Új Ifjúság, 1965 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1965-03-30 / 13. szám
Foto: Horváth Árpád Tóth Elemér: ELMENTEK A KATONÁK * Elmentek a katonák fekete bakancsban fekete ruhában tűzpiros arccal fehér zsebkendőkkel Az utca kövén hagyták lépteik szigorú dobogását valami sóhajokat kevés könnyet s néhány egészen friss emléket i .v 5 Elmentek a katonák a kutyák is sokáig vonítottak Elmentek a katonák és belefeklidtek a mocskokba húszévesen sokáig jártak elkeskenyedett mosolyokkal húszévesen sokáig bíztak megkeményedett szívvel húszévesen sokáig hittek a búcsúztatók lobogásának húszévesen Aztán egyszer csak visszajöttek fekete volt a bakancsuk fekete volt a ruhájuk fehér volt az arcuk piros a zsebkendőjük Azóta az anyák sűrűn járnak a temetőbe azóta be sok virág nyílik a temetőben És az anyákat nem kérdi soha senki VtV.WA'.W.V.WAWAV.VMWAWAV.V. W I Egy évvel ezelőtt jártunk " Ipolyságon, s irtunk nagy lelkesedéssel az ott pezsdülő szellemi életről, az irodalmi színpadról, a diákok aktív érdeklődéséről, a pedagógusok lelkes tenniakarásáról. Mi történt az elmúlt év alatt, arra voltunk kiváncsiak mostani látogatásunk alkalmából. Az e- redmény: pozitív is negatív is. Pozitív például az, hogy a már tavaly is szép eredményt elért irodalmi színpad ezúttal valóne egy értelmiségi klub, jó lenne egy irodalmi társaság (hiszen, ahol egyetlen kisvárosban ennyi, már országos méretben is számontartott irodalmár működik, ez szinte természetes igény), ám ha ezúttal is csak a tavalyt tervezgetésig jut el a dolog, akkor nem sok haszna lesz ennek a mostani vitának sem. Pedig hát a lehetőségek meg. vannak: Vass Ottó, Hajdú András, Sági Tóth Tibor, Korpás Ipolyságon ban kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Vihar Béla versét (Egy katona megy a hóban) még csak a szokásos színvonalon sikerült egyelőre megolda- niok (bár említsük meg, hogy ez a vállalkozás a 16-17 esztendős Zalabai Zsigmond első rendezése), a Ritszosz-vers viszont (Alfa, Beta, Gamma) már egészen nagyvonalú teljesítmény, s ha az első vers előadásának színvonalát sikerül e- melniök, mindenképpen elismerésre méltó teljesítményt nyújthatnak majd. Ennyit a pozitívumokról. Negatívum viszont, hogy az egy év alatt jóformán semmiféle más szellemi tevékenységre nem futotta az ipolyságiak e- rejéből, s így hiába volt a tavalyi nagy nekirugaszkodás, a tervek csak tervek maradtak. Ez évben ismét nagy terveket forgatnak a fejükben. Jó lenPál az irodalmárok közül, Köteles János, Cseri Jenő, Szkla- dányi Endre a pedagógusok közül nagyon is alkalmas embereknek látszanak ahhoz, hogy komoly, színvonalas kulturális életet tudjanak teremteni. S itt vannak a diákok, akikről már tavaly is olyan lelkesítő dolgokat írhattunk. Zalabai Zsigmond, Mák Ferenc, Pereszlényi Irén, Mits Klára, Bobor József, Szalai Tibor, s mind a többiek. Tavaly is megírtuk már, most újra megerősíthetjük akkori állításunkat: ha valahol, itt Ipolyságon aztán valóban minden lehelőség megvan ahhoz, hogy önképzőkör és iro. dalmi színpad, színjét szócsoport és zenekar eredményesen működhessen. A titok csak abban van: hogyan az elképzeléseket gyakorlattá változtatni. -nyiNYÍLT LEVÉL Tisztelt Szerkesztőség! A közelmúltban hallottam a Csehszlovákiai Magyar Rádió „Fényszóró" című műsorát. Pár napra rá. Tőzsér Árpádnak a Hétben megjelent cikkéből megtudtam, hogy a műsorban részt vettek a komáromi AKI tanulói is, pontosabban az iskola big- beat csoportja, egy szavalója és egy énekese. A műsor így még jobban tetszett, ugyanakkor a diákszimpátia mellett felébredt bennem a hiúság is: Ilyet mi, ipolyságiak is tudunk. Helyesebben; tudnánk. De hol, hogyan és kinek bizonyítsuk be? Ekkor támadt az az ötletünk, hogy országos fórumhoz fordulunk. Javaslatunk a következő: A Bratislavai Magyar Rádió szerkesztősége hirdessen valamennyi magyar tannyelvű középiskola bevonásával, olyan formában, mint a budapesti TV „Versenyző városok“ című műsora. Legyenek nálunk „Versenyző iskolák"! A tizenkétéves középiskolák feltétlenül megérdemlik, hogy országos fórum előtt szerepeljenek, hiszen ők képezik csaknem valamennyi irodalmi színpadunk alapját. A műsor létrehozásával a rádió szerkesztősége hármas célt is szolgálna: 1. ösztönözné az iskolai kulturális munkát, melyre bizonyára serkentőleg hatna a nagyközönség előtti szereplés, 2. A „Fényszóró" állandóan friss és - a versengés, az egészséges szellemű vetélkedő hatására — színvonalas műsorral bővülne, 3. Szép számú közönséget toborozna a diákság köréből, mert — ha történetesen az ipolyságiakra irányulna a „Fényszóró" sugara, elképzelhetetlennek tartom hogy iskolánk kb. 250 CSISZ tagja a műsor időpontjában ne kuporogna izgatottan a rádió előtt, nem is beszélve arról, hogy a következő adást is újabb tízek és százak hallgatnák meg, csupán puszta kíváncsiságból, hogy összehasonlítsanak és mérlegeljenek, eldöntsék, melyik műsor volt a magasabb színvonalú. Ilyen akció, amely ennyi pozitívummal járna, nem lenne felesleges és hiábavaló. Reméljük, javaslatunk megértésre talál mind az iskolák, mind a rádió körében, s a szerkesztőség ránk, a közönségre, a hallgatókra irányítja a „Fényszóró" sugarát, amely így nem hiába szórja majd a fényét! Zalabai Zsigmond, Ipolyság Rio de Janeiro egyik külvárosában razziát tartott a rendőrség és felforgató tartalmú könyvek után kutatott. A nagy akció során rengeteg vöröskötésű könyvet foglaltak le. A razziát irányító rendőrtiszt a tisztogatás végezetével belelapozott az egyik vöröskötésű, felforgató tartalommal gyanúsított könyvbe. A biblia volt.-OA hollandiai Erazmus-dí- jat, melyet minden évben olyan személyiségeknek ítélnek oda, akik a legnagyobb érdemeket szerezték az európai kultúra fellendítésében, az Idén Chaplinének és Bergmar filmrendezőnek ítélték. A díjat eddig már Robert Schumann, Karls Jaspers, Marc Chagall. Oscar Kokoschka kapták meg. Egy katona megy a hóban (Jelenet az irodalmi színpad műsorából) Szlavomir Mrozek Egyszer az igazgatónk a büfében halat rendelt Egy vendég közbeszólt: — Bocsásson meg, de azt a halat én rendeltem meg hamarább. Csend lett. Az igazgató olyannyira elcsodálkozott, hogy szóhoz sem tudott jutni. Aztán nagysokára megszólalt: — Tudja-e egyáltalán, ki vagyok én? — Nem tudom! — szólt az idegen Még a lélegzetünk is elállt. — Tehát ön nem tudja, ki vagyok én? — ismételte az igazgató. —Fogalmam sincs róla. — Nincs? — Nincs! — Hogy lehet az — csattant fel az igazgató — s közben elsápadt. Megint csak elállt a lélegzetünk. — Nem vagyok idevalósi, — szólt nyugodtan az idegen. — Van itt valaki ismerőse? — kérdezte az igazgató, s hangjában remény csendült fel. — Nincs! — Nem akar véletlenül nálunk valamit elintézni? — Semmi elintéznivalóm nincs! — De mégis valamit! — kiáltott fel az igazgató. — Például valamilyen kérvény, vagy más egyéb... Mindjárt elutasítanánk! — Semmi ilyesféle nincs! — Uram. nagyon kérem önt, tegye meg a kedvemért, legyen valami elintéznivalója! — Kizárt dolog — szólt éréAZ IDEGEN lyesen az idegen. — Adja ide a halat! Az igazgató, habár könnyezett is, mit tehetett, odaadta a halat. Az idegen megette, aztán elment Sajnáltuk az igazgatót. Nincs annál jobb dolog, ha az ember az övéi közt van. Azokat elbocsáthatja a munkából, lehetetlenné teheti, kidobhatja és megmutathatja nekik a... De az idegen nem érti meg! Gérecz Árpád fordítása Párizsban, a világ városában Cselényi László V. Milyen hát a párizsi erkölcs? A kérdés csakis abban a vonatkozásban érdekelhet bennünket, hogy hozzámérve a saját normáinkat, hol is állunk tulajdon - dőltképpen. Ez érdekelte leginkább majd öt vent ágú csoportunkat is, lévén mindannyian harmincon inneni fiatalok. Felszínéről nézve a kérdést, kb. ennyi, amit előzetesen megtudtunk: erkölcstelenség. Évtizedekkel Párizsban járt nagymamák, nagytaták még most is hátborzongva emlegetik, hogy Párizsban nyilvános helyeken csókolódznak a fiatalok, s nem őket szólják meg a járókelők, hanem azt, aki netán megbot- ránkozni merne Ha akadna egyáltálán ilyen, de nem akad, legfeljebb, ha a mi középeurópai erkölcscsőszeink kimennek Párizsba, de nyüvánosan a- zok sem igen mernek fellépni, csak magukban morognak az ilyen erkölcsök láttán. Mindez, ahogy mondottam, felszín De o felszín alatt mélyebb dolgok rejlenek, s nyilván az effajta felszíni jelenségek is utalnak valamire. Milyen összefüggésben van hát a villamosokban, Szajna-parton, romantikus párizsi utcákon való nyilvános csókolódzás a mélyebb értelemben vett erkölcsiekkel? A kérdést megválaszolni nem könnyű, ha még- is megkíséreljük a lehetetlent, csakis a leg szubjektívabb véleményként tehetjük, hisz elfogadott normák ezen a téren nincsen, mindenki magyarázhatja a dolgokat a saját ízlése szerint. En körülbelül így magyaráznám az egészet: A prudéria a kispolgárság er. kölese. Párizsban. s nyilván más világvárosokban is, a kispolgárság soha nem volt, legalábbis súlyos mértékben nem volt, izlésformáló közeg, így a párizsi erkölcsöt elsősorban a nemesség-nagypolgárság formálta az egyik oldalon, a munkásság a másikon. A kettő között pedig olyan nagy volt a szakadék, hogy semmiképpen sem hathatott egymásra, így mindkét fél kialakíthatta a ma. ga sajátos erkölcsét. Ezzel szemben mi volt a helyzet Európa közepén? Az itteni erkölcsöt elsősorban a kispolgárság formálta, lévén a vidéki kúriákba visszavonult nemesség elszigetelődve a társadalmi é- rintkezéstöl, a parasztság, falusi szegénység viszont ismét egy másik vüág, megintcsak faivakként elszigetelődve egymástól, A kispolgárság hát kialakíthatta a maga sajátosan prűd, s gondolom világviszonylatban is figyelemreméltóan konzervatív erkölcseit, s a felfelé kapaszkodó munkásosztály, de a „lefelé“ orientálódó nemesség is, a közöttük lévő sza. kadékot kitöltő kispolgátság erkölcsét tartotta a mérvadónak. így alakult aztán ki ez a sajátosan dunai áji változata az erkölcsi világnézetnek, Bécstől kezdve, Pozsonyon, Budapesten át egészen a Balkánig. A elmélet, mondom, szubjektív, mégcsak arra sem tart számot, hogy egyedi esetekben elfogadja az olvasó, valamiképpen azonban el kell gondolkoznunk ezekről a dolgokról. Már csak azért is, mert az erkölcsi konzervativizmus, amelyben le- ledzünk, nemcsak Párizzsal ösz- szemérve tűnik túlzottnak, de akár prágai mércével mérve is nagyfokú Egy országban é- lünk, volt alkalmunk megfigyelni: mennyivel szabadabban mozognak például az erkölcsi tilalomfák között a csehek (különösen a nők) vagy a lengyelek.. Mit bizonyít ez? Nemcsak azt, hogy Prága közelebb esik Párizshoz, mint mondjuk Pozsony vagy Budapest, de azt is,hogy a cseh erkölcsöket nem a kispolgárság alakította elsősorban, bárha ellentmondásnak tűnik is mindez, lévén a cseh kispolgárság a legerősebb Közép-kelet -Európában. Ámde miért beszélek ilyen részletesen ezekről a dolgokról ? Azért, mert Párizsban járva volt alkalmam beszélgetni turistatársaimmal az itthoni viszonyokról, S megdöbbentő az a helyzet, amit hallottam, s amit amúgyis napról-napra tapasztalhatok. Nálunk megszólják az embert, ha nyilvánosan csókolódzik valakivel. De megszólják azért is, ha szeret „társadalmi" (értsd: valláserkölcsi) kötöttségek nélkül. Mire vezet mindez ? Ha egy férfi megszeret egy nőt, elveszi feleségül. De ha öt év múlva rájön, hogy mást szeret, már nem tehet semmit, mert hiszen az előbbi a felesége, szeresse azt, ne kujtorogjon idegen nők titán (így van ez természetesen vagy még rosszabbul a nők e- setében is). Mi következik mindebből ? Nem az, hogy valóban nem kujtorog ama másik után, hanem éppen az ellenkezője, csakhogy ezt titokban igyekszik tartani, vagyis rászokik az álszenteskedésre, a- mi még a jobbik eset. A rósz- szabóik az, ha rájönnek a dologra, s kiátkozzák a világból, ellátván mindenféle jelzőkkel, amelyekben különösen bővelkedik a magyar nyelv, férfiak esetében egy kicsit könnyebb a helyzet, de ki tudná megmondani, a nők „figídsé gének, hisztériájának, egyre szaporodó idegbajainak“ hány százalékát okozta eme mi „tisztességes erkölcsi“ világnézetünk ? (Folytatjuk)
