Új Ifjúság, 1964 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1964-11-24 / 47. szám

/ (Folytatás) ben? Ki hurcolt® át a másik hegyecskére? Még arra is gon­A fiú és a alány holmija, a ké- dőltünk, féltékenységből elkö. fi táskával együtt az asztal mel- vetett gilkosságról is sző lehet, letti széken hevert. Két dívány Eddig senki sem jelentette, van a vOcendházban. A másikon hogy eltűnt volna a felesége... kis női táskát találtunk. Csak A borotván talált női kéznyo- egy zsebkendő és rúzs volt ben- mok ezt a lehetőséget sem zár- ne. A meggyilkolt asszony nem ják ki... rúzsozta magát. Megkérdeztem — Ravasz gyilkossal van dől. a fiütő!, kié? Zavartan hallga- gunk... — mondja a kapitány, tett, aztán kinyögte, este Itt — Reggel mi is ravaszkod- voltak a barátai a barátnőikkel, tunk! — siet közbeszólni a fő­egyikük biztosan Itt felejthet- hadnagy. — Feri említette elö- te... szőr, puhatolődző látogatást — Magaddal hoztad? kellene tenni Trencséni Róbert ­— Nem... nél. Mondom, akkor menj te, — Kár — mondja nehezte- beszélj egykori újságíró kollé- léssel a hangjában a kapitány, gáddal. ha nem is ismertétek — Hátha abban vitték ki a te egymást. Mégiscsak kollégák borotvádat! — fordul Kucsera felé. A főhadnagy szólni akar. Kri- vos megelőzi. — Nem akartuk elárulni jö­vetelünk okát, — mondja. — Ha Trencséni a tettes, sejtel­me se legyen, hogy nyomra bukkantunk. Ha fontos lenne felderíteni a táska tulajdonosé, nak kilétét, perceken belül meg­tudhatjuk... A kapitány Int, folytasd, Kri- vos! — A fiú zavara engem is megzavart. Nem a táskára, más­ra gondoltam... — Ha Trencsénire gondolsz, én Is zavarba jöttem volna. Ha ölt, tragédia rejtőzhet a tett mögött... — mondja a kapitány. Krivos hadnagy a telefonké­szüléken felejti tekintetét. Ha a szobájában lenne, azonnal ke­zébe ragadná a kagylót. Türel­metlenül fészkelödik a széken. Az órájára néz. Nemsokára várhatja a hívást. — Telefonálni akarsz? — kérdezi a kapitány. — Igen... Ha megengeded...— s a telefonhoz lép. a házi köz­pontot hívja. — Itt Krivos... Ha jelentkezik Váralja, a kapitá­nyunk szobájába kapcsolja... Köszönöm... — Visszaül a he­lyére. — Hajnalodott, amikor a főhadnagy elvtárssal összegez- voltak. csak arra kértem, ha tűk a vizsgálat addigi eredmé- nem emlékszik Feri régi ese- nyét... téré, ne tegyen róla említést, — Nem is aludtatok... - jegy- niég véletlenül se, nehogy azt *i meg a kapitány. Csak ezért gondolja, bosszút akar állni... említette, mert jőlesett kimon- az eredményt nem tudom, Feri dani a három szót — Fáradtak csa}c néhány perccel kilenc lehettek... előtt jött vissza az épületbe... — Dehogy! — mosolyodik el gs váralját hívta... kis bajsza alatt az újra magé- __ igy történt... — kezdi Kri- ra találó főhadnagy. Krivos vos hadnagy, lágy hangja megpuhította. Ogy beszélt, mintha mesét mondana 17 • a gyerekeknek. Ojra beleélte Fél nyolc lehetett, amikor magát az éjjeli vadászatba. becsengettem hozza. Még az Érdekes gyilkosság, nem hagy- ágyban volt. Pizsamában nyi- ja nyugton az embert. — Fo- tott ajtót Bocsánatot kértem a gadni mernék, *— mondja és jjorai zavarásért Nagy az el- Krivosra pillant, — Feri addig foglaltságom, mondtam, más­le nem fekszik, tnlg^ el nem jt0r nem jöhettem. Megmond- kapja a tettes „egyet"! tam, ki vagyok, a nevemet el­A kapitánynak valami eszébe hallgattam, nehogy felidézzem juthatott Ferivel kapcsolatban, emlékezetében régi esetemet, mert elmélyedve nézett a had. Minden érzékemet a megfigye- nagyra. Most nincs ideje, hogy lésre összpontosítottam. Elfe- boncolgassa. fontolgassa e kér- héredett az arca, magáról meg- dést. Ha Kucsera így nyilatko- feledkezve motyogott valamit, zik Krivosről — ritkaság nála Ha rákiáltok, te vagy a gyilkos! a véleménymondás, — akkor — összetörtén beismerő valló- helyes az elgondolása. mást tenne, még akkor Is, ha — Kora reggel, — mondja a nem ő tettes. Rettegés ült a főhadnagy, — Ferivel arra a szemében. Helyes nyomon já- megállapításra jutottunk... — runk, gondoltam. Nem akartam Jő. hogy nem az igazat mond- kierőszakolni semmiféle valló­ja, gondolja Krivos. hogy rám mást, a lelkiállapotára tettem mordult: Akkor beszélj te az- fel minden tétet. Ha valami kö- zal a finom emberrel! Talán be- ze van a gyilkossághoz. azt látta, nekem van igazam. Nem akarom elérni, hogy saját eiha- lehet minden esetben fejest tározásából tegyen vallomást, ugrani a vízbe. Egy kis össze. Megmondom őszintén, ilyen zördülés miatt azért még bará- ügyem még nem volt, kísérle­tok maradunk! A főhadnagy, tezni akartam. Tudni akarom, mintha olvasna Krivos gondo- lelkiállapota mikor éri el azt tatában, rámosolyog, s ígv foly. a csúcspontot, amikor gátlás tatja: — —jő lenne reggel fel- nélkül rászánja magát a beis- keresnJ Trencséni Róbertét, s mérésre, legalább arra. elmorui- megtudni tőle egyet-mást. Hol jón mindent, amit nekünk el volt vasárnap? Ha az erdőben kell mondania. Vasárnap tör- volt, mit csinált? Mit - tud a tént a gyilkosság, ma péntek gyilkosságról, miért vezet a van. ügy gondoltam, tovább nyom a vikendházba? Miért jött nemigen bírhatja a lelkllsmere- zivarba a fia. amikor megkér- tét nyomó terhet viselni. Ezért deztük kié a díványon heverő gondoltam ki a következőket: női táska? Miért flttk meg az olyasmit fogok neki mondani, f»zonyt * víkendház közeié- ami szorosan összefügg a gyil­kossággal, s többet tudunk meg tőle, mintha a szokásos módon vallatnánk. Amikor láttam, el- fehéredlk az arca, s érthetet­len szavakat motyog, elmoso­lyodtam, segítettem leküzdeni zavarát. — Nagyon tetszett nekünk a folytatásokban közölt meséje... — mondottam. — Másoknak is tetszhetett, mert több névtelen levelet kaptunk... (ami igaz is).. ...hasonló eseteket sorolnak fel, és arra kérnek, tegyünk mege. lőző intézkedéseket, mert az illető fiatalok előbb-utőbb bű­nözőkké válnak... Trencséni felsőhajtott, kicsit lecsillapodott. Bevezetett a dől. gozôszobájába, s magára vette a házikabátot. Leültünk a fo­telba. Még egyszer megismétel­tem. mennyire tetszett a mesé­ié. Nem nézett a szemembe, a szőnyeg egyik mintájára me­resztette tekintetét. Ha nem a meggyilkolt asszony miatt ke­restem volna fel, azt gondol­hattam volna, nem szereti a dicséretet, ®rra vár, hogy vég­re kirukkoljak jövetelem Igazi céljával. Rövid megfigyelés után a tudomására hoztam, egy érdekes ügyre szeretném fel­hívni a figyelmét. Minden anya­got a rendelkezésére bocsá­tunk, detektívhistőriát írhatna a huligánok egyik legutóbbi gaztettéről... Felemelte a fejét. Látom, sikerült magamról el­oszlatni a gyanút. Fellélegzett. — Mostanában nagyon fáradt vagyok, — mondta. — Tegnap őta munkába sem tudok men­ni... Csoportosítom az észrevéte­leimet: Rettegő tekintet, féle­lem, fáradt... — Azt hittük érdeklődéssel fogadja javaslatunkat... — mon­dottam. Nem akartam az első elutasítás után távozni. Rám­emelte kétségbeesett tekinte­tét. — Megkínálhatom egy kávé­val? — kérdezte. Ha gondolataidat akarod ren­dezni, akkor igen! Bólintottam. — Ha nem fárasztom... — Hogyne esne jól a kávé az ál­matlan éjszaka után, gondol­tán/ magamban. Kiment s konyhába. Néhány perc múlva visszajött a kelle­mes illatú feketével. Nem saj­nálta a belevalót, igazi szer­kesztőségi kávét kaptam. De nagy kedvem volt felidézni a múltat, s megkérdezni Trencsé- nitől, miért zárták ki ötven­egyben igazságtalanul az újság­írók szövetségéből? Miért sza­vazott ellenem, amikor tudhat­ta, nem hozhatnak fel egyet­lenegy vádat sem... Pillanatok •lati a háttérbe szorítottam •' kíváncsiságomat. Trencséni j megkínált, cigarettával. Nem; szabadkoztam, hogy keveset do- 1 hányzom. Rágyújtottunk... Ez1 volt a támadás előkészítése. — Mit csináltak a huligánok? — kérdezte hervadt érdeklő­déssel Trencséni. Rohamot vezényelt. Nem fo­gadtam el az ütközetet. Még puhítani kell az ellenfelet. Más­ról kezdtem beszélni. — Azt mondta, hogy fáradt. Magánál ez lelki fáradtság le­het... — szóltam Trencsénihez. Ez ellen úgy védekezhet a leg­jobban. ha be'etemetkezik olyan munkába, melyet élvezettel vé­gez, kedvét leli benne, s nem hagy magának egy percnyi időt sem, hogy a gyötrő gondolatok- ! kai foglalkozzon... — falán Igaza van, — vála- j szólta. — Valamikor író akar­tam lenni. Nem sikerült. Emiatt abbahagytam az újságírást Is. Néhány évig egy sort sem ír­tam. Aztán újra rámtört a nya­valya, a vágy bennem maradt. Szeretek, és szeretnék írni. | Mostanában egyszerű cikkeket, történeteket írok. Ez nem az, ami után vágyódtam. Gyötrő­döm emiatt. Akkor érzem az igazi lelki fájdalmat, hiányt az életemben, amikor mások köny­veit fordítom... A könyvespolcon a saját könyveimet szeretném látni... — Vannak Uyen lelki fájdal­mak, — mondottam. A régi fájdalomról beszélt, hogy hát­térbe szorítsa mostani gyötrő gondolatait. Ha nem akart, vagy nem tudott a mostani fájdal­máról beszélni, a régit kellett szóvá tennie, hogy csillapítsa magát, és sajnálatot ébresszen I a másikban, ami enyhíti lelki fájdalmát. Akik önmagukat j emésztik, mind ilyenek. Bizo-; nyos okok miatt nem mondják el mindazt, ami gyötrl őket. csak azt árulják el, amivel sohasem tudnak meggyürkőznl, s a ha­lálukig viselik a sebhelyet a lelkükőn. Trencséni mostani fájdalma, önmarcangolása át­meneti fájdalom. Egyszer Mik­lós orvosbarátom mesélt egy férfiről, aki elvesztette élet­kedvét, s napok őta a halál­gondolattal foglalkozott. Aze­lőtt félt a haláltól, most kíván­ta a halált. A felesége nem bírta elviselni búskomorságát, elvitte az orvoshoz. Az orvos faggatja, a lelkére beszél. A férfi hirtelen elsírja magát, rázködlk a zokogástól, meg akarok halni, doktor úr! Nem olyan könnyen jön ■ halál! — mondja az orvos. — 'Maga egészséges... Gyűjtöttem az altató tablettákat... Hol van­nak?! A íarzsebére mutat... Az illető néhány hétig az elmekli­nikán feküdt. Mosolyogva tá­vozott a kórházból... Trencséni is így fog megszabadulni mos­tani gyötrelmétől... Ebben az esetben nem méregről lesz sző, hanem a feleségéről, a meg­gyilkolt asszonyról. Ne! Ne szóljatok közbe! Mindenre sor kerül. Ezt akkor nem is felté­telezhettem, később jöttem rá erre... (Folytatjuk) Semutalni John Heartfield aka- iémiai festőt, iki forradalmi munkáiról az e- gész világon is­mert, csak az ifjú nemzedék­nek kell. Az i• iősebbek emlé­kezetébe jól be­vésődtek a hu­szas és harmin­cas években megjelent, zse­niális előrelá­tással alkotott alakátjai. Az AlZ német­nyelvű képes folyóiraton és más haladó új­ságokon ke­resztül heten­ként százezrek­hez szólt. Szel- emes szatírá­val, felrázó és megkapó foto- montázsaival fáradhatatla­nul küzdött a proletárok ol­dalán az igaz­ságtalanság, az embertelenség ellen. Alkotá­saiban kitünően célzott ét ki­pellengérezte a tömegeket fél­revezetni szán­dékozókat. Főleg a Malik kiadóhivatalnál megjelent haladó irodalom, Gorkij, Ehrenburg, Fagyejev, Makarenko, Upton Sinclair, Reed, Bredel, Tucholsky, Hő­sek, Jilemnlcká és sok más í- ró könyveinek burkolatát Heartfield mester tervezte. A fedőlapok egyben propagátorai voltak az alkotásoknak, mert a még nem annyira jártas könyv­vásárlók figyelmét felkeltették. „A könyvet jó lesz elolvasni, mert biztosan fontos és új tudnivalót tartalmaz". F oto- montázsaival még szorosabb kapcsolatot talált a tömegek­hez. Kitartó, szívós harcra buzdította őket, híven vissza- tükröse harcaikat, szenvedé­seiket és győzelmeiket. Egysze­rűen, világosan, céltudatosan irányította és nevelte a szívé­hez nőtt népet. öt évtized alkotásaiból kapunk majd ízelítőt. Látni fogjuk változatos, szellemes ötletek­kel telt, de bátor alkotásait. Gúny, düh és remény változik müveiben. Kiérződik mennyire szerette és szereti az életet, és mennyire gyűlöli mindazt, ami az életet zavarja. Foto- montázsatból kisugárzott és e- rőt adott: „bennünket elhall­gattatni nem lehet!" Magával ragadta a tömegeket, s a bör­tönben sínylődőknek reményt ét kitartást kölcsönzött, 74 évét meghazudtoló, fiata­losan mozgó, nagyszerű ember John Heartfield. Jól érzi ma­gát Bratislavában. Hálás a kész­ségért, mellyel nálunk talál­kozik akár szervező vagy ren­Jelenleg Itt időzik nálunk, Bratislavában John Heartfield tanár, a Német Művészeti Aka­démia tagja, sok kitüntetés viselője, hogy november 29-én jelen legyen a Szlovák Nemze­ti Múzeum termeiben rende­zendő kiállításon, s hogy -azt maga is előkészítse. Több mint dező. szerveknél, akár a mun­kásoknál, akik az udvariasan rendelkező mester kívánságait végrehajtják. Nagy kedvvel és szeretettel készül bemutatójá­ra. Mi ezt látogatásunkkal és érdeklődésünkkel háláljuk meg. Link Aranka "Zrínyi Miklós~~ Háromszáz esztendeje halt meg. Élete, munkássága élese« fellobbanó fáklya­fény volt a magyar nép történetének egyik legvigasztalanabb éjszakájában. A háromfelé szakadt országban felismerte a nép Igazi érdekeit, s megtagadva sokszor eleve elrendeltségét a császárhűségben, tollal és fegyverrel állt nemzete elébe. Múlttal, je­lennel számot vetve mutatott példát és mér­tékét a későbbi korok számára is. Követte a Zrínyi-család nagy hagyományait, s mint hadvezér, jó katona, méltán érdemelte ki a törökverő nevet. De legalább olyan bátor volt toliforgatásban. Pázmány Péter szellemét megtagadva, d* an­nak szép magyar igéin nevelkedve rendezte be költészetének, prózai műveinek gazdag kincsesházát. Csaták zajában is kihallotta a múzsa hívá­sát, politikai elképzeléseit sem átallotta rábíz­ni a líra szárnyalására. így született meg a dédapának állított, örökkön örökké élő emlé­kű, egyben a török haladéktalan kiűzésére ser­kentő, hatalmas eposz, a Szigeti veszedelem. „Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatal­mát. — Ki meg merte várni Szulimán harag­ját, — Ama nagy Szulimánnak hatalmas kar­ját, — Az, kinek Európa rettegte szablyáját“ — kezdődik az ének. A hősi múlt dicső üze­netével ösztökéli korát új harcra a török el­lenében Dübörgő sorai nyomán a szellem napsugarai fénylett fel a komor éjszakában. Egy égbolt alá vonta a töröktől, a császártól egyaránt sanyargatott népet. Kivételes képességű, roppant nagy művelt­ségű ember volt. Hat nyelven beszélt, vagy nyolcon olvasott. Lova nyergében, tudós könyvtárában egykénf bfťhon érezte írását. Vitézi tettei, külöhféte témákban fogant írá­sai • határokon tűi is tiszteletet vívtak ki számára. S közben pedig tulajdonképpen 6 is fogoly volt. Egy rab nemzet börtönében. Győzelmei nemcsak a törökben, hanem a Habsburg-ház köreiben is rettenetét keltettek. A magyar főurak gyűlölete is ért, hiszen, mint horvát bán, a fellázadt parasztok közt nem volt hajlandó mészárlást rendezni. Szá­mított rájuk, egy nemzeti hadsereg megte­remtésének a tervét dédelgette magában. Mint író, későbben Is fel-felszökkent a líra magaslatára, majd lekéredzkedett a gyakor­lati próza talajára. A Tábori Kis Tractában, a Vitéz Hadnagyban, majd Az török áfium ellen való orvosságban — hogy fontosabb munkáit idézzük — fejtegette politikai As tu­dományos nézeteit, nevelte történelem— és valóságismeretre kora Írástudó nemeseit. Egyedülvalóságában azonban nem tudott megbirkózni mindazzal, amit vállalt. Elütötték a nádorságtól, majd a fóvezéri tiszttől. A leg­válságosabb pillanatokban hagyták cserben. Mégse csüggedt. Oj meg új nekigyűrközések- ben telt el tragikus végzettel záruló élete. Sors bona, nihil aliud — Jó sors, semmi más. Ez volt a jelmondat elsó verskötetén. De a jó sors nem kedvezett neki. Negyvennégy éves, amikor egy vadkan vadászat közben ki­oltja életét. így múlt el a fergeteges csaták hőse. A közvélemény nehezen tudott beletörődni. Ha­lálának körülményeit legenda vonta körbe. Puskát őriznek, amelyre írva van: „Ez a vada­kén ölte meg Zrínyi Miklóst.“ Emlékét műve megőrizte a múló századok során át mind a mai napja, amikor kegyelet* tél gomjokwk (#, ff jrtsgrar rörtenalaas • W- martasio alakiára.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents