Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-12-21 / 51-52. szám
0j-Kaledónia szigete sokmi'.- napra megszakítottuk kutató- asztalosmester felesége még- üó évvel ezelőtt szakadt el az munkánkat és elmentünk az nyugtatott bennünket. EImaausztráliai szárazföldtől. A va- ünnepségre. gyarázta, hogy kedveskedni lóban .elszigetelten éló“ lakos- A törzsek manapság rendsze- akarnak nekünk, hogy zeneszó ság és az őserdők tanulmanyo- rint már csak keresztelőkre mellett jobb étvággyal fogyasztására nemrég tudományos ex- vagy esküvőkre hívják meg a szűk él az ünnepi lakomát. A pedíció indult Európából, mely- szomszéd törzsbelieket. Azon rekedt, siránkozó, jajveszékelő nek vezetője dr. Starmühlner, az ünnepségen, amelyen jelen énekesek csak akkor hallgattak bécsi egyetemi tanar. Alábbiak- voltunk, húsz gyereket kérész- el, amikor már a feketekávét bon közöljük első tudósítását, teltek meg az evangélikus egy- ittuk. Ebéd után az egész tár- Cook kapitány 1774-ben úgy ház szertartásai szerint. A meg- saság a réten gyülekezett. A számolt be a szigetről, hogy hívottak a tengerparton, lcó- lányok virágokkal a hajukban, ott 200 ezer őslakos él. A la- kuszpálmák alatt gyülekeztek. A vendég törzsfönökök tarka kosság száma az évszázadok Bambusznádból oltárt emeltek, kendőkkel kedveskedtek a fiafolyamán erősen apadt. 1918- és a vendégek nagy kosarak- tál lányoknak, és a többiek is bon már csak 27 ezer lakosa ban banánt, mangót, citromot, ajándékokat adtak egymásnak, volt, míg a második világhábo- grapefruit-ot, narancsot ho-rd- teknősbékákat és gyöngyöket, rú után a lakosság száma 31 tok össze. Ezeket a gyümöl- Azután versenyre keltek a ezerre emelkedett. csőket is az európaiak hónosí- ^al és táncegyüttesek. Minden A melanéziaiák - a sziget tották meg a szigetországban. szám után üjabb ajándékokat, öslakói — még ma is törzskö- A nők feltűnően tarka ruhát gyümölcsöt, konzerveket, limo- zösségben, úgynevezett tribu- viselnek. A múlt század nyolc- nádés üvegeket tettek le egy szókban élnek. A törzsfőnökök vonás éveiben az anglikán meghatározott helyen, a voh- félelősek a közbiztonság fenn- misszionáriusok ilyen ruhákba törzs számára. A törzsfönök tartásáért. A törzsek vagyonát öltöztették fel a teljesen mez- minden egyes alkalommal külön képző területeken fehérbőrüek telenül járó nőket. Ezzel szem- köszönetét mondott. A legérde- nem telepedhetnek le. A méla- ben a férfiak jószabású, euró- kesebb, a pilu-pilu nevű nép- néziaiak a legutóbbi időkig nem pai öltönyöket viselnek. tánc következett, melyet egyhagyták él telepeiket, és csak A /e$-£sz Q $2igeti őslakosok ko-r a győzelmes csaták után, nagynehezen határozzák el ma- tájszólásával beszél, de a voh- fáklyavilágítás mellett lejtettek, gukat arra. hogy a bányákba törzsbeliek nem értették meg. Rikító vörös kendőkkel köttö- menjenek dolgozni, ősidők óta Egy tolmács fordította le szá- ték be a férfiak a fejüket, a _földműveléssel foglalkoznak. mxl^ra a prédikációt. A sziget meztelen testükre pedig pálma- Eö táplálékuk az Ignamen nevű i^gi jg teljesen önálló, függet. leveleket aggattak. Hosszűnye- gyökér, mélynek íze hasonlít !en nyeiven geszélnek. A külön- lű fejszéket tartották a kezük- a mi burgonyánkra. Az állatié- ÖÖ2g nyelveken beszélő törzsek ben. Valamikor ezekkel a fej- nyésztést csak a fehérektől csak értik meg egymást, székkel végezték ki a foglyotanülták el. Egészen a múlt ba megtanulnak franciául. Ezt kát, akiket a tánc befejezése század közepéig még ember- a körülményt azzal magyaráz- után rendszerint elfogyasztot- evők voltak. A mostani őslako- zuk_ hogy ^ törzsek - míg az tok. sok tehát az emberevök unokái, európaiak ide nem telepeditek Alig hittem a szememnek. Ma már nem kell attól tar- állandóan ellenségeskedtek és A vad táncosok vezetője a ketont hogy az idegen, aki a szi- háborút viseltek egymás ellen, resztelö szertartásnál szerepelt getre érkezik egy fazék leves- A keresztelő után nagy lakoma kórus karmestere és a táncosok ben fejezi be pályafutását. Sok kezdődött. A melanéziaiák nem- a kórus tagjai voltak. A tánc érdekeset mesélt egy Bratisla- zeti eledelét, hunját tálaltak több mint egy óráig tartott, vából származó asztalosmester, fel, amely ignamen gyökérből, miközben a tűző napon az iz- dki Ausztráliába vándorolt ki, banánból és kókusztejből ké- zadt vendégek közbekiáltások - és a sors erre a szigetre vetet- szült. Forró kövek között, órá- kai gyorsították te. Ma a szigetország fővárocá- kon keresztül, tyűkhúst sütőt- Érdekes volt, de már csak bon, Nounébcm él, bájos két tek és gyümölccsel körítették. „atrál: dóik ént hatott" biztos gyermekével és feleségével Míg a hunját ízleltük, rettene- másképp festett, amikor az ün- egyiitt. Potamekné, az asztalos- tes zenebona keletkezett, si- népségek végén a mai szigetmester felesége, unokahúga a ránkozó, jajveszékelő hangok Iákök nagyszülei csemegeként voh-törzs főnökének. Meghí- közeleditek. Azt hittük, hirtelen felldkmározták a vendégeket, vett a törzs ünnepségére. Két rosszul lett valaki. Végül is az Ford.: M. M. AO-TEA-ROA A bennszülöttek anyanyelvükön így hívják Üj-Zélandot. Ez azt jelenti: a fehér felhők országa. Repülőgépről nézve valóban úgy néz ki, mintha egy hatalmas felhőbe burkolózna. Üj- Zéland a turisták paradicsoma. Szerencsére a- zonban nem keresik fel tömegesen. Pedig legalább olyan fehér fjordokat láthatnak a turisták, mint Norvégiában, olyan kéken csillogó tavakat, mint Finnországban, olyan vadregényes erdőket, mint az Alpokban, és olyan napos tengerpartot, mint a francia Riviéra. Üj- Zélandnak hasonló az éghajlata, mint Szicíliának, de helyenként olyan zord, mint Skócia. Üj-Zélandig nem repülnek el az európai fecskék. Az ottani madaraknak pedig nincs szárnyuk. Moa, a négyméteres, hatalmas madár, amelyről az iskolában tanultunk, már teljesen kihalt. Itt él a kivi, de az nem repül. A kivimadarat főleg az Üj-Zéland-i rugby-játé- kosok mezén látjuk. Úgy hívják őket, hogy „kivi“: Üj-Zélandban nincsenek kígyók, a darazsakat Angliából telepítették ide. Teknősbékák se éltek ezen a szigeten. Az emlősök közül csakis patkányokkal és denevérekkel találkoztak az első telepesek. Mire vadásznak? Vadkecskére és vaddisznókra. A természetrajz-tanárok kedvéért gazellákat is meghonosítottak itt. Olyan gyorsan elszaporodtak, hogy most a földművelésügyi miniszter pályázatot írt ki: hogyan lehetne a leggyorsabban kiirtani a vadkecskéket. Üj-Zéland mindenben Angliát utánozza, csakhogy mindenben „angolosabb“. A bürokrácia terén világcsúcsot ért el. Lakosságának száma két és fél millió, és 40 minisztériuma van. Mikor jöttek ide a fehér telepesek? A- mikor nálunk, Európában már befejeződött a 30 éves háború. Üj-Zélandot 1 642-ben, a holland Abel Tasman „fedezte“ fel. Ámde felfedezésének nem tulajdonítottak nagyobb fontosságot. 127 évvel később Coock kapitányra várt az igazi felfedezés. Üj-Zélandnak nincsenek történelmi nevezetességei. A Dunedin múzeumban az első telepesek fényképeit állítják ki. Más történelmi emlékük nincs is. Rettenetes unalmas Üj-Zélandban a vasárnap. Vendéglő, mozi, színház, semmi sincsen nyitva. Vasárnap nem futballoznak és nem rug- byznak. Hihetetlen, hogy az Űj-Zéland-iak milyen sokat isznak. És bár valóban minden nyersanyaguk, ami egy jó konyhához szükséges, meg van, hihetetlenül rosszul főznek. Örökké félig nyers, szálkás bifteket rágcsálnak. Tejszínhab nélkül nem lehet elképzelni egy ebédet, fagylaltot és gyümölcsöt reggeltől késő estig, minden étteremben tálalnak. Az Üj-Zéland-i szalámit nálunk még a kutya se enné meg: kőkemény, és rossz, A kenyér is ehetetlen, többnyire nyugalmazott tengerészek sütik. Üj-Zéland-i specialitás „cup of tea" — egy csésze tea. Állandóan teáznak, munka közben Is, kényelmesen, sohasem siet* nek. Mindig van idejük. Csak a zárórákat tartják be pontosan, az éttermek csak 13 és 14 óra között vannak nyitva, s aki csak egy perccel jön később, semmit sem kap. Este hat után kezdődik a „prohibíció“, az alkohol- tilalom. Sehol még csak egy pohár sört sem lehet rendelni. A legtöbb részeggel késő este találkozhatunk, otthon isszák meg az üzletekben vásárolt szeszes italokat. Miből él Űj-Zéland? A juhokból? Igen. A juhok kedvéért gyújtották fel az őserdőket. Innen szállítják a legtöbb juhsajtot és tejtermékeket. A külkereskedelem főleg Nagy- Británnia felé irányul. találkozunk ezzel a kifejezéssel: „iparosítás*. Az utóbbi időben a lapokban igen gyakran Miért akarnak iparosítani, amikor a mezőgazdaság olyan magas életszínvonalat biztosít a lakosság számára? Ügy látszik attól tartanak, hogy új kereseti lehetőségek után kell nézni. mert a kedvezőtlen időjárás következtében a legelők gyakran elértéktelenednek. A mezőgazdaságot annyira gépesítették, hogy lce_ vés munkalakalmat nyújt, és nagy problémát okoz az emberek foglalkoztatása. Ezzel magyarázzuk azt a körülményt is, hogy a bevándorlók számát állandóan csökkentik. Üj-Zélandnak jelenleg igen fejletlen az i- para. Csak az élelmiszeripart építik ki. Nehézipart nem is létesíthetnek, mert nem rendelkeznek megfelelő nyersanyagokkal, és nem fizetődne ki a nyersanyagot ideszállítani. Az emberek főleg a lovakért rajongandó. A pásztorok is lovakon nyargalnak, vagy jeepeken járják be a legelőket. Hihetetlen, hogy milyen kedvesek és előzékenyek. A lakosság túlnyomó része városban lakik, még a farmerek is. Mindenki számára kötelező a szakszervezeti tagság. Üj-Zélandban érik el az emberek a legmagasabb átlagos életkort. Ao-tea-roa csodálatosan szép és nyugodt ország. Ezt a benyomást azzal rontottam el, hogy érdeklődni kezdtem bizonyos íurcsaki- nézésü épületek iránt. Mik ezek? — kérdeztem miután igen gyakran láttam hasonló épületeket. Elmegyógyintézetek — hangzott a válasz. Micsoda? Ilyen messze a világtól, az Óceán kellős közepén, messze az emberektől, a stronciumtól? Igen — hangzott a felelet. Nálunk igen gyakori az öngyilkosság és a világon nálunk van a legtöbb elmebeteg. Mi lehet ennek az oka? A csodálatosan szép természet, a kispolgári boldogság, az unalom vagy az alkohol idézi elő? Valahányszor Üj-Zéland-i utazásomról be= szélek, mindig elmondom, milyen gyönyörű vidék, milyen megnyugtató a csend, a nyugalom, és hogy mégis ott van a legtöbb bolond. De erre senki sem figyel fel. Fordította: M. M , .......................... . ■ GÖRÖGORSZÁGI UTIJEGYZETEK K ét éjjelt és két napot töltöttünk el vonatban, míg megérkeztünk utunk végállomására, Athénba. Utunk első állomása az északgörögországi Szaloniki, ahová korán reggel érkeztünk. Lenyűgöző látvány volt figyelni a szürkületben az álmosan pislogó reklámokat és az ébredő várost. Már távolról, a vonatbői megpillantottuk a tengert, amely csak egy szürkéskék tömegnek látszott. Ebben a városban csak másfél 6- rát töltöttünk, mégis az itt eltöltőt időre sokáig fogok emlékezni. A város utcáin megjelennek az első járókelők, a gyümölcs- árusok kis csacsifogatokkal i- gyekeznek mindennapi munkahelyükre, árulni a friss gyü- ölcsöt. Portékájuknak, egy- ást túlkiabálva igyekeznek vevőt szerezni. Szájtátva nézem az árusok munkáját. A nagy zsivajban már hallani sem lehet a szép melódiájú görög muzsikát, amelyet az üzletek bejáratánál elhelyezett zeneszekrények szolgáltatják. Az első párbeszéd olyan nemzetközi, mondhatnám babiloni nyelven történik. A- nyanyelvükön próbáljuk egymást megérteni, keverve a némettel, még a kezünket is használva. A lényeget mind a ketten megértettük. A legújabb politikai eseményekről érdeklődöm az egyik gyümölcsárustól, hogy tudjuk, mi vár ránk Athénban. Magyarázatából megértettem, hogy nemcsak Athénban vannak tüntetések, hanem a főbb ipari központokban is, mint Szalonikiben, Patrasban, A vidéki ember, a- ki földműveléssel foglalkozik. csak vár, hogy majd egyszer jóra fordul. Mikor megtudja, hogy Csehszlovákiából vagyok amit csak úgy értett meg ha hozzámondtam a kommuniszt szót, fölcsillanak szemei és bizalmasan odasúgja — én is kommunista vagyok. — Megkínál az asztalon szétrakott gyümölcséből. Sajnos nyelvi nehézségek és a rövid idő miatt nem tudtam megmagyarázni mi is van Csehszlovákiában, amelyről oly keveset tudnak, viszont több rosszat olvashatnak a kormánylapokban. Elbúcsúzunk Szalonikititől és a vonaton egész úton azon töprengek, hogyan is fog fogadni Athén, ez a világváros, amelyről az utóbbi időben o- lyan sokat olvashattunk újságjaink hasábjain. Szalonikitől vonatunk az egyvágányú vasúton halad, fent a hegyek oldalában. Ügy tűnik, mintha a mi Magas Tátránk hegycsúcsain vonulnánk. Alagút alagutat követ, az e- gyik hosszabb mint a másik. Az 514 kilométeres útszakaszon kb. 86 ilyen alagút van. A hegyes sziklás vidék csak Larissza környékénél mérséklődik. A vasút mindkét oldalán látni lehet, hogy az ittélő emberek milyen nehéz körülmények között művelik a földet. A kopár hegytetőn öntözőgazdálkodással foglalkoznak, nem nagy eredménnyel, mivel a mészköves föld nem tartja meg a vizet. Az egész vidék mintha egy napszítta piros lepedővel lenne letakarva. Itt- ott egy fenyőfa vagy fügefa szomorkodik. A nap kegyetlenül tűz, szinte perzsel, s több helyen fekete sávok adják tudtunkra, hogy ég a föld. Ezt magyarázta egy görög bácsi is, akivel a vonatban ismerkedtem meg. Lamia környékénél újra elő- bukkanik a tenger, de most- már igazi azúrkék színében. Csillogó ezüstös színben veri vissza a déli nap sugarait. Térkép szerint nemsoká Athénben vagyunk. A külváros első fehérre meszelt házai fogadnak. Csinos kis épületek, szőlőlugasokkal, de az utcák rendezetlenek, porosak, szanaszét szemétdombok. A csodálatosan kék égbolt, a fehérre meszelt házakkal és a távolban húzódó tenger gyönyörű színharmóniát alkot. A távolban kimagaslik Athén büszkesége, az Akropolisz fellegvár, amely fürdik a tűző nap sugaraiban. M egérkeztünk. A pályaudvar egyszerű, mint nálunk bármelyik vidéki városé. Taxik és trolejbuszok szállítják az embereket be a városba. Itt nem közlekednek villamosok. Az e- lővárosokkal a földalatti vasút köti össze Athént. A városban nem lehet látni az utolsó háború nyomait. Viszont a közlekedés még mindig a németek garázdálkodásait szenvedi, mert a kivonuló németek az angol „felszabadító“ csapatok előtt tönkretették a vasúthálózatot, valamint a közutakat is. A háború után inkább az országutak megjavításához fogtak és az egyedüli fővonalat az Athén, Szaloniki, Belgrád vasútvonalat tették rendbe. Görögország a történelem folyamán nem bírt saját lábaira állni, mindig az idegen elnyomók, vagy éppen hódítók kényuralmát szenvedte. A hosszú török uralom, amely tönkretette sajátos őskultúráját, most is ékeskedik Athén utcáin. Különösen a bizáncko- ri templomok illeszkednek Athén utcáin a modern épületek közé. Viszont mint kultűrem- lékeket a görögök ezeket az é- pítkezéseket, tehát a bizánc- kori kultúrát nagy becsben tartják. A második világháború után végleg az angoi és amerikai elnyomók keze alá került, Ipara nem fejlődik, mivel a külföldi tőke érdeke úgy kívánja. Görögországot felhasználják katonai érdekeiknek, valamint piacnak is. Ezért a hazai iparról nem igen beszélhetünk, kivéve a fejlett textiliparát. Az őskultúra feltárásával sem a görögök foglalkoznak, így laikus szemmel nézve az ember azt hinné, hogy ez az ország megélhet turistaforgalomból. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy az ásatások igen költségesek és idegen tőke befektetésével folytatják. Ezért a világ minden tájáról — mert az Akropolisz megtekintésekor találkoztunk itt kínaiakkal. japánokkal, amerikaiakkal — idevándorlő turisták pénze nem jelentheti a görög nép meggazdagodását. Ebben viszont nagy ludas a fiatal, most huszonötéves király, Konstantinos, akinek az anya- királynő Friderika diktálja a politikai lépéseket, természetesen a nép akarata ellen, aki demokráciát követel és követeli Papandreu visszaállítását vezető funkciójába. Következik: Athén
