Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-09-14 / 37. szám

ISKOLARUHAKAT közlünk olvasóink kívánságára, nagyobb lányoknak. A legpraktikusabb iskolai viselet a kötényruha. azaz a bebújós szoknya. Ez idén különösen a nagykockás, lazaszövésű anyagból divatos. A modelliinkön látható kotényruha érdekessége, hogy derékon alul egyenesen mennek a kockák, a szoknyán pedig térdén. A kivágás körül szélesen paszpoloz- zuk, sötét, elütő színű anyaggal s ebből készül az öv is, de az öv lehet azonos színű bőrből is.

A másik ruha készülhet pepita kockás vagy vastagabb egyszínű szövetből. Slinglikkel gombolödik. a gallért, manzset- tát és a kabátka szélét tűzés dlsziti. Olyan anyagot válasz- szűk hozzá, hogy a szoknyát más blúzokkal, pulóverekkel Is lehessen viselni.

FONTOS „SEGÍTŐTÁRSAK"

Olvasóink elnézését kérjük, amiért 33. számunkban technikai tévedés folytán kimaradt a kesztyűről szóló cikk befejező része. A hiányzó részt az alábbiakban közöljük:

A

kteztyűdivat a minőséget és színt illetően szintén változó. Pl. már egyálta- ián nem divatosak a néhány évvel ezelőtt még „slágerszámba“ menő szifon- és horgolt kesztyűk. Most nyári ruhához Is bőrkesztyű a divat, mégpedig fehér táskához fehér, feketéhez fekete. Amint látjuk, a kesztyű színe egyezik a táskáéval — legalábbis a legtöbb esetben. Kivétel a szarvasbőr, ami mindig divatos vagy pedig drappos árnyalatú dederon. krepszilon. ami minden színhez viselhető.

Télen mindennapi viseletre megfelel a kötött kesztyű, elegánsabb öltözékhez azonban bélelt bőrkesztyű való.

S

zínházba, szórakozó helyekre a táska színével egyező, kissé magasabb szérű bőrkesztyűt választunk. Estélyi ruhához, a ruha vagy táska színével egyező, könyökön felül érő kesztyűt viselünk.

Most pedig néhány szót a zsebkendőről mint tartozékról, habár szigorúan véve nem nevezhető annak — mégis öltözékünk nem lehet teljes anélkül, hogy táskánkba tiszta zsebkendőt tennénk. Zsebkendőből sok kél!, mert ha nem Is fújjuk bele orrunkat, csak megtöröljük vele, bepiszkolódik. Sőt, ha néhány napig hozzá sem nyúlunk. akkor is váltani kell, mert összegyűrődik és a táskában lévő többi holmitól is bepiszkolódik.

M

iután a zsebkendők mintája és minősége különböző, vigyázzunk, mikor milyet használunk. Este szórakozóhelyre, színházba ne vigyünk nagy kockásat, durva minőségűt: ide virágos vagy másféle mintázatú, esetleg sima illik és a lehetőség szerint legyen összhangban ruhánk színével.

Még csak annyit, hogy néhány nagyobb formájú zsebkendőnk Is legyen tartalékban nátha esetére, mert ilyenkor bizony az apró vékony zsebkendőkkel semmire sem megyünk.

S végül, a tartozék sorozat utolsó „szereplője”: a divatékszer. a bizsu, ami valóban szintén nem „igazi" tartozék, hiszen sokan nem szeretik, nem viselik és azért mégis tökéletesen elegánsak, nem hiányzik róluk semmi. Azért soroljuk mégis a tartozékok közé, mert nemcsak kiegészíti az öltözéket, hanem néha más jelleget is ad neki.

Az egyszerű pulóver, ruha elegánsabb, mutatósabb lesz egy szép gyöngysorra! vagy divat- ékszerrel. Megjegyezzük, hogy • bizsu most kimondottan divat — az egyszerű, sima ruhátoak szinte velejárója — ezért ne idegenkedjünk tőle, s ha nem Is kedveljük, fokozatosan igyekezzünk megszokni. Ezzel öltözködésünk változatosabb, színesebb lesz.

F

ontos tudni azonban, hogy a divatékszert csak mértékkel szabad alkalmazni. Ne aggassunk magunkra egyszerre mindenfélét, gyöngysort, karkötőt, dísztüt. nehogy úgy nézzünk ki, mim egy karácsonyfa. Ezzel szemben az Ízléssel viselt, kevés divatékszer

öltözködésünk és igy megjele- .riésünk javat szolgálja.

„ADRIANA ÉS COLETTE“: Az operáció összegét csakis az orvos mondhatja meg és ő Is csak a vizsgálat u- tán. Jelentkezzenek a plasztikai sebészet ambulanciáján, ahoi majd részletes felvilágosítást kapnak. Cím: Klinika plestickej chirurgie. Partizánska 1.. Bratislava.

„EGY BOLDOGTALAN LÁNY“: Első kérdésével

forduljon a fenti címre. Másik kérdésével már számtalanszor foglalkoztunk lapunkban.

„HIB A“: A „llbabőr“ nem nevezhető szépséghibának, betegségnek még inkább nem. Oka vérkeringés! zavar s házilag a következőképpen kezelhető: karunkat beolajozzuk és benedvesi- tett, nem tűi kemény kefével koraiakban dörzsöljük. Jót tesz továbbá a karmasz- százs Is, mégpedig a kézfejtől a váll irányában. Nem szabad azonban azt hinnie, hogy elég egyszer-kétszer elvégezni ezt a kúrát, s már megszabadult ettől a „hibától". Csakis kitartó kezelés hozhat eredményt.

H-NÉ: A kabátot a legajánlatosabb vegyileg kl- tisztlttanl. •

„NINCS MÄR KÖRMÖM”: Nem lett volna szabad hagyni ennyire elfajulni a dolgot. A körömrágás gyerekkorban csak egy rossz szokás, amiről türelemmel le lehet szoktatni a gyereket; napokra bekötik az egész kezét, hogy ne tudja a szájába vinni. Később a körömrágás föltétlenül az idegesség megnyilvánulása s megszüntetésében az akarat játsza a legnagyobb szerepet.

„ILONA": Ajándékot sosem kérünk vissza s nem Is várjuk, hogy maguktól visszaadják, visszadni u- gyants épp úgy nem ülik, mint visszakérni. Ez a csekélységekre és a nagy értékű ajándékokra egyaránt vonatkozik. Valóban fölösleges volt a fiút ajándékokkal ennyire clhalmozni. Szándékosan nem mondjuk, hogy értékes ajándékokkal, mert aki a nagyot nem érdemli meg, nem érdemli meg a kicsit sem. Most már csak egyet tehet: levonja a tanulságot s a jövőben csak akkor ajándékoz meg valakit. ha alaposan kiismerte.

„DIVATGONDOK“: Ami a színes pantallót illeti, ez tényleg csak fiatal lányoknak illik, de még ebben az esetben sem mindig. A piros, méregzöld, büzakék vagy más élénk színű pantallókhoz ugyanis aa kifogástalan alak Is elengedhetetlen feltétel, egyszerűen azért, mert feltűnő s különösen a kaszilon nagyon kidomborítja az alakot. A pulóverre! más a helyzet: amennyiben a szín jól áll. sosem kell félni, hogy fiatalos, egész ruhánál viszont ismét vigyázni kell, mert az élénk színek erősítenek. Nézetünk szerint a pantalló legyen fekete, né- gerbama, szürke vagy más bés, élénk színű pulóverekkel viselhető s az évszám

sincs ráírva.

„A labda átrepül a levegőn és felragyog, mint amikor vízcsepp hull a gyertyalángra. A fej, a láb és a labda tökéletes összjátéka a pillanat e- gyetlen töredéke alatt. Tekintet a kapus háta mögött feszülő hálóra és a nézők ordítása az óriási vízesés zúgásához hasonlít. Ez számomra a legnagyobb élmény. Az én álmom, érzésem és gyönyöröm. Mindezt már sokszor kipróbáltam az utóbbi években három világrész harmincegy államának pályáin. Régebben az előző é- vekben mások voltak a reményeim és vágyaim.“

Magam előtt látom anyámat, amint öreg konyhaszéken ül a banrei kis házunkban. A pirostetös, reped ezettfalű házikóban sokszor kipróbáltuk, hogy mi az éhség. És látom magamat is, a három testvér legöregebbjét, amirit az anyám előtt állok. Látom mezítelen lábaimat. Kezemben tankönyvek. de ruhámon a foltok nem tintafoltok. A poros játszótéren piszkítom be, amikor futballoztam. Anyám fáradt, szeme teli könnyel és folyton ismételgeti: „Öh, mi tesz belőled, ha ez így megy továbbra is.! Mi lesz belőled?“

Ez a története annak a gyereknek. akit Edsonnak neveztek. de odahaza Diconak hívtak és ma a világ, mint Pelét

isineri.

„Apám, Dondi professzionális futballista volt és aki látta játszani még mielőtt megsérült a térde, mind állítja, hogy kitűnő játékos volt. Nem olyan gyors, mint én, de nagyon jól játszott a fejével. Szerette a foglalkozását, holott abban az időben, amikor anyámmal ösz- szeházasodott csak 90 cruzei- rot kapott egy mérkőzésért, mégsem fordult meg a fejében, hogy másból éljen. 1940 október 23-án reggel negyed háromkor, amikor Trés Cora- zoes egyik öreg házában megszülettem, apám nem volt ott- hon. Valahol vidéken futballozott Csak egy héttel később tért vissza. Hányszor mondták el, hogy miként rontott a szobába, ahol aludtam, „úristen, hiszen ez fiú!“ — kiáltotta az ágyacska fölé hajolva és tekintete végigsímitotta a fekete újszülöttet. Az ő első gyérekét.

— örülsz? — kérdezte anyám.

— Vigyázz a lábára — mondta apám és még mélyebbre hajolt az ágy fölé, hogy megnézhessen. — Jó futballistát nevelek belőle.

Két éves voltam, amikor Sao Laorenzbe költöztünk. Apámat' bevették a helyi csapatba és” habár anyám szívesebben maradt volna a régi helyen, tudta jól, hogy apám azért fogadta el ezt az állást, mert jobb é- letet akart nekünk. De anyám ezután sem hagyta abba apám meggyőződését, hogy valami „rendesebb foglalkozást“ kéressen és „gondoljon a mi jö- vőnkre is“, ö azonban csak a levegőben fénylő labdát látta maga előtt. Amikor apám játszani indult, anyám mindig kérte, hogy vigyázzon magára. Aztán az egyik nap apám összeütközött egy játékossal és súlyosan megsérült a térde. Két játszótársa haza hozta és ágyba fektette. Még ma is emlékszem anyám könnyeire és apám fájdalmas sóhajaira. Néztem apámat és úgy tűnt, hogy a lába felfúvódik, mint a belső a futballban. Apám játszótársai küldték némi pénzt és é- lelmet, de megfeledkeztek az orvosról és nekünk arra nem tellett.

Ezután a baleset után apám elkeseredve, megöregedve különböző helyeken dolgozott, hogy néhány fillérrel többét hozhasson haza. Aztán mégszületet az öcsém Zoco és később a húgom Maria Lucia. Ebben az időben kínálták fel a- pámnak Baure csapatában a helyet és ismét költöznünk kellett. Anyám most is ellené volt, de apám megnyugtatta azzal, hogy a futballista állás mellett felkínáltak neki égy helyet állami szolgálatban is.

Álig voltam négy évfes, de nagyon jól emlékszem utazásunkra Baurebé. Apám játszani kezdett a helyi csapatban, de az állami szolgálatból semmi se lett. Természetesen anyám mindig hitt apámnak. Apám viszont kibúvókat keresett, de mikor aztán mégis kapott munkát a helyi betegségélyzőben,

láttam, hogy anyám olyan boldog, .mint soha azelőtt.

Legboldogabb azonban én voltam. Életemnek azt a varázslatos korát éltem, amikor az ember semmi másra nem gondol, csak a futballra, ösz- szebarátkoztam a szomszédság összes gyerekével. A házak közt. ahol laktunk, az udvar tele volt kivágott fával. Ott játszottunk cirkuszra és végeztünk különböző akrobata mutatványokat. Csakhamar a- zonban az utcán kezdtük tölteni időnk nagyrészét. Felfedeztem a futballt. És ettől a pillanattól, ha az lehetséges lett volna, egész napomat az utcán töltöttem volna és csak este tértem volna haza. de akkor is a lehető legkésőbb. Csakhogy Zocora kellett viszabb volt. Az egész nyári vakációt a futball mellett töltöttem. Új, jobb csapatta! kezdtem játszani. Nem csoda, hogy ellenszenvessé vált az iskolapad és a folytonos ismételgetése annak, hogy Pedro Cabral 1500-ban fedezte fel Brazíliát, hogy három alma meg három alma az hat alma, amikor odakünn gyönyörű idő volt és a játszótéren olyan jó volt. Végeredményben három labda meg három labda is hat labda. Jóformán mindig magammal hordtam az öreg harisnyából készített rongylabdát és amikor egy kis alkalom nyílott rá rögtön játszani kezdtem a barátaimmal. Ma se tudom hogyan sikerült még két osztályt kijárnom. Természetesen nem voltam kiváló tanúimé az életrajza annak a gyereknek, akit Edsonnak neveztek, de odahaza Diconak hívtak és ma a világ, mint Pelét ismeri.

gyázr.om. És mivel anyám sohasem engedett Zocoval mesz- szire a háztól, kénytelen voltam csupán a szomszéd gyerekekkel játszani. Futballozni csak hárman tudtunk és így mindig mi hárman alkottunk egy csapatot, a többiek pedig függetlenül attól, hogy hányán voltak, az ellenfelünket képezték.

Ebben az időben a futball mellett nagyon rajongtam a repülésért is, titokban gyakran néztem hogyan szállnak lá s föl a repülök. Egyszer vacsoránál apám megkérdezte, hogy mi leszek, ha megnövök. „Pilóta“ feleltem gondolkodás nélkül.

— És Judod-e, hogy mi minid. Ha csak lehetőség nyílott rá könyveimet és füzeteimet beadtam az egyik megértő szomszédhoz és a barátaimmal játszani indultam. Azt hiszem, egy kicsit furcsa gyerek voltam; se karácsonyra, se a születésnapomra nem kértem játékot, vagy valami magamravalót. Az egyetlen óhajom a zöld labda volt. Nem emlékszem rá, hogy egyetlen délutánt is moziban töltöttem volna a barátaimmal. Még voltam győződve róla, hogy fölöslegesen elvesztegetett idő a sötétben ülni, miközben odakünn a jó levegőn játszhatunk.

Új csapatot alakítottunk, a- mélynek névet is adtunk — Szeptember hetedike — mégdént kell tudnod ahhoz, hogy pilóta lehess? — kérdezte.

— Répülőt vezetni — feleltem.

Apám nevetett. Aztán komoly hangon folytatta:.

— Mindenek előtt meg kell tanulnod írni és olvasni. És nemsokára fezt még is kezded.

Azt mondta, hogy iskolába megyek. Nem volt ez rossz hír, hiszen ebben az időben nem minden gyérek járhatott Ban- rebén iskolába. Anyám szinte fénylett a boldogságtól.

Az első év tetszett az iskolában. A második év már roszpedig aa utcánk nevét, amelyben lakfünl*. Gyülekezési helyünk a házunk mögött, vagy más ház mögött volt, a szüléink hangulata szerint. Egyszer megszavaztuk, hogy szerzünk dresszeket, zoknikat, cipőket és labdát. Eme utolsó volt a legfontosabb.

Ebben az időben egy bizonyos San Paulői vállalat borítékokat kezdett árusítani híres futballisták képeivel. Egy összegyűjtött egész sorozatért fut- ballabdát adtak. Közülünk valaki javasolta, hogy kezdjük él a képeket gyűjteni. Ha megtudjuk, hogy *aTaméTv!k gyS* reknek megvan az a képe, a- mely nekünk hiányzott megpróbáltunk cserélni vele, ha nem akart cserélni rárontottunk és megszereztük. így csakhamar összegyűlt a sorozat és megkaptuk érte a futballt. Tartanunk kellet azonban attól is, hogy egy szép napon a rendőrök elveszik a futbal- iunkat. mert az emberek állandóan panaszkodtak, olyan nagy lárma kísérte játékunkat az utcán. Egy alkalommal tízen kerültünk a rendőrségre, mert egy asszony bepanaszolt, hogy kitörtük az ablakot. Értem az apám jött és a fülemnél fogva vezetett haza. Otthon aztán megkaptam a magamét! Máskor viszont a villanyvezetéket találta el a futball és az egész lakónegyed áram nélkül maradt.

Körülbelül ebben a tájban neveztek el a gyerekek Pelé- nek. Nem tudom, hogy miért. Lehet, hogy így hívtak valamilyen futballistát. Később megkérdeztem közülük néhányat. de senki se tudta megmondani, hogyan is született ez a melléknevem. Természetesen ez nagyon érdekelt volna.

Az egyik nap anyám feltűnően hosszú ideig magyarázta nekem, hogy mivel jár a tudatlanság és mennyire veszélyes az örökös futballozás. Végül haragosan az apámhoz fordult: „Győzd meg te, hogy tanuljon, ha nem akarja elrontani az életét! Ha ez így megy tovább. közönséges széltoló lesz belőle. Magyarázd meg neki, hogy mi az a futball."

Apám a szobámba vezetést, leült az ágyra és ez £ mondta: „Igen, úgy gondolom, itt az i- deje. hogy elbeszéljek veled a futbalíról. Ha jól láttam, csak a jobb lábaddal tudsz lőni. Ha meg nem tanulsz a ballal is. akkor semmire se mész." Elmosolyogtam azon, hogy milyen képet vágna anyám, ha ezt hallaná.

Ettől az időtől apám kijárt megnézni a játékomat és tanácsokkal látott el. Baurében épp úgy, mint a többi városokban minden negyed külön csapattal rendelkezett. A ml csapatunk erős volt és csak ritkán vesztettük el a mérkőzést, mégha nagyobb fiúkkal is kerülünk össze. Az egyik nap ismeretlen férfi keresett fel. Azt mondta Sabdao Mandiá- conak hívják és a csapatunkat szolid alapokra akarja helyezni, úgy. mint - a professzionális csapatokat, el akarja látni dresszekkel, cipővel és más fölszereléssel. Nem sokkal ezelőtt olvastam egy újságban, hogy Rióban milyen nagy ösz- szegeket keresnek a játékosok és ezért én is megkérdeztem, mennyit fizetne. Áthatóan rám- nézetit és szó nélkül elment. Este azonban ismét eljött, négy és tél cruzeirót ajánlott. Ez volt az felső szerződésem.

Mandlacő megváltoztatta S csapat nevét, „Ameriquin“-nek nevezte el. A név számunkra semmit sem jelentett. Jobban megrémített az, hogy valódi bakancsot kellett felvennünk. Az edző használt bakancsokat szerzett attól a klubtól, amelyben az apám játszott. Ezekben a kinzószérekben nem volt egyszerű megszokni a játékot. Mindenki panaszkodott, hogy nem tud úgy futni és a labdába rúgni, mint mezítláb. Az é- gyik gyerek halálos komolyan megkérdezte, a cipői helyett nem kenhetné-e be a lábát feketére, hogy a bíró észre ne vegye, hogy mezítláb van.

Mindettől függetlenül biztosak voltunk benne, hogy csapatunk megnyeri a bajnokságot. Tökéletesen ismertük a többi klubok játékosait, mert számtalanszor játszhattunk ellenük és kölcsönösen kitűnően ismertük egymást. Több éve játszottunk együtt és mindegyikünk tudta, hogy bármely helyzetben hogyan fog» a játszótársa viselkedni.

Azt az örömet.amelyet az u- tolsó megnyert meccs után é- reztünk nem lehet elfeledni! Ekkor hallottam először, hogy a drukkerek kórusban kiabálják a nevem és a vállukra kapva körbe vittek a pályán. Hirtelen észrevettem, hogy a közönség nemcsak kiabál, dé pénzt is dobál felém. Leugrottam ünneplőimnek a nyakából és élkezdt'éma pénzt ösz- szészedni. összesen 35 cruzéi- rót gyűjtöttem össze.

(Folytatjuk)'

CJ IFJÚSÁG — CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságinak lapja. Megjelenik minden kedden Kiadja a Smene a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala. Szerkesztőség és adminisztráció. Bratislava, Pražská 9: — Telefon 485-41 — Postafiók 30 — Főszerkesztő Szőke József — Nyomta Západoslovenské tlačiarne OL Előfizetés egy évre 31.20. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata, előfizetni lehet minden postán — Kéziratokat nem őrzünk meg is nem adunk vissza. — A lapot külföld számára a PNS Ústredná expedícia tlače útján lehet megrendelni. Címe: Bratislava, Gottwaldovo námestie 48/VII. K—08*51245