Új Ifjúság, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-03-22 / 12. szám

(ti. úlia Randall lassan haladt az építkezés területén; gépkocsija buk­I dácsolt a feltúrt úton, amelyet drótsövény határolt és teleraktak mindenféle építkezési anyaggal. Hol elindult, hol megállott, mert kereste azt a parcellát, amelyen nemsokára állani fog az új házuk. Képzeletében maga előtt látta a bejegyzett épületet, holott csak most ásták az alapjait. Gondolatban elmosolyodott, ha a jövőről merengett, és ott látta magát a ház nyugalmas zugában, amely után már annyira vágytak fér­jével. Egyszercsak a mellette elhaladó nagy földgyalúra lett figyelmes. A veze­tője kíváncsian végigmérte Júliát, mint valami kellemetlen érintés érte ez a tekintet. Arra sem volt ideje, hogy konkréten felmérje kellemetlen érzésének az okát, amikor a földgyalú ismét visszatért és lefékezett. Júlia most világosan látta, hogyan méri őt végig a sofőr. Szörnyen csúnya ember volt, szabálytalan arccal, szőrös állával és szúrós tekintetével. Júliának el kellett mosolyognia magát, mivelhogy az ötlött a fejébe, hogy a sofőr bizonyára azért nézegeti olyan figyelmesen, mert valami könnyű kaland lehetőségére gondol. Teljesen önkéntelenül integetni kezdett neki. Ekkor tért vissza harmadszor a földgyalu, és megállott közvetlenül a kocsija mellett. A sofőr szemei annyira áthatóan nézték öt, hogy megrémült és hirtelen gázt adott a kocsijának. Útközben szemrehányást tett magának rémületéért, de egyre jobban tuda­tosította magában hogy riadalmát ama ismeretlen férfi okozta, aki szúrós tekintetével végigmérte. Még most is félt tőle, amikor hazafelé hajtott a lakásához vezető úton. Ekkor tompa zajt hallott a háta mögött. Megfordult és döbbenten látta, hogy a földgyalu nemsokára utoléri. Csak most vette észre, hogy túlságosan lassan hajt. Izgatottan taposott a gázpedálra. Beért a város utcáira; az autók és más közlekedési eszközök áradatában érezte, hogy maga mögött hagyja üldözőjét. Amikor azonban megállott a ház előtt, amelyben férjével lakott, az utca végén Ismét feltűnt a földgyalu! Hihetetlen gyorsasággal közeledett. Júlia megremegett a félelemtől. Hiába igyekezett elhitetni magával, hogy mindez csupán véletlen is lehet. Úgy döntött, nem veszi figyelembe és kilépett a kocsiból. Amikor kinyi­totta a kaput, anélkül, hogy megfordult volna, hallotta, hogy a földgyalu lefékez a háza előtt. ement a lakására. Az idegei pattanásig feszültek, de minden ere­B jével nyugalmat próbált magára erőltetni. £s ekkor rádöbbent, hogy Károly, a férje sincs idehaza, egyik szokásos szolgálati útjára ment, ötszáz kilométer távolra. Igyekezett a szomorú magány hangulatától szabadulni és most is, mint mindig folyton kérdezgette magától; — Mi az, hát ennyire rá vagyok utalva a férjemre? Kávét akart főzni. Jó erőset, hogy megnyugtassa. De abban a pillanatban, amikor a víz forrni kezdett, megszólalt a kapucsengő. Megszakítás nélkül csengett. Közben Júlia az ismeretlen ember furcsa tekintetére gondolt. De csupán a barátnője, Margó Harrison csöngetett. Gyakran járt hozzá látogatóba és Júlia mindig szívesen fogadta. Mint bizalmas barátnők, rögtön Júlia férjének üzleti útjáról, Harrison asszony háztartási gondjairól és más apróságokról kezdtek csevegni. Ekkor odakintről furcsa hangot hallottak. Júlia az ablakhoz lépett. Odakinn a ház előtt le és föl járt a földgyalu. Amikor a ház előtt elhaladt, fékezett és úgy tűnt, mintha meg akarna állni. — £s aztán valóban meg is állt. Júlia világosan látta, hogy a sofőr fölnéz az ő ablakára Ezután a volán fölé hajolt és valamit ráírt egy darab papírra. — Mi történt? — kérdezte Margó. — Látod odalent azt az embert? — Olyan, mint egy apagyilkos! — nevetett Margó. — Folyton üldöz! — suttogta Júlia. Margó elmosolyodott: — Titkos széptevöd. És pont amikor a férjed szolgálati úton van. Neked aztán szerencséd van! — Először azt hittem, hogy véletlen az egész — mondta csendesen Júlia — de most már biztosan tudom, hogy utánam jár! — És mit akarsz tenni? Fölhívtad Károlyt? — Azt nem tehetem. Biztosan visszatérne és lemaradna a jó üzletről. Úgy lehet, jelentéktelen az egész eset. Margó kifejtette a maga véleményét: — Ide figyelj Júlia, nemrég hallottam, hogy egy ismeretlen férfi üldözi az asszonyokat. Tudod, hogy miért? Mert örült és bebeszéli magának, hogy a nők beleszerettek. Elegendő, ha a nő egyszer véletlenül abba az irányba néz, ahol ő áll! — Csak ne rémítgess! — mondta Júlia és továbbra is kinézett az ablakon. — Tudod mit? Most gyorsan hazarohanok, készítek a férjemnek vacsorát, és rögtön, visszajövök, hogy ne légy itt egyedül. — Júlia ugyan bizonygatta, hogy fölösleges fáradnia, de végül mégis örült, hogy Margó nem hagyta magát lebeszélni. acsorára néhány szendvicset készített, de hozzájuk se nyúlt. Ké­V sőbb bekapcsolta a gramofont, de a zene első tónusai után ismét kikapcsolta. Az idő végtelenül lassan múlott. Úgy érezte, valamit vár, de fogalma sem volt róla, hogy mit. Ekkor valaki kopogtatott. Júlia megkönnyebbülten sóhajtott: — Ez Margó — és rohant kinyitni az ajtót. — Azt hittem már nem Is jössz! Kinyitotta és rémülten összerezzent. Az ajtó mögött ott állott a földgyalu kezelője, a forradásosarcú, szörnyű férfi. — Halló — üdvözölte az. Júlia teljes erejével az ajtónak vetette magát, hogy az ismeretlen előtt eltorlaszolja. Hallotta, amint a férfi könyörög. — Beszélnem kell önnel asszonyom, engedjen be! — és az ajtó kinyílott. A férfi sokkal erősebb volt, mint ő. Amikor belépett Júlia látta, hogy sokkal öregebb, mint hitte. De mégis ő volt. Duzzadó ajkai fölött, az orra alatt sebhely éktelenkedett. — Ne féljen asszonyom, nem akarok rosszat — mondta. — Csak beszél­nem kell önnel! Júlia maga köré tekintett. Az asztalkán nehéz bronzlámpa állott. Júlia megragadta és villámgyorsan fejbevágta vele a férfit egyszer és ismételten. Az leroskadt a szőnyegre. Júlia fölötte állott. Látta, hogy nem mozdul. Maga is megmerevedett a rémülettől. Aztán megfordult vele a világ és odaroskadt az ismeretlen mellé a szőnyegre... Amikor Júlia magához tért, sokan állottak körülötte. Egy gyöngéd hang szólította meg: — Azt hiszem a kihallgatásról egy időre elkéstünk. Nyugodjon meg, nem történt semmi! Ezután Bolunt őrmester megkérte Margó asszonyt, maradjon Júliával és megadta a telefonszámát, hogy hívják fel, ha szükségük lenne rá. mikor mindannyian elmentek, Júlia ezt kérdezte: — Margó, meghalt az az ember? Margó megrázta a fejét: — Elvitték a kórházba. Azt hiszem kiheveri. De ha mégse, lega­lább senkinek sem fog ártani. Hiszen az ilyen nem lehet normális ember. Ki tudja mi mindent követett volna még el. Júlia egyedül akart maradni. Rengeteg energiájába került, amíg Margót meggyőzte, hogy menjen haza. Aztán altatót vett be, lefeküdt és el akart felejteni mindent... Blount őrmester a kórházban várakozott. Amikor az ápolónő szólt neki, hogy az orvos néhányperces beszélgetést engedélyez az ismeretlen férfivel, gyorsan a szobába lépett. A férfi fejét alaposan bekötötték. Látszott rajta, hogy még mindig küzködik az életéért. Az őrmester az ágy fölé hajolt: — A bűnügyi rendőrségtől vagyok. Mikor látta először Randall asszonyt? A férfi megrázta a fejét, mintha nem értene! Az őrmester egy szelet papirost húzott elő: — Talán ez emlékeztetni fogja, hiszen ezt maga irta: Ma éjszaka eljövök hozzád, légy az enyém Drágám! Mivel a férfi továbbra is értetlenül nézett, hozzátette: — Ne tagadja. Ezt a levelet a földgyalújának az ülésén találtuk. A férfi alig hallhatóan fellélegzett: — Édes istenem! Hosszú évek óta igyekszem visszafojtani, de nem si­került! — Miért hatolt be erőszakkal a lakására? — Beszélnem kell vele, engedjenek beszélni vele, mindent megmagyará­zok. — Ezután érthetetlen szavakat suttogott az őrmesternek. — Már gyer­mekkorában is voltak ilyen ötletei. Hányszor elvertem de folyton újra kezd­te. Semmire se jutottam vele. Az őrmester figyelmesen hallgatott: — Mit akar mindezzel mondani? — Ott kaptam ennek az asszonynak a háza előtt és rögtön tudtam, mi forog a fejében. — Kiről beszél? — kérdezte az őrmester. — Johnról, a fiamról. Az őrmester hallgatta, miként igyekszik megmagyarázni, hogy a fia dél­után ama asszony után hajtott és ő, az apja megtalálta a levelet a földgya­luban, amit Randall asszonyhoz írt. Csak ezután ment figyelmeztetni az asszonyt. Amidőn idáig jutott magyarázkodásában az őrmester felugrott. Rádöbbent, hogy Randall asszony odahaza tartózkodik Júlia álmában is meghallotta, a telefon csengetését. Felemelte a kagylót. — Itt Blount őrmester. Kérem zárja be azonnal az ajtót és az ablakokat! — Mi történt? — kérdezte Júlia. — Rendőrségi kocsit küldök önhöz azonnal. Addig senkinek ne nyisson ajtót. Még egy emberről van szó!... A telefonnál állott és elgondolkozva nézte a felakasztott hallgatót. Ekkor a háta mögött halkan megszólalt valaki: — Tudtam, hogy várni fogsz rám! Amidőn ma az építkezés színhelyén inte­gettél nekem, rögtön tudtam, hogy szeretsz! Slkoltani akprt a rémülettől, de nem jött ki hang a torkán. A szoba sar­kában ugyanolyan férfit látott, amilyet délután leütött a lámpával. Csak valamivel fiatalabb volt, ennyit bírt ebben a pillanatban felfogni. Reszketett a borzalomtól és a rémülettől. Azok a kezek azonban, amelyek szorosan ráfonódtak a nyakára, nem resz- kedtek. A szorításuk egyre erősödött. Júlia utolsó pillanatában még rádöbbent, hogy nem az igazit ütötte le. Az igazi gyilkos csak most jött el... (szj.) Népszerű emberek albuma 9. Rolf Wolter Old Shatterhandhoz nem­csak Winnetou, de Sam Haw- kens is hozzátartozik. Több filmben láttuk már őt. A Winnetou második fejezeté­ben nem játszott, de ismét megjelenik a harmadik rész­ben. May Károly író műveiben azokra a személyekre is gon­dolt, akiknek a nézőt meg kell nevettetniök. Nem feled­kezett meg arról, hogy a hu­mor az élet sava-borsa. Szem élőt tartják ezt azok is, akik May Károly müveit filmezik. Rolf Wolter, Sam Hawkens szerepében „Az ezüst-tó kin­cse“ című filmben már be­mutatkozott. Aztán láttuk u- gyanebben a szerepben Win­netou első részében és az Old Shatterhand című film­ben. S bebizonyosodott, hogy nemcsak Sam Hawkens tarto­zik Old Shatterhandhoz, de Rolf Wolter is Lex Barker- hoz. A nyugatnémet filmgyáro­sok, kihasználva a moziláto­gatók nagy érdeklődését a May Károly müvei alapján készített filmek iránt, csak­nem egymás után készítették a filmeket, felhasználva May Károly Közel és Közép-keleti történeteit, amelyeknek a hő­se ismét a tipikus May Ká- roly-féle romantikus alak: Kara Ben Nemsi. Eddig há­rom ilyen fajta filmet készí­tettek: „Söpredék“, „A vad Kurdisztánon át“, és „A fehér oroszlán birodalmában“ cí­műeket. Kara Ben Nemsi sze­repében Lex Barker tűnt fel, Hadzsi Halesz Omar szerepé­ben — Rolf Wolter Időközben azonban a vál­lalkozó szellemű filmgyárosok felfedezték, hogy May Károly nemcsak indián-történeteket s Kara Ben Nemsi kalando­zásairól irt, de hogy regé­nyeiben nem hiányoznak a Dél- és Közép Amerikában lejátszódó történetek sem. S így keletkezett a kétré­szes „Aztézok kincse és „A Napisten piramisa“ című film. Lex Barker e filmekben is főszerepet játszott, Dr. Kari Strenau német orvost alakít­va. Rolf Wolter vitán felül a- zokhoz a színészekhez tarto­zik, akiknek a May Károly film-hullám hozzájárult nép­szerűsítésükhöz. Azelőtt, mint színész, munkaidejének 15 százalékát szentelte a film­nek, ma természetesen a 100 százalékát. S eddig állandó­an May Károly nyomdokain. (A) TALLÓZÁS Egy párizsi divatáruház hirdetése: „Mindent kaphat nálunk részletfizetésre, csak vőle­gényt nem“. A Saint Moritz-i szállodák portásfülkéi fölött minde­nütt ott áll a felírás: „Kezdő síelők, figyelem! Mielőtt síelni mennek, hagy­ják hozzátartozóik címét a portásnál!“ A milánói Tempo című lap írja, hogy Baldano, egy másodosztályú labdarúgó­csapat edzője a játékosok fegyelmezetlensége miatt lemondott állásáról. A csapat új edzője Bar- tholomeo Binl lett. Azelőtt oroszlánszeliditő volt. Emilio Schubert olasz di­vatkreátor mondotta: — Az estélyi ruhához tartozó melltartó akadá­lyozza meg, hogy egy ab­sztrakcióból szenzáció vál­jék. Mamie van Dorent egyál­talán nem lehet szűkkeblű­nek mondani. Ezt bizonyítja a londoni csecsemőotthon­ban tett látogatása is. Az otthonban ápolt cse­csemők ugyanis, amikor Mamie van Dórén föléjük hajolt egytől egyig sírva fakadtak a nagy boldogság­tól. Faith Ublakkemore 43 éves cincinnati asszony éjfél táj­ban fölkelt ágyából, lement az udvarra, onnan a garázs­ba. beült a gépkocsiba, kö­rülautózta a várost, és csak akkor ébredt föl, amikor visszatérőben betörte a ga­rázs ajtaját. Greta van Nagen hollan­diai asszony boldogan hajolt le, mert a fűben egy négy­levelű lóherét pillantott meg. — Végre, szerencsém van! — kiáltotta ujjongva, ugyan­akkor azonban a levegőbe röpült. A kórházban ébredt föl, s ott tudta meg, hogy egy bika öklelte fel, amikor pi­ros szoknyájában lehajolt a szerencsét hozó négyleve- lű lóheréért. A párizsi törvényszék előtt egy 53 éves fogorvos és 22 éves fia ültek a vád­lottak padján. A vád sze­rint a fogorvos rádióadó készülék segítségével súgott érettségiző fiának. Az iskola közelében az utcán ült az autójában, s a kocsiba szerelt leadókészü­lék segítségével adta meg a válaszokat az érettségi tételekre. A felvevőkészülék I a fiú „eltört“ karjának gipsz kötésében volt. A duisburgi (NSZK) bíró­ság hatévi börtönbüntetés­sel sújtotta egy betörőt, bizonyos Bruno Sawinskyt. Az ítélethirdetés után vá- ! ratlan fordulat történt. Az elítélt revolvert rán­tott, ráfogta a bíróra és az őrökre, kihátrált a terem­ből és eltűnt. m Nem juthatott messzire, elfogták. Az volt az első dolguk, hogy lefegyverez­zék. Megmotozták hát és zsebéből a revolver helyett előhúztak egy — feketére festett pisztoly alakúra ki- faragoťt szappandarabot. TALLÓZÁS

Next

/
Thumbnails
Contents