Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-07-27 / 30. szám
Hogyan lett tanácsnok-jelölt a politikus papagáj Invázió a világűrbe Innen-onnan (cős^ De Gaulle: Majd meglátjátok, hogy ez korszerűbb, mint a piac! *><5 Az úgynevezett katonai junta megdöntése, amely Ibrahim Abboud tábornok és államelnök korlátlan diktatúrája alatt majdnem 6 évig kormányozta az országot, olyan fejlemény, melyet Afrika örömmel üdvözöl. Az ehhez vezető eseményeket joggal tartják fontos lépésnek az újabb és modernebb Afrika felé vezető úton. Az események, amelyek Szudánban a legfőbb katonai junta eltávolítása mellett egy polgári kormány megalakítását is eredményezték, már 1964. október 26-án elérték tetőpontjukat. Ezen a napon Abboud tábornok a khartumi rádióban szózatot intézett a nemzethez, amelyben bejelentette, hogy a „legfőbb tanácsot és katonai kormányt" a szudáni nép egyhangú kívánságára feloszlatták. Az új polgári kormány feladata elsősorban új alkotmány kidolgozása és annak alapján az ország egész területén új választások végrehajtása lesz. A tüntetéseknek, amelyek ezeket a nagy horderejű változásokat előidéztek, az egyetemi diákság volt a mozgatóÁ szudáni pol'tikaľ fordulat ereje. A megmozdulások október 15-én kezdődtek és fokról fokra magukkal ragadták a nép széles rétegeit, különösen a három nagy városban: Északi-, Központi Karthumban és Om- durmanban. A lelkesedés olyan méretű volt, hogy közvetlenül a fordulat előtt már valóságos felkelésről, sőt lázadásról lehetett beszélni. Abboud tábornok, valamint néhány katonai és polgári politikus ezt a veszélyt idejekorán felismerte és ráeszmélt arra, hogy a tüntetők kívánságait teljesíteni kell. A fordulat bár gyorsan, de egyáltalán nem váratlanul következett be. Már hosszú idő óta vetélkedés állott fenn az északi Szudán, melyet muzulmán arabok laknak és a déli Szudán között, melynek fekete lakossága úgynevezett animista vagy pedig keresztény vallásé Amikor Abboud 1958-ban katonai államcsíny útj'án magához ragadta a kormányt, egy ideig úgy látszott, hogy utai keres a probléma megoldásához. De ez csak rövid ideig tartó illúzió volt. A katonai junta erősen hangsúlyozta a khartumi kormány arab és iszlám jellegét és egy sor olyan intézkedést léptetett életbe, amelyek a déli területeket gazdasági és szociális szempontból másodrendű helyre süllyesztették. Tisztogatásokat vittek véghez a hadseregben is, amelyből fokről-fokra eltávolították a déli animista és keresztény elemeket. A következő lépés az volt, hogy északról a .rendőrök és polgári tisztviselők valóságos hada árasztotta el Dél-Szudánt. Ezek a kormány parancsára törvényen kívül helyezték a déli nemzeti pártot, az úgynevezett SANU-t és vezetőit nyíltan üldözni kezdték. Ez persze nem maradt hatás nélkül a déli országrészek népére sem. Partizáncsoportok alakultak és lassanként nyílt háborúra került sor a kormány emberei és d partizánok között. Mindemellett el kell ismerni, hogy a karthumi kormánynak a déli szervezetek elleni vádjai bizonyos mértékben igazak voltak. (Például az, hogy sokan a déli vezetők közül amerikai körökhöz álltak közel, vagy hogy a déli partizánharcok gyengítik a kormány és vele együtt az egész afrikai kontinens/ gyarmatellenes harcát). Mégis, mindezek az érvek mit sem vonjak le abból a tényből, hogy a Dél felkelése a központi kormány helytelen politikájának logikus következménye volt. Dél pozícióját az a fontos körülmény is erősítette, hogy a partizánharcok csak a kormány, nem pedig az ország területi épsége ellen irányultak. Természetes hogy a khartumi tüntetések kezdeményezői a déli partizánokban látták" legmegbízhatóbb szövetségeseikét és csakharftar egységes. kormányellenes frontot képeztek velük szemben, amely elől a katonai kormány meglepő gyorsasággal hátrált meg. Elég volt négy napi tüntetés, hogy megbukjék. Igaz, az ex-elnök, Ibrahim Abboud az átmeneti polgári kormányban is megtartotta elnöki székét, de valószínű, hogy ennek csak • időleges jellege van. Figyelemre méltó tény, hogy az átmeneti kormány élére El Khatim El Kalifa került. El Khatim józan és okos politikus, akiben politikai körök a jövő emberét látják. Egyrészt, mert mindig jó kapcsolatokat tartott fenn Szudán haladó szellemű pártjaival, másrészt pedig mert alapos ismerője Dél problémájának. Nem véletlen, hogy kormányában helyett kapott két olyan déli politikus is, aki a katonai junta idején ellenzéki szerepet ‘-játszott. Egész Afrika nagy érdeklődéssel figyeli a szudáni esemé- . nyékét és azt várja, hogy a bizonytalanság korszaka hamarosan véget ér. " Ro. Furcsaságok LONDON Egy brit TV-adóállomás nemrég filmet forgatott, amelyben azt akarta megmutatni, hogy ma milyen könnyen lehet eladni a „katonai titkokat“. Egy filmgyár vezetője figyelmeztette a követségeket arra, hogyha titkos dokumentumok érdeklik őket, akkor a megadott helyen és időben jelentkezzenek. A filmgyár vezetői nagyot néztek, mert a jelzett helyen óriási tolongás mutatkozott. A jelenlevőket lefényképezték, de persze nemcsak a filmtársaság, hanem a brit kémelhárító szolgálat számára is, amely szintén tudomást szerzett az „akcióról“. TOKIÓ Legújabban olyan társaság alakult, amely a mulatóhelyek látogatóit szükség esetén támogatja. Rájöttek ugyanis arra, hogy a mulatókban a szórakozni kívánók anyagilag gyakran kimerülnek, nem tudják kifizetni számlájukat és kénytelenek abbahagyni a mulatozást.. Most elég, ha telefonon a „kisegítő társasághoz“ fordulnak. Rövid idő múltán megjelenik a „mentöangyal“ és kisegíti a zavarba került mulatozókat. A segély természetesen nem olyan önzetlen, mert a kölcsönért magas kamatokat számítanak. VERONA A Veronában élű 69 éves Antonio Gablia valami jelentéktelen orvosi beavatkozás miatt kórházba került. Ott kisült róla, hogy már 1957. május 29-én egy közlekedési baleset következtében meghalt. A hivatalnokok most nehéz feladat előtt állnak. Meg kell állapíta- niok, hogy tulajdonképpen ki halt meg annak idején és kit temettek el. OSLO A Beatlesek nagy sikert arattak, amikor a hatalmas vásárpalotában a pódiumon megjelentek. A lányok ordítozni kezdtek, a hajukat és a ruhájukat tépték és sírógörcsökben fetrengtek. Egy lánynak sikerült felkapaszkodnia a pódiumra és Charlie Watt-ot megölelnie. Azután elvesztette az eszméletét. / á veszélyeket, ámenek a vietnami háborúval kapcsolatban már hónapok óta aggasztják a világ közvéleményét. Az amerikai kórmány politikája a világ minden pontján felbátorítja a jobboldali köröket, ennek jele Latin-Amerikában mutatkozik a legjobban. Nem véletlen. hogy Bolíviában. Kolumbiában, Peruban és . Ecuadorban szinte egyidejűleg vezet- y ték be az ostromállapotot.- Hogy Peruban a kormány re- pülőgépei védtelen falvakat a bombáztak. Hogy Ecuadorban g rögtönítélő katonai bíróságot y vezettek be. Ha mindezt még ki- egészítjük a brazíliai és uru- guai válságról érkező hírekg kel, akkor még teljesebb képet s kapunk arról, hogy a jobbol- dali ellentámadás milyen for- r rongást teremtett egész Latin- Amerikában. Ennek a jobboldali ellentá- { madásnak befolyását látjuk- Görögországban is. A királyi 1, puccs eredményeként alakult d új görög kormány maga erösítette meg, amit eddig csak gyanítottunk, hogy tudniillik “ Papandreu eltávolításában szerepe volt az amerikai politikának. Ez azonban nem változtat '• azon a tényen, hogy a királyi puccs végső soron az abszolút . monarchia visszaállítását cé_ lozza. (A jelenlegi válság ki- . menetelét egyelőre még talál- lí gatni is nehéz volna, megkap- '' ja-e a többséget a parlament- y ben Novaszkabinettje? Elsöp- e ri-e a népharag ezt a kor- mányt, vagy még mielőtt ez z bekövetkeznék új miniszterel- g nököt keres-e a király? Sike- t rül-e a tömegmozgalmakkal kikényszeríteni az új választásokat? Megannyi kérdés, ame- lyekre pillanatnyilag nincs válasz.) A görögországi eseményeknek minden bizonnyal- legfontosabb vonása, hogy a I. monarchia nyíltan szembeke- t jül a tömegek követelésével- és ez talán még az amerikaiak 1 nyílt beavatkozásánál is lénye- 1 gesebb lehet a balkáni helyzet r további alakulása szempontjából. volt vitás. Először is azt, hogy az Egyesült Államok mind nehezebb helyzetbe kerül Vietnamban. másodszor, hogy e saigoni rendszer katonailag sem képez komoly' erőt. Hogy politikailag nincs semmi tekintélye, az eddig sem volt vitás de az amerikaiak mindeddig bfztak abban, hogy a félmilliós saigoni hadsereg komoly katonai erőt képvisel. Harmadszor a legújabb katonai intézkedések annak a beismerését jelentik, hogy vége az illúziónak. Mert hogyan lehet meggyőzni az amerikait arról, hogy az ország határaitól többezer km-re a messzi dzsungelben tényleg az amerikaiak érdekeiért kell halálba küldeni katonákat és hogy lehet a világot meggyőzni arról, hogy ez rendjén van? Ezekben a napokban az amerikai kormány beismerte még egy illúzió végét. Az amerikai kormány hivatalos képviselői mindig úgy nyilatkoztak, hogy a dél-vietnami háború ellenére is igyekeznek javítani a kapcsolatokat a Szovjetunióval. Az amerikai beismerések még nyilvánvalóbbá tették azokat Ezekben a napokban több hírt kaptunk arról, hogy az Egyesült Államok tovább nö- veii a Dél-Vietnamban állomásozó csapatainak számát. Hírek szerint az amerikai vezérkar azt javasolta, hogy nem kevesebb, mint újabb százezer amerikait küldjenek ebbe az országba. Az amerikai előkészületek közvetve vagy közvetlenül három olyan tényezőt is beismernek, amely a világ b/i-Tirnl nm űnim öl zári rí in QPÍTl Képünkön a Köztársaság Palotáját látjuk Bukarestben, ahol e napokban a Román Munkáspárt IV. kongresszusa folyik. A Rio de Janeiro-i teve-sxuaio riporterének érőbb gyöngy ütött ki a homlokán, aztán — rnit tehetett volna? J— a rendőrség nyakába varrta az egészet: ártatlanul fülelték le szegény madarat, hisz, íme, nincs bizonyíték a bűntényre, a „szemtelen papagáj“ szerényen, illedelmesen hallgat... Így csinálta meg Eleuterio — és talán Senhor Adam Camara ... — a szerencséjét. De az sem lehetetlen, hogy Brazíliában mások is akadtak, akiknek annyi választási huzavona közepette jól jött ez a figyelemre méltó, karneváli hangulatú komédia... Nem csalás, nem ámítás. De legalábbis: nem vicc, mert az esetről nem április elsejei, hanem júliusi 12-1 számában, annak is külpolitikai rovatában, egy saigoni jelentés és egy bonni Közös Piac-különtudósi- tás között számol be a svájci Tat. Ennek előrebocsátását csupán azért tartottuk szükségesnek. mert valóban hihetetlennek tűnik, hogy valahol egy papagájt jelöljenek városi tanácsnoknak. Az eset azonban megesett, mégpedig Brazíliában, Duque de Caxias-ban, ahol is Adam Camara úr Eleuterio nevű beszélő madarát kívánja a köz a városi közigazgatás választott testületébe. A Tat állandó latin-amerikai tudósítója az ügyben némi politikai iróniát vél felfedezni. Való igaz, hogy a katonai puccsok és a tábornoki ellen- örzésü választások Brazíliájában elégtételnek sem utolsó, ha a polgár egy orrszarvú (Sao Paolóban), egy kecske (Per- nambucoban), vagy éppen egy szamár (Paranábm) jelölésével juttathatja kifejezésre egyébként elsikkadó különvéleményét. A politikus papagáj — papagájpolitikusokhoz hasonlóan — máris látványos választási hadjáratba kezdett: nem hiányzik a röpcédulaszórás és a televíziószereplés sem. Tulajdonképpen éppen egy tévé-szereplés hívta fel a figyelmet Eleuterióra. A madarat ugyanis Adam Camara úr szomszédnőjének feljelentésére, közszemérmet sértő kifejezések konok ismétléséért előbb előállították a rendőrségen, majd huszonnégy órás börtönre ítélték. Á szórakoztató szenzációt a lapok szívesen fogadták, így történt, hogy végül madarunkat, a tévé stúdiójába is meginvitálták, talán azzal a kaján hátsó gondolattal, hogy a papagáj pimasznak ígérkező magánszámából reklámnak sem utolsó kalamajka keveredik. Eleuterio azonban cikkor még nem volt profi: mint már annyi közéleti személyiséggel, vele is megesett, hogy mikrofon- és kameralázat kapott. Egy hang, nem sok, annyi sem jött ki a torkán. A világsajtó nagy terjedelemben számolt be e napokban a világűr meghódításának újabb eredményeiről, amelyek közül az egyik szovjet, a másik amerikai tudósok nevéhez fűződik. A Mariner 4 amerikai Marsrakéta sikeresen továbbította a Föld bolygótársáról készített felvételeit a posadenai űrkísérleti központba. A szovjet Proton 1, amely megdöntötte a mesterséges holdak súlyának világrekordját, a 12,2 tonnás hasznos teher űrpályára juttatásával csúcseredményt jelent. Hírek szerint a Szovjetunióban terveket dolgoztak ki arra vonatkozólag, hogy a világűrben szereljenek össze űrhajókat és üzemanyag-felvétel után a Föld körüli pályán keringő űrállomásokról induljanak a Holdra. Nyilvánvaló, hogy a Szovjetunió űrprogramja új, gyorsított szakaszába lépett. A kommentárok rámutatnak arra is, hogy a Föld körüli sugárzási övezet tanulmányozásával a Proton 1 ugyancsak hozzájárult az újabb űrexpedíciók előkészítéséhez. A Proton 1 állomás különleges tudományos berendezéssel van fels^- relve, hogy kutatásokat végezzen a rendkívül nagy energiájú kozmikus részecskékkel kapcsolatosan. / A tudósok véleménye szerint a legújabban nyert eredmények szerint abból a megállapításból, hogy a Marsnak nincs mágneses övezete, feltételezik, rogy a bolygónak nincs fémmagja, sem pedig folyékony vagy szilárd magja. Elképzelhető tehát, hogy a Mars felületének vegyi összetétele alap vetően különbözik a Földétő A mágneses övezet hiánya a2 jelenti, hogy a Nap és a koz mikus sugárzás nem szünet! és nem tér el, mint a Főidő és ezek a sugárzások 50-sze erősebbek. Münchenben 36 ország részvételével e napokban megnyílt íz első közlekedési világkiállítás. A legérdekesebb a kibernetikus vasútállomás, mely televízió és magnetofon segítsé- jével, gondolkodó-gépek igénybevételével önműködően irányítja a vasútállomás forgat mát. **• Az eszperantista fiatalok lövő évi pécsi világtalálkozójára eddig már 45 ország jelentkezett. A nagyszabású találkozó egyik programja: Pécsett választják meg a világ legszebb eszperantista lányát. Miss Eszperantót. Elkészült a Mont Blanc alagút Július 16-an nyitották meg Európa legmagasabb hegyében, a Mont Blancban épített 11,6 km hosszú alagutat. Az alagút franciaországi nyílása 1203 m magasságban Chaminxnál, az olaszországi nyílás pe’díg 1380 m magasságban Entrevesnél van. Az alagút 69 km-rel rövidíti meg a Párizs—Genf és 200 km-rel a Párizs—Róma közötti autóutat. A két — egyenként 3,5 m széles — útszalagon 1 óra alatt 400-600 gépkocsi haladhat át. Az átlagos áthaladási idő 12 perc. Az autóút két oldalán egy-egy 75 cm széles gyalogjárda is van. A világ leghosszabb közúti alagútjár való áthaladásért fizetni kell Olcsóbb éjjeli tarifával akarják elérni, hogy a teherautói! nappal ne terheljék a forgalmat. Az alagút fúrását 1959 januárjában kezdték meg. Az építés folyamán 1 millió köbméter földet és sziklát emeltek ki. A sok előre nem látható akadálynak tudják be, hogy az eredetileg 100 majd 140 millió svájci frankra kalkulált munkálatok végül is 300 millió svájci frankot emésztettek fel.