Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-10-05 / 40. szám
Fontos-e a házi munkára való nevelés? őszintén szólva mi, fiatalok 8 tanulásra, szórakozásra és más elfoglaltságra hivatkozva nem szívesen végzünk házi munkát. Ebből kifolyólag azután nem egyszer nézeteltérés támad környezetünkkel. Én mégis fontosnak tartom a fiatalok házi munkára való nevelését. Igaz, nem olyan házi munkára gondolok, amit a technika a gyárakban is elvégez. De mégis sok mindent kell tenni, hogy otthonunkat igazán otthonná varázsoljuk. Ha egy gombunk leszakad a ruháról, azzal nem rohanhatunk mindjárt a varrónőhöz. Mennyivel könnyebb egy kávét megfőzni, mint egy túlzsúfolt presszóban várakozni, mig kiszolgálnak benünket. Ehhez hasonló aprőbb-cseprőbb dolgok melett, amit a mostani háztartási munka magában foglal, jut még időnk a tanulásra, szépségápolásra és szórakozásra is. O. M. A házi munkára való nevelésről sok szó esik a szülők és a nevelők között. Szerintem nagyon fontos, hogy az életbe induló fiatalt már kiskorában ráneveljék a házi munkára, mert így jobban megállja a helyét és nem riad vissza a nehézségektől. így van ez a házaséletben Is. Mindenki jó családi életet akar. Ennek fontos alapköve a fiatalok munkaszeretete és ügyessége. Fél éve vagyok férjnél, őszintén mondva, az első hetekben kissé ü- gyetlen voltam a főzés tudományában. Később a szorgalom meghozta gyümölcsét, csak kitartás és a férjem megértése kellett hozzá. Egyszer egy társaságban megszólt engem egy úgynevezett modern lány, mert nem kértem cigarettát és szeszes italt. Azt súgta, hogy nem vagyok modern nő, mert nem iszom és nem dohányzóm, emellett szeretek iőzc ni és az otthont rendezgetni. Én igyekeztem neki megmagyarázni, hogy nem az a modern, aki kifestve, felborzolt hajjal, cigarettával, szeszes i- talt fogyasztva másodnaponként szórakozik. Éppen ellenkezőleg. Lehet valaki modern akkor is, ha tud főzni,, mosni, inget vasalni és lakást rendben tartani. Közben azért még szeretheti is a korszerű zenét, a filmeket, olvashat, tanulhat, érdeklődhetik a tudomány, a technika és a művészetek iránt, jártas lehet a világpolitikában is. A tettek korában élünk, a munka senkinek sem szégyen. Véleményünk ellenkező volt. Szerintem az ilyen korszerű nővel a házasság hamar zátonyra fut, annak a következménye pedig a boldogtalanság. Ezért a házi munka, és általában a munkaszeretet nagyon fontos tényezője az életnek, mert csak munkával, alkotással tudjuk megteremteni az anyagiakat. „A szorgalom mindent legyőz“ Azok közé tartozom, akik gyakran felsóhajtottak reggel az iskolába menés előtt: Haj, de szívesen maradnék odahaza főzni, mosni! Kívánságom teljesült, most már főzhetek, moshatok. Az anyám súlyos beteg, az év nagy részét kórházban tölti, így aztán a háztartás vezetése rám hárult. Sütök, főzök, mosok, vasalok, takarítok. Természetesen iskola után. Emellett még tanulnom is kell. Persze ez sok egy kicsit, de azért ki lehet bírni. Sokan vannak, akik szeretnének egy kicsit belekóstolni a házi munkába, aztán, a- mikor tettre kerül a sor: megtorpannak. Például a házasságnál. Mit szól a férj, ha a feleség képtelen főzni, a lakást rendben tartani, stb. Ezekből a látszólag apró dolgokból lesznek a családi botrányok. Milyen megnyugtató érzés az, ha az ember tudatában van, hogy képes a háztartást vezetni. Erre büszkék lehetünk, mert ehhez is kell legalább ősszel a zenés kerthelyiségben annyi gyakorlat, mint egy szakma kitanulásához. Ajánlom a lányoknak, hogy ne féljenek a házi munkától. Akik nem kedvelik ezt, legyenek türelmesek, mert így lehet csak e- redményt elérni. „Hefa“ Megfigyelhettük, hogy egyes fiatalok szívesen veszik ki részüket a házi munkából. De akadnak ellenkezője is. A kérdéssel kapcsolatban egy barátom jut eszembe. Mindig azt hajtogatta, hogy olyan lányt vesz el feleségül, aki jártas a házi munkában és főzni is tud. Amikor megnősült, bizony nem vált be az elhatározása. A fiatal asszonyt nem nevelték házi munkára. Ugratták is sokáig a férfit, de ő nem törődött vele. Kezdetben bizony nehezen ment a dolog, de a férj is sokat segített feleségének. Sikerült a kezdeti nehézségeket legyőzni, most már ügyesen megy a házi munka is. Természetesen nem árt, ha a fiatalok kezéből nem esik ki a főzőkanál. Ha kezdetben nem is tetszik ez a munka, előbb vagy utóbb el kell, hogy sajátítsuk. Szerintem nagyon szükséges a fiatalok házi munkára nevelése. Nagyon fontos, hogy a házimunkában egyformán kivegye részét a férj és a feleség is. Ma már a házi munka is lényegesen könnyebb, mint a múltban. Különféle háztartási gépek segítenek, de ezekkel is meg kell Felelőtlen házasság tanulni bánni. A fiatalok ház! munkára való nevelése elsősorban a szülők feladata. Tizenkilenc éves vagyok s van egy nővérem, egy évvel idősebb nálam. De ha időnkből telik, szívesen segítünk szüléinknek, amiben csak tudunk. Nagyon helyesnek tartanám, ha minden fiatal bekapcsolódna a házi munkába. Én csak olyan lányt veszek feleségül, aki házias, mert annak a családja is rendes, odahaza is rendesen nevelték. „Nimród“ Én nagyon fontosnak tartom a fiatalok házi munkára nevelését. A nevelés szerintem a szülőktől is függ. Már nem egy szülőtől hallottam ezt a kijelentést: ráér még főzni, majd az élet megtanítja őt. Pedig a gyermekeket már kicsi korban hozzá kell szoktatni a házi munka elvégzéséhez. Persze akadnak olyanok, ákiknek ez nem nagyon tetszik, de még akkor is kötelesség tanítani és a munka sze- retetére nevelni őket. Főleg a lányoknak életbevágóan fontos ez. Hogyan is képzelheti a házasságot az olyanu lány, aki nem tud sütni-főzni vagy a lakást rendben tartani. A házasság első napjaiban még csak valahogy elmegy, ha valami nem is sikerül, de gondolni kell arra is, hogy ez később nem fog a férjnek tetszeni. Ezzel bizony bekövetkezett az első nézeteltérés a családban. Ezért minden lány jól gondolja meg, mikor megy férjhez és ne azt tartsa, hogy akkor megy, amikor kérik, hanem akkor gondoljon a férjhez menésre, ha már megtanulta azt, ami a háztartáshoz tartozik. A házi munka megtanulása vonatkozik a fiúkra is. Ma már nagyon sok asszony alkalmazásban van és ha fáradtan tér haza a munkából, biztos jól esik neki, ha a férje is segít a vacsora elkészítésében vagy más munkában. Jó lenne, ha minden férj és feleség, amikor csak lehet, segítene egymásnak, mert közös segítséggel, akarattal és szeretettel biztosíthatják a szép és harmonikus családi életet. „Tanuld meg te is“ A következő kérdésekre várjuk a válaszokat: 1. Szükségesnek tartod- e a fiatalok házi munkára nevelését? 2. Milyen fiúhoz mennél szívesen feleségül, illetve milyen lányt választanál élettársul? Az ügyvéd előír fiatal lány áll, apja kíséretében jött. Kézfogás közben az ügyvéd szeme a lány jobb kezére téved, amelyen karikagyűrű fénylik. Tehát már asszony. Pár perc elteltével megtudja, hogy a fiatal nő három gyermek anyja, pedig még 21 éves sincs. Válni akar a nála két évvel idősebb férjétől. Ránctalan üde arca ellenére most öregnek hat. Nem sír, az elhatározás megkeményíti vonásait. — Tovább ez így nem mehet — mondja. — Három gyermeket egyedül felnevelni? Tudja, mit jelent ez? — kérdezi az ügyvéd. — legen, tudom, hiszen most is ezt teszem Inkább élek a három gyerekkel egyedül. — Megcsalja a férje? A fiatalasszony vállát vonogatva válaszol. Nem tudom, azt hiszem, hogy nem. — Igen. tudom, hiszen most is ezt teszem. — Éretlen, felelőtlen gyerek, fogalma sincs arról mit jelent a család. Neki Moped kellett. Hiába mondtam, hogy a nagyobbik fiúnak télikabátra van szüksége, a kicsiknek meg sok más egyébre. A lakásba is kellene egyet-másl venni. Ő a nyáron Bulgáriába utazott egy barátjával, megtakarított pénzünkön. Esténként ahelyett, hogy gyermekeivel foglalkozna, barátaival a ház körül motorral kergetőzik. S ha munkahelyén összeveszik a mesterével, máris beadja a felmondását. Nem törődik azzal, hogy a legközelebbi fizetésnél kevesebb pénzt hoz haza családjának. Elég volt ebből az életből Ha mellette maradnék, rövidesen öt gyermekem lenne. Inkább hárommal egyedül, mint egy ilyen komolytalan fiúval élni. *** — Igen, négy éve annak. Milyen nagy szerelmi láz (ütötte őket! Akkor a kekszemül fiú! csábítással vádolták. A tárgyalóteremben mindenki sírt. A szülök is,, akik erről a házasságról hallani sem akartak, de mivel Péterke már útban volt, végül is kimondták az igent és áldásukat adták a fiatalokra. Bár ne tették volna! — mondja most az asszonyka, — akkor csak egy gyermekem len- «e, mégha „törvénytelen“ is. Válóperekről már sok statisztikai adatot olvastunk, de olyan kimutatást, ahol a házasságok a születendő gyermekre való tekintettel köttetnek meg, még nem láttunk sehol. S miért is végződik az ilyen túl korán megkötött házasságok nagy része válással? Erre nehéz volna rövid pár sorban felelni. Az okok igen sokrétűek. AZ ILYEN FIATAL EMBEREKNEK nincs még saját lakásuk, kénytelenek szüleiknél lakni, esetleg mindketten külön-kiüön, a régi otthonukban. Keresetük sem olyan még. amely a nyugodt családalapításhoz elegendő. Ez az a kor, amikor tulajdonképpen az egyéniség kifejlődik. S hogy mivé fejlődik, azt nem lehet előre tudni. De azt sem, hogy a két kialakult egyéniség majd egymáshoz ülik-e. A túl fiatalon megkötött házasságok a szellemi fejlődést is gátolják. FÉLELEM A SZÉGYENTŐL A fiatalok a nemi élet szabadságát jogos követelésnek vélik, de ha mégis megtörténik a baj, szégyenkeznek az idősebb hozzátartozójuk előtt. Sokszor ugyan a már előre ismert szemrehányásoktól rettegnek. ÜGY MINT RÉGEN, ma is nagyon sok lány attól fél) hogy „vén- lány" marad. Ezért már egész fiatalon szoros kapcsolatot köt a fiúval, hogy magához láncolja. S bár tisztán érezhető, hogy igazi, emberi kapcsolat nincs közöttük, mégsem hallgatnak szüleik, vagy az idősebbek tanácsára Csupán a nemi vonzalom hatására kötnek házasságot. Az ilyen esetben a szülő ne adja gyermeke! váró lányának azt a tanácsot, hogy menjen férjhez, akkor is, ha előre látja, ez a házasság csók szerencsétlenül végződhet. Inkább hozza világra gyermekét, mint lány. Természetesen az a lány vagy fiú, aki szüleiben tapasztaltabb barátot is lát, elkerülheti azt, hogy házassága zsákutcába fusson, és gyermekét apa nélkül kelljen felnevelnie. K. £. A beküldött válaszokat közöljük és honoráljuk. A budapesti úttörők közlekedési parkjában Úttörők tzórakozáía Budapesten nemcsak a belváros és a hangulatos budai részek nyújtanak élményt. A peremkerületek új é- pítkezései, létesítményei ugyancsak elragadóak. Érdemes szétnézni Angyalföldön is, a Rákospatakon túl. A beépítetlen, homokos területek minimálisra zsugorodtak. Mindenhol lakásépítkezés tűnik a szemünkbe Hatalmas, új negyedek között járhatunk, virágágyaktól, gyepszőnyegektől díszlenek az, utcák. A rozsdás fákról már hullik néhány levél, de észre sem vesszük a természet változását. Kavics ropog a talpunk alatt és egy eszpresszóra leszünk figyelmesek. Ultramodern az eszpresz szó és éppen jókor látjuk meg, mert megszomjaztunk Rövidítjük az utat és közben égy pöttömnyi gyerek vállon ragad. Egy rendőr szigorúságával figyelmeztet. hogy azonnal térjek le áz úttestről, mert akadályozom a jorgcümat. Pillanatnyi tűnődés után világos lett minden. Némi bűnbánattal állapítom meg, hogy rossz ú- ton járwrík és olyan területre tévedtünk, ahol lényegében véve semmi keresni valónk. A XIII. kerületi úttörők közlekedési parkjában vagyunk. A forgalmi rendőr irányító-tornya mellől kitünően lehet figyelni, mi történik itt. Persze a rendőr is úttörő, még az utasok is és minden hivatalos egyén, akt a parkban működik Az úttörőkhöz méretezett autók kanyarognak az úton. Villannak a jelzőlámpák fényei, indulnck, illetve megállnak erre az autókaravánok. Elei- kanyarok következnek, útkereszteződések, amelyeket híven jeleznek a nemzetközileg is elfogadott útjelző-táblák. Az úttörők betartják a szabályokat, legalábbis i- gyekezetük erre irányul, de azért napjában több karambol is előfordul. Ilyenkor a rendőrség avatkozik a do logba és tisztázza a helyzetet, még meg is bírságolja a gondatlan vezetőt, amiért nem tartotta be a közte kedési szabályokat. Ebben az érdekes közlekedési park ban kerékpár- és motorkerékpár forgalom is van és e járművekkel közlekedőknek is éppen úgy kell vigyáznick. mintha a nagykörúton közlekednének. Az úttörők közlekedési parkjá elsősorban nem játszótér, mint ahogy sokan gondolják. A fiatalokat tanítják itt a helyes közlekedésre, jobban mondva az úttörőket. hogy mire volán mögé kerülnek vagy ténylegesen forgalmas utcákon kerékpároznak, ismerjék meg a közlekedési szabályokat, beléjük idegzödjék az utca fegyelme, a járművezetés felelőssége. Nemcsak a XUi. kerületi, az angyalföldi gyerekek járnak ide, hanem a város más részéből is érkeznek úttörők és bizonyos időre kibérlik az autót vagy más közlekedési eszközt és időtöltésből gyakorolják, a járművezetést. Kiváncsi len ■ nék rá, hány kiváló autóvezető lesz a jövőben az itt karikázö úttörők közül. És vannak ám itt lányok is nemcsak fiúk. Egy igazi rendőr is felügyel a forgalomra, mert előfordul, hogy adott esetben összevesznének a gyerekek. Ilyenkor aztán ő tesz udvariasan i- gazságot, oktatja a sofőr-csemetéket, ő világosított fel hogy a lányokkal sincs több baj a forgalom tudományának tanulásában, mint a fiúkkal, sőt fegyelemben és nyugodtságban, inkább helytállónak. mint a fiúk. Kisautók zúgnák el melettiink, jó szórakozást úttörők! Bagota István 1 2 X 1 Mikor alakult meg a Magyar Tanácsköztársaság? 1918 1921 1919 2 KI írté a Himnusz szövegét? Petőfi Kölcsey Arany 7 A legnagyobb világváros Tokio New York London 4 A Csártíáskiralynö szerzője Lehár F Kálmán I. Farka3 F. 5 Hol van az indiánok-őshazája? Ázsia Amerika Afrika 6 Mikor alakult a Pionírszervezet? 1959 1948 ji'i-jEiimi.L .... 1949 7 Hol van a legnagyobb vásár Csehszlovákiában? Brno Liberec Prága 8 Ki nyerte a labdarúgó-világbajnokságot 1962-ben? Magyarország Brazília Németország 9 Csehszlovákia területe 127.827 kn 230.650 km 96.500 km 10 Ki írta a Húsz óra című regényt? Sánta F. Veres P. Illyés Gy A megfejtéssel együtt kérjük, hogy feleljenek a következő kérdésre: Mennyi pénzt kapjon egy középiskolás havonta? Beküldési határidő: október 11. Nyereményösszeg: 200. — Kés (Megjegyzés: A megfejtéseket írják be az utolsó kockába. A helyes megfejtést 1, 2 vagy X-el Jelöljék. A tippszelvényt vágják ki és borítékban küldjék be a szerkesztőség címére: Oj Ifjúság szerkesztősége, Bratislava, Pražská 9. A borítékra írják rá: Az Üj Ifjúság tippszel vénye.)