Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-03-29 / 13. szám
-SÍITöbb mint öt évvel ezelőtt egy ködös novemberi éjjelen öttagú család szállásolt el a bratislavai Tatra Hotelban. Amíg a íeleség a csöppségek fürdetésével, lefektetésével foglalatoskodott, férje a csomagokat hordta fel a szálláshelyre. — Talán minden itt van — vizsgálta a holmikat az utolsó forduló után- — Valamit mégis otthagytam — ütött a homlokára. — Mi a csodát? — nézett rá az asszony kérdően. — A vadászpuskát... Leszaladok érte. — Siess vissza. — Rögvest itt vagyok! Szerencséjére a felvonó is abban a pillanatban állt meg. és egy-kettőre a földszintre ért. Sietős léptekkel indult kocsija felé, s észre sem vette, hogy hárman lépkednek utána. — Hol az antenna? — támadt rá az egyikük. — Tanítsd rendre a csirkefogóját! — bíztatta egy Herkulesz kinézésű. A kocsija közelében álló férfi nem tudta mire vélni a váratlan támadást. — De hát. emberek... — Fogd be a szád! Majd mi megtanítunk kesztyűbe dudálni! Ide vele, mert... — Én nem vittem el semmit! Jó ideig vitatkoztak az autó-antenna eltűnéséről. Később csend lett. Néhány perc múlva azonban tompa puffanás hallatszott, és a várva várt családapa fejéről lehullott a kalap, és hangtalanul összecsuklott. — Fogják meg, gyilkosok! — hallatszott egy női sikoly a komor éjszakában. A váratlan tanú hangjától megrettentek a tettesek, és sietve az egyik kapu alá vonszolták az ájult embert. Aztán egy közelben lévő szolgálati autóba ugráltak, hogy eiszáguldjanak. Az egyedüli tanú, az ablakon kinéző asszony, közben lerohant a lépcsőn és az indulásra kész autó elé állt. De a bentlévők nem törődtek az élő akadállyal, s ha az nem akarta magát halálra gázoltatni, félre kellett lépnie. Kócián Ferdinánd, a tettes, akkor a kerületi nemzeti bizottság sofőrje, felesége barátnőjéhez hajtott, hogy lemossa kezéről, ruhájáról az áldozat vérét. Ki tudja miért, az asszony nem vállalta a búnrészességet és feljelentette Kóciánt. Egy sovány, megnyerő arcú fiatalember, az áldozat, mesélte el a történteket, amelyet a bírósági tárgyalások jegyzőkönyvei is igazolnak. A vízkeleti származású Sándor Lajos Oroszváron cukrászkodott, araikor tudomására jutott, hogy Csehországban a határmenti szövetkezetekben keresnek dolgozókat. Állítólag jól lehet ott keresni, mondták az ismerősök... Sándor jelentkezett és nem is csalódott. Már az első évi jövedelemből autót vásároltak, amelyen a végzetes rokoni látogatásra indultak. A Tatra Hotelben azért szállásoltak el, mert a szülőknél nem volt kulturális tisztálkodási lehetőség, és úgy gondolták, hogy megfürdetik, rendbeszedik a leánykákat és másnap úgy állítanak be a nagyszülőkhöz. Be is kopogtattak, zokogva, családapa nélkül. A családfő koponyaalapi töréssel, huszonkét' napig feküdt eszméletlenül a nagykórházban. Aztán még hónapokig, míg végül, mint rokkant elhagyhatta a fehér ágyat. A sérülés oly súlyos volt, hogy már soha sem térhetett vissza munkahelyére. A baj nem jár egyedül. Az elmúlt év decemberében a rokkant Sándor kellemes karácsonyt akart varázsolni az időközben ötre szaporodott csemetéinek. Már a hónap elején nagy lendülettel láttak neki a fagyöngy gyűjtésének, amelyből karácsonyi díszeket kötöttek csokrokba. Az egyik napon buzgólkodás közben az egyik ágacska oly erővel csapott a szemébe, hogy az orvosok a legnagyobb igyekezet mellett sem tudták megmenteni a megsérült szemet. Ott ül velem szemben a legszebb korban lévő férfi, akit az utóbbi években nagyon meglátogatott a sors. Beszélt bűja-bajáról, s joggal háborog, mert a családja nélkülözésének az illetékesek aktatologatása is az okozója. A kálváriája ott kezdődött, hogy amíg nem folyósították a öOO korona rokkantságit, nem kapta meg a családi pótlékot, mivel szövetkezeti tagként dolgozott. De azt sem tartja igazságosnak, hogy az életére törő sofőr csak feltételes büntetést kapott. Az elmúlt években a tárgyalások kálváriájának egész sorát járta végig, míg 1964 áprilisában a kerületi bíróság 20.337 korona fájdalomdíj és 500 korona havi kiegészítő járulék megfizetésére kötelezte Ferdinánd Kóciánt. Csakhogy a körmönfont ember, a bűnös erre föl látszólag elvált feleségétől, és annyi tartásdíjat fizetett, hogy saját maxiénak még a létfenntartásra sem maradt. Ojból huzavona következett, míg végül sikerült bizonyítani a turpisságot. A legutóbbi hónapokban már ké- nye-kedve szerint küld is egy-kétszáz koronát. Pedig lenne módja rendezni a tönkretett családfővel szembeni adósságát, mert amellett, hogy Brati^la- vában van lakása, a trnavai járásban testvérével közösen egy szép családi háznak is a birtokosa. ötéves idegtépő kálvária, öt éhes száj várt betevő falatra. Bizony voltak Idők, amikor kölcsön pénzért kellett a mindennapit is vásárolni. Öt lányka szeretne szép ruhában járni és sok mindent, amit más gyerekek megkaptak társadalmunkban. Szeretnének ők is gondtalanul tanulni, s az ideges családi légkör helyett meleg, meghitt otthonban élni. Ha teljesítette volna az emberi életre törő, a pénzügyi kötetességét, akkor nem kellene a sápadt tizennégy- éves Marikának az utca sarkán karácsonyfadíszt, hóvirágot, ibolyát kínál- gatni. Akkor több ideje jutna a tanulásra és korholás helyett dicséretet kapna bizonyítványosztás idején. A csinos lánykának nem kellene hallgatni a félreérthetetlen megjegyzéseket, s kerülni az éhes, vágyakozó férfitekinteteket. Öt évvel ezelőtt egy pillanatra kivetkőzött valaki emberi mivoltából és lesújtott a vasdarab. Most itt ül velem szemben egy harminchárom éves fiatalember. Azelőtt tele volt életkedvvel, s most ha teheti az alkohol hamis mámorában keresi pillanatnyi örömét. De nemcsak ő, hanem még hatan érzik napról napra a kurblivas sújtását. Hatan? NTem, még többen! A tettes öttagú családja is sok kellemetlen napot élt át a novemberi éjszaka óta. Kócián ártatlan gyermekei is szenvednek apjuk tettéért. Az emberi gonosz indulat, az alkohol, kilenc cseperedő emberpalántának mérgezte meg a jelenjét s talán a jövőjét is. Majd ha jobban meg* értik az életet, kilencen átkozzák az ócska vasdarabot. De úgy látszik Kócián még mindig nem tanult. Az egyik tárgyaláson kijelentette: egyszer úgyis agyoncsapja Sándort, akit egyszer már ismeretlenül nyomorékká tett. Még ott is fenyegetőzni merészelt, ahelyett, hogy megbánta volna tettét, és fizetné a bíróság által megszabott örök figyelmezte- tőt.Fenyegetőzik, akinek szemlesütve kellene járni, összeköttetést keres, hogy halogassa a törvény által megszabott összeg kifizetését. Az embertelenségét embertelenséggel akarja tetőzni. Ha valaki ilyen, attól félni kell, s az illetékeseknek pedig erélyesebben kell közbelépni. Ha a törvény eszközeivel nem tanítjuk rendre, félő, hogy valakinek a fejére újból lesújt a gyilkos vasdarab, s akkor az utcasarkokon Marikák árulják majd dideregve a tavaszt ígérő virágcsokrokat. Tóth Dezső Tavaszi vázlat építkezésről és építkező fiatalokról — Azért választottuk ezt, mert' tetszik, — mondják egyszerre. Sok mindenről szót váltottunk még, s egyszerre azon vettük magunkat észre, hogy egész sereg fiatal áll körülöttünk. Azoknak is feljegyeztem a neveit — bár nem mindnek: Mihály József Sőrégről került a füleki iskolába, Bazsó János, Bari Tibor és Sinkó János nevét sikerült még feljegyeznem. Az iskolai életről, a szórakozási lehetőségekről, a munkáról, az épülő iskoláról meg ki tudja még miről beszélgettünk az eleven, jókedvű fiatalokkal, akik csak akkor illetőd- tek meg kissé, amikor a fényképezőgép lencséje elé állottak és megtudták, hogy az Oj Ifjúság számára készül a felvétel. Sok a problémája az ilyen 17-18 éves fiatalnak. Mi is any- nyira belemelegedtünk a beszédbe, hogy csak egy szigorú hangra riadtunk fel: — Mi az ott? Gyülésezünk Nem tudom, ki hogy van veié, de nekem mindig olyan különös érzésem van, valahányszor nagyobb építkezésre láto- gat»k el. Honnan ered ez az érzés? Talán az építkezés lenyűgöző méretei váltják ki? A magasba törő büszke emeletek? A gigászi emelődaru? Az , é- pítkezés nyüzsgése- zsongása? Az az érzés, valahányszor azt látja az ember, hogy a régi, rossz helyére újabb, jobb, szebb került...? Nehéz volna minderre választ adnom. Tény, hogy ez az érzés kerített hatalmába a minap is, amikor Losoncon, a Gácsi-út melletti építkezés színhelyére látogattam. Iskola épül is, korszerű, e- gészséges. kényelmes. Vagy félezer mezőgazdasági fiatal számára. Parasztfiatalok fognak itt tanulni: mezőgazda- sági iskola lesz itt. Nemcsak a losonci járásban, de szlovákiai méretben is a legszebbek egyike lesz. Megállók az építkezés portájaként szolgáló összetákolt bódé előtt, és pillantásom végigfut a téglarakásokon, a heverő gépeken, a háromemeletes Ha a szállítószalag nem működik, emberláne juttatja el a téglát oda, ahová kell. iskolaépületen, a tornatermén, a gépházon meg a többi tartozékokon. Valamennyi téglaszínben pompázik. A levegőben malterszag terjeng. Találomra nekivágok a sártenger feletti deszkaösvények egyikének. Majd csak vezet valahová. Hamarosan két munkaruhás, 15-17 éves-forma fiatal fiúval futok össze. — Mit csináltok ti itt, fiúk? — ismerkedem velük. — Egymásra néznek, picit elmosolyodnak és a magasabbik válaszol: — Építkezünk... A magasabbat Keresztes Gyű A magasabbat Keresztes Gyulának hívták, a kisebb 0- láh János nevet mondott a bemutatkozáskor. Az előbbi csornai, az utóbbi Sídről való. Mindketten a füleki építészeti tanonciskola tanulói. Elsőévesek. Gyakorlaton vannak az építkezésen — egy héten három nap iskola, három nap gyakorlat. — Mindketten kőművesek vagytok? Bólintás a válasz. — S tetszik a mesterség- tek?. vagy dolgozunk? Nocsak, munkára fiúk, nézze meg az ember...! A hang irányába fordulva, az egyik épület ajtajában jó ötvenes, bajszos embert pillantottam meg. Tőle származott a szigorú felszólítás. — Kell ezekre vigyázni, mert ezek is sokkal szívesebben esznek, mint dolgoznak, — mondja a szigorú bácsi, aki Ta- nóczky József mesterként mutatkozik be. Ö irányítja a fiatalok gyakorlati munkáját, ö felelős minden lépésükért. — De talán nincs valami komoly baj ezekkel a fiúkkal? — próbálom kiengesztelni. — Azt éppen nem mondhatom, de azért fegyelmet mégis kell tartani, — mondja a mester. — Tudja, igyekszünk, vigyázunk a fiúkra, de mégis megtörténik, hogy a Fülekről Losoncra munkába induló fiatal nem érkezik meg a munkahelyre — valahol „leragad“. A mester azonban sietve hozzáteszi, hogy ez nem tipikus eset. A fiúk zöme szorgalmas, figyelmes és komolyan érdek* lődik a szakma minden csínja* bínja iránt. A Magasépitészeti Vállalat füleki tanonciskolájának fiatal* jait azonban végeredményben nem is a mester, vagy a nevelők szavai dicsérik. A legszebb dicséret ez a hatalmas, szép iskola lesz, amelynek építé* sén az iskola fiataljai kezdet* töl fogva dolgoznak. S nem kis munka ez. Meg kell itt fogni a dolog végét, még akkor is, ha gépek végzik el a munka nehezebbjét. Az emberi észre, szaktudásra mégis lépten-nyomon szükség van. Az építkezés színhelyére ér* kezesemkor furcsa érzésem volt... Távozásomkor ez az érzés csodálatra változott. Vagy job* ban mondva elismerésre. Ezek iránt a fiatál fiúk iránt, akik* nek keze nyomán ilyen szép iskola nő ki a földből. • Agócs Vilmos
