Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-02-18 / 7. szám

Kaland a Tátrában

Amíg Mártával meg nem ismerkedtem, alig jártam el hazulról, alig beszéltem diákon kívül más emberekkel. Néha ugyan Pepoval is elmentem vendéglőbe, de ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy ami itt a városban körülvesz, vagy nevetségesen ostoba s a legkevésbé sem praktikus, vagy pedig kiismerhetetlen és félelmetes. Különösen ez a második érzés riasztott vissza és óvott meg sok mindentől, amit ugyan sejtettem, itt-ott a könyvekből s filmekből ismertem is a városi életről, de valójában sohasem volt bátorságom alaposan belekóstolni.

Most, hogy Márta és Edit jóvoltából elkapott a lüktető, mindent és mindenkit magával sodró városi élet, egy pillanatra megszédültem. Rossz és jó, ocsmányság és nagyság, emberi bátorság és kétszínűség úgy kavargóit össze-vissza, hajtotta és űzte egymást, mint valami nagy főzőüstben a hús és a krumpli rotyog, ha alaposan aláfűtenek s az egészből egy szürke, kavargó massza lesz, mielőtt szép vérpiros gulyássá szelídül. A szerelem kábulata és az új sodrás engem is hozzávadított a városi élet tempójához. Edit a műtermében rendszeres összejöveteleket tartott. Négy-öt fiatal, semmihez sem értő művészlelkületű lány, néhány befutott festő és mi ketten Mártával kissé idegenül, kissé kényszerültén. Az arcok állandóan változtak, mindig mások hozták az italt s a harapnivalót. A megjelentek nagy része földig itta magát s hangoskodva kiabált. Edit hiába kérte őket, hogy lábujjhegyen járjanak és csendesen igyanak, mert alatta laknak, senki sem hallgatott rá.

Kezdetben kissé félszegen mozogtam a hanyagul öltöző, botrányosan viselkedő emberek közt. Csupa nagyhírű halhatatlanság, s csupa nagyreményű zseni különcségei közt kellett eligazodnom. Hiába, ez meglehetősen bonyolult, ha nem is emberfeletti feladat volt számomra. Néha, amikor valamelyik torzonborz, kócos és sörtésállú földi nagyság az arcomba bámult kifejezéstelen, cseppet sem értelmes fintorral a képén, megmozdult a lábam s kis híján a gyomrába nem rúgtam. De türtőztettem magam. Csakhamar rájöttem, hogy nem kell komolyan venni a jajgatásukat, mert a vicsorgó fájdalomba se halnak bele. Életlényegük a vonaglás, s csakis a felfokozott szenvedés képes valami kis emberit belőlük kicsikarni. Ha valamiben ellentmondtam nekik, vérig sértődtek. Békés természetű lévén nem ingereltem hát őket.

Először csodálkoztam, hogy Márta ilyen társaságban forog s bizonyos kételyek kínoztak, megmaradt-e köztük olyannak, mint amilyennek én megismertem. Csakhamar rá kellett azonban jönnöm, hogy míg engem ösztönös falusi óvatosságom, bizalmatlanságom óvott meg a lecsúszástól, őt kivételes intelligenciája és fejlett reálérzéke tartott vissza minden művészi bohémságtól, a városi lányokra oly jellemző szabados szerelmi élettől. Együtt élveztük, s utána sokat kacagtunk e nagyrészt álművészek különlegességein, akik, hogy megszabaduljanak a lelkiismeretfurdalás tengeréből, a részegség mentőöve után vetették magukat. Ittak, Sokat és mindent. A lányok is, hogy másnap reggel viselkedésükre találjanak alibit.

Ebben a furcsa társaságban, akárcsak az egymásra utalt hajótöröttek az apró szigeten, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Volt idő, hogy kora délután találkoztunk Edit szalonjában. Ilyenkor a művésznő még dolgozott s mi szabadon, kettesben lehettünk a könyvekkel koszorúzott szobában. Beszélgettünk, ábrándoztunk és csókolóztunk. Az alacsony asztalon állandóan szólt a pöttömnyi tranzisztoros rádió! Ha jó zene volt Bécsből, összefonódva táncoltunk.

Edit életmódja csak egyszer került szóba. Mártának éppen borús hangulata volt s ilyenkor mindig feltört belőle a panasz. Emlékszem, hogy koradélután kerestük fel Edit műSZÖKE JÓZSEF

termét. Üresen találtuk. Ahogy végighaladtunk a festőállványok közt, Márta egy pillanatra megállott az egyik félig kész portré előtt. Éjfekete, borongósszemű, halvány leányarc nézett ránk a még kidolgozatlan sötét vászonról. Volt ebben az arcban, de különösen a nézésében valami döbbenetes, ami az embert megragadja s megállítja a kép előtt. Valami fáradt reménytelenség, olyan állapot, amikor a lelkiismeret már nem háborog

tam ezeknek az embereknek az életéről, hogy másképp viselkednek ma, mint régen, amikor még alul voltak ők is, de nem gondolkoztam a dolgokon. Nem érdekeltek. Létem vagy nem létem úgy hittem független tőlük, s a mások piszkosába minek üssem az orromat? Most azonban kezdtem felfigyelni az elejtett szavakra s a bizonytalanságom nőt- tön nőtt. Egyszer az egyik neves szobrász fakadt ki Edit műtermében. Kínos csend tesemmitő! és az ember már nem hisz a menekülésben.

— Ez ő! — kiáltott Márta elragadtatva. — Ebbe beleadta mindenét! Én ismerem Edit gyötrődéseit...

— Szerencsétlen nő ... —

mondtam csendesen.

— Ragaszkodik a szabadságához! ...

— Hát a házasélet nem szabadság ? Hiszen egy művelt férfi nem veri bilincsbe a feleségét. És Edit találna ilyet.. Vagy te talán fogolynak érez- néd magad, ha férjhez mennél?

A kérdésemre Márta alig észrevehetően összerezdült és elhúzódott tőlem.

— Ne beszéljünk erről — mondta s tovább lépkedett a szalon felé.

Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepett ez a viselkedése. Hiszen már hetek óta ismertük egymást s nem egyszer vallotta be, hogy viszontszeret, hogy csak mellettem nyugodt és kiegyensúlyozott. A házasságunkról természetesen még szó sem volt, de titokban már tervezgettem és mindazt a keveset, amit Márta családjáról tudtam, megírtam anyámnak is. Mosolyognom kellett, amikor anyám szkeptikusan, egyetlen mondattal intézte el a választ: nagy urak azok hozzánk kisfiam. Hosszú levélben viszont bizonygattam, hogy Márta apja ugyan ügyvéd, de igazi kommunista, aki már a múltban is, amikor üldözték a kommunistákat, a tárgyalásokon a védőügyvédjük volt és a háború után csak azért kapott olyan magas állást, állami beosztást. Bíztattam anyámat, hogy pár hónap múlva én is diplomás ember, mérnök leszek, tehát semmivel sem leszek alávalóbb, mint Márta szülei. Nagyon vártam a következő levelet. Anyám most már nem vitatkozott, nem ellenkezett, csak figyelmeztetett, nehogy csalatkozzam.

Őszintén megvallva én magam sem voltam olyan biztos a dolgomban. Féltem a megismerkedéstől, a bemutatkozástól s ezért nem is nagyon sürgettem. Sok mindent hallotlepedett a társaságra s valaki gyorsan másra terelte a szót.

Azt is meg kell azonban vallanom, hogy mindez inkább csak rossz sejtés volt, de különösebben nem kínzott. A fiatal szivek könnyen túl teszik magukat az ilyesfajta érzéseken.

Most is, amikor Mártát faggatni próbáltam elég gyakori rossz hangulatának az okáról, könnyen leszerelt.

— Te ezt úgysem érted, drágám! A te életed más... Férfi vagy, önálló leszel nemsokára!

Komoran, szótlanul néztem rá. Talán azért, hogy megvigasztaljon, gyorsan váltott a témán és rábeszélt, hogy tartsak vele Szilveszterkor, menjünk együtt bálba. Meglepődtem, mert eddig még minden Szilvesztert, odahaza töltöttem, de meg is vigasztalódtam s felderültem, mert bíztató jelnek tartottam, hogy Márta velem akar szilveszterezni. Bizony akkor eszembe se jutott, hogy ruhagondjaim vannak, hogy egyetlen elegáns, sötét öltönyöm sincs, amiben a bálon Mártával megjelenhetnék.

Anélkül, hogy elárultam volna, milyen célra lesz az öltöny, Pepótól kértem tanácsot. A városi ruhakölcsönzöhöz utasított. Nem fogott gyanút, nem is faggatott. Meg sem fordult a fejében, hogy Mártával megyek mulatni, hiszen a kapcsolatunkat eltitkoltuk előtte. Különben is, újabban a Nemzeti Színház egyik ba- lettáncosnöjével futott és esténként részleteket mesélt arról, hogyan őrzik meg a táncosnők lábuk formásságát. Amíg fiatalok a sok sportnak és táncnak köszönhetik lábszáruk karcsúságát. Később azonban már a masszőröknek és kozmetikai sebészeknek, akik néha a legvastagabb bokát is tökéletessé varázsolják, hogy biztosítsák a művésznő vonalainak szépségét. Pepo barátnője még fiatal, nemrég fedezték fel, nemrég teljesült számára minden lány titkos álma: színpadra léphetett.

Ő foglalta le Pepót Szilveszterre. Amikor este kilenckor

felöltöttem a kölcsönzött szmokingot és tükör elé álltam, magas ismeretlen férfi nézett rám vissza vizsgálódva. Alig ismertem magamra. Végigsimítottam a galléromon és csúfondárosan a tükörképemre szóltam:

— A paraszt mindenedet!...

Fütyürészve ballagtam a kivilágított mulató felé. Eddig ismeretlen, duhaj jókedv szállott meg. Flegma nagyképűség és kötekedő viszketegség feszegetett. Tudtam, hogy máris kissé elkéstem, de zsebredu- gott kézzel, kényelmesen bandukoltam végig a színház előtti sötét parkon.

Márta az előcsarnokban várakozott. Amikor meglátott, megkönnyebbülten integetett és az arca felderült. Jókedvűen belémkarolt, a ruhatárhoz mentünk. Könnyed mozdulattal csúsztatta le meztelen válláról az elegáns bundát, aztán a tükör elé sietett.

Amíg rendbeszedte a frizuráját, ott állottam mögötte és figyeltem arcának eleven játékát.

— Gyönyörű vagy drágám! — súgtam hátulról a fülébe és gyöngéden átöleltem.

Megfordult és egy szempillantás alatt végigmért.

— Te is drágám! — mondta s könnyedén lábujjhegyre emelkedve megcsókolt.

A fátyolszerű, vékony szilon alig leplezett valamit finom vonalainak izgatott remegéséből.

Már későre járt, de az előcsarnokban még mindig zsibongott a tömeg. Csak nehezen haladtunk előre a meztelen női vállak sorfala között. A bárban foglalhattunk helyet. Italt rendeltem, s kissé félénken nézelődtem.

Ebben a pillanatban kínosan árvának és elhagyatottnak éreztem magamat. A tánc forgataga és a kacagó tömeg szé- dítően hullámzott körülöttem. A párok lebegő mozgással suhantak el előttem a tükörsima parketten. Derűs volt mindenki, anélkül, hogy még különösebben sokat ivott volna bárki is. A férfiak előzékenyen, nyugodtan mozogtak. Ma semmi sem hozhatta ki őket a sodrukból. A nők szeme viszont máris lázasan csillogott. Szorosan a táncosukhoz simultak, fejüket áléit ámulattal félrehajtották, s az ajkuk felnyílt mintha folyton csókot várnának.

A levegő fülledt volt, de jó- szagú a drága kölnitől s az ápolt női testektől.

Merengésemből Márta riasztott fel. Kezét az asztalon nyugvó kezemre tette s csendesen megkérdezte:

— Táncolunk?

— Természetesen! — feleltem s könnyedén meghajoltam előtte. Egyszerre visszatért előbbi jókedvem.

Márta felnézett kerek őzike szemével s szorosan hozzám simult. Karcsú volt és üde. Vékony ruháján át éreztem testének sima melegét. Kedvesen mosolygott s egész lényéből áradt a jókedv, a gondtalan fiatalság.

— Elragadó vagy! — súgtam a fülébe s alig érezhetően megcsókoltam az arcát.

— Szeretsz? — kérdezte vágyakozó hangon.

— Nagyon, s mindig ...

— Boldog vagyok! — súgta elragadtatva s még jobban hozzámbújt.

Nagyon meleg volt s egyre több a táncolni próbálkozó. A tömegben egymáshoz szorultunk, alig tudtunk megmozdulni. A zene egyre vadabbul rikácsolt s a dob tompa puf- fogása egyre gyorsult.

És így folyt egész éjjel. Rengeteget táncoltunk s csak keveset ittunk. Ital nélkül is kitűnő hangulatunk volt. Mártát sohasem láttam olyan elra- gadónak mint akkor. Suttogtunk és csókolóztunk. Körülöttünk mindenki ezt tette.

Megbeszéltük a tátrai kirándulást is. Ügy döntöttünk, hogy Editet is rábeszéljük a kellemes kiruccanásra. Ő majd lefoglalja Pepot s mi zavartalanul együtt lehetünk.

Világos reggel ballagtunk haza. A város aludt az éjszakai mámor után. Sötéten ásítottak a nyitott kapualjak. Hívogatták a bálból hazabandu- kolő szerelmeseket.

(Folytatjuk)

j Jókai Napok, 1964

< Az elmúlt évektől eltérően az idén Komáromban nem ; csupán szavalóversenyre kerül sor, hanem a Komáromi i Jókai Napok keretén belül a műkedvelő színjátszóegyüttesek és az irodalmi színpadok fesztiválját is i megtartják. A szavalok és az irodalmi színpadok fesztiválja május 22, 23, 24-én, a színjátszóké 25-töl 31-ig tart. Tehát Komárom mintegy 10 napra ünnepi mezbe ! öltözik és a kultúra szolgálatában áll.

S mivel ma első ízben foglalkozunk az idei sereg- • szemlével, közöljük annak műsorát:

J 1964. május 22.

i 1. Hajóút a Dunán: indulás kb. reggel 9 órakor BraJ tislavából;

a) Dunaciklus — versből és prózából összeállított

í egyórás műsor,

b) Hazám-ciklus, vers és prózamondásből össze' állított egyórás műsor,

c) Egy külön jegyzékben megadott versek szabad

előadása.

2. Elszállásolás, vacsora.

3. A Jókai szobor ünnepélyes megkoszorúzása;

I a) Megnyitás és díszbeszéd,

b) Jókai próza, Petőfi — Ady — József Attila és

, Hviezdoslav versek szavalása,

c) Mai költők verseinek szavalása — elmondják

; személyesen a szerzők.

1964. május 23.

' 1. A szavalok kategóriák szerinti bemutatkozása és

i • ezzel párhuzamosan az irodalmi színpadok műsorának J bemutatása.

9.00 — 13.00 óráig.

2. A szavalok és prózamondók szemléjének kiérté- ■ kelése — vita,

‘ 16.00 — 18.00 óráig.

3. Egy műkedvelő irodalmi színpad és a MATESZ í irodalmi színpadának közös előadása 19.30-tól.

4. Az előadás után nyilvános vita az irodalmi szín- I padokról. (Az irodalmi színpadok tagjaival és vezetőivel, írókkal, költőkkel és újságírókkal.)

J 1964. május 24.

1. Ünnepi akadémia 9.30 — 11.30-ig a) Díszbeszéd.

< b) Emléktárgyak átnyújtása.

' c) A győztes szavalók és prózamondók bemutatj kozása.

d) A legjobb irodalmi színpad előadása.

Képeinken az elmúlt évek versenyeinek két legsikeresebb szavalója: Majkrics Mária és Kovanics László.

• 2. Kerekasztal vita a szavalóversenyekről és az iro- ! dalmi színpadok fesztiváljáról — szakemberek, írók •

i és újságírók részvételével 14.00 órától.

Az előző versenyekhez képest néhány újdonságot ta- i

1 Iái az érdeklődő olvasó a rendezvényben.

így az első, hogy nem szavalóverseny lesz, hanem i

■ fesztivál, méghozzá a legjobbak fesztiválja. Ez annyit ’

* jelent, hogy Komáromba csak az juthat el, aki méltó- ■

képpen felkészül. Erre a célra egy külön bírálóbizott- j

> Ságot alakítanak, s ez a körzeti és járási versenyek •

2 győzteseiből kiválasztja és javasolja azt a mintegy *

i 50-60 szavalót, akit a rendezők meghívnak a feszti; válra. Az előadók négy kategóriában mutatkoznak be: i

i 1 kategória: 4—9 osztály J

* 2 kategória: 10—12 osztály

’ 3 kategória: főiskolások, felnőttek '

4 kategória: prózamondók. i

A második újdonság a fesztivál első pontja: A Ha- :

> jóút. Lehet, hogy sokakat elsősorban a romantikus ■

’ oldala érint, de ez nem csupán romantika akar lenni.

i Inkább csak megkapó keretnek tekinthető, amely le- (

hetőséget ad a résztvevők nevelésére és irányítására. *

■ Ezt a célt szolgálják a Duna valamint a Haza-ciklusok és főleg a jegyzékben megadott versek előadása, 1

i amely a következőképpen történik: minden szavaló, J

illetve prózamondó a két kötelező, de saját kiválasz- i

i tású, sőt kötelezően saját kiválasztású versen kívül j

• még köteles a megadott jegyzékből egy magyar és egy i

világirodalmi verset, illetve prózát kiválasztani, meg- 1

i tanulni és a rendezők felszólítására elmondani. Ez a

! szakemberek által jóváhagyott jegyzék hivatott majd ;

■ az ízlés és tájékozódás előmozdítását szolgálni. A jegyzékben megadott versekkel senki sem mutatkozhat i

i be. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a jegyzék nyo- J

mán ne induljanak el verset keresni az előadók. i

A ciklusok és a Jókai szobor koszorúzásának műso- '

' rát hivatásos előadókra bízzák, s ez a fesztiválon fel- i

" lépők előadókészségét fejleszti. ;

Akik a hajóúton részt akarnak venni, azok számára (

J közöljük, hogy a találkozó Bratislavában lesz. Aki be- *

i jelenti igényét erre a közös kirándulásra, május 21.én este éjszakai elszállásolását biztosítja a CSEMADOK i

■ bratislavai központja.

A szavalófesztivállal párhuzamosan tartják meg az ■

1 irodalmi színpadok fesztiválját is. Az irodalmi szín- '

■ padok kiválasztását és meghívását a központi híva- i

* talok végzijc. Tekintettel arra, hogy ez az első alka- J

lom, amikor találkoznak az irodalmi színpadok, ismer• kedés jellege lesz ennek. Ez nem jelenti azt, hogy a >

2 fellépésre nem kell felkészülniük.

A fesztiválon járásonként az előadókon kívül két i

szakember is résztvesz mint kísérő. Ezenkívül bárki J

■ bejelentheti igényét, ha részt szeretne venni a fesz- i

1 tiválon, de természetesen saját költségére. ‘

NÉMETH ISTVÄN j