Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-06-29 / 26. szám

Tizzian: Fiatal nő.

Néhány nyitrai probléma

Restaurátorok wm ■i és a műalkotások

Prágában városnézés közben ne feledkezzünk meg a Vár Képtárának megtekintéséről. A nemrég felfedezett s alapos restaurálás után. kiállított műkincsek hazánk művészettörténetében új korszakot nyitnak. A képek olyan mesterektől származnak, mint Rubens, Tizian, Veronese, Tintoretto. A képtárat külföldiek is gyakran keresik fel. A restaurátorok munkájáról a szakemberek a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoznak. Nemcsak a lelkiismeretes, modem eszközökkel végzett munka kelt bennük mély benyomást, hanem főleg az a becsületesség, ahogyan a képek restaurálásánál eljártak. Milyen csábító lehetett volna „vadonatúj“ Tiziánokkal, Veronesékkel, Rubensekkel imponálni, de a csehszlovák művészek nem tértek rá erre az útra. Amint a kiállítás keretében szemléltető módon bemutatják, a Mojmír Ham- sik vezette restaurátorok számtalan röntgenfelvételt készítettek, mikroszkopikus vizsgálatokat végeztek, a

festékrétegeket vegyileg elemezték, hogy pontosan megállapítsák, milyen különböző korszakokból és mesterektől származnak a festmények. Miután a legkorszerűbb tudományos módszerekkel rekonstruálták az idő folyamán erősen megrongált képeket, igazi művészi érzékkel láttak hozzá a képek átfestéséhez, amelyre feltétlenül szükség volt.

És így a festmények nem vesztették el patinájukat, szinte érezzük, hogy milyen mostoha, tragikus 'események szemtanúi voltak. Megélték az egykori híres Rudolf ínum könyvtár fénykorát, pusztulását, a harmincéves és a hétéves háborút, és a 11. vüágháború sorsdöntő eseményeit, de közben értékes művészettörténeti dokumentumként megmaradtak és eredeti szépségükben tündökölnek.

A restaurátorok, a műalkotásokat szakszerűen javító és helyreállító képzőművészek becsületessége valóban olyan tulajdonság, amely párját ritkítja. M. M.

— Mi újság Nyitrán?

— Hát nézd, letettem a vizsgákat. Volt vagy hét. Megyek haza. Szeptembertől már tanítok.

— Nyitra? Tudod, sokat lehetne erről beszélni. Nem is tudom, hol kezdjem... De először talán azokat a gyakran ajkbiggyesztéssel mondott dolgokat kell számba venni. Sokan azt tartják, hogy Nyitrán nem tudnak, nem akarnak semmit csinálni. Ez így nem igaz. Esetleg csak annyi, hogy nem tudnak, mert akarásban, ezt állítom, nincs hiba.

Ha már erről beszélünk, akkor néhány szót a pedagógusokról is írhatnánk. Vagy ezt hagyjuk? Pedig lehetne erről is sok mindent mondani. Más irányban. Főiskolai tanár és úgy él... A dolgozószoba egyben a háló, a szórakozó és még ki tudja mi minden. A néhány tanszéki szoba az egész világuk. Természetes, hogy ők is tehetetlenek. Aligha tudjuk elképzelni egy gyári munkásról, hogy a gyárban háljon, a sofőrről, hogy az autó legyen a lakása. Ügy látszik, a pedagógusokról — az egyetemi tanárokról — mindezt el lehet képzelni Nyitrán. Mennyire növeli ez aztán a tekintélyt?... A fakultás vezetősége legalább emberhez méltó legényszállást biztosíthatna. Persze, lehet, hogy nem csak és nem éppen az iskola vezetősége a hibás.

JOZEF KRONER államdíjas művésszel

1924-ben született a Kysuca menti Staškovban. 1948 óta hivatásos színész. Először a martini színház tagja volt, majd 1956-ban a bratislavai Hviezdoslav Színház szerződtette. Számos színpadi és filmbeli alakításai közül a legkiemelkedőbbek: Professzor Polezsajev, az Othello Jago-ja, A Fehér kór Dr. Galen-je, a Diplomaták Cox-a, a Koloman nagyapó feltámadása-ban a nagyapó, a Becsületes tolvaj címszerepe, a Nagy paróka Hraschko-ja. Legutóbbi filmszerepéért, a cannes-i film- fesztiválon nagy sikert aratott „Üzlet a korzón“ Brt- ko-jáért elismerő oklevelet kapott.

Kedvenc írója?

Hemingway, Dosztojevszkij és Tolsztoj; legkedvesebb könyvem Az öreg halász és a tenger.

Kedvenc zeneszeraojef

Csajkovszkij és Beethoven. Az Olasz capricció-t és Beethoven V. szimfóniáját mindig a legnagyobb élvezettel hallgatom.

Kedvenc festőművésze?

Picasso, — nemrégen eredetiben csodáltam meg az alkotásait — az impresszionsták közül Van Gogh-ot, a hazaiak közül Bazovskýt szeretem a legjobban.

Minden csodálatom Chapliné.

óbb színdarab?.

Azt mondja, hogy nem tudja még, mi lesz. Nyilván arra gondol, nem tudja, hogyan fog tanítani, mi várja az iskolában és így tovább. Furcsa dolog az is, hogy úgynevezett tanítási gyakorlatra mennek, de pedagógiai vezetés és mindenféle segítség nélkül és közben még a szakdolgozatot is meg kell írni, több államvizsgát letenni. Lehet, hogy élettapasztalatnak mindez jó, de hogy sem a mi nemzedékünk, sem az utánunk jövő nem köszöni meg, az biztos!

Épp úgy, mint ahogy a fakultásra éretlenek voltak, most éretlenül mennek tanítani is. Mit fognak kezdeni az iskolában?

A nyári táborozásról is beszélgettünk. Megértéssel és lelkesedéssel találkoztam. Nem az akarat hiányzik, elképzelésük nincs és ezért nem ők, vagy legalább is nem csak ők a hibásak.

Ügy érzem mégis, a Wyitrai- ak közül a József Attila Ifjúsági Klub nyári táborozásán sok főiskolás vesz részt, bár nem kevés elfoglaltságuk van a nyáron.

Egy ilyen kis beszélgetés kapcsán nem lehet mindent megoldani. Többet kell Nyitrá- val foglalkozni, de nemcsak az újságokban, hanem a gyakorlatban is. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy megéri.

NI.

Jozef Kroner Üzlet a korzón című filmben

j;&te$0bb film ? ;í|.?

Chaplin Kid-je.

Kedvenc szórakozása?

A horgászás és minden, ami a vízzel összefügg.

■SkKI»

Néhány hét előtti párizsi tartózkodásom és bolyongásom a Louvre-ban.

Legszebb emléke?

Zuzana kislányom születése.

Terve a Közeljövőre ?

Tutajkirándulás a Dunán

Kedvenc szerepe?

Mindig az, amire éppen készülök,

Azt nem árulom el, mert akkor már megszűnik vágy lenni.

Mi lenne, ha nem lenne színész 2

Festő.

Jó, művésznek lenni.

Hamlet.

Lejegyezte: Mešťan Katalin

A halak mélyben úsznak

TÖTH ELEMÉR VERSESKÖTETE, 1965

Fiatal szlovákiai költőnk, Tóth Elemér első, kötetbe gyűjtött verseit olvasva, célom nem lehet más, mint fel- figyfeltetni arra, amit minden kutató és gondolkodó olvasó keres, amikor könyvet vesz a kezébe: a találkozásnak és beszélgetésnek, a befogadásnak és az önmagunkkal folytatott eszmecserének milyen lehetőségeit hordozzák magukban a könyv lapjai? Élő mozgatóként hatol-e belénk az író szava, felkavar-e bennünk olyan folyamatot, amely az alkotáshoz hasonló? Mert hisz ez az, s talán a legtöbb, amit író, olvasó egyaránt kívánhat.

Tóth Elemérnek meg, úgy tűnik, éppen éltető eleme a találkozás vágya. Vajon milyen lírai és gondolati töltettel tudja ezt megszólaltatni?

Az ifjú „parasztgyerek" ragaszkodón szereti a faluját, a szülői ház melegét, az otthoni táj ismerős arcát. Tiszta tekintetét azonban az ismeretlen, a távolságok és a feléjük vezető utak vonják magukra. Eszmélkedő lelkében megkezdődött az a belső megmozdulás, amikor az ember elkezd gondolkozni a dolgok értelmén, és amikor sürgető indulattal, csillapíthatatlan vággyal akar mindent látni, mindennel találkozni, mindent megismerni („Örök vágyakozás"). E1 menésre késztető belső hangot követve hagyja el faluját, s mint a fütyülve tavaszt sodró szél, „egy marék földszaggal“ toppan be a másba, a távoli városba, Bratislavába. Vándortarisznyája új ismeretekkel, észlelni- valókka! telítődik, s még maga sem sejti, mi alakulhat ki nyomukban. Hol örömmel, hol szomorúsággal bilincseli öt le a külső látnivaló, sok egyezkednivalója az új világ jelenségeivel. ;

így indult el — mint nagyon sokan mások — egy fiatal ember, az újban széttekintgetőn, elhelyezkedni próbálón és saját, robbanásig tele ifjúságával elfoglaltam Képeket, hangulatokat rögzít, mint ahogy az ember fényképez, hogy emléket őrizhessen útjairól.

De hol indult el, és mi ebben a fiatalemberben a költő,, az énekes, a más? Az öt megkülönböztető többlet?

Tóth Elemér sajátja, egyénisége lassú folyamatban formálódik előttünk. A lefelé vezető út nála mérsékelt lejtésű szerpentineken halad, szinte észrevétlenül jutunk mélyebbre. Kötetének első két ciklusa csak egy-egy vázlatszerű képpel, felvillanással tanúskodik arról, hogy világra nyitott szeme magába zárt olyan sugarakat Is, amelyek az ő belső tulajdona kialakulását érlelik („Utak", „Jegenyék“). Főleg a harmadik ciklus verseiben kezd aztán kibontakozni a sajátos Tóth Elemér-i világ. Az emberrel — mint központi egyeduralkodójával. (Negatívumként bizonyít rá Tóth Elemér emberkörüli világára, hogy amint nem közvetlenül az embert veszi be szembogarába, hanem társadalmi vagy történelmi problémákra veti tekintetét, nem tud róluk hitelt érdemlőn szólni — és átforrósításra képtelen, eltanult kiissét produkál. Lásd. pl. „Kekete istenek“ c. írását). Az alkatára, természetes hajlamaira szabott vonzalmak, életérzések követésében lel igazi otthonára, ahol az egyszerű emberi Igazakra és az élettisztelet emberi forrásaira figyel. Emberi szív, sziílőanya, kedves, béke, csend, munka, család, virág, fa, nyár — ezek számára az energia és a fény gyújtópontjai. Néha szinte lázasra gyűlt tekintettel emeli rájuk szemét, mintha sürgetően be kellene bizonyosodnia létezésükről. Az olvasó elgondolkozva ejti ölébe a kötetet: az embert az irodalmi vizsgálódásokban is, sajnos, nem ritkán csak társadalmi-politikai és tárgyi összefüggésekben látó időkben szinte úgy hat ez, mint valami megtérés emberi dolgainkhoz. A rá- csodálkozás mellett oly minden fölé emelő érdeklődéssel, hogy a gyanakvó szellem már aggódhatna: ebbe is bele lehet fúlni, és tartós, összekapcsoló, pozitív értékek megtalálása helyett ottragadní — szárnyakra, szellemiségre, önzetlen testvériségre képtelenül — e kötelékek korlá- tolón ‘önző sarában, iszapjában. (Mert ezt — sarat, iszapot

— is gyúrhat, s gyakorta gyúr belőlük az ember). Ezért az ember számára itt is az a lényegesen meghatározó: mit épít ki magának belőlük és miképpen formálódik bennük és általuk. És ebben a döntő vonatkozásban kellemes meglepetés ér bennünket — Tóth Elemér észleli, és fel is tudja a maga módján fedni az egyszerű emberi dolgok értelmét. Emberközpontú világa így emelkedik értékké és irányul az egysíkúságból a kiteljesedés felé. Dimenziókba tágul és mélyül. Emberi igazai itt az embert emberrel összekötő komoly és szép láncszemekké nemesednek. Valamilyen ős-eszménnyé. „A súlyt keresem én, (a szavak mozdonysúlyát), a szavak örök ősi súlyát, (a szavak igazságsúlyát)... s elindulnának, (mint ősszel a madarak), a maguk valóságában, (fejtől fejig), szívtől szívig, (embertől emberig),...“ („Sokarcú szavak“). A vágyban élő, nagysúlyú ősi eszményt — vissza a forrásokhoz, emberi lehetőségeink tisztaságához és épségéhez — a valóságos ellenpár (a magyar költészet halkszavú nagyja, Tóth Árpád, az „ősi bú“-nak, a lélektől lélekig vezető út jajának nevezte egykoron felejthetetlen költeményében) kíséri

— Tóth Elemérnél inkább még csak darabosan summázó, mintsem lírain életrekeltö valóságképekkel (pl. a „Kövekében).

A fiatal költő kiteljesedő, elmélyülő életérzésének dimenzióiban, íme, már a nagy feszültségeket és energiakifejtéseket szülő kettősségek, emberi létünk ellentétekkel teli dinamikája kezd visszhangot verni. És bizonyára a vágy és a valóság közötti fájó, szorongató ellentét szenvedése tárta feL végül is előtte örökké megfejtésre váró emberi mivoltunk izgalmát. Bepillantani emberi természetű mozgatóink, fogódkozóink mögé. Magunkba nézni úgy, hogy mindnyájunkról, az ember mélyén rejlő, mintegy minden titkunk titkát magába záró lényeges felől tájékozódni. Az igazi ajándék súlyát érezzük, amikor a feszültség szorongása ezeken a tájakon kerestet a költővel, „...és így megyünk nap mina nap, tévedéseink világítanak, égnek, (zsebben a kéz, zsebben a szív, valaki béget). És nem látunk, csak tapos a láb, (...Próbálom a világ dolgait összerakni magamban), és próbálom megérteni az érthetetlent). ...És próbálom megérteni ellenségeimet, (mindnyájunk ellenségeit.“ („Egyszerű beszéd“). E meglepő sorok ott feszegetnek rést ahol, ha ebbe becsülettel és komolysággal tovább hatolunk, súlyos és kényelmetlen önvizsgáló beszélgetésben hagynak magunkra.

Tóth Elemér a költészetről és a költői hivatásról tett vallomásaiban („Felnézek a napba“, „A halak mélyben úsznak", több verse ars poetica jellegű soraiban) a mélység és egyszerűség jussát idéz! a költő elé. ő maga is ennek kötelezi el magát — a nagyon nehéznek: a lényegre meztelenített igazat mondani el, hitelt keltön; tehát nem elég summázni az igazat, a szép eszközeivel életre kell ezt kelteni. (E tekintetben nem várt helyen, az „Anyóka“ címet viselő rövidke versben beszélnek hozzánk Tóth Elemér verssorai a lényeget szépen és megjelenítőn kifejező képekben). Ha további fejlődése hozzásegíti, hogy „lent az emberi mélységekben kutatva" a művészi egyszerűség hangján sugározza szét az ott kibányászott, súlyos mondanivalót, úgy az emberi szívek megtisztogatását evo- káló ifjú költő magas célja ünnepi valósággá válhat.

Fukári Valéria