Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1964-03-24 / 12. szám
SÍNEK ♦ Az elmúlt év legsikere♦ sebb szlovák könyve Mňač- i ko: Elkésett riportok című I kötete volt. A mű nemso- I kára megjelenik harmadik ♦ kiadásban. í Az itt közölt írást a ♦ nagysikerű kötetből válasz♦ tottuk. Az Ifjúsági Gát építésén ismerkedtem meg Benóval. A fiatal brigádok politikai vezetője volt. Csak futtában ismertem, nem tudom, hogy állta meg helyét a beosztásában. Talán jól, mert még évek múlva is, amikor találkoztam az ottani brigádmunkán részt vett emberekkel, előbukkant emlékeinkből az ő neve is. Ott az Ifjúsági Gáton minden úgy ment, mint annak a rendje. A munkánál fontosabbak voltak a sorakozők, zászlófelvonások, reggeli tornák, gyűlések, rangok, tisztségek és karrierek. De mindennél legfontosabbak a tilalmak voltak. Tilos volt a borivás (persze ez nem vonatkozott, amint néhányszor tapasztaltam, a „vezető káderekre“), tilos volt a szerelem (szintén nem vonatkozott a vezető káderekre), tilos volt gondolkodni (ez vonatkozott a vezető káderekre is), tilos volt a zúgplődás, az orrfintorgatás a rossz ebéd felett, tilos volt más könyvet olvasni, mint amit engedélyeztek, tilos volt a vezetők bármiféle bírálata a legalacsonyabb rangúaktól egész a leg- magasabbbakig. Az efféle ifjúsági építkezésnek előbb-utóbb kudarcot kellett vallania, és kudarcot is vallott. Egy napon a Toman- féle módszerekről kezdtek beszélni, s mindazok, akik akárcsak jelentéktelen tisztséget is töltöttek be, el voltak kárhoztatva. Benő a brigád politikai parancsnoka volt, tehát a Toman-féle módszerek egyik hordozója. Kidobták a CSISZ Központi Bizottságából, s azt ajánlották neki, hogy bűneit becsületes munkával, a lapát mellett tegye jóvá. A lapát abban az időben olyan mfri- denre jó kádergyógyszer volt. Sohasem felejtem el annak a nyugalmazott generálisnak az esetét, aki a Szövetségi Vasútvonal építésének igazgatójánál új „beosztásba“ az üzemi konyhák vezetőjeként. — Ezt a beosztásomat párt- feladatnak tekintem. Becsülettel és megalkuvás nélkül teljesítem majd azt... — jelentette ki belépésekor a meglepődött igazgatónak. Láttam ott. keleten, térdig érő sárban dolgozó embereket, akik előtt nemrég még reszkettek az egyszerű halandók; láttam miniszterhelyetteseket, magas rangú funkcionáriusokat, akik „káderszem- pontből jöttek megtisztulni“ a kelet-szlovákiai sárba, akik eljöttek „összeforrni" a munkásosztállyal. Egyik nap a vaskombinát építkezésén felbukkant Benő is. ő másként jött, mint a többiek, neki nem kellett összeforrnia a munkásosztállyal, mert eltekintve az Ifjúsági Gáton betöltött tisztségének epizódjától, sohasem volt egyéb, mint munkás. Fellapátolt ő már fiatal kora ellenére, ezer és ezer köbméter földet. Vissza is tért ehhez a munkához, mégpedig ahogy esküdözött örökre. — A lapát is politika ... — nevetett. — Mégpedig jó politika. De nem is teszem le már a kezemből soha. Az embernek, no meg az ember szavának is nagyobb a súlya, amikor lapát van a kezében... Nem ismertem őt még any- nyira, hogy mindenben higy- gyek a szavának. A lapátról sokan mondtak már mindenféle szép dolgot. De Benő rövid idő alatt a fiatal brigád csoportvezetője lett az iparvágány építésén. A csoportvezető az már valamivel több, az ügyes csoportvezető pedig fé- lig-meddig ígéretet jelent az üzemrészleg-vezetői rangra, s majd feljebb és feljebb. Rosszul ítéltem meg őt. Az embernek sohasem szabad a megrögzött sablonok szerint gondolkodnia. Benő,' csoport- vezető létére, a brigád valamennyi tagja közül a legtöbbet dolgozott. Vezetői tisztsége abból állt, hogy reggel szétosztotta az ifjúmunkás CSISZ-tagok között a munkát, amelyet aznap el kellett végezniük. Együtt csákányozta,, lapátolta velük a földet, együtt rakták ki a vagonokat, s nemsokára úgy beszéltek róluk az emberek, mint fáradhatatla- nokről, elnyühetetlenekről. Bármilyen cudar időben is lelkesedéssel, kitartóan dolgoztak. Szemébe tűnt ez az építkezés vezetőségének is. Egyszer így szólt hozzám az igazgató: — Azt az embert magasabb beosztásba kellene helyezni, kitűnő szervezőképességű munkaerő, meg tudja nyerni az embereket. A tűzbe mennének érte azok a gyerekek .. Az elgondolását azonban nem sikerült megvalósítania. Ott voltam, amikor felajánlotta Benőnak az építkezési részlegvezető tisztségét. Sohasem felejtem el azt a megkapó jelenetet. Benő kavicsot lapátolt a vagonból, amikor megtudta az igazgató szándékát. Abbahagyta egy pillanatra a munkát, a lapátjára támaszkodott és mosolyogva azt mondotta: — Dehogy is, igazgató elvtárs, én a lapátot, amíg élek nem hagyom el! A lapát a legjobb politika ... Visszafelé menet az igazgató azt kérdezte tőlem: — Te érted ezt? Nem nagyon értettem, de tudtam arról, amiről az igazgató nem tudott. A „kádere- zéskor" az Ifjúsági Gáton nagyon megsértették Benót. Azt vágták a fejéhez, hogy karrierista és áruló. Amikor Benő azzal védekezett, hogy mindig munkás volt és amíg él az is marad, ezt is ellene fordították; megesik, hogy ha a munkást kiemelik, mondották, és magasabb beosztásba kerül, beleszédül a feje, kispolgári és egyéb besúgó elemek befolyása alá kerül, ünnepelteti, tömjénezteti magát, s innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy elárulja osztályöntudatát... Tulajdonképpen értem őt, nem nehéz megérteni annak az embernek a cselekedetét, akinek az emberi mivoltát sértették meg. Az egyik nap dühösen, lapáttal a kezében jött be a szobámba. — Miket írsz az iparvágányok tervteljesítéséről? — rontott rám. — Miért hazudsz? Kit akarsz becsapni? Láttad, milyen fejetlenség van az iparvágányokon? Tudod, micsoda disznőságok történnek ott? Tudtam, mire céloz. Az üzemi újság legutóbbi számában cikket közöltem az iparvágány-részleg vezetőjétől. Az igazat megvallva, nem tetszett sem a cikk, sem pedig az írója. Amikor a nyomdába adtam, egyedül az vígasztalt, hogy nem marad válasz nélkül. Már itt is a válasz. — Én az iparvágányokról semmit sem írok. A vezércikkeken kívül én tulajdonképpen nem írok semmit. Az üzemi lap nem arra való, hogy azt a szerkesztő írja. Az iparvágányokról szóló cikket az üzem- részleg vezetője írta, alá is írta, s ha valami kifogása van a cikk ellen, írja meg a lapban. — A vezető részeges disznó. Meglop, megcsal bennünket, ahol csak teheti. A tizenkét órás műszakért a felét sem kapjuk annak, ami megillet bennünket. Mi kétszáz százalékra teljesítjük a tervet. De a vezető folyton együtt iszik a mellettünk dolgozó csoporttal, s azok kinevetnek bennünket. Nézzétek a hősöket, a vitézeket, hajrá! ök csak a negyedét végzik el annak a munkának, mint mi, és mégis többet kapnak érte ... — Ez súlyos vád. Be kellene bizonyítanod. — Bebizonyítom. Bármikor, és még egyéb dolgokat is bebizonyítok. — Ha be tudod bizonyítani, írd meg! — Megírom, de te nem közlöd. — Ha megírod, közlöm. — No majd meglátjuk, köz- löd-e! Másnap műszak után újból eljött. Elhozta a cikket. Talán a barakkban írta éjjel. Tele volt a cikk helyesírási hibával, különben minden egyes állítása szavahihető, tárgyilagos és meggyőző volt. Benő ösz- szehasonlította a két brigád teljesítményét az utóbbi két hónapban, mindent bizonylatokkal alátámasztva igazolt; hány vagont rakott ki az ifjúsági brigád s hányat a szomszédos, a protekciós, hány méter alapzatot fektettek le ők és hányat azok. A teljesítményben nagy különbségek voltak és a bérekben még nagyobbak, persze fordított arányban. Nyílván erre az elszámolásra már régóta készült Benő, s mindent figyelemmel kísért, ami a két brigád munkahelyén történt. Valamiképp hozzájutott a bérlistákhoz. — Az iparvágány-részleg vezetője a vasárnapi műszakunk bérét a Malár-brigád javára írja. Az igazság az, hogy az utóbbi két hónapban öt vasárnapon át dolgoztunk, a Malár-brigád pedig nem dolgozott egyen sem. Mi a hetet hétfőn kezdjük és vasárnap fejezzük be, a Malár-brigád kedden érkezik meg a munkahelyére és szombaton már nincs ott közülük egy lélek sem. És még ki is csúfolnak bennünket. Ha csúfolnak, hadd csúfoljanak, de azt nem tűrjük, hogy az iparvágány-részleg vezetőjével a mi munkánk árán részegeskedjenek! Mi dolgozni jöttünk ide, a szocializmust építeni, nem pedig az élősködőket táplálni! Nem tűrjük, hogy az üzemi újságban példamutatóként emeljék ki a legrosszabb brigádot az iparvágány építésén. Éles cikk volt ez, nagyon tetszett nekem, s aláírta az egész ifjúsági brigád. Amint olvastam a cikket, Benő a félszemével engem figyelt. — No mi lesz? Közlöd? — Várj, ne olyan hevesen. Nem valami kellemes dolgokról írsz itt. LADISLAV MŇACKO — Igazat írok. Bizonyíthatom, ha akarod. — Súlyos vádak ezek, ki kell vizsgálnom, mi igaz belőlük. — Eh, tudtam előre! — Mit tudtál? — Azt, hogy mind egyformák vagytok. Holló a hollónak nem vájja ki a szemét. Tudtam, hogy nem közlöd. A vezető cikkét is ellenőrizted? — Ellenőriztem, amíg azt az időm és a lehetőségeim engedték. Bizonyos kételyeim voltak. — Rosszul ellenőrizted. De ha mondod, hát csak ellenőrizd! Ellenőrizd csak! Majd meglátjuk, mit ellenőrzői le .. Valóban, olyan cikk volt ez, amilyenre már rég vártam. Igazmondó, tárgyilagos, frázisoktól mentes, éles hangú, az építkezés régi hibáit leplezte le, a teljesítménybérek és a munkások bérezése körül mutatkozó rendetlenségeket. Még néhány ilyen kiáltó figyelmeztetés. és ezentúl senki sem meri meglopni az embereket. A kezemben tartottam azt, amiről oly gyakran beszéltek a gyűléseken, a kezdeményezést, a lentről jövő ellenőrzést ... Az igazgató, amint olvasta a cikket, elvörösödött a méregtől. — Ez disznóság! Bomlasztás! — Nekem ellenkező a véleményem; az, amiről itt ír, mind igaz. — Ezt nem közölheted ... — Közlöm. Az üzemi újságért én vagyok a felelős, pont ezért közlöm ezt a cikket. De segíthetsz nekem ebben, ha akarsz, ellenőrizd le a tényeket. Bebizonyosodott, hogy a tények még súlyosabbak voltak, mint a cikkben közöltek. Amikor az igazgató első haragja lecsillapodott, teljes energiájával nekilátott, hogy felderítse az igazságot. Két napot töltöttünk az iparvágányépítési részlegen, az üzem főkönyvelőjével együtt. Beszéltünk valamennyi munkacsoport tagjával, s mindenütt ugyanazt hallottuk. Máchala, a vezető, előnyben részesíti a Malár- csoportot, mert nap mint nap együtt isznak, de kérdés, nem adják-e neki a bérük egy részét a „juttatott prémiumokért“. A teljesítménylapokat megkésve állítják ki, amikor az elvégzett munkát már senki sem ellenőrizheti. Megmondták ezt Machalának egyenesen a szemébe. Lehordták őt nyíltan mindenféle tolvajnak, élősködőnek. Nem tudott szóhoz jutni, csak makogott- mekegett, hogy ez összeesküvés ellene a személyes ellenségei és rosszakarói részéről. Azóta nem mutatkozott többé az üzemrészleg munkahelyén. Megbetegedett. Az igazgató azonnal leváltotta tisztségéből, s ezzel el- intézettnek látta az egész ügyet. De nem látta elinté- zettnek Benő. Követelte, hogy közöljék a cikket. Én is egyetértettem vele. — Nem érted? Még egy-két ilyen cikk kellene, s azután egy vezető sem meri majd meglopni a csoportját... Az üzemi újságot a Hukón számonként egy koronáért árultuk. így is ötezres példányban jelent meg. Nyolcezer példányban nyomattam ki azt a számot, amelyben a cikket közöltem. Az emberek egymás kezéből tépték ki a lapot, hangosan olvasták a munkahelyeken. Nagy esemény volt ez, és sok újabb munkát jelentett számomra. Majdnem minden munkaszakaszon volt valami söprögetni való, s a szobámban esténként nyolc-tíz munkás üldögélt, különböző munkahelyekről. Azután megeredt az írásos bírálatok, hozzászólások, szidalmak, elgondolások áradata. Munkások, mesterek, műszakiak írtak a határidők teljesíthetőségéről, a hanyatló munkafegyelemről. Akiket bíráltak, azok védekeztek és írásban válaszoltak. Az üzemi újság keresett olvasmánnyá vált, annyira népszerűvé, hogy az építkezés megdohosodott zugaiból kisöpörte a szemetet és a disznóságot. Benőt az összüzemi bizottság tagjaként felvételre javasolták. Nem fogadta el. Elutasította az én javaslatomat is, hogy jöjjön hozzám a szerkesztőségbe dolgozni. — Éles szemed van; értesz az emberek nyelvén, tudod, hol szorít a cipő. Filmet forgatnak Nyitrán. Négy éve már annak, hogy egy lelkes fiatal gárda megalakította a filmkört, s azóta már a harmadik játékfilm utolsó métereinél tartanak. A film címe: Tekintély. Egy fiatal tanítónő küzdelmeiről beszélnek a fiatal alkotók: Gerstner István Krausz József, Puss Zoltán és a többiek. Képünkön Petrana Ivanovát a főszereplők egyikét mutatjuk be olvasóinknak. Nem, mosolygott, dehogy is, az ő politikája a lapát, és azt nem hagyja el... — Az ördög vigye el a lapátodat! Az építkezés érdekében itt többet tehetsz! Nem, dehogy is, jöl összeszokott csoportja van, s a fiúk sohasem bocsátanák meg neki, ha cserbenhagyná őket. No meg aztán — az életben már egyszer megégette magát. Ott a gáton. Elege volt belőle. Igaza volt? Egész biztos igaza az ő szemszögéből ítélve. Bárhogy is sajnáltam, hogy nem akar a szerkesztőségben dolgozni, bizonyos tekintetben örültem is neki, s így még jobban becsültem. Gyakran eljárogatott hozzám egy-egy esti feketére, és nagyon összebarátkoztunk. Időnként az elevenébe vágott a dolgoknak, kitűnő cikkeket írt, de nemcsak a saját munkahelyéről. Az igazgató csakhamar rájött, hogy nagyon jó segítőtársra talált benne, el-el járt hozzá a munkahelyére, nemegyszer beszélte meg vele a dolgokat, mielőtt döntésre határozta volna el magát, és nagyra értékelte a tanácsait, nézeteit. Persze nemegyszer össze is szólalkoztak. Az ilyen nagy építkezés egészen másképp fest a parancsnoki hídról, mint a lapát mellől. Persze, nem olyan könnyű bírálgatni, megtámadni valakit. Benő csoportjának ki kellett vágnia a rezet, hogy a fiúk ezáltal is támogassák a vezetőjük tekintélyét. Neki pedig még ennél is jobban be kellett bizonyítania a csoportja előtt, hogy legény a talpán. Télen, dermesztő fagyban vagy zuhogó esőben, amikor ott álltak a vagonok a rakodónál, a Benő csoportja ment, s kirakta azokat, akár karácsonyestén akár Szilveszterkor. Nem bírta ki nála mindenki, de azok, akik kitartottak, derék emberek voltak. S azóta nem merte egy vezető, mester vagy könyvelő sem elsikkasztani a megkeresett bérüket. Az igazgató immár jól tudta, mi rejlik e munkacsoportban. Az iparvágány-részlegről átvezényelte őket azokra a munkaszakaszokra, ahol a helyzet éppen megkívánta, ahol nagy volt a lemaradás, ahol nem teljesítették a tervet, ahol férfiakra volt szükség, nem pedig anyámasszony katonáira. Közvetlen az igazgató rendelkezett velük, s úgy tekintették őket, akárcsak háborúban az elithadosztályt. Büszkék is voltak erre. Miért ne? Miért is ne lettek volna? Letelt az év, amely időre az építkezés rendelkezésére bocsátott a szerkesztőségem. Ott akartam maradni, de hasztalan. Nem szívesen mentem el. Ez volt a legszebb munkám egész újságírói tevékenységem alatt. Sok derék, jó barátra találtam ott. Benóval továbbra is fenntartottam az állandó írásbeli és személyes kapcsolatot. Az építkezésre vonatkozó különös hírekről írt, azt mondogatják, hogy becsukják az igazgatót... Havonta egy« szer személyesen feljött Pozsonyba, elüldögélt nálam, vodkával kínáltam, de nem fogadta el, hisz volt miről beszélgetnünk, sokszor virradatig, vodka nélkül is. Aztán a mende-mondák valósággá váltak. Az igazgatót, azt a derék embert, néhány mérnökkel együtt tényleg becsukták. Oj igazgató jött az építkezésre ... vagyis inkább olyasféle, mint aki felszámolná, de nem igazgatná az építkezést ... Fokozatosan lassították az építkezés ütemét, és hétről hétre csökkent a munkások száma. Azokban a napokban, amelyeket a hukósok sohasem felejtenek el, eljött hozzám a Benő, lehangolva, kedvtelenül. Kidobták az építkezésről. Állítólag, mert bomlasztotta a munkafegyelmet. És azonkívül azt beszélik róla, hogy alkoholista ... — Te? Alkoholista? — No, berúgtam egyszer, A gyerekek elcsaltak Kassára, mérges voltam mindenkire, az egész világra. Tudod micsoda milliárdok mentek ott veszendőbe? Este gyűlést rendeztek, megmondtam én ott a magamét, mindent, ami a szívemen feküdt. Meg mondtam volna nekik ugyanazt józanul is, de ami igaz, igaz, részeg voltam és ebbe kötöttek bele, nem a bírálatomba. Megkérdeztem akkor tőlük, miért fizetnek bennünket, miárt tartanak itt haszontalanul, miért nem mondják meg az igazat., mire való az, hogy még nagyobbak legyenek a károk?. Azt kiabáltam, hogy ne adjanak fizetést nekem ezért a haszontalan munkáért. Na látod, másnap már röpültem is. Magához hivatott a káderes. Azt mondotta, hogy nagy baj van velem, az építkezés, mondotta, amúgy is bomlófélben van, s ekkor én még súlyosbítom a helyzetet, olajat öntök a tűzre. Én? Micsodát súlyosbítok? Folytatják az építkezést vagy nem? Hát válaszolta, nem folytatjuk, de akkor sem szabad zűrzavart, fejetlenséget kelteni, az építkezés felszámolásának tervét is teljesíteni kell. (Folytatása következik) Fordította: Dusek Imre Kedves olvasóink elnézését kérjük, hogy a Kaland a Tátrában című elbeszélés folytatását technikai okokból ebben a számban nem közölhetjük. Az elbeszélést lapunk következő számában folytatjuk.
