Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-05-18 / 20. szám
in Ml. XIV. évi. • IMS. V.U. ft CSISZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A tehetséges fiatalokat várják a főiskolák AZ 1965—66-OS ISKOLAÉVBEN a főiskolákra 24 ezer hallgatót vesznek fel. ebből Szlovákiában 9200-at. Távhallgatő- nak 12 ezer jelentkezőt vesznek fel, Szlovákiában ötezret. Szlovákiában technikai főiskolára 4760, egyetemre 2650, pedagógiai fakultásra pedig 1700 hallgató iratkozhat be. Az elmúlt évekkel szemben, az általános műveltséget nyújtó iskolák végzett tanulói az idén fokozott érdeklődést mutatnak a főiskolák iránt. Az idén érettségizők 80 százaléka a főiskolákra jelentkezett. A technikai főiskola és a mező- gazdasági főiskola iránt érdeklődnek a legkevésbé. Az érettz utóbbi időben a nép- (J gazdaság irányítási rendn szerének bírálata naponta hallható, nem alaptalanul. Jőmagunk is számtalan példát tudnánk felsorakoztatni, hogy a jelenlegi mechanizmus, többi között a tervezési, ár-, pénzügyi és anyagi érdekeltségi rendszer egyik-másik bürokratikus kinövése mennyiben hátráltatja a helyes határozatok, intézkedések és törekvések gyakorlati megvalósulását. Mint ismeretes, a párt Központi Bizottsága határozata elrendelte a gazdasági irányítás felülvizsgálását és kellő módosítását. Jőnéhány emberben azonban furcsa kettőség lakozik. Mint vevő megköveteli, hogy kifogástalan minőségű terméket kapjon pénzéért, s becsapva érzi magát, ha — mondjuk — idő előtt tönkremegy a gyereknek vásárolt cipő, sűrű időközökben meghibásodik a mosógép, vagy a televíziós készülék. ségizők hagyományosan az egyetemre szeretnének beiratkozni. A határidőig — melyet nem hosszabbítottak meg —, 3 ezerrel többen jelentkeztek az első évfolyamra. Az orvosi és a filozófiai fakultáson egy helyre hárman is jelentkeznek. A következő iskolaévben a Komenský Egyetem filozófiai fakultásán új szakot nyitnak: a szociológiát. A PEDAGÓGIAI FAKULTÁSOK is nagyobb érdeklődésnek örvendenek, mint eddig és így szigorított a felvétel. A természettudományi fakultás annak ellenére, hogy az irányszámot betöltötte az igen igényes matematika-fizika szakon nem rendelkezik megfelelő válasz- tékksl A TECHNIKAI FŐISKOLÁK közül a Kassai Technikai Főiskolára és a Nyitrai Mezőgazda- sági Főiskolára lehet még jelentkezni. A távhallgatónak jelentkezők száma megfelel az irányszámnak, de azzal is számolni kell, hogy a jelentkezők közül sokan még visszalépnek. A távhallgatók is szóbeli és írásbeli vizsgát tesznek. A rendes hallgatók felvételi vizsgája június 16-án kezdődik. A filmekről is ismert Jiri Vala nagy sikerrel játszik a My fair lady című musicalban (Všetečka felvétel) RAJTUNK IS MÚLIK! Ugyanakkor, mint a különböző javakat előállító dolgozó, bocsánatos bűnnek tartja a hanyag, nemtörődöm munkát, s nemegyszer „hősi tétt“-nek az ellenőrök becsapását. Alapvető fogyatékosság, hogy az üzemekben nem alakult ki még olyan közszellem, hogy a megfelelő minőségi munkáért mindenki anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozzék. E szemlélelet jócskán elősegítik, hogy a mozgalmi szervek sem követelik meg a hanyag, nemtörődöm munkát végzők fele- lősségrevonását. Nem folytatjuk tovább. Jő dolog és a termelési tanácskozások szókimondó, nyílt légköre is arról tanúskodik, hogy a közhangulat egyre inkább a felelőtlenek, a fegyelmezetlenek, a lógósok, a nép érdekeinek megsértői ellen fordul. Az üzemek dolgozói hangoztatják: a legfontosabb feladat, amit csinálunk, csináljuk jól! M. K. r .? us-t-o us, uUxl? tuf f-t-r-t/ uT 7 A jövő orvosai a prágai egyetem Purkyne Intézetében. NÁDOR TAMAS: Qfa „ A holnap szól, a néma, És velük én is hang vagyok, ismeretlen, Ki a nyíló égholt alól, S a hozzátartozó út is úgy Hol a dolgok, az emberek és üzen, Közös sorsok kórusa szól. Miki R. Helexa felvétele Hogy kövei, a szófián köznapok Kiáltanak nekem. Most minden tárgynak hangja van: A porszemé csak cirpelő. De a titok hü tolmácsaként Éelbúg az összes háztető. S a szekrények mélyébe fúlt Emlékek és a falba fagyott Visszakísér tö ösztönök közül Egy szebb világba láthatok: Örülnek itt a morc falak is, Csokorban nő az asztalon Az újarcú tárgyak között Vígan kihajtó buzgalom. (R. Vejvoda felvétele) Csak itt-ott állnak vitrinek Csöndjébe pusztult fegyverek, De oly erősen tűz a nap, Hogy lassan nem is látszanak. Es kinn: a sodró végtelen. A törvénnyé tisztult csaták, Az égen, földön otthonos, Boldoggá oktatott világ. Tudom, hogy megteremt jük ezt. Mit végül minden megtanul. S majd szelíd csillagok között Sétálunk halhatatlanul. Forró üdvözletemet küldöm az ÜJ IFJÚSÁG olvasóinak, kívánok munkájukban és életükben sok sikert. A. Leonov, 1965. május 13. VILLÁMINTERJÚ LEONOVVAL Olvasóink már bizonyára értesültek arról, hogy A. Leonov szovjet űrhajós hazánkba látogatott. Bratislaváhan a színház látogatása után sikerült köze- ■ lébe kerülni és néhány kérdést intézni hozzá. ® A programja annyira zsúfolt, hogy még lélegzethez sem jut és mégis mindig olyan friss, olyan fáradhatatlan — azt hiszem azért nem fáradok el, mert mindig mosolygós, igazi jó barátok vesznek körül Nagyon jól érzem magam itt. Igaz, alig alszom két-három órát naponta... Néhány ezer au- togrammot adok, már három toliamat kiírtam. • Szeretne egy űrhajón együtt lenni egy amerikai űrhajóssal? — Miért ne? Bizonyára érdekes lenne, hiszen a világ népeinek minden területen együtt kellene működnie. • Ha megengedi, kérdésemmel most a magánéletére célzok. Mikor lett először szerelmes? — Körülbelül 19 éves voltam, nem tudom maguk szerint túl későn, vagy túl korán? © A mostani felesége az első szerelme? — Óh, micsoda kérdés! © Mit csinált akkor, amikor 20 éves volt?, Katonai repülőkiképzésen voltam. Tanultam, olvastam és úgy éltem, mint általában a fiatalemberek. © Melyik sporí érdekli 8 legjobban? — Nagyon szívesen sportolok, de legjobban a kerékpározást szeretem. • Mikor kezdett festegetni?) — Már mint kisgyermek is a falakra és a kerítésekre raj- zolgattam. Az édesanyám nagyon sokat bosszankodott emiatt. Amikor már iskolába jártam, mindig arra figyelmeztették, hogy ügyeljen rám, mégse való, hogy annyit firkáljak. Csak később fedezték fel rajzkészségemet, de rajzolni nem taníttattak. © Ki volt az első ember, akivel visszaérkezése után a Földön először találkozott? — Egy azok közül, akik az indulásnál is jelen voltak. © Az űrhajózás folyamán a felesége bizonyára sokat iz-1 gult? — A feleségem és a lányom bizonyára vegyes érzelmekkel küszködtek. Dehát erről talán ők többet mondhatnának. Sajnos, beszélgetésünket kénytelenek voltunk félbeszakítani, mert többszáz fiú és lány várt autogramra, vagy arra, hogy legalább kezet szorít• Az általános műveltséget nyújtó középiskolák végzett tanulói közül az idén többen, mint az előző években, egyetemen akarják folytatni tanulmányaikat • A technikai főiskolákon gondot okoz a hallgatók fakultások szerinti beosztása • Cj tanulmányi szak: szociológia • A felvételi vizsgák június 16-án kezdődnek.