ Marie Versini a most készülő „Párizs lángokban“ című filmben Az indiánlány szerepében híressé vált Marie Versini legközelebbi filmjében — ez számszerűit már a tizenhetedik lesz — magyar lányt alakít egy osztrák filmben. A film felvételei javarészt Magyarországon készülnek. ♦ Nso-csi - Marie Versini és Winnetou - Pierre Brice - civilben Példaképük: KLASSZIKUSOK Néhány napja ellátogattam Nyitrán a Tátra szálló vendéglőjébe, amelyet nemrégen ifjúsági klubbá alakítottak. Hívatlan vendégként érkeztem, és ha történetesen nem az épületben szállók meg, talán be sem engednek az összejövetelre. így is kopogtatnom kellett, és az emeleten lakom és aludni készülök. A „zártkörűség“ és a teremből áradó vígság kíváncsivá tett, mi történik az ifjúsági klubban pénteken este, 10 óra után. Mint egy magabiztos klubtag elvegyültem a mulatók között, is leültem szemlélődni. Közben szót váltottam néhány fiatallal, akik elmondták, hogy egyaránt van köztük munkás, hivatalnok és diák. Mindannyian fiatalok, többségük húsz éven aluli. Vagy százan lehettek, lányok, fiúk. Szépen voltak .felöltözve és az első pillanatra is az értelmes emberek benyomását keltették. Egyetlen szembe-nyakba lógó hajút sem láttam köztük. Olyannal sem találkoztam, akinek tartásából, mozdulatából vagy a beszédjéből arra következtethettem volna, hogy huligán, vagy legalább is játsza a huligánt. Táncaik is tetszettek. A zene sem volt rossz. Legalább is nekem, nem bántotta a fülemet, A dzsessz-zenekarban némelyik hangszer túlkiabálta u- gyan a másikat, de eltol még lehetett élvezni az e- gyüttes játékát. Az énekesek voltak ízléstelenek, akik rángatózva, artikulátlan hangon kiabálták a mikrofonba. De magatartásuk nem hatott, mert a táncolok rájuk figyeltek legkevésbé. Őszintén szólva mielőtt bementem a terembe, mást rosszabbat vártam. Azt hittem, most közelről találkozom a sokat emlegetett „duhajkodók“ és „rakoncátlanok" egyik hadával. Tévedtem, kellemesen csalódtam. Ez a fiatalság nem dorbézolt, hanem a fiatalokra jellemző lendülettel — de a jó ízlés határai között — szórakozott, mulatott. Egyedül az nem tetszett és azon csóváltam a fejem, hogy frissítőként még véletlenül sem láttam az asztalokon feketekávét, gyümölcslevet, vagy ásványvizet. Szinte kivétel nélkül mindenki bort ivott. Nem értettem, most sem értem miért kell a fiataloknak ifjúsági klubban kizárólag bor mellett szórakozni? Nem értem azt sem, miből jut a fiataloknak ilyen költséges szórakozásra és miért engedi a vezetőség, hogy a klubban alkoholt áruljanak... Bántott e jelenség és az ilyen mértékben fogyasztott bort — az egyébként szép ifjúsági est — szépséghibájának tartottam. Most még sem erről írok. A Nyitrán tapasztaltak alapján az ifjúsági klubokról szeretnék beszámolni általában, tekintve, hogy nem egyedi esetről, hanem egy új mozgalomról van szó. Pontosan lehetetlen kimutatni, hogy a klubmozgalmat kik, mikor, miért indították el. Tény azonban, hogy ez az újszerű szórakozási forma a szlovákoknál és a cseheknél már hatalmas méreteket ölt. Városokban, falvakon, a klubok százai dolgoznak és új színnel, új tartalommal gazdagítják nemcsak a fiatalság, hanem az egész társadalom kulturális életét. A szándékban, amely e mozgalmat elindította, életben tartja és napról napra erősíti, bizonyára döntően közrejátszott az, hogy ma már a fiatalság sem elégszik meg a szervezeti élet régi formájával. Többet, jobbat akar, mint a múltban munkában, szórakozásban és az egyéni kedvtelésben egyaránt. A klubokban, amelyet a fiatalok maguk hoznak létre, maguk irányítanak, és ahol a saját ízlésük szerint dolgoznák, szórakoznak, megtalálják mindazt, amire vágynak, ami kielégíti törekvésüket... Éppen ezért mi sem lenne helytelenebb, mint az, ha a társas együttélésnek ezt a formáját figyelmen kívül hagynánk, vagy lebecsülnénk. Örvendetes, hogy a klubmozgalom magyar vonalon is fellendülőben van. Az első lépést a prágai, a bratislavai és kassai diákok tették meg. Egy-két éve Ady Endre Diákkör, József Attüa Ifjúsági Klub, és Oj Nemzedék címmel alakítottak klubot. Nemrégen Komáromban Petőfi Sándor Ifjúsági Klub, Nyitrán Juhász Gyula Ifjúsági Klub, Csatán Csillag Ifjúsásgi Klub, Füleken, Ipolyságon, Tornaiján, Feleden, Rozsnyón és több városban és falu- . bon készülnek ifjúsági klubot alakítani. Már az eddigiek munkája is arról győz meg bennünket, hogy fiatalságunk komolyan veszi ezt a mozgalmat és a közösségi élet érdekében erejéhez mérten szívvel-lélekkel dolgozik. A magyar vonalon kibontakozó klubmozgalomnak van egy sajátos vonása. A fiatalok névadóul többnyire írót, költőt választanák, példaképük: klasszikusok. Ezzel kissé célt, programot is választanak. Talán nem véletlen, hogy az első és máig is legjobban dolgozó klubok Ady Endre és József Attila nevével indulták, a haladás és a magyar szellemi élet két óriását választották példának, lobogónak. Nem titok, hogy a csehszlovákiai magyarság az értelmiségieken szenvedte a legnagyobb veszteséget. A háborúban és a háborút követő években elkövetett igen súlyos érvágást máig érezzük. Van erős, — a szocializmus útjára lépett parasztságunk — számbelileg jóval kisebb, de szintén jelentős munkásosztályunk. Értelmiségünk azonban mennyiségileg is, minőségileg is erőtlen A legnagyobb utánpótlásra tehát ezen a téren lenne szükség. De fontos az is, hogy az új értelmiség kikből tevődik össze, milyen gondolatok hordozója lesz... A csehszlovákiai magyar értelmiség jelentős részét minden bizonnyal azok képviselik majd, akik ma az említett klubokban dolgoznak. S ha munkájukat ilyen viszonyításban és távlattal szemléljük, akkor tevékenységüknek megnyugtató mind a formája, mind a tartalma. Jó jel az is, hogy hirt adnak magukról. Nagyon elkanyarodtam? Látszólag! Amit Nyitrán tapasztaltam és amit a magyar vonalon működő ifjúsági klubokról mondtam összefügg: ide is, oda is, érdemes figyelni, itt is, ott is, sok a tanulság. Balázs Béla KLASSZIKUSOK
