Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-16 / 11. szám
Márciusi jégszi Márciusi jégpáncél, mújég, jégtükör. Keményre fagyott talaj, még a futballpályák talaja is. A bőrlabda mégis gurul már, a márciusi napsugár hatalmas küzdelemben van a jégpáncél fellazításáért, megolvasztásáért. Persze azért jégszilánkok is akadtak, főképp Tamperében, a jégkorongozók világbajnokságán. A küzdelmek véget értek, a négy „nagy“ eldöntötte az idei sorrendet. Szikrázott a jég a tamperei stadionban, a szovjet, csehszlovák, kanadai és svéd jégkorongozók korcsolyái alól előszikráztak a jégszilánkok. Akárcsak előző héten Colorado Springsben, a műkorcsolyázók világbajnokságán, de ott persze szelidebb formában bonyolódott le az u- gyancsak ádáz küzdelem. Mert az első helyért és helyezésekért nagy küzdelem folyt a ko- lorádői stadion jégtükrén is. Mint ahogy az várható volt, s ahogy azt már a verseny előtt megírtuk; a Romanék verhetetlennek bizonyultak a jégtáncban. Ojabb világbajnoki cím, remek teljesítménnyel vesznek búcsút a műkorcsolyázók versenyeitől. Sok sikert a- rattak azóta, hogy megkezdték a versenyzést a világ legjobbjaival, és a siker teljes ragyogásában lépnek le a nyilvános szereplés „pódiumáról“. Ha u- gyan lelépnek, mert hiszen korán határozták el magukat a búcsúra. 1 A csillogó jégtükrök fényö- zönéből azonban vonuljunk be egy pillanatra a tornatermek langyosabb levegőjébe. Prágában vagyunk, a modern gimnasztika egyik jelentősebb versenyén. Sokan talán nem tudják, mi a modern gimnasztika Hát megmagyarázzuk! Azelőtt ennek a sportágnak művészi torna volt a neve. Nyelvi szempontból nem felelt meg, megmagyarosították. Sikerült! Eddig a lektoraink mindig kija vították a modernet korszerűre, a gimnasztikát tornára. Most kárörömmel lesem, vajon kiképp oldják meg a fogas kérdést. Mindez azonban nem zavarja a derék tornászlányokat, Prágában is remek teljesítményeket láthattunk. A cseszlo- vák lányok közül Hana Macha- tová és ikertestvére, Jifina is igen szépen tornászott. A magyar lányok közül Patocska Mária és Saly Olga vett részt, őket is csak dicsérnünk lehet. Talán az időjárás órákon belül megenyhül, sőt az is lehet, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, a márciusi hónak, jégnek nyoma sem lesz már. de még akkor is, ha történetesen nem így lesz, és hideg marad a márciusi tavaszi „beharangozó“, menjünk ki a fut- ballpályákra, ahol már az elmúlt napokban is sok érdekes esemény történt, ám ami most következik, az lesz a java. A kisebb pályákon is gurul a bőrlabda, az alsóbb osztályokban is készülődnek az idénynyitásra. A ligában kedden és szerdán lesz a nagy nap. Az NB I-ben a vasárnapi sípszó jelentette a tavasz beköszöntőt, nálunk néhány napos késés állt be a jég- korongozők miatt. Nem baj, ezt lánkok már kibírjuk, hiszen a tavaszi első forduló meglehetősen elaprózódik és ki sem kell várnunk a szerdai napot. A labdarúgás népes szurkoló-tábora i- lyenkor hamar feledi a jégszilánkokat, sőt a jeges talajt is, az a fontos, hogy bíztatni leheti a kedvenc csapatot. Nem akarunk ünneprontők lenni, de azért egy kis figyelmeztetés a vérmesebb szurkolóknak! Ne feledjük, hogy a labdarúgás is csak játék, szórakozás, nem szabad helytelen irányba terelni a játék kialakulását vagy a szurkolás módját. A kemény játék nem durva játék és a szurkolók magatartása is sportszerű maradhat még akkor is. ha lelkesen buzdítják a játékosokat. Szép játék csak sportszerű keretek közt alakulhat ki. A televízió képernyőjén sok szép mérkőzést láthattunk eddig is. Láttuk nagy csapatok csillagait, láttuk a világ élcsapatainak kemény, de sportszerű küzdelmét. Ebből tanuljunk, s van is mit tanulnunk. Láttuk a Bajnokcsapatok Európa-kupáját Láttuk a lelkesen küzdő győri fiúkat, akik az idei BEK egyik legnagyobb meglepetését szerezték a világ labdarúgó közvéleménye számára. A Győri Vasas ETO edzője Hidegkúti Nándor, az egykori magyar a- ranycsapat nagyszerű csatára. Hidegkúti mindig sportszerűen viselkedett a pályán és erre nevelte a győri fiúkat is. Lelkes, sportszerű játékkal érdemelték ki a sikert. A bajnok- csapatok Európa-kupájának e- lődöntőjében a győrieken kívül a Benfica, az Inter és alkalmasint a Liverpool vesz részt, A Benfica 5:l-re legyőzte a Real Madridot és így a szerdai visszavágón nincs sok esélye a spanyol bajnoknak a négy gólós hátrány behozására. A BEK kérdőjele: Inter. Benfica, Győr az IFC Köln vagy a Liverpool? A Liverpool Kölnben kihúzta gól nélküli döntetlennel és így esélyes az elődöntő negyedik helyére A Győri Vasas ETO odahaza l:0-ra győzött és ez az egy gól megnyitotta az utat az elődöntőbe. Ott azonban túlságosan nehéz ellenfél vár mindenképpen a vidéki magyar csapatra. Az Inter a Világkupa győztese, a Benfica ragyogó formában van az angol bájnokcsapat vagy a német együttes rendkívül kemény. Az Inter negyedóra a- latt három gólt lőtt a Glasgow Rangersnek. a Benfica öt gólt lőtt a Reálnak. Annyi bizonyos, hogy az elődöntő drámai perceket tartogat a nézők számára. a döntő pedig európai reng- adó lesz a javából. Nem sokkal alacsonyabb a színvonal a Vásárvárosok Kupájában Olyan csapatok küzdenek a döntőbe jutásért, mint amilyen így indultak el a siker útján Romanék... az Atletico Madrid, a Manchester United, a Bilbao, a Barcelona, vagy például az AC Róma. Ezt az utóbbi együttest a Ferencváros 2;l-re legyőzte, mégpedig az „Örök városban“, az AC Róma otthonában. A visszavágón március 16-án jóval esélyesebb a zöld-fehér e- gyüttes, már csak azért is, mert a római találkozón nem játszott Albert és Rákosi. A- mennyiben a Ferencváros továbbjut, a következő fordulón a Dunfermline — Bilbao találkozó győztesével kerül szembe. A kupatalálkozók érdekességével legfeljebb a VB selejtezők vetekedhetnek. Aprils 25- én a portugálok elleni mérkőzéssel a csehszlovák csapat is színre lép, és bizony már az első mérkőzésen jelentős erőpróba elé kerül. Az ellenfél a portugál csapat, tehát az az e- gyüttes, amelynek gerincét az óriási formában lévő Benfica alkotja. A csehszlovák válogatott kerete már kialakulóban van, csupán egy poszton kérdéses Jíra doktor elképzelése, mert eddig még nem döntött, hogy Masopust vagy Kvašňák lesz-e a csapat játékmestere A VB selejtezőkre készülődik a szovjet válogatott is, mégpedig Jugoszláviában, ahol váltokozó sikerrel mérkőzik jugoszláv csapatokkal. A felkészülés terén jelentős előrehaladással dicsekedhetik az NDK válogatottja, amely az osztrák és magyar csapattal egy csoportban küzd a 16-os döntőbe jutásért. Az NDK csapata Sós Károly edző irányításával készül fel az elég nehéz feladatra és a felkészülés során már eddig is egy sor mérkőzést játszott le. Az osztrákok felkészülése egyelőre kezdetlegesebb stádiumban van, sőt olyan hangok is hallatszanak az osztrák labdarúgó-körökben, hogy a Gutmannt felváltó Frühwirth edző elhibázottan állította ösz- sze a felkészülés tervét. A magyar válogatott tagjainak formájáról korai az ismertető, mert hiszen a magyar csapat a téli hónapokban egyetlen mérkőzést sem játszott, viszont a bajnoki idény vasárnap már megkezdődött. A Machata-testvérek a modern gimnasztika úttörői közé tartoznak BRATISLAVAI TV MŰSORA: Kedd: 9.30 Akiket nem győztek le. Cseh film, 10.35 TV érdekességek, 15.30 Látogatás a szovjet Szikráknál. Intervízió, 17.10 Angol nyelvlecke, 17.40 Ifjúsági műsor, 19.00 TV Híradó. 19.30 Északmorva kerület, 21.30 TV Híradó, 21.45 A boldogság útján. TV film. Szerda: 8.05 Az „In"-terv, 10.25 A Stra- hovon találkozunk, 17.20 Matematikát tanulunk, 18.00 A Strahovon találkozunk, 19.00 TV Híradó, 19.30 Smetana: Dalibor. Közvetítés a prágai Nemzeti Színházból, 22.15 TV Híradó. Csütörtök: 9.30 Zenés műsor, 10.25 TV érdekességek és újdonságok, 16.45 Kicsinyek műsora, 17.15 Orosz nyelvlecke, 17.45 A fiatalok problémáiról, 19.00 TV Híradó, 19.20 Riportműsor, 19.50 N. Ivanov: Nemcsak a fekete egyenruha. II. 21.20 Az „In“-terv. 22.00 Beszélünk a filmről, 22.15 TV Híradó, Péntek: 9.25 Angol nyelvlecke, 10.25 Matematikát tanulunk, 11.50 Tudomány és technika, 18.20 Méhtenyésztés III. 18.30 A Spartakiád zászlaja alatt, 19.00 TV Híradó. 19.30 A V.V.V .•.V.V.V.'.V.’.V.V trójai faló, TV-játék, 20.15 Jőzsef-napi népdalok, 20.45 V. Nezval: Oj Figaró. TV- játék, 20.30 TV Híradó. Szombat: 9.00 Ivanov: Nemcsak a fekete egyenruha. II. 10.30 Filmhíradó, 10.40 Kicsinyek műsora, 11.10 A nyomok a hetedik égbe vezetnek. IV. 14.00 Nemzetközi síugró verseny. Az Intervízió műsora Zakopanéból, 14.55 Slovan Bratislava — Spartak ČKD Praha, labda- rűgómérközés, 18.00 A fecske, 19.00 TV Híradó, 19.30 Nemzetközi kérdésekről, 19.50 Tarka dallamok, 20.00 Esztrádműsor, 21.40 TV Híradó, 22.00 Nápolyi melódiák. Vasárnap: 10.00 A gottwal- dovi film-stúdióból, 11.00 A maratoni futókról, 11.30 TV érdekességek, 12.45 Nemzetközi síugró-verseny. Az In- tervízió műsora, 14.30 Győztes sportfilmek, 15.00 visz- szapillantás a jégkorong-világbajnokságra, 16.45 Ébredés. Rövid film, 19.00 TV Híradó, 19.30 Sportműsor, 19.55 A vasárnap verse, 20.00 Óriási esemény! Amerikai filmvígjáték, 21.45 Szlovákok Magyarországon, 22.15 TV Híradó. BUDAPESTI MŰSORA: TV Kedd: 17.50 Falusi dolgokról, 17.55 FTC — AS Roma. Labdarúgómérkőzés, 20.00 TV Híradó, 20.20 Napi jegyzetünk, 20.25 A vesztes nyer '.V.V.V.V.V.V.V.V.V.V. Angol film, 22.05 TV Híradó. Szerda: 9.30 A vesztes nyer. Angol film, 11.00 Kis- filmek, 17.20 Kisdobosok műsora, 17.45 Kukkantó, 18.55 Kovács János zenetörténész előadása, 19.05 Prokofjev: A három narancs szerelme, 21.30 Rövid film, 21.55 TV Híradó. Csütörtök: 18.20 Prospektus helyett, 18.35 Napló, 18.40 A jövő hét műsora, 18.55 Telesport, 19.30 TV Híradó, 19.50 Napi jegyzetünk, 19.55 Madársziget Angol kisfilm, 20.20 Klasszikusok a képernyőn. Polikus- ka Nyugatnémet film. 21.30 Zenés beszélgetés, 22.05 Húsz év legszebb verseiből, 22.15 TV Híradó, Péntek: 9.40 Po- ükuska. NSZK film, 10.50 Madársziget, 11.15 Telesport. Szombat: 16.00 Kis zenetörténet, 18.00 Belépés csak TV-nézőknek, 18.00 Falusi könyvespolc, 18.45 Van kedve táncolni? 19.30 TV Híradó, 19.50 Hétről hétre, 20.00 A vidéki kórház. Amerikai burleszk-film, 20.20 TV Magazin, 20.40 Kamara-Varieté, 21.15 Irodalmi képeskönyv, 21.50 Fodor János énekel, 22.15 Farsanai karnevál, 22.35 TV Híradó. Vasárnap: 10.00 Tízéves a Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa, 10.30 Három csillag. Magyar film, 14.00 Döntő a kamerák előtt, 15.00 Alkotóműhely, 15.15 Szikrázó csúcsok. Olasz film, 15.25 Tatabánya — Dorog. Bajno’.•.V.V.V.V.V.V.V.V.V/ ki labdarúgómérkőzés, 17.20 Találkozás a stúdióban, 17.50 Döntő a kamerák előtt, 18.50 A zene barátainak, 19.30 TV Híradó, 19.50 Nagy felfedezések, 20.25 Viharos alkonyat. Szovjet film. 21.55 Húsz év legszebb verseiből. 22.05 Sporthírek, 22.15 TV Híradó. Bratislava) Rádió adásából: magyar Kedd: 15.10 Népdalok és táncok, 15.30 Egy hazában. Irodalmi műsor, Szerda: 15.10 Népszerű operettdalok, 15.30 Faluról - falura. Csütörtök: 12.40 Oj könyvek, 15.00 Hírek. 15.10 Iskolások műsora, 15.35 Szlovák nyelvlecke, 15.45 Gyermekkórusok, Péntek: 12.30 Tánczene, 15.10 Esztrádzene, 15.35 Belpolitikai műsor, Szombat: 12.30 Táncrevü, 13.00 A hét kommentárja, 13.10 Szórakoztató zene, 13.40 Irodalmi műsor. 14.50 Dőld Mihajlik: Ordasok között, 15.20 Női szemmel, 15.30 Szülők iskolája. Vasárnap: 8.25 Barangolás zeneországban, 9.00 Bálint bátyó, 9.10 Népi zene, 9.40 Magvető, 10.50 Amiről beszélni kell... 11.00 Ismerd meg hazádat, 11.30 Tánczenei koktél, 12.00 Pillantás a nagyvilágba, 13.10 Faluról - falura, 13.40 Népdalcsokor, 14.00 Ilyenek vagyunk, 15.00 Megalázottak és megszomo- rítottak. Rádiójáték. Í\V.V.V.VAVAV.V.V.V.V.V.VAV.V.V.VV.V.V.VAV.V.V.V.V.V.V.%\V.V.V.VA,.V.,.,.,.V.V.’.VJV.,.V. 1. CSALÖDTÄL-E mAr szerelmedben ÉS MIÉRT? Tanítóképzőbe jártam. Egy nyári brigád alkalmával megismerkedtem és megszerettem egy osztállyal feljebbjáró fiút. Ügy szerettem, ahogy csak egy fiatal lány tud szeretni, 0 is szeretett, legalábbis úgy éreztem. Mindig azt mondta, hogy mindenre képes értem és minden akadályt képes legyőzni. És mi történt? Az első alaptalan pletyka és az osztálytársai unszolására egy napon, anélkül, hogy engem megkérdezett volna, többet szóba sem állt velem. Egyszer megpróbáltam vele beszélni, megmagyarázni, nem sikerült. Két év múlva leérettségiztem és nemsokára férjhez mentem egy falubeli fiúhoz. Van két szép gyermekem. Szeretem a férjemet és gyermekeimet. Mégis sokszor gondolok rá, hogy miért kellett a mi szerelmünknek az első akadálynál elbuknia. Miért kel! vagy hogyan lehet haragudni arra, aki meg sem bántott bennünket és akit egyszer szerettünk. Nem akarnék tőle semmit, csak még egyszer őszintén, minden képmutatás nélkül beszélni vele és megmondani neki, hogy nem volt igaza, amikor megkérdezés nélkül otthagyott. („Sétahajó“) 2. TELJESEN ŐSZINTE TUDSZ-E LENNI LEGJOBB BARÁTODHOZ? őszinteség. Nem mondom, széphangzású sző, de az a baj, hogy kevesen használják a szó igazi és nemes értelmében. Nekem volt egy barátnőm, nagyon megbíztam benne. Azt gondoltam, hogy igazi barátnőm, sajnos tévedtem. Valami csekélységen összeszólalkoztunk — nem is tudom már, hogy mi volt az — elég az hozzá, hogy ezután az eset után olyan dolgokat terjesztett rólam, ami nem volt igaz. Azóta mindmáig sem találtam magamnak olyan barátnőt, akiben újra megbíznék. Szerintem kevés nő között van hosszantartó, igazi, tiszta és őszinte barátság. Hogy miért? Mert a nők irigyek. („Erika") 3. ÍGÉRTÉL-E MÄR HŰSÉGET VALAKINEK ÉS MÉGIS BECSAPTAD ŐT? Tizenhét éves múltam, amikor egy rokonlátogatáson voltam külföldön. Ott megismerkedtem egy nagyvárosi fiúval. Igaz, én falusi vagyok, de megtetszett. Mikor hazatértem, hűségesen leveleztünk. Később meglátogatott idehaza. A furcsa viselkedése miatt édesanyám és ő szembekerültek egymással. A levelezést is megtiltották, de annak ellenére kölcsönösen ígéretet tettünk, hogy kitartunk egymás mellett. Fél év múlva újra eljött megkérni a kezem. Én megígértem neki, hogy csak az övé leszek, de anyám hallani sem akart róla. Mindig sírt, teljesen belebetegedett. Sokat törtem a fejem, hogy mitévő legyek. Végül is rájöttem, hogy nem őt szeretem, csak vonzott a nagyváros vidám zaja, a nagyvárosi élet. Szakítottunk. Örülök, mert azóta megtaláltam, akit igazán szeretek („M. V.“) 4. MILYENNEK KÉPZELED EL AZ IDEÁLIS ÉLETMÓDOT? Már nagyon régen álmodozom az ideális életmódról. Nézetem szerint az ideális életmód elsőrendű feltétele az ideális férj és egy szép modern lakás. A lakásban is legyen minden, a mosógéptől a televízióig. Azt szeretném, ha a férjem orvos vagy mérnök lenne, s aki mindenben segít nekem, beleértve a háztartási munkát is. Elengedhetetlenül fontosnak tartom a szórakozást. Az a kívánságom, hogy minden héten járjunk színházba, moziba és táncolni. Én ilyennek képzelem el az ideális életet. („Baby“) 5. LE TUDNÄD ÉLNI AZ ÉLETEDET AZZAL, AKI MAR EGYSZER MEGCSALT? Három éve, hogy egy nyári mulatságon megismerkedtem egy fiúval. Szerelmes lettem, akkor még nem gondoltam arra, hogy ő engem csak szép szavakkal hiteget. Ritkán találkoztunk, de olyankor mindig azt mondta, hogy szeret. A szalagavatójára is elvitt. De nagyot csalódtam, amikor nem sokkal azután szakított velem. Egy másik lánynak udvarolt. Nyáron elvitték katonának. A katonaságtól írt, hogy szeretne velem levelezni. Beleegyeztem, mert még akkor is nagyon szerettem, és újból hinni akartam neki. Gondoltam, hogy tévedett és ilyesmi mindenkivel előfordulhat. Szilveszterkor elvitt a falujukba mulatságba. Nagyon boldog voltam. Megígérte, hogy újév napján este is eljön, de hiába vártam. Másnap hallottam meg, hogy azzal a bizonyos kislánnyal mulatott, aki miatt velem szakított. Próbálta megmagyarázni, írta, hogy meg kell hogy értsem őt, de ráébredtem, hogy a legrövidebb időn belül szakítanom kell vele és el kell felejtenem, mert ilyen fiúval boldog sohasem lehetnék. Állandóan arra kellene gondolnom, hogy vajon nem csal-e meg. („Fruska“) Igaz, az életben mindenkit érhet csalódás. Fiatal gimnazista vagyok és sajnos már tudom, mit jelent az, hogy csalódni. Akit szerettem, s még most is szeretek, megcsalt. De bármikor meg tudnék neki bocsátani, mert szeretem, sőt élettársként is elfogadom bármikor. („Sz. M “) Hogy le tudnám-e élni az életemet azzal, aki már egyszer megcsalt? Igen, de bocsánatot kellene tőlem kérnie, ezenkívül meg kellene ígérnie, hogy ilyesmi többé nem ismétlődik meg, ha ezt megteszi, miért ne élném le vele az életemet, hogyha szeretem, még ezek után is. („O. Twiszt“) Már régebben Is foglalkoztatott ez a kérdés. „Le tudnád-e élni az életedet azzal, aki már egyszer megcsalt?“ Nem! Határozott nemmel tudok válaszolni. Egy éve járok egy fiúval és nagyon szeretem. Még gondolni sem merek arra, hogy valamikor is megcsal. Ha ez mégis megtörténne, azonnal szakítanék vele. Még ha nagyon szerettem is. Egy percig sem tudnék tovább olyan férfi mellett élni, aki becsapott. Soha többé nem hinnék neki, örökké csak gyanakodnék. Az ilyen életnek pedig már nincs semmi értelme és szerintem jobb minél előbb pontot tenni a végére. Ha fáj is a csalódás, így a helyes. Ebben az esetben számomra ismeretlen fogalom a „megbocsátás“, („Ilona") A szerkesztőségünkre befutott kérdések közül a következő kettőt választottuk ki közlésre: 1. Lehet-e fiú és leány között Igazi barátság szerelem nélkül? (Beküldte: Papp György, Kadaň) 2. Mit tennél akkor, ha elveszítenéd azt, akit a legjobban szeretsz? (Beküldte: F. I.)