Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-02-02 / 5. szám

DIVÄTPÖSTA

„ILDIKÓ“: Kötény- ruhára most legmodernebb a prin- 'esz-szabás, ilyet terveztünk egyszínű szövetéhez, érdekes és divatos a sling lis megoldású gombolás. A gombolást, nyakkivágást és a bevágott zsebeket tűzés díszíti. A kockás anyaghoz kívánsága szerint kétrészes ruhát terveztünk. A gallér, a diszklapnlk és a manzsctták vékony drapp anyaggal

vannak borítva, így archoz is előnyösebb és divatos is. szürke egyszínű huhát egybeszabva, klasszikusan csináltassa, e- lől végig hőlszerű

résszel, amely a szoknyán végződik. Az öv fekete lakkból vagy finom bőrből készüljön. A ruhát dlvatékszerre! viselje.

ISMERETES, HOGY VITAMINTARTALMÁNÁL FOGVA MINDEN GYÜMÖLCS E- GÉSZSÉGES és tudjuk azt is, hogy szépségápoló szereket nemcsak a drogériában kaphatunk, hanem a legkülönbözőbb gyümölcsökből magunk is előállíthatunk (gyümölcspakolások), hasznosságuk tehát ezzel is növekszik. De a- zért az összes gyümölcsök közül a legsokoldalúbban kihasználni a citromot lehet, hiszen „eredeti rendeltetése", az étel- ízesítés mellett mint szépség- ápolö és tisztító szer. valamint gyógyszer egyaránt „megállja a helyét".

Ami a szépségápolást (Heti. igen ajánlatos a gyenge citromos vízben való mosakodás. Este hideg vízbe belevágunk egy fél citromot s reggel ezzel mossuk meg arcunkat, mégpedig úgy, hogy meg sem törüljük, hanem hagyjuk, hogy a víz beigya magát bőrünkbe. Ez Igen üdítő hatású, jót tesz az idegeknek, rugalmassá teszí a meglazult Izmokat, kisimítja a ráncokat s fehéríti az arcbőrt.

PAKOLÁS FORMÁJÁBAN IS ALKALMAZHATJUK A CITROMOT: egy citrom levét egy tojás fehérjével felverünk, kis lángra tesszük éa tovább verjük, amíg pépszerű lesz. Az arcot tápláló krémmel bekrémez- zük, majd rákenjük a keveréket és 10 perc múlva langyos vízzel lemossuk.

ZSÍROS ARCNÁL KIKÉSZÍTÉS ELŐTT citromlébe mártott vattával kenjük az arcot. IGEN JÓT TESZ SZEPLÖK ESETÉBEN IS: a citromot vékony szeletekre vágjuk, s egészen befedjük vele az arcot. Kb. 10 percig maradunk így.

A KORPÁS FEJBŐRNEK IS GYÓGYSZERE A CITROM: egy citrom levéből és két tojássárgájából pépet keverünk, belemasszírozzuk a fejbőrbe, majd langyos vízzel leöblítjük. Az eredmény gyorsan megmutatkozik. S még a hajápolással kapcsolatban: puha, fényes lesz hajunk, ha az öblítő vízbe citromot csavarunk.

A HÁZIASSZONY KEZÉNEK ÁPOLÁSÁBAN IS NAGY SZEREPET JÁTSZIK A GYÜMÖLCSÖK „GYÖNGYE": rendszeres bedörzsöléssel — minden kézmosás után — eltünteti a gyümölcs — vagy zöldségtisztítástól eredő barna foltokat. De ha kezünk nem is foltos, kézmosóvizünkbe tegyünk kicsavart citromhéjakat s ezeket mosás közben ujjainkkal jól nyomkodjuk meg. így megszabadulunk a „konyhaszagtól“, melyet különösen a hagymaszeletelés I- déz elő, s egyben finomodik is kezünk, mert a citrom puhítja a bőrt.

MINT GYÓGYSZER, EZ AZ ÉRTÉKES GYÜMÖLCS TISZTÍTJA A VÉRT, ÖSSZEHÚZZA AZ EREKET ÉS ELÁLLÍTJA A VÉRZÉST. Habbá vert tojásfehérjével kevert citrom jő ellenszere a rekedtségnek; fertőző torok— és bélbetegségeknél ajánlatos a szájat gyenge citromos vízzel öblögetni.

A HÁZTARTÁSBAN TEÁBA. LIMONÁDÉBA, héjját részelve sütemények ízesítésére használjuk. Igen fontos a diétás ételek készítésénél, mert az ecetet pótolja. (Különösen szívbetegek és magas vérnyomásban szenvedők figyelmébe!)

A CITROMRA AZONBAN - ILLETVE C-VITAMIN TARTALMÁRA, VIGYÁZNI KELL, mert tudjuk, hogy hő hatására elillan. Ételbe csak akkor tegyük, ha már teljesen kész s ne hagyjuk vele felforrni sem.

A kikészítésről i- -j gén eltérőek a vélemények. E- I u v! i gyesek elítélik, fölöslegesnek tartják, mások viszont naponta, kora reggel úgy készítik ki magukat, mintha bálba készülnének. Mint sok mindenben, Itt is a középút a helyes. A túlságos nappali kikészítés fölösleges (fiatal lányoknál persze semmilyen kikészítés nem szükséges) mert sokszor természetellenesen hat, estére azonban, színházba, szórakozóhelyre, bálba, nem túlzás. mert az esti világítás megköveteli a festéket, tehát ne idegenkedjünk tőle.

K

ikészítés előtt! a szárazbőrű arcot félzsíros krémmel vagy tejjel tisztítjuk meg, a zsíros arcbőrnek jobban megfelel a folyékony púder. (A krém az a- lapot képezi, nem szabad betömnie a pórusokat, tehát tápláló krém erre a célra nem felel meg.) A krémet ütöge- téssel szívatjuk be a bőrbe, miközben nem szabad megfeledkeznünk a nyakról, sőt dekoltázs esetében a vállakról sem.

• A púder finom minőségű legyen s egyezzen bőrünk színével. Az sem baj, ha a kívánt árnyalatot több szín keverékéből állítjuk össze. Púderpamacs helyett inkább vattacsomót használjunk, ezt minden nap cserélhetjük, így higiéniai szempontból is jobban megfelel és a púdert is egyenletesebben kenhetjük el mint a pamaccsal.

H

a állandóan festjük arcunkat, használhatunk arcfestéket, de ha csak itt-ott, egy alkalomra, a szájrúzs is megfelel. (Állandó használat esetében rontja az arcbőrt). Nagyon vigyázzunk, hogy, a festéket, illetve rúzst jól szétkenjük, egész arcunkon, nehogy egy piros foltnak létszák.

A

z utóbbi években a kikészítés „divatja" is megváltozott, Azelőtt a száj dominált, azt emelték ki feltűnő, erős rúzsozással, most a száj háttrbe szorul — alig egy kicsit rúzsožzuk — s helyét a szem kihangsúlyozása foglalta el. A szemöldök vonala ugyan természetes — már régen nem divat a kitépett szemöldök helyébe húzott vonal — de ricinusolajba mártott kis kefével (gyermek fogkefe is megfelel) adjuk meg csillogó tényét. Ugyancsak ricinus- olajjal kenjük a szempillákat is (ehhez külön erre a célra szolgáló kis kefe szükséges).

Fiúk, lányok, szerelem...

(Befejezés a 7. oldalról)

Még vadabb példák is előadódnak, az állat! atavizmus visszaütései, férfiak hordába tömörülése, nemi erőszak tevése. Olyasmi tehát, ami már nem az emberi szerelem világába tartozik. Ilyen szerelemre képtelen, csökkent és elfajzott nemiségü félemberek mindig voltak. Viselkedésük ártalmassága szerint az Ideg- és elmeorvos, vagy a rendőrség foglalkozik velük ma is. Társadalmon kívüli jelenség: selejt-ezrelék. Semmi köze sincs a mai fiatalsághoz, a- melynek életében végre egyre jobban valóra válik a szabadon, társadalmi korlátoktól, előítéletektől mentesen alakuló szerelem, a rajongó tisztelet és erotikus vágy egészséges egysége, s a találkozás a másik nemmel a szerelem örömében, akár házasságban, akár házasságon kívül, de mindenképpen önkéntesen, mindkét fél akaratából, egyenrangú, választott társként. Ami bizony azelőtt ritka madár volt.

Az apai, nagyapai erkölcsi örökség szétrombolását nem tartom károsnak. Akár a nemi erkölcsre gondolunk, akár az ennél lényegesebben fontosabb társadalmi erkölcsre, közerkölcsre, munkaerkölcsre. Az az örökség nagyon szerencsétlen örökség volt, jé, ha szétromboljuk. És nem az anyagiasság rombolja szét. Hiszen ha találkozunk még anyagiassággal a fiatalok világában, az éppen ebből az örökségből való! Az apák és nagyapák örökségéből, ahogy látom, a fiatalok mindenekelőtt az álszentséget rombolják, a hazug romantikát, a hamis pátoszt. És csak rombolják. Minden fiatal ezt tenné, a maga idejében. És a mai fiatalok tehetik is! A technicizmus romboló hatásáról nem is vitatkozom, annyira badarságnak tartom ezt a tételt. Nekünk a gép eszközünk és nem urunk. Igaz, hogy minden második fiatalember nyakában ott lóg a táskarádió. de azért több tanul zenét, mint valaha. És igaz, hogy ma már csodálatos gondolkodó gépek vannak, de azért az ember többet tud, és többet, mélyebben, felelősedben gondolkodik, mint valaha.

Hol van mégis némi jog rá, hogy hivatkozzunk az apai, nagyapai örökségre? Talán a munkaerkölcsökben. Igen, emlékszem rá, hogy a kizsákmányolt munkások a tőkésnek gyakran tisztességesebben dolgoztak, mint ehogy egyes mai munkások önmaguknak dolgoznak. És nemcsak ezért dolgoztak tisztességesebben az öregek, mert mögöttük állt a hajcsár, hanem mert élt bennük annak a mondjuk, kereskedő erkölcsnek egyfajta veT tülete, hogy „amit megfizetnek, azért valamit adni is kell“. Mutatis mutandis, a szocializmus nyelvére kellene lefordítani ezt az erkölcsöt. Mert tűrhetetlen állapot, hogy mások meglopása árán akarjon érvényesülni valaki, hogy némelyek öngyilkos módon visszaéljenek a szabadsággal, és a munkalehetőségnek szinte korlátolt bőségével! Súlyos problémája ez a mi társadalmunknak, talán a legsúlyosabb erkölcsi problémája. De nem tartom ifjúsági problémának. Sőt. Lehet, hogy elfogult vagyok a fiatalok javára, de éppen azt tapasztalom, hogy az üzemekben gyakorlatot végző műegyetemi hallgatók, a frissen vizsgázott ifjúmunkások nagy felháborodással látják a tékozlást, a lógást, a haszonlesést. S ha vannak is közöttük, akik hamarosan alkalmazkodnak a cinikus „okosság“ és ügyeskedés

mat csókolja vissza, ne a gépkocsim rendszámát!

Azt kérdik: „Ott tartanak már, hogy a boldogság csupán illúzió abban a mértékben, a- hogy — mondjuk — még az ötven évvel ezelőtti irodalom is ábrázolta?“ Azt hiszem, a boldogság mindenképpen illúzió. A boldogság kibírhatatlan állapot és tulajdonképpen csak az állat lehet boldog. Evett, ivott, nem bántják a bolhák — boldog. Az ember attól beteg, hogy hiányérzete van, igényei vannak, és beteljesülésükkel újabb igényei támadnak, hogy állandóan sarkallja előre magát A mi boldogságunk nem

mechanizmusához, ihaga ez az álokosság és ügyeskedés nem tőlük származik! Hanem annak a régi kereskedő erkölcsnek a mellékmondatából: „ha pedig valaki elég ostoba, hogy engedi, azt csapd be minél jobban!“

Mit is értenek a „technicizmus“ erkölcsi romboló hatásán?... Talán arra gondolnak, hogy egyes fiatal lányok körében eleve győztes az, akinek kocsija van, az „autós fej“. Erre csak egyet mondhatok: kis szajha, meg ostoba fruska minden bizonnyal akad a mai lányok között is. A társadalmi rendtől függetlenül. És nem tudom, mi a megalázőbb dolog: ha egy férfit elhagy a szerelme azért, mert nincs autója, vagy ha egy férfit szerelmével tisztel meg egy nő azért, mert autója van. Nekem történetesen van autóm, de a teremtésit, ha fiatal volnék is hozzá, csak úgy vélekedném: akit én megcsókolok, az a sz|az anekdotairodalom csattanója, nem a filmek heppiendje. Az emberi boldogság: hogy boldogtalanok is vagyunk, mert egyre többet akarunk, egyre jobban. Barátságban, szerelemben az a boldogság, ha társat találunk, akihez méltónak kell lennünk, mert nem akárkinek és nem olcsón adja a megbecsülését* Életünk szummázatá- ban az a boldogság, ha érezhetjük: legalább megközelítően elvégeztünk annyit, ameny- nyi erőnkből és tehetségünkből tellett; így tehát kicsikét különb világot hagyunk az utódainkra, mint amit kaptunk az elődeinktől. De hiszen ez a boldogság, ez már a halál. Az a fajta boldogság viszont, amit némiképp a XIX. század regényirodalmának is inkább csak a gyengébbik része szuggerál- na; hogy van valahol egy jókora kád, benne finom meleg víz, keressük meg és feküdjünk bele szépen, akkor aztán boldogok leszünk... Hát ez nincs és nem is volt soha. Embernek legalábbis nem.

Alig hinném, hogy a modern film, irodalom, vagy színház rombolná a nőideált. A ml korunk java művészete a hamis, idejét múlt elképzeléseket, az elöljáróban említett álszentséget rombolja a „nőideálban“. Ha az évezredes elnyomás idején kialakultak a nőben a rossz cseléderkölcs, a fOrtélyos ügyeskedés, az alamuszi okosság, tettetés „női vonásai“, akkor sürgősen romboljuk le. Szabadítsuk fel az álszenteskedéstől a nőket, hiszen az tulajdonképpen nem más, mint a társadalomnak velük szemben tanúsított álszentségét tükrözi. És lássuk meg, hogy az életben alakult már az újfajta nőideál; az egyenrangú, szabad emberré vált, s szabad emberként hivatását teljesítő nő ideálja. Ibsen Nórája óta tett az irodalom egyet és mást ennek a nőideálnak a világra- segítgsére. És ma is bábáskodik még az érdekében.

Ami a szerelmi hűséget illeti, ez bizony örök probléma lesz. Két ember, aki igazán szereti egymást, mindig úgy érzi, ez a szerelem örökké tart, kell is, hogy örökké tartson. De a dolgok dialektikája szerint: „ami van, széthull darabokra“. Elmúlik a szerelem, a legszebb is elmúlik. Ritka szerencse, ha két ember úgy talál egymásra, hogy életük végéig, meghasonlás nélkül, kisebb-nagyobb válságok nélkül maradhat együtt. Sok tapintat, sok bölcsesség kell hozzá, hogy az összetartozás nagyobb értékének megmentésére a válságokat áthidalják. Mindenekelőtt pedig kell. hogy valóban legyen olyan nagyobb érték abban az összetartozásban, amely megérdemli az áldozatot és lemondást. A lemondást egy feltámadó új szerelemről; és a másik fél áldozatát, hogy kivárja, míg a válság lezajlik. Ha van ilyen nagyobb érték, akkor a válság elmúltával az a két ember újra egymásra találhat, megújult szerelemben is egymásra találhat. Az igazi szerelemről beszélek. Amely nem hazugságra vagy önámításra épült. Amely tehát nem végződött keserves csalódással, kiábrándulással. Mert abban sokáig, sokszor egy életen át megvan az erő, hogy megint fellobban- jon, megújuljon. Igaz, nem olyan forró, mint elsó ízben (nem is baj, ki bírná azt sokáig, azt az első nagy lángolást?), de még mindig kedves melegen. Az ilyen igazi szerelemnek mindig vannak tartalékai. S még ha elmúlik, még ha elválunk is; közömbös nekünk már soha többé nem lesz.

Elvben az a véleményem, hogy a házasság, az együttélés nem választható el a szerelmi kapcsolattól. Elvben nem tartom helyesnek, ha fiatal, életerős emberek a megszokásra, kölcsönös becsülésre, a rendre, vagy akár a gyermekre való hivatkozással megnyomorítják magukat. Akár úgy, hogy lemondanak az élet szép örömeiről, akár úgy, hogy kölcsönös megegyezéssel vagy titokban űzik az „illegális“ szerelmet és így „óvják“ a családi tisztességet. A gyerekek sem olyan ostobák és vakok, hogy az ilyen hálón át ne látnának! És a gyerekek érdeke nem a család erőszakos együtt- tartása, hanem a harmonikus környezet, vagyis olykor inkább a szülők válása. Az a fajta különválás, ahol a gyermekekről továbbra is megfelelően gondoskodik mind a két szülő, ahol a gyermek továbbra sem hall rosszat anyjáról, apjáról. Tudom, hogy a gyakorlatban még messze vagyunk ezeknek az elveknek a megvalósításától. Tárgyi akadályai vannak. Például: a lakáskérdés. Még több erkölcsi akadálya. Például: az elvált asszonyok, az elhagyott lányok ma is hátrányos helyzete. Személyi akadálya. Például: sok hitvány, s ostoba ember azt hiszi, magát becsüli vele, ha leköpi azt, akit tegnap még csókolt. Magát igazolja, ha még egyet rúg azon, akin egyet már rúgott.

Meg kell tanítani a fiatalokat szépen szeretni. Őszintén beszélni velük a szerelem lelki és testi problémáiról, a pár- választás problémáiról, őszintén, nyíltan beszélni és nem rózsaszínű hazugságokkal ámítani őket. A szerelem nagy iskola. És nagy próbatétel. Jellemet kíván. Meg kell tanulni, hogy komolyan vegyük akkor is, ha csak a feleségünk, vagy csak a férjünk, a szeretőnk, szóval „már a miénk”. Erezzünk felelősséget a szerelemben a másik emberért. Azzal szeressünk elsősorban, hogy felelősséget akarunk érezni, vállalni érte. Minél komolyabban vesszük a szerelmet, és a szerelmi hőséget, annál tisztességesebben és annál köny- nyebben tudjuk megoldani — s a társadalom egész gondolkodásában, érzésében megoldáshoz segíteni — a bizony gyakori, kisebb és nem ritka, súlyos szerelmi válságokat.

Illúziómentesen és becsületesen nézni a problémákat! Ha valahol különbnek tartom a mai fiatalokat, mint amilyenek mi voltunk, elsősorban éppen ez: hajlanak rá, hogy - egyebek között — a szerelem problémáit is illúziómentesen és becsületesen lássák. Ha segítjük és nem akadályozzuk őket benne.

ÚJ íFJŰSAG — a CSISZ Slováklal Központi Bizottságának lapja Megjelenik minden kedden. Kiadja a Smena a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Szerkesztőség és adminisztráció, Bratislava, Pražská 9. — Telefon 415-41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta a Západoslovenské tlačiarne 01. Előfizetés egy évre 31,20 Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata előfizetni lehet mind en postán. — Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk viss za — A lapot külföld számára a PNS Ústredná expedícia tlače útján lehet megrendelni. Címe: Bratislava, Gottwaldovo námestie 18/VIL K-05-51038