Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1965-05-25 / 21. szám

— Na... így! Nézzük csak, ini is ez. Az egyéfemista, az „albérlő“ és te, a háziasszonya nagysze­rűen megértettétek egymást. A bajok is innen származtak. Megegyeztetek, hogy a hét első és harmadik éjszakája a tiéd. — Ühh... Ezt sosem fektettétek le írásban, de így ment rendsze­resén majdnem három éven keresztül. S ö most is, amikor a vizsgákra készült, így élt nálad. A koszt és a lakás el­lenében — azon kívül, hogy minden héten két meghatáro­zott éjszakája a tiéd volt — amikor idejéből futotta, apróbb munkát végzett a ház körül: szenet hordott, nyáron rend­szeresen felsöpörte az udvart:, télen pedig elhányta a havat. S mivel te féltél (magad sem tudod miért juttatta a le- és feimenés a férjed halálát eszedbe), ô járt mindenért a padlásra meg a pincébe is. A hét többi éjszakáján, kü- lönösen a két meghatározott közöttin nagyokat aludt, vagy pedig rendszerint késő éjsza­káig dolgozott: Irt vagy olva­sott. A hét végén rendszeresen hazautazott, de azért követ­kezetesen pontos volt: az első éjszakára mindig visszajött. Egy alkalom kivételével soha­sem szegte meg megegyezés- teket. Az is még korábban történt. Állítólag családi zűr miatt nem tudott időben visz- szautazni. (Olyasfélét mondott, hogy meghalt valakije.) Hiány­zását bepótolta másnap. Jól esett neki nálad lakni. — Azt meghiszem. Ez volt a második lakása, amióta lejött az egyetemre. Az elsőt, habár viszonylag közel volt az egyetemhez, nem sze­rette az utca állandóan lükte­tő és tülkölő zsivaja miatt. Nem is sokáig maradt ott. Át­költözött hozzád a városszéli villába, mely távol volt minden zajtól, füsttől és fékcsikorgás- tól. Egymáshoz való közeledésiek is érdekes volt. — Érdekes? Férjed halála óta csendesen, visszahúzódva éltél, de mint negyven év körüli özvegyasz- szony, jól tartottad magad. Arcodon még jócskán meglát­szottak az egykori szépség nyomai, alakod pedig — habár nem szenteltél különösebb fi­gyelmet a diétának — vékony és karcsú volt. Szomszédaid többször mondták már: nincs értelme, hogy otthon ülj és a fejed lógasd, hisz fiatal vagy még. Mivel a temetés után elég hamar összeszedted magad és lassan megnyugodtál — nem is tűnt ostobának a tanács. Érezted, valami hiányzik éle­tedből, tudtad is mi, de konk­réten nem mertél erre gondol­ni mindaddig, míg az egyete­mista hozzád nem költözött. Eleinte még ekkor is ijedtén korholtad önmagad, de a gon­dolattal azért hamarosan meg­békéltél. — Hiába, az ördög nem hagy nyugton. Tél vblt. Leesett már az első hó, amikor az egyik hétfői napon meghívtad ebédre. 6 szívesen lemondott az egyete­mi menza babfőzelékéről és örömmel fogadta a meghívást. El volt ragadtatva főztödtől. Tetszettél neki és az utóbbi időben számára sem volt ide­gen a gondolat. Akkor egyez­tetek meg, s ettől kezdve megszűntél csak háziasszony lenni. Hamarosan mindketten fel­találtátok magatokat az új helyzetben. — Ténylég? Neki nem volt semmi kifo­gása kötelességei ellen, meg­értő voltál vele szemben és gyengéd. így ment majdnem teljes három éven keresztül. Te meg­lelted, ami hiányzott, ő pedig könyveket vásárolt és nyáron a tengeren nyaralt. — Egészen ideális, a kecs­kének is tele a zsebe, s te is virulsz... Az utóbbi időben azonban különös változásokat vettél észre a fiún, de mivel tovább­ra is a régi, a megegyezés szerint ment minden — nem tulajdoníthattál az egésznek különösebb jelentőséget. Ész­revetted, hogy most már nem utazgat minden hétvégen haza, hanem sokszor késő éjjelekig kimarad. Ezt nem tette azelőtt, vagy legalábbis nem ilyen sű­rűn, s ha tette is, csak akkor, amikor kollégái érte jöttek. Kezdtél féltékeny lenni, érez­ted a közelgő veszélyt, tudtad mit jelent számodra ő, s mit veszítenél vele. Nemrég véletlenül egy fény­kép akadt kezedbe. Egy fiatal lány képe volt. Nem szóltál neki erről semmit. Ő is hall­gatott. Talán nem akart meg­bántani vele. Az egyik tavaszi napon meg­történt az. — Mi?, JUGOSZLÁVIÁI MAGYAR IRODALOM <5. N ;/3 O o »-5 • JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM FEHÉR FERENC: Madá ... ami eddig csak egyszer: hétfő volt s ő nem jelentke­zett. — ÖT Habár egy kicsit kétségbe­estél, azt gondoltad, most is úgy lesz majd, mint akkor elő­ször. Nyugtalanul aludtál egész idő alatt. Késő éjjel volt már, jóval éjfél után, amikor valami neszre felriadtál és fülelni kezdtél. Csend. Kis idő múlva megismétlő­dött a zaj. Most már tisztán kivehetted, a lépcsőházból jött. Ezután halk suttogás ütötte meg a füledet, majd csoszogás. Hirtelen kiugrottál az ágyból és lábujjhegyen az ajtóhoz siettél. Dermedten bámultál. Ő volt. Amikor a holdfény az arcára esett, megismerted a lányt is, akit kézenfogva bevezetett a szobájába. .Az volt. A fénykép­ről. — Ni, a szemtelenje, mire képes! Akkor éjjel a szomszédok mintha lövéseket hallottak volna. Reggel feljelentetted magad a rendőrségen. A hét' első éjszakája a tiéd volt — csak ennyit mondtál védelmedben a bírósági tár­gyaláson ... — Szép kis história! Még szerencse, hogy ezek az újság­írók sokszor meséket írnak. Még néhány szót motyogott, majd különös arckifejezéssel, összehúzott szemöldökkel és félrebillentett fejjel bámult az újságpapírra. Valószínűleg még egyszer végiggondolta az egé­szet, de lehet, hogy talán ép­pen a lehetőségen gondolko­dott: az unokájával is meges­hetett volna ez. Végül határozott mozdulattal — mintha azt akarná kifejez­ni, hogy nem érdemes ezzel tovább foglalkozni — a térdé­re eresztette az újságot. Óvatosan kettőt visszalapo­zott, megigazította szemüvegét és még egyszer olvasni kezdte a napi politikai híreket. s o u < Q O as x < O < s < > '< J N 5/3 o 0 0 2 o u < Q O se x < * 0 < < > < j N 5/3 o 0 2 O 0 < a o X X < 0 < < > < 0 N 5/2 o 0 0 Hófehér madár a vállamon, csőre öt-tőrű szánalom. Reggel galamb volt, és lett sirály Tengert leheltem, és mégse száll.. Hurcolom, akárcsak álmaim, ébredek megtépett szárnyain. Tán el is repülne, úgylehet... Jaj, vállamhoz nőve jó kezed! Játék Egymást űzik árnyaink a fényben egymást tapossák nyomaink a sárban egymást feszítjük két út keresztjére két út keresztjén te aloénak látszol aloé kit elkerült a bánat aloé ki virágzáskor meghal EÖRSI ISTVÁN: Srácként azt hittem, minden ennivaló, még füvet, sötlegyet is ettem, le történt velem egy s más és rájöttem, hogy nem lehet mindent szeretnem, Kamaszként azt hittem, a boldogság végtelen hosszú makaróni, na már tudom, hogy bors csak: ráharapsz, könnyezel, nem bírsz szólni. Kék égen sétált a pufók hold, az örök szerelmen merengtem, de akkor egy néni kézen fogott és én pirongva vele mentem. Láttam libegni gyönyörűbbeket is, de válogatni igazán szégyen — mindig gondosan ügyeltem arra, hogy a csúnyákat meg ne sértsem. Később azt hittem, jó játék, ha a semmiből valamit teremtek, közben a valamik kifogtak rajtam és ravaszul semmivé lettek. Volt néhány meglepő percem, amikor hipp-hopp meg akartam halni. Sakkoztam a halállal, vakon játszottunk, függőben maradt a parti. I MOHÁCSI ÉVA: Hangok Meghalt a csönd. Csak a hangok élnek, ha este van. Nem szeretem a kacagást, a sírást, tele van tőlük a szobám / Magával kellet volna vinnie a hangot, a zajt, a zümmö­gést. Nem kellett volna megölnie a csöndet. A te hangod halk s puha. Mikor beszélsz, néha úgy ér­zem, visszahozod az elveszett némaságot. Mikor beszélsz, puha hópihék hullnak a földre. Nem kellett volna elvinnie a csöndet. Megkérlek, beszélj, sokat beszélj nekem. JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM • JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM Maur its Ferenc: új&žídl „Múlnak a napok“ — gondolta. „Egyedül vagyok. Azért múlnak.“ A szoba szürke volt, az ablak tágult, míg akkora nem lett, mint az ég. Az ég hatal­masnak tűnt. „Milyen jó, hogy nem tudnak szállni az emberek. Milyen jó, hogy csak a madarak tudnak szállni.“ Meglátta a madarakat. Látta szemeiket, fehérek voltak, a ten­ger felől szállottak. Megmozdultak a falak és a madarak el­tűntek. „Miért üres az ablakom?" — kérdezte. Elvitte őket a szél. Az ablak folyt, mint a folyó. A folyó folyt, a fák körülvették, rongyos, fekete arcuk repült a folyóval, a fehér ma­darak belehullottak, a partok megrepedez­tek. „Ősz van. A folyó megbámult. Nem tud folyni. A szé megsemmisítette a hullámokat. Lomha a folyó." Egyedül volt, nézte a folyót. A madarak csillogtak. A partok tele voltak döglött halakkal. Őrizni kellene a folyót. Nem engedni az embereket közelébe, mert piszkítjük kana- lizációkkal, belemennek, megfulladnak, föl- fújódnak és csak bűzlenek. Mindent beledobálnak: deszkákat, hordó­kat, ládákat, romlott ételeket." És elfolyt a folyó. Medre megtelt száraz gyökerekkel és kövekkel. Üres lett az ablak. Az ég összetört, le- hullot a városra. És a város megjelent az ablakban. A város hegyes tornyaival egy sünre em­lékeztetett. A sün összekuporodott az ab­lakban. A házak zöldek voltak, kéményeikből fák füstölögtek, a cserepeken fű nőtt, macskák és galambok játszadoztak. „A városiak imádják a kecsketejet.“ Kecskék ugrálnak ki-be az ablakokból. Az udvarok teli voltak rózsákkal. Égtek az udvarok. A városiak arca vér­piros volt, mikor a főtéren sétáltak. A férfiak fekete kalapban járkáltak, a kecskéket vezették. Asszonyaik aprók voltak, fodrosak és kö­vérek. A leány a főtér közepén állott. Szóltak a harangok. Remegtek a tornyok, szédelegtek az utcák. Felriadt a Hold és kihullott egy harang­ból. Szétfröccsent a város. És a Hold megjelent az ablakban. A leány tenyéren hozta. Haja fellobbant. „Miért jöttél?“ — kérdezte. A Hold begurult a szobába o „Miért jöttél?" A leány fényesen mosolygott, fogai ki­látszottak, mellei pirosak voltak. Leült az ablakban. „Egyedül vagy" — mondta. „Beszögezték az ajtót. Egyedül vagy, é- hes vagy, sovány. Ejöttem.“ A leány nevetett és a Hold almává válto­zott. „Egyél" — mondta. „ Nem ismerlek, miért jöttél?" A leány kilépett az ablakból. „ Nem ismerlek." Üres lett az ablak. Lebegett. „Eljöttem hozzád. Miért ilyen hideg az arcod? Hol van a kezed? Nem találta, megrémült. A leány ficánkolt előtte. Vékony teste ki­nyúlt, remegett, forgott. „Hol vagy?" Fájt a szeme. „Hol vagy?" Hirtelen megragadta a leány testét. Neki. dőltek a falnak. Tele lett szája a leány szagos hajával. Ujjai beleolvadtak könnyű testébe. Az ablakban újra ott volt a Hold. Nem volt sárga, nem volt kerek. Megörült, amikor meglátta. A leány teste meleg volt. Beleharapott egyik mellébe. A leány hangosan nevetett, teste ráz­kódott és megkérdezte: „Hol vagy? Hol a tenger?" JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM • JUGOSZLÁVTÄT MAGYAR IRODALOM • JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOM • JUGOSZI

Next

/
Thumbnails
Contents