Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-03-16 / 11. szám

KASSAI GONDOK-------­Halász András balett-táncost Már sokszor leírtuk, hogy a mai fiatalok előtt kitárult a világ kapuja. Persze ah­hoz, hogy országokat lát­hassanak, mindent kell tud­ni, de egy valamit nagyon jól. Szakembereink járják a világot, tudósaink vitatkoz­nak a különböző országok­ban megrendezett konferen­ciákon, és művészeink lép­nek fel idegen országok színpadjain. Ezek közé a művészek kö­zé tartozik Halász András balett-táncos is. Mindössze 27 éves és már bejárta a fél világot. Honnét is indult el ez a fiatalember? Kassán műkedvelőként kezdett táncolni. Hosszú az út a művésszé érésig, de erős akarattal, szívós kitar­tással ezt az utat meg lehet rövidíteni. Amikor megala­kult a hivatásos Magyar Népművészeti Együttes (Né­pes), Halász András is je­lentkezett. Felvették. Elkez­dődött a rendszeres munka. Nap mint nap próba. Hemer - ka Olga néni, az együttes koreográfusa is felismerte® fiatal fiú tehetségét. Sokat foglalkozott vele. Á Népes rövid időn belül feloszlott, de Halász András nem tudott búcsút mondani a táncnak, mint megannyian, akiknek az említett együt­tes feloszlatásával a művé­szi pályájuk tört ketté. Ö a Szlovák Népművészeti Együtteshez szerződött. Ve­lük együtt megjárta Belgiu­mot, Franciaországot, Nyu- gat-Németországot, Hollan­diát, Ausztriát és Lengyel- országot. Sokat látott, sokat tapasztalt. A művészi mun­kától elválaszthatatlan az összehasonlítás, meg kell is­merni más országok művé­szeit, ha valaki saját maga fejlődését biztosítani akarja Minden külföldi útról gaz­dag élményekkel és egyre erősebb elhatározással tért vissza. A fejlődésben, a több­re való törekvésben nincs megállás. Ha az akarat te­hetséggel is párosul, akkor kiemelkedő munkát lehet végezni a művészetek bár­mely területén. Halász András katonaide­jét a Bratislavában működő Katonaegyüttesben töltötte el mint szólótáncos. Hogy tudását tovább fejleszthes­se, 1961-ben a Szlovák Nem­zeti Színház balettkarának lett a tagja. Tehetségét itt is gyorsan felismerték, egy­re komolyabb feladatokkal bízták meg. Bemutató be­mutatót követett, és a füg­göny legördülése után a taps sokáig zúgott, az akkor 24- ik életévét betöltő fiatalem­ber művészetét ünnepelve. Abban az időben, amikor a színházhoz került, beiratko­zott a főiskolára is. Az, aki megpróbált már úgy tanul­ni, hogy közben állásban is van, tudja, hogy mennyi energiát és akaratot követel, ha mind a két helyen ered­ményeket akar elérni. Neki sikerült. Ebben az évben már befejezi főiskolai tanulmá­nyait is. Tavaly háromhönapos ame­rikai vendégszereplésen vett részt. A külföldi szakembe­rek felfigyeltek rá. így szer­ződtették a bécsi baletthez és velük együtt ment hír­nevet szerezni hazánknak Amerika számos városában. Beszélgetésünk alkalmából amerikai lapokat nézeget­tem, ahol őt és partnernőjét, Lojeková Flórát dicsérik Számára a legnagyobb él­mény az volt, hogy szemé­lyes ismeretséget köthetett a New York City és a Met­ropolitan operaház táncosai­val, részt vehetett a próbá­ikon és tőlük is tanulhatott Halász András újabb kül­földi vendégszereplésekre készül. Hosszú és nehéz volt az út a kassai műkedvelő cso­porttól Amerikáig. A művé­szetért való rajongás, a szí­vós és kitartó munka meg­hozta a gyümölcsét. Csikmák Imre Szeretem ezt a várost. Pon­tosan nem is tudnám megfo­galmazni, hogy mit is szere­tek rajta, hiszen rideg, állan­dóan szeles — huzatos, s a la­kói — legalábbis jó része a- zonknak, akiket ismerek — kispolgárok, semmi sem indo­kolja hát ragaszkodásomat hozzá. Mégis szeretek Kassára járni. Két-három esztendővel ezelőtt gyakrabban megfordul­tam falai között, volt úgy, hogy hónapokat töltöttem. Most hát semmiképpen sem úgy ismerkedem problémáival, mint az idegenek, inkább mint azok. akik hosszú távoliét u- tán ismét erre vetődtek, s számba veszik, hol, mi történt az eltelt idő alatt. Vegyük sor­jában. I. A VAROS Rengeteget fejlődött az el­múlt három esztendő alatt. Nem is az óváros, a történelmi Kassa, — ámbár itt is hiába keresnéd jónéhány régi utcá­nak a helyét, aligha tudnál el­igazodni, — de inkább a kül­város, a „terasz“, ahogyan itt nevezik ezt a szinte hónapok alatt gombaként kinőtt új ne­gyedet. Hangyaként nyüzsög az ember a frissen épült ház­tömbök között, botladozik a még rendezetlen „utcákon“, (ha azoknak lehet nevezni ő- ket) s keresi az új otthonát, az új közösséget, hogy valaho­vá majd újra tartozik. II. A BÍRÓSÁGON Ez a beilleszkedés, ez az „átváltás" egyáltalán nem lesz majd valami könnyű dolog. Mert ahhoz, hogy az ország minden részéből összeverődött tömeg új otthonra leljen, új közösséggé kovácsolódjon, nem elég csak a frissen megépített új lakótelep, a vadonatúj há­zak. bútorok. Mert ezek kicse- rélhetők, az emberi természet viszont egyik napról a másikra nem változik meg. Jó néhány esztendő beletelik még. amíg ebből a masszából társadalom lesz. Példát is mondanék az em­lítettekre. Ha Kassán járok nem mulasztom el bekukkan­tani a bíróságra. Itt dolgozik egy nagyon jó barátom s há­rom éve, hogy hosszabb időt töltöttem keleten, leggyakrab­ban a bírósági tárgyalásokon töltöttem időmet S ennek, u- tólagos hitem szerint, meg is volt a haszna. Mert lehet egy társadalomnak a minőségét a- szerint is megállapítani, hogy milyen színvonalon áll a „leg­magasabb“ rétege, s úgy is, hogy a legalacsonyabb szint szerint mérünk, ám az igaz­ság mégiscsak a középúton lesz. A mostani látogatásomból csak egyetlen tárgyalásra fu­totta az időmből, de ez az e- gyetlen találkozás is elég volt ahhoz, hogy felkavarjon ben­nem minden szenvedélyt, s jó időbe telik, amíg meg tudok nyugodni a hallottak után. Az ügy mindennapi: apaságkere­sés. Pár évvel ezelőtt még ma­ga a tárgy kavart volna fel, ma már az alanyokra kellett elsősorban figyelni. Egy Kassa- környéki esetről volt szó, s ami itt elsősorban megdöbbentett az ezeknek az embereknek az a szörnyű primitivizmusa, ami a- kárhol jár is, akárhányszor ta­lálkozik is vele, mindannyiszor megdöbbenti az embert Lehet, hogy az eset extrém, lehet hogy nem tipikusan „mai“ em­berek álltak a bíróság előtt, ám mindkét fél válaszaiból é- rezni lehetett: ezek az embe­rek még mindig valahol a kö­zépkorban élnek. Privitivizmu- suk nem kisebb, mint bármely afrikai törzs átlagos tagjáé, s az már aztán egyáltalán meg sem tudott lepni, hogy mikor aláírásra került a sor, az „apa­jelölt“ bizony csak három ke­resztet! tudott vetni a jegy­zőkönyv alá. III. A CSEMADOK Mindez nyilván összefügg a népneveléssel is. Hogy állunk ezen a téren a kassai járásban? Kassán és környékén mit csi­nál a Csemadok? (Bár az em­lítettek egyáltalán nem voltak Csemadok-tagok, mégcsak nem is magyarok dehát nem is er­ről az esetről beszélek csupán.) A Csemadok járási elnöksége éppen ezzel a problémával fog­lalkozik, s ahogy a felszólalá­sokból kiveszen, bizony sok itt a probléma. Mindenekelőtt a Vasmű problémája. A Kelet­szlovákiai Vasmű építkezésein több ezer magyar dolgozik, el­sősorban fiatalok, s ahogy a helyzetet felmértük, ennek a többezer fiatalnak egyáltalán semmifajta szórakozási, mű­velődési lehetősége nincs hét­ről hétre, hónapról hónapra, évről évre a „Kravínon“ kívül. Ezzel a szép szlovák névvel u- gyanis a sacai kocsmát tüntet­ték ki, hogy kik és mikor, az rejtély). Am a helyet személye­sen is ismervén, alighanem még pontosabb lenne rá a ma­gyarban „disznóólnak“ titulált fogalom. Mi legyne hát ezzel a soke­zer fiatallal? Manapság egyre gyakrabban esik szó a klubok­ról, a fiatalok szabad idejének ésszerű felhasználásáról falun és városon, ám ezek az itteni fiatalok itt élnek. Sacán, se nem falun, se nem városon, ha­za csak ritkán járnak (kéthe­tenként, havonként, van aki még ritkábban), mi legyen e- zekkel a fiatalokkal? Elégedje­nek meg a Kravínnal? IV. A BACSÄNYI-KÖR Egy immár a százezres la­kosú városok közé lépő Kas­sától nyilván elvárja az ország közvéleménye azt is, hogy in­tenzív kulturális életet éljen. Hogy a kassaiak hogy állnak ezzel a kérdéssel szlovák vona­lon, azt ismerjük, ám hogy a magyarok részéről az elmúlt esztendőben alig-alig észlelhet­tünk valami mozgást, az tény és való. Húsz évnek kellett el­telnie a felszabadulás után, hogy végül egy lelkes kis cso­port összeverődjék, s ha egye­lőre csak szűk területen is, de megpróbálja összefogni a ve­getáláson túl többre törekvő értelmiséget. A most alakult Bacsányi-körre gondolok. Húsz -huszonöt fő egyelőre a kör tagsága, de a programjuk több. mint nagyszerű. Az ilyenfajta műkedvelő irodalmi társaságok leginkább azért alakulnak, hogy önmaguk írásainak közönséget, teret biztosítsanak. A kassaiak első gondja: a közönség (a bí­rósági esetből már tudjuk, hogy általában mennyire elma­radott közönség) szellemi ne­velése. Perzse még ez is elég­gé általános program, ám "a kassaiaknak van egy egész konkrét elképzelésük is: vé­gigjárni a járási falus könyv­tárait (hogy milyen színvonalú könyvtárakról van szó azt a Hétben folyó ankétből tudjuk, bár ők mégcsak nem is kele­ten voltak, hanem a nagyon is kedvező helyzetben lévő nyu­gat-szlovákiai kerületben’)' * tanácsot adni a könyvtárosok­nak a korszerű könytárat ille­tően. Nagy és beláthatalan po­zitívumokkal kecsegtető prog­ram ez, hiszen tudjuk, hogy manapság már a falusiak is egyre többen olvasnak. Csak éppen nem tudják, hogy mit olvassanak, hogy mi a jó iro­dalom, s ha tudnák is, mit ér­nek vele, ha a könyvtárban csak az ötvenes évek szerzett, a személyi kultusz szellemének megfelelően kiválogatott köny­vek. Mindez persze csak egyik része a Bacsányi-kör program­jának. Egy másik pont a ha­gyományok minden további magyarázkodás helyett álljon itt az első nagy eredmény: mű­ködésük első napjaiban nyo­mára bukkantak egy ma még megállapíthatatlan értékű levél­gyűjteménynek. A gyűjtemény­ben többek között Arany Já­nos, Berzsenyi Dániel. Vörös­marty, Kazinczy, Széchényi, Tompa, Zrínyi levelei találha­tók. s ez a névsor önmagáról beszél. Csak az nem biztos még, hogy teljesen ismeretlen kéziratokról van-e szó, avagy nem, de még ebben az utóbbi esetben sem valami csekélység ilyen leveleknek a birtokában lenni. Cselényi László El modern művészei' abc-ie (9.) A filmművészet és az irodalom Mai értelemben vett fil­meket első ízben a Lumiére- testvérek készítettek és mu­tattak be Párizsban. Ők al­kalmazták először azokat a beállításokat, amelyeket c. film ma is használ. A tárgyak vagy személyek közeledtek vagy távolodtak egymástól, s ez a különös újfajta moz­gás és látószög-változtatás szinte egycsapásra hatott. Louis Lumiére egyik filmjé­vel kapcsolatban Sadoul a következőket írja: „A vo­natérkezés-ben a mozdony a képmező hátteréből érke­zik, és szemberohan a né­zőkkel. úgyhogy azok fel­ugrottak, mert azt hitték, elgázolja őket. így tehát a- zonosították a képet azzal, amit látni véltek a való­ságban: a felvevögép először lett cselekvő szereplője a történetnek (G. Saduol: A filmművészet története). Az új művészet legfonto­sabb újítása tehát éppen az hogy egyazon jeleneten be­lül változhat a távolság né­ző' és jelenet között. Ez a színművészetben is megold­hatatlan feladat. Ezenfelül a filmben a cselekmény e- gészen apró részletekre bomlik fel, vagyis a film­kockák montázs-szerű egy­másba illesztése hozza lét­re az összképet. Az operatőr egy filmkockán (részletké­pen) belül is többször vál­toztathatja a beállítást és a nézöszöget: egyszer a szí­nész arcjátékára, máskor mozgására, futására össz­pontosíthatja figyelmünket. Mindez kifejezőbbé és ér- dekfeszítőbbé teszi a sze­münk láttára lejátszódó történetet. A filmművészet forma­nyelvének legjobban a rész­letképek aprólékos és aránylatos kidolgozása felel meg, és a művészt hatóerő is ebben leledzik Ilyen i- rányban még a némafilm indította el a fejlődést. „Nem a kalandos és bonyo­dalmas, hanem a rövid és egyszerű történetek kellet­tek, mert a részletek képi kidolgozása volt a filmsze­rű. Abban mutatkozott meg a filmalkotók speciális fan­táziája és találékonysága, nem pedig a külső bonyodal­mak nélküli jelenetek vizuá­lis mozgalmasságában.“ (Balázs Béla: Filmkidtúra). Többé-kevésbé így van ez most is: a Szállnak a dar- vak csak kis mozzanatok­kal érzékelteti a háború borzalmait, mégis sokkal jobban hat, mint az olyan film, amelyben a hősök ha­lomszámra pusztulnak el a csatatéren. S valahol itt kell keresni a filmművészet és az iroda­lom közötti kapcsolat, A XX. században ugyanis az irodalmi müvekből kiszorul­tak az eseménybő történe­tek, s ezeket az életmozza­natok gondos és finom le­írása váltotta fel. Tolsztoj a napóleoni háborút teljes totalitásában ábrázolja (Há­ború és Béke), míg Heming­way a spanyol polgárhábo­rút — az egészhez viszo­nyítva — csak egy jelenték­telennek tűnő részletével tárja elénk (Akiért a ha­rang szól). A XX. századi regények, irodalmi művek, tehát inkább a valóságból kiragadott részletképek, de ezek a részletképek is apró és éppen szokatlanságukkal sajátos életmozzanatok hű visszatükrözietésére és meg­ragadására festenek szét. Az író úgyszólván mindent ki­hagy, amit csak egy kicsit is fölöslegesnek vél. Éppen ezért kerül előtérbe a szub- textus, a leírt részek kí­sérő zenéje, ami egyúttal szövegen túli vagy kívüli ol­vasásra késztet. íme, az a- lábbi példa: — Hozza át a barátnő­jét is! — mondta Brad- docksné nevetve. Kanadai volt, fesztelen, kellemes modorú. — Köszönöm, hozom — mondtam. Visszamentem a kis szobába. — Kik a bará­taid? — kérdezte Georget­te. (Hemingway: Fiesta) Hemingway egyszerűen kihagyja mindazt, amit a fő­hős barátnőjének elmond, de Georgette kérdésével érzé­kelteti, hogy a meghívást tolmácsolta. Érdemes meg­figyelni a dialógus rövid mondatait is, hiszen ez is a cselkmény gyorsítására szolgál, vagyis ez is film­szerű sajátosság. A filmművészet irodalmi hatása legjobban és legkéz­zelfoghatóbban Fejes Endre Rozsdatemető című regé­nyében nyilvánul meg. Az író szinte lélegzetvétel nél­kül 348 oldalon mondja el 44 év történetét. A műben elejétől végig mindenütt használja a képváltást (vá­gás). Zsilka Tibor Következik: Az expresszio- nizmus Könyvhőnap, 1965 Nehéz megmondani, hány órát venne igénybe a bra- tislavai Egyetemi Könyvtár megtekintése. Hiszen, ha csak végigjárnánk a raktá­rakat, és- ügyet se vetnénk a könyvekre, akkor is ala­posan elfáradnánk. 960 ezer könyvet még három épület­ben is csak nehezen helyez­nek el. A Mihálykapu-utcai főépület kapui 1802-ben e- redetileg az országgyűlés képviselői számára nyíltak meg, akik egészen 1848- ig ebben az épületben intézték az ország ügyeit. Az első emeleten találjuk a nagy olvasótermet a ké­zikönyvtárral és a folyóira­tok termét, ahol több mint 800 bel- és külföldi folyó­irat áll az olvasók rendel­kezésére. A tudományos dolgozók számára külön dolgozószobákat tartanak fenn, ahol gazdag kézi- könyvtár áll rendelkezésük, re. A könyvkatalógusok is az első emeleten vannak, könnyen hozzáférhetőek és kezelhetők. A szolgálattevő könyvtáros szívesen nyújt felvilágosítást. — Az Egyetemi Könyvtár különböző gyűjteményekből áll — magyarázza készsé­gesen Hatala Erzsébet könyvtárosnő. A legrégibb könyvek a jezsuiták könyv­tárából, a nagyszombati, úgynevezett akadémiai könyvtárból kerültek ide. Az 1914-ben alapított Erzsébet Egyetem könyvtárát is ide- csatolták. A legértékesebb könyvek a latin nyelvű ős­nyomtatványok (irikunábu- lumok) amelyek a könyv- nyomtatás felfedézése és 1500 között készültek. Csak 1919-ben iktatták törvénybe, hogy a könyvtár részére a hazánk területén megjele­nő könyvekből tiszteletpél­dányt kell beküldeni. A könyvtárat ismert nagy tu­dósok, írók és közéleti sze­mélyiségek könyvadomá­nyaival is kibővítették. A könyvtár szervesen «­gyütt nőtt és fejlődött fő­iskoláinkkal és ma Szlová­kia legnagyobb tudományos könyvtára. A könyveket ma jórészt vásároljuk, de cse­reakció keretén belül is kapjuk. Szoros kapcsolatot tartunk fenn a budapesti Széchényi Könyvtárral, a- honnan igen értékes külde­ményeket kapunk. Ha nép­szerű magyar nyelvű köny­vekből több példányszám áll rendelkezésünkre, akkor a- zokat a štúr utcai Magyar Könyvtárhoz juttatjuk el. A nyugateurópai tudomá. nyos könyvtárakkal, de ja­pán, kínai és amerikai könyvtárakkal is csere­megállapodást kötöttünk és így az Egyetemi Könyvtár lényegesen hozzájárul a nemzetközi kapcsolatok el - mélyítéséhez A könyveket a személya­zonossági igazolvány felmu­tatására mindenkinek díj­mentesen kölcsönadjuk. Csak a szaklapokat kölcsö­nözzük kizárólag a tudomá­nyos kutatók és az intéze­tek számára. A könyvtár dolgozói nem­csak szóban nyújtanak fel­világosítást, hanem villám­híradókat, brosúrákat adnak ki, amelyben közlik a leg­újabb szerzemények jegyzé­két. Az Egyetemi Könyvtár nemzeti vagyon, értéke szin­te felbecsülhetetlen. Az ol­vasóktól elvárja, hogy a könyvekre ügyeljenek, be­tartsák a kölcsönözési elő­írásokat, a könyvtár helyi­ségeiben és az olvasóter­mekben úgy viselkedjenek, hogy ne zavarják egymást. Több mint 369 ezer olvasó fordult meg a könyvtárban az elmúlt évben és 511 e- zer könyvet kölcsönöztek. Nemsokára átadják ren­deltetésének a Jirásková 15. sz. alatti épületet is, úgy­hogy majd több férőhelyet biztosítunk a diákok számá­ra. Egyelőre elég lesz, de meddig? Erre nehéz vá­laszt adni. M. M.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents